Connell munkássága általános elismertségnek örvend, amiért rámutatott a maszkulinitások sokféleségére és a közöttük lévő hatalmi viszonyrendszerre. 44 Véleményem szerint Connell hozzájárulása a társadalmi nemi viszonyok tanulmányozásához ennél nagyobb jelentőségű. Eredetisége abban az elméleti alapvetésben rejlik, hogy a nemek közötti viszonyok szolgálnak alapul, illetve magyarázzák a nemeken belüli viszonyokat. Más szóval, a férfiaknak a nők feletti strukturális uralma szolgáltatja a maszkulinitások és feminitások különböző formái közötti megkülönböztetés és a hierarchikus rendezésük alapját. 45 Ezért a hegemón maszkulinitást és a hangsúlyozott feminitást például pontosan azért tekintjük a társadalmi nemi gyakorlat jól körülhatárolt formáinak, és azért kulturálisan túlhangsúlyozottak, mert garantálják a nemek közötti viszonyok újratermelődését.
A patriarchátus tehát nem csupán a férfiak nők feletti uralmát jelenti, amint azt néhány feminista hitte, hanem a társadalmi nemi viszonyok komplex struktúráját, amelyben a maszkulinitás és feminitás különböző formái közötti kölcsönös viszonyok játszanak központi szerepet. A férfiak nők feletti globális uralma azonban továbbra is a vizsgálódás elsődleges kérdése, 46 mivel a társadalmi nemeken belüli viszonyok elsősorban nem önmagukban, hanem a nemek közötti kapcsolatrendszer újratermelődésére gyakorolt hatásuk miatt fontosak. Az alapelvet, amit vizsgálni kívánok, „feminista alapelvnek” nevezhetjük, mivel a magyarázatokban elsőbbséget ad a nemek közötti viszonyoknak a nemen belüliekkel szemben.
A Connell munkásságán végigvonuló feminista alapelv döntően meghatározza, hogy hogyan értelmezi Connell a hegemón maszkulinitás külső és belső funkciói közötti viszonyt. A maszkulinitás jelenleg létező hegemón formája, mint korábban már láttuk, nemcsak a nők, hanem az alárendelt maszkulinitások feletti uralmat is létrehozza. De milyen a kapcsolat az uralom e két formája között? Valójában egy és ugyanaz a kettő, vagy kiegészítik egymást, esetleg az egyik a másik következménye? Amennyiben Connellhez hasonló mértékű fontosságot tulajdonítunk a feminista alapelvnek, olybá tűnik, hogy a hegemón maszkulinitás elsősorban a nők alávetésére szolgáló stratégia.
40Connell, Masculinities, i. m., 79–80.
41I. m. 82.
42Connell, Gender and Power, i. m., 184.
43Lásd Connell, Masculinities, i. m., 234–238; Connell, Politics of Changing Men, i. m., 68–70.
44Lásd például D. Kandiyoti, The Paradoxes of Masculinity. Some Thoughts on Segregated Societies, in Dislocating Masculinity. Comparative Ethnographies, szerk. A. Cornwall–Nancy Lindisfarne, London, Routledge, 1994, 198–199; és H. Christian, The Making of Anti-Sexist Men, London, Routledge, 1994, 7.
45Connell, Gender and Power, i. m., 183–188.
46Uo., 183; Connell, Masculinities, i. m., 82.
