V. A képi alakulatok vizsgálata a Kő hull apadó kútba szövegében
4. A fejdelem-kép motívumát érintő változtatások a javított kiadásban
Rákóczi-képre, hiszen a fejedelem élettörténetének darabjai is felidéződnek a regényben. Jakabbfy Tamás értelmezésében a fejedelemkép „biztonsági szelepként működik, kiegyensúlyozza a jelentéktelenné válásnak még a lehetőségét is, […]”804 A fejedelem-képről való látomás Gönczi mint parasztszerető szerep-identifikációját mutatja meg, Ilka szerep-azonosulási lehetősége pedig a leveleket közvetítő történelmi nőalakban testesül meg, elkerülve így Jakabbfy Tamás szavaival, a jelentéktelenné válást, a jajdoni asszonysorsot.
testét befedje – lám, itt a gyolcs: patyolat, takard el magad, ne kérdezd, hány rőf egy vég, táblabíróék lányának készül majd másból kelengye. Aztán elrendezte az ágy másik felét, s az eltakart ember mellé feküdt.808
Elnéz fölötted – s már fölöttem is – a nyakig sujtásos fejedelem. Hát ne restelkedj nyomorúságodon – leemelte a szekrény tetejéről az összehajtogatott ágyneműnek valót és úgy suhintotta el Gönczi Dénes fölött, hogy egész testét befedje – lám, itt a gyolcs: patyolat, takard el vele magad, ne kérdezd, hány rőf egy vég, táblabíróék lányának készül majd másból kelengye. Aztán elrendezte az ágy másik felét, s az letakart ember mellé feküdt.809
A fragmentumban megfigyelhető, hogy a kapcsos zárójelbe tett, törölt rész az előző mondat nyomatékosítására szolgál, így elhagyhatóvá válik. Érdekes az is, hogy a takard el magad felszólítása az eltakartról letakartra változik, érzékeltetve a két narrátori nézőpont különbségét, az elbeszélőnek a szereplő cselekedetétől való távolságtartását. Elgondoltató, hogy az eltakart jelző közvetve a nyelv sajátos működésmódjára is rámutat: a szereplő által teljesített felszólítás visszautal a halotti lepel elkészítésének erkölcsi parancsára, az olvasás jelenébe térítve vissza az olvasót.
A takard el magad a nyelv figuratív természetét hangsúlyozza, amennyiben a pőre Gönczit az Ilka uralta nyelv teszi védtelenné, sebezhetővé. (az eltakart jelző az elbeszélőt tettestárssá teszi a gyilkosságban.) Az eltakarás a halott-rejtegetés motívumát vetíti előre, és itt összekapcsolódik a pótlás és elleplezés narratív műveleteivel.810
Ez mutatkozik meg abban a részletben is, amelyben Ilka belső beszéde Gönczi kiszolgáltatottságát sejti meg: alárendelt, alacsonyabb társadalmi rendű emberként való léte elől szökik, mely így közvetve Ilkát is felelőssé teszi abban, hogy a viszony gyilkosságba torkollott – ezt a részt kitörölte a szerző a részletből:
299. Most miért hagyja ott messzi tévelyegni? Ragadja meg a lova kantárszárát, s vezesse ide. Kaput nyitok – Dénes, kösse a borostyánbokorhoz a lovat. Bort töltök – Dénes, segítse le a mentéjét. Miért fél most is, miért hogy nem jön? És mitől rettegett mindvégig, míg jöhetett?
Örökké, mint ki rosszat sejt. [Tán attól félt, egyszer megbotlik a fejedelem lova? Azért még nem húzták volna karóba. Vagy attól félt, hogy a fejedelemasszony megtudja, merre hurcolja el tőle emberét, s patáliát csap? A fejedelem meg nagy bűnbánatában Dénest korbácsoltatja meg vagy apríttatja szét a testőreivel?
808 [1977] 16.
809 [20025] 15.
