A nyelvi leírás néhány kategóriájának és terminusának értelmezése
3. Két példa a nyelvi leírás elméleti keretektől függő eszköztárából és eljárásaiból
3.2.1. A főnévi többesség modellálása a generatív grammatikában
A generatív szintaxisban, illetve morfológiában a nyelvi szerkezetek formális, szabályelvű modellálása áll a figyelem középpontjában (vö. 2.1.1.-ben kifejtettek-kel is), így a többesség modellálásában is a szerkezeti tényezők vannak előtérben.
A generatív grammatika kormányzás- és kötéselméleti modellje szerint, amelyet itt most alapul veszek, a szintaktikai és morfológiai szerkezetek egy nagyon álta-lános szerkezetépítő mechanizmus, az X-vonás-elmélet keretében állnak elő.
Anélkül, hogy ennek részleteibe belemennék, az alábbiakban először megpróbá-lom röviden megvilágítani a témánk szempontjából lényeges fogalmakat.
A szerkezetépítés az X-vonás-elmélet keretében lexikai és funkcionális fejek frázisokkal történő bővítésével zajlik, tipikusan két vonásszinten. A fej (X) bő-vítésével az első vonásszinten (X’) olyan átmeneti szerkezet jön létre, amely a maga jogán bővítményként még nem tud részt venni a szerkezetépítésben, mert általában csak a bővítés második szintjén jönnek létre (az X’ szerkezetet mint fejet tovább bővítve) olyan második vonásszintű (X”) teljes szerkezetek (frázisok, XP-k), amelyek bővítményként majd egy másik fejhez társulhatnak.
A lexikai fejek tipikusan olyan igék, melléknevek vagy főnevek, amelyek ré-gensként meghatároznak maguk körül egy szerkezetet. A funkcionális fejek (például a határozottság vagy a számosság) pedig olyan grammatikai funkciók, amelyeknek szintén szerepük van az általuk létrehozott szerkezetek szintaktikai következményeinek meghatározásában, vagyis szerkezet-meghatározó tulajdon-ságuk van. Például a határozottsági fej (D) és a ráépülő határozottsági frázis (DP) az ige és tárgya közötti egyeztetésben játszik szerepet; ennek a szerkezetnek a kiépülésétől függ többek között a szintaktikai szerkezetben szereplő ige sze-mélyragjának kiválasztása az általános vagy határozott igeragozási paradigmából.
A főnévi többességben is szerepet játszó számossági fej (NUM) és a ráépülő számossági frázis (NUMP) pedig szintaktikailag azért releváns, mert a mondat-ban a számosság szerinti egyeztetés (egyes vagy többes szám) szintén befolyásolja a szintaktikai szerkezet alakulását.
A szintaxis és a morfológia viszonyát Baker tükörelve alapján lehet megragadni (Bartos 2000: 654–659): a lexikai elem alulról fölfelé végighalad egy, az X-vonás elmélet szerint felépülő szintaktikai fán, miközben minden funkcionális csomó-pontban megkap valamilyen grammatikai tulajdonságot, illetve társul egy annak megfelelő grammatikai elemmel (vagy ha a lexikonból kész szóalakok kerülnek a szintaxisba, akkor a csomópontokban csak jegyellenőrzés zajlik). Minél mé-lyebben van a szintaktikai fán egy funkció, a morfológiai alakban annál közelebb lesz a tőhöz a neki megfelelő toldalék.
A számossági frázis (NUMP) a kormányzás- és kötéselméletben úgy épül fel, hogy a számossági fej (NUM) első szinten egy névszói frázissal (NP) bővül, majd az így létrejött első vonásszintű fej (NUM’) egy további bővítménnyel, egy spe-cifikáló pozíciójú elemmel hozza létre a második vonásszintű (NUM”) számos-sági frázist (NUMP). A számosszámos-sági fej a magyarban tipikusan a többes szám -k jele, a specifikáló pozíciójába pedig a számnevek kerülnek. A magyarnak az a sajátossága, hogy a számossági fej és a specifikáló pozíció egyszerre nem lehet
kitöltve (kedves fiú-k vagy két kedves fiú, de *két kedves fiú-k). A számossági szerkezet (NUMP) mindkét variációja úgy bővülhet tovább, hogy NUMP bő-vítményként a határozottsági fejhez (ami a magyarban a határozott névelő, D) járul. Ebben az esetben a határozottsági fej bővítése egyetlen lépésben második vonásszintű (D”), teljes szerkezethez, frázishoz (DP) vezet (a kedves fiúk vagy a két kedves fiú).
