A koronázás Schönstattban

Németországban 1933-ban Hitler került hatalomra, és megkez-dődött a nemzetiszocialista diktatúra. 1935-ben nyilvánosan kezd-ték üldözni az Egyházat és a különböző vallásos közösségeket. Ez Schönstattot is érintette, amit a nemzetiszocialisták egyik legnagyobb ellenségüknek tartottak. Kentenich atya kezdettől fogva fi gyelmesen követte a politikai eseményeket, és látta, hogy az elkövetkezendő évek nagyon nehezek lesznek. Csak azok fogják tudni megállni a helyüket, akik képesek hősiesen élni és gyakorolni a keresztény életet. Szerinte egy hősies keresztény gyermeki lelkületű, aki teljesen a gondviselésbe vetett hitből él.

1938-ban a Schönstatti Mária-nővérek egyik novícia-csoportja, vá-laszként a politikai helyzetre, eszményképének Máriát, a Háromszor Csodálatos Királynőt választotta meg. Ezzel kifejezték, hogy teljesen a Szűzanya vezetésére bízzák magukat, és általa a jó Istenre is. Teljesen Mária rendelkezésére bocsátották életüket.

Kentenich atya az egész Schönstatt-mozgalmat felkészítette arra, hogy biankó felhatalmazást adjanak a Szűzanyának, vagyis teljes éle-tüket ajánlják fel a Háromszor Csodálatos Anyának, és vakon bízzák rá magukat. Ez meg is történt 1939. október 18-án, amikor Schönstatt 25 éves jubileumát ünnepelték. Ekkor már hat hete dúlt Németország-ban a második világháború. Kentenich atya nem volt SchönstattNémetország-ban, Svájcba utazott, az ott lévőknek tartott lelkigyakorlatot. De írt egy ün-nepi beszédet erre az alkalomra, amit ma Második alapító okiratként ismerünk.

Gyakran és szívesen emlegetjük ezt a szöveget, ami egyben annak is tanúbizonysága, hogy Kentenich atya ismerte valamennyire a ma-gyar történelmet:

A jövőben ez legyen a mi jelszavunk is: „Életünk a királynőnké!”

„Életünket és vérünket a királynőnkért!” – A mondás Mária Teré-ziához kapcsolódik. A fi atal királynő trónra lépése után azonnal nehéz helyzetbe került. Minden oldalról hatalmas ellenségek szorongatták.

Egyetlen reménye már csak a magyarok hűségében volt. Így ment el Pozsonyba, hogy a nemesektől és a nép vezetőitől katonai segítséget kérjen. A szép fi atal királynő segélykérő beszédére falakat rengető erővel tört ki a magyarok lelkesedése: „Vitam et sanquinem pro rege nostra!” (Életünket és vérünket a királynőnkért! – kiáltották.)

Aztán szembeszálltak egész Európával és megmentették Mária Te-rézia országát.

Hozzájuk hasonlóan mi is készek vagyunk Nagyasszonyunkért és az ő művéért keresztet, szenvedést, és ha kell, a halált is elviselni.

E lelkület jeleként és bizonyítékaként, továbbá mindannak örök emlékéül, amit Mária addig Schönstattban véghezvitt, a Mária-nővé-rek, az egész Schönstatt-család nevében, egy aranyozott koronát aján-dékoztak a kápolnában a Szűzanyának. A koronát Kentenich atya tette fel a kegykép fölé egy ünnepség keretén belül 1939. december 10-én.

Máriát azóta Schönstatti Háromszor Csodálatos Anyának és Királynő-nek nevezzük.

A Münsteri Egyházmegye lányifj úságának szívében az a vágy szü-letett meg 1940-ben, hogy megkoronázzák a Szűzanyát. Ezzel ők is, akárcsak a nővérek 1939-ben, azt akarták kifejezni, hogy a Szűzanyá-nak biankó felhatalmazást adSzűzanyá-nak, vagyis életüket MáriáSzűzanyá-nak és Máriáért szeretnék felajánlani. 1940. augusztus 18-án megtörtént a koronázás. A Szűzanyának már volt egy koronája a nővérektől. Ezért ők a koroná-zás jeleként egy koroná-zászlót ajándékoztak Máriának. Amikor erről a többi, más egyházmegyéhez tartozó lány értesült, nem tartották okos dolog-nak az egész koronázást. Nem értették meg a münsterieket, sőt egyesek csúfolódtak is. A münsteri lányok Kentenich atyához fordultak, és ta-nácsot kértek tőle. Végeredményben azt akarták megtudni, hogy va-lóban olyan „hülyék”-e, ahogy a többiek azt gondolják. Ezt írták neki:

„Biztosabban járnánk utunkat, ha tudnánk, hogy Ön is velünk járja.”