Amint azt Connell maga is megjegyezte, „aligha lenne túlzás azt állítani, hogy a hegemón maszkulinitás annyiban számít uralkodónak, amennyiben képes egy, a nőkkel kapcsolatos sikeres stratégiát megtestesíteni”. 47 A belső hegemónia, azaz a más maszkulinitások feletti uralom pedig a külső hegemónia elérésére szolgáló módszernek tűnik, nem pedig önmagában is fontos célnak. Amint azt Connell megjegyezte, a férfiak nők feletti globális uralma
„az a legfontosabb alap, amelyen a férfiak közötti kapcsolatok létrejönnek, amelyek a maszkulinitás hegemón formáját meghatározzák”. 48 Ebből következik, hogy egyes maszkulinitások nem azért lesznek alárendeltek, mert nem rendelkeznek valamiféle történelem során változatlan tulajdonsággal, vagy természet adta módon alacsonyabb rendűek más formáknál, hanem azért, mert a gyakorlatnak azok a konfigurációi, amelyeket megtestesítenek, nem állnak összhangban a nők elnyomására szolgáló, aktuálisan elfogadott stratégiával. A melegmaszkulinitások például azért alárendeltek a hegemón modellnek, mert szexuális vágyuk tárgya aláássa a patriarchátus szaporodásában elsődleges fontosságú heteroszexualitás intézményét. Connell szerint a modern hegemón maszkulinitás alapvető eleme, hogy „az egyik nem (a nők) potenciális szexuális tárgyként létezik, amíg a másik nem (a férfiak) szexuális tárgy voltát tagadjuk”. 49 A melegmaszkulinitások alárendelt helyzete tehát része annak a stratégiának, amely a heteroszexualitás intézményével törekszik a patriarchátus újratermelésére. A feminista alapelv tiszteletben tartása ily módon azt eredményezte, hogy Connell a hegemón maszkulinitás külső funkciójának elsőbbséget tulajdonított a belső funkcióval szemben.
Bár Gramsci soha nem tett különbséget a hegemónia belső és külső funkciója között, ez a megkülönböztetés implicit módon megjelent az osztálydominancia kettős természetéről vallott felfogásában. Ahogyan a Levelek a börtönből című könyvében kifejtette, „egy osztály két módon domináns: egyrészt »vezető«, másrészt »domináns«.
Vezeti azokat az osztályokat, amelyek a szövetségesei, és uralkodik azok fölött, amelyek az ellenségei”. 50 Ez a megkülönböztetés nem a hegemónia és a diktatúra közötti különbségre vonatkozik, 51 hanem azokra az eltérő stratégiákra, amelyeket egy hegemóniára törő osztály a tőle radikálisan eltérő érdekű osztályokkal szembeni küzdelemben (például a proletariátus a burzsoáziával szemben) alkalmaz, illetve azok ellen a csoportok ellen, amelyeknek érdekei összeegyeztethetők a sajátjaival (például a proletariátus a parasztsággal szemben). Azok a stratégiák, amelyek ennek a két helyzetnek, azaz az uralomnak és a vezetésnek megfelelnek, radikálisan különböznek egymástól, amennyiben az első stratégia „ellenségek” ellen irányul, akik felett „akár fegyveres erő használatával is” dominanciára kell törekedni. A második stratégia azonban „rokon és szövetséges csoportokra”
irányul, amelyeket vezetni kell. 52 A vezetés célja egy olyan „történelmi blokk” kialakítása, amely azáltal egyesíti a szövetséges csoportokat a hegemóniára törekvő osztály ernyője alatt, hogy a világról alkotott felfogásukat egységessé és az uralommal egybecsengővé teszi. A folyamat elkerülhetetlenül együtt jár azzal, hogy a vezetett csoportok egyes érdekei alárendelődnek az uralkodó csoportéinak. Továbbá a vezetés és az uralom felfogható úgy is, mint a belső és a külső hegemónia, 53 ahol az előbbi az utóbbinak egyszerre előfeltétele és eszköze, nem pedig önmagában való cél. A belső uralom „csupán egy aspektusa a dominancia funkciójának”. 54
Bár túlságosan leegyszerűsítő volna egyenlőségjelet tenni a dzsenderviszonyokban érvényesülő hegemónia és az osztályhegemónia közé, a két folyamat struktúrájának szembeszökő hasonlóságait nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Gramsci és Connell egyaránt implicit módon megkülönbözteti a belső és külső hegemóniát (vezetés/
dominancia – alárendelt maszkulinitások/nők feletti hegemónia), és mindketten az utóbbit tartják elsődlegesnek, míg az előbbit csupán a külső hegemónia elérésére szolgáló eszközként, és nem önmagában való célként látják.
