Összevetve a középtávú tematikai terve,t az elért kutatási eredményekkel, úgy tűnik nincs szégyenkezni valója az akadémiai tárcaközi programban résztvevő intézmények
nek. Az eredeti kutatási elképzelések annak ellenére döntő részben megvalósitottnak tűnnek, hogy érdemi összevetésünk nincs a program tervezett, ill. tényleges végrehajtási kereteiről. Azaz a kutatóhelyek középtávú tudományos eredményeinek bemutatott összefoglalása koránt sem jelenti azt, hogy lennének adataink az ötéves kutatás együttes ráfordításairól, de - ilyen irányú kompetencia, megbízás hiján - a kutatóhelyekben művelt témák finanszírozásának hozzávetőleges összevetésére sem vállalkozhattunk. A Prog
ramtanács üléseinek napirendre tűzött tárgyköreiből, s az időközben szerzett tapasz
talatokból azonban az mindenképpen kiderülhetett, hogy a kutatások, a műszeres fejlesztés, a nemzetközi kapcsolatok ápolása anyagi bázisának a megteremtése nagy erőfeszítést kívánt meg, s a források megszerzésének többszörösen kipróbált új útjai, módjai ellenére a finanszírozás pénzeszközei mindvégig szűknek és főleg kiszámíthatat
lannak bizonyultak.
A középtávú kutatási program megítélése szemszögéből alapvető fontosságúnak tekinthetők az átfogó témakörök. Ezeken belül is különös figyelmet, törődés érdemeltek (volna) a természeti erőforrások összehangolt hasznosítását megalapozó, azon belül a környezeti hatásvizsgálatokra irányuló kutatások, ill. azon közös elvi alapokra irányuló vizsgálatok, amelyek az erőforrás értékelési módszerek, ki-, ill. továbbfejlesztését és alkalmazását szolgálják. Ez utóbbi tekintetében a különböző intézetek számitógépes adatbázisai kiépítésében, szoftver fejlesztésekben születtek figyelemre méltó eredmé
nyek, de éppen ezek összefogásához, rendszerbe foglalásához nem sikerült pénzügyi támogatást szerezni. Elmaradt a közös (átfogó és országos) erőforráskataszter megterem
tése is. Érzésünk szerint ez utóbbi sikertelenségek arra utalnak, hogy a tervidőszakban kiszélesedett pályázati lehetőségek az interdiszciplináris kutatásoknak, ill. a komplex, alkalmi teamek létrehozásának nem igen kedveztek. Mert hogy például szerényebb összegű diszciplináris kutatás finanszírozására inkább lehetett egyénnek, vagy kisebb kollektíváknak OTKA pályázatot elnyerni, még inkább ipari megbízásokból anyagi bázist teremteni, mint ugyanezt intézményeknek (a TEKI esetében a szakértők széles összefo
gását feltételező természeti erőforrások közös értékeléséhez).
Az elért eredményekre támaszkodó, de az előttünk levő társadalmi-gazdasági átalakulásból eredő szükségleteket is figyelembe vevő fejlesztési irányokat, prioritásokat a természeti erőforrások kutatásában ma igen nehéz kijelölni. E kötet összegezése ilyen kérdésekkel már csak azé rt sem foglalkozhat, mert a hazai erőforrások kutatásának és hasznosításának stratégiai kérdései különösen kiforratlanok. Korlátozottak és bizonyta
lanok az ismeretek például a hasznosító ágazatok jövőbeni alapkutatási menedzserelésé
ről, az alapkutatás szférájából származó eredmények adaptációs, innovációs rendszeréről és általában arról az ipari, mezőgazdasági, infrastrukturális, műszaki és tulajdonosi szervezet perspektívájáról, azok bel- és külpiaci kapcsolódásairól, amelyben a kutatásnak
és a fejlesztésnek megújulva kellene partneri kapcsolatra találni. Minden esetre az a bázis ma még kiismerhető, követhető, amelynek megismerésére, szolgálatára szerveződtek össze öt évvel korábban a kutatási programban résztvevő intézmények. A korábbi bázis megindult, erős átalakulása azonban az örökölt stratégiai poziciókat is átrendezi. De az emlitett piaci viszonyok, a világgazdasági környezet megváltozása miatt is más érték
rendbe kerülhetnek korábban még jónak ítélt járadékot nyújtó termőföldjeink, ill. gazda
ságosan kinyerhetónek tartott ásványi nyersanyagaink. De még a vizkészletgazdálkodás- nak is keményebb üzleti kihívásokkal, jól artikulált regionális (önkormányzati) érdekelt
séggel kell a jövőben szembenéznie.
E kardinális kérdéskörben azonban nem változik, nem változhat a primer termé
szeti erőforrások megítélése. Mégpedig abban nem, hogy a különböző erőforrások hasznositásformái közötti kölcsönkapcsolat, ill. az ezekkel összefüggő környezeti állapot javításának jelentősége folyvást növekszik. Vagyis a környezet minőségét alakitó válto
zások nyomonkövetése, az elkerülhetetlen művi beavatkozások hatáskövetkezményei
nek rendszeres mérések útján történő megismerése, ill. a változásokat előidéző okok és következményeik feltárása mindenképpen prioritást kell hogy kapjon.
A 80-as években munkálkodásunkkal egyre nagyobb nyomatékkai hirdettük és bizonyítottuk, hogy a természetvédelem, a célszerű környezetgazdálkodás nemcsak a
„zöldek”, a környezetvédők feladata, de legalább annyira az erőforráskutató szakem
bereké is. Pontosabban szólva: a természeti környezet adottságainak és erőforrásainak optimális hasznosítása ma már olyan sokirányú kérdéskör, amiben a védelem, ill. a károkozás, a pazarlás megelőzése legalább annyira fontos, mint a termelési láncolat gazdaságossága. Az ilyen közgondolkodás, ill. interdiszciplináris kutatói-tervezői szem
lélet döntéselókészitési gyakorlat kialakulásához az együttműködési készség mellett megbízható (napra kész) információk szükségeltetnek. Azaz sokféle és rendszeres mérés, megfigyelés, az adatok számitógépes feldolgozása szükséges a környezet mindenkori állapotának regisztrálására. Ezek alapján közelíthetők a változásokat előidéző ok-okozati összefüggések, prognosztizálhatók a várható - előnyös vagy hátrányos - változások, ill.
kvantifikálhatók a szükséges beavatkozások paraméterei. A vázolt feladat fölvállalására, elvégzésére jelentős affinitás, készség mutatkozik meg, az ágazati érdekeltségek „sem
legesítése” azonban független szervezet (KÖVIKOR) preferálását kívánja meg.
Az elmondottakból következő szilárd meggyőződésünk, hogy a 90-es évek első felében nem maradhat figyelmen kívül, tovább már semmiként sem odázható el a hazai természeti erőforrások területi (érték-)katasztere megalkotása. Ezen elmaradt, de elmé
letileg megfelelően előkészített kutatás - teljesítése esetén - betetőzése lehetne a 80-as évek elején indult, a természeti erőforrások azonos elvi alapon történő értékelésére irányuló átfogó témakörnek. Az értékkataszter nemcsak az in situ természeti erőforrás
féleségek mennyiségi és minőségi paramétereinek összemérhetőségét, a területi beavat
kozások során elkerülhetetlenül jelentkező károkozások mibenlétét helyezné objektív alapra, de ugyanúgy forrása lehet az általános előny—veszteség kalkulációknak s az optimális - azon belül környezetkímélő - hasznositásformák preferálásának is.
R.L.