A rendszer ismertségének növelése, motiválás

A rendelet felülvizsgálatának egyik kiváltója az alacsony elterjedtség volt. Így a megújítás során erre a témakörre különös hangsúlyt fektettek.

A rendelet lehetővé teszi és támogatja, hogy az egymással földrajzi közelségben lévő, vagy tevékenységük miatt üzleti kapcsolatban álló szervezetek esetében a hitelesítésre való közös felkészülést (szervezetcsoport). Ezt a tevékenységet az önkormányzatokon, iparszövetségeken keresztül kívánják előmozdítani. A szervezetcsoport egyes szervezeteit külön kell hitelesíteni.

környezetpolitikai döntéshozatalhoz

Még konkrétabban megfogalmazódik a rendeletben az EMAS korábbi változataihoz képest az a követelmény, hogy a tagországoknak és a Bizottságnak is ismeretterjesztő és népszerűsítő tevékenységet kell folytatniuk, továbbá olyan jellegű jogszabályi változásokat elősegíteniük, amelyek alacsonyabb kötelezettségeket jelentenek az EMAS-ban résztvevő szervezetek számára. Hasonló motiválásra alkalmas terület az EMAS rendszert működtető szervezetek előnyben részesítése a közbeszerzések során.

Szintén a kis- és középvállalkozások általi könnyebb bevezethetőséget támogatja az, hogy a tagországok segítséget nyújtanak a kis szervezetek részére a rájuk vonatkozó jogszabályok feltárásában, valamint azok alkalmazásában.

Egyszerűsödést jelent a korábbiakhoz képest, hogy az EMAS III esetében már csak egy logóról beszélhetünk, a döntéshozók megszüntették a korábbi két típust („Hitelesített környezetvédelmi vezetési rendszer”; „Hitelesített információ”) és helyette egyet hoztak létre („Hitelesített környezetvédelmi vezetési rendszer”), melynek a használatát is egyszerűsítették.

Összességében véve a rendelet változása segíti a rendszer könnyebb alkalmazását a kis- és középvállalatok számára, továbbá elősegíti a népszerűsítő tevékenységet. Bár érthető a rendeletalkotók tevékenysége, mégis kérdéses rész – mind a tartalmi, mind pedig a megvalósíthatósági oldalról – a rendszer globálissá tétele („global-EMAS”), továbbá a környezeti teljesítménymutatók egységes alkalmazása és hozzákapcsolása (a most még nem létező) referenciadokumentumokhoz.

3. 1.3 Környezetpolitika tervezése, környezetpolitikai döntéshozatal

Valamely környezetpolitika megalapozásához a környezet – gazdaság – társadalom összefüggés rendszerének ismerete és elemzése szükséges. A következő ábra szennyezési lánca valójában a „környezetgazdálkodás modell”-jének egyszerűsített változata, amely a környezet-használato(ka)t a környezetpolitika alakítás szemszögéből mutatja be.

1.5. ábra - A szennyezési lánc

Ha tehát a megoldandó környezeti probléma felől kezdjük a környezetpolitika alakítás szükséges lépéseit megtervezni, felépíteni úgy a modell elemei egy más, új politikaorientált sorrendbe rendszerezhetők. (6. ábra)

1.6. ábra - A környezetpolitika tervezésének szükséges lépései

Környezetmenedzsment rendszerek kialakulása, fajtái, kapcsolódásuk a környezetpolitikai döntéshozatalhoz

Elengedhetetlen része a környezetpolitika alakításmodellnek a visszacsatolás – újratervezési ág, amely azt fejezi ki, hogy a (szabályozási) beavatkozások tényleges hatását, következményeit, hatékonyságát folyamatosan/rendszeresen vizsgálni, monitorozni szükséges. Ennek eredményeként, pedig felülvizsgálni a célok és feladatok helyességét, tarthatóságát, valamint a források, határidők, eszközök megfelelőségét. (7. ábra)

1.7. ábra - A visszacsatolás, újratervezés szerepe a környezetpolitika alkotásában

A fentiekben tárgyalt, vagy inkább ezen bemutatott rész(let)ekből már „összerakható” a környezetpolitika alakítás átfogó modellje (8. ábra) hasonlóan a környezetgazdálkodási modellhez.

1.8. ábra - A környezetpolitika alakítás átfogó modellje

környezetpolitikai döntéshozatalhoz

3.1. 1.3.1 Környezetpolitika típusok

A környezeti erőforrások túlhasználatát, károsodását lehet mérsékelni, esetleg utólag a romlásokat helyreállítani és lehet megelőzni. Ennek megfelelően a környezetpolitikát két alaptípusra lehet bontani: az utólagos kárenyhítés és/vagy preventív, tehát a megelőzést célzó. Mindkét típusba alkalmazhatók direkt és indirekt szabályozó eszközök.

