A laikus részvétel gyökerei a magyar igazságszolgáltatás rendszerében

2.1. Jogtörténeti távlatokban

Magyarországon már a 19. században kialakított esküdtszék kapcsán lezajlottak azok a viták, amelyek a legismertebb érveket és ellenérveket felsorakoztatták a laikus bírák szük-ségessége mellett és ellen. Miként Antal Tamás több helyen megállapította: míg az elméleti jogászok inkább támogatták, addig a gyakorló jogászok általában ellenezték, de legalábbis erőteljesen opponálták azt.⁴⁶³

A rövid életű magyar esküdtszék tulajdonképpen német közvetítéssel a francia esküdt-széki rendszert vette alapul, amit leginkább annak összetétele s a kiválasztási eljárás mutat.

Az esküdtbíróság három szakbíróból és 12 esküdtből állt, az őslajstromról szolgálatra behívott esküdtek kiválasztását követően a vád és a védelem visszautasíthatott egyenlő számban neki nem tetsző személyeket. Ami a korabeli francia rendszertől különbözött, az a kiválasztás alapját jelentő populáció volt: Magyarországon mind a vonatkozó 1848. és 1867. évi igazságügy-miniszteri rendeletek, mind az 1897. évi XXXIII. tc. alapján szélesebb kör szorult ki az esküdtté válás lehetőségéből, mint a korabeli Franciaországban,⁴⁶⁴ de a szolgálatba beemelt rétegek alkamasságát is sokan megkérdőjelezték, bár abban egyetér-tés mutatkozott, hogy a felmerült anomáliák részben az 1896. évi Bűnvádi perrendtartás nem szerencsés kérdésfeltevési szabályaira voltak visszavezethetők. A hazai esküdtszék normatív reformjára 1914-ben került sor, azonban ez a történetének mintegy

huszonne-461Kulcsár 1971.,127. p.

462Machura 2001/A�

463Antal 2006. 253–278. p.; Antal Tamás: Szilágyi Dezső igazságügyi reformjairól (1890–1900). In: Jogtörténeti tanulmányok VIII. Szerk.: Kajtár István, et al. Pécs, 2005. 9–28. p.; Antal Tamás: Hírhedt vádlottak a szegedi esküdtbíróság előtt. In: A Csongrád Megyei Honismereti Egyesület évkönyve, 2013–2015. Szerk.: Pálné Szabó Zsuzsanna. Szeged, 2015. 241–249. p.

464Badó 2000.; Badó Attila: A francia esküdtszékkel kapcsolatos dilemmák. In: Acta Jur. et Pol. Szeged, Tomus 57., Fasc. 1. Szeged, 1999. 3–26. p.

gyedik órájára esett, mert a magyar esküdtszéki rendszert az első világháború a szabadelvű államkoncepcióval együtt elsöpörte. A népköztársaság még fenntartotta volna, ezt követően azonban a közjogi provzórium konzervatív kormányzatának sosem állt érdekében egy olyan bírósági forma, amely adott esetben a jogszabályokat sem veszi figyelembe, ha valami az igazságérzetét súlyosan sérti. Így sem 1919-ben, sem a kivételes hatalom megszűntetése után nem aktiválták. Érdekesség, hogy a Horthy-korszakban jogtechnikailag valójában csak „felfüggesztették” az esküdtszék intézményét, ami ráadásul nem is törvényi, hanem kormányrendeleti szinten valósult meg.⁴⁶⁵ A német ülönkrendszerű bíráskodás Magyar-országon a dualizmus alatt nem létezett, a két világháború között pedig csak a kialakuló munkaügyi bíráskodás részeként volt nyoma.⁴⁶⁶

