I . Szín. T á b o r a G a r a n p a r t j á n . I s t v á n , V a z u l, K o p a s z L á s z ló , Z u á r d , H o n t , P á z m á n , T a t a , C s a p a t v e z é r e k .
A h á t t é r b e n k a t o n á k .
ISTVÁN.
Isten segítsen, ámde Wenczelint Segély hadával nem várhatjuk itt be.
Veszprém felől m inden nap új meg új H ir érkezik, hogy ott a pártütő Koppány vezér fejdelmi asszonyinkat, H ű Gizelám’ és Adelájd anyámat Erősen ostromolja. Tudta jól,
Hogy a mi szent hitem s hazám után Előttem a legdrágább : ott van együtt, S csapásival szivén kíván találni.
Isten bocsássa m eg !
VAZUL.
Különben is
A kikre számíthattunk, m ind együtt van ;
S Istenben és ügyünkben bízva, bátran Széliünk csatára.
119
ZUÁKD.
Kisebb csapatok
Minden nap érkeznek még. ím e épen —
(Kopjárt, csapattal jő.) KOPJÁN.
Nem érkezünk-e későn? Messziről A Nyir-vidékről, hol Könd nagy apám Szállott meg és máig utódai
Bírják a földet, hoztam e kicsiny De bátor serget. Nem többet — azért Mert jó öcsém Korzán, a többivel A pártos Koppány táborába tért
— Hajh, ellenem re!
ISTVÁN.
Üdvözölve légy, Ifjú v ité z !
KOPJÁN.
De gyász hírt is hozok, A melyet elhallgatni volna jobb.
ISTVÁN.
Beszélj öcsém — m indenre kész vagyok.
KOPJAN.
H allottad a Thonúz-oba hírét Vezérem?
ISTVÁN.
Ism erém; m i lett vele ?
KOPJÁN.
A lázadásra izgatá Abád
S Kemej körül a népet — és sokan Mellé is álltak, többen ellene.
Űzőbe vették — s ép a m int haza Abádra ért — futtában elfogák.
Ott egy pap — a nevét nem tudbatám meg Vallatni kezdé és téríteni
S ígérte, hogy ha kikeresztelkedik, Kegyelmedet szám ára megnyerendi.
De a konok Thonúz, még konokabb Nej étül is sarkalva, ellenállt — És káromolva Istent s szent fiát Iszonytatón — és téged is, vezérem — A népet úgy magára ingerelte,
Hogy — nem bírom kimondani —
ISTVÁN.
Kegyetlenül ?
Megölték
KÖP JAN (tompán).
Eleven’ eltemették Nejével együtt —
ISTVÁN (megborzadva).
Iszonyú! Ki tette, Tanácsolá ?
KOPJAN,
A pap, kit emliték.
TATA (keresztet vetve).
Szent Krisztusom, h át ily alávaló Szolgáid is lehetn ek!
ISTVÁN.
Iszonyú,
De nem hagyom b ü n te tle n ! E Thonúz Hitetlen és konok volt — Oh de még is H át így nyerünk-e lelkeket neked Szent szeretet vallása ! Iszonyú !
— Nem tudsz fiáról?
KOPJÁN.
Azt hallottam, a Két fejdelemnő védelmére van Veszprémben.
ISTVÁN.
Az egész Kemej s Tomaj S Abád vidéke az övé legyen.
Mit jogtalan foglalt boldogtalan Nemzője el, ő bírja azt örök Jogon.
TATA.
Nemes szivének az csekély Vigasztalás lesz.
ISTVÁN.
Többet mit tegyek ? A kik tevék, példásan büntetem :
Legyen rabszolga mind ! Ki meg nem ért A szabadságra még, legyen rab az.
Oh, mennyit kell, vérivé magyarom, Még szelídülnöd! — Fia ne tudjon erről, A harcz u tá n ig ; rá gondolnom is fáj.
Avagy nem a keresztyén szeretet Nevébe hívtuk őt és tagadott meg Apát, anyát ő ! — Most erről elég ! Menjünk-e h á t?
ZUÁED.