Főnévi többes számú alak a magyarban az ún. megszámlálható köznevek vagy másképpen egyedi nevek esetében lehetséges (vö. Kiefer 2007: 146–147, 154).
Az anyagnevek nem egyedi nevek, így nincs többes számuk sem.
3.2.2. A főnévi többesség modellálása a funkcionális kognitív nyelvészetben A funkcionális kognitív nyelvészet felfogásában – ahogyan arra a 2.2.2. pontban már utaltam – a nyelv a valóság fogalmi feldolgozására (konceptualizálására) épül, mentális világmodellt hoz létre. Minden nyelvi egység szimbolikus egység, amelynek két pólusa van: az egyik a fonológiai, a másik a szemantikai pólus.
A grammatikai egységeknek is van jelentésük, és a jelentések fogalmi természe-te, tapasztalati alapúsága ezeknek az egységeknek a jelentésére is jellemző. Talmy (2000) szerint a lexikai és a grammatikai rendszer a kognitív reprezentáció két alrendszere, amelyek kiegészítik egymást, mivel különböző szemantikai funk-ciójuk van. A lexikai egységek a tapasztalatokat, míg a grammatikai egységek a tapasztalatok struktúráját ragadják meg fogalmilag. Utóbbiak ezért a lexikai egységeknél sematikusabb jelentésűek. Mindezekből következik, hogy a funk-cionális kognitív nyelvészetben a nyelvtan is a jelentésen alapul, szemantikai motivációkra épül – azaz a jelentés elsőbbséget élvez a formával szemben, vagy legalábbis egyenértékű vele. Ennek megfelelően a többesség modellálásában is a szemantikai tényezők állnak az előtérben.
A többes számú alak ebben a felfogásban is szerkezet, morfológiai konstrukció, amelynek az alapja itt is a grammatikai elem, a többes szám jele – mivel ez az elem a szerkezet profilmeghatározója: a szerkezet jelentésének döntő mozzanata a többesség, amelyet a grammatikai elem hordoz, specifikuma pedig az, hogy minek a többességéről van szó. A morfológiai konstrukció modellálásában azon-ban ebben a felfogásazon-ban mindig figyelembe kell venni, hogy szimbolikus egy-ségek, vagyis alak–jelentés párok kapcsolatáról van szó, tehát állandóan tekintettel kell lenni a formai oldal mellett a szemantikai oldalra is (vö. Tuggy 2005: 244).
A funkcionális kognitív felfogás szerint a többes számú morfológiai szerkezetben a grammatikai és a lexikai elem egymás jelentését dolgozza ki – azonban a lexikai elem, amelynek a jelentése részletgazdagabb, nagyobb mértékben dolgozza ki
a grammatikai elem jelentését, mint fordítva, mivel a grammatikai elemek je-lentése sematikusabb, mint a lexikai elemeké (vö. például Tolcsvai Nagy 2017:
241–245).
A magyar főnévi számkategóriában két szám: egyes és többes szám van.