810 Vö. BARÁNSZKY-JÓB, i.m., 316, valamint SZIRÁK Péter, Példázatok…, i.m., 101.
Ezért akart hát elbujdosni, Dénes? Előle menekült? Pedig azóta is magát keresi.
Mert azóta elveszett minden veszteni való csata. Feladták a várakat. S ő megint bujdosik.]
Újra a padló fele fordult: Azóta kipihenhette magát. […] Miért rabolja el tőlem magát? [Csak kergetőznek a vak világban. Miért duzzog? Jobb napszámot nálam senki nem fizet. Kérlelteti magát?] Kövessem meg, instáljam?811
Most miért hagyja ott messzi tévelyegni? Ragadja meg a lova kantárszárát, s vezesse ide. Kaput nyitok – Dénes, kösse a borostyánbokorhoz a lovat. Bort töltök – Dénes, segítse le a mentéjét. Miért fél most is, miért hogy nem jön? És mitől rettegett mindvégig, míg jöhetett?
Örökké, mint ki rosszat sejt.
Újra a padló fele fordult: Azóta kipihenhette magát. […] Miért rabolja el tőlem magát?
Kövessem meg, instáljam?812
A képértelmezés során Ilka a képi struktúra részébe „belelátja” Gönczit, majd a belső beszéd kérdéssora a képzeleti tevékenységben megjelenített menekülési okokat (Tán attól, …; Vagy attól félt,), Gönczi félelmeinek okát keresi. A kitörölt szövegrész Ilka személyiségét védtelenebbnek mutatja, sebezhetővé teszi, mely nem illik a szerző és recepció által elképzelt Ilka-képbe. Megfigyelhető, hogy a javított verzióban több törlés is a hősnő karakterének megőrzése miatt történt. A kitörölt rész továbbá csökkenti a kérdő mondatok túlsúlyát a szövegben.
36. – Képzelte-e, hogy így szól, vagy perelt is félhangosan? […] És ha annyi éjszakán át üres volt a helye, hiába, [hogy] örökre [is] hiányozni indult – most fényes nappal mellette feküdt. […] A fejedelem közben végzett a búcsúzkodással [sebesült karjába hiába kapaszkodott a talpig-fehérbe-nagyasszony], mögötte, a kép mélyén, a kastélyudvar pázsitján két apród kötőféken tartotta a lovat; [horpadt hasú, előkelő kutyája is hiába nyüsletett mellette]: elindult s lassan halványult, amint távolodott. Majd mintha a hegyről szikkadó avart hordott volna le a szél, és a szobát is feltöltötte volna vele; e süppeteg, barna létárnyékon többé már nem hatolt el a lányhoz sem parasztszekerek zörgése, sem fejedelmi lódobogás.813
– Képzelte-e, hogy így szól, vagy hangosan perelt vele? […] És ha annyi éjszakán át üres volt a helye, s ha tegnap örökre hiányozni indult – most fényes nappal mellette mért feküdt? […] A fejedelem közben végzett a búcsúzkodással; mögötte, a kép mélyén, a kastélyudvar pázsitján két apród kötőféken tartja a lovát; elindul s lassan halványul, amint
811 [1977] 162-163.
812 [20025] 134.
813 [1977] 16-17.
távolodik. Aztán mintha a hegyről szikkadó avart hordott volna le a szél, és a szobát is feltöltötte volna vele; e süppeteg, barna létárnyékon többé már nem hatolt el a lányhoz sem parasztszekerek zörgése, sem fejedelmi lódobogás.814
A citátumban a képleírás rövidül, a megjelenített cselekmény leírásából a nagyasszony és a horpadt hasú kutya kitörlődik. Szembetűnő az a narrációt érintő átírás, hogy a régi változatban szereplő múlt idejű mondatokat a szerző jelen idejűre javítja, amely változtatás a képnéző olvasási jelenét hangsúlyozza, a képet érzékelő látvány leírása az olvasás jelenébe íródik be.
