Reform? Napjainkban eléggé sokszor hangoztatott fogalom, aminek következménye lehet, hogy leértékelődik, elveszti je-lentését és papolás-jelleget ölt.
A kelet-európai szocialista társadalmakban a ’60-as évek-ben, elsősorban Magyarországon, Csehszlovákiában, Lengyel-országban megfigyelhetők voltak a gazdasági reformtörek-vések, melyek a politikai vezetés, a párt vezető szerepét is megkérdőjelezték. (...) Aranykorszaknak is nevezték ezt az idő-szakot, mely az ’56-os krízis után az emberek előtt bizonyos perspektívákat vetett fel (életszínvonal-növekedés, hiánygaz-dálkodás felszámolása).
A ’60-as évektől meginduló folyamat, mely ’68-ban a cseh-szlovákiai tragédiában is jelentkezett, s mindezen társadalmi, gazdasági radikális reformtörekvések a brezsnyevi korszak korlátozásain elbuktak, és az adott ország politikai-gazda- sági vezetésében a frakcióharcokban zajlottak le, hol a szín-falak mögött, hol a felszínen.
A ’70-es években aztán kiderült, hogy a ’68-as reformok elakadtak, s napjaink bizonyítják, hogy az akkor elkezdett folyamatok valahol elkanyarodtak, megakadtak. Kiderült, a nyugati sajtóból, hogy mennyire eladósodott az ország, így a politikai vezetés a ’80-as években rákényszerült, hogy
a Világbankba, illetve a Nemzetközi Valutaalapba belépjen, amely már szigorú gazdasági követelményeket állított a poli-tikai, gazdasági vezetés elé. A reformok a ’85-ös SZKP-kong-resszuson újra megjelentek a Gorbacsov nevéhez kötött pe-resztrojka (átalakítás) és glasznoszty (nyilvánosság) képében.
Ez a nyugat-európai országokban bizonyos szimpátiára is ta-lált. A ’80-as években a szocialista társadalmi berendezkedésű országokban is megjelent a reform, mely először a nyilvános-ság segítségével Magyarország vonatkozásában már néhol reá-lisan mutatta be az ország gazdasági, társadalmi, politikai, kul-turális helyzetét. A kilátások egyelőre nem rózsásak. Ezt tudatosítják, ma már jobban, a hírközlő szervek, de vala-hogy igazán nem ismerték még fel az emberek érdekeiket, le-hetőségeiket, s mintegy passzív szemlélőként résztvevői ezen reformfolyamatoknak. A reform egy társadalmi robbanás le-vezetője, elodázója lehet, ha az egyén is felismeri, hogy ha az életmódjában, életkörülményeiben változások is történnek, s van értelme.
A reformokra mindenképpen, vagy más szóval a változá-sokra szükség van, erre mutat a Mozgó Világ ’88/1-es száma is.
Személy szerint konkrétan nem tudom, miben látom a re-formot, de a szociológusok, politikusok és a többiek is csak saccolgatnak, lehetőségeket vázolnak fel.
*
(...) A vezető-kérdést a reformnál egy példával tudnám illuszt-rálni. Olyan az egész, mint egy nagy fa, amelynek az ágán ülnek a verebek, és amikor egy kővel közéjük dobunk, nem repülnek el, csak felszállnak és visszaülnek egy másik ágra.
Amíg ez van, jelentős előrelépés nem várható, sem gazda-sági, sem politikai, sem társadalmi vonatkozásban.
*
Kilépni a kátyúból, de gyorsan.
Nyugati orientáció.
* Reform (változás) !
Ez egy nagy szó. Már Széchenyi is ezt hangsúlyozta. Azóta mi is csak ezt hangsúlyozzuk.
Reform – a bajban lévő országot csak a „látvány” mentheti meg (kenyeret és cirkuszt).
A reform egy látványos folyamat, amely során az embe-rekkel el tudják hitetni, hogy ez a helyes lépés. És egy ideig elhiszik.
*
Nem könnyű egy reform sikerességében hinni az olyan ál-lamban, amelyben reformok sora bukott el. De nagyobb bűn a tespedtség, a hitvesztés, s a depresszió depressziót szül.
A megoldás? Ha ismernénk, nem kellene ilyen kérdésekre vá-laszolni.
*
(...) Eddig a reformból csak nagyon keveset láthattunk: ár-emelések, „szabad” (?) egyesülési jog, de például a pártból tör-tént kizárások nem a reform szellemét tükrözik.
A jólinformáltság is idetartozna.
*
Elsősorban a párt és állam szétválasztása, vagyis a politika-mentes gazdaságirányítás, a pénz- és árupiac törvényeinek sza-bad érvényesítése. Olyan önszabályozó gazdaság szükséges, amely képes a nem megfelelően működő egységek szanálá-sára. A nyereséges egységek profitjukat (vagy annak a jelen-legi kereteknél jóval nagyobb részét) saját fejlesztésükre, be-ruházásokra használhassák fel.