Jól áttekinthető a környezeti erőforrásokkal való gazdálkodás, történelmi szemléletmód változását, fejlődését is tükröző tárgyalása, amely a környezetpolitikákat, aszerint csoportosítja, hogy célja:

• enyhíteni a környezetkárosítást (gyógyító környezetpolitika);

• csökkenteni a károsanyag kibocsátást (emissziós) általában a technológiák után alkalmazott (ún. „csővégi”), az alapfolyamatokat nem érintő beavatkozásokkal, eljárásokkal (forrásorientált környezetpolitika);

• megelőzi a környezet károsítást a beavatkozást magába a környezeti erőforrás használatba (alaptechnológiába) integrálva.

E legutóbbi környezetpolitika lehet a hosszú távú fenntartható környezeti erőforrás gazdálkodás megtervezésének alapja. Tágabban: a fenntartható fejlődés környezeti komponensének biztosítása.

3.2. 1.3.2 A környezetpolitika integrálása gazdaságpolitikába

A környezetpolitika sikere szempontjából döntő jelentőségű a társadalmi, gazdasági környezet.

Környezetvédelmünk gyengeségei jórészt azzal magyarázhatóak, hogy környezetpolitikánk mindeddig nem integrálódott a gazdaságpolitikákba, ahogy nem integrálódott a társadalompolitikába sem, hanem mellettük, s tőlük csaknem függetlenül létezett. [Éry, 1991]

A környezeti szempontokra nemcsak a gazdaságpolitika egészében, hanem a részpolitikák kidolgozásánál is tekintettel kell lenni. Különösen igaz ez a pénzügy- és hitelpolitika, az ipar-, az agrár-, az energia-, a közlekedési és szállítási politika esetében, de lehetnek környezetvédelmi következményei (pl.: az import liberalizálása vagy korlátozása révén) a kereskedelempolitikának, vagy az állami bérpolitikának is.

Környezetmenedzsment rendszerek kialakulása, fajtái, kapcsolódásuk a környezetpolitikai döntéshozatalhoz

Ha nem is a közeljövőben, de előbb vagy utóbb el kell érni, hogy környezeti szempontok nemcsak a gazdaságpolitikában, hanem a vállalatok és a fogyasztók döntéshozatalánál is kelő figyelmet kapjanak. Ennek az egyik legfontosabb feltétele, hogy a környezet használatának, igénybevételének a költségei beépüljenek a költségekbe, s ily módon ugyanúgy kalkuláljunk velük, mint bármely más költségtétellel. Az állam feladata, hogy hatósági eszközökkel és gazdasági szabályozókkal a gazdaság szereplőit a környezeti szempontok mérlegelésére késztesse.

3.3. 1.3.3 A környezetpolitika tervezése

A környezeti problémák vagy tágabban: a környezeti erőforrások használata fenn-nem-tartható módjának felismerése – a legújabb korban – mintegy fél százada kezdődött. Mint annyi más fogalmat ezt is szokás egy jelkép-értékű dátumhoz: Rachel Carson amerikai írónő A néma tavasz c. könyve 1962. évi megjelenéséhez kapcsolni, amely felrázta a távlatokban és összefüggésekben gondolkozó emberek lelkiismeretét, megragadta a képzeletüket. A történtek további „mérföldkövei” 1972 a stockholmi Emberi Környezet Konferencia, amelynek szlogenje az a felismerés volt, hogy: „csak egy Földünk van”, valamint a Természetvédők Nemzetközi Uniója (IUCN) által kezdeményezett Környezet és Fejlődés Nemzetközi Egységokmányának elfogadása volt.

1992-ben rendezte az Egyesült Nemzetek Szervezete eddigi történelmének legnagyobb világkonferenciáját Rio de Janeiróban a környezet és fejlődés témakörében. 2002-ben a következő „Word Summit” témája és címe már a Fenntartható Fejlődésről, azaz: a környezeti erőforrások állapotának változását, -romlását már egyértelműen gazdasági, -társadalmi kontextusba helyezte.

Mindezek felidézése azért érdekes, mert jól mutatja, hogy a környezetvédelem, mint elkülönült „ágazat”

megjelenése a pusztuló környezeti erőforrások gazdaság-társadalom fejlődését akadályozó felismeréséhez kapcsolódik. (9. ábra)

1.9. ábra - A környezetvédelmi politika életgörbéje