Várjunk három napot, Vezérem; a Tokaj vidékiről,
S Ungvártól és Munkácstól, a hol Ond Dús ágazatjai laknak, kik pedig
123
Hozzád hívek s a Krisztus szent hitéhez
— Mely engem is minap, m in t egy idétlent, Jóságod által megvilágosíta —
Még senki sem jött. Várjuk itt be őket!
VAZUL.
H a idején érkeznek, eljöhetnek
Veszprémbe is u tán u n k ; — hogyha későn, Mikor talán m ár Veszprém elesett,
S a fejdelemnők a neki vadult Koppány kezében —
Irtózom !
ISTVÁN.
Rágondolni is
(Astrik püspök, szerzetes ruhában jő .)
Astrik! Szent atyám, te vagy?
ASTBIK.
Álútakon, de még is egyenest Jövök Veszprémből.
ISTVÁN.
Hogy van Gizelám ? ASTBIK.
Szorongatottan, ám Istenbe bízva És benned. Ötször támadott egész
124
Dühével K oppány; négyszer a falak Ereje — miktől gyors íjászaink is Távol tuclák még tartan i — de m ár Ötödízben egy bátor kirohanással Tudák csak visszaverni sergeink.
A déli részen rés van bontva már, Mit hogy belőlről kijavítni ne Lehessen, éjjel-nappal nyilazással Háborgat az ellenség.
ISTVÁN.
Csüggedés még Nem vett erőt az ostromlottakon ?
ASTBIK.
Az ostromolt vár lelke a kegyes S ép oly erős, hős lelkű Adelájd, Ki m indenütt biztat, rendelkezik, Jelen van a veszélyes pontokon S a csüggedőkbe bátorságot ö n t:
A lelkeken nem hágy, m int a falon, Kést ütni.
ISTVÁN.
El van d ö n tv e ! Senkire sem Várunk tovább — azonnal indulunk.
Bontsák a sátrakat. Hont, adj parancsot,
125 HONT.
Vezér, helyeslem elhatározásod’, M ert sergeink m ár égnek a nemes
Harczvágytol. Úgy tudom, segély hadával Veszprémnek egyenest jő Venczelin.
De mielőtt a harczba indulunk
— S te most először szállsz a síkra ki — Isten nevében téged a keresztyén
Lovagszokás szerint, kardunkkal itt Érintve vállon, lovaggá ütünk Pázmánnal. — Térdre hát, ifjú vitéz S fogadd a kard-él csókját.
ISTVÁN.
Köszönöm.
Jó Tata, szent atyám , kitől nyerém A lelkiek malasztját, gyerm ekül:
Te áldd meg azt a kardot is, mely ím A Krisztus bajnokává avatand.
TATA.
Az én kezem remeg már, nyolczvan év M ár reszketővé tette ajkam’ is.
ISTVÁN.
Agg Simeon te ! drága mesterem, Tedd meg nekem m ég e szolgálatot,
126
S aztán bocsátlak nyugalomra el.
I tt kardom, áldd meg.
TATA.
Isten, áldd meg azt, Hogy szent ügyedben harczoljon vele, Pogányok ellen s győzzön — m int a te S a Krisztus jó vitéze. Ámen.
MIND (halkan utána).
Amen./
HONT.
Térdelj le.
(István letérdel. Hont és Házmán vállára teszik kivont kardjo- kat. Tata és Astrik kitárt karokkal halkan imádkoznak.)
Légy h ü !
PÁZMÁN.
Légy v ité z ! S az ur Vigyen diadalomra.
HONT.
Mint a Krisztus S egyháza jó vitéze kelj föl és Harczolj. — Lovag vagy.
(István föláll.)
127 ISTVÁN.
Uj, nagyobb erőt/ t Érzek karomban. Most ki k a rd ! Suhints
(Kardját ki i onja)
Négy szélbe és vidd szerte esk ü m et:
Hogy míg lehellek, Krisztus szent hitét Terjesztem a kereszttel, védem e
K arddal — s ha győzök m ost: Koppány vezér S a pártütők összes javábul én
Egy talpalatnyit sem veszek magamnak, De Pannon ormán templomot rakok Szent Márton hitvallónak -— s annak és A Krisztus többi szentegyházinak
Adom mind. — Isten engem úgy segéljen!
