Monisztikus tanulmányok az ontogenetikus pszichológiáról.
A lelki élet fejlődése a személy egyéni fejlődésében.
Tartalom'. Az ontogenia jelentősége a pszichológiára.
A gyermek lelkének fejlődése. Az egyéni lélek léteiének kez
dete. A lélek beskatulyázása. A lélek eredetének mitológiája.
A lélek eredetének fiziológiája. Elemi folyamatok a megter
mékenyítésnél. Az asszonyi petesejt s az emberi magsejt egybekapcsolása. Sejt-szerelem. A szülők s ősök lelkének öröklése. Ennek fiziológiai természete, mint a plazma mecha
nikája. Lélek-keveredés (pszichikai amphigonia). Visszaütés, pszichológiai atavizmus. A biogenetikus alaptörvény a pszi
chológiában. Palingenetikus ismétlés és cenogenetikus válto
zás. Embrión ílis és postembrionális pszichogenia.
Emberi lelkünk — mindegy, akárhogy fogják föl annak mivoltát, — egyéni életünk folyamán fokozatos fejlődésben van. Ez ontogenetikus tény monisztikus pszichológiánkra alapvető jelentőségű, jóllehet a legtöbb «szakbeli pszichológus» részben kevés, részben semmi figyelembe nem veszi. Mint az egyéni fejlődéstörténet Baer kifejezése szerint
— s a biológusok most általán uralkodó meg
győződése szerint — «valódi fáklyavivője a szerves test minden vizsgálatának», úgy lelki éle
tének legfontosabb titkaira is ez gyújt csak igaz világosságot.
Jóllehet az «emberi lélek e csiratörténete»
139
szerfölött fontos és érdekes, mégis eddig csak igen korlátolt mértékben nyerte el a megillető figyelmet. Eddig majdnem kizárólag csak a pedagógusok voltak azok, akik ennek egy részével foglalkoztak; gyakorlati hivatásuk folytán utasítva voltak arra, hogy a gyermek lelki tevékenységének kiképződéset vezessék és megvigyázzák s elméleti érdeklődéssel is kellett lenniök a megfigyelt pszichogeneükus tényekre. Azonban a pedagógusok
— amennyiben egyáltalában gondolkodtak fölötte,
— az újkorban épugy mint az ókorban nagyobb
részt az uralkodó dualisztikus pszichológiahatása alatt állottak; ezzel szemben az összehasonlító pszichológia legfontosabb fényeivel, az agy szer vezetével és funkciójával többnyire nem voltak tisztában. Azonkívül megfigyeléseik nagyobbrészt csak a gyermek iskolaköteles korára vonatkoztak, vagy a közvetlenül megelőző életévekre. A csodás jelenségeket, melyet a gyermek egyéni pszicho- geniája éppen az első életévekben nyújt, s melyen minden gondolkodó szülő örvendezve csodálkozik, tán soha se tették behatótudományos tanulmányok tárgyává. Itt csak Prey er Vilmos érdekes munkája (1881) lett úttörő: «Die Seele des Kindes; Beob achtungen über die geistige Entwickelung des Menschen in den ersten Lebensjahren». Azonban, teljes világosság kedvéért, még hátrább kell mennünk, a lélek első keletkezésére a megtermé
kenyített petében.
