A megtermelt baromfihús 90 %-át a pecsenye-, vagy más néven a broilercsirke adja. Broilercsirkén napjainkban a 35-37 napos korra 2,2-2,5 kg súlyt elért, vágásérett állatokat értjük. Előállításuk nagy állatlétszámot tartó iparszerű telepeken történik (18. kép). A telep létesítésével kapcsolatban néhány elvet célszerű figyelembe venni. A telepeket közúttól, vasúttól, lakott területtől és egyéb üzemtől legalább 500 méter távolságra kell elhelyezni, és más hasznosítású baromfitelep sem lehet 300 méteren belül. Szerencsés, ha a talaj sík felszínű, vagy 2 %-nál nem lejt jobban. Az épület tájolásánál az uralkodó szélirányt figyelembe kell venni. Az 5 hetes
TARTÁSTECHNOLÓGIAI VÁLTOZATOK A BAROMFITENYÉSZTÉSBEN I.
rotáció és a hatékony termelés feltételezi minden munkafázis rendkívül precíz megtervezését, többek között, az épületek fogadásra előkészítését, és az állatok fogadását.
18. kép: Nagyüzemi pecsenyecsirke előállítás
Az épületeket, az épület környezetét, valamint a technológiai elemeket minden rotáció között, az un. szerviz periódusban takarítani és fertőtleníteni kell. Az istállóban kb. 5 cm vastagságban célszerű alomanyagot rakni, aminek mennyisége évszaktól függően azonban változhat. Fontos a leterített alom egyenletessége, mert az egyenetlen alomvastagság a kisméretű állatok ivóvízhez és takarmányhoz jutását gátolhatja. Az állatok fogadása előtt az épületet úgy kell felfűteni, hogy annak hőmérséklete legalább 24 órán át a technológiai utasításban előírt szinten legyen! A telepítést megelőzően, még a gázos fertőtlenítés előtt, az összes berendezés (etető, itató, fűtő, szellőző stb.) működését ellenőrizni kell.
A naposcsibék fogadására az állatok helyét 32-34 ºC-ra kell fűteni. Ezt meg lehet oldani az egész tere erre a hőmérsékletre történő felfűtésével, de a költségtakarékos megoldást műanyák alkalmazása jelentheti és minden tekintetben kifogástalan megoldása a gázinfrák használata. A túlzottan magas hőmérséklet az állatok egészségére káros lehet, az alacsony hőmérséklet pedig ronthatja a súlygyarapodást és a takarmányértékesítő képességet. Az istálló páratartalmát mesterségesen kell beállítani 70-75 %-ra.
Az istállóban az etetőket és az itatókat egyenletesen és úgy kell osztani, hogy 2-3 méteren belül a naposállatok ivóvízhez vagy/és takarmányhoz jussanak, esélyt teremtve ezzel az egyenletes és gyors ütemű fejlődéshez. Az itatók időbeni feltöltése biztosítja a megfelelő vízhőmérsékletet. A megérkezett naposállatok nyomban ivóvízhez jussanak, ami a sikeres felneveléshez elengedhetetlen. Majd ezt követően tetszés szerinti mennyiségben álljon előttük takarmány. Ez utóbbit lehet kartonból, vagy a tojástálcából vehetik fel az állatok, bár már az automata etetőből történő nevelés (etetés) egyre általánosabbá válik.
Fontos paraméter az állományok telepítési sűrűsége. Megállapításánál összhangba kell álljon a technikai, technológiai feltétel, az istálló műszaki állapota, de az állatok genotípusa is. A hízlalási periódust meghatározz annak hossza és azok az ismétlődően felmerülő állategészségügyi problémát, amelyeket a telepítési sűrűség tervezésénél is figyelembe kell venni. Az árbevétel-tömeg, netán a költségkímélés esetenként indukálhatja a túlzott telepítési sűrűséget, azonban ennek hátrányaival számolnunk kell. A nagyobb telepítési sűrűség egy ideig arányosan növelheti a jövedelmezőséget, azonban egy értéken túl gyengébb testtömeg-gyarapodást, rosszabb takarmányértékesítést tapasztalható és előbb-utóbb állategészségügyi gondok (pl. hírtelen szívhalál) is
porlasztanak az istálló légterébe. A második héttől kezdődően az állatok hőtermelése már elegendő és az ilyenkor szükséges 55-60 %-os páratartalmat szellőztetéssel tudjuk biztosítani. A szellőztetés feladata a képződött káros gázok, (pl. széndioxid, ammónia, kénhidrogén) netán a megnövekedett páratartalom eltávolítása, a légzéshez elegendő oxigént megteremtése, az istálló légterében a portartalom minimalizálása.
Mindez elengedhetetlen a hibridek genetikai képessége realizálásához. A szellőztetés lehet mesterséges, vagy természetes. A mesterséges szellőztetésnek módszere a keresztszellőztetés, amelynél légbeejtő és szívóventilátor útján cserélődik a levegő. A túlnyomásos szellőztetésnél gerincventilátor és szellőző nyílás kell, az alagút-szellőzésnél pedig a ventilátor a rövidebb falon helyezkedik el. Természetes szellőztetésnél oldalfal függönyöket alkalmaznak, amelyek nyitásával és zárásával szabályozható a levegő összetétele, mennyisége, esetenként a hőmérséklete is. Az érzékelhető klímaváltozás magával hozta a vízfüggönyön keresztüli levegő áramoltatást, s a hő-kicserélődéssel pár oC-kal csökkenthető az istálló hőmérséklete.