A II. világháború után azonban a laikus bírák ismét komoly szerephez jutottak. Még a kommunista hatalomátvételt megelőzően megkezdődött ugyanis a magyar igazságszol-gáltatás átpolitizálása, s e korábban a viszonylag depolitizált szféra az ideológiai harc színterévé vált. A laikus bírák az ideológiai harc egyik hatékony fegyverének tűntek a kommunista párt számára. Alkalmazásukra több fórumon is sor került.⁴⁶⁷ Ezek közül a legismertebbek a háborús bűnök kivizsgálására létrejött népbíróságok,⁴⁶⁸ másrészt pedig a rendes bíróságok keretében megalakuló népi ülnöki rendszer. 1948/1949-ben megtörtént a szocialista fordulat, amikor a kommunista párt hatalomátvétele a szovjet típusú állambe-rendezkedés alapjait lerakta. Ekkor vált határozottabbá az új rendszer igazságszolgáltatást átszervező igénye, és ekkortól kezdődött a népi demokratikus jogalkotás korszaka. A jog-alkotási folyamat az anyagi és eljárási jog területén a szovjet mintát alapul véve kezdődött meg. Fokozatosan cserélték le a polgári kor idején született modern kódexeinket. Az igen differenciált, négyszintű igazságszolgáltatási szervezetrendszer leépítése is kezdetét vette, hogy kialakulhasson a pártszervezethez és a közigazgatási szervezetrendszerhez igazodó, szovjet mintájú igazságszolgáltatási fórumrendszer.

Az 1949. évi XI. törvény, amely büntető ügyekben a fellebbviteli lehetőségeket kor-látozta, egyben a népi ülnöki rendszer bevezetéséről is rendelkezett. Ettől kezdve megha-tározott ügyekben a szakbírák a népi ülnökökkel együtt alkottak bírói tanácsot a bírósági fórumrendszer különböző szintjein úgy, hogy az általában egy szakbíróból és két népi ülnökből álló tanácsban a bírák teljesen azonos jogokat élveztek. Ez voltaképpen a német és más európai országokban honos vegyes bíráskodás adaptálása volt a magyar jogrend-szerre. Érdekes módon, ez a sokat kritizált intézmény tartósabbnak bizonyult, mint azt bárki gondolhatta volna, hiszen lényegét tekintve máig fennmaradt. A népi ülnökökről

rendel-465Bónis György – Degré Alaljos – Varga Endre: A magyar bírósági szervezet és perjog története. (2. bőv.

kiad.) Zala M. Bíróság, Zalaegerszeg, 1996. 245–252. p.; Stipta István: A magyar bírósági rendszer története.

Debrecen, 1998. 133–138. p.; Csizmadia Andor: Az esküdtbíróság Magyarországon a dualizmus korában. In:

Csizmadia Andor (Szerk.): Jogtörténeti tanulmányok I. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1966.

131–147. p.

466Antal Tamás: A munkaügyi bíráskodás történetének kezdetei Szegeden (1918–1920). In: Ünnepi kötet Dr.

Czúcz Ottó egyetemi tanár 70. születésnapjára. Szerk.: Hajdú József. = Acta Jur. et Pol. Szeged. Tomus 79.

Szeged, 2016. 13–19. p.

467 Lásd pl. Fleck 2001. 176–214. p.

468 Pl. az első népbírósági rendeletről ír Ruszoly József: A Szegedi Nemzeti Bizottság részvétele a demokratikus államhatalom gyakorlásában (1944. december – 1945. január). In: Uő.: „és így is a mi korunk”. Írások és források Magyarország alkotmánytörténetéhez, 1944–1949. Püski, Budapest, 2006. 11–31. p., ide: 21–31. p.;

lásd még Lukács Tibor: A magyar népbírósági jog és a népbíróságok, 1945–1950. Közgazdasági és Jogi K., Budapest, 1979.

kező első törvény szerint a bíráskodás e formájának kialakítására azért került sor, hogy a tárgyalás során és az ítélkezésben biztosított legyen a „dolgozó nép” meggyőződése, józan életfelfogása, természetes igazságérzete, és hogy lehetővé váljon a bíró „demokratikus”

ellenőrzése. Nem nehéz kitalálni, hogy az adott politikai kontextust figyelembe véve ezen utóbbi feladat milyen célokat szolgálhatott. Semmi estre sem azt, hogy a laikusok a bíró befolyásolhatatlanságát vagy megvesztegethetetlenségét ellenőrizzék, sokkal inkább a régi rendszerben szocializálódott bírák sakkban tartását. A kommunista hatalomátvételt követően ugyanis megindult a régi rendszer által kinevezett bírák megfélemlítése vagy eltávolítása.

