A DURAZZO ELLENI AKCIÓ 1915. DECEMBER 29-ÉN

The Campaign Against Durazzo on 29 December 1915

In October 1915 the attack of the Central Powers was launched against Serbia, leading to the complete occupation of the country in two months. The high command of the Entente decided to evacuate Serbian King Peter I and his government, as well as the remains of the Serbian Army by sea.

Three ports were chosen for this purpose in Albania: San Giovanni di Medua, Valona and Durazzo.

The large-scale evacuation lasted from November 1915 to March 1916. The Austro–Hungarian Navy attacked the ports many times, and the events culminated in the campaign against Durazzo on 29 December, but eventually the success of the evacuation could not be hindered effectively.

From late-November 1915, Austro–Hungarian submarines, cruisers and destroyers took part in a number of actions at the Albanian coasts. The 29 December campaign against Durazzo was based on false reconnaissance information, which claimed that two Italian destroyers set out to the town with troops on their decks. In order to stop and destroy them, the cruiser HELGOLAND and the destroyers CSEPEL, BALATON, TÁTRA, LIKA, and TRIGLAV departed from Cattaro under the command of Captain Heinrich Seitz at mindnight on 28 December. They sank the French submarine MONGE on their way. They did not encounter the Italian destroyers, thus four destroyers entered the Durazzo Port at 07.30 a.m., where they did not ﬁnd the Italian destroyers, either. They sank the steamship and the two sailboats they found in the port, then, when leaving the port, the destroyers LIKA and TRIGLAV hit a mine.

Upon the news of Durazzoʼs attack the British DARTMOUTH and the Italian QUARTO cruisers, escorted by ﬁve French destroyers, set out from Brindisi. The second group started in the morning, the British cruiser WEYMOUTH and the Italian NINO BIXIO, together with four Italian destroyers. In the battle in the afternoon HELGOLAND was hit ﬁve times, and the Austro–

Hungarian ships scored one hit on both Italian cruisers. The Austro–Hungarian ships, following a hazardous maneuver in which they passed the two British cruisers at a distance of 3,500 meters, managed to escape thanks to their higher speed.

Admiral Anton Haus, commander of the Austro–Hungarian Navy, was extremely upset about losing the two up-to-date destroyers. Entente forces were also disappointed, since despite the multiple superiority and the seemingly hopeless situation they could not destroy the Austro–Hungarian ships.

The lack of cooperation between the British, the Italian and the French forces was evident during the battle. The British blamed the darkness setting in and the Italians for the failure.

Keywords: Austro–Hungarian Navy, Entente Navy, sea battle, Durazzo, Admiral Anton Haus, Captain Seitz

A Szerbia elleni 1914-es hadjárat kudarca után a központi hatalmak egy időre felhagy-tak egy újabb hadjárat gondolatával, bár a németek 1914 novembere óta aggódva ﬁgyelték a szövetséges Törökország nehéz helyzetét. Ekkor mind Franz Conrad von Hötzendorf osztrák–magyar, mind Erich von Falkenhayn német vezérkari főnök az orosz front feltét-len prioritása mellett tette le a voksát. Később Falkenhayn megváltoztatta a véleményét, és szorgalmazni kezdte a Szerbiával való végső leszámolást. A központi hatalmak kora nyári galíciai sikerei Bulgáriát is meggyőzték, hogy érdemes hozzájuk csatlakozni. A bol-gár szövetségi ajánlattal végképp megértek a feltételei a Szerbia elleni újabb hadjáratnak.

669

HK 128. (2015) 3.

A Plessben folyó tárgyalások eredményeként 1915. szeptember 6-án megszületett a né-met–osztrák–magyar–bolgár megállapodás Szerbia együttes megtámadásáról.

1915. október 7-én megindult a német és az osztrák–magyar erők támadása August von Mackensen főparancsnoksága alatt. Október 16-án éjjel Bulgária is megindította a támadást. A nagy túlerőben lévő központi hatalmak két hónap alatt megszállták Szer-biát. A Monarchia 1916. január elején elfoglalta Montenegrót és Albánia egy részét. Az antant hadvezetőség úgy határozott, hogy a bekerítésből kitörő szerb hadsereg maradvá-nyait, valamint I. Péter szerb királyt és kormányát tengeri úton evakuálja. E célra három albán kikötőt, San Giovanni di Meduát, Valonát és Durazzót¹ jelölték ki. A nagyszabású kiürítéshez 45 olasz, 25 francia és 11 brit szállító gőzőst használtak fel. Az evakuáció 1915.

november 11-től 1916. március 4-ig tartott, melynek eredményeként valamivel több mint 250 ezer személyt szállítottak el, köztük 23 ezer hadifoglyot. A szerb hadsereg zömét Kor-fun keresztül Szalonikibe vitték. Az osztrák–magyar haditengerészet több támadást hajtott végre a kikötők ellen, melyek csúcspontját a december 29-i, Durazzo elleni akció jelentette, de végül érdemben nem sikerült megakadályozni az evakuáció sikerét.

