Vitaindító tanulmányom megírására készülve, majd pedig a hozzászólások továbbgondolása során az összehasonlító vallástudomány és a folkloriszti-ka megszállottság-jelenségével foglalkozó hazai és nemzetközi szakirodal-mában számos figyelemre méltó és maradandó értékű megfogalmazás mellett nem kevés torzítást és egyoldalúságot, olykor az adott gondolati rendszeren belül is igazolhatatlan megállapításokat, vagyis jelentős tudo-mányos deficitet találtam. Olvasmányaim nem hogy megingattak, hanem éppen ellenkezőleg: megerősítettek felvetésem – egy keresztény tudomá-nyos értelmezési keret létjogosultsága – megalapozottságában. Ráadásul eközben vált világossá számomra – amint ezt a kötet korábbi fejezetében alátámasztva kifejtettem –, hogy tudományosan nem megalapozott az ösz-szehasonlító vallástudomány széles körben elfogadott alapelve, s hogy feltétlenül korrekcióra szorul a megszállottsággal kapcsolatban a szakiroda-lom néhány közkeletű megfogalmazása.
Ha az ember valamely téren hátrányból indul, az olykor még az előnyére is válhat. Az egyetemi éveim alatt a néprajzi tanulmányaim során nem szere-pelt a tantervünkben összehasonlító vallástudományi vagy vallásetnológiai kurzus. E tudományterületekkel csak jóval később kezdtem megismerkedni, azután, hogy sorozatosan exorcizmusok szemtanúja lettem. E diszciplínák-kal tehát úgy találkoztam, hogy más területen már érett kutatóvá váltam, s így ha nem találtam eléggé megalapozottnak, meg mertem kérdőjelezni olyan nézeteket, alapelveket, amelyeket módszertani és háttér-ismeretbeli felvértezettség híján egyetemistaként még jómagam is talán minden további nélkül elfogadtam volna. „Lehet-e?” – 2013-ban a vitaindító tanulmányom címében még csupán ilyen óvatosan vetettem fel egy keresztény tudomá-nyos értelmezési keret lehetőségét. Néhány esztendő múltán, immár határo-zottan állítom ezt, s a jelen kötet már önmagában is bizonyítja, van keresz-tény tudományos paradigma.539
Miután egyes pácienseiknél olyan jelenségeket észleltek, amelyek nem il-leszkedtek semmilyen pszichiátriai kórképbe, annál inkább az egyház által
539 A vitaindító tanulmányom folytatásaként megfogalmazott, 2014. májusában Veszprém-ben a 10. Vallásos kultúra és életmód a Kárpát-medencéVeszprém-ben című konferencián elhangzott elő-adásom szerkesztett szövege 2017. augusztusában jelent meg (Szulovszky 2017a). E szemlélet jegyében készültek további dolgozataim: Szulovszky 2017b, 2018.
már rég leírt démoni manifesztációk sorába, becsületes orvosként a bergamói Simone Morabito, illetve a New York-i Richard E. Gallagher nem tehetett mást, mint hogy az uralkodó materialista korszellemmel da-colva tárgyilagosan leírta, aminek a szemtanúja volt. Hasonlóképpen jóma-gam is kötelességemnek tartottam az általam látottakból levonni a tudo-mány számára a szükséges és tanulságos következtetéseket.
