2. A jogosultsági feltételek fennállása esetén is csak akkor részesíthető a dolgozó támogatásban, ha a hozzájárulás fedezete az adott bv. szerv költségvetésében rendelkezésre áll.
a) a dolgozó a hozzájárulás iránti kérelmet az 1. melléklet szerint nyújtja be a szolgálati út betartásával a bv. szerv személyügyi szakterületére,
b) a hozzájárulás feltételeinek fennállását a bv. szerv személyügyi szakterülete igazolja, és az igényt nyilvántartásba veszi,
c) amennyiben a dolgozó által benyújtott dokumentumok hiányosak, vagy azokból a jogosultsági feltételek egyértelműen nem állapíthatók meg, a bv. szerv személyügyi szakterülete – határidő tűzésével – hiánypótlásra szólítja fel a dolgozót,
d) a bv. szerv gazdasági szakterületének vezetője – a szerződés és számla alapján – nyilatkozik a dolgozó számára kifizethető támogatás összegéről, a folyósítás kezdetének napjáról vagy a hozzájárulás elutasításáról,
e) a munkáltatói jogkör gyakorlója a kérelmeket beérkezésük sorrendjében bírálja el, döntéséről a kérelem kézhezvételétől számított 30 napon belül a bv. szerv személyügyi szakterületének vezetője útján írásban értesíti a dolgozót, engedélyezés esetén meghatározza a folyósítható támogatás havi összegét.
4. A hozzájárulás folyósítása átutalással, a dolgozó által megadott folyószámlára a havi illetménnyel egyidejűleg történik.
5. A dolgozó – a számfejtés érdekében – köteles a bérbeadó által, saját nevére az albérleti díjról kiállított számlát a tárgyhót követő hónap 10. napjáig leadni a gazdasági szakterület részére.
6. A dolgozó köteles minden olyan változást bejelenteni, amely a hozzájárulás jogalapját vagy kifizetését befolyásolja.
7. A bérleti, albérletidíj-hozzájárulásban bejelentett változásokat a bv. szerv személyügyi szakterülete a 2. melléklet szerinti nyomtatványon rögzíti, és a BvOP Illetményszámfejtési Osztályára haladéktalanul továbbítja.
8. A hozzájárulás folyósítását meg kell szüntetni, ha a dolgozó a) jogviszonya megszűnik, a megszűnés napján,
b) bérleti jogviszonya bármely okból megszűnik, illetőleg megszüntetésre kerül, annak időpontjával, c) a bérleti, albérleti díjról kiállított számlát a tárgyhót követő hónap 10. napjáig nem nyújtja be,
d) a hozzájárulással kapcsolatban valótlan nyilatkozatot tesz, adatot közöl, vagy bejelentési kötelezettségét megszegi.
IV.
Záró rendelkezések
9. A pénzügyi fedezet hiányában elutasított kérelmeket a bv. szerv személyügyi szakterülete tartja nyilván. Költségvetési feltételek realizálódása esetén a bv. szerv szociális bizottsága a nyilvántartásba vett igénylőket – a szociális helyzet, családi körülmények és a szolgálati érdek figyelembevételével – rangsorolja, és javaslatot tesz a hozzájárulás folyósítására.
10. A bv. szerv gazdasági szakterülete minden esetben köteles vizsgálni a leadott eredeti számla pénzügyi előírásoknak történő megfelelőségét. Az előírásoknak nem megfelelő számla alapján kifizetést nem teljesíthet, melyről haladéktalanul – a bv. szerv személyügyi szakterülete útján – értesíti a dolgozót.
11. A hozzájárulásra vonatkozó valótlan nyilatkozattételért, bejelentési kötelezettség elmulasztásáért a dolgozót kártérítési, fegyelmi és/vagy büntetőjogi felelősség terheli.
