A rekreáció motivációs rendszerének kutatása

Véleményem szerint a rekreációs kultúra fejlesztéséhez nélkülözhetetlen a szabadidős tevékenységet befolyásoló motívum-rendszer feltárása. A kutatás egy lehetséges irányát jelentheti – az általános motivációs és viselkedéselméletek áttekintése mellett - a szabadidőre vonatkozó motivációs ismeretek rendszerezése és elemzése. Ez utóbbihoz kapcsolódik Erdős (2000) elmélete, aki úgy véli, hogy az ember alapvető, homeosztatikus szükségletei közé tartozik az akcióigény, mely szerint mindenkinek szüksége van kedvvel végzett tevékenységekre. Az akciószükséglet a Maslow-féle rendszertanban ugyan nem szerepel, de a hiánymotívumok közé tartozik, erős késztetést jelent, kielégített állapotban viszont nem befolyásolja a viselkedést. A szükséges akciómennyiség egyénileg különböző. Minden emberhez tartozik egy akcióhalmaz, amely a számára lehetséges és kellemes tevékenységeket tartalmazza. Ezek az aktivitások kedveltség szerint, tudattalanul rangsoroltak, és ember ösztönösen igyekszik mindig a magasabb értékűt választani. Az egyén közérzetét (és hosszabb távon az életminőségét) nagyban meghatározza, hogy mennyire sikerül a mennyiségi és minőségi akcióigényét kielégíteni. A hosszú ideig kielégítetlen igények kétfajta negatív következménnyel járnak. Ha nem lehet a rendelkezésre álló mozgósító energiát a kívánt akciók érdekében felhasználni, akkor frusztráció keletkezik, mely pótcselekvésekhez, sok esetben agresszív megnyilvánulásokhoz vezet. Ezek a tevékenységek bár átmenetileg csökkentik a feszültséget, de nem elégítik ki az akcióigényt. Ha ez az állapot hosszabb távon fennáll, akkor csökken maga az akcióigény, amely kedvetlenséget, tétlenséget, enerváltságot, majd egyéb fizikai és pszichés rendellenességet okoz. Az akcióhalmaz tartalmát és az abból aktuálisan aktiválódó tevékenység fajtáját a rekreáció alábbi motivációs rendszere határozza meg.

Iso-Ahola (1980) szerint a rekreációs tevékenység mögött álló motívumok is hierarchikus rendet alkotnak (20. ábra). Az általa vázolt modell túllép a Maslow-i rendszeren, kísérletet tesz a motiváció-kutatások eredményeinek összegzésére, és azok rekreációs vonatkozású értelmezésére. A szerző szerint a rekreációs tevékenység motívumrendszere a következő elemekből áll:

1.) A legalsó szinten a biológiai faktorok és a korai szocializációs tapasztalatokra épülő, önkifejezést célzó tényezők találhatók:

- a testalkati sajátosságok (pl. izmos, sportos férfi, vagy alacsony, kövér nő);

135

- élettani állapot (pl. fáradt, álmos, energikus, éhes);

- pszichés állapot (pl. boldog, depressziós, vidám, melankolikus);

- szociális környezet (pl. rokonok, barátok véleménye, értékrendje);

- gyermekkorban rögzült szokások (pl. vasárnapi mise, természetszeretet);

- személyes vágyak (pl. a világ megismerése, művészi alkotás létrehozása stb.).

2.) A következő befolyásoló tényező az optimális aktivitási, izgalmi szint (aurosal) biztosításának igénye. Az embereknek alkatilag különböző az optimális aurosal szintjük, és ugyanannál az egyénnél is eltérő az aktivitásigény különböző napszakokban, időszakokban és életkorokban. A különböző aurosal szint különböző rekreációs tevékenységformát, vagy eltérő ingererősséget igényel.

