Összegzés: a nemzetgazdasági szintű dekarbonizáció lehetőségei

A nemzetgazdasági szintű maximum és minimum ÜHG-kibocsátási pályák (18. ábra) vonatkozásában megállapítható, hogy a 2016-os adatok szerint Magyarország 44%-kal alacsonyabb ÜHG-kibocsátással rendelkezik, mint az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményébe foglalt bázisév (1985–87 átlaga) és 34%-kal alacsonyabb az ÜHG-kibocsátás, mint 1990-ben. Az 1990-es évek elején a rendszerváltás utáni gazdasági szerkezetátalakulás volt az egyik kulcstényező, amely a kibocsátások csökkenéséhez vezetett. 1992 és 2003 évek között lényegében stagnált a kibocsátás, 2004 és 2013 között pedig ismét folyamatos csökkenés mutatkozott, mely trendben csak a 2010-es évben volt megfigyelhető kisebb megtorpanás. Ezen időszakon belül kiemelkedő mértékű csökkenés következett be a gazdasági és pénzügyi világválság idején elsősorban 2009-ben. A hosszú csökkenő trend után azonban 2014-ben, 2015-ben, és 2016-ban is nőttek a kibocsátások. A 2016-ig tartó tényadatokat követően az előrevetített minimum és a maximum pályák között jelentős mértékben széttartó ÜHG-kibocsátási trend figyelhető meg:

 A maximum ÜHG-pálya esetében a nemzetgazdaság kibocsátása 2020-ig várhatóan több mint 4%-kal emelkedik, majd a növekedés mérséklődik, 2020 és 2030 között 5%-os emelkedés várható, ezt követően azonban 8%-os ÜHG-kibocsátás csökkenés valószínűsíthető ezen forgatókönyv alapján. Ez azt is jelenti, hogy az ÜHG-kibocsátás gyakorlatilag szinten marad:

habár 2016-hoz képest 2050-ben 1%-kal nagyobb lesz a kibocsátás, 2020-hoz képest 3%-kal alacsonyabb ÜHG-kibocsátás várható.

NEMZETI ÉGHAJLATVÁLTOZÁSI STRATÉGIA

111

 A minimum ÜHG-pálya alapján megállapítható, hogy 2016 és 2050 között kiegyensúlyozott és nagymértékű kibocsátás-csökkenés mutatkozik: az innovációs potenciál, szakpolitikai elkötelezettség és szemléletformálási lehetőségek maximális kiaknázásával 2050-re – 2016-hoz képest – akár 77%-os dekarbonizációs szint is elérhető. Megállapítható, hogy a 2020-ig terjedő időszakban közel 16%-os ÜHG-kibocsátás csökkenés mutatkozhat, majd 10 év alatt 35%-os, utána pedig 20 év alatt – 2030-hoz képest – további 58%-os csökkenés vetíthető előre.

18. ábra: A várható minimum és maximum ÜHG-kibocsátási pályák nemzetgazdasági szinten

Forrás: saját szerkesztés

A jövőbeli európai uniós és nemzetközi klímapolitikai célkitűzések szempontjából is kiemelkedően fontos, hogy 1990-hez képest 2030-ra a maximum pálya alapján 29%-os, míg a minimum pálya alapján 64%-os csökkenés várható, 2050-re pedig a csökkenés 34% (maximum pálya) és 85% (minimum pálya) lehet. Ugyanez az 1985–87-es bázisévvel 2030 esetén 39% (maximum pálya) és 69% (minimum pálya) közötti, míg 2050 esetében 43% (maximum pálya) és 87,5% közötti (minimum pálya) ÜHG-kibocsátáscsökkenési érték lehet.

Lényeges, hogy a Párizsi Megállapodás hatálybalépésével indul el az Európai Bizottság égisze alatt a többlet-mitigációs tevékenységek dekarbonizációs potenciáljának meghatározása; 2016.

novemberig tagállami szinten csak a jelenlegi beavatkozások és szakpolitikák figyelembevételével kialakított EU Referencia Forgatókönyv áll rendelkezésre. A minimum ÜHG kibocsátási pálya és az EU Referencia Forgatókönyv közötti tartomány (18. ábra, szürke színnel jelölve) jelöli ki a hazai dekarbonizáció mozgásterét: a költséghatékony és egyúttal a fenntartható fejlődés elérését támogató magyarországi dekarbonizációnak 2050-re 52-85% közé kell esnie (1990-hez képest).

