hely kellett a Jugoszláviában kibontakozó magyar társadalomtudományi vizsgálatok-nak. A Hungarológiai Intézet létrejöttét sokáig gátolta a szakemberhiány. Ritka kivételként akadt avatott és képzett tudományos munkás, aki a belgrádi, zágrábi vagy budapesti egyetemeken végzett tanulmányai u t á n irodalom- vagy nyelvészet-k u t a t á s r a szánta az életét. Aztán fölnövenyelvészet-kedtenyelvészet-k a magyar tanszényelvészet-k első végzősei és egyikük, ¡másikuk helytörténettel, néprajzzal, szociológiával kezdett foglalkozni. De a k a d a 'hungarológiai tudományok jugoszláviai művelői között orvos, jogász és mű-vészember is. Szorgos önműveléssel, kitartó munkával a jó szakemberek sorába küzdötték föl magukat.
Nem volt ismeretlen t e h á t a hungarológia Jugoszláviában, de mégis ú j , m e r t a magyarsággal foglalkozó tudományok egy intézet keretében egyesültek. Adva v a n a korszerűség igényének megfelelő komplex kutatások lehetősége. Ű j tudomány a hungarológia a Vajdaságban azért is, mert elsőnek ütött nagy rést a jugoszláviai m a -gyarok irodalomcentrikus szellemi életén. A rést m a g u k az irodalmárok is kívánták.
Gyakori hiányossága a nemzetiségi k u l t ú r á k n a k az egyoldalúság, amely rendszerint a z irodalom központi szerepében, olykor szinte teljesen egyedüli szereplésében
nyi-latkozik meg. A kulturális élet teljessé tételének jelentős állomása, ha az irodalom-tudomány mellett m á s önismereti irodalom-tudományok is fórumot kapnak. Óriásit tágul a világ, ha a nemzetiség napi gondjainak megoldásához több tudomány szolgáltat szempontokat. Végül minden ¡bizonnyal hozzájárul az intézet léte a jugoszláviai magyar nemzetiségi kultúra önállósulásához és további erősödéséhez. Megalakulásá-ban kifejeződik az a nagyon reális és jogos igény, hogy a jugoszláviai magyarok mindinkább a m a g u k erejéből építsék anyanyelvi kultúrájukat, mindjobban (betölt-hessék a „híd"-szerepet, amit a határ két oldalán v á m a k tőlük.
Mit végzett az intézet két esztendő alatt? A rövid fennállást tekintve igen sokat.
A számok csupán azt m u t a t j á k , hogy főhivatású kutatók kevesebben vannak tíznél, de megnőtt a külső m u n k a t á r s a k serege, talán m á r a 25—30-at is meghaladja. Igye-keznek mindenkit munkatársul fogadni, aki csak hungarológiával foglalkozik Jugo-szláviában, magyarokat és n e m magyarokat, Duric Dordet, Kovacek Bozidart, Vilko Novakot és másokat egyaránt. A főhivatású kutatók rendszeresen dolgoznak kül-földi levéltárakban és könyvtárakban, részt vesznek távoli országokban rendezett konferenciákon. A kétéves fennállás alatt futotta az erőből két alkalommal a m a -gyar—szerb-horvát összevető nyelvtan munkaértekezletének megtartására, kétszér folklórszeminárium szervezésére, s tavaly novemberben szimpóziumot is rendeztek a magyar—délszláv összehasonlító kutatásokkal foglalkozó magyarországi és jugoszlá-viai tudósok részvételével. Folyóiratot is adnak ki, a Hungarológiai Intézet Tudomá-nyos Közleményei-t, mely világnyelveken írt rezüméivel az intézet távoli országokba utazó követe. A folyóirat leghívebb t ü k r e munkájuknak, m é g akkor is az, 'ha a z első számokban megjelent tanulmányok többnyire nem' az intézetben készültek, ha-nem a munkatársak korábbi kutatásainak eredményei. A Közlemények-ben m á r i s kirajzolódnak a legfontosabb munkaterületek, a tájékozódás fő irányai. Mindenek-előtt a z irodalomtudomány, mely ¡ha föl is adta kényszerűségből viselt hegemóniáját, természetes módon továbbra is fontos szerepet játszik a jugoszláviai magyar k u l t u -rális és tudományos életben. Több olyan jeles tudóssal büszkélkedhet, akik messze túlnőtték kereteit, m i n t a z idősebb nemzedékből Bori Imre és Szeli István, az intézet jelenlegi igazgatója. De az irodalomtudomány szerencses helyzetben van, m e r t m u n -kásai a vezető irodalmi folyóiratban, a Híd-ban is közölhetik írásaikat. Talán ez a magyarázata annak, hogy az intézet folyóiratában mindeddig egyetlen nagyobb t a -nulmány jelent m e g — Bosnyák Istváné B. Szaibó Györgyről —, inkább kisebb köz-lések láttak benne napvilágot. A közreadott tervek mutatják, hogy az érdeklődés középpontjában az ötvenéves jugoszláviai magyar irodalom és annak n a p j a i n k b a n 'klasszikussá váló alkotói (pl. Sirikó Ervin) állnak.
