TÖRVÉNY ÉS TERMÉSZETJOGI GONDOLKODÁS
SZEMPONTJÁBÓL
1. Elöljáróban: eszmetörténeti elemzési szempont és a kortárs természetjogi (jogfilozófiai) megközelítése az öngyilkosságnak Ha az öngyilkosság természetjogi szempontból való megítélését kívánjuk ele-mezni, akkor két vizsgálati irányt érdemes követni. Az egyikben szükséges fel-tárni azt, hogy a természetjogi gondolkodóknak tekinthet˝o szerz˝ok miként te-kintettek e kérdésre. Már most hozzá kell tennünk, hogy az öngyilkosság csak tágabb értelemben tekinthet˝o természetjogi perspektívából megközelíthet˝o prob-lémának, mivel atermészetes erkölcsi törvénnyel, s nem annyira a sz˝ukebb érte-lemben vetttermészetjoggalhozható vonatkozásba. A másik elemzési irányban pedig érdemes ennek kritikai megközelítését adni magából a sz˝ukebb természet-jogi néz˝opontból mai tudásunk szerint, vagyis egy ma vállalható természettermészet-jogi megalapozását adni az öngyilkosság – s az abban való közrem˝uködés – termé-szetjogi megközelítésének. Ez utóbbit csak érinteni fogjuk, hiszen ezen tanul-mány els˝odleges célja az öngyilkosság természetes erkölcsi törvény szerint való, illetve természetjogi szempontú f˝obb eszmetörténeti vonalainak feltárása és be-mutatása néhány gondolkodó írásain keresztül. A második kutatási irány tekin-tetében pedig saját természetjogi megközelítést kívánunk nagyon röviden adni az utolsó fejezetben, de immáron már csak a sz˝ukebben vett jogfilozófiai problé-mákra kitérve. Ezen záró fejezetben az általunk követett irány tehát jogfilozófiai, s ilyen módon természetjogi, minthogy a személyközi dimenzió sajátosan jogfi-lozófiai vonatkozásaiból tekint az öngyilkosság jobbára pszichológiai és morális kérdésére, mint jogilag is értelmezhet˝o problémára.
Az öngyilkosság tekintetében a pszichológiai érveknek nevezhet˝o megfon-tolások is megjelennek, így például Holbachnál, de jobbára – nézetünk szerint – helytelen megközelítésben. Éppen ezért kívántuk a neves bécsi pszichiáter, Viktor E. Frankl filozófiai antropológiáját az eszmetörténeti bemutatás végén el˝ovezetni, mert megítélésünk szerint ˝o a leghitelesebben, a náci koncentrációs tábor körülményei között, mintegy saját tapasztalatára is reflektálva dolgozta ki nagyhatású logoterápiáját, amely az öngyilkosság problémájára nézetünk sze-rint nemcsak teoretikusan, hanem terápiás körülmények között is bizonyítottan
megoldás lehet. Az öngyilkosságról írva nem a patológia fogja marad szemlé-letében, hanem a normálisan (egészségesen) m˝uköd˝o emberi logoszból indul ki, amelyre irányulva a szenved˝o ember mindig képes az éltet˝o és megvalósítandó aktuális értelmet megtalálni. Végezetül megjegyezzük, hogy részben Viktor E.
Frankl logosz-fogalmára alapította a kivételesen nagy tudományos munkásságot maga mögött tudó olasz jogfilozófus, Bruno Romano az emancipatorikus, sze-mélyközi viszonyokra fókuszált jogfilozófiáját,81ezzel is bizonyítva, hogy több-irányú, eleddig még kiaknázatlan lehet˝oségek rejlenek a híres bécsi pszichiáter elméletében.