( Kardját hüvelybe dugja.)
Az indulásra kürtök adjanak jelt.
(Kürtszó, induló. Mind el.)
A függöny legördül.
128
I I . S zín . H a r c z t é r V e s z p r é m a la t t. A s z í n j o b b o ld a lá n a z I s t v á n — , b a l o l d a lá n a, K o p p á n y s á t o r a . M in d a k é t s á t o r f ü g g ö n y e k i n y i t h a t ó s b e v o n h a t ó ; m i n d a k é t s á to r f e n e k é n h á t u l s ó k i j á r a t v a n a s z í n f a l a k k ö z é . H a j n a l i s z ü r k ü l e t . — A f ü g g ö n y f e lg ö r d ü lt e k o r a z I s t v á n s á t o r a n y i t v a , a K o p p á n y é z á r v a v a n . — Istvá n , s á to r á b a n t é r
d e l s i m á d k o z ik .
ISTVÁN (imáját végezve, föláll).
Eddig szivembe nem fészkelte még Magát be k étség ; élő hitem et
Nem ostrom olta egy rossz gondolat sem.
Es most — a döntő pillanatba’ — most Oly nyugtalanság lep meg, a melyet Még hő im ám se bírt lecsillapitni.
Szivem’ szorongás fogja, — félelem, Ha félni férfinak lehetne. — Nem, Te látod Istenem , nem éltemet Eéltem, se m agam ért nem rettegek, De azokért, kiket reám bizál,
Vérzik szivem. Gyilkos szándékkal állok Szemben felével. H át envéremet Kell ontanom ? Feleimet öldökölnöm, Beleikben megforgatni vasam at —
— S Krisztus nevében! «Nem békét hozok
— Mondá — h a ’ fegyvert!» — ámde ő magát Hagyá megölni, másokat nem ölt.
129
Oh, szívesen hagynám szivvéremet Ontatni én is, csak ez által üdv Lehetne nemzetemnek ! — Hasztalan.
Meg kell magam’ nyugtatni — s nem bírom , Avagy legyőzni gyöngeségemet,
És arra sem vagyok elég erős. Koppány, maga, összefont karokkal, áll sátorában.)
KOPPÁNY.
130
Az egy keserű csöpp, mely a diadal Poharába csöppent, m ég ingerle, föl-F,orralva vérem’. Akkor jö tt oda Ez észveszítő asszony, mámorom Teljében, azt fölebb fokozni még.
Láz-alkotása. Én kijózanúltam S világom üres és sivár. De még Lélekzem, élek — és Koppány vagyok, Somogyi herczeg, pártütő vezér.
Ma még legyőzöm Istvánt — megalázom E gyáva, kétszínű szenteskedőt,
Mint engem ő — és összetiprom és
131
Hisz láttam elvérezni. Álmodom ?
Közelb jő — nesztelen — suhanva, m in t Árnyék. Bizonynyal az ! Máskép hogy is Jöhetne át az őrszemek között!
Megállj, ki vagy?
(Adelájd félreveti fát-yolát.)
H ah, a Beleknegíni!
ADELÁJD.
Koppány vezér, még egyszer éljövék M egkérdeni: szeretsz-e ?
KOPPÁNY.
Szólj, te vagy Valóba’ ? Vagy csak megbomlott agyam Káprázata játékot űz velem?
ADELAJD.
Nevemen neveztél.
KOPPÁNY.
Hadd tapintsalak, Mert nem hiszek szememnek. Jer közelb.
ADELÁJD.
Nem léphetek sátradba és neked sem Szabad kilépned onnan. így felelj:
Szeretsz-e?
9*
132
KOPPÁNY.
Úgy szeretlek, m int a liogy Gyűlöllek. Azt mondád egykor nekem, Szeretni és gyűlölni nem lehet
Egyszerre — nézz rám s meglátd, hogy lehet.
ADELAJD.
Akarsz-e nődül, szólj!
KOPPÁNY.
Szeretlek.
ADELÁJI).
És Akarsz keresztyén lenni? szólj.
KOPPÁNY.
Gyűlöllek.
És látd, te is csak ép így vagy velem.