Ennek egyik formája az volt, hogy a pártvezetés által jól kiképzett laikus bírákat osztottak a szakbíró mellé, akik a szakbíró tevékenységéről beszámoltak, illetve annak munkáját ellehetetlenítették. Erre lehetőséget adott az a tény, hogy a népi ülnök kezdettől fogva a törvény szerint azonos jogokat élvezett a tanács vezetésével megbízott szakbíróval, s ahol a törvény a népi ülnök közreműködését írta elő, ott az ítélkezést a szakbírák és a laikus bírók az eljárás minden szakaszában – a tények és jogkérdések megítélésétől egészen a szankció kiszabásáig – együtt végezték. A sztálinista időszakot követően azonban az intézmény kezdte elveszíteni politikai jelentőségét, és a szakbírák dominanciája egyre érezhetőbbé vált. Ez azt jelentette, hogy a hatvanas évektől, a kommunista rezsim stabilizálódásával, a bírói kar fokozatos kicserélődésével, megszűnt a laikus bírák politikai célú felhasználá-sának szükségessége. Az egyre inkább technokrata szemléletű, lojális bírói kar mellett az ülnökök háttérbe szorulnak.⁴⁶⁹

A Kulcsár Kálmán által még a hatvanas évek végén végzett jogszociológiai vizsgálatok már a fent jelzett folyamatról tanúskodnak. A máig is egyetlen, a magyar laikus bírákra vonatkozó empirikus jogszociológiai vizsgálat átfogó képet szeretett volna kapni az ülnö-kök tevékenységéről. A több mint 1000 fős mintán elvégzett kutatás során a foglalkozás szerinti megoszlástól kezdve a demográfiai jellemzőkön, nemek arányán, a kiválasztás és behívás jelenségén, az ülnökök aktivitásán, jogtudatán, jogismeretén keresztül számos tényezőt vizsgáltak a kutatók. Az eredmények szerint az ülnökök aktivitása igen szerény, a közreműködésük az ítélet meghozatalában inkább kivételes jelenség volt.⁴⁷⁰ Bár ennek számos okát tárta fel e vizsgálat, az egyik legfontosabb a kiválasztási eljárásban volt tetten érhető. Ülnöki tevékenységre általában azok kerültek „megválasztásra”, mégpedig az idősebb nyugdíjas rétegből, akik a bírói munkát lehetőleg nem „zavarták”. A szovjet blokk más országaiban, a szovjet mintára kialakított ülnökbíráskodásra irányuló vizsgá-latok eredményei nagyjából azonos képet mutattak a magyarral,⁴⁷¹ és a szakbírák jelentős dominanciáját, az ülnökök marginális szerepét igazolták. E felemás helyzet az ülnökökre aggatott ironikus elnevezésekben is megmutatkozott és megmutatkozik ma is.⁴⁷²

469Badó – Bencze 2007. 1–13. p.

470Kulcsár 1971. 127. p.

471 Lásd pl.: Pomorski, Stanislaw: Lay judges in the Polish Criminal Courts. 1975. (E kutatás szerint az ülnökök saját szerepüket ugyan jelentősen felértékelték, az ügyvédek bírák véleménye szerint az ülnöki közreműködés csekélynek volt tekinthető.)

472 A volt Szovjetunióban, illetve később Oroszországban a „bírák testőreinek”, Horvátországban „fejeskáposz-táknak”, Kínában a „süket füleinek” hívták, illetve hívják őket. Lásd: Kutnjak 2015. 1. p.

2.2. Ülnökrendszer a rendszerváltás után

Az 1990-ben megtartott szabad választásokat követően szinte azonnal megjelent a laikus bíráskodás reformjára vonatkozó követelés, amely mindenekelőtt az esküdtszék beve-zetését tekintette fő céljának.⁴⁷³ E követelés a diktatúra után tulajdonképpen logikusnak tűnt sokak számára, és az érvelés ismét csak azokat a politikai előnyöket hangsúlyozta, amit Lord Devlin-től⁴⁷⁴ kezdve rendszeresen hangoztatni szoktak az esküdtszék apologe-tikus irodalmában. Ám az esküdtszék bevezetésére vonatkozó elképzelések a történelmi tradíciók ellenére egy idő után lekerültek a napirendről. Bár volt még egy népszavazási kezdeményezés a 2000-es években, amit egy magánszemély indított, ám az OVB, majd az alkotmánybíróság döntése e kísérletet megakadályozta.⁴⁷⁵

A magyar igazságszolgáltatás első átfogó reformjára a fordulat után ismeretesen 1997-ben került sor. A reform az ülnöki rendszerre vonatkozó változtatásokat is tartalmazott, mely szabályok többsége ma is hatályban van. A törvény szerint az ítélkezésben tovább-ra is közreműködnek az ülnökök,⁴⁷⁶ akik megbízatásukat a népszuverenitás elve alapján választással nyerik el. A törvény az ülnökké választhatósághoz a 24. életév helyett a 30.