1.1. Az eszmetörténeti elemzési keret: a természetjogász Viktor Cathrein nézete az öngyilkosságról
Az els˝o kutatási irány tekintetében olyan szerz˝ohöz érdemes nyúlnunk, aki a klasszikus természetjogi hagyomány reprezentánsának tekinthet˝o, s aki komp-lex és kiérlelt érvelésben foglalja azt össze. Ilyennek tekinthet˝o mindenképpen Viktor Cathrein nagymonográfia formájában kifejtett morálfilozófiája. Így érde-mes az ezen belül tárgyalt elemzését alapul venni az öngyilkosság problémájának megítélésekor, de oly módon, hogy megtartjuk ezen munka többi nagyhatású te-oretikusra reflektáló jellegét. Vagyis a f˝o gondolati szál a Cathrein által követett gondolatmenet, de mivel maga a szerz˝o folyamatosan reflektál neves filozófu-sok szóban forgó nézeteire, így mi is bemutatjuk az ˝o öngyilkosságra vonatkozó gondolataikat, s érveiket – megtartván így a cathreini m˝u dialogikus és gondo-latokat összevet˝o polemikus jellegét. Ezen szóban forgó munka olyan kiérlelt alkotás tehát, amely összefoglalja a tomista hagyományt, de amely a kortárs fi-lozófusokra, azok vonatkozó tanaira is kiterjedt módon reagál, miközben olykor más diszciplínák érvanyagát is bevonja az okfejtésbe, úgy mint a szociológiai, illetve a kulturális antropológiainak nevezhet˝o érveket. Mindez elmondható az öngyilkosság megítélése vonatkozásában is. Az ˝o gondolatainak bemutatásából és értékeléséb˝ol fogunk tehát kiindulni elemzésünkben. Ha be is mutatjuk köz-ben más gondolkodók nézeteit, mindig vissza fogunk térni arra a f˝o elemzési irányra, amelyet Cathrein követ. Hosszabban csak Ágostonnál fogunk elid˝ozni, egyrészt mert ˝o foglalkozott a legbehatóbban az öngyilkosságot támogató érvek cáfolatával, másrészt mert az ˝o nézeteit Cathrein visszafogottabban tolmácsolja.
Cathrein a védend˝o jogtárgy oldaláról közelíti meg az öngyilkosságot, s az életet véd˝olegfontosabbtiltó(„nemleges”)kötelességkéntnevezi meg az öngyil-kosság tilalmát. A definícióját a következ˝oképpen adja meg: az öngyilöngyil-kosság
sa-81 Lásd például a legújabb köteteit: Bruno ROMANO:Sistemi biologici e giustizia.Vita animus anima. G. Torino, Giappichelli Editore, 2009. 101. 103., Bruno ROMANO:Sulla trasformaz-ione della terzietà giuridica. Sette domande al giurista e al filosofo. Torino, G. Giappichelli Editore, 2006. 66., Bruno ROMANO:Diritti dell’uomo e diritti fondamentali. Vie alternative:
Buber e Sartre.Torino, G. Giappichelli Editore, 2009. 91–94., 97.
ját testi életünkszándékoltésönhatalmú elpusztítása. Az önhatalmúság – meg-látása szerint – kizárja azt, hogy foglalkozni legyen szükséges azon a helyzettel, amikor az igazságosan halálra ítélt saját magán hajtja végre bírói parancsra a halálos ítéletet.
Az önhatalmúság jellemzi az akarat tartalmát az öngyilkosság esetén. Az akaratszabadság a morálfilozófiai egyik alapvet˝o sarokköve. Ezért is szögezi le még az erkölcsfilozófia alapkérdéseinek tárgyalásánál Cathrein,82 hogy az ön-gyilkosság nem hozható fel az akaratszabadság ellenében érvként, bármennyire is igyekeznek – írja Cathrein – egyes determinista materialisták az öngyilkosság jelenségét ideológiájuk szolgálatába állítani. (E tekintetben érdekes adalékok-kal fog majd szolgálni Holbach nézeteinek bemutatása egy kés˝obbi fejezetben.) Az öngyilkosság morális oldala nem semlegesíthet˝o az állítólag szükségképpeni, kényszerít˝o okok kauzálishatásaival. Az öngyilkosság lehet˝osége éppen az aka-ratszabadság mellett bizonyíték, ami csakis az ember – s nem pedig más emberi lények – „szomorú kiváltsága” – írja Cathrein.83Ahol ugyanis a vak, szükség-szer˝u önfenntartási ösztönök m˝uködnek, mint az állatoknál, ott kizárt az öngyil-kosság, hiszen azönfenntartási ösztönnekaz ellenkez˝obe kellene átcsapnia, ami lehetetlen. Az embert ezzel szemben nem uralják a „vak” ösztönök. Mint ‘szel-lemi szabad lény’ hatalmában áll, hogy bármihez folyamodjon, amit valamilyen szemszögb˝ol vagy