Szeretsz — különben m ért kisértenél Másodszor is? kezed’ nyújtod felém, Kezembe tenni kész. — S gyűlölsz, mivel Pogány vagyok. De hát a szerelem
Kérdez H adú rt vagy K risztust? Csak szeret.
Jer sátoromba. Maradj itt, a mig Istvánt legyőzöm — oh, ha téged itt Tudlak, legyőzöm őt bizonynyal, és
133
Mint Magyarország fejedelme, úgy Kerdem meg ak k o r: lészsz-e nőm ?
ADELÁJD.
Csalódok Én nem gyűlöllek m ert pogány vagy — oh Csak szánlak érte — s mert szeretlek, azt K ívánom : légy keresztyén; ez szerelmem Egyetlen ára.
KOPPÁNY.
S ezt nem adhatom meg.
Fegyverben állok s gyáva nem vagyok, Szerelmed árán sem lehetek az.
Tovább menék, m int visszalépni még Lehetne : végig küzdőm e csatát.
Ha meghalok, jó — tán te megsiratsz, Ha győzök, akkor hozzád én jövök M egkérdeni: szeretsz-e ?
ADELAJD.
Mondd, hiszesz H adúrba te?
KOPPÁNY.
Én semm it sem hiszek már.
Míg élek, élek — aztán semmi sincs.
134.
ADELAJD.
Úgy azt kívánom : halj meg m ielőbb;
Ha ott a túlvilágon fölveted
Szemed’ : megismered Krisztus dicső Ábrázatát. Oh nézz körül — azok közt Kik őt imádva leborulnak — ott Találsz s talán megismersz engem is.
(Sietve el.) KOPPÁNY.
(Utána akar rohanni, de sátra küszöbén megáll.)
Káprázat — eltűnt! Volt — nincs. Álmodám S fölébredék. — Hajnallik, a csatára.
Még senki sincs fenn? — Kardomat, h a m a r!
Hé, hadnagyok!
(Kopasz Zerind, a sátor hátulsó ajtaján, a színfalak mögül jő.) K. ZEKIND.
Fiam, tudod, a vénség Á lm atlan; reszkető pilláimon,
Mint rezgő ágon a madár, az álom Nem bir megülni. Fekhelyem kemény Agg csontjaimnak, tör mindenfelől.
Megnézem, gondolám, ha alszol-e ? De tégedet a csata gondja tart Ébren s alunni nem hagy. Oh fiam, Fiam, mi lesz mind ebből?
135 KOPPÁNY.
Ma van a Döntő nap.
K. ZElilND.
, ✓
Ep azért. Eosz álmaim Vannak, mióta csak Veszprém alatt Vagyunk. De hidd el, nem jó vége lesz.
Tudod fiam, hogy én mindég a békét Tanácsolám.
KOPPÁNY.
S nem hallgatók reád — Szememre hányod úgy-e?
K. ZEEIND.
Isten őrizz!
Semmit se’ hányok a szemedre én.
Hisz okosabb vagy, nem is vagy gyerek már, (Én lettem inkább második gyerekké !) — De hátha még i s ! Sokszor az öreg Szem távolabb lát, gyönge bár k ö zel:
Én e dologból jót nem jósolok.
Gondold meg, oh fiam, jól — h áth a még Nem volna késő —
KOPPÁNY.
H át a te idődben, Mikor a harczra fútták már a jelt,
136
S a paripák tüszköltek és fülök’
Hegyzék — s a láb kengyelbe, a vitéz Nyeregbe szökkent — megfordulni még És visszatérni tán szokásba volt?
Menj, agg atyám, feküdj le és kisérts Alunni még. Aludd el a napot S estére ébredj csak föl, a mikor A diadaljelt fújják kürtösim.
K. ZERIND.
Reméled azt, fiam?
KOPPÁNY.
Biztos vagyok Diadalomban.
K. ZERIND.
Akkor hát lefekszem S alszom, a mig fölkelt a csatahaj.
Be jó, fiam, hogy így m egnyugtatál! (E l.) KOPPÁNY (maga).
Szegény öreg, vaj’ mire ébred? Öt Megnyugtatám, de balsejtelmitől
Ki m ent meg engemet? — Hé, hadnagyok!
