Kalas István másnap reggel, semmit se tudva az éjjeli nagy eseményekről, fájós, zugó fejjel, de igen komoly, elkeseredett orczával lógatta le lábát a kis nádasház egyik szobájában egy magas ládáról. (Fodor uram ajándékozta neki, hogy legyen mire ráülni, az ágyat meg Iharos uram adta, szék pedig, de bizony csak egy, Hadas uramtól került, mig Hadasné asszonyom ágybéliről gondoskodott, mivelhogy fia haladott a keze alatt a tudományokban. így telt ki nagy bajjal a szoba bútorzata.)
Az utóbbi napokban folyton járta a vá
rost a főkurátorság és a réti földek dolgá
ban. Bár egy perczig se lankadt Fodor többi híveivel együtt a nagy korteskedés
ben, de a nagy munka közt is elfogta a keserűség a kis leány miatt, aki most már
T k JL __ ± n ' _ i ____I 2____________ 1 ___________ ! ' 1 i . l i l l . ______
kezdett a szobában csak avval a gondolat
tal vigasztalódott :
— Nem tart már sokáig a kínlódás, a mai napon elválik a réti földek ügyével az én sorsom is. Ha nem adják az egyháznak?
Ejh, fel is ut, le is ut, széles a világ . . . Másutt is laknak emberek, nemcsak Gé
mesen.
De ez se tudta valami nagyon megvi
gasztalni. Nagy léptekkel járt íel-alá a szo
bában. Mikor a kis ablak előtt megállott, maga se tudta miért, végignézte az iskola
udvart. Majd leesett a lábáról, mikor a kö
zepén édesatyját látja beszélgetni Harangi rektorral. Hogy fusson el atyja ura színe elől ? Ez volt első gondolata nagy ijedtsé
gében. Körülnéz. Haneha a kéményen, más mód nincs benne. Az ablakon nem lehet, szemben van az udvarral, rögtön meglátja az öreg ur. Azaz, majd itt ezen az oldalablakon, a kerítés felől. Ott kimász-
hatik, a háztól nem látja meg az öreg ur.
Még egy tekintetet vet az udvar felé s látja, hogy Harangi rámutat a kis házra, s az öreg ur elindul felé. Nincs veszteni való idő, kinyitja az ablakot, nagy bajjal kimászik rajta, azzal vesd e! magad keresz
tül a kerítésen az utczára, úgy megy, mint akit ostorral kergetnek.
Meg sem áll a gyepszélig, ott megzava
rodva körülnéz, nem látja-e valamerről az öreg urat közeledni. Végre megnyugodva, gondolkozni kezd a teendőkről. De hogy álljon meg előtte ? A papok levelének
fel-tétlen hitelt ad az öreg ur, hiszen azért jött ide olyan messze földről Keserű szem
rehányásait pedig nem tudja majd elviselni, nem, inkább meghal. Kalas kétségbeesésé
ben hirtelen Fodor Gerzsonra gondolt. Ezt fogja megkérni, hogy elöljáróban beszéljen az öreg úrral és csillapítsa le, amennyire lehet. De hogy találkozik vele ? Fodor Ger- zson a templom körül lakik, ha odamegy, biztosan találkozik apja urával is, aki ok- vetetlenül a papokkal beszél előbb, s őt várja az iskola körül. Kalas elbusulásában nem látott kivezető utat ebből a szövevényből.
Szerencsére ma lesz a nagy közgyűlés a réti földek dolgában, emiatt aztán tanítás sincs.
De- neki éppen ezért még a—gy-üfés—előttr -beszélni— kellefte-ffüthrr~Urral, hogy a Bet- ^
Jen d i— pap__ p ap iro sát, I^ . megmnt.fisfía ■■ n ok i,
hadd— tudja— meg,— milyen—csúfot üz az a- gőgös^— néma—pap— az ő f e jtett— szavából^
hoajt-a gimnáziumról eohaso—fog megteled- s -érte a legnagyobb áldozatkész~ség re készen— van. Mitevő legyen ? Már a delet húzták a toronyban. Kalas még mindig czéltalanul bolyongott a tanyák körül. Azt hamarosan elhatározta, hogy Hadaséknál ma nem eszik ebédet, mert édesapja bizo
nyosan ott is keresni fogja. Végre későn egy mentő gondolatja támadt. A kerteken keresztül, amerre jött, visszalopódzik Kopré Márton kertjébe, az éppen átellenben lakik a templommal. Magas ott a kerítés, amellett meghúzódik, és a hasadáson keresztül
rá-vigyáz, mikor fog Fodor uram arra el
menni, akkor beszél vele.