3.) A harmadik szintet az egyén szabadság- és kompetenciaszükségletét jelentő motívumok alkotják. A sportolás, a zenélés, a kreatív kézműves elfoglaltságok mind-mind azonnali visszajelzést adnak az egyénnek képességei használatáról, ennek eredményeként megtapasztalhatja, hogy kompetens valamiben.

4.) A legmagasabb szinten a rekreációs igények rendkívül heterogén csoportja helyezkedik el. Ide tartoznak pl. a szórakozási, a tanulási, a transzcendencia, a katarzis, a relaxációs és játékigények.

20. ábra, A rekreáció motivációs rendszere (Iso-Ahola 1980 alapján)

Szabadság- és kompetenciaérzet Optimális izgalmi állapot igénye

Biológiai faktorok és korai szocializációs tapasztalatok Látható

okok

Társadalmi környezet és szituációs hatás Rejtett

okok

Rekreációs igények

136

A modell az alsó két szinten megjelenő motívumokat „rejtett” okoknak nevezi, hiszen ezek általában nem tudatosulnak az egyénben. A magasabb szinten lévő tényezők viszont „látható” motívumok, gyakran halljuk a tevékenységválasztás indokaként. A modell másik aspektusa, hogy valamennyi motívumszintet érint a társadalmi környezet (pl. tárgyi feltételek, normák) és az aktuális szituáció hatása. A biológiai faktorok és a korai tanult minták szintjén pl. a testalkat megítélését erősen befolyásolja a média által közvetített ideál (társadalmi környezet). A barátok empatikus hozzáállása miatt egy kövérebb alkatú egyénnek sem lesz negatív énképe (szituációs hatás).

Egy másik elmélet szerint (Scitovsky 1990) két alapvető, egymással ellentétes motiváció érvényesül a szabadidő (és az életmód) vonatkozásában: ez a komfortkeresés vagy a stimulációra törekvés. A komfortkeresés a biztonságot, a változatlanságot és végső soron az unalmat hozza magával. Ennek következménye az otthonülésre való berendezkedés, amely egyre erőteljesebb tendencia. Az élet élvezetének, az igazi örömök megélésének viszont a stimulációra törekvés az előfeltétele. A stimuláció akkor élvezetes, ha meglévő tudás és az újdonság kellemes arányban találkozik. Megfelelő ismeretek és készségek nélkül a szabadidős lehetőségek töredékét sem tudjuk élvezni. A komfort orientált életvitelhez viszont nem kell jelentősebb felkészültség. A komfortélvezők számára maradnak a hozzáértést nem, vagy csak minimális mértékben igénylő szórakozási formák: tv, strand, vásárlás, szex. Ezeknek a tevékenységeknek nagyon minimális az újdonságtartalma, csak rövid ideig érdekesek és élvezhetők.

Mérsékelt mennyiségben még kellemesek, aztán csak unaloműzők, végül unalmasak lesznek. A komfortkereső így egyre többet igényel abból, ami hozzáférhető számára, de ettől csak még kiábrándultabbá, frusztráltabbá válik. A túlhajszolt stimuláció-keresés viszont gyakran neofíliához (újdonság-mánia) vezet, amely szintén nem segíti az elégedett élet megteremtését. A fogyasztói társadalom mindkét motivációs bázis kielégítésre bőven kínál lehetőséget, így az egyén életmódja egyre jobban eltolódik a komfortzónáját jelentő irány szélsőséges tartományába.

A rekreációs motívumokkal foglalkozó elméletek integrálása és gyakorlati alkalmazása még várat magára. Azt tudjuk, hogy a leírt tényezők döntő mértékben – az attitűdöknél sokkal jobban - meghatározzák a viselkedést, arra azonban még nincs módszertani válaszunk, hogy ezeket az ismereteket hogyan tudjuk leghatékonyabban a rekreációs

137

kultúra fejlesztése érdekében hasznosítani. Amilyen könnyen megérthetők az okok (motivációhiány), olyan nehéz azokat megszüntetni.