12. Ez az utasítás 2015. január 1-jén lép hatályba.
Csóti András bv. vezérőrnagy s. k.,
országos parancsnok
KÉRELEM
A belügyi szervek rendelkezésében lévő, lakásnak nem minősülő szállóférőhelyek, lakóegységek használatáról, valamint a bérleti, albérleti díj hozzájárulás szabályairól szóló 40/2000. (XII. 12.) BM rendelet 13. § (4) bekezdése, valamint a bérleti, albérletidíj-hozzájárulás szabályairól szóló 36/2012. (VIII. 24.) BM utasítás 17. § (1) bekezdése alapján kérem engedélyezni számomra bérleti/albérleti/lízing* hozzájárulás kifizetését.
1. Dolgozó neve:
2. Születési helye, ideje:
3. Szolgálati helye/beosztása:
4. Adóazonosító jele:
5. Családi állapota:
6. Házastárs/élettárs neve:
7. A dolgozóval együtt lakó személyek (név, születési év, rokoni kapcsolat):
a.) b.) c.) d.) e.)
8. A dolgozóval együtt költöző személyek (név, születési év, rokoni kapcsolat):
a.) b.) c.) d.) e.)
9. A dolgozóval együtt költöző személyek egy főre jutó havi nettó jövedelme:
11. A dolgozó tartózkodási helye, az albérlet, a bérelt, lízingelt lakás adatai:
a.) Cím:
b.) Szobaszám:
c.) Bérleti díj összege:
12. A kérelem indokolása:
13. Nyilatkozom, hogy munka- vagy szolgálati helyemen, illetve annak vonzáskörzetében önálló lakással nem rendelkezem, lakhatásom egyéb módon megoldani nem tudom. Az általam bérbe, albérletbe, lízingbe vett lakást életvitelszerűen lakom.
14. A hozzájárulás igényelt összege:
15. Nyilatkozom, hogy a kérelem elbírálását befolyásoló, illetőleg a hozzájárulás folyósítását érintő változásokat 3 napon belül a szervezeti egység vezetőjének bejelentem. Tudomásul veszem, hogy a jogosulatlanul felvett hozzájárulás összegét a Ptk. szerinti kamatokkal terhelten vissza kell fizetnem.
Dátum:
………
dolgozó aláírása
A hozzájárulás kifizetését kérelmező számára javaslom/nem javaslom*.
………
közvetlen vezető
Szociális Bizottság javaslata:
……….
elnök
A kérelemben, a mellékelt szerződésben foglaltakra tekintettel, a vonatkozó rendelkezések alapján a dolgozó számára kifizethető maximális összeg ……… havonta.
Hozzájárulok a kérelem alapján a kérelmező számára havi ……… forint hozzájárulás kifizetéséhez 20…… év
……… hónap …… napjától.
vagy**
Hozzájárulás kifizetéséhez nem járulok hozzá.
……….
gazdasági szakterület vezetője
A dolgozó számára engedélyezem havi ……… forint hozzájárulás kifizetését 20…… év ……… hónap
…… napjától.
vagy**
A kérelmet elutasítom.
………
munkáltatói jogkör gyakorlója
* A megfelelő aláhúzandó.
** A megfelelő sor X-szel jelölendő.
változásjelentés Ügyintéző:
Telefon:
BVOP Közgazdasági Főosztály Illetményszámfejtési Osztály Budapest
Tisztelt Osztályvezető Úrhölgy/Úr!