Az egyéni lélek keletkezése. Az emberi egyénnek — épugy testünknek, mint lelkűnknek
— eredete s első keletkezése a 19. század kez detén még teljesen titok volt. Mindenesetre, a nagy Wolff Gáspár Frigyes már 1759-ben «Theoria generationis»-ában felfedte az embrionális fejlődés valódi mivoltát s a kritikai megfigyelés biztos segítségével megmutatta, hogy a csira fejlődésénél
az egyszerű petéből valódi epigenezis azaz ä legbámulatosabb ujjáképződési proczesszusok egész sora támad. Azonban az akkori fiziológia, élén a hires Haller Albert, ezen empirikus, közvetlen mikroszkópiailag bemutatható ismereteket kereken elutasította s az embrionális preformáció bevett dogmája mellett maradt. Ez után elfogadták azt, hogy az emberi petében — mint minden állat petéjében — a szervezet minden egyes részében előreképzett vagyis preformált; a csira «fejlődése»
tulajdonképen csak a beburkolt részek «kifejtésé ben» (evolutio) áll. E tévedés szükségszerűkövet
kezménye lett továbbá a föntebb emlitett beska
tulyázás! elmélet (1. 63. oldalon); ha pedig az asszonyi embrióban már benn van a petefészek, el kell fogadni, hogy ennek petéiben már a leg
közelebbi nemzedékek csirái beskatulyázva vannak és igy tovább, in infinitum! Az «ovulisla»-iskola e dogmájával más, époly téves nézetállt szemben, az «animalkulisták»-é\ ezek azt hitték, hogy a tulajdonképeni csira nem az anya asszonyi pete sejtjében, hanem az atya emberi sperma-sejtjében vanshogy ezen«ondószálcsák»-ban(spermatozoák) keresendőa nemzedékek rendjének beskatulyázása.
Leibniz e beskatulyázási tant egész követke zetesen átvitte az emberi lélek-xe is ; tagadtavalódi fejlődését (epigenezis), valamint a test fejlődését is és igy szól Theodiceá-jában : «Azt gondoltam, hogy a lelkek, melyek egy nap emberi lelkek lesznek, a magban, mint más fajokéi, jelen vannak, hogy az ősökben egészen Ádámtól, tehát a dolgok kezde
tétől, mindig szerves testek formájában voltak meg». Hasonló képzetek tartották magukat a biológiában is, a filozófiában is a 19. század 3. évtizedéig, midőn Baer a csiratörténet reform jával megadta neki a halálos döfést. A pszichológia terén azonban mind mai napig sokszerüen
érvé-141
nyesülnek; a sok különös, misztikus képzetek közt csak egy csoportot mutatnak be, melyet a psziché ontogeniája még ma is fölmutat.
A lélek-eredet mitológiája. A közelebbi fölvilágositások, melyeket az összehasonlító etno lógia utján újabban a régibb kulturnépek és a mai természetnépek sokszerü mitoszképzéséről nyertünk, a pszichogeniára is nagy érdeküek;
azonban igen messze vezetne, ha ezt behatóan tárgyalnánk; csak Svoboda Adalbert kitűnő mun
kájára: «Gestalten des Glaubens» (1897) utalunk.
Tudományos vagy poétikus tartalmukat illetőleg az illető pszichogenetikus mítoszok körülbelül a következő ötrészre oszthatók : 1. A lélekvándorlás mítosza: a lélek korábban más állat testében élt s csak ebből ment át emberi testbe ; az egyip
tomi papok pl. azt állítják, hogy az emberi lélek a test halála után minden állatfajon átvándorol, 3000 év múlva ismét embertestbe tér vissza.
II. A lélek-beültetés mítosza: a lélek más helyen élt önállólag, egy pszichogenetikus éléskamrában (mintegy csiraalvás vagy rejtett élet formájában) s egy madár (néha sasnak, néha «[kelepelő-J gólyá»-nak gondolják) elhozza s az emberi testbe teszi. III. A lélek-teremtés mítosza: az isteni teremtő, mint személyes «atyaisten», teremti a lelkeket, készletben tartja őket, majd lélek-tóban («plankton» gyanánt élve), majd lélek-fán, (mint egy phanerogam növény gyümölcse); az isten ezt kiveszi s (a nemzési aktus alatt) az emberi csi
rába teszi. IV. A lélek-beskatulyázás mítosza (Leibniz-XsS\, előbb említve). V. A lélekosztás mí tosza (Wagner\Rudolf-Xö\, 1855, egyéb filológusok is elfogadták) ; a nemzési aktusnál lehasad egy rész a két (anyagtalan!) lélekről, amelyek a két egyesülő szülő testében vannak; az anyai lélek- csira a petesejten, az apai a mozgó ondószálcsákon
nyargal; midőn e két csirasejt egybeolvad, a két őket követő lélek uj anyagtalan lélek képzésére összenő.
