A hercegnő és Pekua, miután kettesben elbeszélgettek Imlak csillagászáról, oly kelle-mesnek s ugyanakkor különösnek találták jellemét, hogy nem nyugodhattak, míg köze-lebbről meg nem ismerték, így megkérték Imlakot, hogy találjon módot egy találkozásra.
Ez némi nehézségbe ütközött. A filozófust sosem keresték fel nők, bár olyan városban élt, ahol sok volt az európai, akik hazájuk hagyományait követték, s a világ más részeiből is sok olyan ember érkezett, aki szintén európai szabadsággal élt. A hölgyek azonban hajthatatlanok voltak, és számos tervet kieszeltek, hogy tervüket megvalósíthassák. Fel-vetették, hogy bajba jutott idegenekként mutassák be őket, akik számára a bölcs mindig rendelkezésre állt; de rövid megfontolás után úgy döntöttek, hogy ily csalárd módon nem lehetséges ismeretséget kötni, hiszen a társalgás rövid volna, sűrűn zavarniuk őt pedig nem volna ildomos.
– Ez – mondta Rasszelasz – igaz; de még inkább ellenzem azt, hogy elferdítsék a hely-zetüket. Mindig is árulásnak tartottam az emberi természet nagy köztársasága ellen, hogy bárkinek az erényét használják fel a megtévesztésére, legyen bár szó nagy vagy kis ürügyről. Minden hamisság gyengíti a bizalmat és hűti a jóindulatot. Mikor a bölcs rájön, hogy nem azok vagytok, akiknek kiadtátok magatokat, az olyan ember természe-tes haragjával tekint majd rátok, aki tudatában van nagyszerű képességeinek, és úgy találja, hogy nálánál csekélyebb értelmű emberek jártak túl az eszén, s a bizalmatlanság, melyet sosem lesz képes félretenni, talán elnémítja a jó tanács hangját, és összecsukja a jótékonyság kezét; és hol találtok majd olyan erőt, mely visszaadhatná az emberiségnek az ő jótéteményeit, vagy őneki a lelki békét?
Erre meg sem próbáltak válaszolni, és Imlak kezdett reménykedni, hogy kíváncsisá-guk alábbhagy; de másnap Pekua elmondta, hogy őszinte ürügyet talált a csillagász meg-látogatására, hiszen arra fog engedélyt kérni, hogy mellette folytathassa tanulmányait, melyekbe az arab avatta be, és a hercegnő elkísérné őt, vagy mint diáktársa, vagy mert egy nőnek aligha illene egyedül mennie.
– Félek – felelte erre Imlak –, hamar belefárad a kegyed társaságába. A tudásban messzire jutott férfiak nem szeretik művészetük alapelemeit ismételgetni, és nem vagyok benne biztos, hogy kegyed igen alkalmas hallgatóság lenne az elemi fogalmakra, ahogyan ő azokat a maga következtetéseivel összekötve és megfontolásaival elegyítve előadja.
– Ez – mondta Pekua – hadd legyen az én gondom. Egyedül azt kérem öntől, hogy vigyen el hozzá. Tudásom talán nagyobb, mint gondolná, és folytonos helyesléssel elhi-tetem majd vele is, hogy többet tudok, mint valójában.
A csillagásznak e döntés folyományaképpen azt mondták, egy tudásvágytól hajtva úton lévő külföldi hölgy hallotta hírét, és a tanítványa kíván lenni. A kérés szokatlansága
his scholar. The uncommonness of the proposal raised at once his surprise and curiosity, and when after a short deliberation he consented to admit her, he could not stay with-out impatience till the next day.
The ladies dressed themselves magnificently, and were attended by Imlac to the as-tronomer, who was pleased to see himself approached with respect by persons of so splendid an appearance. In the exchange of the first civilities he was timorous and bash-ful, but when the talk became regular, he recollected his powers, and justified the char-acter which Imlac had given. Inquiring of Pekuah what could have turned her inclina-tion towards astronomy, he received from her a history of her adventure at the pyramid, and of the time passed in the Arab’s island. She told her tale with ease and elegance, and her conversation took possession of his heart. The discourse was then turned to astron-omy. Pekuah displayed what she knew. He looked upon her as a prodigy of genius, and entreated her not to desist from a study which she had so happily begun.