Továbbá mindkét elmélet leírja azt a stratégiai pillanatot, amikor a hegemóniára törekvő osztály/társadalmi nem egységesül és homogénné válik, általában a „rokon csoportok” kárára, annak érdekében, hogy a hegemónia
47Carrigan–Connell–Lee, Towards a New Sociology of Masculinity, i. m., 180.
48Connell, Gender and Power, i. m., 183.
49Carrigan–Connell–Lee, Towards a New Sociology of Masculinity, i. m., 173.
50A. Gramsci, Selections from the Prison Notebooks, New York, International Publishers. Magyarul: Levelek a börtönből, Budapest, Kossuth, 1971, 57.
51Igaz, hogy a „kettős perspektíváról” szóló elméletének keretein belül Gramsci gyakran azonosította a vezetést a hegemóniával/civil társadalommal/beleegyezéssel, és a dominanciát a diktatúrával/politikai társadalommal/erővel (Gramsci, i. m., 12–13, 56, 106, 169–170, 276). Engem azonban a második, kevésbé híres, de ugyanolyan fontos jelentés érdekel, amelyet Gramsci a vezetés/uralom közötti dialektikus különbségtételhez kapcsolt.
52Gramsci, i. m., 57.
53A „belső” és „külső” kifejezések a történelmi blokkhoz képest értendők.
54Gramsci, i. m., 59.
alá vonni kívánt csoporttal szemben kívülről tudjon fellépni. Gramsci és Connell elméletei éppen ezen belső hegemónia alapvető folyamatáról vallott nézeteiknél válnak el egymástól. Míg Gramsci szerint a folyamat dialektikus, a vezető osztály és a vezetett csoportok közötti reciprocitáson és kölcsönös interakción alapul, addig Connell elitistább módon fogja fel a folyamatot, amennyiben az ő elmélete szerint az alárendelt és marginalizált maszkulinitások nincsenek hatással a hegemón modell konstrukciójára.
Gramsci felfogásában a belső hegemónia az uralkodó osztály vezetésével létrejövő történelmi blokk kialakulásában éri el csúcspontját. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a „rokon csoportok” elemei teljesen alárendelődnének vagy megszüntetnék őket. Valójában felhasználnak és magukévá tesznek egyes elemeket, különösen azokat, amelyek beleillenek az uralom céljaiba, és a történelmi blokk létfontosságú alkotóelemeivé válnak. Azt a folyamatot, ahogyan egyes elemeket magukévá tesznek, nevezhetnénk „dialektikus pragmatizmusnak”, mivel az alapvető osztály folyamatos, kölcsönösen dialektikus kölcsönhatásban van a szövetséges csoportokkal, és felhasználja mindazt, ami az adott történelmi pillanatban az uralom szempontjából pragmatikusan hasznos és konstruktív. A pragmatikus hasznot nem hozó vagy káros elemeket azonban elnyomják vagy kirekesztik, mivel nincs történelmi értékük. 55 A folyamat végeredménye az elemek ötvözete, „egyensúlyi állapot”, 56 amely megtestesíti a külső hegemónia eléréséhez szükséges lehetséges legjobb stratégiát. Ez egy
„történelmi blokk”, amelynek hibriditása és történelmi egyedisége a „józan észre” emlékeztet. 57
Connell, legalábbis elméleti szinten, felismerni látszik, hogy a maszkulinitás különböző formái „folyamatos kölcsönhatásban vannak egymással”, 58 valamint, hogy a hegemón maszkulinitás kialakulását befolyásolhatja az alárendelt és a marginalizált maszkulinitásmodellek léte. A „felhatalmazás” nagyon hasznos kifejezését vezette be annak leírására, hogy a hegemón modell az alárendelt és marginalizált maszkulinitások egyes elemeit engedélyezheti. „Így az Egyesült Államokban egyes fekete sportolók a hegemón maszkulinitás példáivá válhatnak.” 59 Connell azonban nem fejlesztette tovább elméletének ezen pontjait. A belső hegemóniáért folytatott küzdelem eredménye – a Gramsci által leírt hibrid történelmi blokkal ellentétben – Connell elméletében egy hegemón maszkulinitás, amely világosan elkülönül az alárendelt és marginalizált maszkulinitásoktól. Ez a maszkulinitás olyan formája, amelyet sohasem „fertőznek meg” a nem hegemón elemek, amelyeket inkább „a gettókba, a magánélet területére és a tudatalattiba” 60 száműznek. A hegemón maszkulinitás csak annyiban kapcsolódik a nem hegemón maszkulinitásokhoz, hogy alárendeli és marginalizálja őket, ami azt jelenti, hogy a hegemónia létrehozásában játszott pragmatikus értéküknek nem tulajdonít jelentőséget; eközben a belső hegemónia megteremtésének projektje önmagában való céllá válik – ami ellentmondásban van a feminista alapelv Connell-féle felfogásával.