Az adriai-tengeri háború természetét a földrajzi és a stratégiai viszonyok alapvető-en meghatározták. Az Adria, a Földközi-talapvető-enger keskalapvető-eny, egyetlalapvető-en kijárattal ralapvető-endelkező nyúlványaként eleve nem volt ideális terep a csatahajóﬂották összecsapásának, s ezt az alkalmatlanságot csak fokozta a tengeralattjárók és az aknák jelentette veszély. Azt kö-vetően, hogy Olaszország bejelentette semlegességét (1914. augusztus 3.), s várható volt, hogy hamarosan az antant oldalán lép be a háborúba, a Monarchia haditengerészetének szembe kellett néznie azzal a lehetőséggel, hogy egyedül kell fölvennie a harcot a nyo-masztó túlerőben lévő francia ﬂottával. Ez a helyzet stratégiailag bezárta az Adriára a cs. és kir. haditengerészetet, melynek fő feladatává a saját partok védelme vált. Ebben a Monarchia kezére játszottak a földrajzi viszonyok, a tagolt, szigetekkel teli keleti part a védelem számára kedvező helyzetet teremtett. A háború kezdetén a korábban a felek által jósolt nagy összecsapás elmaradt. A francia ﬂotta ugyan megjelent az Adria bejáratánál, de Anton Haus, a cs. és kir. haditengerészet parancsnoka nem volt hajlandó kevés reménnyel

kecsegtető harcba bocsátkozni a túlerőben lévő franciákkal, akik viszont nem kockáztat-ták a további észak felé nyomulást. Az Adrián a nehéz egységekre leselkedő veszélyeket jól demonstrálta a franciák számára 1914. december 21-én a JEAN BART dreadnought megtorpedózása, majd 1915. április 26–27. éjjelén a LEON GAMBETTA páncélos cirkáló elsüllyesztése osztrák-magyar tengeralattjárók által. Az olasz hadüzenetet követően, 1915.

július 7-én az AMALFI, július 18-án pedig a GARIBALDI olasz páncélos cirkálók vál-tak német és osztrák–magyar tengeralattjárók áldozataivá. Ezt követően az antant végleg felhagyott a nehéz hajóegységek bevetésével az Adrián. 1915 nyarának végére lényegében patthelyzet alakult ki. Az osztrák–magyar ﬂottát bezárták az Adriára, amely nem akart on-nan kifutni, az antant viszont nem akart oda bemerészkedni nehéz hadihajókkal. Ugyan-akkor az osztrák–magyar haditengerészet, különösen annak hét, korszerűnek tekinthető csatahajója (RADETZKY- és TEGETTHOFF-osztály) jelentős antant erőket kötött le.

1 Ma Shëngjin, Vlorë és Durrës. A tanulmányban a korabeli, az iratokban is szereplő elnevezéseket hasz-náljuk.

A Durazzo elleni akció 1915. december 29-én

A fenti patthelyzet kialakulásával végleg Albrecht főherceg több mint három évtizeddel korábbi jóslata vált valóra az adriai kis háborúról.² Az adriai hadműveletek ezt követő-en szinte kizárólag korlátozott erők bevetésével, korlátozott célokért folytak, melyekbkövető-en a felszínen a gyors, könnyű cirkálók és rombolók játszották a főszerepet.

Miután az olasz kormány az 1915. április 26-án aláírt londoni egyezményben elköte-lezte magát a hadba lépésre, Párizsban összehívtak egy konferenciát a szövetségesek kö-zötti haditengerészeti együttműködés kidolgozására. A konferencia kemény alkudozások színtere lett. Végül a május 10-én megkötött olasz–francia–brit haditengerészeti egyez-ményben érvényesültek a legfontosabb olasz követelések. Mivel Olaszország hadba lépé-sét követően az osztrák–magyar haditengerészet elleni hadműveletek fő súlyát az olasz ﬂottának kellett viselnie, az „Első szövetséges Flotta” parancsnoksága olasz kézbe került.