Szemantikailag az egyesség számít az alapesetnek (mivel a figyelem számára általában egy dolgot emelünk ki, például azzal, hogy rámutatunk). A többesség az alapesetre, az egyességre van vonatkoztatva. Morfológiailag – a szerkezeti ikonikusság (vagy diagramszerűség) elve alapján (vö. Dressler et al. 1987: 101;
Nänny–Fischer (eds.) 1999) – a szemantikailag összetettebb egység (az egyességre vonatkoztatott többesség) tipikusan a kifejezés síkján is összetettebb. Így például abban az esetben, ha egy főnévvel szemantikailag az alapesetre utalunk (egyes-ség), a szóalakra morfológiailag az jellemző, hogy nincsen rajta toldalék (például könyv), míg ha szemantikailag a vonatkoztatott esetre utalunk vele (többesség), akkor a szóalakra az jellemző, hogy az alapalakhoz képest morfológiailag is megjelenik rajta a toldalék, a többes szám jele (könyv – könyv-ek).
Ahogyan a 3.2.1. pontban már szó volt róla, főnévi többes számú alakja a ma-gyarban az ún. megszámlálható közneveknek lehet (vö. Kiefer 2007: 146–147, 154); mivel az anyagnevek nem egyedi nevek, nincsen többes számuk. A továb-biakban Talmy (2000: 22–96) elgondolásai alapján azt tekintem át, hogy mi az egyedi nevek és az anyagnevek viselkedése közötti különbség szemantikai háttere funkcionális kognitív nyelvészeti keretben.
A lexikai rendszer térbeli és időbeli jelenségeit Talmy egy nagyon általános, semleges terminussal mennyiségeknek (quantities) nevezi. A térbeli mennyiségek anyagok (materials), mégpedig tárgyak (objects) vagy tömegek (mass). Ezekre a viszonylagos állandóság (statikusság) jellemző; a nyelvben tipikusan főnévként dolgozzuk fel, ragadjuk meg őket. Az időbeli mennyiségek akciók (actions), mégpedig aktusok (acts) vagy aktivitások (activities). Ezekre általában időbeli progresszió jellemző; a nyelvben tipikusan igeként dolgozzuk fel, ragadjuk meg őket. A két kategória között különböző nyelvi eszközök segítségével lehetséges konverzió.
Talmynál a grammatikai rendszerben négy nagy sematikus rendszer szerepel:
1) a konfigurációs rendszer, amely az időbeli és térbeli jeleneteket és résztvevőiket strukturálja; 2) a figyelmi rendszer, amely a figyelem megoszlását irányítja a re-ferált dolgokkal kapcsolatban; 3) a perspektivikus rendszer, amely a nézőpontot teremti meg, amelyből mindezeket szemléljük; 4) az erődinamikai rendszer, amely a fizikai tárgyakkal kapcsolatos tapasztalatainkra épül. A főnévi számka-tegória szemantikai alapja a konfigurációs rendszerhez tartozó körülhatároltság
(boundedness) és plexitás (plexity). A plexitás arra vonatkozik, hogy az idő vagy a tér egy mennyisége egy egységből vagy több ekvivalens egységből áll-e. Ha egy egységből áll, akkor szemantikailag uniplex struktúrájú, ha több ekvivalens egységből áll, akkor szemantikailag multiplex struktúrájú. A körülhatároltság arra vonatkozik, hogy egy térbeli vagy időbeli mennyiségnek vannak-e inherens határai. A körülhatároltság a térbeliségben a megszámlálhatósággal, az időbeli-ségben az aspektussal, illetve a telikussággal függ össze.
Egy körülhatárolt térbeli mennyiség, egy tárgy szemantikailag uniplex struk-túrát mutat. Több egyforma körülhatárolt tárgy csoportja szemantikailag mul-tiplex struktúrájú, és a tárgyak – körülhatároltságuknál fogva – megszámlálhatók.
A többességet az alapesetre (az egyességre) vonatkoztatjuk; a szerkezeti ikoni-kusság elve alapján a szemantikai multiplexitásnak körülhatárolt tárgyak esetében morfológiailag többes számú alak felel meg, például ceruzá-k.
Az anyagnevek ezzel szemben olyan térbeli mennyiségekre, tömegekre vonat-koznak, amelyek ekvivalens részekből állnak, tehát multiplex szemantikai struk-túrát mutatnak, ugyanakkor nem körülhatároltak, például víz, pezsgő, láva, homok. A tömegek körülhatárolatlanságuk miatt nem megszámlálhatók, így (a fajta- és földrajzi neveket kivéve) multiplexitásuk ellenére sem állhatnak többes számban:
(5a) Vizet iszom.