139. De az – most mintha eleve kész volna lemondani a lány csókolásáról – fejét Ilka vállához fúrta, szerteboruló hajába. És Ilkának így volt jó, télikörte melle sajgását sem bánta, tárhatta végre szemét a fejedelem-emberre, Gönczi Dénes gerendaválla fölött.815 Mert a valótlanul igazi közelgett rendületlenül, drága míves kardja himbálva kísérte, egyéb cicomái lemaradtak, fehér gyolcsing vakított rajta, lobogott barna haja, már annyi holmi sem fedte, mint szüreti bálozó legényeket. Oly közel járt, ha karját érte nyújthatná, elérné talán. […]
De az – most mintha eleve kész lenne lemondani a lány csókolásáról – fejét Ilka vállához fúrta, szerteboruló hajába. És Ilkának így volt jó, télikörte melle sajgását sem bánta, tárhatta végre szemét a fejedelem-emberre Gönczi Dénes gerendaválla fölött. Mert a valótlanul igazi közelgett rendületlenül, drága míves kardja himbálva kísérte, egyéb cicomái lemaradtak, fehér gyolcsing vakított rajta, lobogott barna haja, már annyi holmi sem fedte, mint szüreti bálozó legényeket. Oly közel járt, ha karját érte nyújthatná, elérné talán. […]816 140. Mindez oly távol történik. [Fölötte aranylik a fejedelem-ember világosbarna szeme;
sötét bajsza szárnyas árnyék; érzi leheletét.] Egész fájó, saját valóját mintha különös üvegidomként tűzben forgatva láthatná –[s a tűzben forgatott üvegidomról] még nem derült ki: olvadni fog-e vagy szilánkokra reped. 817
Mindez oly távol történik. Egész fájó, saját valóját mintha különös üvegidomként tűzben forgatva láthatná – melyről még nem derült ki: olvadni fog-e vagy szilánkokra reped.
818
A részletből a szerző kitörli a fejedelem tekintetéhez visszatérő szövegrészt, feltehetően strukturális szempontból. A citátum előtti szövegben Ilka és Gönczi együttlétének leírása a fejedelem-kép megelevenedésével a képzeleti tevékenység szexuális együttlétben betöltött szerepét hangsúlyozza.
814 [20025] 15.
815 [1977] 61.
816 [20025] 51-52.
817 [1977] 61-62.
818 [20025] 52.
141. A paraszti saját telek büszkesége feltámasztani hagyta a fejedelmet, szolgálni nem?
[Azután pedig úgy tűnt, valahányszor visszagondolt első találkozásaira Dénessel – a világosbarna szemek ha meg nem is állapodtak fölötte - a Verőfényen, a pince félhomályában, vagy az istálló sötétjében, mindenkor fölbukkant fényük, ha a parasztemberrel együtt lehetett.]
Néha már úgy emlékezett arra a legelső alkalomra [is], mikor mozdulni, megelevenedni látta a fejedelem-embert, hogy akkor félni kezdett tőle, és hogy akkor félt saját magától is, azért vetette az ágyra magát, azért nem érdekelte haldokló anyja, sem Dénes kétségei.819
A paraszti saját telek büszkesége feltámasztani hagyta a fejedelmet, szolgálni nem?