Arra jutottam, hogy nem lehet tudományosan megalapozott érvekkel megkérdőjelezni egy keresztény világkép alapján álló tudomány művelésé-nek a létjogosultságát. Ez nem új módszertant jelent, „csupán” abban mu-tatkozik különbség, hogy a világnézetileg kritikus értelmezési pontoknál nem zárja ki a keresztény világkép szerinti magyarázat lehetőségét, s indo-kolt esetben kész felvállalni az adott jelenség ilyetén interpretációját.540 Változatlanul úgy vélem, „a tudományos gondolkodás eszköztárának kö-zös öröksége miatt” a szellemi világ néprajzának a „keresztény paradigmája nem jelenti a nem-keresztény tudományos megközelítés eredményeinek a totális tagadását, legfeljebb egyes megállapításainak vitatását. Következteté-seik halmazai között jelentős mértékű az átfedés. A keresztény kiinduló-pont olyan előfeltevést, illetve olyan további ismereteket jelent, amely azonban tovább tágítja az értelmezési horizontot, gazdagítja a lehetséges konklúziók körét”.541
Az általam szorgalmazott keresztény paradigma létjogosultságának az elfogadását jelentősen nehezíti az a körülmény, hogy ez együtt járna egy hatalmi pozíció,542 egy értelmezési monopólium feladásával.543 A középkori
540 Kiinduló témánknál maradva, a keresztény paradigma minden reménybeli művelőjét fontosnak tartom arra figyelmeztetni, mint amire az egyház évszázadok óta nyomatéko-san felhívja az exorcista figyelmét: „ne higgye el túl könnyen, hogy valakit megszállt a gonosz lélek; e célból ismerje jól azokat a tüneteket, amelyek megkülönböztetik a meg-szállottat azoktól, akiket valamilyen, főleg pszichikai betegség sújt”. Amorth 2009: 189.
541 Szulovszky 2014a: 164.
542 Ld. Geertz 1994. – A használt fogalmaknak, illetve az ezekhez kapcsolódó elméletek-nek a megszülető történeti munkákra gyakorolt hatásáról: Fulbrook 2002: 74–97.
543 Alighanem emiatt ódzkodik Klaniczay Gábor megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy az általa képviselt – a jelek szerint „reduktív ateista” – világképen kívül más világkép sze-rint is lehetséges tudományos magyarázat. Holott például annak a véleménynek a képvi-selete, amely az ördögi megszállottság valóságos létét kizártnak tartja, egyszerű világnéze-ti döntés, amely tudományosan alátámaszthatatlan. Ahogy természetesen ennek az ellen-kezője is, amely lehetséges opciónak tartja a démoni jelenlétet. Az utóbbi azonban nem jelenti azt, hogy ennek a képviselete nem lehet racionálisan, következetesen és tudomá-nyosan végiggondolt álláspont. 2013. október 10-ig Klaniczay még minden további nél-kül ringathatta magát abban az illúzióban, hogy csupán egyedül az általa is képviselt
ál-elvet – cuius regio, eius religio544 – parafrazeálva elmondható: cuius potestas, eius interpretatio (akié a hatalom, azé az értelmezés), sőt fordítva is érvényes:
cuius interpretatio, eius potestas (akié az értelmezés, azé a hatalom).
Könyvem szövegében néhány helyen már utaltam rá, de indokolt itt is nyomatékosan hangsúlyozni: e tudományos paradigma, a keresztény értelmezési keret nem pusztán csak a folklórra, illetve az összehason-lító vallástudományra érvényes, hanem más diszciplínákra is vonat-kozik, ahol lényeges az, hogy milyen világkép, illetve emberkép jut érvényre. Noha vannak a magukat kereszténynek valló orvosok, pszichiáte-rek között is olyanok, akik azt hangoztatják, hogy nincs olyan, hogy „keresz-tény medicína” vagy „keresz„keresz-tény pszichiátria”, immáron bátran felvállalhat-ják azt, ha a keresztény világkép értelmezési keretét alkalmazzák, vagyis ha az uralkodó reduktív ateista szemlélettől eltérően a pácienseikre nem pusztán biológiai lényként tekintenek.
„Navigare necesse est, vivere non est necesse”, vagyis „hajózni szükséges, élni nem” – Plutarkhosz beszámolója szerint a Róma élelmiszerellátásának megszervezésével megbízott Pompeius (Kr. e. 106–Kr. e. 48.) e szavakkal – valamint példamutatásával – szerelte le a hajóskapitányok ellenkezését, akik a heves szélvihar miatt nem akartak tengerre szállni.
