A fonéma prototípuselvű értelmezése

A hangreprezentációkat lényegében kognitív mintákként felfogva azt mondhat-juk, hogy az egyéni beszédhangokat a hallgató az anyanyelvjárása fonetikai-fo-nológiai jellegzetességei alapján kiépülő, prototípuselven szerveződő mentális fonémamezők elemeiként azonosítja, valahogy úgy, mintha egy mágnes lenne minden egyes fonémamező közepében, mely arra irányul, hogy a széleket be-húzza, ezáltal rövidítse a távolságot, és megakadályozza, hogy e vonzástartomá-nyon belül kategorikus megkülönböztetéseket tegyünk.²⁵⁰

Ez a felfogás – a klasszikus nyelvészeti koncepciókkal szemben – immár nemcsak megengedi, hogy az egyén nyelvének egyes hangjelenségei idővel vál-tozzanak és a beszélők között fonológiai, illetve attitűdbeli eltérések legyenek, de – a variabilitást tekintve természetesnek – meg is magyarázza. Az ugyanis,

249 Ez utóbbit lásd Rosch 1978, 2003, Rosch–Mervis 1975, 1976, kognitív pszichológiai vonat-kozásban vö. még például Kovács Gy. 2003: 203–206, Ragó 2007: 291–306, kifejezetten nyelvé-szeti alkalmazásához pedig többek között Wardhaugh 2002: 209–210.

250 Vö. mindenekelőtt Kuhl 1991, lásd még MacWhinney 2003: 507, Honbolygó 2007: 376–377.

hogy a centrum-periféria szerkezetű percepciós fonémamezőknek nincsenek ele-ve és végérvényesen rögzített határaik, lehetővé teszi, hogy az egyes hangtípu-sok magjainak, azaz a centrumoknak a felépítése az egyén közösségében haszná-latos nyelv fonológiai alapvonásainak megfelelően formálódjon, majd a bizony-talan(abb) szélső pontok mentén az újabb körülményekhez igazodva akár vala-melyest módosuljon is.

Ebből adódik, hogy egyes szavak észlelésekor a hangokhoz tartozó percep-tuális mezők egymást át is fedhetik úgy, mint ahogy az többek között a magyar /k/-nál és /ɡ/-nél obstruens előtti pozícióban előfordul.²⁵¹ Azt, hogy e gyenge helyzetű elemek fonológiai értelmezése során egy-egy beszélőnél éppen melyik

„fonémamágnes” mutatkozik erősebbnek, az egyén nyelvét addig befolyásoló té-nyezők – a szegfű ([skfyː]) esetében analóg hangsorok, a szóról való intuitív eti-mológiai vélekedés, valamint az írás-olvasás tanítás – eltérő mértékű és irányú hatásainak átlaga határozza meg.

Lényegében ehhez hasonló nyelvi tapasztalatszerzés eredménye az is, hogy olyan akusztikai-fiziológiai hangdifferenciákat, amelyeket egyes beszélők legfel-jebb mint irreleváns különbségeket észlelnek, mások pregnáns(abb) eltérések-ként értékelhetnek. A finnben két fonémát reprezentáló [e]-t és [æ]-t például azok a magyarok, akik finnül egyáltalán nem tudnak és anyanyelvjárásukban sincsenek ilyen vokálisok, csakis saját közösségük hangjellegzetességeinek meg-felelően, azaz //-ként azonosíthatják, miközben finnül jól beszélő társaik a nyelvtanulás során szerzett ismereteik révén ezeket már megbízható módon kü-lönítik el egymástól (Winkler 2003: 165–166).²⁵²

Az efféle fonológiai heterogenitás az emberek nyelvi viselkedésében is tükrö-ződik. Az [a]-t nem ejtő magyarok a palóc dialektus ezen illabiális hangjait más egyéni /ɒ/-variánsokhoz képest „furcsának” gondolják. Mivel a nem [a]-zó anya-nyelvjárású beszélők közösségüktől ezt a vokálist nem hallják, és maguk nem is artikulálják, számukra az alkalmilag feltűnő [a] hang az /ɒ/ fonémamezejének legfeljebb csak periferikus eleme lehet.

A hangok prototípuselvű észlelését egyébiránt a kognitív pszichológiai és ne-urológiai kísérletek is megerősítik. E tudományterületeken a „perceptuális mág-nesként” funkcionáló prototípusfonéma gondolata – ellentétben a 20. századi kanonizált nyelvészettel – már nemhogy nem heurisztikus értékű, hanem egye-nesen kiindulópont.