Néha már úgy emlékezett arra a legelső alkalomra, hogy akkor, mikor mozdulni, megelevenedni látta a fejedelem-embert, hogy akkor félni kezdett tőle, és hogy akkor félt saját magától is, azért vetette az ágyra magát, azért nem érdekelte haldokló anyja, sem Dénes kétségei.820
Ilka képnézői tapasztalata arról tanúskodik, hogy a hősnő „belelátja” a képbe a valóságban történt eseményeket, Gönczivel való együttlétét. Az elbeszélő által átvett narrátori nézőpont a képen szereplő fejedelem élettörténetével egészíti ki az Ilka segítségével feltámasztott alakot. Az itt következő törölt részlet tulajdonképpen arról tanúskodik, hogy Ilka képelemzőhöz hasonlóan a Gönczi nézésébe belelátja a fejedelem tekintetét; a képi tartalmat saját életére vonatkoztatva értékeli. A képnézés tapasztalata képen túli valóságot tár fel. Érdekes, hogy a világosbarna szem Dénest jellemzi:
„Ilka neki is [t.i. Gönczi Dénesnek – kiemelés M.Á.] a szemét nézte, akkor még talán csak úgy, hogyha már látta vagy százszor ezt a jóformájú, darabos parasztarcot, most megnézi benne a szemeket is. A kissé előreugró szemöldökcsontok alatt a mély gödrű, barázdált partú, világosbarna szemek még csak nem is értetlenkedtek Ilka rápillantása miatt.” A 140. a fejedelem-ember, a 141. citátumban Gönczi szeme világosbarna:
feltehetően a közvetlen azonosítás elkerülése okán a szerző eltávolította a szövegből a szemre vonatkozó részeket, amely részlet azonban a két szereplő viszonyának értelmezését segítheti.
185. [Rettenve] kondul két fallal odébb a nagy óra [ingája], megpróbál előzengetni valamiféle jelen időt. Ilka hátrább lép, a kongás hideg csendpernyébe hull.
819 [1977] 62.
820 [20025] 52.
[Néhány pillanatig hihetetlennek tűnt, hogy e színehagyott kép-ember megelevenedett az elmúlt éjszakán, és bár tehetetlenül s nehézkesen, de megindult a kései hívásra. Kicsit később pedig – felejtve egyből az iménti kételyeket – úgy érezte, a kép főalakjának elrévedő tekintete talán már akkor megelevenedni készült, mikor a Verőfényen először szólította magához Gönczi Dénest. Igen, ez a tekintet már akkor átsajgott valahonnan a szőlőkapás hitetlenkedő Ázsia-nézésén, és azóta egyre közeledett az elmúlt éjszaka felé. Hogy aztán a képből ezen az éjszakán a fejedelem teljes valaha-lehetett valója kibontakozzék és átsüssön a szegény egrestelki esetlen, görcsös ölelésén.
Ó, nagyon gyakran állt meg így Szendy Ilka az elkövetkező hónapokban a fejedelem képe alatt.] Gönczi Dénes a Hidas utcában a kanyar után csendesítette a lovakat, majd megállt a Szendy-kupák háza előtt.821
Kondul két fallal odébb a nagy óra, megpróbál előzengetni valamiféle jelen időt. Ilka hátrább lép, a kongás hideg csendpernyébe hull.
Gönczi Dénes a Hidas utcában a kanyar után csendesítette a lovakat, majd megállt a Szendy-kupák háza előtt.822
216. Dénes érezte, a kisasszony úgy nézi, mint akkor reggel a kisfiát. És őt nincs ki elparancsolja e nézés elől. Leengedi az egyik kosarat és anélkül, hogy a lány arcáról levenné szomorú [Ázsia-] nézését, a kezét keresi, majd óva szorítja nagy kérges tenyerébe a hideg, vonagló kicsi ujjakat, aztán a szájához veszi, s csókolja esetlenül.823
Dénes érezte, a kisasszony úgy nézi, mint akkor reggel a kisfiát. És őt nincs ki elparancsolja e nézés elől. Leengedi az egyik kosarat és anélkül, hogy a lány arcáról levenné szomorú nézését, a kezét keresi, majd óva szorítja nagy kérges tenyerébe a hideg, vonagló kicsi ujjakat, aztán a szájához veszi, s csókolja esetlenül. 824
A 185. citátumban egy elbeszélői reflexió nagyobb szövegrészletét távolítja el a szerző, melyben Ilka képről való gondolatait közli. Ezen a szöveghelyen és a 216.
citátumban a szerző kitörli a Dénest jellemző Ázsia-nézés eposzi jelzőjét. A birtokos összetétel rejtett intertextuális utalás Ady Endre költői nyelvére is. Ady versnyelvét idézi a pányva-metafora is, mely a húzott regényszövegben megmarad. A Hollóidő recepciójában aztán egy recenzió címében is feltűnik az adys pányva-metafora.825 Nem így a palánk-metafora, melyet egy szöveghely kivételével kitörölt a szerző az
821 [1977] 96.