Annál gazdagabb anyagot eredményezett a már említett összehasonlító irodalom-tudományi konferencia. Jó alkalom volt mindenekelőtt arra, hogy az intézet meg-teremtse a közvetlen 'kapcsolatot a tudományszak munkásaival. Reprezentálja, hogy
839»
Jugoszláviában — a távoli Splitben, Zadarban és L j u b l j a n á b a n is — dolgoznak m a -gyar—délszláv összehasonlító tudományokkal foglalkozó akadémikusok és egyetemi tanárok. Megvan t e h á t az alap, hogy létrejöjjön a k é t ország tudósainak folytonos és eredményes kapcsolata. Az értekezlet a magyar—délszláv művelődési kapcsolatok nagy m ú l t j a ellenére első volt a maga nemében. Tartózkodnia kellett t e h á t a z összegző megállapításoktól. A fél évezredet átfogó huszonnégy előadás elsősorban részletkutatásokat publikált. Sorozatnyi filológiai fölfedezést, egy, a jövőben b i z o -nyára megszülető magyar—délszláv kapcsolattörténeti szintézis építőköveit. A szer-vezés — természetes módon — n e m ragaszkodott szűk irodalmi szempontokhoz. így Andric, Krleza m a g y a r vonatkozásainak számbavétele és m á s irodalomtörténeti előadások szomszédságában határterületeken kapcsolódva helyet kapott a m ű v é s z e t t ö r -ténet, a színháztör-ténet, a néprajz, sőt a társadalomtörténet is. Különösen n a g y s z á m ú (öt) előadás vette t é m á j á t az irodalomtörténetnek a folklór felé m u t a t ó ágaiból: Az értekezleten is szerepelt szerb-horvát kutatók hasonló" tárgyú előadásai m e l l e t t Andelic Magdolna, akinek kutatásai a délszláv irodalom és népköltészet m a g y a r r a fordítóinak munkásságát t á r j á k föl (Margalits Ede, Dömötör Pál, Radics György).
Ehhez a sorhoz kapcsolódik Vilko Novak egyik korábbi folyóiratszámban m e g -jelent forrásértékű t a n u l m á n y a Pável Ágostonról, a magyar—szlovén kapcsolatok f á r a d h a t a t l a n tudósáról é s a magyarországi Fried István kisebb írásai is. Ú j s z e r ű -ségükkel, úgy tetszik, leginkább figyelemfelkeltőek a konferencián szintén előadó Dávid András sorozatban megjelent tanulmányai, melyek minden bizonnyal egy nagyobb m ű előrebocsátott fejezetei. A filológus gondosságával vizsgálja át a világ-híres, gazdag délszláv népi epikát, hogy annak magyar szereplőit — Nagy Lajost, Hunyadi Jánost, Szilágyi Mihályt, Kinizsi Pált, Mátyás királyt és másokat — számba vegye.
