A rendőrség ódon épülete több száz éves volt. Hatalmas park terült el körülötte, tele tölgy-fákkal. A földszinti szobákban villany égett egész évben, nappal is, mivel a fák beárnyékolták az ablakokat. A sárga olajfestékkel sanyargatott folyosón Matild mosta fel a szürkés követ.
Bent, a titkársági szobában Aranka dolgozott a számítógépen. Közben vágyakozva nézett a régi, meghitt írógépre. Attól nem lett vörös és dagadt a szeme, nem ritkult a haja, nem okozott álmatlanságot, ha késő estig dolgozott rajta. Oh, mindenkinek vásároltak számítógépet a rendőrségen, rossz rágondolni, mi pénzbe került mindez, inkább a fizetést rendezték volna ebből a pénzből, jobban jártak volna.
Aranka sóhajtva felállt, elgémberedett a válla, gondolta, ideje megfőzni a főnöknek a reggeli kávét. Sem ő, sem a rendőrségen dolgozók többsége nem fogyasztotta a folyosón fel-állított automatából a kávét. Az ügyfeleknek nem volt más választásuk. Elindult a mosdóba kezet mosni, a folyosón döbbenten állt meg és nézte a takarító Matildot. A haja, mint egy szénaboglya, a szeme véreresen kandikált ki karikás szemüvegéből. Akár halott is lehetne, gondolta Aranka szánakozva. Nehéz élet jutott Matildnak, harmincötezer nyugdíjból tartja el magát, meg amit a takarításból keres hozzá. Furtáról jár be, mindennap hajnalban kel, hogy aztán késő délutánig takarítson.
– Matild, kérsz kávét? Hoztam neked a kedvenc kekszedből hozzá – kérdezte Aranka teljesen feleslegesen, előre tudta, hogy Matild mindent elfogad, ami ehető.
– Az finom lesz, rám fér a pihenő. Szörnyű éjszakám volt, a szomszéd kutyája beszabadult a tyúkólba. Szegény csirkéimet megkopasztotta, alig tudtam kikergetni az udvarról. Az egyi-ket, a szürkét le kellett vágnom, csirkepörköltet főzök belőle este, holnap hozok ebédre neked meg a főnöknek. – Aranka nem vette komolyan az ígéretet, Matild folyton ebédet, cseresz-nyét, körtét hozott nekik a kertjéből, de csak szóban.
A mosdóban kézmosás közben elégedetten nézett a tükörbe. Szép melegbarna haja ki-emelte arcának kedves szépségét. Dióbarna szemei tisztán csillogtak a lámpafényben. Mire visszament a szobájába, feltette a kávét a kotyogóba, megjött a rendőrkapitány. Kamarás Antalnak hívták, alacsony, mokány férfi volt, az ötvenes éveinek derekán járt. Rosszkedvűen köszöntötte Arankát, jelentőségteljesen nézett a kotyogóra, az ijedtében köpködni kezdte a kávét az alumínium alátétbe. Szólni azért nem mert, Arankának ugyanis az ország legfonto-sabb megyéjének a főkapitánya volt a bátyja. Aranka húsz kemény évet dolgozott már a rendőrségen, mindent és mindenkit ismert a városban, a helyi esetek felderítésében segítsé-gükre volt. Például, amikor Bartus Katit brutálisan meggyilkolták, egyből megmondta, hogy a tettes csakis távoli unokaöccse, Gazsi lehetett, aki ugyanolyan módon kínozta halálra szegény Katit, mint az állataival tette. Aki állatokat kínoz, előbb-utóbb embereken folytatja, ezt a jelenséget a kriminológia is ismeri.
Kész lett a kávé, kitöltötte régimódi presszós üvegpohárba. Elővette a tejszínes üveg tá-lacskát, egy sajtos zsemlével tálcára rakta és bevitte a kapitány szobájába. Kamarás kapitány már a rendőrségi jelentéseket olvasta figyelmesen.
– Tegye csak le, Aranka, menjen, igya meg maga is a kávéját, mielőtt kihűl – mondta kegyesen.
Aranka szót fogadott, utálta a kihűlt kávét, és ezt a kapitány is tudta. Matildnak is kiszólt a folyosóra, kis tányérra rakta a kekszeket, magának ropogós vajas zsemlét készített, nem volt oda a kekszért. Matild mohón ropogtatta műfogaival a süteményt, s mikor elfogyott, vágya-kozva nézte Aranka remek zsemléjét.
– Fogadok Pethő péktől hoztad, a rendszerváltás legnagyobb bűne a kenyér, zsemle, kifli minőségének a romlása. Hogy nem sül ki a szemük egyes hipermarketeknek a felfújt, üres borzalomért, amit péksüteményként árulnak – sóhajtotta.
– Vegyél a zacskóból és kend meg vajjal, van bőven – ajánlotta Aranka.
– Te vagy a legjobb szívű teremtés, akit valaha ismertem – örvendezett a takarítónő, miközben igyekezett a legnagyobb zsemlét kihalászni a zacskóból.
Az ajtóban Nógrádi őrnagy jelent meg, most már elegánsan öltözve.
– A főnök bent van, Aranka? Jó napot, Matild! Hogy van? Rendbejött már a bokája? – kérdezte udvariasan.
– Bent van, éppen kávézik – válaszolta Aranka. – Kér maga is egy csészével?
– Nem, már kávéztam egy remek hölggyel. Annyit reggeliztem nála, hogy ebédelni sem tudok – mondta, miközben bement a kapitányhoz.