(5b) *Vizeket iszom.
(6a) Folyik a láva.
(6b) *Folynak a lávák.
Az anyagnevek ennek megfelelően nem fordulnak elő számnevet tartalma-zó szerkezetben sem, de számlálóstartalma-zóval (például üveg, pohár, zsák) van kon-verziós lehetőség a megszámlálhatóvá tételre:
(7) három üveg/pohár pezsgő, két zsák homok
(Ez a jelenség párhuzamba állítható az ún. osztályozó nyelvek számnévi szerkezeteivel, amelyekben nemcsak az anyagnevek viselkednek így, hanem a tárgyakra vonatkozó főnevekből is csak egy valamilyen kategóriába soroló számlálószóval (például ’szerszám’) lehet egyedi neveket létrehozni; vö. Kiefer 2007: 155.)
Bár első megközelítésben valóban úgy tűnhet, hogy az egyedi nevek és az anyagnevek viselkedése közötti különbség közvetlenül a denotátumok meg-számlálhatóságának meglétében vagy hiányában ragadható meg, mint láttuk, a funkcionális kognitív nyelvészet felfogásában a többesség morfológiai kifejez-hetőségének hátterében szemantikai tényezők állnak. Az egyforma, körülhatárolt tárgyak egy csoportja és az egynemű, részekből álló anyagok között szemantikai azonosság és különbség is van. A szemantikai azonosság a multiplexitás fogal-mában ragadható meg, amely a többesség morfológiai kifejeződésének egyik szemantikai feltétele. A másik szemantikai feltétel a körülhatároltság. Ha a mul-tiplexitás nem jár együtt inherens körülhatároltsággal (ez a helyzet a tömegek esetében), akkor megszámlálhatóság nem áll fenn, és így a többes számú alak sem jön létre. Ez azt jelenti, hogy a megszámlálhatóság azoknak a szemantikai összefüggéseknek a viszonyában (körülhatároltság, plexitás) gyökerezik, amelyek ezt lehetővé vagy lehetetlenné teszik. Így az egyedi nevek és az anyagnevek vi-selkedését a többesség kifejeződése tekintetében ebben a felfogásban valóban tartalmi, szemantikai összefüggések motiválják.
4. Összefoglalás
A fentiekben egy formális és egy funkcionális szemléletű nyelvelméleti modell, a generatív grammatika és a funkcionális kognitív nyelvészet felfogását és nyelv-leírási módját vetettem össze néhány szempontból, arra az alapgondolatra épít-ve, hogy az eltérő nyelvelméleti meggondolások – a nyelvi leírás háttér feltevéseiként – ugyanazon jelenségek eltérő nyelvi leírását eredményezik. A nyelvi leírás hát-teréhez tartozó összefüggések közül a nyelvtan és a szókincs, a nyelv és a kultú-ra, valamint a nyelvi rendszer és a nyelvhasználat viszonyát emeltem ki, utóbbiban különös hangsúlyt fektetve a nyelv státusára (autonóm rendszer vagy használat alapú rendszer) és a gyakoriság, valamint a produktivitás felfogására, illetve az ezen jelenségeknek tulajdonított szerepre a vizsgált nyelvelméleti mo-dellekben. Azt láthattuk, hogy ezek a kérdések a hozzájuk tartozó jelenségek modellálásával együtt szorosan összefüggenek egymással, és a két nyelvelméle-ti modellben következetes eltéréseket mutatnak.
Az egyes nyelvleírási megoldások (szabályelvű, illetve sémaelvű morfológiai leírás; a többesség modellálása) áttekintése azt támasztották alá, hogy a generatív grammatika és a funkcionális kognitív nyelvészet elméleti meggondolásainak eltérő sajátosságai valóban jellegzetesen meghatározzák az adott elméleti keretben történő nyelvi leírás módját. A két különböző elméleti keretben született nyelvi
leírásokban nemcsak a hangsúlyok vannak máshol, hanem eltérő (vagy eltérő tartalmú) fogalmak és kategóriák, valamint eltérő célok és magyarázatok jelennek meg bennük.