A pecsenyecsirke nevelésben fontos szerepe van a világításnak. A fény hatással lehet a takarmányfelvételre, ezáltal befolyásolhatja a súlygyarapodást. A csökkentett időtartamú megvilágítás ugyanakkor jelentős költségcsökkenést eredményez. Nem mindegy tehát, hogy milyen módon történik a pecsenyecsirke nevelés során a megvilágítás, milyen időtartamú és milyen fényerősségű program kerül alkalmazásra. A hagyományos pecsenyecsirke nevelési technológiában az első napi 23órás megvilágítás után is a nevelés végéig megmarad a 23 órás világítás. Az utóbbi években terjednek a megszakításos fényprogramok, amikor a nevelés bizonyos időszakában az 1-2 óra megvilágítást 2-3 óra sötét szakasz követi. A megszakításos technológiának egyértelmű előnye a kevesebb energiaköltség. Az ismétlődő világítási szakaszban megnő, pontosabban gyakoribbá válik a takarmányfelvétel, és ez jobb súlygyarapodást eredményez. Az is beigazolódni látszik, hogy a program hatására csökken a hasűri zsír. A világításnál kiemelt jelentősége van a fényerősségnek. A nevelés kezdetén 8 lux fényerősségű megvilágítást alkalmaznak, ami 8 luxra csökken. Az új építésű, általában könnyűszerkezetes istállóknál egyre gyakrabban lehet tapasztalni az ablakos istállókra való visszatérést. A villamos energia költségben jelentős megtakarítást lehet véle elérni, de megköveteli a precízebb technológiai fegyelmet.
A betelepítéssel kapcsolatban említésre került az almozás és annak minősége, beleértve az alomanyag egyenletes elterítését. Fontos a pormentes, penészgombák fertőzésétől mentes alomanyag. Ez lehetőséget teremt a kényelmes pihenésre, felszívja a nedvességet. A 4-5 cm-es vastagságú alom kialakításához szalmából négyzetméretenként 4-5 kg, faforgácsból akár 6-7 kg is szükséges. E két legáltalánosabban használt alomanyag mellett a folyami homok, aprított kukoricacsutka, esetleg napraforgó héj is szolgálhat alomanyagul. A trágya eltávolítása a rotáció végén, az állomány elszállítása után történik. A technológiai berendezések szétszerelését követheti a felgyülemlett alomanyag kiszállítása.
A broilercsirkék etetéséhez az első napokban, de legfeljebb 10 napos korig műanyag etetőtálca, esetleg a csibeszállító karton is használható. A ma használatos etetőcsészés etetők ezeket elkerülhetővé teszik, manapság inkább még megszokásból használják az említett tálcákat. Az épületben használt etető berendezést már ekkor be kell szerelni, hogy az állatoknak lehetőségük legyen a későbbi etetési technológiához hozzászokni. A pecsenyecsirke etetőberendezéssel szemben támasztott igényével kapcsolatban alapvető, hogy az az állatok folyton változó méretéhez igazodjék, állítható legyen. Az a szerencsés, ha az etető pereme az állatok hátmagasságával egy szinten található. Ilyen esetben a takarmány nem szóródik ki, ugyanakkor védi a takarmányt az ürülékkel való szennyeződéstől. Fontos, hogy könnyen tisztítható és fertőtleníthető legyen, valamint üzembiztosan működjön. Az egyes rotációk közötti gyors váltás feltétele etetőberendezések könnyű szét- és összeszerelhetősége. Elviekben alkalmazhatók kaparóláncos, tányéros, vagy spirál etetőket. a ma már alig használatos kaparóláncos technológiánál egyedenként 2,5 cm-t vályúhosszal indokolt számolni, tányéros etetőknél etetőnként 50 egyed lehet telepíteni. Spirál etetőt mellett 60-80 broilercsirkére kell egyet számítani. A
TARTÁSTECHNOLÓGIAI VÁLTOZATOK A BAROMFITENYÉSZTÉSBEN I.
tányéros etető alkalmazásának az az előnye, hogy nem zárja el az állat útját az itatókhoz, a takarításuk, össze- és szétszerelésük egyszerű, valamint működésük nem okoz sérülést az állatoknak.
A broilerek számára is nélkülözhetetlen a tiszta, üdítő hatással bíró hőmérsékletű és elegendő mennyiségű ivóvíz. Az állatok napi vízfogyasztása függ az állat korától és a környezeti hőmérséklettől. 1000 állattal kalkulálva a kezdeti életkorban 30-40 liternyi víz szükséges, de ez a mennyiség a hízlalás végén elérheti a napi 500 litert is. Ügyelni kell az ivóvíz ásványi- és szervesanyag-tartalmára, az erre vonatkozó előírásokat szigorúan be kell tartani. Szükség esetén az ivóvíz csíra- és mikroorganizmus-tartalma adalékanyaggal csökkenthető.
Amennyiben fúrt kutat használnak, a víz tisztítását évente legalább egyszer el kell végezni. Jó megoldásnak tűnik, ha a vízrendszerhez automata vegyszeradagolót építenek, amivel az esetleges gyógyszeradagoláson túl az ivóvíz fertőtlenítése is elvégezhető.
Az itatókat úgy kell elhelyezni, hogy az állatok 1-2 méteren belül ivóvízhez juthassanak. Az elhelyezésnél arra is tekintettel kell lenni, hogy az etetők közé és lehetőleg közel a műanyákhoz rakjuk az itatókat. A legkorszerűbb itatási módszernek jelenleg a szopókás itató nevezhető. A szopókás önitató használata hatékony, az elmúlt időszakban alkalmazottakkal összehasonlítva jobb higiéniás viszonyokat teremt. Folyamatosan tiszta, friss ivóvízhez jutnak az állatok és a víz pazarlása is megakadályozható. Az itató berendezések, vagy akár a szelepek magasságát is úgy kell beállítani, hogy a legkisebb állatnak is elérhető legyen.