A fentiek ismeretében már nyugodtan hozzáláthatunk a saját hajlé-kunk mérnöki pontosságú megtervezéséhez! Legelőször is azt kell tisztáznunk magunkban, hogy nekünk valójában milyen otthonra van, illetve lesz szükségünk, s a három nagy építészeti elvünket, az egészségünk, a környezetünk meg a pénztárcánk védelmét miképp tudjuk összhangba hozni a saját elképzeléseinkkel, az igényeinkkel és lehetőségeinkkel? Nehogy a divat, vagy mások ízlése után menjünk, hogy azután majd olyan házban éljünk, amit nem szeretünk!
Annyi bizonyos, hogy kell egy olyan elszeparált hely, ami a miénk, amit a sajátunknak tudhatunk, ahol megvédhetjük és biztonságban érezhetjük magunkat bármiféle hatással szemben, ezért ott zavarta-lanul élhetünk, pihenhetünk, alhatunk, étkezhetünk, tárolhatjuk mindazon eszközöket és tárgyakat, amelyeknek szükségét érezzük.
E sokféle igényt alapvetően két egymástól markánsan elkülönülő, de mégis szorosan egymáshoz kapcsolódó, külsőre egyneműnek lát-szó épületrésszel, egy lakó és egy járulékos térrel célszerű kielégíteni.
Ahol a lakótérnek illetve a tárolásnak és az egyéb kiszolgáló helyisé-geknek egy-egy önálló és eltérő szerkezetű épület-szegmenst alakí-tunk ki úgy, hogy a mellékes, de nélkülözhetetlen zónákat (kocsiszín, kamra, picelejáró és padlásfeljáró, félterasz, veranda stb.) a legegy-szerűbb építészeti megoldásokkal készítjük el. Mivel teljesen értel-metlen és a legnagyobb luxus lenne e célra egy komoly szerkezettel bíró épületrészt kialakítani. Amit megtehetünk például akként, hogy egy pilléreken nyugvó egyszerű favázat bevonunk, mondjuk fagyapot táblákkal, esetleg kitöltjük egy vékony, a pilléreken nyugvó, helyben készült vasbetongerendára húzott vékony téglafallal, vagy más egyébbel, majd azt bevakoljuk.
Mivel nem szerencsés az sem, ha a lakótér szekrényekkel van
túl-zsúfolva, sőt, ruhásszekrényeket mi nem is tennénk a szobákba, ezért kell erre egy önálló gardrób vagy magyarul: ruhatár, melyet a lakó-épület-szegmens hideg felén alakíthatunk ki. Így a szekrények nem szűkítik a szobát, s nem növelik a fűtött teret sem, ami nemcsak a helykihasználás és fűtésszámla szempontjából kedvező, hanem jó hatással van a térérzetünkre is. Mivel nem, vagy alig igényel fűtést és nagy ablakfelületet, amelynek ugye nagyobb lehet a hővesztesége is.
A főépületrész hideg oldalán pedig egyfajta zsilipként védheti a meleg helyiségeket a kihűléstől. A lakótéri hő ekkor nem kifelé migrál, ha-nem a ruhatárolót fűti.
Az épületen belüli elkülönülő terek számát ― a hatósági előíráso-kon felül ― a saját igényünk szerint határozzuk meg, ezért ezek tagla-lásába mi magunk bele sem megyünk, pusztán a tervezés menetét próbáljuk meg némiképp érzékeltetni, s néhány fontosabbnak vélt dologra a figyelmet felhívni.
Minden helyiség méretezésénél mindig abból kell kiindulni, hogy oda milyen tárgyakat kívánunk elhelyezni, hisz alapvetően azon kel-lékektől s az akadálytalan és kényelmes megközelítésüktől függ an-nak a kiterjedése! Egy rövid példa erre: Az első, s talán a legfonto-sabb önálló helyiség, a hálószoba lehet, hisz alvás nélkül az életünk elképzelhetetlen. Ehhez viszont a hencser nélkülözhetetlen.
