A Délvidék szerb megszállása és a hódítás „legalizálása"

Magáról a november 7-i belgrádi Károlyi-Franchet d' Esperey találkozóról, kü-lönösen a tábornok gőgös viselkedéséről, sértő megjegyzéseiről, bőségesen olvasha-tunk az emlékiratokban,202 de mi most koncentráljunk a lényegre. 1918. november 7-én Károlyi és Franchet d' Esperey megállapodtak a konvenció szövegében.²⁰³ Ezek után november 8-án éjjel Károlyi visszautazott Budapestre, hogy a Nemzeti Tanács jóváhagyását kérje a konvenció aláírásához. Itt jegyezzük meg, hogy mialatt Károlyi Budapestre tartott és ott beszerezte a jóváhagyást, a szerb csapatok tovább folytatták az előrenyomulást. A magyar kormány Linder Bélát jelölte ki a konven-ció aláírására, melyre 1918. november 13-án került sor.

A Délvidék további sorsának szempontjából a 18 pontból álló konvenciónak az a pontja vált meghatározóvá, amely keleten és délen kijelölte a demarkációs vonalat.

A magyar kormány vállalta, hogy 8 napon belül a Beszterce-Maros folyó-Szabad-ka-Baja-Pécs-Varasd vonaltól keletre és délre elhelyezkedő területeket kiüríti.

hogy ne engedelmeskedjenek a Károlyi-kormány utasításainak, és kizárólag az Új-vidéki Nemzeti Tanács utasításait fogadják el. A következő lépésben az ÚjÚj-vidéki Szerb Nemzeti Tanács körlevelet küldött szét Bácska, Bánát és Baranya helységei-be, amelyben felszólította a szerbeket, a bunyevácokat és a „többi szlávokat", hogy

1918. november 25-én küldjék el delegátusaikat Újvidékre. A körlevél úgy fogal-mazott, hogy ennek a népgyűlésnek kell eldöntenie, hogy melyik államhoz akarnak tartozni.²⁰⁶

Ilyen előzmények után ült össze 1918. november 25-én Újvidéken a Nagy Nem-zetgyűlés, amely kimondta Bánát (Bánság), Bácska és Baranya elszakadását Ma-gyarországtól és csatlakozását a Szerb Királysághoz. Továbbá felkérték a Szerb Királyság kormányát, hogy képviselje érdekeiket a párizsi béketárgyalásokon.207

A Nagy Nemzetgyűlés küldötteinek etnikai összetétele az alábbi volt: a 757 kül-döttből 750 volt délszláv (578 szerb, 84 bunyevác, 62 szlovák, 21 ruszin 3 sokác, 2 horvát), a németeket 6, míg a magyarokat 1 küldött képviselte. Érdemes összevetni a küldöttek etnikai összetételét és a Vajdaságban az 192l-es évben tartott népszám-lálás eredményeit.

18. táblázat: A Vajdaság etnikai viszonyai 1921-ben

Nemzetiség Bácska Bánát Baranya Vajdaság összesen

Magyar 260 998 35,5% 98 471 17,5% 16 638 33,8% 376 107 27,9%

Német 173 796 23,6% 126 530 22,5% 16 253 32,9% 316 579 23,5%

Szerb-horvát 246 598 33,5% 240 213 42,7% 15 604 31,6% 502 415 37,3%

Román 1 182 0,1% 67 897 12,0% 452 0,9% 69 530 5,2%

Szlovák 30 993 4,2% 17 595 3,1% 78 0,01% 48 666 3,6%

Egyéb 21 551 3,1% 12 252 2,2% 427 0,8% 34 230 2,5%

Összesen 735 117 100,0% 561 958 100,0% 49 452 100,0% 1 346 230 100,0%

Forrás: a szerző saját szerkesztése

Látható, hogy a szerbek és a horvátok Vajdaság lakosságának mindössze 37,35%-át adták, viszont ehhez képest az újvidéki népgyűlésen elsöprő többségben képviseltették magukat. Azt gondoljuk, hogy ez mindenféleképpen a Wilson-féle önrendelkezés-elv megcsúfolása volt. Az újvidéki Nagy Nemzetgyűlést úgy érté-kelhetjük, hogy 1918 őszén a Délvidéken minden szlávot (szerbek, bunyevácok, szlovákok) megilletett az önrendelkezési jog, csak azt a két nemzetet - a magyaro-kat (27,9%) és a németeket (23,9%) - nem, pedig ők együtt a népesség több mint a felét alkották.

A Nagy Nemzetgyűlés döntéseivel párhuzamosan a budapesti Károlyi-kormány és a megszállt Délvidék magyar hatóságai között a kapcsolat minimális szintre süly-lyedt, mivel a szerb hadsereg igyekezett hermetikusan lezárni a demarkációs vona-lat. A kapcsolat az úgy működött, hogy egy-egy város magyar tisztviselői, magyar szervei kiküldtek néhány bátor embert, akik életük kockáztatásával a demarkációs vonalon keresztül megpróbáltak eljutni Budapestre, majd az ott kapott utasításokkal

206 Fogarassy László (1986): A magyar-délszláv kapcsolatok katonai története 1918—

1921. Baranyai Helytörténetírás. Pécs. 540. old.

207 Az Újvidéki Nagy Nemzetgyűlés határozatainak szövegét közli Kővágó László (1964): A magyarországi délszlávok. Budapest.