E ﬂotta alapvetően az olasz ﬂottából állt, a franciák ehhez tizenkét rombolóval, legalább hat tengeralattjáróval, torpedónaszádokkal, illetve aknakeresőkkel járultak hozzá. A britek négy elavult standard csatahajóval csatlakoztak a Tarantóban állomásozó olasz csatahajó-ﬂottához, illetve négy cirkálóval a Brindisiben állomásozó könnyű erőkhöz.³ A következő évek jelentősebb felszíni összecsapásaiban ezzel a vegyes, olasz–francia–brit cirkálókból és rombolókból álló erővel kerültek szembe az osztrák–magyar haditengerészet könnyű egységei.

A felszíni hadműveletekben a főszerepet azok a korszerű cirkálók és rombolók ját-szották, melyeket sebességük és hatótávolságuk együttesen tettek alkalmassá a feladat-ra. Az osztrák–magyar haditengerészet az első világháborúban négy gyors, turbinás cirkálóval (ADMIRAL SPAUN és a HELGOLAND-osztály három egysége), valamint a TÁTRA-osztály hat, később a TRIGLAV II osztály további négy rombolójával rendel-kezett. A korszerű, turbinás osztrák–magyar rombolók száma sosem haladta meg a nyol-cat, s épp Durazzonál a meglévő, hat egységből álló állomány egyharmada veszett oda.

A dreadnought-program magas költségei mellett a Monarchiában korszerű rombolókra már csak kevés jutott, így azok fájó hiánya az egész háború alatt éreztette hatását. Az Ad-ria túlsó partján állomásozó antant erők a gyors felszíni egységek terén is fölényben voltak.

Az olaszok a turbinás cirkálók terén valamivel elmaradtak a Monarchia mögött, mivel csak három, az osztrák–magyar egységekkel összevethető cirkálójuk (QUARTO, NINO BIXIO és MARSALA) volt. A Brindisiben állomásozó brit cirkálókkal azonban az antant felé billent a mérleg. A négy brit cirkáló közül kettő kezdetben elavult és túl lassú volt, de ezeket 1916-ban korszerűbbre cserélték. A korszerű brit cirkálók az úgynevezett „Város-osztály” tagjai voltak (1915 decemberében a WEYMOUTH és a DARTMOUTH), melyek valamivel lassabbak, viszont jóval nagyobbak és erősebb fegyverzetűek voltak, mint az olasz és az osztrák–magyar cirkálók. Az olasz haditengerészet 1916–1918-ban összesen hat úgynevezett esploratoré-t állított szolgálatba (CARLO MIRABELLO-osztály, AQUILA-osztály), melyek átmenetet képeztek a rombolók és a cirkálók között. Ezek jóval nagyob-bak, erősebb fegyverzetűek és gyorsabbak voltak, mint a korabeli rombolók, viszont a cir-kálókkal ellentétben semmiféle páncélzattal nem rendelkeztek. Az olasz haditengerészet

2 Amikor 1880-ban szolgálatba állt az olasz ﬂotta első nagy toronyhajója, Albrecht főherceg vezetésével Bécsben egy bizottságot hívtak össze, hogy döntsön a ﬂotta fejlesztésének irányáról. A főherceg úgy tartotta, hogy elegendő a ﬂotta szinten tartása, és a jövőben egy védekező „kis háború” partvédelmi taktikáját kell kidol-gozni és olcsó eszközeit fejleszteni.

3 Halpern 2007. 32–35. o.

671

HK 128. (2015) 3.

korszerű rombolók terén fölényben volt az osztrák–magyar haditengerészettel szemben:

1913 és 1918 között huszonöt korszerű rombolót állítottak szolgálatba. Ehhez jöttek még a francia rombolók, az egyezmény egyik záradéka előírta, hogy a tizenkét francia romboló felének olajtüzelésűnek és legalább 600 tonnásnak kell lennie,⁴ hogy egyenértékűek legye-nek a korszerű osztrák–magyar rombolókkal.

Az antant erők anyagi fölényét részben ellensúlyozta heterogenitásuk, az egymásra ri-válisként is tekintő olaszok és franciák között folyamatos volt a torzsalkodás, és a britekkel sem volt mindig zökkenőmentes a viszony. Az együttműködés nehézségei nem kedveztek e vegyes, három nemzet egységeiből álló erő tökéletes egységbe kovácsolásának. Ez jól megmutatkozott 1915. december 29-én is. Az osztrák–magyar haditengerészet bevethető könnyű erőinek anyagi hátrányát viszont szintén részben ellensúlyozta egységességük, ami annak ellenére jól működött, hogy maga a legénység többnemzetiségű volt.