– Kedves, finom ember – mélázott Matild, megfeledkezve a zsemléről –, de neked nem is köszönt!
– Persze, mert már találkoztunk ma reggel – magyarázta Aranka.
– Min dolgozik most Nógrádi őrnagy? – kérdezte Matild kíváncsian.
– Randalírozó huligánok éjszakánként ellopják a jobb autókat és száguldoznak a műúton, a Berettyó partján. Megpróbálja rajtakapni őket, mikor feltörik az autó ajtaját – válaszolta Aranka.
– Erre ott vannak Lajosék, nem egy magas rangú nyomozótisztnek való munka – méltat-lankodott Matild.
– Nógrádi nem válogat a munkában, különben hónapok óta nem tudják elkapni őket Lajosék, így az őrnagyra osztotta a kapitány az ügyet. – Arankának nem tetszett Matild kíván-csiskodása, nem tartozott rá, a takarítónőre, hogy az őrnagy mit csinál.
– Sok munkád van még hátra? Mindjárt jönnek az ügyfelek, felmostad a folyosókat? – kérdezte kicsit élesebben, mint akarta.
– Jaj, dehogy vagyok kész, még el sem kezdtem az emeleti folyosókat – válaszolta halálra váltan Matild.
– Azért csak edd meg a vajas zsemlédet, kérsz még kávét? – kérdezte megenyhülten Aranka.
Bent a kapitány szobájában az őrnagy beszámolt az éjszaka történtekről és átadta a ki-nyomtatott jelentést is. Kamarás kapitány elborzadva hallgatta az elmúlt éjszaka valóságos rémregényét.
– Nem tehetek róla, de egyre biztosabb vagyok benne, hogy a Temető Kft. igazgatójának a keze van a dologban. El akarják üldözni Irént a házából, hogy a temető terjeszkedni tudjon – mondta a kapitány.
– Hát igen, nagyon gyanús ez a Szerencsi Gábor, különösen, hogy Irént is megfenyegette – válaszolta elgondolkozva az őrnagy.
– Megfenyegette! Irént? – csodálkozott a kapitány.
– Bizony – erősítette meg az őrnagy –, azt mondta neki, gondoljon Jóskára, aki szintén nem akarta eladni neki a kertjét. Könnyen járhat ő is úgy.
– Hát akkor egyértelmű, hogy ő a tettes, de hogyan oldotta meg a gyilkosságot?! Az a nagy hó az áldozat körül, legalább egy hete nem esett újabb friss hó. Sem Jóskának, sem a tettesnek semmi nyoma, mintha az égből pottyantotta volna oda valaki. – A kapitány fáradtan csóválta a fejét, még a szendvicséről is megfeledkezett.
– Hát igen, kemény dió lesz ez az ügy. Még Aranka is tanácstalan, pedig jól ismerte Jóskát meg a családját! Sokat segített nekik, mikor Eszter, Jóska felesége, meghalt – válaszolta Nógrádi.
– Aranka mindenkin segít, most is Matildot kávéztatja a kedvenc kekszével, de Jóska ügyében rendkívül szűkszavú – elgondolkodva hallgattak mindketten. Arankán töprengtek.
Vajon miért nem mond semmit az üggyel kapcsolatban? Különös!
– Na, megyek, átrágom magam az ügyiratokon, hátha találok valamit, ami elkerülte a figyelmemet. A szobámban leszek, ha keresel.
– Jól van, küldd be Arankát! – kérte Kamarás kapitány.
Aranka lehangoltan pötyögött a számítógépen, Nógrádi jöttére kiegyenesedett és meg-igazította a haját.
– Aranka, a főnök várja. Milyen csodálatosan áll magának a rózsaszín, kiemeli hajának melegbarna színét. Igaz is, mindig meg akartam kérdezni, hogy Nyári Jóska felesége, Eszter miben halt meg? Nem tudja véletlenül?
– A tüdeje teli volt vizenyővel, sokat feküdt a kórházban emiatt. Azt beszélik a Maros utcában, hogy furcsa eset volt a halála, a szomszédja, Szabó néni még beszélgetett vele a kapuban, tudja, éppen Karácsony este volt és egy óra múlva már nem élt. Megfulladt a tüdejében keletkező vizenyőtől, legalábbis ezt mondták. De egy párnát is szoríthattak az arcához – vélte Aranka. Az őrnagyot a hideg is kirázta a hallottaktól.
– Rettenetes! Senki nem foglalkozott vele? Az iratokban nem találtam semmi nyomát annak, amit most mondott! – hüledezett Nógrádi.
– Az orvos, aki megállapította a halál okát, nem talált semmi gyanúsat, csak az emberek beszélnek mindenfélét. De most mennem kell a főnökhöz, különben türelmetlen lesz. – Aranka otthagyta az elképedt őrnagyot és bement a kapitányhoz.
Nógrádi fogta a tálcát a kávéspoharakkal és bevitte a szobájába. Levette a polcról a
„Sürgősségi orvostan” kötetet és fellapozta a tüdő-oedema leírását. A tüdő-oedéma az asthma cardiale-ból fejlődik – olvasta. A lap szélén piszkos folt éktelenkedett, ami biztos nem tőle származott. – A tüdő-oedema mérges gáz belélegzésekor, pneumoniában a szívizom beteg-sége nélkül is rapidan kifejlődhet. – Becsukta a könyvet és hátradőlt a karosszékében, úgy gondolta, ez érdekes lehet az ügy szempontjából. Legjobb, ha rögtön utánajár a dolognak, kimegy a kórházba és belenéz Jóska feleségének, Eszternek a kórlapjába.