93

megpróbáltak visszajutni. így érthető, hogy a magyar tisztviselők, tanítók, tanárok csak ritkán kaptak Budapestről híreket, utasításokat, és ezek a hírek, utasítások sok-szor ellentmondásosak voltak. Megtörtént, hogy ugyanabban az ügyben a budapesti közoktatási minisztérium más utasítást adott ki, mint a budapesti belügyminisztéri-um. A Károlyi-kormány és apparátusának ez a dilettantizmusa megnehezítette a Délvidéken maradó és helytállni akaró magyar közigazgatási apparátus sorsát. Itt kell megjegyeznünk, hogy a belgrádi konvenció tizenhetedik pontja értelmében a szerbek által megszállt délvidéki területeken a magyar közigazgatásnak továbbra is működnie kellett volna. Azaz a Délvidék teljes közigazgatását - igazságszolgálta-tás, iskoláztaigazságszolgálta-tás, adószedés, katonai sorozás etc. - a helyi magyar szerveknek Buda-pest vezetésével kellett volna irányítania.

1918 őszén és 1919 első hónapjaiban a szerb politikusok arra törekedtek, hogy a lehető legnagyobb mértékben kihasználják, hogy a szerb hadsereg megszállta a Délvidéket. Ennek jegyében megkezdődött a magyar közigazgatás felszámolása.

Betiltottak minden olyan gyűlést, szervezkedést, mely megítélésük szerint a „régi Magyarország integritásának irányába hat". Ez a rendelkezés a magyar nemzeti tanácsok végét jelentette, sorra számolták fel őket. A szerb fellépés keménységét jól mutatja, hogy még a baráti találkozók ellen is felléptek. Nézzünk egy példát: 1918 novemberében Polgár Andor földbirtokos szabadkai borospincéjében baráti össze-jövetelt rendezett, ahol többen a magyar vasutasok helyzetéről beszéltek. Valaki

feljelentette őket, mire Polgár Andrást és több vendégét a szerbek letartóztatták és vádat emeltek ellenük izgatás és hazaárulás címén. Hozzá kell tennünk, hogy ekkor még a Délvidék jogilag - közigazgatásilag - Magyarországhoz tartozott, a letartóz-tatott emberek magyar állampolgárnak minősültek, ráadásul az SzHSz-állam még meg sem alakult (erre csak 1918. december l-jén került sor - G. L.).

A magyar közigazgatás felszámolása és a szerb berendezkedés jegyében 1918.

december 4-én megkezdődött a magyar tisztviselői kar leváltása. Az első lépcsőben a magyar főispánokat, polgármestereket és jegyzőket távolították el és helyükre minden esetben szlávokat, főként szerbeket neveztek ki. Hangsúlyoznunk kell, hogy a későbbiek során is valamennyi közigazgatási állas betöltésénél a kinevezések egyetlen szempontja a délszláv származás és a politikai megbízhatóság volt.

A második lépcsőben - 1919. január 2-i rendelet - az állami tisztviselőket ún. hű-ségeskü letételére kötelezték, amelynek megtagadása miatt tömegesen tették át a ma-gyar tisztviselőket a határon. Mivel a délvidéki mama-gyar igazságszolgáltatásban dolgo-zók Budapest utasítására megtagadták a hűségeskü letételét, és így a bíróságok több hónapra működésképtelenné váltak, a polgári perekben is a szerb katonai bíróság kez-dett eljárni.

1918. december 5-én a szerbek elrendelték a katonai sorozást. Ezzel a sorozással szemben a Délvidék magyar és német falvaiban heves ellenállás bontakozott ki, több helyen halottakkal és sebesültekkel járó fegyveres összecsapások történtek. A megszálló szerbek eljárásmódjára csak egy példa: Kulán a szülőket botozták meg, ha a fiúk nem tett eleget a behívóparancsnak.

1920 márciusában a belgrádi belügyminisztérium elrendelte a nem szláv lakos-ság fegyvereinek elkobzását, rendőri felügyelet alá helyezte az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregének volt tisztjeit, utazási korlátozásokat vezetett be

Magyaror-szágra, betiltotta a megbízhatatlan elemek összejöveteleit, kijárási tilalmat vezettek be, és azokban a községekben, ahol német vagy magyar többség volt, túszokat szed-tek. Ezek a túszok lakóhelyükön szabadon mozoghattak, de életükkel feleltek min-den „felfordulásért."

A délvidéki magyar nyelvű újságokat - Bácskai Hírlap, Bácskai Napló, Torontál - erősen cenzúrázták, illetve megjelenésüket hosszú hónapokra betiltották. A szer-bek külön akciót indítottak a vasutasok megtörésére, a Magyarországhoz való tarto-zás érdekében megszervezett vasutassztrájk letörésére.

Mindezen intézkedéssel és lépéssel a szerbek szándéka az volt, hogy mire a bé-kekonferencia dönt a jugoszláv-magyar határról, kész helyzetet teremtsenek a Dél-vidéken, azaz véglegesen berendezkedjenek. Ennek jegyében még arra is kísérletet tettek, hogy Pécs városát és környékét a jugoszláv államhoz csatolják.

Ez a szerb törekvés nagyrészt sikerrel járt. Erről így ír emlékirataiban a jugo-szláv békedelegáció egyik szakértője, Stajone Stanojevic: „Mi a Vajdaságot kőny-nyen és harc nélkül megkaptuk. Csak a Vajdaság egyes területeinek kiterjedéséről volt vita. "