A lélek eredet fiziológiája. Jóllehet az idézett mesék az egyes emberi lélek keletkezéséről ma még szélesen elterjedtek s elismertek, mégis most már biztosan kimutatható tisztán mitologikus jellemük. A nagyon érdekes és csodálatraméltó eredmények, melyeket az utolsó 28 év folyamán a megtermékenyítésnek és a pete csírázásának finomabb folyamatairól végeztek, azt eredményez ték, hogy e miszteriózus jelenségek mind a sejt-(v.ö. 3. fej.55.old.).Épugy az asszonyi csiraképesség, a pete, mintaz emberi termékenyitési-test, a spermium vagy mag-elem, sejtek. Ez élő sejteknek egy csomó fizio lógiai tulajdonsága van, melyet mi a sejt-létek fogalma alatt foglalunk össze, épugy, mint a maradandó egysejtű protisztáknál (V. ö. 55. old.).
Mind a kétféle nemi szervnek megvan a képes sége mozgásra és érzetre. Az ifjúi petesejt vagy
«ős-sejt» egy amőba módjára mozog; az igen kicsiny mag-testecskék vagy spermiák, melyekből millió található a nyálkaszerü, emberi mag (sperma) minden csöppjében, ostorsejtek, s lebegő ostoraik segítségével époly élénken úszva mozognak a spermában, mint a rendes ostor-infuzóriák (flagel
lat ák).
* Ha most a kétféle sejt a párosodás követ keztében összetalálkozik, vagy ha mesterséges megtermékenyítéssel (pl. a halaknál) érintkezésbe hozzák, egymást kölcsönösen vonzzák s szorosan egymáshoz tapadnak. E celluláris attrakció oka a plazmának kémiai, a szaggal vagy ízzel rokon érzéki tevékenysége, melyet mi «erotikus chemo- tropizmus»-noM nevezünk; ezt akár egyenesen (úgy a kémia értelmében, mint a
regény-143
szerelem értelmében) «sejtlélek-rokonság»-nak vagy akár «szekszuális ^?-^^r^Zm»-nek nevezhetjük.
A sperma számos ostorsejtje úszkál élénken a nyugodt petesejten s ennek testébe behatolni iparkodik. Mint Hertwig (1875) kimutatta, rendes módon csak egyetlen szerencsés kérőnek sikerül, hogy óhajtott czélját valóban elérje. Mihelyt ez a kitüntetett «ondó-szálcsa» «fejével» (azaz a sejt
maggal) a petesejttestébe befuródott, a petesejtről vékonynyálka-réteg különül el, melyegyéb emberi sejtek behatolását megakadályozza. Ha Hert
wig alsóbb hőmérséklettel a petesejtet merevvé hidegitette, vagy narkotikus szerrel (kloroform, morfium, nikotin) elkábitotta, akkor e védőlepel képződése elmaradt; ilyenkor «többtermékenyités vagy polispermia» lesz és számos mag-fonál befuródik az öntudatlan sejt testébe (Antropogenia,
54 old.). Ecsodástény épugy mutatja a «cellularis ösztön»-néh (vagy legalább specifikus, érzéki, élénk érzetnek) alsó fokát mindkét nemi sejtben, vala
mint a fontos folyamatokat, melyek erre annak belsejében azonnal lejátszódnak. A kétféle sejtmag, az asszonyi petemag s az emberi sperma-mag kölcsönösen vonzzák egymást, közelednek s érint
kezéskor teljesen egymásba olvadnak. így kelet kezett a megtermékenyített petesejt-ből ama fontos uj sejt, melyet #kw-sejtnek (cytula) nevezünk s melynek ismételt osztódásából lesz az egész sok sejtű szervezet.