822 [20025] 78.
823 [1977] 120.
824 [20025] 97.
825 Márkus Béla Hollóidőről készült kritikájának címében jelenik meg. Vö. MÁRKUS Béla, Titkok pányváján kerengeni, Tiszatáj, 2003/2, 78-101.
átjavított regényszövegből. A regény recepciójában Szirák Péter emelte ki a Szilágyi-olvasásról írott tanulmányában a pányva és a palánk-metafora jelentőségét: „A palánk s a pányva megmagyarázott metaforái […] olyan szabadság nélküli rendként értelmezik Jajdon világát, amely az ellene való lázadás módját és esélyét is megszabja.”826
311. Nagyon véges és mégis talán életük legvalóságosabb együtt töltött órái voltak ezek. Ilka ekkorra már saját magától is rég elfogadta, hogy őt egy egrestelki ember öleli.
[A képen, hátul a kastélykert bokrai közt, mintha álmukból riadoznának a fejedelem lovai, nagy ritkán horkantottak, a kutya bóbiskolt, a cifra asszony pedig lemondáson túli nyugalomban, magányosan állingált a márvány grádics előtt. Süveges, kardos embere, sejtette, valahol messze jár, tán kolostorban imádkozik, francia hercegekkel kártyázik vagy tán lengyel grófnékkal enyeleg. Egy fejedelemasszony sohasem tudhatja, urától mennyi időre válik meg s mivégre búcsúzkodik]. Miután kivirradt és Dénes visszaoldalgott a piacra, Ilka rendszerint elaludt. […] Hiszen mire megébredt, parádésan, messzire nézőn a nagyember újra csak ott strázsált kardosan, kutyásan a szoba fölött, mintha virrasztott volna fölöttük mostanig. Fáradt türelem konyította bajszát, tekintete megvilágosodott, komorságában nem volt rosszallás, [sem magaemésztő szomorúság.]
Ilyenkor már oly távolinak tűnt a hajnali szekérzörgés, Dénes érkezése, a várakozás, mintha Ilkának mindaz, mi pár órával azelőtt történt, valami furcsa, másik életében zajlott volna le.827
Nagyon véges és mégis talán életük legvalóságosabb együtt töltött órái voltak ezek. Ilka ekkorra már saját magától is rég elfogadta, hogy őt egy egrestelki ember öleli.
Ilyenkor, miután kivirradt és Dénes visszaoldalgott a piacra, Ilka rendszerint elaludt. […]
Hiszen mire megébredt, parádésan, messzire nézőn a nagyember újra csak ott strázsált kardosan, kutyásan a szoba fölött, mintha virrasztott volna fölöttük mostanig. Fáradt türelem konyította bajszát, tekintete megvilágosodott, komorságában nem volt rosszallás.
Ekkora már oly távolinak tűnt a hajnali szekérzörgés, Dénes érkezése, a várakozás, mintha Ilkának mindaz, mi pár órával azelőtt történt, valami furcsa, másik életében zajlott volna le.
828
A szerző eltávolítja a regényszövegből az egyébként szervetlenül kapcsolódó képleírást, melynek mozgalmasságát Ilka képzeleti tevékenysége idézi elő. A magaemésztő jelző, mely törlésre kerül, a szöveg más pontján is előfordul
826 SZIRÁK Péter, i.m.,101.
827 [1977] 170-171.
828 [20025] 140-141.