KÁRTÉRÍTÉSI HATÁROZAT
2. A használatra vonatkozó szabályok
5. A kondicionáló termet a fogvatartott saját felelősségére veheti igénybe, a benne található sporteszközöket csakis rendeltetésének megfelelően használhatja, azok állapotának megóvásáért kártérítési és fegyelmi felelősséggel tartozik.
6. Amennyiben a foglalkozás során a fogvatartott sérülést szenved, továbbá a sporteszközön rendellenességet tapasztal, azt köteles azonnal jelenteni.
7. A fogvatartottak tevékenységét a foglalkozás ideje alatt több alkalommal – szúrópróbaszerűen – ellenőrizni kell.
8. A kondicionáló terem és a sporteszközök állapotát használatbavétel előtt és után a személyi állomány kijelölt tagja ellenőrizni köteles, amelynek tényét dokumentálni szükséges. A foglalkozást követően a használt eszközök tisztítását, fertőtlenítését és a terem takarítását el kell végeztetni.
9. A kondicionáló terem igénybevételéről nyilvántartást kell vezetni, amely tartalmazza a használat kezdő és befejező időpontját, valamint a fogvatartott aláírását.
10. A használatra vonatkozó rendszabályok egy példányát a kondicionáló teremben jól látható helyen ki kell függeszteni, valamint abból egy aláírt példányt a fogvatartott reintegrációs anyagában kell elhelyezni.
11. A sporteszközök állagának megóvása, valamint a balesetek elkerülése érdekében rendszeresen gondoskodni szükséges a gépek, berendezések karbantartásáról.
3. Záró rendelkezések
12. Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.
Dr. Tóth Tamás bv. vezérőrnagy s. k.,
országos parancsnok
A büntetés-végrehajtás országos parancsnokának 14/2021. (II. 26.) BVOP utasítása
a büntetés-végrehajtási szervezet műveleti egységeinek működéséről szóló 8/2019. (IX. 5.) BVOP utasítás módosításáról
A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontja alapján a fokozott kockázattal járó büntetés-végrehajtási feladatok biztonságos végrehajtása érdekében a következő utasítást adom ki:
1. A büntetés-végrehajtási szervezet műveleti egységeinek működéséről szóló 8/2019. (IX. 5.) BVOP utasítás (a továbbiakban: Utasítás) 3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„3. A BVOP Biztonsági Szolgálat Központi Támogató Főosztályon (a továbbiakban: főosztály) központi műveleti osztályt, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben, illetve a Tököli Országos Bv. Intézetben műveleti osztályt (a továbbiakban: műveleti osztály), a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet és a Tököli Országos Bv. Intézet kivételével a bv. intézetekben műveleti csoportokat (a továbbiakban: műveleti csoport) (a központi műveleti osztály, a műveleti osztály és a műveleti csoport a továbbiakban együtt: műveleti egység) kell működtetni.”
2. Az Utasítás 54. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„54. A pályázókon – a belügyminiszter irányítása alatt álló egyes rendvédelmi feladatokat ellátó szerveknél foglalkoztatott hivatásos állomány és rendvédelmi igazgatási alkalmazotti állomány alkalmassági vizsgálatáról szóló 45/2020. (XII. 16.) BM rendelet (a továbbiakban: BM rendelet) alapján – speciális szolgálati beosztásba helyezés előtti alkalmassági vizsgálatot (fizikai, egészségi és pszichológiai) kell végezni.”
3. Az Utasítás 75. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„75. Az időszakos egészségi és pszichológiai alkalmassági vizsgálatot a BM rendelet előírásai szerint kell végezni.”
4. Az Utasítás 88. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„88. A műveleti osztály, valamint a műveleti csoportok tagjainak a beosztásba kerüléskor a munkaruházatot, valamint az egyéni felszerelések és védőeszközök elemeit a bv. szervezet központi ellátás keretében biztosítja.
A későbbiekben az elhasználódott ruházatot és felszerelést a bv. intézet saját költségvetése terhére pótolja.”
5. Az Utasítás 90. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„90. A központi műveleti osztály tagjainak a beosztásba kerüléskor a munkaruházat, az egyéni felszerelések és védőeszközök elemei, a kiegészítő felszerelések, illetve a későbbiekben ezek pótlása központi ellátás keretében kerül biztosításra.”
6. Az Utasítás 94–96. pontjai helyébe a következő rendelkezések lépnek:
„94. A műveleti egységek tagjai a munkaruházatot feladatvégrehajtás, illetve képzések során kötelesek viselni.
