Annak megértéséhez, hogy az elkészült tárgy milyen módon felel meg az őt létrehívó komp-lex igény elemeinek, a hozzá kapcsolódó gyakorlati és szimbolikus funkciók jellegét és je-lentőségét érdemes végiggondolni. Nonverbális kommunikáció médiumaiként tekintve rájuk elmondható, hogy minden tárgy (és az épített környezet minden eleme is) rendelkezik egy gyakorlati és egy szignálfunkcióval.
A szociális szignalizáció az egyének és csoportok közötti interakció legfontosabb eszköze;
gyakorlatilag az egyén és a befoglaló csoport társadalmi képeinek (social image) független kivetítése, állandó reprezentációja (5. kép). A szignálok révén az egyén vagy csoport képes folyamatosan „jelen lenni” a fizikai, szociális vagy kognitív tér bármely szegmensében. Ennek jelentősége különösen a letelepedett életmóddal párhuzamosan intenzifikálódó, illetve rögzí-tett területhasználattal növekszik meg.33
32 Sebők 2012, 114. Ez természetesen többféleképp magyarázható. Lehetséges például, hogy a funerális készle-tet alkotó edénytípusok a lengyeli kultúrán belül önálló jelentéssel bírnak, melyet mintegy „le kellett fordí-tani” a befogadó közösség szimbolikus nyelvére, azaz megtalálni azokat a helyi típusokat, melyek valamely szempontból hasonló tartalommal rendelkeznek. Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy az egyedi típusok – legalábbis funerális kontextusban – önmagukban nem bírnak jelentéssel, azaz nem birtokolják a funerális készlet jelentésének egy-egy darabkáját; a temetkezés szempontjából pedig minden egyéb, nem-gyakorlati jelentésük lényegtelen. Jelen esetben a terjedésnél a szokás (a halott bizonyos módon való ellátása, repre-zentációja) átvétele tűnik elsődlegesnek, mely magával hozza a kifejeződés (funerális edénykészlet) megfe-lelő formáját, míg az eszközkészlet (megfemegfe-lelő edénytípusok) vizuális eleme, pontosabban stílusa kevésbé lényeges. Azaz a szimbolikus funkció szempontjából a tárgy önmagában másodlagos, mivel azt elsősorban a készlet (összeállítása) és a leletkontextus közvetítik. Ennek megfelelően a bekerült tárgyak — legalábbis Pusztataskony esetében — másodlagos felhasználásúak, és egy kivételt leszámítva nem kerültek módosításra a sírba helyezés előtt (ld. lentebb); azaz a produkciós háttér ez esetben lényegtelen, mivel a tárgy megformá-lásakor az utolsó funkció még nem volt aktív.
33 DeMarrais et al. 2004, 4–5 további irodalommal;Szeverényi 2011, 215.
A szociális szignalizációban szerepet kap a fizikai világ minden eleme: a térhasználat és az épített térelemek; az épületek; a használati és viseleti tárgyak; valamint a különféle rítusok.34 Ebben a viszonylatban a módosított környezet elemei — változó mértékben — szignálként, tehát a szociális szignalizáció moduljaiként, azaz a kultúra külső szimbolikus tárolórendsze-rének elemeiként jelennek meg. A szignál az állandóan változásban lévő „társadalmi valóság”
folyamatos újrateremtésének egyik eszköze.35
Az adott tárgy szignálfunkciójának jellegére a benne kódolt szignálösszetevők számba vételé-vel következtethetünk. Ezek az összetevők egyaránt lehetnek megújulóak és nem megújulóak (6. kép); típusuk szerint alapvetően három csoportba tagolhatók.36 Az első csoport a szignál tartalmi elemeit jelenti, melynek részei a kognitív struktúra vonatkozó ideái, a felhasznált ismeretek, a felhasználási szabályok és preferenciák (együttesen a kognitív vagy kulturális hagyomány elemei). A második csoportot a befektetett munka és a megjelenő készségek ad-ják. A harmadik csoportba a beépített („feláldozott”, azaz a gazdaságból kivont) erőforrások sorolhatók. Ezek értéke lehet elsősorban piaci (pl. spondylus, réz, kőnyersanyagok) vagy in-kább szimbolikus eredetű (pl. okker); de ide sorolható a befektetett munka, sőt az életerő is (meghatározó összetevő pl. a parázson járás vagy az eredeti bungee jumping rítusainál).
Az egyes szignálok esetében a szignálösszetevők aránya, valamint az elemek életciklusa és mobilitása egyaránt befolyásolja a működés mechanizmusát, illetve azt, hogy a szignál a kommunikáció mely szegmensében juthat szerephez. Ennek megfelelően az egyes típusok
34 Meghatározott mozgás- és cselekvéssorok, mint kognitív tradíció „gyakorlati moduljai”.
35 Toren 1999, 18.
36 Bliege Bird – Smith 2005, 228–232.
5. kép. A szociális szignalizáció működése: a közlő (egyén vagy csoport) a változó összetételű, pillanat-nyi és állandó (elemeket is tartalmazó) szignálok révén saját gazdasági, illetve szimbolikus tőkéjét nö-veli, melyek egymásba konvertálhatók (Bliege Bird – Smith 2005 nyomán). E szignálok révén a közlő folyamatosan újrapozicionálja magát a társadalmon belül.
a csoportszerveződés eltérő szintjeihez kötődhetnek; ez egyaránt jelenti a szignált létrehozó (közlő) csoportot és a befogadó oldalt is (mind közlés, mind befogadás szempontjából teljesen más pl. egy körárok és egy díszített edény szignálfunkciója).