Itt érdemes megfontolni, hogy elvileg életünk egyharmadát alvással töltjük, ezért nagyon nem mindegy milyen minőségű és méretű fek-helyet alakítunk ki magunknak! A terjedelmes kerevet mellett szól, hogy azon kényelmesen lehet forgolódni és nem kell attól tartani, hogy könnyen lefordulhatunk róla. Hacsak nem a padlón almozunk meg magunknak. A rugós matracokat mi nem preferáljuk, már csak a fémtartalma miatt sem. Az egyszerű szivacsmatracot úgyszintén, hisz túl azon, hogy mű anyag, ami elektromosan könnyen feltöltődhet, hamar elöregszik és dohosodhat. Az újabb kókusz és más hasonló matracok, bár kényelmesek, netán még egészségesek is, de sajnos nagyon drágák. Ráadásul „csak” tíz év használatra javallják azokat.
Maradna a fakeretbe helyezett saját készítésű szalma vagy kukorica csuhé, esetleg más lágyszárú mezőgazdasági „hulladékkal” töltött len- vagy kenderzsák „matrac”. A legegészségesebb megoldás. Sajnos ma már sokan vonakodnak tőle.
Az egészségünket szolgálja az is, ha az ágyat úgy tájoljuk, hogy a fejrésze Észak felé nézzen, s ne legyen a közelében semmilyen villa-mos vezeték, és éjjeli lámpa sem, az elektroszmog elkerülésére. (Az ágy nem az olvasás helyszíne! A tévé nevű fölöttébb kedvelt népbutító villanypásztornak és lassan ölő méregnek pedig még a lakásban sem volna szabad lennie, nem a hálószobában!)
Amennyiben adott a fekhely mérete, már egyszerű meghatározni a hálóhelyen belüli közlekedési térszükségletet is, amely mindig a mi igényünket tükrözze. Nem vagyok híve az ormótlan hodályoknak, de legyen minden lakrészben elég terünk a szűk-ség érzete nélkül. Ne nyomasszon, s ha megtehetjük, mindig egy kicsivel nagyobbra mére-tezzünk minden helyiséget, de tényleg csak egy kicsivel. Mondjuk mi egy hálónak tíz négyzetméteres alapterületet elfogadhatónak, tizen-kettőt elegendőnek, a tizenöt négyzetmétert pedig ideálisnak monda-nánk. Természetesen mindez annak függvénye, mit kívánunk ott el-helyezni. Ám itt nem árt figyelmeztetni arra, hogy a kis légterű háló-ban hamar elhasználódik a levegő. Egy ilyen szobáháló-ban sose aludjunk zárt ajtó mellett! Vagy biztosítsunk valamilyen folyamatos légcserét!
Természetesen, miután szépen számba vettük a szükségesnek ítélt önálló lakótereket, lesz néhány helyiség-kockánk, vagy egy sajátos pazzlénk, amelynek az összterülete mondjuk nyolcvan négyzetméter, amit úgy kell egymáshoz szerkeszteni, hogy egy egységes lakóházat alkosson, ezért majd esetleg az egyes helyiségekből faragni, másokat meg netán bővíteni kell.
Mielőtt azonban ezt megtennénk, a lakótér-szegmens körvonalának kialakításánál az legyen a legfontosabb, hogy a hővédelemnek ideális legyen. Az pedig ― a hozzáértők szerint ― a négyzethez közeli tégla-lap. (A gömbformákat nem számítva.)A térfogata lehetőleg nagyobb legyen a felületénél. A hideg oldalra helyezett járulékos térrész pedig nemcsak a lakóteret védi, hanem a zsebünket is. Valójában e célt is szolgálja, ha a szükségesként előállt helyiségeket a funkciójukhoz igazodó helyükre tesszük. Vagyis, például a háló ne a legmelegebb és legzajosabb helyen legyen. Oda a nappali való. A fürdőt mi a meleg térfélre tennénk, mivel a legnagyobb melegre ott van szükség. Igaz csak rövid ideig, ezért bevett az a gyakorlat, hogy a hideg oldalra te-szik.