A fentiek a nyelvi leírás szempontjából azt jelentik, hogy a formális (jelen esetben a generatív grammatika) és a funkcionális (jelen esetben a kognitív nyelvészet) nyelvelméleti felfogáshoz tartozó, eltérő nyelvi leírási megoldások nem integrálhatók és nem is vegyíthetők egymással, mivel egy ilyen integráció vagy vegyítés mind a leírás, mind a jelenségek magyarázatának szintjén ellent-mondásokhoz vezetne. A nyelvi leírás módszereinek és eljárásainak integrációja vagy vegyítése csak egymással szoros összefüggésben lévő, hasonló alapelveket valló irányzatok esetében merülhet fel, alapos átgondolás alapján.
Irodalom
Alberti Gábor 2006. A generatív nyelvelmélet alapjai. In: Alberti Gábor: A ma-gyar mondattan elmélete és gyakorlata generatív megközelítésben III. A hát-térelmélet. Pécs: Pécsi Tudományegyetem. 11–36.
Baranyiné Kóczy Judit 2017. Mi a kulturális metafora? Magyar Nyelvőr 141:
404–424.
Baranyiné Kóczy Judit 2018. Kulturális metaforák és sémák a magyar népdalok folyó-reprezentációiban. 1. rész: Magyar Nyelv 114:156–168. 2. rész: Ma-gyar Nyelv 114: 320–329.
Barlow, Michael – Kemmer, Suzanne (eds.) 2000. Usage based models of langua-ge. Stanford: CSLI Publications.
Bartos Huba 2000. Az inflexiós jelenségek szintaktikai háttere. In: Kiefer Ferenc (szerk.): Strukturális magyar nyelvtan 3. Morfológia. Budapest: Akadé miai Kiadó. 653–762.
Bauer, Laurie 2005. Productivity: theories. In: Štekauer, Pavol – Lieber, Ro chelle (eds.): Handbook of word-formation. Dordrecht: Springer. 315–334.
Bybee, Joan 1995. Regular morphology and the lexicon. Language and Cognitive Processes 10: 425–455.
Bybee, Joan L. 2007. Frequency of use and the organization of language. Oxford:
Oxford University Press.
Chomsky, Noam 2002 [1957]. Syntactic structures. Second Edition. With an Introduction by David W. Lightfoot. Berlin, New York: Mouton de Gruy-ter.
Chomsky, Noam 2015 [1965]. Aspects of the theory of syntax. 50th Anniversary Edition. Massachusetts Institute of Technology.
Csépe Valéria, Győri Miklós, Ragó Anett 2008. Nyelv, tudat, gondolkodás. Álta-lános pszichológia 3. Budapest: Osiris Kiadó.
Dressler, Wolfgang U. – Mayerthaler, Willie – Panagl, Oskar – Wurzel, Wolfgang U. 1987. Leitmotifs in Natural Morphology. Amsterdam, Philadelphia: John Benjamins.
Giles, Howard – Ogay, Tania 2007. Communication Accommodation Theory.
In: Whaley, Bryan B. and Samter, Wendy (eds.): Explaining Communica-tion: Contemporary Theories and Exemplars. Mahwah, NJ: Lawrence Erl-baum. 293–310.
Gries, Stefan Th. – Stefanowitsch, Anatol (eds.) 2006. Corpora in Cognitive Linguistics: corpus-based approaches to syntax and lexis. Berlin, New York:
Mouton De Gruyter.
Hopper, Paul 1987. Emergent Grammar. Berkeley Linguistic Society 13: 139–157.
Imrényi András 2009. Generatív nyelvészet és szociolingvisztika. Magyar Nyelv 105: 50–62.
Kertész András 2000a. A kognitív nyelvészet szkeptikus dilemmája. Magyar Nyelvőr 124: 209–225.