A pszichológiai ismeretek, melyeka megtermé
kenyítésnek ezen csodás, csak az utolsó 28 év ben biztosan megfigyelt fényéből erednek, szerfö lött fontosak s még eddig általános jelentőségük
ben egyáltalán nem méltatták őket. A leglénye
gesebb eredményeket a következő öt tétéibe foglaljuk össze: I. Minden emberi egyén, mint minden egyéb fő állat, létele kezdetén egyszerű
sejt. II. E törzssejt (cytula) mindenütt ugyanazon módon keletkezik, két különböző eredetű elvált sejtnek, az asszonyi pete-sejtnek (ovulum) s az emberi sperma-sejtnek (spermium) egybeolvadásá ból vagy kopulációjából. III. Mindkét nemi sejtnek különböző «sejtlelke» van, azaz mindkettőt az érzet és mozgás különböző formája jelzi. IV. A megtermékenyítés vagy fogantatás pillanatában nemcsak a két nemi sejt plazma-teste s magja, hanem azok lelke is egybeolvad; azaz a két feszítőerő, melyet mindkettő tartalmaz s mely a plazma anyagához elválaszthatatlanul kötve van, egyesülnek uj feszítőerőnek, az ujonnanképzett törzssejt «lélekcsirá»-jának képzésére. V. Ezért van meg minden emberben szüleinek testi és szellemi tulajdonsága; örökléssel átviszi a petesejt magja az anyai, a sperma-sejt magja az atyai tulajdonságok egy részét.
A fogantatás ezen empirikusan felismert jelen ségei folytán megállapították továbbá azt a fontos tényt, hogy minden ember, mint bármely állat, egyéni léteiének kezdete van; a két szekszuális sejtmag kopulációja hajszálfinoman jelzi azt a pillanatot, amelyben nemcsak az uj törzssejt teste, hanem «lelke» is keletkezik. E tény maga meg-czáfolja a lélek halhatatlanságának régi mítoszát, melyre később visszatérünk. Ez továbbá azt a szélesen elterjedt babonát is megczáfolja, hogy az ember egyéni létét a «jó isten kegyeiméinek köszöni. Ennek oka pedig inkább egyesegyedül a két szülő «eros» án nyugszik, azon hatalmas, minden soksejtű állatnál és növénynél közös nemi
ösztönön, mely azok párosodására vezet. Azonban e fiziológiai proczesszusnál a lényeges nem, mint korábban hitték, az «ölelkezés» vagy az ezzel egybekapcsolt szerelmi játék, hanem csupán az emberi sperma bevezetése az asszonyi
nemi-145
csatornába. Csak igy lehetséges a földlakó álla toknál, hogy a termékenyítő mag a megoldott petesejttel egybejő (mely az embernél szokás szerint az uterus alatt történik). Alsóbb, vizlakó állatoknál (pl. halaknál, kagylóknál, medúzáknál) mindkét érett nemi terméket egyszerűen a vizbe üritik, s találkozásuk a véletlenre van hagyva; itt tulajdonképeni párosodás s ezzel együtt a
«lelki élet» amaz összetett pszichikai funkciói hiányzanak, melyek afőbb állatoknál oly nagy szere
pet játszanak. Eszerint minden alsóbb, nem páro sodó állatnál nincsenek meg amaz érdekes szervek, melyeket Darwin «másodlagos nemi jellemzőké
nek nevezett, a nemi fajkiválás termékei: az ember szakála, a szarvas aggancsa, a paradicsom madár és sok tyúkféle fényes tollazata, valamint a him sok egyéb megjelölése, mely a nősténynél hiányzik (V. ö. Bölsche Vilmos: Liebesleben der Natur, 3 kötet, 1901.)