A Durazzo elleni akció

1915. október 29-én Conrad osztrák–magyar vezérkari főnök táviratozott Hausnak a ﬂottaparancsnokságra,⁵ hogy Szerbiába az antant utánpótlás eljuttatása csak Monteneg-rón és Észak-Albánián keresztül lehetséges, ezért felhívta Haus ﬁgyelmét e kikötők és az utánpótlási vonalak elleni támadás fontosságára. A hadvezetőség ugyanekkor tartott a tér-ségben történő antant beavatkozástól is. A hadsereg-főparancsnokság (AOK) részéről azzal a kívánsággal fordultak Haushoz, hogy az antant partraszállás veszélye miatt a haditenge-részet rendszeresen járőrözzön az albán partok előtt. Haus válaszában közölte, hogy ilyen vállalkozásokat csak Cattaróból lehet indítani, azonban a térségben tartózkodó ellenséges cirkálók nagy száma miatt rendszeres járőrözés nem végezhető. Közölte továbbá, hogy a felderítő utak a Cattaróban állomásozó, Alexander Hansa ellentengernagy parancsnoksá-ga alatt álló 5. osztály hatáskörébe tartoznak, így Hansa dönti el, hogy a hadsereg kérései végrehajthatók-e.⁶ Haus később is vitába keveredett az AOK-val, a Cattaróban állomásozó haditengerészeti erők feletti közvetlen irányítás kérdésében.⁷

Miután az olaszok korábban már partra szálltak Valonában, először tengeri úton ter-veztek csapatokat juttatni Durazzóba, de ezt az ötletet elvetették. Végül december 3-án a szárazföldön indítottak útnak egy gyalogezredet és két hegyi üteget, melyek december 9-én érkeztek a városba, hogy biztosítsák az utánpótlási vonalakat és támogassák a visz-szavonuló szerb hadsereget. Az olasz partraszállást követően Haus elrendelte a Cattaróban állomásozó 5. osztály megerősítését. 1915. december 20-ra a Bocchéban⁸ lévő hajók száma 37-re nőtt. Az 5. osztály ekkor a MONARCH-osztály három régi partvédő páncélosából, a KAISER KARL VI. páncélos cirkálóból, a korszerű NOVARA és HELGOLAND cir-kálókból, három elavult régi cirkálóból, kilenc rombolóból, tizenkét torpedónaszádból, öt tengeralattjáróból, a GÄA ellátóhajóból és a VESTA tankhajóból állt.

4 Halpern 2007. 34–35. o.

5 A háború előtti terveknek megfelelően, a haditengerészet adminisztrációjának, illetve a ﬂotta háborús helyzetben való tényleges vezetésének szétválasztására a hadüzenetet követően Polában felállították a ﬂottapa-rancsnokságot (Flottenkommando). Flottaparancsnokká a haditengerészet parancsnokát, Anton Haus tengerna-gyot nevezték ki.

6 Halpern 1998. 265–266. o.

7 Halpern 1998. 269. o.

8 Cattaro ma Kotor, a cattarói öbölrendszer, a Bocche ma Boka Kotorska.

A Durazzo elleni akció 1915. december 29-én

Az első vállalkozásra 1915. november 22-én került sor, a Sebenicóból⁹ kifutó 1., 3. és 5.

torpedóosztály a HELGOLAND és SAIDA cirkáló vezetésével erőszakos felderítést hajtott végre az Otrantói-szorosban, elsüllyesztve egy olasz gőzöst és vitorlást. November 19-étől a Cattaróban állomásozó osztrák–magyar tengeralattjárók (U 4, U 11, U 15, U 16) szinte folyamatosan az albán vizeken cirkáltak, elsüllyesztve vagy elfogva több kereskedelmi hajót. December 5-én, Horthy Miklós sorhajókapitány parancsnoksága alatt, a NOVARA cirkálóból, négy rombolóból és három torpedónaszádból álló kötelék szétlőtt és elsüllyesz-tett tizenkilenc, a San Giovanni di Medua kikötőjében álló, hadianyaggal megrakott hajót.

