2. Dohnányi Ernő kamaraművei a brácsa vonzásában
2.4. Az opusz számmal jegyzett darabok
2.4.1. A három főtéma bemutatás és összehasonlításuk
Dohnányi kamaraműveiben három alkalommal fordul elő az, hogy a szerző a főtéma bemutatását, illetve a hosszú, dalformában írt téma102 első sorának az eljátszását a brácsára bízza. Ezek a tételindítások különböző karaktereket képviselnek, és ezáltal a brácsa természetét is többféle oldalról mutatják be. A c-moll zongoraötös op. 1
„Adagio, quasi andante” tétele a p dinamikával és ezzel együtt a molto espressivo utasítással a visszafojtottan szenvedélyes brahmsi romantika kifejezését várja az előadótól. A Szerenád op. 10 Romanza-tételében a mixolíd színek, valamint az 1-3.
és a 2-4. sor közötti ritmikai analógiák szinte gyermeki bájt kölcsönöznek a témának.
Az op. 26-os esz-moll kvintettben pedig a Dohnányinál oly sokszor előforduló valcer-karakterrel találkozunk.
Anélkül, hogy messzemenő következtetést vonnánk le, megállapíthatjuk, hogy a három tétel közül kettő az, amely címet visel: a Romanzát két karakter-tétel, a Marcia és a Scherzo fogja közre. Az esz-moll zongoraötös Intermezzója103 pedig Dohnányi kedvelt kifejezései közül kapta elnevezését. Ide kívánkozik az is, hogy a
102 A c-moll zongoraötös op. 1 3. tételének formája A B A, az A rész négy soros és 34 ütemen keresztül tart. A brácsa az első sor témadallamát mutatja be.
103 A dolgozat témájához tartozó művek közül az esz-moll zongoraötös 2. tételén kívül a Szextett 2.
tétele az, amely az „Intermezzo” elnevezést kapta. „Dohnányi opusz számot kapott kompozíciói közül összesen négy szonátaciklusban szerepel intermezzónak címzett tétel, melyekhez további két, zongorára írt Intermezzo csatlakozik az op. 2-es sorozatból. […] Mindkettőtől különbözik a két kamarazenei intermezzo: ez a már említett esz-moll kvintettben egy csapongó, finom humorral átszőtt kis darab, a Szextettben (op. 37) pedig tömör, indulószerű epizódokkal elidegenített, mély tartalmú lassú tétel. Az I. szimfónia (op. 9) Intermezzója hasonlít leginkább egy „közjátékhoz”: a sajátos textúrájú, röpke tétel ugyanis nyilvánvalóan csupán megpihenésül szolgál súlyosabb szomszédjai között.” Kusz Veronika: Dohnányi Ernő amerikai évei 1949-1960. Doktori Értekezés, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, 2010.
10.18132/LFZE.2012.18
2. Dohnányi Ernő kamaraművei a brácsa vonzásában 65 moll szimfónia op. 9 4. tétele ugyanezzel a címmel gyönyörű epizódként jelenik meg, ahol a zenekari kíséret az egész tétel alatt brácsaszólónak nyújt hátteret.
Hangfekvés és hangterjedelem szempontjából három különböző helyzetet láthatunk. Az op. 1 molto espressivója abban a regiszterben indul, ahol a brácsa talán a legjellemzőbb hangszínével fejezheti ki a szerző szándékát. A bensőséges, személyes hangvétel a C húron születik meg, és az előadók közül sokan nem is hagyják el azt.104 A téma vonala az induló szext hangköz után egyenletes nyolcad ritmusban, részben kromatikát alkotva szekund lépésekkel halad felfelé, majd egy szekunddal feljebb még egyszer megismétlődik. A skálaszerű menet diatonikus és kromatikus átmenő hangokkal tölti ki a harmóniákat, ez is a belső, espressivo feszültséget növeli. A harmadik motívumtól visszakanyarodik a dallam, egy pillanatra megnyugszik C-dúron, aztán egy apró bővítéssel adja át a hegedűnek folytatást. A hangterjedelem mindössze nóna,105 amelyen belül a kis gisz-t leszámítva minden más hang előfordul. A ritmus monotóniáját három helyen váltja fel egy-egy kis nyújtott ritmus. Mindezek a jellemzők egyfajta zártságot, lekerekítettséget kölcsönöznek a tétel elejének (30. kottapélda).
30. kottapélda
A op. 26-os zongoraötös Intermezzo-tételének induló főtémája jóval nagyobb ambitust jár be: kis esz és kétvonalas esz között pontosan két oktáv terjedelemben szólal meg a dallam, és ennek az intervallumnak a közepén, egyvonalas fesz-en kezdődik a főtéma.