A gazdaságban a kétszintű bankrendszer már megvaló-sult. Szükségesnek tartom az értékpapírpiac további kiszéle-sítését, részvények kibocsátását, illetve kizárólag gazdasági alapon működő tőzsde létrehozását. Az adórendszer módosí-tását, amely jobban figyelembe veszi a kisiparosok alsó réte-geinek érdekeit, a közalkalmazottak és nyugdíjasok helyzetét.
Az állam gyorsítsa meg a licenceljárásokat (vételnél-eladás-nál egyaránt), valamint a szabadalmakkal kapcsolatos vizs-gálatok átfutási idejét.
A párt és az állam szétválasztása a legfelsőbb szinten in-duljon meg az Elnöki Tanács megszüntetésével, illetve a köz-társasági elnöki funkció létrehozásával. Az országgyűlés jogkörének oly kiszélesítése, hogy törvényhozású és állam-igazgatási (a minisztériumok révén) téren egyaránt prioritást élvezzen. Ehhez elengedhetetlen az országos választások ki-írása, melyen indulnia kellene több pártnak is, nem csak az MSZMP-nek! (Csak a szélsőjobbos szerveződéseket tiltani be!) Az egész államapparátus átalakítása a jelenlegi irányító típu-sú rendszerről képviseleti rendszerre, amely magával hozza a tisztségviselők felelősségre vonásának elvét. Az országgyű-lés állandóan üországgyű-lésezik, a képviselők tiszteletdíjban részesülnek.
Szükséges a tömegkommunikációs eszközök szavahihető-ségének visszaállítása, az információhiány megszüntetése.
(Nem glasznoszty!)
Szükségesnek tartom az oktató, illetve ápoló funkciókat ellátó szerzetesrendek behívását, felállítását. Az alsó- és kö-zépfokú oktatás menjen át a szerzetesrendek, az állam, illetve magánosok kezébe, közösen kimunkált tantervet használja-nak. A felsőoktatásban szerkezetváltásra lenne szükség, pél-dául a vegyészmérnök-, illetve a pedagógusképzés csökkentése, a műszaki értelmiség képzésének modernizációja. Vegyipari, műszaki egyetemek csak kutatóintézetekkel, gyárakkal közö-sen létezhesközö-senek. Egy általános bérrendszer hivatott lenne a diploma rangjának (egzisztenciális) visszaállítására.
Feltétlenül szükséges lenne bekapcsolódni az EGK mun-kájába, mert (véleményem szerint) ez biztosítja az egyetlen kiutat jelenlegi – a harmadik világ felé tartó – helyzetünkből.
Kívánatos lenne a szovjet csapatok kivonása, a katonai költ-ségvetés felére csökkentése, az általános hadkötelezettség meg-szüntetése – zsoldoshadsereg, határőrség. (Utópia, de szeret-ném az országot az el nem kötelezettek táborában látni!)
Erről nem tudunk annyit, hogy realitásukban tudnánk vizs-gálni lehetőségeit. (Itt a közvéleményre gondoltam.)
*
A reformmal kapcsolatban gondolataim eléggé zavarosak, hisz keveset értek a politikához, és csak annyit tudnék leírni, amennyit hallok, illetve amit újságban olvastam, az pedig le-het félrevezető is. Lele-het, hogy banálisan hangzik, de szerintem minden területen az lenne a legfontosabb, hogy az emberek ne csak a saját érdeküket nézzék, hanem távolabb lássanak.
Több szabadság is célravezető lenne. Például a kultúrát el kellene választani a politikától. Nem fontos minden művész-nek direkt módon politizálnia. A demokrácia fogalmáról csak annyit: nem hinném, hogy az egyenlősdit jelentené ez a szó.
A gazdasági helyzetről annyit, hogy láttam már olyan nagy beruházásokat, amelyek teljesen fölöslegesek voltak, és közben azt a pénzt a bérek emelésére lehetett volna fordítani (például nevetséges, hogy egy pedagógus nem tud minden könyvet megvenni magának, amit szeretne). Összefoglalva annyit, hogy a sok jelszó és program helyett valamit tenni kellene, „úgy, hogy közben egy hamutartó se essen le az asztalról” (Csengey Dénes).
(Szombathely, 1988. május)
EZEK A SZOCIOGRÁFIÁK a nyolcvanas évtizedben születtek. A rendszerváltás elôtt és alatt jelentek meg akkor nagyon fontos, azóta megszûnt
periodikákban, az ef-Lapokban, az UNIÓ-ban, Tamási Orosz János fôszerkesztôi gondoskodása mellett.Az írások kötetbe való rendezése mellett azért döntöttem, mert úgy látom, másfél-két
évtized múltával sem veszítettek „aktualitásuk”-ból – másrészt van valami közös bennük: a megszólalók sorsának egyedisége és a mindegyikôjük
történetében megmutatkozó tisztelet az ember iránt. Ez az a többlet, amit igazán csak együtt tudnak elmondani.
F. B.