amelyben az apró bulgárt egy jó tündér megmenti, és ez nem mese
„Lakhelye tél idején e két városban van, amidőn a tavasz eljön, kimen-nek a mezőkre és mindaddig a városba nem jönkimen-nek, míg ismét tél lesz.”
Gardezi 11. századi afganisztáni földrajztudós a kazárokról (gróf Kuun Géza fordítása; MHK: 154. oldal)
„Hwārimből viszik ki a(...) kecskebőröket, viaszt, nyilakat, nyírfát, sap-kákat, halenyvet, halcsontot hordót, borostyánkövet, szagrént, mézet, mogyorót, sólymokat, kardokat, mellvérteket, hangát, a Saqalibából való rabszolgákat, juhokat és marhákat. Mindez Bulgárból származik.
(...) Szamarkandból (...) a törökök felé brokátszöveteket, mumurğal nevű vörös ruhaszöveteket, lenvásznat, sok selymet, valamint belőle készült ruhaneműket, továbbá pisztáciát és diót szállítanak.”
AL-Mugaddāsi mohamedán geográfus a káliz kereskedőkről (Kmoskó Mihály fordítása, Zimonyi István átdolgozása, 8: 128.
és 129. oldal)
Keszit átvitték a bulgárok sátrába, lefektették a subájára. Nem mozdult, de valamennyire még lélegzett.
– Milyen orvost hívjunk? – kérdezte az egyik embere.
– Ide semmilyent sem érdemes, nem tudnak ezek a kazárok semmit se. Én majd ráolvasok valamit – válaszolta egy másik.
– És ha meghal?
– Hát akkor nem lesz, aki többet parancsolgasson nekünk. Valahogy csak kibírjuk azt is bőgés nélkül. Biztosan nem én leszek az első, aki megsiratja.
– Én se. De még az utolsó se.
– Jó, hogy szóltál. Már sajnálni kezdtem a könnyeidet, hogy elfogynak egy főnök miatt.
Keszi még nem költözött át a másvilágra, de már az ittenien sem volt. Néha felrémlett előtte a sátor belseje, néhány harcos, aztán megint minden elsötétült.
Másnap Csaliskán jött be az udvarra, Keszi legidősebb nővére, akit az egyik magyar nemzet-ségfőhöz, Álmoshoz adtak feleségül, és ott lakott a városban. A rossz hírnek szárnyai vannak, meghallotta, hogy mi történt, és átjött megnézni az öccsét, elvégre valamikor ő is pelenkázta.
Nagy hangon ripakodott rá a katonákra:
– Miért nem hívtatok orvost?
– Minek azt ide? Meg tud ez halni a nélkül is, ha meg akar.
– Kend jól tenné, ha kiállna néha a napra, hogy érjék még az agya. Elnézik, hogy a vezérük a lelkét itt kileheli, és még csak egy szót sem szólnak egy értelmesebb embernek.
– Honnan lehet tudni, hogy ki az? Magának sincs felróva semmi a homlokára.
Csaliskán csak legyintett: – Bolond lyukból bolond szél fúj –, és hazavitte Keszit a lakásukba.
Keszi arra ébredt, hogy egy zsidó orvos ápolgatja. Fején egy nagy kötés volt alul száraz, felül vizes ruhákból, teste sajgott mindenfelé; most már meg tudta volna számolni, hány ütést kapott. Ha szétnézett, azt se tudta, hol van; itt még sohasem járt. Biztosan ez már a másvilág – gondolta, bár túlfelől egészen másnak képzelte el.
Aztán lassan megkezdett ismerkedni a családdal: Csaliskánra nem emlékezett, ő még a bölcsőben vitézkedett, amikor a nővérét férjhez adták; hát megismerte most, a gyerekeit is: a legnagyobbik lány ugyan már férjhez ment, a két legidősebb fiú, Árpád meg Libundi29 meg otthon, a pusztában kóborolt az apjukkal meg az állatokkal; csak a családnak kellett itt laknia a kazárok között, nem utasíthatták vissza az ájisádok szíves meghívásait; de ott volt Ücsöb, meg apróságok is; egy még a bölcsőben, az a rikoltása után csak leánygyermek lehetett. Hiába került át a vezérség a Lövédiekhez, úgy látszik: az Isten csak az Ügyek nemzetség fejét kedveli, őt áldotta meg ennyi egészséges utóddal. Igaz, úgy mondják: a magyaroknál az esőért és a gyermekért nem kell könyörögni, jönnek azok könyörgés nélkül is.