Connell elmélete nem alkalmas arra, hogy a hegemón maszkulinitás létrejöttét kölcsönösségen alapuló folyamatként, a felhasználás/marginalizálás dialektikájaként fogja fel – ez a jelenkori hegemón maszkulinitás történelmi kialakulásáról szóló írásában a legszembetűnőbb. A jelenleg globálisan uralkodó hegemón maszkulinitás gyökerei Connell szerint négy, a társadalmi nemen kívüli tényezőre vezethetők vissza, amelyek az 1450 és 1650 közötti időszakban jelentek meg: a reneszánsz világi kultúrára, amely nagy hangsúlyt fektetett a házasságon belüli heteroszexualitásra és az individualizmusra; a társadalmi nemi jelleggel bíró tengerentúli gyarmatbirodalmak megteremtésére; a kapitalista kereskedelemre, az urbanizációra, az individualizmusra és az ezekkel együtt járó számító racionalitás elterjedésére; végül pedig a nagy területeket érintő európai polgárháborúra, amellyel együtt járt az erős, központosított állam kialakulása, valamint a katonai erő és a hódítások jelentőségének növekedése. Ez a négy történelmi folyamat fontos szerepet játszott a határozott, katonás,
55Gramsci elemzése az olasz Risorgimentóról a Levelek a börtönből harmadik fejezetében (Gramsci, i. m., 52–120), különösen a Mérsékelt Párt vezetésével történő új osztály kialakulásáról szóló leírása kitűnően megvilágítja ezt a dialektikus folyamatot. Az új osztály kialakulása együtt járt a „szövetséges csoportok által létrehozott aktív elemek fokozatos, de folyamatos felszívásával” (uo., 58–59).
56Uo., 161.
57Gramsci szerint a józan ész a világról szóló széttartó és töredezett elképzelések „kaotikus összessége”, ami „furcsán vegyes: tartalmaz kőkorszaki elemeket és a haladó tudomány alapelveit, a történelem összes elmúlt korszakából származó helyi előítéleteket és az egyesült emberiség eljövendő filozófiájának intézményeit” (Uo., 324, továbbá 419–425).
58Connell, Masculinities, i. m., 198.
59Uo., 81.
60Connell, Gender and Power, i. m., 186.