Kentenich atya megértette őket és visszaírt: „Az utat Önökkel járom!”

1941 szeptemberében Kentenich atyát kihallgatásra hívták be a rendőrségre, és utána le is tartóztatták. 1942. január 20-án önként

vál-lalta, hogy a dachaui koncentrációs táborba szállítsák. A schönstatti család talált egy orvost, aki hajlandó lett volna Kentenich atyát meg-vizsgálni és „a táborra alkalmatlannak nyilvánítani”. Ő azonban le-mondott az orvosi vizsgálatról, és így márciusban Dachauba szállí-tották. Sokan nem értették meg ezt a lépését. A münsteriek ekkor azt érezték, elérkezett az idő, amikor Kentenich atyával járhatják ők is az utat, kiállhatnak mellette. Ezért megfordították a mondatot, és ezt

Kentenich atya egy koronával a kezében (fotó: Mária-testvérek, Schönstatt)

üzenték neki: „Annak idején velünk jött az úton, most mi megyünk Önnel az úton.”

Kentenich atya 1942-től kezdve három évet volt Dachauban, ahol kétszer is megkoronázta a Szűzanyát. Először 1942-ben, amikor oda-került, ekkor Máriát kinevezte lágeranyává, kenyeret és otthont adó anyává. Ezután nem sokkal a koncentrációs táborban beszüntették a csomagzárlatot, így kaphatott élelmet a nővérektől. Ezt megosztotta azokkal, akik sose kaptak élelmiszer-küldeményt. 1944-ben többen is, csoportokként bocsátották magukat a Szűzanya rendelkezésére. Meg-koronázták Őt, mint Dachau királynőjét, lágerkirálynőt, és az egész vi-lág királynőjét. Ezek a mozzanatok Kentenich atya számára jelek vol-tak, hogy a Mozgalmat nemzetközivé lehet bővíteni. Ezt a koronázást is megválaszolta Mária, 1945-ben vége lett a háborúnak, és Kentenich atya egészségesen szabadult a fogságból.

1945. augusztus 18-án a münsteriek megújították a koronázást há-lából, hogy véget ért a II. világháború, és hogy élve, egészségesen haza-tért Kentenich atya. Alapítónk egy előadást tartott nekik, utána pedig aranyozott koronát ajándékozott a lányoknak, amely három betűből áll: RTA. Ez annyit jelent, mint Háromszor Csodálatos Királynő (Regi-na Ter Admirabilis).

A második világháború megviselte Európát. A vezetők igyekeztek tömegembereket nevelni. Kentenich atya azonban más utat muta-tott: meghirdette az „új embert az új közösségben” programját. Az új ember nem tömegember, hanem erős személyiség, akinek van belső szabadsága, szilárdsága, így nem sodorja el az ár. Kentenich atya fon-tosnak tartotta, hogy a schönstattiak megérezzék a dachaui koronázás lényegét: Schönstatt küldetése az egész világ számára fontos, minde-nütt szükség van erős, keresztény személyiségekre, akik Mária oltalma alá helyezik magukat, és hagyják, hogy formálja őket. Ezért 1946 ok-tóberében koronázási hetet szerveztek, melynek csúcspontján, 18-án a Szűzanyát a világ és a népek királynőjévé koronázták. Kentenich atya ez alkalomból több előadást is tartott, melyekben arról beszélt, hogy a schönstattiaknak kötelességük a romokban fekvő világon segíteni.

Ha megkoronázzák a Szűzanyát, akkor őt ismerik el királynőjüknek a romboló földi hatalmakkal szemben, így Mária segítségével a föld újra kivirágzik. Ez a koronázás kötelezettségekkel is jár: a schönstatti

Ki-rálynő egy tökéletes szeretetszövetséget akar kötni a világgal, melynek alapja a Gondviselésbe vetett hit. Ez a szeretetszövetség a hétközna-pokban való szentté válástól lesz élő.

Kentenich atya később újra és újra megkoronázta Mária kegyképét.

Sohasem fáradt bele a Mária dicsőségéről szóló beszédbe. Önmagára mint Királynője lovagjára tekintett. Életét az ő szolgálatába állította.

Mivel szerette Máriát, olyanná vált, amilyen ő. Egész magatartása mél-tóságteljes és nemes volt, bármit mondott, gondolt vagy tett, az szíve és elméje nemességéről tanúskodott. Még a börtönben és a koncentrá-ciós táborban sem tudta senki megfosztani a méltóságától.