(Koppány sátora bezárul, az Istváné kinyílik. — István, Astrik, Hont, Pázmán, Vazul, Zuárd — mind fegyverben — a sátor
ban.)
137 ISTVÁN.
A csata napja v irra d ; adjatok A tám adásra jelt. Mi támadunk.
— És Wenczelin nem érkezett meg
ASTBIK.
Ez Aggaszt. Ne várjuk inkább holnapig?
ISTVÁN.
Ne ! Gizelám szorongva várja m ár Fölmentetését — azt hinné, nem is Sietek őt keblemre zárni.
VAZUL.
Én
Jobb is szeretném, hogy csak majd a nyert Csatára érkezzék meg Wenczelin,
Hadd vívja ki m agának a magyar E nagy nap diadalm át. — Kik ezek ?
(Kürtszó. Wolfer és Hedrik, egy csapat tegzes lovaggal jőnek.) HÉDBIK.
A Wasserhurgi Wenczelin lovag Küldött előre, W olfert s Hedriket, e Negyven lovaggal, hírül adni, hogy Nyolczszáz vitézivel nyomon követ.
138
ISTVÁN.
E jó hírért meglesz jutalm atok.
Kiszén hegyét, melynek favára áll még S egész vidékét nektek adom, ott Építsetek új várat — és legyen Azontúl Hédervári nevetek.
— Most adjatok jelt — kezdjük a csatát.
Isten nevében !
(Hosszú kürtölés. A sátor bezárul. — A kürtszóra csapatok je nek elé 8 vonulnak át a színen, balra, a Koppány tábora felé.
Egyes csapatok élén Hont, Pázmán, Vazul, Zuárd. — A csatá
zok felvonulása a balfelöli színfalak közül történik — a követ
kező jelenetekben.) KABTAL.
(E gy csapat magyarral, egy kisebb csapat németet űzve.)
Szorítsd!
MAGYAROK.
Húj, h ú j! Szorítsd a n é m e tet!
HONT (a német csapat élén).
Eddig — s tovább ne. Vissza, vad magyar, Hadúr-imádó, Krisztus-tagadó.
( Viaskodik Kartállal.)
Derék vitéz vagy, mondd meg a neved’, hogy Tudjam kit ejtek el.
139 KARTAL,
Kardomra van Felírva, olvasd!
(H ont pajzsára vág.) HONT.
Pajzsom nem tanult Olvasni — vágj az elevenbe.
KARTAL.
Ne!
Ezt Merseburgért, ezt a Lech vize Magyar vértől piros h u llá m ié rt!
HONT (minden csapást felfogva pajzsával).
Pajzsom szegény egyikről sem tehet, Miért dühösködöl hát ellene ? Te fogd s ha bírod, ezt hárítsd e l !
(Megsebzi Kartellt.) KARTAL.
Eh, Csak karczolás. Ne hadd magad, magyar.
(Viaskodva el jobbra.) (Korzán balról, Kopján jobbról.)
KOBZÁN.
Magamhoz méltó fársat keresek,
140
Némettel akkor vívok, hogyha m ár Egy sem maradt oly elfajult magyar Ki — Hah, a bátyám ! Jobb'kitérni, m int Testvért gyilkolni.
KOPJAN.
Rám ismert — s kerülni Akar, úgy látom — van hát benne még Testvéri érzés — próbára teszem.
( Kardját megfordította s hegyénél fogva, keresztmarkolatát tartja előre.)
Csak vágj ide — ha mersz.
KOBZÁN (vakon).
Ha m erek-e ?
(Rárohan, de meglátva a keresztet, vúszatántorodik.)
Sátán, ne kisérts!
(Eltakarja szemét.) KOPJÁN (szelíden).
Jó öcsém!
KOBZÁN.
Ne szólj íg y !
(Kardját elejti.) KOPJÁN (hozzá szalad s átöleli).
Megtért Saul, jer, itt van a helyed
141
Köztünk, e testvér-keblen, elvezetlek, Kövess. (Jobbra elvezeti.)
(Teve/, csapattal — Pázmán, csapattal, viaskodva jőnek balról.)
MAGYAROK.
Húj, h ú j ! Szorítsd a n ém etet!