Egy szöszke, öklömnyi leányka egészen Keszi mellé bátorkodott, úgy suttogta:
– Kücsid bátya, hal-e meg hamar?
29Libundi – A nevet Ibn Haijan 10. századi mór geográfus a magyar vezéri listában L.b.nty alakban írja (Elter István fordítása nyomán, Vékony Gábor, új MHK: 885. oldal; az arab szövegben a magánhangzók zömét nem írják ki) Bíborbanszületett Konstantin bizánci császárnál Liuntina. A két forrás összevetéséből jön ki a
„Libunti”. Egy mássalhangzóval többet tartalmaz, mint a Liunti, de előfordul, hogy a magyar elnevezésekben ezekből több van, mint az indoeurópai megfelelőkben, lásd: Ibăneşti-Libánfalva, Lueta-Lövéte, Misentea-Mindszent, Sâniob-Szentjobb stb. A görög név végén az ina végződés valószínűleg az illa szóból romlott, de a török inag is hasonlót jelentett: megbízottat, második illát, az illa segédét (L. Róna-Tas András, 16: 275.
oldal). Bíborbanszületett Konstantin császár egy helyen Liuntinát Árpád fiának írja, de egy másik részben, ahol megnevezi a négy fiút, Liuntina nincs közöttük; és az utóbbi adat a helyes, mert a császár (vagy írnoka) azt a magyar követektől kapta, akik nem sokkal a mű megírása előtt érkeztek Konstantinápolyba, az első viszont az évtizedek alatt, a lejegyzéséig módosulhatott. Tehát „Libunti”. valószínűleg Árpád testvére volt.
Felteheti akárki a kérdést: hogy hívhattak egy magyar embert Libundinak, és miért nem Palinak, Józsinak vagy Jancsinak? Ezeket a neveket a magyarok csak a kereszténység felvétele után kezdték használni. A Libundi is lehet olyan magyaros, mint a Bandi. A név jelentése: szó szerint madárkodós, átvitt értelemben talán szárnyaló, pusztázó; alighanem Libertem ötödik századi „bolgár” vezér neve is e megszólítás ellatinosítsa. A komi nyelvben leb, lébni=repül, egy másik finnugor nyelvben, a (szarapuli) udmurtban lob=repül, lebeg, újmagyar: libben, libeg, liba (11, II: 735. oldal szerint a lib szócskához járult az -a kicsinyítő képző), libuc (egy vízimadár neve). A lib (libu) szótőhöz (átvétel a permi alapnyelvből) kapcsolódott az -n ősmagyar igeképző (3:60. oldal). A név végén ugyanaz a -de, -di régi, kitagadott névszóképző bujkál, mint a Lövédi, Almádi, valódi, oktondi, uruzdi (orosz) szavakban. Árpád neve Bíborbanszületett Konstantinnál Árpádé;
(Árpádész, de a nevek végén csak a magánhangzók után tett sz betűt, a Jelekh, Ezelekh változatlan maradt:
MHK: 128. oldal). Anonymus idejére az utolsó magánhangzó (é vagy î) már eltűnt, de erős a gyanúm, hogy az ő neve végén is a -de, -di képző található. Szerintem a csizmadia szó sem szerb-horvát közvetítéssel került a magyar nyelvbe, inkább csak a középkor végén használatos csizmázia, (11: 545. oldal) A csizmadia elnevezés évszázadokon keresztül valamelyik nyelvjárásban rejtőzködhetett a „varga” takarásában, majd hirtelen fellobbant,és terjedni kezdett. A -di képző a Tihanyi apátság alapítólevelének a „holmodi”, „huluoodi”
„fotudi”, „opoudi”, „lopdi”, „segisti” szavaiban is fellelhető. A dömösi prépostság számára dolgozó sóvágók:
Besedi, Himudi, Satadi, Wendi. Jelenleg a -de, -di helyett inkább az -ász, -ész, -s, képzőket használjuk: lövész, Almás, valós, okos, bolondos, varázsvesszős (16: 286 oldal), cipész, halmos, hullós. A finnugor eredetű
„libu”-t a „madár” főnév váltotta fel (Madara törökül félszeget, félénket jelent; a mádár libu=félénk szárnyas kifejezést eredetileg azért használták, hogy megkülönböztessék a sas- és sólyomféléktől).