Viszonylag nagy számmal láttak napvilágot a Közleményekben a k i s e b b n a -gyobb folklórgyűjtések. Ha a r r a gondolunk, hogy a z intézet első m u n k a p r o g r a m j a még a legelmaradottabb kutatási ágnak nevezi a folklórt, és a n n a k m á i g nincsen főhivatású kutatója a jugoszláviai magyarok között, akkor m á r i s v a n n a k jeles e r e d -mények. A -gyűjtésben a nyelvészek mutatják a példát, Penavin Olga és Matijevics Lajos, ott van köztük a rádió zenetudományi m u n k a t á r s a , Király Ernő és egy sor lelkes tanár, akiknek a nevét hosszadalmas lenne ide följegyezni. Nemrégen látott napvilágot a Közlemények hetedik, egyben első folklórszáma. (Terv szerint e z u t á n a z évi négy folyóiratszámból egy-egy a négy f ő kutatási terület eredményeit f o g j a közreadni.) Tanulságos hosszabban belepillantani. Ortutay Gyulának a . m a g y a r n é p
-mesekutatás módszereiről szóló tanulmánya vezeti be. A szerzők között t a l á l j u k a z irodalomtörténész Bori Imrét és Bányai Jánost, akik ezúttal a szakemberhiányt e n y -hítendő jelentkeznek folklórtanulmányaikkal. Az utóbbi strukturalista méseelemzéssel. Három balladatanulmány a magyar balladatérkép fehér foltjaiból t ü n t e t el n é -hányat (Tripolszky Géza, Katona Imre, P a t a k y András). Burány Béla két ú j stílusú zentai népballada analitikus vizsgálatát végezte el, fontos példát szolgáltatva a n é p -költészet alkotáslélektani vizsgálatához.
Penavin Olga és Matijevics L a j o s több közléssel szerepelve népnyelvi gyűjtések szerzői is. A nyelvészet további jelentős ágai a szótárkészítés, a kétnyelvűség vizs-gálata, a jövevényszó-kutatás és a magyar—szerv-horvát összehasonlító nyelvészeti vizsgálatok, melynek művelésére m á r magyarországi és jugoszláviai k u t a t ó k b ó l k i s tudományos munkaközösség is létrejött. A kutatások vezetője az intézet belső m u n -katársa, Mikes Melánia. A nyelvészek az elődökről sem feledkeznek meg, a m i n t a z t az Adán, Szarvas Gábor emlékéhez kapcsolódó nyelvművelő ünnepségek t a n ú s í t j á k . A történetkutatást, a -hol „'k>ultúrtörténet"-nek, hol „művelődéstörténet"-nek nevezett, a történettudomány több ágához tartozó vizsgálódások képviselik. Lőrinc P é t e r a Bánság legújabbkori szellemi életével, az elsősorban ott ténykedett, v a g y s ű r ű n megfordult neves tudós egyéniségekkel (Szentkláray Jenő, Aszlányi Dezső, Czirbusz Géza) foglalkozó tanulmányait tette közzé. Kisebb cikkek szólnak k ö n y v t á r a k , folyó-iratok, egyesületek történetéről is.