They came again and again, and were every time more welcome than before. The sage endeavoured to amuse them, that they might prolong their visits, for he found his thoughts grow brighter in their company; the clouds of solitude vanished by degrees as he forced himself to entertain them, and he grieved when he was left, at their departure, to his old employment of regulating the seasons.
The princess and her favourite had now watched his lips for several months, and could not catch a single word from which they could judge whether he continued or not in the opinion of his preternatural commission. They often contrived to bring him to an open declaration; but he easily eluded all their attacks, and, on which side soever they pressed him, escaped from them to some other topic.
As their familiarity increased, they invited him often to the house of Imlac, where they distinguished him by extraordinary respect. He began gradually to delight in sub-lunary* pleasures. He came early and departed late; laboured to recommend himself by assiduity and compliance; excited their curiosity after new arts, that they might still want his assistance; and when they made any excursion of pleasure or inquiry, entreated to attend them.
By long experience of his integrity and wisdom, the prince and his sister were con-vinced that he might be trusted without danger; and lest he should draw any false hopes from the civilities which he received, discovered to him their condition, with the mo-tives of their journey, and required his opinion on the choice of life.
“Of the various conditions which the world spreads before you which you shall pre-fer,” said the sage, “I am not able to instruct you. I can only tell that I have chosen wrong. I have passed my time in study without experience—in the attainment of sci-ences which can for the most part be but remotely useful to mankind. I have purchased knowledge at the expense of all the common comforts of life; I have missed the endear-ing elegance of female friendship, and the happy commerce of domestic tenderness. If I have obtained any prerogatives above other students, they have been accompanied with
meglepetést és egyszersmind kíváncsiságot ébresztett a csillagászban, s mikor rövid meg-fontolás után beleegyezett, hogy fogadja a hölgyet, alig tudta másnapig visszafojtani a türelmetlenségét.
A hölgyek pazarul kiöltöztek, és másnap Imlak kíséretével jelentek meg a csillagásznál, aki igencsak elégedett volt, hogy ilyen pompás megjelenésű emberek ekkora tisztelettel közelítenek felé. A kezdeti udvariaskodás alatt félénk és szégyenlős volt, de mikor a be-szélgetés igazán folyni kezdett, visszanyerte erejét, s igazolta Imlak róla adott leírását.
Pekuának feltett kérdésére, hogy mi hívta fel a figyelmét a csillagászatra, válaszul meg-kapta Pekuának a piramisoknál és az arab fogságában átélt kalandjai elbeszélését. Pekua könnyed és elegáns hangneme megragadta a csillagász szívét. A beszélgetés ezután a csillagászatra terelődött. Pekua bizonyította tudását. A csillagász csodálatos tehetségként tekintett rá, és könyörgött neki, hogy soha ne álljon el tanulmányaitól, melyeket ily lelkesen megkezdett.
Újra és újra eljöttek, és minden alkalommal melegebb fogadtatásban volt részük, mint előzőleg. A bölcs igyekezett szórakoztatni őket, hogy minél hosszabb ideig tartsa-nak látogatásaik, mivel azt tapasztalta, a társaságukban felderülnek gondolatai; a magány felhői fokozatosan eltünedeztek, ahogy minden erejével mulattatta őket, és szomorko-dott, amikor távozásuk után visszatért régi elfoglaltságához, az évszakok szabályozásához.
A hercegnő és kegyeltje akkor már hónapok óta figyelte a bölcs minden szavát de mégsem kaptak el egyetlen utalást sem amiből megítélhették volna, hogy azóta is kitart-e tkitart-ermészkitart-etfkitart-elkitart-etti adottságaival kapcsolatos állításai mkitart-ellkitart-ett. Többször próbálták nyílt színvallásra késztetni, de könnyedén kikerülte minden támadásukat és bármely oldalról szorították, más témába menekült előlük.