PÁZMAN (vitézeihez).
Ne hagyd M agad! Mióta kardot forgatok,
Még ily meleg napom se volt.
TEVEL.
E lő re!
PÁZMÁN.
Csak vissza! Ezt a nyalka ifjút én Már láttam.
TEVEL.
Jól emlékszel, a Szeren, Az Árpád sírja mellett.
PÁZMÁN.
Most pedig A magad sírja szélén.
142
TEVEL.
Vagy pedig A magadénál.
(Viaskodnak. Tevel elesik. — Koppány, csapattal jő.) KOPPÁNY.
Hol legveszélyesebb A harcz dühe?
PÁZMÁN.
Kérdezd ez ifjútól, H a tud felelni még. Szegénynek itt volt Halálos.
KOPPÁNY.
Az legyen hát néked is.
PÁZMÁN.
Ki vagy te, a ki ily bizton beszélsz ?
KOPPÁNY.
Koppány vagyok.
PÁZMÁN.
Nemes vad, tégedet Másnak hagylak föl e hajtásban, én Csak elkerüllek.
(Katonásan üdvözli s a Koppány csapatával viaskodva, csapa
tostul el balra.)
143 KOPPÁNY (mafia).
Lovagiasb m int b á to r ; majd akad Nekem valóbb pár. — István fejdelem, Hol vagy? Ne hüselj zárt sátradban, én Szólítlak, összemérni kardjaink’.
S nem jő. Talán nem hallja!
(Adelájd, pánczélosan, zárt sisakkal jő.)
Ez sem ő.
0 termetesb e vékony szál legénynél.
Ezt én kerülöm el, nem voln’ dicsőség Elejtenem, (indúl.)
ADELÁJD.
Megállj, hová szaladsz?
Téged kereslek épen.
KOPPÁNY (visszafordul).
Engemet ? Tán vesztedet!
ADELÁJD.
Ne gúnyolj, szembe állj, Szájhős!
KOPPÁNY.
Te szoknyahős, te tejfölös Szájú, te kis h im p ellér!
144
ADELAJD.
Csak csúfolj, De én nem nyelvedet, h a’ kardodat Vágyom kiöltve látni. — Védd m agad’.
(Támadja.) KOPPÁNY.
ügy látom ingerelsz csak. Elhagyott A szeretőd, hogy halni vágyói? — Eh, Vigasztalódj’, a lány mind csalfa szer.
( Vívnak, Koppány csak védekezik.) ADELÁJD.
Elég a gúnyból, most vigyázz !
KOPPÁNY.
Ne fuss Kardomba h á t !
(Adeldjd elesik.) ADELÁJD.
Azt akarám. Csak egy Kis levegőt adj, told föl a sisak- Rostélyom’ egy kevéssé!
(Koppány megteszi.)
Nézz reám, Koppány, megismersz ?
145
KOPPÁNY (elképedve).
Mit tettem ?
A Beleknegíni!
ADELÁJD.
Oh ne bánd meg, — én akartam — Szerettelek — ott fönn találkozunk.
(Meghal.) KOPPÁNY.
Valóban — úgy lehetne? Oh ha nem Csal-álom a hited — találkozunk ! Nem győzni m ár — csak halni akarok.
(Elrohan balra.)
(István, Kopasz Lászlóval, testőr csapatával, jő jobbról az elö- színen. — A sátor mellett fekvő Adelájdot nem látják.)
ISTVÁN (Koppány után kiált).
Állj meg, ne fu ss ! ha hívtál, itt vagyok.
— Nem hallja már.
KOPASZ LÁSZLÓ.
Hagyd felkeresnem őt.
Te a vezér vagy, nem szabad m agad’
Kitenned.
ISTVÁN.
És ő? nem vezér-e szinte?
Szász K . I s t v á n v e z é r . lü
K. LÁSZLÓ.
De pártütő — vérével tartozik A pártütésért ő jót állani.
ISTVÁN.
Jerünk utána, (indulnak.)
( Vazul, csapattal, hadi foglyokkal jő szembe.) ISTVÁN.
Hogy áll a harcz?
VAZUL.