Kertész András 2000b. A kognitív nyelvészet lehetőségei és korlátai. Magyar Nyelv 96: 402–417.
Kertész András – Rákosi Csilla 2007. Adatok, evidencia és plauzibilis érvelés a nyelvészetben. In: Csatár Péter – Pethő Gergely (szerk.): Szemantikai intuíciók mint nyelvészeti adatok. Debrecen: Kossuth Egyetemi Kiadó.
49–94.
Kiefer Ferenc 2007. Jelentéselmélet. Második, átdolgozott kiadás. Budapest: Cor-vina.
É. Kiss Katalin – Kiefer Ferenc – Siptár Péter 2003. Új magyar nyelvtan. Budapest:
Osiris Kiadó.
Korpuszvita 2007. „Kulcs a nyelvtanhoz?” – kerekasztal-beszélgetés a nyelvtani intuícióról és a korpuszalapú megközelítésekről. A 2007. november 27-én
elhangzott kerekasztal lejegyzett változata. http://www.nytud.hu/program/
nyelvtechkerekasztal071127.html
Kövecses Zoltán 2005. A metafora. Gyakorlati bevezetés a kognitív metaforael-méletbe. Budapest: Typotex Könyvkiadó.
Ladányi Mária 2006. Bizottságosdi, megfigyelésesdi, alákínálgatósdi és társaik:
A -(s)di képző a mai magyarban – termékenység, jelentés, tagolási kérdé-sek. In: Mártonfi Attila – Papp Kornélia – Slíz Mariann (szerk.): 101 írás Pusztai Ferenc tiszteletére. Budapest: Argumentum. 397–405.
Ladányi Mária 2007. Produktivitás és analógia a szóképzésben: elvek és esetek.
Budapest: Tinta Könyvkiadó.
Ladányi Mária 2008. Produktivitás és analógia a szóképzésben: a magyar főnév-képzés néhány esete. Általános Nyelvészeti Tanulmányok XVII: 349–430.
Ladányi, Mária 2012. Regularities and irregularities in derivational morphology:
A unified view. In: Illés, Éva – Eitler, Tamás (eds.): Studies in Applied Linguistics in honour of Edit H. Kontra. Budapest: ELTE BTK. 27–35.
Ladányi Mária 2013. Szavak – szövegek – kontextusok. In: Kugler Nóra – Lacz-kó Krisztina – Tátrai Szilárd (szerk.): A megismerés és az értelmezés konst-rukciói. Tanulmányok Tolcsvai Nagy Gábor tiszteletére. Budapest: Tinta Könyvkiadó. 251–264.
Ladányi Mária 2017. Alaktan. In: Tolcsvai Nagy Gábor (szerk.): Nyelvtan. Bu-dapest: Osiris Kiadó. 503–662.
Lakoff, George – Johnson, Mark 1980. Metaphors we live by. Chicago: Univer sity of Chicago Press.
Langacker, Ronald W. 1987. Foundations of Cognitive Grammar. Vol. 1. Theore-tical prerequisites. Stanford, California: Stanford University Press.
Langacker, Ronald W. 2008. Cognitive Grammar. A basic introduction. Oxford, New York: Oxford University Press.
Langacker, Ronald W. 2009. Investigations in Cognitive Grammar. Berlin, New York: Mouton de Gruyter.
Langacker, Ronald W. 2013. Essentials of Cognitive Grammar. Oxford, New York:
Oxford University Press.
Markó Alexandra 2017. Hangtan. In: Tolcsvai Nagy Gábor (szerk.): Nyelvtan.
Budapest: Osiris Kiadó. 75–203.
Nádasdy Ádám 2006. A nyelvészet és területei. In: Kiefer Ferenc (főszerk.):
Magyar nyelv. Budapest: Akadémiai Kiadó. 15–27.
Nänny, Max – Fischer, Olga (eds.) 1999. Form Miming Meaning. Amsterdam:
John Benjamins.