A lélek öröklése. A fogantatási fiziológia idézett következtetései közt a pszichológiára kü lönösen fontos a két szülő lélek-qualitásainak öröklése. Hogy minden gyermek a két szülő jellemének, vérmérsékletének, tehetségének, elme élének, akarat-erejének különös tulajdonságait örökli, általán ismeretes. Époly ismeretes az a tény, hogy gyakran (vagy tulajdonkép általánosan!) a kétféle nagyszülők pszchikai tulajdonságai is örökléssel átszálanak; bizony, az ember egyes vonat
kozásokban gyakran jobban megegyez nagyszülei
vel, mint szüleivel s épugy érvényes eza szellemi, mint a testi tulajdonságokra. Mindazon csodás öröklési törvények, melyeket először (1866-ban) az
«Általános alaktan »-ban formuláztan s a «Termé szetes teremtés történet»-bennépszerűéntárgyaltam, époly általános érvénynyel birnak a lelki tevékeny
ség, minta testképződés különös jelenségeire;sőtaz
Világproblémák. 10
elsőben gyakran sokkal föltünőbben és világosab
ban mutatkoznak, mint az utóbbiban.
Mert hisz magában véve a öröklés nagy területe, melynek roppant jelentőségét csak Darwin (1859) tette a tudományos értelemnek világossá, gazdag homályos rejtvényekben s fiziológiai nehéz
ségekben ; nem igényelhetjük azt, hogy már most, 40 év múlva, annak minden oldala világosan szemünk előtt legyen. De annyit már biztosan elértünk, hogy az öröklést a szervezet fiziológiai funkciójá-nak nézzük, mely szaporodási tevékenysé
gével közvetlenül együttjár; s mint mindenegyéb élet tevékenységet, ezt is végül fizikai s kémiai proczesz- szusokra, a plazma mechaniká-\áx& kell vissza vezetnünk. Most azonban a megtermékenyítés folyamatát pontosan ismerjük; tudjuk, hogy emellett épugy a spermamag az atyai, mint a petemag az anyai tulajdonságokat átviszi az újon
nan képzett törzssejtre. Az öröklés tulajdonképeni főpillanata a két sejtmag keveredése; ezzel men nek át úgy a lélek, mint a test egyéni tulajdon ságai az ujjan képzett egyénre. Ez ontogenetikus tényekkel a még ma uralkodó iskolák dualisztikus és misztikus pszichológiája tanácstalanul áll szem
ben, mig azokat a mi monisztikus pszichogeniánk a legegyszerűbb módon tökéletesen megvilágítja.
Lélek-vegyülés (pszichikai amfigonia) Az a fiziológiai tény, melyről az egyéni pszichogénia helyes megítélése czéljából mindenekelőtt szó van, a psziché folytonossága a nemzedékek sorában. Ha a fogantatás pillanatában tényleg uj egyén kelet
kezik is, úgy ez sem testi, sem szellemi qualitá- sára nézve nem független uj képződmény, hanem csak a két szülői faktornak, az anyai petesejtnek s az atyai spermasejtnek egybeolvadásából lett termék. E két nemi sejt sejt-lelke époly teljesen egybeolvad a termékenyítési aktusnál uj
sejt-147 lélek képződésére, mint a két sejtmag, melyek e pszichikai feszítőerők anyagi hordozói, uj sejtmag képzésére egyesülnek. Miután látjuk, hogy egy és ugyanazon faj egyénei — maguk testvérek is, kik ugyanegy szülőktől származnak, — mindigmutat
nak bizonyos, ha csekély külömbséget is, föl kell tételeznünk, hogy ez már magának a párosodó csírasejteknek kémiai plazmaszervezetében megvan.
(Az egyéni különbözőség törvénye, Természetes teremtéstörténet X. kiadás, 215 old.)