95. A kámzsa a munkaruházat részét képezi, az védi a műveleti állomány anonimitását, elsősorban a szervezett bűnözői körökhöz tartozó személyek és a sajtó nyilvánossága előtt. A bv. intézeten kívül végzett speciális feladatok végrehajtása során (pl. kiemelten veszélyes és/vagy veszélyeztetett fogvatartott előállítása) azt a tagoknak a munkaruházattal együtt mindig viselniük kell. A bv. intézeten belül végrehajtott feladatok során azt csak indokolt esetben – a bv. intézet parancsnokának meghatározása alapján – lehet hordani. Ez alól kivételt képez a központi műveleti osztály, amely esetében a kámzsa viseléséről a főosztályvezető dönt.”
96. Az egyes műveleti egységek részére, továbbá a műveleti egységek speciális képzettséggel rendelkező tagjai (például Prison Medic, kutyavezetők) részére egyedi karjelvény viselése engedélyezhető. Az egyedi karjelvények engedélyezéséről a szolgálatvezető, a központi műveleti osztály esetében az országos parancsnok biztonsági és fogvatartási helyettese dönt. Az egyedi karjelvény a munkaruházat részét képezi, és csak azon viselhető a bv. szervezet karjelvényével szimmetrikusan, a felsőruházaton, a jobb felkaron. Mérete megegyezik a rendszeresített karjelvény méretével, annak tartalmi elemei csak a bv. szervezethez méltó megjelenítések lehetnek.”
7. Az Utasítás 4. melléklete helyébe az 1. melléklet lép.
8. Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.
Dr. Tóth Tamás bv. vezérőrnagy s. k.,
országos parancsnok
1. melléklet a 14/2021. (II. 26.) BVOP utasításhoz
„4. melléklet a 8/2019. (IX. 5.) BVOP utasításhoz
Ruházat, védőeszközök és felszerelések I. A munkaruházat elemei (személyenként)
1. Kámzsa (1 db):
– fekete,
– jól szellőző anyagból készült, – lángálló.
2. Zubbony (2 db, impregnált anyagból):
– fekete (kizárólag a központi műveleti osztály és a műveleti osztály állománya részére 1 garnitúra fekete színű és 1 garnitúra „desert digit” mintázatú*),
– csuklónál tépőzáras szűkítő, – könyök és váll megerősítése nélkül, – vállszalag és zsebek nélkül,
– tépőzár a karjelvények számára a karok mindkét oldalán, – álló gallérral.
3. Nadrág (2 db, impregnált anyagból):
– fekete (kizárólag a központi műveleti osztály és a műveleti osztály állománya részére 1 garnitúra fekete színű és 1 garnitúra „desert digit” mintázatú*),
– ülepe, térde megerősített anyagból.
4. Póló (5 db):
– fekete (kizárólag a központi műveleti osztály és a műveleti osztály állománya részére 3 darab fekete színű és 2 darab „desert digit” mintázathoz illő homokszínű*),
– környakú,
– jól szellőző, pamut,
– tépőzáras állomány- és rendfokozati jelzés a zubbonnyal megegyezően, – tépőzáras azonosító elöl a mell magasságában,
– háton „büntetés-végrehajtás” felirattal.
5. Téli (softshell) dzseki:
– fekete, – vízálló,
– tépőzár a karjelvények számára a karok mindkét oldalán, – álló gallérral.
6. Karjelzések, egyedi azonosítók:
– rendfokozati jelzés, – egyedi azonosító szám,
– büntetés-végrehajtási karjelvény, – az adott egység karjelvénye.
* A műveleti csoportok által viselt zubbony, nadrág és póló kizárólag fekete színű lehet. A központi műveleti osztály és a műveleti osztály állománya részére a szakfeladatok ellátásához a fekete színű műveleti munkaruházat viselete kötelező, kivéve tavaszi és nyári időszakban speciális feladatok ellátása, a társ szervekkel való közös gyakorlat és feladat-végrehajtás során, illetve külön elöljárói rendelkezés alapján, mely esetekben „desert digit”
mintázatú zubbonyt és nadrágot, illetve színben hozzá illő pólót viselhet.
7. Bakancs:
– könnyített taktikai kivitelben.
8. Aláöltözet (1 garnitúra):
– jól szellőző, de megfelelően meleg, komfortos, – alsó és felső egyaránt.
9. Sapka (2 db):
– 1 db téli sapka (felirat nélküli, fekete, kötött),
– 1 db barett sapka a műveleti egységek karjelvényével megegyező sapkarózsával (a központi műveleti osztály és a műveleti osztály részére bordó, a műveleti csoportok részére fekete színű).
10. Esőkabát:
– impregnált anyagú, – fekete színű.
II. Egyéni felszerelések és védőeszközök (személyenként)