individualista és erőszakos gyakorlatban, azaz a köznemesi maszkulinitás létrejöttében. 61 Az elmúlt kétszáz évben azonban a dzsentrimaszkulinitás helyére „számítóbb, racionálisabb és szigorúbban szabályozott maszkulinitások”
62 léptek. Ezeket az új hegemón formákat állította kihívás elé a feminizmus felemelkedése, valamint a melegek felszabadítási mozgalmai. 63
Connell történeti narratívájában a nem hegemón maszkulinitások nincsenek jelen a hegemón maszkulinitás kialakulásának folyamatában. A hegemón maszkulinitás a fehér, nyugati, racionális, számító, individualista, erőszakos és heteroszexuális gyakorlat alakzataként jelenik meg, amit soha nem fertőznek meg a nem hegemón elemek, és amit rendszeresen Sylvester Stallone alakjával 64 és a szabad fegyvertartásért küzdő mozgalommal
65 vagy a fasizmussal 66 azonosítanak. A nem hegemón maszkulinitások csak lehetséges alternatívaként jelennek meg – olyan, a hegemóniával szemben álló erőkként, amelyek a hegemón modellel „feszültségben”
67 vannak, de sohasem hatolnak be a hegemón modellbe. A hegemón és a nem hegemón maszkulinitásokat tehát dualizmusként, a gyakorlatok két különálló és egymástól könnyen megkülönböztethető konfigurációjaként képzeli el. Így a belső hegemónia projektje elválik a külső hegemóniától és a feminista alapelvtől, és önmagában való céllá válik. A nem hegemón maszkulinitások teljes egészében alárendeltek, a külső hegemónia projektjében felhasználható pragmatikus értéküktől függetlenül. A hegemón maszkulinitás az alárendelt elemek (fekete, nem nyugati, irracionális, nőies vagy nem erőszakos) tagadásával, nem pedig a nők alárendelésére való képességével határozódik meg. Connell empirikus és történeti leírása a hegemón maszkulinitásról tehát nagymértékben ellentmond a fogalom elméleti kifejtésének. 68
A hegemón maszkulinitás koncepcióját felhasználó szekunder irodalomra jellemző, hogy újratermeli a Connell által létrehozott dualizmust. 69 A hegemón maszkulinitást a gyakorlatok „teljesen heteroszexuális”, 70 erőszakos,
71 vagy akár bűnöző 72 alakzatként ábrázolják. Amint azt Patricia Martin megállapította, a hegemón maszkulinitás mindig egységes és koherens, „lényegében negatív” 73 típusként jelenik meg. A hegemón maszkulinitást tehát rútsága, negatív volta és a nőiséggel, valamint az alárendelt maszkulinitásokkal való szembenállása teszi egységessé. Bird szerint például a hegemón maszkulinitást a férfiak homoszociális interakciói tartják fenn, miközben más maszkulin gyakorlatokat elutasítanak és „marginalizálnak, vagy akár teljesen elnyomnak”. 74 A hegemón maszkulinitás tehát olyan zárt és egységes totalitás, amely semmilyen különbözőséget sem foglal magában. A fenti modellnek ellentmondó elemeket „ellentmondásoknak” tartják, amelyek aláássák a hegemón maszkulinitás koherenciáját és dinamikáját. 75
61R. W. Connell, The Big Picture. Masculinities in Recent World History, Theory and Society 22 (1993), 5. szám, 597–623. A cikk egy elemzőbb változatát lásd Connellnél (Masculinities, i. m., 186–203).
62Connell, The Big Picture, i. m., 609.
63Uo., 613–618.
64Connell, Gender and Power, i. m., 185.
65Connell, Masculinities, i. m., 212–216; Connell, Politics of Changing Men, i. m., 62.
66Connell, Masculinities, i. m., 193.
67Connell, The Big Picture, i. m., 610.
68P. Y. Martin (Why Can’t a Man Be More Like a Woman? Reflections on Connell’s Masculinities, Gender and Society 12 (1998), 4. szám, 472–
474) már rámutatott, hogy Connell nem következetesen használja a hegemón maszkulinitás fogalmát. Egyértelművé kívánom tenni, hogy ez a következetlenség abból ered, hogy Connell elméleti munkássága és empirikus kutatásai a hegemón maszkulinitásról nincsenek összhangban.
69Connell nemrégiben felismerte, hogy „a kifejezés [hegemón maszkulinitás] mára egy rögzített karaktertípus jelölőjévé vált, olyasvalamivé, mint az A típusú személyiség – és szinte mindig negatív felhangokkal”. E miatt a szekunder irodalomban megfigyelhető tendencia miatt
„részben felelősnek” érzi magát (lásd R. W. Connell, Introduction. Studying Australian Masculinities, Journal of Interdisciplinary Gender Studies 3 [1998], 2. szám, 6; R. W. Connell, Reply [Judith Lorbernek és Patricia Martinnak], Gender and Society 12 [1998], 475–476).