életév betöltését írta elő. Ez a bírói kinevezéshez szükséges idő felemelésével párhuzamos változtatás volt. Az ülnökök választása lényegében a korábbi szabályozásnak megfelelő-en történt és történik ma is. Az ülnököket a bíróság illetékességi területén lakóhellyel és választójoggal rendelkező magyar állampolgárok, a bíróság illetékességi területén mű-ködő helyi önkormányzatok és a társadalmi szervezetek – kivéve a pártokat – jelölik, és attól függően, hogy melyik bírósági szintre kerül az ülnök beosztásra, az önkormányzati képviselőtestületek választják meg. A törvény nem változtatott azon, hogy az ülnökök megbízatása négy évre szól. A választás előkészítése, továbbá annak megállapítása, hogy a választó szerv melyik bírósághoz hány ülnököt válasszon, a bíróságok igazgatását ellátó Országos Igazságszolgáltatási Tanács, ma pedig az Országos Bírósági Hivatal jogkörébe tartozik. Az ülnökök választásának időpontját a köztársasági elnök tűzi ki. Az ülnököket az ítélkező tanácsokba a bíróság elnöke osztja be.

A törvény a korábbi szabályozáshoz képest részletesen rendelkezik arról, hogy az ülnök megbízatása mikor és hogyan szűnik meg. Az ülnökre is vonatkozik az, hogy ilyen tisztséget a 70. életév betöltéséig láthat el. Az ítélkezésben az ülnököket a hivatásos bí-rákkal továbbra is azonos jogok illetik meg.⁴⁷⁷Az 1997-ben elfogadott törvény szerint az addig méltatlanul alacsony összegű díjazás növekedett, igazodva a bírói tisztséggel együtt

473Botos Gábor: Az esküdtbíróság újbóli bevezetéséről. Im: Rendészeti Szemle, 2/1992. 11–51. p.

474Devlin 1956. 164. p.

475 30/2007. (V.24.) AB határozat.

476 A szocialista időszakra emlékeztető népi ülnökből az elnevezés „ülnök”-re változik.

477 Az azonos jogok azonban nem párosulnak azonos kötelezettségekkel. Az ülnök lehet párttag is, amit az Alkotmánybíróság egyik döntése is alátámasztott: „A bírák közjogi státusa az igazságszolgáltatásban való hivatásszerű közreműködés, az ítélkezés hivatásszerű gyakorlása. Ez a közjogi státus parancsolóan írja elő a politikai függetlenséget. A hatalommegosztás alkotmányos elve, az elkülönült bíráskodási hatalom az egzisz-tenciális-közjogi státusban is megköveteli a politikai függetlenséget. A népi ülnökök nem élethivatásszerűen, hanem időlegesen és megbízatásuk időtartamára vesznek részt az igazságszolgáltatásban. Időleges részvételük alkotmányos indoka a laikus elem bevonása a bíráskodásba. Közjogi státusuk tehát a bíráskodásban való időleges és nem élethivatás-szerű közreműködés. Alkotmányos alapjogaiknak – így különösen az Alkotmány 70. § (4) bekezdésben foglalt, a közügyek vitelében való részvétel jogának – korlátozása csak addig terjedhet, amíg az időleges részvételükkel arányos. Az igazságszolgáltatásban való közreműködésük céljával,

nevezete-járó felelősséghez.⁴⁷⁸ A reform óta lényegi változás az ülnökök kapcsán nem történt. A pártatlanság szempontjából egyetlen lényeges változásról beszélhetünk: míg az 1997. évi LXVII. tv. nem zárta ki a párttagokat az ülnökké választás lehetőségéből, addig a 2011. évi CLXII. tv. ezt a szakbírákhoz hasonló módon kizárja. Egyebekben apróbb módosításokról beszélhetünk csupán, ami az intézmény alapvonásait nem érinti. Az 1997-es reform az egyik legfontosabb gyakorlati problémát, a „krónikus” ülnökhiányt sikeresen megszüntette.