A bv. szerv személyi állományából a következő dolgozó vonatkozásában, az alábbiak szerint kérem, hogy az albérletidíj-hozzájárulások módosítására intézkedni szíveskedjen:
Dolgozó neve Adóazonosító jele Hozzájárulás kezdete Hozzájárulás
bruttó összege
Hozzájárulás vége
Dátum:
………
a bv. szerv személyügyi szakterületének vezetője
A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjában meghatározott jogkörömben eljárva, a Gazdasági Versenyhivatal szervezeti és működési szabályzatáról szóló 14/2014. (X. 15.) GVH [13/2014. (X. 22.) GVH] utasítás 80. § 6. pontjában foglalt tárgykörben − figyelemmel a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 151. §-a, a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény 4. § (5) bekezdés ötödik mondata, a közszolgálati tisztviselők részére adható juttatásokról és illetménypótlékokról szóló 249/2012. (VIII. 31.) Korm. rendelet, a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény, az adómentes munkáltatói lakáscélú támogatás folyósításának szabályairól szóló 15/2014. (IV. 3.) NGM rendelet, továbbá a Gazdasági Versenyhivatal közszolgálati szabályzatáról szóló 15/Eln./2012. [16/2012. (XII. 7.) GVH] utasítás rendelkezéseire − a lakáscélú munkáltatói támogatás mint cafetéria-juttatás megteremtése érdekében a Gazdasági Versenyhivatal cafetéria-rendszerére vonatkozó részletszabályokról szóló 19/Eln./2012. [20/2012. (XII. 29.) GVH] utasítás módosításáról az alábbiak szerint rendelkezem:
1. § A Gazdasági Versenyhivatal cafetéria-rendszerére vonatkozó részletszabályokról szóló 19/Eln./2012. [20/2012.
(XII. 29.) GVH] utasítás (a továbbiakban: cafetéria-szabályzat) a 8. §-t követően a következő alcímcímmel és 8/A. §-sal egészül ki:
„Az Szja tv. 1. számú melléklet 2. pont 2.7. alpontjában meghatározott lakáscélú munkáltatói támogatás
8/A. § (1) Az Szja tv. 1. számú melléklet 2. pont 2.7. alpontjában meghatározott lakáscélú munkáltatói támogatás csak lakáscélú felhasználásra felvett hitel vagy kölcsön visszafizetésére, törlesztésére, a hitelhez, illetve kölcsönhöz kapcsolódó más kötelezettségek megfizetésére használható fel.
(2) A támogatás adómentessége feltételeinek vizsgálata és a támogatás folyósítása a Hivatalnak az OTP Bank Nyrt.-vel (a továbbiakban: bank) kötött megállapodása alapján, az OTP ADLAK – adómentes lakáshitel-támogatási szolgáltatáscsomag igénybevételével történik.
(3) A Humánerőforrás Iroda kérésre tájékoztatást ad a juttatás igénybevételének jogszabályi feltételeiről, valamint az igénylés és támogatás adómentessége feltételei vizsgálatának folyamatáról.
(4) A Humánerőforrás Iroda az adómentes munkáltatói lakáscélú támogatás folyósításának szabályairól szóló 15/2014.
(IV. 3.) NGM rendelet [a továbbiakban: 15/2014. (IV. 3.) NGM rendelet] 2. § (4) és (5) bekezdése szerinti munkáltatói nyilatkozatot az OTP ADLAK internetes felületen keresztül teszi meg. A lakáscélú munkáltatói támogatást igénylő munkatársnak a bank által a nyilatkozattételhez rendszeresített elektronikus nyomtatványon meghatározott természetes személyazonosító adatai feltöltéséhez a cafetéria-nyilatkozaton hozzá kell járulnia.
(5) A támogatás adómentessége feltételeinek vizsgálatában a munkatárs köteles a bankkal együttműködni, a 15/2014.
(IV. 3.) NGM rendeletben meghatározott okiratokat bemutatni.
(6) Az igényelt lakáscélú munkáltatói támogatás folyósítására – a támogatás adómentességének fennállásáról szóló banki igazolást követően – legkésőbb a tárgyév június 30-áig egy összegben kerül sor a munkatárs által megjelölt, a 15/2014. (IV. 3.) NGM rendelet 2. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelő számlára.
(7) A munkatársat a folyósításkor egyszeri ügyintézési díj terheli a bank felé, ami az illetményéből kerül levonásra.
A munkatársnak ehhez a cafetéria-nyilatkozaton hozzá kell járulnia.
(8) Ha a lakáscélú munkáltatói támogatásra vonatkozó igény a támogatás adómentessége feltételeinek fenn nem állása miatt elutasításra kerül, a munkatárs jogosult az elutasítással érintett cafetéria-keretösszeg felhasználására vonatkozóan legkésőbb a tárgyév június 30-áig ismét nyilatkozni. Ebben az esetben olyan juttatásokat választhat, amelyek nyújtása a tárgyév végéig biztosítható.”