láspont – amely a démoni megszállottság reális lehetőségét tagadja – rendelkezik a pszi-chiátria tudománya részéről megerősítéssel. A vitaülésen azonban ismertettem Simone Morabito könyvét, illetve Richard E. Gallagher 2008-ban publikált cikkét, amelyek a pszichiátria tudománya részéről elismerik a démoni megszállottság realitását, s beszámol-tam arról is, hogy a Diagnostic Statistical Manual of Mental Disorders legújabb, 2013-as kiadá-sa már a nem-patologikus megszállottságot is számon tartja. A később papírra vetett hozzászólásában azonban – amelynek megformálása során egyébként több helyen is fi-gyelembe vette a vitában elhangzottakat, s finomított a szóbeli nyersességen – nemcsak hogy nem reflektált ezekre az argumentumaimra, hanem cikkében továbbra úgy tett, mintha kizárólag csak a reduktív ateista nézet lenne az egyedüli tudományos interpretá-ciója a szóban forgó jelenségnek (vö. Klaniczay 2014: 193). Idézek a Magyar Tudomá-nyos Akadémia Tudományetikai Kódexéből (4.2.): a tudomáTudomá-nyos eredmények közlése során „nem engedhető meg az adatok önkényes szelektálása, nem szabad elhallgatni a következteté-sekkel összhangban nem álló eredményeket”. Talán nem árt tudatosítani: sem az akadémiai tör-vény (1994. évi XL. tc.), sem pedig az értör-vényes akadémiai szabályozások nem preferál-nak és nem zárpreferál-nak ki semmilyen világnézetet a tudomány művelése terén. Aki mégis erre törekszik, az önhatalmúan, hivatalos akadémiai felhatalmazás nélkül cselekszik, még akkor is, ha az akadémiai berkeken belül egy erős ideológiai lobbicsoport esetleg támogatja is eb-ben.
544 „Akié a föld, azé a vallás”. Az 1555-ös augsburgi birodalmi gyűlésen elfogadott elv alapján minden fejedelemségben és tartományban az a vallás az elfogadott, amelyet az adott terület ura vall.
A tudomány egyik alapvető vonása a korrekció-képesség. Amint meg-szűnik korrekcióképessége, megmeg-szűnik tudomány mivolta is. Az általam megfogalmazott megközelítés közvetlen következménye, hogy a reduktív ateista világkép talaján álló kutatóknak fel kell adniuk az eddigi ér-telmezési monopóliumukat. Továbbá, akár tetszik, akár nem, kénytele-nek bizonyságot tenni önreflexióképességükről, hogy menyire készek egyes beidegződött fogalmaikat revideálni, és hozzászokni más világkép(ek) al-ternatív értelmezéseihez, vagyis képesek-e egyetértően kimondani:
„corrigare necesse est…”? Ezt nyilvánvalóan nem könnyű megtenni, mivel az eddigi egyeduralkodó nézőpont helyett a párhuzamos értelmezési kánonok tudomásul vételével jár. Ennek tagadása viszont olyan abszurd és védhetetlen álláspont lenne, mint amellett kardoskodni, hogy a filozófia terén kizárólag csak a materialista megközelítés számít tudományosnak, és az ugyanazon analitikus fogalmi és módszertani eszköztárral élő, ám tőle eltérő a priori kiindulópontról induló keresztény bölcselet már nem tekint-hető annak.
A vallás fenomenológiájáról írt klasszikus könyve végén ezt írja Gerardus van der Leeuw:
„A vallásfenomenológia minden más tudománnyal szemben dinamikus. Mi-helyt megszűnik mozogni, megszűnik tevékenykedni is. Végtelen korrekciós igénye legbenső lényegéhez tartozik”.545
Most már pusztán csak az a kérdés, a vallásfenomenológiával, összeha-sonlító vallástudománnyal – illetve tágabban: az „emberi jelenséggel” – foglalkozó kutatókban is megvan-e ez a belső igény a korrekcióra?
545 Leeuw 2001: 603. – A mű francia nyelvű kiadásában: „Plus que toute autre science, la phénoménologie de la religion est dynamique. Aussitôt qu’elle cesse de se mouvoir, elle cesse de travailler. Son perpétuel besoin de corrections appartient à son essence la plus intime.” Leeuw 1948: 679.