Győzünk m inden felé, Csak még a jobb szárnyunkon ingadoz A hadszerencse. H ont s Pázmán lovag Már nagy előnybe vannak a balon.
E n a középet megzavartam — ott E lhullt egyik rész, a más elfutott, A harm adik lerakta fegyverét, lm foglyaim.
ISTVÁN.
Vigyétek félre őket.
(A foglyokat elviszik.)
Jerünk! — Mi ez? mi baljós tódulás, Mint szél ha visszaüzi a habot, Folyása ellen.
(Szaladó csapat, németek, magyarok, vegyest.)
147
H o, megálljától*!
M it futtok?
(E gyik katonához.)
Szólj, mi történt?
KATONA.
Ellenünk Fordúlt a hadszerencse. Fenevad Módjára, bőszült hegyi medveként Tört sorainkra Koppány s megzavarta Győzelmi m ám orunk’. Hont elesett, Százan rohantak rá, százan viszont Kimenteni —
(Hontot sebesülve hozzák.) VAZUL.
I tt hozzák, sebesülve.
ISTVÁN.
De csak hogy é l ! Vitéz lovag, nagyon Sajnáltalak voln’ !
HONT.
Ne gondoljatok Velem, vezérem ! Jobb, siessetek Oda, holott Koppány, mint sziklafal Foga fel a sebes harcz áradatját S egymásra dönti a rázúduló
10*
148
Hullámokat. Hah, sebem ég, megyek Sátramba, bekötözni. — S Wenczelin Még egyre késik? — Vigyetek, barátim !
(Jobbra elviszik.) ISTVÁN.
Nagy gonddal ápoljátok. El, siessünk, Mert minket is még elsodor az ár,
H a főn nem tartjuk — menjünk ellenébe!
( Üj tódulom. A visszavonuló magyarok és németek, köztök Zudrd és Pázmán, erősen viaskodnak az őket előre nyomó
ellenséggel. Ezek élén Koppány.)
H ah, itt vagy! ép elődbe indulók.
KOPPÁNY.
En rég kereslek s nem valál sehol.
Már árkot is vágtam soraid között, A melybe vér hömpölyg —■ ezen jövék, Boszúmat állni rajtad, a miatt,
Kit kardom ölt m eg !
ISTVÁN.
Ki az, a kiért
— Bár te öléd meg, rajtam állsz boszút ? Akárki, jö szte!
( Összecsapnak. Vazul, Kopasz László közbe akarnak lépni.)
Bízzátok reám,
149
Számolni véle azokért, kiket Pogány dühében népemből megölt.
(Vívnak. Kürtszó jobbról.) PÁZMÁN.
A Wenczelin réz kürtje, ismerem ! Jókor jön a csatát eldönteni S az ingatag szerencsét visszahozni.
( Wenczelin, nagy csapattal, jó.) ISTVÁN.
A kardom e ltö rö tt! Mást adjatok, H am ar egy k a rd o t!
KOPPÁNY.
Késő lesz!
(Le akarja szúrni.) WENCZELIN.
Ne hidd ; Itt az enyém ! (Vív Koppánynyal.)
Vezérem, bizd reám.
Későn jövék, hadd üssem helyre m ost Mit elmulasztók.
YAZUL (Koppányra mutat).
L ankad már, soká Nem bírja.
150
WENCZELIN.
Kérj kegyelmet!
KOPPÁNY.
Nem, soha
WENCZELIN.
De megadom m ár, ha nem kéred is,
— A kegyelemdöfést! (Leszúrja.) KOPPÁNY.
Az átkozott — M egölt! — No most, meglátom — igaz-e A mit ígért — Belekne— (Meghal.)
ZÜÁRD.
Mit beszél ?
VAZUL.
Ki tu d ja ! Haldoklók, mikor szemök Törik meg, álm ot látnak —
ZUARD.
Konokul, Átalkodottan halt.
ISTVÁN.
Ki tudja? Oly név
151
Szakadt le ajkáról, végpercziben,
Mi m ást gyaníttat. Mit tudunk mi arról ? Holtak felett Ítélni nincs jogunk,
A végítélet Istené. — De most Kürtökkel adjanak h írt mindenütt, Hogy elesett a pártütő vezér ; Tovább a harcz ne dúljon hasztalan.