Pszichológusok és idegtudósok az emberi percepciót számtalan alkalommal vizsgálták úgy, hogy géppel egy-egy hang akusztikai képét lépcsőzetesen egy

251 Egyéb prototípuselvű interferenciákhoz vö. még Pléh 2006b: 83.

252 Más példákhoz vö. még Lotz 1976: 71, Gósy 1989: 16–19, 32, 2005: 137, Honbolygó 2007:

375–376, Hattyár–Kontra–Vargha 2009. A jelenség nem nyelvi hangok észlelésére vonatkozó ana-lógiájához pedig lásd Winkler 2003: 167, illetve Honbolygó 2007: 374–375.

másik hang irányába tolták el. E tesztek során a kutatók kivétel nélkül azt ta-pasztalták, hogy az alanyok anyanyelvük fonológiai jellegzetességeinek megfe-lelően „a fokozatos változásokat nem fokonkénti változásokként észlelték, ha-nem egyik hangkategóriáról a másikra való hirtelen váltásokként. Például a ’ba’

hangzó ’da’ hangzóra való fokozatos fizikai módosítását – ami számos közbenső ingert hoz létre – hirtelen váltásként észlelték” (Donald 2001: 218–219). Ez pe-dig arra mutat, hogy „valahányszor egy hangot azonosítunk, azt vizsgáljuk meg (persze nem tudatosan), hogy az melyik prototípushoz áll a legközelebb. Ha si-kerül ilyet találnunk, akkor számunkra a hallott hang az illető prototípussal válik azonossá, és szubjektíve annak halljuk még akkor is, ha fizikai szerkezetében nem pont ugyanolyan. Kissé sarkítottan kifejezve, a beszédhangokat nem a fü-lünkkel halljuk, hanem a memóriánkkal” (Gopnik–Meltzoff–Kuhl 2005: 120).²⁵³

Jól látszik ez annak jellegzetességeiből is, ahogyan a mesterségesen egyesí-tett hangokat észleljük. Kísérlettel bemutatták, hogy ha az emberek egy ismétlés-re kérő utasítást követően egy olyan hangsort hallanak, amely gépileg szintetizált közepes magasságú vokálist tartalmaz, és erről azt hiszik, hogy ugyanattól a sze-mélytől származik, mint a felvezető szöveg, az inger kérdéses elemét az instruk-tor alaphangjától függően azonosítják és ejtik palatális vagy veláris magánhang-zóként (ennek ismertetését lásd Pléh 2006b: 84).

A hangok prototípuselvű észlelésének feltevésével érthetők meg azon tesztek eredményei is, amelyekben a beszédpercepciót egymáshoz nem illeszkedő akusztikus és vizuális ingerek segítségével vizsgálták. Ezek során számos nyelv-ben megfigyelték, hogy ha az alanyoknak fülhallgatón például a [ba] szótagot úgy játsszák le, hogy közben egy képernyőn egy [ɡa]-t artikuláló személyt lát-nak, a vizsgálat résztvevői a modális diszharmóniát nem érzékelik, és a hangsort rendre /da/-nak vélik (Mády 2010: 24, továbbá Gósy 2004: 180, 2005: 171). Ez a

„McGurk-effektus”-ként ismert jelenség ráadásul meglehetősen robusztusnak mutatkozik: a kísérleti személyek a /b/ és /ɡ/ fonémák prototípusmezőit még ak-kor is /d/-ben interferálták, ha az auditív jel az artikuláció képi megjelenítéséhez képest valamelyest késett (McGurk–MacDonald 1976).²⁵⁴

253 Mindehhez lásd még Gopnik–Meltzoff–Kuhl 2005: 115–116, 121, 134–135, Gósy 1989:

11, 32, 2005: 137, Crystal 2003: 189, Lukács–Pléh 2003: 539, Winkler 2003: 166, Lukács 2006:

97, Pléh 2006b: 82, 2006c: 728, Honbolygó 2007: 371–377. Az ugyancsak ezt erősítő korai nyel-vészeti vizsgálatok közül pedig – más magyarázattal – vö. még például Lotz és mtsai 1960.

254 Rövid leírását lásd Mády 2010: 24. További adalékokhoz vö. Csépe 2005: 1342, öt hónapos babákkal végzett analóg tesztek eredményéhez pedig többek között még Gopnik–Meltzoff–Kuhl 2005: 82.