Úgy tetszett, hogy a fent keringő madarak mindegyike torkaszakadtából rikoltozik. Az ugatásba egyre több hang vegyült, egyre nagyobb
Hirtelen egy nagy koppanás hallatszott az ajtó felől.
Ahogy odakapták a fejüket, látták, ahogy egy méhraj egyedei egymás után repülnek neki az üvegajtónak. Zümmögésük betöltötte a helyiséget, ijesztően visszhangzott az üres előtérben.
Sam hirtelen kapcsolt.
- Lefelé! Gyorsan, futás! - kiáltott rá Kathyre.
Ahogy lefelé futottak a lépcsőn, már tisztán kivehetővé erősödött az az átkozott búgó hang. Alig értek le, a férfi gyorsan becsapta az ajtót és be is pillanattól, amikor ők is elporladnak.
Egy idő után Sam nem bírta tovább.
- Felmegyek és kinézek - jelentette ki.
- Ne, várj még! - riadt meg Kathy.
- Már két vagy három óra is eltelt, mióta lejöttünk. Az első támadás maximum tíz-húsz perces lehetett. Muszáj megnéznem, nem ülhetünk itt egész nap.
74
- Rendben - adta meg magát a nő. - De kérlek, légy óvatos!
- Ha nem jönnék vissza, csak akkor gyere ki, ha már teljesen csönd lesz.
Az ajtóhoz lépett. Hátában érezte a nő tekintetét.
Tudta, Kathy iszonyatosan meg van rémülve. Az igazat bevallva, ő is nagyon félt, de tudni akarta, látni akarta azt, amit sejtett.
Fellopakodott a lépcsőn. Az utolsó lépcsőfokon megállt hallgatózni. Nem hallott semmit. Fura, hátborzongató, természetellenes csönd vette körül.
Kilépett az előtérbe. Lassan odaballagott az ajtóhoz.
Már nem óvatoskodott, egyszerűen csak az agyának akart időt adni, hogy elfogadhassa a nyilvánvalót.
Kilökte az ajtót. Körülnézett. Nem vonyítottak, csaholtak a kutyák, a mókusok sem futkostak egyik fától a másikig. A méhraj is eltűnt. Az ég is üres volt, még felhő sem mutatkozott, csak finom por szitált lefelé.
Percekig állt az ajtóban, és égő szemekkel nézte az ürességet. Aztán megfordult, hogy lemenjen Kathyhez a széfterembe. A lépcsősor tetején ott állt a nő, és könnyes szemekkel nézett rá. Szó nélkül megrázta a fejét. A nő arcán végigcsorogtak a könnyek.
- Érezték, tudták mi következik! - suttogta.
Sam elértette. Bólintott.
Kathy válla rázkódott, de néma maradt. Befelé sírt. Sam odament hozzá, átölelte. Érezte, ahogy a nő hozzásimul, és magához szorítja. Hosszú ideig tartották egymást így összekapaszkodva. Amikor végre kibontakoztak az ölelésből, szó nélkül levonultak. Kathy megterített, míg Sam kibontott
75
pár konzervet. Némán ettek. Végül a nő nem bírta tovább a csendet.
- Biztos, hogy mindenki meghalt? - kérdezte. - Nem hiszem el, hogy csak mi maradtunk!
Sam összerezzent a váratlan kifakadás hallatán.
Kathy nem várta meg a férfi reakcióját, nagyokat hadonászva folytatta:
- Mások is életben maradhattak. A metróban, a bányákban, a pincékben. Keressük meg őket!
- Úgy gondolod, hagyjuk itt a bankot?
- Most délelőtt van. Sétáljunk körbe a környéken, nézzünk szét. Amikor szürkülni kezd, visszajövünk.
Nem bírom itt tovább tétlenül. Megbolondulok!
Legalább, ha embert nem is, de valami élőt találjunk! Valami állatot, egy kutyát, madarat, bogarat. Bármit!
- Rendben - biccentett Sam. – Rakjunk össze pár dolgot, és vigyük magunkkal. Vizet mindenképpen vigyünk.
Lassan ballagtak a környékbeli utcákon. Először még időnkét kiabáltak, hátha valaki meghallja őket.
Később már csak némán mászkáltak egyik utcából a másikba. Délutánra sikerült megkerülniük a parkot.
A másik végében kis tó bújt meg a fák alatt.
Megszaporázták lépteiket. Amikor odaértek csalódottan sóhajtottak föl: egyetlen egy szitakötő sem járőrözött a víztükör felett. Már egy árva szúnyognak is örültek volna. Nem volt. Kifáradva,
76 alatti állatokra is figyelmesek lettek. Ebihalak rótták bamba lassúsággal a köreiket, néhol még egy-egy béka is ki-kidugta az orrát a víz alól. Az egyik öbölben apró halak tömegeit figyelhették meg a sekély vízben.
Megkönnyebbülten kacagtak fel. Órákon keresztül ültek a tó szélén megdermedve, nehogy elriasszák az állatokat. Apró rovarokat láttak a víz alatt, minden egyedet kitörő örömmel üdvözöltek.
Egészen szürkületileg ott maradtak, már sötétben értek vissza a bankfiókba.
Vacsora közben ambivalens érzésekkel küszködtek. Egyrészt örültek a felfedezésnek, hogy van még élet rajtuk kívül, másrészt pedig az állatok elpusztításából tudták, hogy a támadás még folytatódik. A támadás. Ez lett a férfi vesszőparipája.
Vacsora után azon elmélkedett, ki tehette ezt az egészet és miért. Egyesével számba vette a lehetséges jelölteket, de a mai történés egyszerűen nem illett a képbe. Minden egyes alkalommal sikerült magát megcáfolnia. Kathy nem szólt bele a
77
monológba, csak meredt maga elé. A végén maradt az eddigi tanácstalanság.
Lefekvés előtt gondosan magukra zárták az ajtót.
Egy ideig gondolkodtak rajta, hogy őrséget állítanak éjszakára, de rájöttek, hogy semmi értelme nem lenne, így mind a ketten elaludtak.
Sam borzasztóan rosszul aludt. A feleségét látta álmában, ahogy a konyhában állt a pult mögött és hagymát pucolt. Közelebb lopakodott, ekkor azonban az asszonyra lecsapott egy fehéren izzó nézni. A felesége sikoltozott a fájdalomtól, könyörgő szemekkel nézte a férfit. Hirtelen lángra lobbant, fáklyaként égett. Leégett a haja, a bőre, a húsa, aztán groteszk módon a csontváz is begyulladt.
Csak a szeme nem égett, végig Sam szemébe kapaszkodott. Aztán a csontváz porrá omlott össze, a szemek is eltűntek végre. Sam még az orrában érezte az égett hús szagát, mikor a fénynyaláb megszűnt. A pult előtt csak egy szürke porkupac maradt, közepében a jegygyűrűvel. Sam sírva nézte, nem tudott közelebb lépni.
Arra ébredt, hogy valaki rázza. Felült a sötétben.
Kathy zseblámpával rávilágított.
78