Csupán e tényből is fölfogható az egyéni lélek- és forma-jelenségek végtelen sokszerüsége a szerves természetben. Legszélsőbb, de egyoldalú következménye gyanánt ered ebből Weismann fölfogása, ki az amfimixis-t, a csiraplazmakevere
dését a nemi nemzésnél,az egyéni variábilitásnak ug\szólván egyetlen okául tekinti. Ez az exkluzív fölfogás, mely a csiraplazma folytonosságainak elméletével egybefügg, nézetem szerint túlzott; inkább az a meggyőződésem, hogy a progresszív öröklésnek s az ezzelegybekapcsoltfunkcionális al
kalmazkodásiak hatalmas törvényei úgy a lélekre mintatestre érvényesek. Azuj tulajdonságok, melyeket az egyén élete folyamánszerzett, részben visszahathat nakacsiraplazma molekuláris összetevődésére a pete sejtben és a magsejtben s igyöröklésselbizonyos föl tételek között (természetesen mint rejtett természeti erők) átszállhatnak a legközelebbi nemzedékre.
Pszichológiai atavizmus. Ha a lélek vegyü- lésnél a fogantatás pillanatában legelébb a két erotikus sejtmag utján csak a két szülő-lélek feszítőére e öröklődik át, akkor ezzel egyúttal régebbi, gyakran igen távoli nemzedékek örököl
hető pszichikai befolyása is átterjeszthető. Mert a rejtett öröklésiek vagy az atavizmus iák törvényei is époly érvényesek a pszichére, mint az anató
miai szervezetre. E «visszaütés» csodásjellenségeí- 10*
vei találkozunk igen egyszerű s tanulságos forrná*
ban a polipok és medúzáknemzedékcseréjénél. Itt két külömböző nemzedék szabályosan váltakozik egymással, úgy, hogy az első a harmadikkal, ötödikkel stb. ellenben a második (azoktól igen különböző) a negyedikkel, hatodikkal egyenlő (Term, teremtéstört. 185. old.). Az embernél, mega főbb állatoknál s növényeknél, hol folytatólagos öröklés következtében minden nemzedék hasonlít a másikhoz,hiányzik ama szabályszerű nemzedék
csere; de mindamellett élénkbe tűnnek a wissza-ütés vagy atavizmus sokszerü jelenségei, melyek a rejtett öröklés ugyanazon törvényére vezethetők vissza.
Épen lelki életük finomabb vonásaiban, hatá
rozott művészi tehetségük vagy hajlamuk birtoká ban, a jellem erejében, a vérmérséklet szenvedé
lyében gyakran hasonlítanak kiváló emberek inkább nagyszüleikhez, mint szüleikhez ; nem ritkán vala
mely feltűnő jellemvonás is mutatkozik, mely sem ebben, sem abban nem volt meg, hanem hosszú idő előtt az ősök egy régebbi tagjában.
E csodás atavizmusban is ugyanazon öröklési törvé nyek érvényeseka pszichére mint a fiziognomiára, az érzékszervekegyéni qualitására,azizmokra, a csont
vázra s egyéb testrészekre. A legfeltűnőbben ezt uralkodó dinasztiáknál s régi nemesi nem zedékeknél tudjuk követni, kiknek kiváló tevé kenysége az állam-életben alkalmat adott a nem-zedék-lánczolatnál az egyének pontosabb történeti bemutatására, pl. a Hohenzollerneknél, Hohen-staufoknál, Orániaiaknál, Bourbonoknál, Habsbur
goknál stb. s nem kevésbbé a római császároknál.
A biogenetikus alaptörvény a pszicholó
giában. (1866) A biontikus (egyéni) s a filetikus (történeti)fejlődés okozati összefüggésének, melyet már Általános alaktan-ómban, mint legfőbb törvényt,
149
minden biogenetikus vizsgálat élére állítottam, époly általános érvénye van a pszichológiá-xa, mint a morfologiá-xa. A különös jelentőséget, melyet az mindkét tekintetben az ember részére igényel, én(1874) Antropogéniám első előadásában kifejtettem: «A szerves fejlődés alaptörvénye».