A végleges kontúr kialakítása előtt fontos megemlíteni az úgyneve-zett télikerteket, vagy napcsapdákat (veranda), amelyek létesítése nemcsak az épület energiamérlege szempontjából fontosak ― amihez egyébként jó hőtárolóképességű padlózat és belső falszerkezet szük-séges, nyáron pedig légterelés és/vagy árnyékolás ―, mert a hőveszteség csökkentése mellett jól használható lakótérnövelők is.
Mielőtt a végleges sziluettet kialakítanánk, szólni kell valamit az épület függőleges rétegezettségéről is. Egy lakóháznak ideálisan há-rom szintje kellene legyen: pince, lakó- és padlástér.
A pince betervezése rendkívül fontos, több aspektusból is, de a pénztelenség, illetve manapság az igénytelenség, elnyeli. Pedig nem-csak kitűnő raktárt és élelmi tárolót nyerünk vele, hanem akár még egy műhelyt is, sőt bajban óvóhelynek is kiváló. (Egy fiatalnak élete, elméletileg, hosszúra nyúlhat, s azalatt sok minden történhet, mit korábban esetleg még képzelni sem merészelt!). És ha lehetséges, az egész házat pincézzük alá, s amennyiben ez valamiért nem valósítha-tó meg, valamekkorát s valahol a ház körül akkor is mindenképp készítsünk!
A padlástér beépítése a mi tapasztalataink szerint már közel sem ilyen egyértelmű, ezért annak felhasználását mindenkinek a saját elképzeléseire és a lehetőségeire bízzuk.
Végül az előállt nyolcvan négyzetméternyi pazzle darabkákat pró-báljuk meg behelyezni a formailag ideálisnak is tekinthető tízszer nyolc méteres alapterületbe. Vagy vasbetongerendák használatakor, amit mi ugyan nem javallunk, azok méretlépcsőihez igazodjunk! S így esetleg a tízszer nyolcas kontúrunk 10.2 x 8.4 méter leend. Ez az ösz-szeillesztés valószínűleg csak akkor sikerülhet, ha az egyes helyisége-ket ― az előbbiek megfontolása alapján ― egymáshoz „csiszoljuk”. És ezzel elkészítjük a hajlékunk precíz tervét. S miután a határozott el-képzeléseinket papírra vetettük, leülhetünk és közösen átbeszélhe-tünk mindent az építészünkkel. Mindent, a legapróbb részletekig.
Igen ám, de ekkor még talán azt sem tudjuk ki a mi építészünk?
Hát megmondom! Az, aki nem veszi rossz néven, ha nekünk határo-zott elképzeléseink vannak arról a házról, amelyben várhatóan mi fogjuk leélni az életünket.
Itt is az a helyzet, mint a kivitelezőknél. A mérnökök is óriási
árkü-lönbséggel dolgoznak, mert ugye vannak a mohók, és vannak a még mohóbbak, de a kiegyensúlyozott kevesekre, sajnos vadásznunk kell.
Ugyanakkor az sem biztos, hogy, aki sokat kér, az sokat is ér. Mint ahogy fordítva sem az. Ezért hát gyűjtsünk minél több árajánlatot, majd a személyes megbeszélés alapján amellett tenni le a voksot, aki a legjobb ajánlat mellett a leginkább megnyerte a bizalmunkat! És azt se felejtsük el, mi vagyunk, akik a megbízással kenyeret adunk az építészünknek, amivel természetesen épp oly aljasság visszaélni, mint neki a maga szerepkörével! Tiszteljük őt, amíg erre rá nem cáfol!