Kalas visszaindul a városba a kerteken keresztül. Kerítés nem állhatja útját, mert azon hamarosan keresztül lép. Elér Kopré kertjébe, s egy akácz alá leheveredik, s ott a kerítés hasadékán keresztül lesi a jó szerencsét.
A közgyűlés helyéül a templomot hatá
rozták. Ott minden hajdufinak joga volt megjelenni és szavazni. A templom kör
nyéke tele volt velők. Mindenütt a réti föl
dek dolgát forgatták. Kalas búvóhelyéről jól hallotta a beszélgetést, s elkeseredve tapasztalá, hogy több ember szól a gimná
zium ellen, mint mellette. így már aztán
— gondolá elbusulva — szép kilátása lehet édesapámnak, hogy maga mellé vigyen káp
lánnak, ha ugyan a venerabilis tractus meg
engedi, hogy ilyen, iskolát még be sem végzett ember ott káplán lehessen.
Ily keserű gondolatokkal tépelődött, mikor Fodor Gerzson mélyen elgondolkozva megy el a kerités előtt.
— Főnótárius ur, nemzetes uram ! Egy szavam volna a nemzetes úrhoz.
A főnótárius ur gondolataiból felriadva körülnéz.
— No mi az, ki szól?
Már ekkor Kalas fenn volt a kerítésen.
— Én volnék, Kalas rektor.
— Hát öcsém hogy került oda ? kérdé a főnótárius elcsodálkozva.
— Bizony úgy látszik, nekem már
Géme-sen csak a kerítések alatt van helyem, — válaszold keserűen a fiatal ember.
— No bizony, most is a tetején van.
— Mig le nem esek onnan, úgy, hogy a nyakam ki nem törik. Egy nagy kérésem volna a főnótárius úrhoz.
— Halljuk öcsém, ha rajtam áll, előre is megígérem, hogy teljesíteni fogom.
— Tetszik azt tudni a nemzetes urnák, hogy mind a két pap levelet irt édesapám
nak. Hogy szörnyű dolgok lehettek abban a levélben, azt onnan sajditom, mert sze
gény apám olyan nagy utat tett érte. Ide jött Gémesre. Az volna tehát kérésem, szí
veskednék beszélni az én jó öregemmel, megnyugtatni egy keveset, mert én addig nem merek a színe elé kerülni.
Fodor Gerzson megcsóválta a fejét.
— Nem tudom, mit Írhatott a két pap, de igen szívesen rajta leszek, hogy apja uránál a levél hatását meggyöngitsem. Csak az a kérdés, hol találkozom a tiszteletes úrral ?
— Ott megy, — mondá Kalas — az a kis ősz ember, aki most állt meg a torony alatt.
Erre aztán ijedten vissza is ugrott a kertbe. A kerítés hasadékán látta, hogy a főnótárius hozzámegy, ismerkednek, s be
szélgetni kezdenek. Kalas ennek nagyon megörült, mikor látta, hogy hosszasabb be
széd után bemennek a templomba, maga is átjött a kerítésen, s befurakodott az Isten házába.
— Az urasztala mögött volt felállítva a
zöld posztóval bevont asztal, körülötte ült a két tanácsos, közepén Ábrahám pap, jobb
oldalán Betlendi, balról pedig Gáthi György főhadnagy és a főnótárius. Betlendi papra alig tudott ráismerni. A nagy, erős ember teljesen összement. Ruhája csak úgy lógott'' rajta, annyira megtogyott, arczán halálos sápadtság ült, csak két szeme csillogott, szinte ijesztő, kísérteties fénnyel, amint a nagy embersokaságon körülhordozta. De ami legjobban feltűnt Kalasnak, az volt, hogy a latin iskola növendékei a szószék alatt, a tanács hátamögött szép sorjában ál
lottak. Szakács és Harangi rektorok veze
tése alatt. Úgy látszik a főnótárius — amint egyszer elejtette előtte — a gyermekekkel is hatni akar a rét dolgában a szülőkre.
— Szerelmeseim, — kezdé Ábrahám pap kenetteljesen a beszédet — az Isten házá
ban az urasztala előtt, ahol ami Üdvözítőnk
től annyiszor nyertünk bocsánatot bűneink
ért, gyűltünk össze, hogy a fontos, Isten
nek tetsző ügyben határozzunk. Iskolánk fölött tartunk most tanácsot, amely meg- erőtlenedett, s azon volnánk, arra van irá
nyozva a mi akaratunk, hogy újra felvirá
gozzék. Mert szerelmeseim, olyanok az is
kolák a mi egyházunkban, miként a jó termő fa, amelynek gyümölcseit az egyház szedi le. Ha meggyengül az iskola, meg
gyengülne véle az igaz religió is. Az Írás szava szerint : «elvész az én népem, mivel
hogy tudomány nélkül való.» Mikor tehát neked tetsző dologban kívánunk határozni,