Mint minden egyéb szervezetnél, az embernél is
«a csiratörténet a törzstörténet kivonata». E szűk és megrövidített egybefoglalás annál tökéletesebb, mennél inkább megőrzi az állandó öröklés az ere deti kivonatfejlődést(palingenezist); ellenben annál tökéletlenebb, mennél inkább bevezeti a későbbi zavarási fejlődést (cenogenesis) a váltakozó alkal mazkodás. (Antropogenia 11, 19 o.)
Midőn ez alaptörvényt a lélek fejlődéstörténe tére alkalmazzuk, egész különös nyomatékot kell helyeznünk arra, hogy annak folyton mindkét ol
dalát kell kritikailag szemügyre vennünk. Mert az embernél, mint egyéb főbbállatnál s növénynél a fiietikus év-milliók folyamán oly tetemes zavarások vagycenogenezis-ek fejlődtek ki,hogy ezzel a palinge-nezis-nek vagy «történet-kivonat»-nak az eredeti, tiszta képe erősen
változottnak tetszik, s egyhelyü öröklés tikus egybefoglalás
a megrövidített s egyszerűsített öröklés törvé
nyével lényegesen cenogenetikusan megváltozott (Term.-teremt.-tört. 190. old.). Legelébb ez ismer
hető föl világosan a lelki-szervek, az idegrend szer, az izmok és érzéki szervek csiratör
ténetében. Hasonló módon érvényes azonban ez a lelki tevékenységre is, mely elválaszthatatla nul e szerv normális kiképződéséhez van kapcsolva.
Ennek csiratörténete az embernél, mint bármely más elevent szülő állatnál, cenogenetikusan már azért is erősen megváltozott, mert a csira teljes elhomályosultnak s meg- Mig egyrészt az egyidejű törvényével a palingene- megtartva marad, másrészt
kiképződése itt hosszabb időn át az anyai testben megy végbe. Tehát az egyéni pszichogeniának két főszakát különböztetjük meg: I. az embrio
nális és II. a postembrionális fejlődéstörténetét a léleknek.
Embrionális psziehogenia. Az emberi csira vagy embrió az anyatestben rendes módon kilencz hónap (vagy 270 nap) alatt fejlődik ki. Ez idő alatt teljesen el van zárva a külvilágtól s nem csupán az anyai magzattartó (uterus) vastag izom
fala védi, hanem a különös magzat-lepel (embry- olemmen) is, mely mind a három gerinczes-osztály- nál, a hüllőknél, madaraknál s emlősöknél, közösen előfordul. Mindhárom amnióta-osztálynál e magzat lepel (amnion vagy vizbőr s serolemma vagy szerőzus bőr) ugyanegy módon fejlődik ki. Ezek a védelmi berendezések, melyeket a legrégibb reptiliák (proreptiliák), minden amnióta közös törzs
formája, csak a permi-korszakban (a paleozoikus időszak vége felé) szereztek, midőn e főbb gerin czesek az állandó földi-élethez s a levegőlélekzés- hez szoktak. Megelőző őseink, a kőszénkorszak amfibiái, még a vízben éltek és lélekzettek, mint régebbi őseik, a halak.
E régibb vizilakó gerinczeseknél a csiratörté
netnek még sokkal nagyobb fokban megvolt a palingenetikus karaktere, mint ahogy a jelenkor legtöbb halánál s amfibiájánál. Az ismert ebihalak, a szalamander lárvái s a békák, még ma is meg őrzik szabad vizi életük első idejében hal-őseik testalkatát; hasonlítanak is hozzájuk az életmód ban, a kopoltyu-lélekzésben, érzék-szerveik funk
ciójában a egyéb lelki-szerveikben. Csak ha beáll
ciójában a egyéb lelki-szerveikben. Csak ha beáll