2010. május 19
Hiszek egy igazságos Istenben.
Hiszek benne, mert megteremtette a valamikor tejjel-mézzel folyó gyönyörű szép Nagy-Magyarországot; hiszem, hogy ezt Ő nem felejti el!
Hiszek az egyetlen, bennünket befogadó Hazában, ahol fűzfák árnyékában patakok csordogálnak, a vizet nagy folyókba gyűjtve viszi tovább a tenger ölelő karjaiba.
A zöldellő lankákon, erdőkben őzikék, és nyuszik futkosnak, fák ágain mókusok ugrándoznak, madarak dalolnak, fészkelnek, és költik ki, a fiókákat. A tavakban ficánkoló halak élnek, a réteken tarka virágok nyílnak, legelőkön hatalmasra nőtt, fehérszarvú magyar-marhacsordák legelésznek. A Magyar Alföld hatalmas síkságain aranyló búzatáblák kalászait lengeti a szellő, melengető napsugár érleli, és abból sütik a páratlanul finom kenyeret, amilyen sehol nincs a világon.
Nemzetünk hírneves tudósai világhírű találmányokkal ajándékozták meg az emberiséget. Írók, kötők, művészek különleges alkotásaikkal elismerést szereznek itthon, és a nagyvilágban. A dolgozó emberek gyárakban és földeken szorgalma-san végzik a fáradságos munkát. Városokban és falvakban élő szegények-gazdagok, idősek és fiatalok valahányan áhítják a békét, hogy munkájukat nyugalomban végezzék. Ifjaink abban reménykednek, hogy tanulmányaikat befejezve, mindnyájan a haza javára fejtsék ki megszerzett tudásukat.
Kisgyermekek a játszótéren, vidáman kergetőznek; mi higgyünk abban, hogy mire felnőnek, gyűlölködés helyett újra szeretet él minden ember szivében.
Istenem! Hiszek örök igazságosságodban, hiszem, hogy e sokat szenvedett nép sorsát jobbra fordítod és bűnbánó nemzetünk keserveit eloszlatod. Hiszem, hogy végre örömet és békességet hozol a sokat szenvedett embereknek.
Amen!
*
Ünnepeink 1848. március 15
54 2013. január 21Ki ne vágyna békeségre, csendre e hazában? Ez az ünnep legyen emlék, a magyarok szent napja! Gondoljunk ma elődeinkre, a márciusi ifjakra, és nagy költőnkre: Petőfire; versével ébresszük fel hazánk alélt népességét!
Ünnep van ma, gyűljünk össze, minden magyar emlékezzen szavaira, ő kiáltja ma is az ifjúságnak: „Talpra magyar, hí a haza!”
Emlékezzünk, az aradi tizenhárom vértanúra, hajtsunk fejet előttük, kik a magyar hazáért ontották vérüket.
Elhagyott temetők sírjaiban porladó csontjukból nyíló sok virág tanúja annak:
ők a hazáért hullatták vérüket. Sokat szenvedtek őseink, békességre vágytak, de a véres tanúságból nekünk már túl sok kijárt! Ne feledjük, tudjuk mindig, mit kell tennünk: fogjunk össze, istenáldást ne szégyelljük, imádkozzunk kezeinket össze-téve.
54 Haibun.
Imában könyörögjünk magyar szentjeinkhez, tekintsenek le hazánkra, mostoha-sorban élő emberekre.
Gyermekeink-unokáink is a szabadságért kiáltnak! Jó lenne már végre, ha gyűlölködés helyett nyugodt élet, béke és megértés jönne, megvilágosodna minden magyar szivében a remény morzsája! Békesség és a szabadság szele lengje körül a magyar otthonokat, egész hazánkat!
Így emlékezzünk e napon a szabadság születésére! Legyünk büszkék Petőfink nevére, és hírnevet szerzett elődeinkre! Ha minden emberben feltámadna a remény, talán egyszer mi is érezhetnénk még, milyen lehet a nyugodt lét!