A „Levente” különben egy nagyon szép név, főleg hogy a viselőjéről nagy bátorságot sugall – a „lev” a szlávoknál oroszlánt jelentett, a Leontiosz első részének ugyanaz a jelentése, Bölcs Leo bizánci császárt VI.
Leonnak is emlegetik –, de abban, hogy a magyarok már a kereszténység felvétele előtt is viselték volna ezt a nevet, legyen szabad jócskán kételkednem! Vazul és fiai nem pogányok voltak, hanem egy ideig ortodoxok – mint az apa, a nagyapa, mint a fiúk neve erre utal –, ezért fogadhatta uralomra kerülésüket a püspökök egy része is ujjongással (Kézai S, 1: 113. oldal). A Vazul, Vaszilij, Vasile (Baszileiosz) névnek ma is (hibásan) a katolikus László felel meg.
– Miért olyan sürgős ez neked? – suttogott Keszi is.
– Azért, mert édesanyám mind kendet babusgatja. – felelte a csöpp okoska.
– Hadd el, rám fér; rég nem babusgatott senki.
Ücsöb, akinek már több esze volt, oktatni kezdte a húgocskáját:
– Nem szabad ilyent kívánni hangosan, te buta!
Ez az Ücsöb valami betegség miatt maradhatott otthon, mert már jó nagyocska gyermek volt, elbírta volna a vándorlást az állatokkal. Nagy jövőt jósoltak neki, mert hetedik gyermekként született a hét hetedik napján, és harmadik fiúgyermekként, mint ahogy a neve is mutatja.30 Egy másik apróság bal felől kedveskedett:
– Ha kiszúrnám a kend szemét, megharagudna-e?
– Még nem próbálgattam senkivel, de az ilyesmiért meg szoktak.
– És mit csinál, amikor haragszik?
– Olyankor nyersen eszem a gyermekeket.
A fiúcska szemei kikerekedtek:
– Kend is jól elbolondult itt a kazárok között!
– Hol hallottad ezt te?
– Édesanyám mondta.
– És még mit mondott?
– Azt, hogy aki a mi családunkból való, az okosabb is lehetett volna.
Férfiléptek hallatszottak, majd Szabolcs jött be.
– Kend már megint eljött? Hiába jár annyit ide, úgysem hal ez meg – világosították fel őt is az apróságok.
Szabolcs amikor látta, hogy Keszi magához tért, vele állt szóba:
– Hogy vagy Kücsid? Látom: túlról visszaküldtek.
– Igen, azt mondták: még nőjek egy hajkunkorodásnyit.
– Pedig a fejed már eléggé megnőtt; jól rávágott az a marha. Szerencsétlenségedre talált egy másikat is, aki odatartotta. Nem kellett volna kiállnod ellene; ha szólsz nekem, adtam volna én neki párbajt, hogy még most is emlegetné.
– Nem lehettem gyáva az embereim előtt.
– Az embernek nem is kell gyávának lennie, elég, ha okos. Megmondtad volna, hogy üljön31 a párbajozás, amíg egyet... amíg a bajom elvégzem; és míg odavagy, szóltál volna nekem. Még el se kezditek, mire én befejezem.
– Most már az én eszem is megjárná.
– Most már járhatja. Jó, hogy nem a túlvilágon kezdtél el gondolkodni.
30Ücs törökül három, Ücsüzbü: harmadik herceg. Anonymus helyesírása szerint: Usubu.
31Várjon! Az ül igének létezik ez a jelentése is, meg egy másik, a tartózkodik is, bizonyítéknak idézek egy nép-dalrészt:
„Míg az ura vízért jár, Szomszéd legény nála jár.
– Édes uram be jó kend!
Be jó vizet hozott kend!
Hozzon ilyent máskor is!
Ülhet ott még többet is.”