A variációs témák dallamvonalát általában lépések − nem pedig ugrások
− alkotják. […] Megfigyelhetjük azonban, hogy gyakran egy-egy karakteres, nagyobb ugrás töri meg az ily módon kisimított melodikát, s ez leggyakrabban a tétel elején és az annak megfelelő további helyeken (a’ a’’ kezdetén) található.106
104 Vagy magasabb – 4., 5. − fekvésben játsszák végig, vagy a 4. ütemben áttérnek G húrra.
105 Kis c-egyvonalas d
106 Kusz/D. var. műv.: 18.
10.18132/LFZE.2012.18
2. Dohnányi Ernő kamaraművei a brácsa vonzásában 66
A dallam alapvetően kromatikusan lépdel lefelé, és a fenti idézetben említett módon szext hangközök szakítják meg a vonalát. Ide kívánkozik, hogy később, az improvizatív jellegű 5. variációban107 egy teljes sort mutat meg azonos hangfekvésben a szerző a témából úgy, hogy annak hangközlépéseit kihagyja (kottapélda 31. a, b).108
31.a kottapélda (eredeti)
31. b kottapélda (5. variáció)
A téma közepén, a 11. ütemben megfordul a dallamvonal, fölfelé haladó szekvenciális lépésekkel jutunk el a 15. taktusban a c alapú nóna akkordhoz, amely a téma tetőpontja. A brácsa szólamának kiemelkedését az is segíti, hogy az eszkaláció végén, a 15. ütem első hangján egyedül marad a zongorával, és a szerző csak neki ír poco f-t. Ezen a helyen is az előadó dönti el azt, hogy a tetőponton a D húron folytatja-e a dallamot – csupán egyetlen ütemről van szó −, vagy a fényesebb színű A húron kezdődik el a téma utolsó sora. A döntés ebben az esetben nem csak a hangszíntől, hanem a dinamikai környezettől is függhet.
107 168-183. ütem. Az 5. variáció terjedelmét a Kusz Veronika dolgozatában szereplő formai táblázat alapján határoztuk meg. Kusz/D. var. műv. 115.
108 Meg kell jegyeznünk − ami Dohnányi szellemességének apró jele −, hogy másodszor a dallam harmadik hangja d-ről cisz helyett c-re, tehát nagy szekundot lép, és ezzel az eddigi tiszta kromatikus vonal megszakad.
10.18132/LFZE.2012.18
2. Dohnányi Ernő kamaraművei a brácsa vonzásában 67 A témabemutatásban előforduló nagyobb ugrások, amelyeket a fenti idézet a variációs témákkal kapcsolatban vetett fel, nem csak ott, hanem a másik két tárgyalt tételben is előfordulnak. A c-moll zongoraötösnél a lefelé hajló szext hangközt, a Szerenád Romanza-tételének kezdő ütemében a szeptim lépést láthatjuk.
A gyermekdal karakterű Romanza járja be a legnagyobb intervallumot: két oktávot és egy nagy tercet ölel át, ezért a brácsa legszélsőségesebb hangszíneihez juttat el. Ha az előadó kiegyenlített hangvétellel ellensúlyozza ezt, akkor nagyon szép hangzás jöhet létre a témában.109
Dohnányi humorának sokféle megnyilvánulásában a súlyviszonyok elbizonytalanítására hívta fel a figyelmet Grymes, aki a Romanza indítását hozta fel példaként. Hasonló érzetet ébreszthet bennünk az op. 26-os Intermezzo kezdése, ahol a 3. ütemig, a zongora először megjelenő oktáv basszusáig nincs biztos talaj a lábunk alatt. A különbség az, hogy itt a kíséret rendezi az ütemsúly-érzetet, a Romanzában pedig a brácsaszóló belépése mutatja meg az ütem rendjét a második taktus elején.
Egy kicsit ide kapcsolódik az op. 1 3. tétele, mert a zongora szinkópái és a dallam átkötései hasonló érzetet ébresztenek (lásd a 32. és fentebb a 31. a és a 30.
kottapéldát).
32. kottapélda
109 A Romanza témabemutatásáról bővebben szóltunk a „Romanza” című alfejezetben: 19.
10.18132/LFZE.2012.18
2. Dohnányi Ernő kamaraművei a brácsa vonzásában 68 Ahhoz a hangzásbeli lebegéshez, amelyet ezekben a tételekben egyrészt az indító hangok átkötése és az utána következő kromatika (op. 26), illetve a súlytalan helyekre eső nyolcad kíséret (op.10) okoz, jól illik a brácsa fedett hangszíne.