5. TŰZVÉDELEM FŐBB TERÜLETEI
5.1 A LAPFOGALMAK
Tűz: égési folyamat, amely veszélyt jelent az életre, testi épségre, anyagi ja-vakra.
Tűzvédelem: tűzesetek megelőzése, tűzoltási feladatok ellátása, tűzvizsgálat, valamint ezek feltételeinek biztosítása.
Tűzszakasz: építmény, vagy szabadtéri terület azon egysége, amelyet a többi egységektől meghatározott éghetőségű és tűzállóságú, illetve meghatározott tűztávolságok választanak el.
Tűzveszélyes tevékenység: az tevékenység, amely a környezetében lévő éghető anyag gyulladási hőmérsékletét, lobbanáspontját meghaladó hőmérséklettel és/vagy nyílt lánggal, parázslással, szikrával jár.
Veszélyességi övezet: a helyiségben vagy a szabadtérben lévő anyagnak, gépnek, berendezésnek tűzvédelmi szempontból önállóan értékelendő környezete, térrésze.
5.1.1 Gazdálkodó szervezetek feladatai, kötelességei a megfelelő tűzvédelem megteremtése érdekében
A tűzvédelmi törvény értelmében a gazdálkodókkal szemben alapvetően az alábbi öt fő követelmény fogalmazható meg:
Önmaguk kötelesek gondoskodni a tevékenységükkel kapcsolatos tűzvédelemről.
Megfelelő biztonságot kell nyújtaniuk azoknak, akiket foglalkoztatnak.
Rendeltetésszerű működésük során ne jelentsenek tűz- és robbanásveszélyt a környezetükre.
Az általuk létrehozott termékek, illetőleg szolgáltatásaik – ha azokat megfelelően veszik igénybe – ne veszélyeztessék a fogyasztót.
Teremtsék meg a tevékenységük során keletkezhető tűz és műszaki baleset-észlelésének, jelzésének, eloltásának, elhárításának szervezeti, szervezési, személyi és tárgyi feltételeit.
A tűzvédelmi törvény alapvető követelményként határozza meg, hogy a gazdálkodó szervek a létesítmények, az építmények, a technológiai rendszerek megvalósításával, üzemeltetésével, fejlesztésével összhangban gondoskodjanak a jogszabályokban és
a tevékenységi körükkel kapcsolatos veszélyhelyzetek megelőzésének és elhárításának feltételeiről.
5.1.2 Az üzemeltető, tulajdonos, fenntartó tűzvédelmi kötelezettségei E kötelezettsége körében az alábbi fő feladatai vannak:
Alakítsa ki a tűzvédelemről történő gondoskodás stratégiáját, programját, amelynél minimum követelmény a hatályos tűzvédelmi előírások megtartása. A biztonsági stratégia tartalma kialakításának során összhangot kell találni a biztonságos működés és a gazdálkodó szerv gazdasági, piaci érdekei között.
Mérje fel, vegye számba a működése során reálisan előfordulható tűzvédelmi, biztonsági kockázatokat.
A legalapvetőbb tűzkockázati elemek értékelése a 35/1996. (XII. 29.) BM rendelettel kiadott Országos Tűzvédelmi Szabályzat (OTSZ) alapján kötelező, amelynek a legfontosabb eleme a létesítmények tűzveszélyességi osztályba sorolása.
A gazdálkodóknak, ha ötnél több munkavállalót foglalkoztatnak, vagy ha ötvennél több személy befogadására alkalmas létesítményt működtetnek, illetve a fokozottan tűz- és robbanásveszélyes besorolás esetén és kereskedelmi szálláshelyeken Tűzvédelmi Szabályzatot kell készíteniük, amelynek a tűzvédelmi szabályzat készítéséről szóló 30/1996. (XII. 6.) BM rendeletet a 10/2011. (III. 28.) módosította BM rendeletben meg-határozott esetekben mellékletét képezi a Tűzriadó Terv.
A fokozottan tűz- és robbanásveszélyes, a tűz- és robbanásveszélyes, valamint a tűzveszélyes tűzveszélyességi osztályba tartozó létesítményekben megfelelő szervezetettel, tűzvédelmi szakképesítéssel rendelkező személlyel, illetőleg szolgáltatás igénybevételével kell gondoskodniuk a tűzvédelem biztosításáról.
A munkáltató köteles gondoskodni a munkavállalói, illetőleg a munkavégzésben részt vevő családtagjai tűzvédelmi oktatásáról és rendszeres továbbképzéséről, valamint arról, hogy azok a munkakörükkel, tevékenységükkel kapcsolatos tűzvédelmi ismereteket a foglalkoztatásuk megkezdése előtt elsajátítsák, a tűz esetén végzendő feladataikat megismerjék.
Tűzveszélyességi osztályok:
„Fokozottan tűz- és robbanásveszélyes” – jelzése: „A”
„Tűz- és robbanásveszélyes” – jelzése: „B”
„Tűzveszélyes”– jelzése: „C”
„Mérsékelten tűzveszélyes” – jelzése: „D”
„Nem tűzveszélyes”– jelzése: „E”
Tűzveszélyes helyek jelzése, jelzőtáblák
A helyiség bejáratánál jól látható helyen a tűz és robbanásveszélyre, valamint a vonatkozó előírásokra figyelmeztető és tiltó rendelkezéseket tartalmazó piktogramot, táblát, feliratot kell elhelyezni. A létesítményben, helyiségben csoportosan elhelyezett elektromos kapcsolók funkcióját és a feszültség értékét, valamint a ki- és bekapcsolás helyzetét eltávolíthatatlan felirattal kell jelölni. Az áramtalanító főkapcsolóra szintén ezek az előírások vonatkoznak.