Ahogyan ismeretségük mélyült, egyre többször hívták meg a csillagászt Imlak házába, ahol kivételes tisztelettel tüntették ki. Lassanként a szublunáris* gyönyöröket is elkezdte élvezni. Korán jött és késve távozott, azon dolgozott, hogy szorgalom és engedékenység által ajánlja magát, új tudományok iránt keltette fel kíváncsiságukat, hogy továbbra is kívánják segítségét, és mikor élvezet vagy érdeklődés céljából kirándulásokat tettek, könyörgött, hadd csatlakozzon hozzájuk.
Becsületességének és bölcsességének hosszú tapasztalata miatt a herceg és testvére meg voltak győződve, hogy fenntartás nélkül megbízhatnak a csillagászban, s hogy kedvessé-gük okát félre ne értse, feltárták neki kilétüket és utazásuk célját, majd megkérdezték, mi a véleménye az életválasztásról.
– A különféle állapotok terén, melyeket a világ választásra kínál fel nektek – mondta a bölcs –, nem tudok utat mutatni. Csupán azt tudom mondani, hogy én rosszul válasz-tottam. Időmet tanulással töltöttem tapasztalás nélkül – oly tudományok tanulmányozá-sával, melyek többnyire igen keveset, ha annyit is használnak az emberiségnek. Tudáso-mat minden átlagos kényelem rovására szereztem; elmulasztottam a női barátságok megnyerő eleganciáját és a családi gyengédség boldog forgalmát. Hogyha bármilyen kiváltságot is nyertem diáktársaimmal szemben, azokat mindig félelem, nyugtalanság, s
fear, disquiet, and scrupulosity; but even of these prerogatives, whatever they were, I have, since my thoughts have been diversified by more intercourse with the world, be-gun to question the reality. When I have been for a few days lost in pleasing dissipation, I am always tempted to think that my inquiries have ended in error, and that I have suffered much, and suffered it in vain.”
Imlac was delighted to find that the sage’s understanding was breaking through its mists, and resolved to detain him from the planets till he should forget his task of ruling them, and reason should recover its original influence.
From this time the astronomer was received into familiar friendship, and partook of all their projects and pleasures; his respect kept him attentive, and the activity of Ras-selas did not leave much time unengaged. Something was always to be done; the day was spent in making observations, which furnished talk for the evening, and the eve-ning was closed with a scheme for the morrow.
The sage confessed to Imlac that since he had mingled in the gay tumults of life, and divided his hours by a succession of amusements, he found the conviction of his author-ity over the skies fade gradually from his mind, and began to trust less to an opinion which he never could prove to others, and which he now found subject to variation, from causes in which reason had no part.
“If I am accidentally left alone for a few hours,” said he, “my inveterate persuasion rushes upon my soul, and my thoughts are chained down by some irresistible violence;
but they are soon disentangled by the prince’s conversation, and instantaneously re-leased at the entrance of Pekuah. I am like a man habitually afraid of spectres, who is set at ease by a lamp, and wonders at the dread which harassed him in the dark; yet, if his lamp be extinguished, feels again the terrors which he knows that when it is light he shall feel no more. But I am sometimes afraid, lest I indulge my quiet by criminal negli-gence, and voluntarily forget the great charge with which I am entrusted. If I favour myself in a known error, or am determined by my own ease in a doubtful question of this importance, how dreadful is my crime!”
“No disease of the imagination,” answered Imlac, “is so difficult of cure as that which is complicated with the dread of guilt; fancy and conscience then act interchangeably upon us, and so often shift their places, that the illusions of one are not distinguished from the dictates of the other. If fancy presents images not moral or religious, the mind drives them away when they give it pain; but when melancholy notions take the form of duty, they lay hold on the faculties without opposition, because we are afraid to exclude or banish them. For this reason the superstitious are often melancholy, and the melan-choly almost always superstitious.