NEMZETI ÉGHAJLATVÁLTOZÁSI STRATÉGIA

112 19. ábra: Egy főre eső ÜHG kibocsátás a különböző kibocsátási pályák függvényében

Forrás: saját szerkesztés

Az egy főre eső üvegházhatású gázkibocsátás Magyarországon – az Eurostat adatai alapján – az EU 28 átlaga alatt volt az egész vizsgált időszakban és csökkenést mutatott. A 19. ábra alapján látható, hogy a minimum pálya megvalósulása esetén az egy főre eső kibocsátás is dinamikusan csökkenne. Ha a kibocsátások az EU Referencia Forgatókönyv alapján csökkennének, akkor 2030-ig csökkenne az egy főre eső kibocsátás Magyarországon, de azután lassú növekedésnek indulna a lakosság csökkenésének következtében.

Szektorális szempontból a főbb következtetéseink az alábbiak:

 Az épületszektor és a hulladékgazdálkodás kibocsátása nagy valószínűséggel csökken, ennek mértéke elsősorban a pénzügyi és szemléletformálási ösztönzők függvénye, amely segíti az új technológiák elterjesztését és a pazarlás mérséklését.

 A közlekedési szektor kibocsátása jelenleg az közlekedési igények növekedésének következtében növekszik, azonban hosszú időtávon közlekedési elektrifikáció elterjedésével, illetve egyéb új technológiák révén várhatóan csökkenni fog e szektor kibocsátása. Ennek feltétele megfelelő pénzügyi és szemléletformálási ösztönzők alkalmazása.

 Az ipar és a mezőgazdaság várhatóan csak kisebb mértékben tud hozzájárulni a dekarbonizációs törekvésekhez. A nem megfelelő irányba ösztönzött termelési szerkezet kialakítása a dekarbonizáció fő gátját is alkothatja, mint ahogy azt a maximum pálya mutatja.

 A villamosenergia-termelés kapcsán megjelenik egy, a szektorok közötti ellentétes kölcsönhatás. Egyes szektorok dekarbonizációs törekvéseinél az elektrifikáció révén lehet elérni

NEMZETI ÉGHAJLATVÁLTOZÁSI STRATÉGIA

113 a minimális (csővégi) kibocsátást. 2035 után a kölcsönhatásból eredő kibocsátás megszűnhet, mivel a villamosenergia-termelésben zéró kibocsátású felesleg-kapacitások állnak rendelkezésre.

 Jelentős dekarbonizációs potenciállal bír az energiahatékonyság javítása, mivel ez minden szektor esetében megvalósítható, a legnagyobb mértékben az épületek és a közlekedés kibocsátás-csökkentéséhez tud hozzájárulni.

 Az épületek fogyasztásában meghatározóak a demográfiai folyamatok, ugyanis 2050-re várhatóan jelentősen csökken a magyar háztartások száma.⁸¹

 A HDÚ a dekarbonizációs potenciál meghatározása során figyelembe vette a szénbányászat fejlesztésével kapcsolatos törekvéseket: a szénbányászat 2013. évben elindult fejlesztési irányai és jövőbeni lehetőségei nem okoznak számottevő változást a vizsgált dekarbonizációs pályák tekintetében. A szénnek a kőolaj vegyipari helyettesítő termékeként történő alkalmazásából eredő kibocsátási hatását az adott iparági dekarbonizációs pályák – a minimális CO2-kibocsátás, illetve a CLT lehetőségének figyelembe vételével – tartalmazzák. A hazai szén kitermelésére alapuló villamos- és hőenergia termelésből származó ÜHG-kibocsátás a CLT alkalmazásával jelentős mértékben csökkenthető, ugyanakkor e technológia alkalmazhatósága további kutatásokat igényel. A legkisebb költségű, legmagasabb társadalmi hasznosságú dekarbonizációs pályák későbbi kialakítása során a hazai szénre alapuló iparfejlesztést az ÜHG-kibocsátások csökkentésére irányuló zöldgazdaság-fejlesztési technológiákkal egyensúlyban szükséges vizsgálni.

III.5. A hazai dekarbonizáció eszközrendszere: az üvegházhatású gázok hazai