Nucz Eszter 2012. A szégyen fogalma az individualista és a kollektivista kultú-rákban. Egy kognitív nyelvészeti megközelítés. In: Balázs Géza – Veszelsz-ki Ágnes (szerk.): Nyelv és kultúra – kulturális nyelvészet. Budapest: Inter Kultúra-, Nyelv- és Médialutató Kht., Magyar Szemiotikai Társaság, PRAE.
HU Kft., Palimpszeszt Kulturális Alapítvány. 102–107.
Palágyi László 2019. A magyar főnév kognitív morfológiai modellje. Doktori ér-tekezés, ELTE.
Plag, Ingo – Dalton-Puffer, Christiane – Baayen, Harald 1999. Morphological productivity across speech and writing. English Language & linguistics 3:
209–228.
Oravecz, Csaba – Váradi, Tamás – Sass, Bálint 2014. The Hungarian Gigaword Corpus. In: Calzolari, Nicoletta – Choukri, Khalid – Declerck, Thierry – Loftsson, Hrafn – Maegaard, Bente – Mariani, Joseph – Moreno, Asunci-on – Odijk, Jan – Piperidis, Stelios (eds.): Proceedings of the ninth international conference on language resources and evaluation (LREC-2014).
Reykjavik: European Languages Resources Association (ELRA). 1719–
1723.
de Saussure, Ferdinand 1997 [1916]. Bevezetés az általános nyelvészetbe. Budapest:
Corvina Kiadó.
Simon Gábor 2014. Közelítések a nyelvi kreativitás fogalmához. Az innovatív nyelvi szerkezetek funkcionális nyelvészeti vizsgálatáról. In: Havas Ferenc – Horváth Katalin – Kugler Nóra – Vladár Zsuzsa (szerk.): Nyelvben a vi-lág. Tanulmányok Ladányi Mária tiszteletére. Budapest: Tinta Könyvkiadó.
77–86.
Talmy, Leonard 2000. Toward a Cognitive Semantics. Volume I. Concept struc-turing systems. Cambridge, MA: The MIT Press.
Tátrai Szilárd 2004. A kontextus fogalmáról. Magyar Nyelvőr 128: 479–494.
Tátrai Szilárd 2011. Bevezetés a pragmatikába. Funkcionális kognitív megközelí-tés. Budapest: Tinta Könyvkiadó.
Tátrai Szilárd 2017. Pragmatika. In: Tolcsvai Nagy Gábor (szerk.): Nyelvtan.
Bu dapest: Osiris Kiadó. 899–1058.
Taylor, John R. 2002. Cognitive Grammar. Oxford: Oxford University Press.
Tolcsvai Nagy Gábor 2005. Kognitív jelentéstani vázlat az igekötőről. Magyar Nyelv 101: 27–43.
Tolcsvai Nagy Gábor 2013. Bevezetés a kognitív nyelvészetbe. Budapest: Osiris Kiadó.
Tolcsvai Nagy Gábor 2017. Bevezetés. 3. Megismerés, tudás és nyelv. In: Tolcsvai Nagy Gábor (szerk.): Nyelvtan. Budapest: Osiris Kiadó. 30–41.
Tolcsvai Nagy Gábor 2017. Jelentéstan. In: Tolcsvai Nagy Gábor (szerk.) 2017.
207–499.
Tolcsvai Nagy Gábor (szerk.) 2017. Nyelvtan. Budapest: Osiris Kiadó.
Tolcsvai Nagy Gábor – Ladányi Mária (szerk.) 2008. Általános Nyelvészeti Ta-nulmányok XXII. Tanulmányok a funkcionális nyelvészet köréből. Budapest:
Akadémiai Kiadó.
Tuggy, David 2005. Cognitive approach to word-formation. In: Štekauer, Pavol – Lieber, Rochelle (eds.): Handbook of word-formation. Dordrecht: Sprin-ger. 233–265.
Webelhuth, Gert (ed.) 1995. Government and Binding Theory and the Minima-list Program. Principles and parameters in syntactic theory. Cambridge (MA), Oxford: Blackwell.