Kik fegyverük’ lerakják, hántalom Ne’kül hozzátok sátorom elé.
(Kürtösök el. Kividről egyre távolabb kürtőié».)
Most m ár a vár is föl van mentve az Ostrom alól — s az ú t szabad. Siess Zuárd öcsém, rád bízom : Gizelám’
Hogy ide kisérd.
( Gizela, Astrik, Örkönd, férfi- és hölgykisérettel, jönek.) GIZELA.
Megelőztelek.
A vár fokáról néztük, hogy rohan A legutolsó őrszem is csatára — Hogy oda-liagyják ostrom-szereik’, A faltörő nehéz kost, sátraik’,
S m ind a mi útunk’ állta — és m ihelyt A tért szabadnak látám , szerelem S öröm szárnyán röpültem egyenest Kebledre.
(István keblére borúi.)
ISTVÁN.
Ide zárva légy örökre,
S csak a halál — későn — szakítson el
C Örköndhez.)
Köszönöm, ifjú, jó szolgálatod’
Hogy drága kincsemet h ű n őrizéd S épségben adtad vissza! Vajha én is így adhatnám neked szerettidet.
ÖEKÖND (sóhajtva).
Ok megtagadtak engem.
ISTVÁN.
Majd utóbb Beszélünk rólok s rólad.
(Gizeiához.) Oh szivem, Mikép aggódtam érted ! — értetek ! De nézd, hogy elfeledtem — hol van ő, Hős m ostohám ?
GIZELA.
Nem láttuk tegnap óta.
Ma hajnalon — mert aggódás s remény Alunni nem hagyott — kerestük őt, De nem találtuk, hölgyei se tudtak Felőle semmit.
OKKONI) (félre).
Isszonyú gyanúin!
ISTVÁN.
De hol lehet? Eossz sejtelem, ne kisérts Koppány utolsó félszava — e név — Szedjétek össze a halottakat,
Kik itt közel szétszórva fekszenek.
(Tevelre mutat.)
lm itt egy ■—- itt is —
ÖRKÖND.
(A sátor mellett fekvő Adelájdot megtalálva.)
M egtaláltam! Oh Nézzétek ő t ! Mi szép halottan is — E felséges mosolylyal ajkain!
GIZELA.
S pánezélban és sisak k al! Mit akart, Hogy ide jött?
ISTVÁN.
A jó Isten sokat E lrejt előlünk — titkait nekünk K utatni sem szabad. — Vigyétek őt A várba föl. Kisérd te is, szivem, Bontasd ki szépen gyönge tagjait E zord hüvelyből. Fektessétek ott
154
Patyolat-ágyra — gyertyák égjenek Feje körül, világítók gyanánt
Lelkének, égbe. -— Menj, menj, ne kutasd A titkokat. — Örkönd, vezesd el őt.
(Adelájd testét fölveszik. — Örkönd, Gizela kisérik a halott- vivőket. — A szín ez alatt harczosolckal és foglyokkal megtelik.)
Nincs harcz sehol m ár?
PAZMÁN.
Nincs uram, sehol.
Ki m egmaradt, letette fegyverét S itt vár kegyelmet — vagy Ítéletét.
ISTVÁN.
Legyen dicsőség Istennek! Övé A diadal. Övé legyen a harcz Zsákmánya is : a Koppány birtoki S mind a ki rajtok mint zsellér lakik, Termése tizedét örök időkre
Pannon-halm ának adja, a hol én Szent M árton hitvallónak templomát A harczi zsákmányból megépítem.
Az ő szolgái lesznek azok is, Kik a keresztvizet föl nem veszik A pártütőkből. A ki fölveszi
S Krisztus hitére tér, legyen szabad, Mert országomba’ csak pogány lehet Babszolga jobbágy, senki más, A Krisztus
Szelíd igája szabadságot á d !
(A foglyokhoz.)
Yálaszszatok h á t !
FOGLYOK.
Szabadok lesz ü n k !
(Lelkesült csoportosat.)
A függöny legördül.
ugyan e tárgykör mindaddig újra kitűzendő, míg a jutal
ugyan e tárgykör mindaddig újra kitűzendő, míg a jutal