840»
Irodalomtörténet — összehasonlító irodalomtörténet — összehasonlító folklór — népköltési gyűjtés — népnyelvi gyűjtés — kétnyelvűség-kutatás — összehasonlító nyelvészet — nyelvtörténet — művelődéstörténet: megvan tehát a lánc, mely egybe-fűzi a hungarológiai tudományokat. Megvan a lehetőség, hogy a jövőben, ha az intézet még inkább megerősödik, valóban komplex kutatásokat t u d j a n a k kezdemé-nyezni és véghez vinni. A magyar—délszláv kapcsolattörténeti és összehasonlító vizsgálatok is jelen vannak az intézet minden munkaterületén. Ha n e m is mindenütt egyenlő erővel, de ez is egységbe fogja a tudományos törekvéseket. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy az intézet nemzetiségi tudományos intézmény. Feladat-körének ¡bizonyos „csonkasága" nemzetiségi voltából és a sajátos jugoszláviai hely-zethez való alkalmazkodásból adódik. A művelődéstörténetnek nevezett kutatási te-rület a történetkutatásnak — mint láttuk — több ágát jelentheti, de n e m pótolhatja a történetírást. A Vajdaság 1918 előtti története a kelet-európai fejlődés különös vonalát képviseli, fentebb szóltunk róla, miként tették a telepesele k u l t ú r t á j j á a töröktől elpusztított vidéket. A középkori történet sem kevésbé fontos kutatási terü-let. Az egykori Bácska és Szerémség a középkori Magyarország leggazdagabb mező-gazdasági t á j a i közé tartozott. Akad a föld alá süllyedt falvakat kiásó régésznek m u n k á j a . A folklórkutatások aligha elválaszthatók a tárgyi néprajztól. A vajdasági tudományos életben azonban a történetkutatás (benne a fontos nép-, település- és jogtörténet), 4 régészet és a tárgyi néprajz a múzeumok feladata. Ott biztosítják számukra a személyi és tárgyi feltételeket. A Hungarológiai Intézet csupán azoknak a tudományoknak a -művelését vállalhatja magára, amelyek szorosabban kötődnek a nyelvhez. Tudván, hogy a vajdasági tudományos kutatóhelyek közt n e m elérhetet-lenek a távolságok, bizonyosra vehetjük, hogy kialakul m a j d az intézet és a múzeu-mok egymást támogató és kiegészítő m u n k á j a is. Nem a türelmetlenség szól akkor sem, h a a „csonkaság" más oldalairól szót ejtünk: hiányzik a szociológia, a közgaz-daságtan, a demográfia és a földrajz is az intézet kutatási területéből, csupán a szó
— hungarológia — t a r t a l m a kötelez bennünket, hogy ezt szóvá tegyük. A jugo-szláviai magyarok ¡mindinkább önállósuló és megerősödő tudományos élete biztatás arra, hogy később a nemzetiség önismeretének szempontjából fontos többi tudomá-nyok is fórumot kapnak. Az intézetnek sokszor magának kell megteremteni a to-vábbi ¡kutatásokhoz szükséges tudományos segédeszközöket is, bibliográfiákat, reper-tóriumokat. Bibliográfiai Füzet-einek ez ideig három száma látott napvilágot, első-sorban főhivatású bibliográfus munkatársa, Pastyik László jóvoltából. A Közlemé-nyek-ben is szükségszerűen nagy még az adatközlések száma a tanulmányokéval szemben. -Mindez semmit sem von le az eddig végzett m u n k a értékéből. Az újvidéki Hungarológiai Intézet két esztendő alatt irányító fóruma lett a jugoszláviai ¡magyar tudományos életnek. Méltán t a r t h a t j a nemzetiségi jogai egyik szép megvalósulásá-nak a jugoszláviai magyarság. Az intézet m u n k á j á b a n realizálódmegvalósulásá-nak a jugoszláviai magyar értelmiség kibontakozó hagyomány teremtési törekvései. Tennivalójuk bőven akaid, hiszen hosszú időn keresztül kevés figyelmet fordítottak a nemzetiségi lét e fontos feltételére. Nemcsak m a g u k n a k kell fölfedezniük és megőrizniük a jó és érté-kes hagyományokat, hanem számunkra is. Akkor lesz időálló a hagyomány, ha nem marad csupán nemzetiségi tradíció. Ha ugyanis azzá merevedik, azonnal fokozottabban veszélyezteti, hogy provinciális tudományoskodássá, helytörténetírássá, é r d e k -telen vizsgálódássá, néhány kutató egyéni ügyévé válik a hungarológia. A Hunga-rológiai Intézet eddigi m u n k á j a -mindenben reményt ad arra, hogy n e m csupán egy nemzetiség, nem is egy nép, hanem összekötő kapocsként több nép értékes ¡hagyo-mányát kutassa föl és tegye közös kinccsé.
841»