tekintetben jónak vagy rossznak ítél, vagy aktuálisan annak lát. Cathrein tehát azakaratszabadságtényében látja atudatosöngyilkosság le-het˝oségét, azaz megvalósíthatóságát megragadhatónak. Az ember sajátos termé-szetén, azaz akaratszabadsággal rendelkez˝oszellemi szabad lényvoltán nyugszik a tudatos öngyilkosság lehet˝osége. Az embert tehát nem úgy uralja az önfenn-tartási ösztöne, hogy ne tudna szabad akaraton alapuló döntésével ellene tenni, s életét kioltani. Ekkor még semmit nem mondott Cathrein az akarat tartalmáról, annak helyességér˝ol, s különösen semmit még az értelem min˝oségér˝ol, hanem csak az öngyilkosság puszta potencialitásáról, lehet˝oségér˝ol szólt. Az öngyil-kosság ‘tudatossága’ semmiképpen nem jelent ugyanis értelmességet, különösen nem helyességet, vagyis az akarat tartalmának helyességére, az akarat tárgyának min˝oségére értékel˝oen még nem vonatkozik. Csupán annyit fed, hogy az ember akaratszabadsága mindenféle tett megtételére alkalmassá teszi potenciálisan: a morálisan rossz és a jó tettek megtételére is. Az el˝obbiek megsértik, az utóbbiak pedig követik a természetes erkölcsi törvény el˝oírásait.
Cathrein els˝o morálfilozófiai érve az öngyilkosság ellenében szociológiai-történeti, mivel azt hozza fel érvként, hogyminden népönmagában – bizonyos körülményekt˝ol eltekintve – véteknek tartja azt. Az emberbe oltott önfenntar-tási ösztönb˝ol okkal következik – érvel –, hogy „Isten, legalább általánosságban, akarja a mi létezésünket”, s hogy ezért „nincsen jogunkban életünknek tetszés
82 CATHREINGy˝oz˝o:Erkölcsbölcselet. I. Általános erkölcsbölcselet. Temesvár, 1900. 40.
83 CATHREINGy˝oz˝o:Erkölcsbölcselet. II. Különös erkölcsbölcselet. Temesvár, 1901. 54.
szerint véget vetni.”84Az érvelés, mint látható,isteni jogalapú, miközben a tör-téneti példákkal való alátámasztás következik ezután: az ókori görög és római társadalmakra történik utalás, amelyekben szigorúan büntették az öngyilkost te-metési szertartásoktól való megfosztással, illetve más dehonesztáló büntetések-kel. A rómaiaknál a büntetések id˝ovel történ˝o elhagyása nem jelenti azt, hogy a rómaiak vagy azok többsége megengedettnek tartotta volna az öngyilkosságot.85 Vergilius az alvilágba helyezi az öngyilkosokat, akik keservesen bánkódnak el-követett tettük felett – írja –, s a sztoikusok, s így Cicero írásaiból is az t˝unik ki, hogy ezen tettet önmagában tiltottnak tekintették. Seneca és az öngyilkosság többi véd˝oi – akiknek nézeteire röviden ki fogunk térni – csak azon esetekre nézve tartják fenn annak megengedettségét, ha és amennyiben erényes élet né-zetük szerint már nem folytatható. Csakhogy – s ezt már most vessük közbe – a kereszténység szerint mindig és minden körülmények között folytatható, s így folytatandó az erényes élet. Cathrein úgy látja, hogy az említett sztoikusok sem gondolták azt, hogy bárki is maga rendelkezhet önkényesen az életével. (E tekin-tetben azonban Seneca vonatkozásában némi kételyünk támadhat.) De van egy még fontosabb ismérve az álláspontjuknak: az öngyilkosságot csak a bölcsek számára teszik megengedhet˝ové – emeli ki Cathrein.86 (A Seneca tekintetében említett fenntartást azonban újból említenünk kell.) Azonban a természetjogász Cathrein itt még nem indokolja meg, hogy miért tekintik az antik kultúrák az öngyilkosságot helytelennek, így például nem tér ki arra sem, hogy miként is-merszik meg az azt tiltó törvény: isteni parancs által, az értelem révén, avagy a természetes hajlam alapján, vagy mindezek révén? Csak a hanyatló római biro-dalomban eluralkodó pesszimisztikus világnézet és az általános erkölcsi romlás voltak azok, amelyek nagymértékben segítették el˝o az öngyilkosság elterjedé-sét.87A kereszténység azonban képes volt ezen „kórságot” legy˝ozni olyannyira, hogy a középkorban ritkaságszámba ment – írja helyesen, s valóban szinte nem is találunk „híres”, dokumentált öngyilkosságot e korból.