Tűzvédelmi oktatás Típusai:
Előzetes oktatás.
Rendkívüli oktatás.
Idegen dolgozók oktatása.
Előzetes oktatás során a dolgozónak meg kell ismernie a következőket:
A tűzvédelemmel kapcsolatban a jogszabályok által biztosított jogokat és kötele-zettségeket.
Belső előírások, utasítások rá vonatkozó rendelkezéseit.
A biztonságos munkavégzés tűzvédelmi vonatkozásait.
A munkájával, munkahelyével összefüggő ártalmak, veszélyek elhárításának módját.
Alkalmazott anyagok, eszközök tűzvédelmi jellemzőit.
Tűzvédelmi, elsősegélynyújtási ismereteket.
Rendkívüli oktatás:
Munkahely, vagy munkakör megváltozásakor.
Új munkaeszköz üzembe helyezésekor.
Munkaeszköz átalakításakor.
Új technológia bevezetésekor.
5.1.3 Tűzszakasz
A tűzvédelemmel kapcsolatos hazai szabályozásban fontos szerepet játszik a
„tűzszakasz” fogalma. Fontos, kiemelt szerepe volt minden korábbi szabályozásban és ez így van az új OTSZ 5. sz. mellékletében (Építmények tűzvédelmi követelményei.
Építmények tűzvédelme) is.
Tűzszakasz: az építmény vagy szabadtér tűzvédelmi szempontból meghatározott olyan önálló egysége, amelyet a szomszédos egységektől – meghatározott éghetőségű és tűzállósági határértékű – tűzgátló szerkezetek, és a jogszabályban előírt tűztávolságok választanak el (OTSZ 5. sz. 1/2. fejezet, 2.2.11 pont).
Tűzszakasz terület: Az egy tűzszakaszhoz tartozó helyiségek, közlekedő terek nettó alapterületének összessége m2-ben (OTSZ 5. sz. 1/2. fejezet, 2.2.11.1 pont).
Tűzszakasz nagysága: az OTSZ 5. sz. 1/4 fejezet, 4. pontja szabályozza a tűzszakasz maximális méretét.
Módosító tényezők:
Lakó- és közösségi épületek, ipari és mezőgazdasági létesítmények, tárolási létesítmények tűzszakasz mérete 100%-kal növelhető, amennyiben az épület egészére kiterjedő automatikus oltóberendezés létesül.
Csarnoképületek tűzszakasz mérete 100%-kal növelhető, amennyiben az épület egészére kiterjedő automatikus tűzjelző berendezés, automatikus oltóberendezés és hatékony hő- és füstelvezető rendszer létesül.
Amennyiben az ipari épület középmagas besorolású, a megengedett tűzszakasz területek 30%-kal, amennyiben magas besorolású, 50%-kal csökkentendők.
Építészeti határolás: A részletes szabályozás szerint horizontálisan és az épületek homlokfelületein, valamint a tetősíkokon egyaránt biztosítani kell a megszakítás nélküli határolást. A határolásra alkalmazott anyagok és szerkezetek tűzállósági fokozata legyen legalább azonos a tűzszakasz létesítésénél felhasznált szerkezeti anyagokéval.
Az OTSZ 5. sz 1/4 fejezetének M2 melléklete részletes kialakítási példákat és számítási módszert is tartalmaz. A szabályozás épületgépész vonatkozásban is tartalmaz
előírásokat. Néhány ezek közül, a teljesség igénye nélkül: Biztosítani kell a csővezetékek, légcsatornák, elektromos kábelek tűzgátló tömítéssel történő átvezetését a tűzszakasz határon. A tömítés tűzállósági határértéke nem lehet kisebb az épületszerkezet tűzállósági határértékénél. A közművet, csővezetéket nem éghető szerkezeti anyagból kell készíteni. A mechanikus szellőzőberendezések csatornáit a tűzszakaszok határoló szerkezetein való átvezetésnél elzárhatóvá kell tenni. Az elzáró szerkezetet hőre vagy füstgázra automatikusan záródóra kell kialakítani.
Oltóvíz ellátás: Az OTSZ 5. sz. 1/5. fejezet 5.1 pontja határozza meg a létesítmény oltóvíz szükségletét.
Az oltóvíz intenzitás a mértékadó tűzszakasz nagyságától függ, a szolgáltatás időtartama pedig a tűzszakasz mértékadó tűzterhelésétől. Az intenzitás és a működési idő szorzata adja meg a tárolandó oltóvíz mennyiségét (5.1 táblázat) [23].
5.1 táblázat: Oltóvíz-adatok Forrás: [22]
Tűzterhelés (MJ/m2)
Időtartam (óra)
Mértékadó tűzszakasz (m2)
Intenzitás (L/min)
0 <=200 0 <=50 -
>200 <=400 >150 <=300 600
>400 <=800 …… …… ……
>800 …… …… ……
>10 400 <=12 000 5700
>12 000 6000