2. § A cafetéria-szabályzat 1. § (1) bekezdés bevezető szövegében az „Szja tv. 1. számú melléklet” szövegrész helyébe az „Szja tv. 1. számú melléklet 2. pont 2.7. alpontjában és” szöveg lép.
3. § Ez az utasítás 2015. január 1-jén lép hatályba.
Dr. Juhász Miklós s. k.,
elnök
A büntetés-végrehajtással kapcsolatos törvényességi felügyeleti és jogvédelmi ügyészi feladatok ellátására az ügyészségről szóló 2011. évi CLXIII. törvény (a továbbiakban: Ütv.) 8. § (3) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján – figyelemmel az Ütv. 2. § (2) bekezdésére – a következő utasítást adom ki:
I. Fejezet
ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK
Hatáskör és illetékesség
1. § (1) A Legfőbb Ügyészség Büntetés-végrehajtási Törvényességi Felügyeleti és Jogvédelmi Önálló Osztálya (a továbbiakban:
Önálló Osztály) látja el a törvényességi felügyeletet a) a büntetés-végrehajtási tevékenység tekintetében
aa) a Belügyminisztérium, ab) az Igazságügyi Hivatal,
ac) a Belügyminisztérium Bevándorlási és Állampolgársági Hivatala (a továbbiakban: BÁH), ad) a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága,
ae) az Országos Rendőr-főkapitányság, af) a Nemzeti Adó- és Vámhivatal,
b) az Emberi Erőforrások Minisztériuma Aszódi Javítóintézete,
c) a bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló 2009. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Bnytv.) hatálya alá tartozó nyilvántartások,
d) a szabálysértési nyilvántartás, valamint
e) a központi elektronikus hozzáférhetetlenné tételi határozatok adatbázisa felett.
(2) Az illetékes főügyészségek látják el a törvényességi felügyeletet az illetékességi területükön működő, törvényességi felügyelet alá tartozó feladatot ellátó szervek büntetés-végrehajtási tevékenysége felett.
(3) Az Önálló Osztály a főügyészségek hatáskörében és illetékességi területén is eljárhat, vagy az eljárásra más ügyészséget, illetve ügyészt jelölhet ki.
A büntetés-végrehajtási törvényességi felügyelet által érintett főbb területek
2. § Az ügyész törvényességi felügyeletet gyakorol különösena) a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben szabályozott elfogás és előállítás, elővezetés és idegenrendészeti intézkedés végrehajtása,
b) a bűnügyi, a szabálysértési, a közbiztonsági, a büntetés-végrehajtási, az idegenrendészeti eljárásban elrendelt és a menekültügyi őrizet, az előzetes letartóztatás és az ideiglenes kényszergyógykezelés végrehajtása, c) a szabálysértési és a pénzbírságot, rendbírságot helyettesítő elzárás végrehajtása,
d) a BÁH közösségi szállásán és befogadó állomásán a kijelölt kötelező tartózkodás foganatosítása,
e) a büntetések, a közügyektől eltiltás mellékbüntetés és az intézkedések végrehajtása, valamint a 2012. évi CLXXX. törvény alapján az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködés keretében más tagállamoktól átvett végrehajtási jogsegélyek végrehajtása,
f) a házi őrizet végrehajtása,
g) a Bnytv. hatálya alá tartozó nyilvántartások, a körözési, a szabálysértés nyilvántartás és a központi elektronikus hozzáférhetetlenné tételi határozatok adatbázisa,
h) az utógondozás végrehajtása, valamint i) a kitoloncolás végrehajtása
felett.
vizsgálja a fogvatartottakkal való bánásmód törvényességét.
(2) A főügyészségek a fogvatartottakkal való bánásmód törvényességének megyei, illetve fővárosi helyzetéről vizsgálati tapasztalataik alapján évente írásban jelentést tesznek az Önálló Osztálynak.