Jó lenne nyugalomban élni szeretett hazánkban, gyújtsunk ezért gyertyát, hogy az esti fényben lobogjanak, lángjuk világítson el a kivándorolt fiainkhoz, szolgál-janak tanulságul mindnyájunknak, hogy nekünk itt a legjobb: e véráztatta hazá-ban; ha majd megmunkálják mindenütt ismét országunk parlaggá alázott földjeit, akkor
nem lesz éhező, mindenkinek jut kenyér
ebbe a hazába’
nem maradnak fedél nélkül nyomorgó emberek. Amikor – nem csak ünnepeken jóllakva, jól érzi magát mindenki, majd akkor lesz jó itt élni!
Aki jót akar, szeme előtt lebegjen,
csak ezért küzdjön!
Elődeink-mártírjaink is ezt akarták, ezért ontották vérüket, ezt sose feledjük; ne árnyékoljuk be küzdelmüket, emlékezzünk rájuk hálával. A magyar nép hősi múltját elfeledni nem szabad, azzal saját magunk sírját ásnánk meg! Ők már akkor tudták, hogy
nem szabad csendben tűrni, a békességért
néha tenni kell!
*
Üvegerd
ő...
55Salgótarján, 1948. november 17
Álmaimból fölébredtem, kinéztem az ablakon: éjjel nagy puha hó lepte el a tájat, hófehér lett az egész környék. Sajnos, a hó nem maradt meg, olvadni kezdett, de nemsokára megint lehűlt a levegő, és a lecsöppenő vízszemcsék ráfagytak a fák ágaira, a kerítésekre, háztetőkre.
Olyan szép a város, mintha csillogó üveggel lenne bevonva minden, a ház körüli kiskert, az ablakomból látható park fái, a bokrok, háztetők.
Olyan, mint egy üvegerdő – üvegváros – meseváros...
55 Haibun.
Így indultam el otthonról, imát mondtam,
a kis templomban,
majd siettem, hogy el ne késsek az irodából, vár a munka, napestig kell dolgozni.
*
Vágyak
56Szeretem a természetet, állatokat-növényeket, a gyönyörű virágokat, az elbűvölő tájat: a hatalmas hegyeket, csodálom a naplementét, bámulom a kék égen futó- és gomolygó fellegeket. Fiatalon sok feladat nyomta gyenge vállaimat, súlyos időkben neveltem fel mind a három gyermekemet, akik nemsokára felnő t-tek, majd önállóak lettek; én egyedül maradtam, új életet kezdhettem. Végre nyugdíjba mentem, magamról gondoskodtam, meleg otthont teremtettem, hogy időmet barátságos környezetben, a természet közelében tölthessem. Egy szép kertet próbáltam magam köré varázsolni; nyáron az erkélyem tele színes oleande-rekkel,
árnyékos helyen különleges növények
földig nyújtóznak enyhe szellőben muskátlik-petúniák
nekem intenek.
Udvaromban magas nyírfa nyújtózik a magasba, ágai közt a madarak fészkeket raktak, ahonnan egész nap nekem dalolnak. Mindez olyan érzés nekem: mintha kertben madarak, és virágok közt telne életem. Jó érzés az otthonomban egyedül és nyugalomban élni, mindig azt tehetek, amihez épp’ kedvet érzek: örömet lelek benne, hogy magamnak verseket, novellákat, regényeket írok, mivel engem ez éltet.
Mostanában minden nap és éjjel arról álmodom: jó lenne, ha írásaim nem lennének sokáig az íróasztal-fiókjába’ űzve, és
minden könyvemet bekötve és nyomtatva
szeretném látni!
Igen, azt szeretném, ha a kész műveim mihamarább az olvasókhoz eljutnának!
*
56 Készült: 2008. július 4-11. Haibun-nak átalakítva: 2009. április 10.