“But do not let the suggestions of timidity overpower your better reason; the danger of neglect can be but as the probability of the obligation, which, when you consider it with freedom, you find very little, and that little growing every day less. Open your heart to the influence of the light, which from time to time breaks in upon you; when
lelkiismeretesség kísérte, de még ezen kiváltságokkal kapcsolatban is, bármelyek is voltak, elkezdtem a valóságot megkérdőjelezni, mert azóta gondolataimat megkeverték a világ-gal kapcsolatos, egyre számosabb tapasztalataim. Mikor már napok óta kellemes sem-mittevésben vesztegetem időmet, mindig megkísért a gondolat, hogy kutatásom hibába torkollott, és hogy sokat szenvedtem, és szenvedéseim hiábavalóak voltak.
Imlak örömmel látta, hogy a bölcs gondolatai kiemelkedni látszanak a ködből, és el-határozta, hogy addig vonja el őt bolygóitól, míg el nem felejti, hogy az ő feladata irá-nyítani őket, és míg az értelem vissza nem nyeri felette eredeti befolyását.
Attól az időtől a csillagászt közeli barátságukba fogadták, és ő részt vett minden ter-vükben és élvezetükben. Tisztelete megtartotta figyelmességében, és Rasszelasz elfoglalt-ságai nem engedtek túl sok időt elkötelezetlenül. Mindig volt mit csinálniuk, napközben megfigyeléseket végeztek, melyek témát szolgáltattak esti beszélgetéseiknek, és az est mindig a másnap terveivel záródott.
A bölcs bevallotta Imlaknak, hogy mióta részt vesz az élet vidám kavalkádjában, és óráit élvezetek egymásutániságával osztja fel, a bolygók feletti hatalmáról való meggyő-ződése lassanként elhalványul elméjében, és kezd kevésbé hinni a véleményben, melyet másoknak soha nem bizonyíthat be, s amely, most már úgy találta, változékony, olyan okokból, amelyekben az észnek nem volt része.
– Ha netalán egyedül találom magam néhány órára – mondta –, idült meggyőződé-sem megrohamozza lelkemet, és elmémet ellenállhatatlan erőszak béklyózza meg; de ezek hamar kibogozódnak, ha a herceggel beszélgetek, és Pekua jelenlétére azonnal semmivé foszlanak. Olyan vagyok, mint az az ember, aki babonásan fél a szellemektől, a lámpafénynél nyugodt, és nem is érti, mitől szörnyed a sötétben; ám ha lámpása kialszik, újra érzi a rettegést, melyről tudja, hogy amint megint világos lesz, nem érzi majd többé.
Néha azonban attól félek, nehogy bűnös gondatlansággal élvezzem csendességemet, s szándékosan elfeledkezzem a hatalmas feladatról, melyet rám bíztak. Ha ismert tévedés-ben ringatom magam, vagy saját könnyebbségem miatt eltökélten kitartok egy ilyen jelentőségteljes, ám kétséges kérdésben, milyen szörnyű is a bűnöm!
– A képzelet semmilyen betegségét – válaszolt Imlak – nem olyan nehéz gyógyítani, mint a bűntől való rettegést; a fantázia és a lelkiismeret ilyenkor felváltva munkál ben-nünk, és oly gyakran mozdul el, hogy az egyik káprázata megkülönböztethetetlen a másik diktátumaitól. Ha a fantázia nem erkölcsös vagy vallásos képeket idéz fel, az elme kiüldözi őket, ha bolygatják; de mikor a mélabús képzelgések a kötelesség alakját öltik, ellenállás nélkül uralkodnak el a készségeken, mert túlságosan félünk kirekeszteni vagy száműzni őket. Ez okból a babonás ember gyakran mélabús, és a mélabús majdnem mindig babonás.
De ne engedje, hogy a félénkségre utaló felvetések legyőzzék jobb meggyőződését; a hanyagság veszélye csak akkora lehet, mint a kötelezettség valószínűsége, melyet ha sza-badon vizsgál, igencsak csekélynek talál, s az a kicsi is minden nappal tovább kisebbedik.
Nyissa meg szívét a fény hatása előtt, mely időről időre betör elméjébe; ha olyan
aggá-scruples importune you, which you in your lucid moments know to be vain, do not stand to parley, but fly to business or to Pekuah; and keep this thought always prevalent, that you are only one atom of the mass of humanity, and have neither such virtue nor vice as that you should be singled out for supernatural favours or afflictions.”