E vállalkozás során a WARASDINER romboló szétlőtte a Bojana-foknál zátonyra futott francia FRESNEL tengeralattjárót. December 6-án hajnalban ismét a HELGOLAND és a SAIDA végzett hat romboló kíséretében felderítést az Otrantói-szorosban. December 18-án a NOVARA torpedónaszádok kíséretében futott ki, mivel kémjelentések szerint egy olasz romboló Péter szerb királyt Valonából Brindisibe vitte volna. Az információ azonban téves volt.

A Durazzo elleni december 29-i vállalkozás ismét egy olyan hírszerzői információn alapult, ami utóbb tévesnek bizonyult. A hírszerzés¹⁰ birtokába olyan értesülés került, mi-szerint 1915. december 29-én az olasz EURO és OSTRO torpedórombolók fedélzetükön háromszáz katonával Durazzóba hajóznak. Erre az információra alapozva a ﬂottaparancs-nokság december 28-án délután 7 órakor utasította a Cattaróban állomásozó 5. osztály parancsnokságát, hogy kedvező időjárás esetén hajtsanak végre akciót a két olasz romboló ellen. Az 5. osztály parancsnoka, Hansa ellentengernagy szóban utasította a vállalkozás vezetőjét, Heinrich Seitz sorhajókapitányt,¹¹ a HELGOLAND cirkáló parancsnokát, hogy aznap éjfélkor fusson ki az I. ﬂottillával, fésülje át a Durazzo–Brindisi útvonalat, s ha nem találkoznak az olasz rombolókkal, napkelte után keresse fel Durazzo kikötőjét, hátha ott vannak a keresett rombolók, illetve lőjön szét minden ott található hajót.¹²

December 28-án este 9 órakor megkezdték a HELGOLAND, illetve az 1. osztály (ﬂot-tilla) rombolói (TÁTRA, CSEPEL, BALATON, LIKA és TRIGLAV) kazánjainak felfű-tését. Éjfélkor a hat hajó kifutott Cattaróból, az aknazáron való áthaladásukat két torpe-dónaszád biztosította. Hajnali 1 óra 53 perckor tíz tengeri mérföldre délnyugatra Punta dʼOstrótól¹³ felvették a 152° kurzust, és 21 csomós sebességre gyorsítottak. A BALATON

9 Ma Sibenik. Az osztrák–magyar haditengerészet a háború előtt Sebenicónak Pola után a második nagy ﬂottatámaszponttá való kiépítését tervezte, s elvileg ez lett volna a könnyű erők fő támaszpontja. Az 1914. évi rendkívüli hitelben 5,4 millió korona volt erre a célra előirányozva, ami szükséges teljes összegnek csak egy részlete volt.

10 A szövegből nem derül ki, hogy a hadsereg vagy a haditengerészet hírszerzésétől származik az informá-ció. Utóbbi székhelye ekkor már Svájcban (!) volt.

11 Heinrich Seitz von Treffen (1870–1940). Szlovéniában született, eredeti neve Sajiz volt, a Seitz nevet 1901-ben vette fel. A sorhajókapitány rendfokozatot 1914-ben érte el, 1914–1916-ban a HELGOLAND parancs-noka. Durazzo után Haus leváltotta, és a ﬂottaparancsnok életében nem kapott több parancsnoki megbízatást.

1917-ben a WIEN partvédő páncélos, 1918-ban pedig a SZENT ISTVÁN dreadnought parancsnoka. 1918-ban ellentengernaggyá léptetik elő. 1924-ben a grazi egyetemen jogi diplomát szerzett. A volt osztrák–magyar ha-ditengerész tisztek közül Horthy Miklós után ő futotta be a második legjelentősebb politikai karriert. 1927-ben belépett az NSDAP-be, ahol megindult felfelé a ranglétrán, végül stájer gauleiter-helyettes lett.

12 Hadtörténelmi Levéltár (HL) I. Világháborús Gyűjtemény (I. VH) 4502 d. K. u. K. Flottenkommando Nr. 820/Op. ex 1915. (másolat). A másolatokat valamikor a két világháború közötti időszakban készíthették Bécsben a rajtuk lévő pecsétek (M KIR HADILEVÉLTÁR) tanúsága szerint.

13 Ma Oštri.

673

HK 128. (2015) 3.

a HELGOLAND nyomdokvizében haladt, míg a CSEPEL és a TÁTRA a cirkáló jobb, a LIKA meg a TRIGLAV a bal oldalán foglalt el pozíciót.¹⁴

Hajnali 2 óra 35 perckor, a Menders-foktól¹⁵ 24 tengeri mérföldnyire nyugatra, a HELGOLAND legázolta az alámerült francia MONGE tengeralattjárót, melynek csak a periszkópja állt ki a vízből. A MONGE december 27-én futott ki Brindisiből. 29-én hajnalban parancsnoka csak későn vette észre a közeledő osztrák–magyar hajókat.