Ha a szignál nagy arányban tartalmaz munkát és nem megújuló erőforrásokat, hatásmecha-nizmusának lényegi eleme a közlő egyén vagy csoport gazdasági erejének megmutatása (költ-séges szignalizáció, costly signaling). Egyúttal — épp a szignálösszetevők jellege miatt — ez az a szignáltípus, mely legvalószínűbben régészeti módszerekkel vizsgálható nyomot hagy.
A vizsgált korszaknál maradva: költséges szignálként foghatók fel például a szimbolikus je-lentőségű újkőkori körárok-rendszerek; a gazdag temetkezések, melyekben az elhunyt vagy a mögöttes csoport (pl. gazdag gyereksírok esetében) gazdasági ereje és pozíciója tükröződik;
a lakomák; de akár a díszített edények is. A szignáltípusok közül a költséges szignalizáció je-lenti a legbiztonságosabb lehetőséget, mivel a szignál értékét adó elemek ez esetben nem vagy igen nehezen hamisíthatóak (tehát igen alacsony annak valószínűsége, hogy a szignál hamis, ami a kommunikáció hitelességét ásná alá). A jelen tanulmány kiindulási anyagát jelentő forráscsoport, vagyis az újkőkori kerámia díszített változatainak esetében a felismerhető37 szignálösszetevők közül kiemelkedik az esztétikai munka (melynél nem csupán a befekte-tett munka mennyisége, de a tükröződő ismeretek és képességek is emelik a szignál értékét);
emellett különösen a festett edények esetében számolhatunk még a felhasznált anyagok szim-bolikus, illetve piaci értékeinek értéknövelő szerepével is.
Számos részlet utal arra, hogy a kerámia mint a szignál alapvetően elsősorban a minden-napok gyakorlatához kötődik (ellentétben pl. a körárkokkal vagy a temetkezésekkel). Egy-részt, a kerámiából készült (főként használati) tárgyak a alapvetően a mindennapi élet részei.
Az alapanyag könnyen formálható (és díszíthető), ugyanakkor tartós. Az edénykészítés aránylag kis munka- és anyagbefektetést igényel, azaz egy ember elegendő az adott tárgy
37 Hiszen lehetnek olyan beépített összetevők is, melyek értéke szimbolikus, csak a kultúrán belül releváns, és nincs olyan megjelenési formája, melynek segítségével jelenéte a régész számára is azonosítható volna. Ilyen összetevő lehet pl. egy speciális, külön jelentéssel rendelkező forrásból származó agyag vagy víz, esetleg speciális szimbolikus tartalommal bíró edényekből származó kerámiazúzalékkal való soványítás.
6. kép. A szignál összetevői (részben Bliege Bird – Smith 2005 nyomán).
előállításához (az égetést leszámítva, amely azonban szintén kisebb csoport kooperációjával megvalósítható); és a befektethető alap és extra munka mennyisége is az egyén dimenzió-jában mozog (ellentétben pl. egy épület munkaigényével). Az inventárban feltűnő kerámia-tárgyak életciklusa és funkciója eltérő; ennek megfelelően a háztartásban megjelenő kerá-miakészlet is több csoportra bomlik: ezek a főző, tároló és „tálaló” (reprezentatív) edények halmazai.38 Ezek közül az első általában kevésbé vesz részt a szociális szignalizációban, mivel élettartama rövidebb, illetve használta nem kötődik a szociális térhez. A tárolóedények élet-tartama adott esetben jóval hosszabb lehet, és e tárgyak esetenként állandóan szem előtt van-nak, azaz a csoport (ez esetben a háztartás) által közölt tartalom hosszú távú megjelenítésére alkalmasak (pl. a nem mobilis nagyméretű vagy beépített tárolók).39 Ezért általában a kisebb, mobilabb, jó minőségű edények jelentik a szignalizáció fő terepét. Ez a szignálfunkció-beli különbség jól megmutatkozik pl. a vonaldíszes tradíció kerámiainventárjaiban. E kultúrák kerámiakészleteiben az esztétikai munka eloszlása igen egyenlőtlen, azaz a legtöbb típuson leginkább maximum kevés munkaráfordítással kialakítható, elsősorban funkcionális díszíté-sek (fogóbütykök és ~borda, felületnövelő felületkezelédíszíté-sek és rátétek) figyelhetők meg, míg a nagyobb vagy kimondottan nagy arányú extra munkabefektetés (aránylag gazdag díszítés) egy-két, általában kisebb, általában zárt formához kötődik (jelző típusok, signature types).
A jelző típusok díszítése általában karcolt (vonaldíszes kultúra, tiszadobi csoport), néha fes-tett (esztári csoport, herpályi és lengyeli kultúrák), de ezek kombinációja is előfordul (bükki és tiszai kultúrák).
A jelző típusok szignálfunkciója— a mögöttes képzet kapcsolódásainak megfelelően — igen változatos lehet. Kapcsolódhat a presztizs40 vagy a társadalmi pozíció kifejezéséhez,41 a kultu-rális vagy csoportidentitás eltérő formáihoz;42 valamint a rituális szféra absztrakt ideológiai készletéhez.43 A díszített kerámia a szociális szignalizáció egyik elsődleges médiuma a Kár-pát-medence középső és kései neolitikumában; e szerepét fokozatosan, a közölni kívánt tar-talom eltűnésével (életmódváltás), illetve a funkció újonnan megjelenő médiumokra (pl. réz44) való áttevődésével, nagyjából a korszak végére veszíti el.