70S. Thomsen, „He had to be a poofter or something”. Violence, Male Honor, and Heterosexual Panic, Journal of Interdisciplinary Gender Studies 3 (1998), 2. szám, 44–57, különösen 48–49.
71J. Gillet–Philip White, Male Bodybuilding and the Reassertion of Hegemonic Masculinity. A Critical Feminist Perspective, Play and Culture 5 (1992), 4. szám, 358–369.
72J. Kersten, Crime and Masculinities in Australia, Germany and Japan, International Sociology 8 (1993), 4. szám, 461–478.
73Martin, Why Can’t a Man Be More Like a Woman?, i. m., 473.
74S. Bird, Welcome to the Men’s Club. Homosociality and the Maintenance of Hegemonic Masculinity, Gender and Society 10 (1996), 2.
szám, 121.
75R. W. Connell, An Iron Man. The Body and Some Contradictions of Hegemonic Masculinity, in Sport, Men and the Gender Order, szerk.
M. Messner–D. Sabo, Champaign, Human Kinetics Books, 1990, 83–95; Donaldson, What is Hegemonic Masculinity, i. m., 646–647.
A cikk hátralévő részében újragondolom a hegemón maszkulinitás fogalmát a belső hegemónia folyamatának Gramsci-féle alternatív értelmezése fényében. Célom, hogy dekonstruáljam a Connell elméletében megfigyelhető nem hegemón maszkulinitások és a hegemón maszkulinitás között fennálló dichotómiát oly módon, hogy az utóbbit egy hibrid blokként ragadom meg, mely sokféle különböző gyakorlatot egyesít annak érdekében, hogy megteremtse a patriarchátus újratermelését szolgáló legjobb stratégiát. A gyakorlatnak az az alakzata, amely garantálja a patriarchátus újratermelését, nem szükségszerűen az, amit hagyományosan a fehér vagy heteroszexuális maszkulinitásokkal társítunk. Ez a valóságban inkább egy hibrid maszkulin blokk, amely hetero-és meleg, fekete hetero-és fehér elemekből hetero-és gyakorlatokból jön létre. A maszkulin blokk a hegemón maszkulinitástól eltérően a maszkulin hatalomnak és gyakorlatnak olyan értelmezése, mely nem tekinti azt objektíven adottnak, és nem dualisztikus. A „történelmi blokk” fogalma, amint azt Stuart Hall megállapította, nem azonos a megbékített, homogén uralkodó osztályéval, mivel az előbbi „meglehetősen különböző értelmezést tételez arról, hogyan lehetséges, hogy társadalmi erők és mozgalmak a maguk sokféleségében stratégiai szövetségekbe szerveződjenek”. 76 Míg Connellnél a nem fehér vagy nem heteroszexuális elemek megjelenése a hegemón maszkulinitásban az ellentmondásosság és a gyengeség jele, az én felfogásomban éppen a belső sokféleség és a hibrid jelleg az, ami dinamikussá és rugalmassá teszi a hegemón blokkot. Éppen az állandó hibridizálódás, a sokféle, különböző maszkulinitásokhoz tartozó elemek állandó beépítése az, ami képessé teszi a hegemón blokkot arra, hogy újraszervezze önmagát és alkalmazkodjon az új történelmi körülmények sajátosságaihoz. A történelmi blokk kialakulásának folyamatára Homi Bhabha szavaival „nem a tagadás, hanem a tárgyalás” 77 jellemző, vagyis az a törekvés, hogy a különböző, akár látszólag egymással ellentétes elemeket összekapcsolják, magukévá tegyék és beolvasszák, mintsem hogy tagadják, marginalizálják vagy megszüntessék. Továbbá a tárgyalás olyan hibrid pillanatot, az elemek történelmileg egyedülálló kombinációját, egy „harmadik teret” 78 hoz létre, amely felváltja azokat a történelmeket, amelyekből áll, és a hatalmi viszonyoknak új, történelmileg újfajta formáit teremti meg.