A francia parancsnok félig alámerülve akarta megvárni a kötelék elhaladását, majd utána a HELGOLAND-ot megtorpedózni. Az első tiszt ellenvetése ellenére a parancsnok csak pe-riszkópmélységig merült, így a cirkáló belerohant a tengeralattjáróba, amely megsérült. Az ütközést követően a tengeralattjáró parancsnoka elhagyta a tornyot, és lezáratta a vízmen-tes ajtókat, majd parancsot adott a felmerülésre, azzal a szándékkal, hogy megtorpedózzák a cirkálót. A MONGE a BALATON-tól balra bukkant fel a vízből, amely tüzet nyitott rá. A tengeralattjáró ekkor újra lemerült, a franciák becslése szerint 10 méterre, mivel a mélységmérő elromlott. A tengeralattjáró belsejébe víz tört be, és az elektromos világítás kialudt, ezért kiürítették az összes tartályt és ismét felmerültek. A BALATON fényszórói segítségével megállapította, hogy kétséget kizáróan ellenséges tengeralattjáróról van szó, úgyhogy közvetlen közelről ismét tüzet nyitott. A sérült és süllyedőfélben lévő tengeralatt-járót elhagyta a legénység, a parancsnok utolsónak akart maradni, de neki már nem volt ideje kimenekülni. A BALATON a tengeralattjáró személyzetéből 18, a CSEPEL pedig 7 embert mentett ki.¹⁶

A francia tengeralattjáró elsüllyesztése után nem sokkal a Lovčen irányából fényjele-ket és egy jelzőrakétát láttak.¹⁷ Hajnali 3 óra 24 perckor a Menders-foktól 24 mérföldre nyugatra minden egység visszaállt eredeti pozíciójába, és 21 csomós sebességgel felvették a 152 fokos irányt. Reggel hat órára érték el a Durazzo–Brindisi vonalat, 15 mérföldre Durazzótól. A sebességet 15 csomóra csökkentve, fél órán keresztül Brindisi felé halad-tak, az olasz rombolókat keresve. Fél hétkor ismét Durazzo felé fordulhalad-tak, majd 6 óra 40 perckor a HELGOLAND és BALATON a sebességét növelve a Laghi-fok irányába fordult, hogy az esetleg Valona felé tartó rombolók útját elvágja, míg a többi négy romboló egye-nesen Durazzo felé tartott. A HELGOLAND és a BALATON 7 óra 10 perckor érték el a Laghi-fokot, ahonnan visszafordultak Durazzo felé.¹⁸

A négy romboló hét órakor ért Durazzo közelébe, ahol sebességüket 10 csomóra csök-kentették. 7 óra 15 perckor rendelték el a harckészültséget, és 7 óra 30 perckor az északi bója mellett közvetlenül elhaladva hatoltak be a kikötőbe, mivel tartottak az aknaveszély-től. Az élen a CSEPEL haladt, őt követte a TÁTRA, a LIKA, végül a TRIGLAV. A keresett olasz rombolóknak nyoma sem volt, a kikötőben egy tehergőzös és két vitorlás tartózko-dott, lobogó nélkül. A CSEPEL-en a gőzöst 3-4000 tonnásnak saccolták, szerintük a neve MIDIES volt, a LIKA jelentése szerint MICHAEL.¹⁹ A gőzös oldalára egy görög zászló

14 HL I. VH 4502 d. K. u. K. I. Torpedoﬂottillenkommando Nr. 1741. (másolat)

15 Ma Mendre.

16 HL I. VH 4502 d. S. M. S. Balaton Protokoll (másolat). A MONGE első tisztjének, Pierre Appell sorha-józászlós (fregatthadnagy) kihallgatási jegyzőkönyve.

17 HL I. VH 4502 d. K. u. K. I. Torpedoﬂottillenkommando Nr. 1741/1915 (másolat).

18 HL I. VH 4502 d. K. u. K. I. Torpedoﬂottillenkommando Nr. 1741/1915 (másolat).

19 HL I. VH 4502 d. S. M. S. CSEPEL Abschrift des kriegstagebuchen für die Zeit von 29. u. 30. Dezember 1915.; K. u. K. Fregattenkapitän Alfons Wüncshek Kommandant der S. M. S. Lika (másolat).

In document F E számunk tartalmából (Pldal 31-50)