Gertrúd-Mária nővér írta egyszer: „Egy korona ajándékozása a Szűzanyának, azt jelenti: hagyni, hogy egy nagy feladatra felhasznál-janak minket…”

Erről Kentenich atya így beszélt egyszer:

„A szeretetszövetséget, amit a koronázásban a Háromszor Csodá-latos Anyával megújítunk, két partner kötötte meg egymással. Miköz-ben megkoronázzuk a Szűzanyát, a koronát a fejére helyezzük, ő le-veszi azt, és ráteszi a mi fejünkre. Mit akar a Szűzanya? Ő is meg akar minket koronázni. A megkoronázott királynő megkoronázott gyer-mekeket akar, kis hercegeket és hercegnőket. Egyedül nem tudja vi-selni a koronát, a mi fejünkre is rá akarja helyezni a koronát. Ezért hív minket, egyesével mindegyikünket, miután megkoronáztuk: »Accipe coronam!« (Fogadd el a koronát!)”

Mit is jelent Mária megkoronázott gyermekének lenni? Kentenich atya így magyarázta ezt:

„Az aranykorona kötelez minket, hogy az egész úton kis királynők, hercegnők legyünk gondolkodásban, viselkedésben és cselekedetek-ben. Olvassák el, kérem, a Jelenések könyvét! Engedjék, hogy hasson Önökre! Ott ül Isten a trónján, mellette pedig trónok vannak, melyek-re mi ülhetünk. Isten terve szerint királyoknak lettünk meghívva; ezért királyi módon kell viselkednünk, főként azután, hogy a nagy királynő,

a Schönstatti Háromszor Csodálatos Anya és Királynő hercegei és her-cegnői lettünk. Nekünk tiszta embereknek, érintetlen embereknek kell lennünk, és azok is akarunk lenni. Hercegek és hercegnők, egy olyan korban, amikor mindenütt csak kéjsóvár rabszolgák szaladgálnak kö-rülöttünk.”

És lehetünk hercegek és hercegnők egymás szemében is. Zajkás Pé-ter, a magyar Schönstatt-család tagja, akit 2013 őszén szólított magá-hoz a Jóisten, így írt erről:

„A munkahelyen az egyik kolléganő gondol egyet, és felmegy a CNN honlapjára, és hamarosan a fél iroda lelkendező kiáltások kísé-retében bámulja Vilmos herceg és Kate Middleton esküvőjét. Tudom, ebben a percben, ezekben az órákban milliók teszik ugyanezt.

Honnan ez az óriási érdeklődés a királyi nász iránt? – kérdezem magamtól. Miért csüggünk olyan odaadó csodálattal a hercegi pá-ron, akik most mondják ki egymásnak, egymásra a nagy igent? Úgy érzem, nagyon mélyről fakad ez a vágy bennünk, hogy elmerüljünk a (most éppen a londoni) pompázatos álomvilágban, és részesedjünk belőle. Talán szeretnénk egy pillanatra mi is herceg és hercegnő lenni!

De hiszen azok vagyunk, azoknak kell lennünk! – folytatom a gon-dolatmenetet. Hiszen valójában minden esküvő „királyi” (kell legyen).

Minden esküvőn el kell jönnie a pillanatnak, amikor a menyasszony hercegnőnek, a vőlegény meg hercegnek érzi magát! Talán így is van ez minden esküvőn! Persze utána valahogy belefásulunk: lekerül a ko-rona rólunk, és fájdalmasan emlékezünk vissza arra az időre, amikor még hercegek/hercegnők voltunk a párunk szemében!

Másrészről viszont könnyebb is meghatódni a hercegi pár távoli frigyén, mint királyi udvartartást teremteni, királyként és királynő-ként élni a való életben a saját otthonunkban, mint odafordulni a tár-sunkhoz, rámosolyogni, és azt mondani neki: hercegnőm/hercegem!

És ami még nehezebb, mindennap újra és újra megtenni ezt!

Ilyen gondolatokkal hagyom ott a társaságot, hogy megebédeljek.

Amikor visszatérek, a celebráns éppen prédikál a Westminster apátság-ban. Meglepődve hallom szavait: „Minden esküvő királyi!” Most, hogy ez így püspöki szózatként is elhangzott, ez már nem elmélkedés, nem puszta elmegyakorlat, hanem jel! Isteni jel, felszólítás: talán ma sem késő még megkoronáznom gyengéd, szerelmes szavakkal a társamat…”