A fentebb kifejtett elméleti állítás összhangban van a maszkulinitáskutatás kérdéskörre vonatkozó eredményeivel.
Állításom implicit módon megjelenik például David Sarvan azon írásában, amelyben a jelen hegemón maszkulinitások formálódását vizsgálja az Egyesült Államokban. 79 Sarvan különböző kulturális szövegek elemzésén alapuló munkájában azt állítja, hogy az 1970-es években újfajta maszkulinitás vált hegemónná.
Leírja az „új, nőiesebb és feketébb fehér maszkulinitás fokozatos felemelkedését”, 80 amely olyan pozíciókat nyújt a „szubjektum” számára, amelyek „történelmileg maszkulinként és femininként, feketeként és fehérként kerültek megjelölésre”. 81 Sarvan szerint ennek a hibrid maszkulinitásnak a felemelkedése „a fehér férfiak kísérletének tekinthető arra, hogy reagáljanak egyes társadalmi és gazdasági változásokra”, így a feminista mozgalom „újbóli megjelenésére”, valamint a leszbikus és melegjogi mozgalmak felemelkedésére, illetve, hogy
„újraszervezzék magukat velük szembesülve”. 82 A hibridizáció tehát a patriarchátus újratermelését szolgáló stratégia. Hasonlóképpen, Brian Donovan elemzése a Promise Keepers (Ígéret tartók) 83 maszkulinitásáról bemutatja, hogyan termelődik újra a hegemónia hibridizáció révén. 84 Donovan szerint a Promise Keepers csoportok tagjai olyan hibrid maszkulinitást hívtak életre, amely „mind az érzékeny, mind a kemény férfi tulajdonságait kombinálja”. 85 Ezáltal olyan „újító hatalmi formákat hoztak létre, amelyek megerősíthetik a férfiak autoritását”. 86 Sarvan és Donovan vizsgálatai tehát megerősítik Gramsci belső hegemónia folyamatáról szóló
76S. Hall, Gramsci and Us, in The Hard Road to Renewal, Thatcherism and the Crisis of the Left, szerk. S. Hall, London, Verso, 1988, 170.
Kiemelés tőlem, D. Z. D.
77H. K. Bhabha, The Commitment to Theory, New Formations 11 (1988), 5. szám, 11.
78H. K. Bhabha, The Third Space, in Identity, Community, Culture, Difference, szerk. J. Rutherford, London, Lawrence and Wishart, 1990, 221.
79D. Sarvan, Taking It Like a Man. White Masculinity, Masochism, and Contemporary American Culture, Princeton, Princeton University Press, 1998.
80Uo., 37.
81Uo., 9.
82Uo., 4.
83A Promise Keepers keresztény férfiak szervezete, amely más férfiakkal való szoros barátságra, testvéri támogatásra épül. A szervezet szerint a férj kötelessége, hogy szelíd és szerető családfő legyen, aki életét a családjának és feleségének szenteli, amelynek eredményeképp a feleség önként elfogadja férje vezetését. (A ford.)
84B. Donovan, Political Consequences of Private Authority. Promise Keepers and the Transformation of Hegemonic Masculinity, Theory and Society 27 (1998), 6. szám, 817–843.
85Uo., 819.
86Uo., 820.
elméletére épülő állításomat: az adott történelmi pillanatban hegemón helyzetet elfoglaló maszkulinitás olyan hibrid blokk, amely sokféle és látszólag egymással ellentétes elemet foglal magában.
Hangsúlyozni kell, hogy Bhabha hibriditás és tárgyalás fogalmai központi szerepet játszanak a hegemón blokk kialakulásának folyamatában. 87 Kísérletet téve arra, hogy tisztázzam ezt a folyamatot és a vele együtt járó dinamikát, most rátérek egy esettanulmányra, és megvizsgálom, hogyan váltak a melegmaszkulinitások egyes elemei (tárgyalás, kisajátítás és lefordítás során) a modern hegemón maszkulinitás építő elemeivé. 88