A görögség erkölcsisége a politikumon belül került meghatározásra, s ez egyben annak korlátját is jelentette: ez voltaképpen Szókratész perének a jelleg-zetessége. A sztoikusok kiszabadítják az embert ebb˝ol a keretb˝ol, de a keresz-ténység egészen új dimenzióba helyezi ˝ot. Ezért Cathrein gondolatmenetét meg-szakítva érdemes azon keresztény gondolkodó öngyilkosságra vonatkozó néze-teit hozni, aki talán a legtöbbet foglalkozott ezzel a kérdéssel, vagyis az ókori, öngyilkosságot támogató vélemények keresztény szempontú cáfolatával.
84 CATHREIN(1901) i. m. 54.
85 Arrigo D. MANFREDINI:Il suicidio. studi di diritto romano. Torino, G. Giappichelli Editore, 2008. különösen ld.: 228.
86 CATHREIN(1901) i. m. 55.
87 Uo.
1.2. Szent Ágoston keresztény erényetikai megközelítése: semmilyen dönt˝o indok nem szól az öngyilkosság mellett
Szent Ágoston talán az a szerz˝o, aki a (kés˝o) ókori öngyilkosság-felfogásokat a legmélyrehatóbban és a leghatásosabban bírálta. Ezért célszer˝u az ˝o kritikáján keresztül bemutatni az öngyilkosság mellett az ˝o korában felhozott, s Ágoston által pedig megcáfolni szándékozott érveket.
Szent Ágoston aDe civitate deicím˝u korszakos m˝uvének rögtön az elején hosszasan tárgyalja az öngyilkosság kérdését az élet és a halál, illetve a keresz-tényi módon viselt szenvedés általánosabb kérdéseibe ágyazva. Így már nem is olyan meglep˝o ez az alapos elemzés, hiszen egyébként a m˝u célja szempontjából nem t˝unhetne központinak a téma, s így indokolatlannak hathatna az ilyen kime-rít˝o elemzés e tárgyban. Szent Ágoston számos teológiai és etikai érvet vesz számba az öngyilkosság helytelenségének kimutatására, melyek közül néhány szorosabban a természetes erkölcsi törvényen alapul.
Az egyik fontos kiinduló elv az, hogy „senkinek sem szabad önhatalmúlag még azt a másik embert sem megölnie, akinek a megölésére a törvény engedélyt adott”.88 Következésképpen a végrehajtó személyének és magának a végrehaj-tásnakis jogszerintinek, jogszer˝unek kell lennie, s nem csak a halálos ítéletnek magának. De ebb˝ol következik az is, írja Szent Ágoston, hogy gyilkos az is, aki önmagát öli meg. Ezt úgy kell érteni, hogytörvénytelen (jogtalan) ember-öléstkövet el. Morális szempontból továbbá „annál nagyobb b˝unt követ el, mi-nél ártatlanabb volt abban a dologban, amellyel kapcsolatban azt gondolta, hogy öngyilkossá kell lennie.”89Judás öngyilkossága sem menthet˝o, mert árulásának b˝unét ezzel még tetézte, miközben nem engedett helyt az üdvös b˝unbánatnak, másrészt – s ez a dönt˝o mozzanat a mi szemszögünkb˝ol – öngyilkosságával „egy b˝unös embert ölt meg, és mégis nemcsak Krisztus, hanem saját halálának vádjá-val fejezte be ezt az életet”, azaz „saját b˝une miatt, de mégis egy másik b˝un el-követése által halt meg”. Az öngyilkosság nem kiengesztel˝odés, nem megoldás tehát, így nem is megnyugvás, hanem ezek durva támadása egy olyan b˝un ál-tal, amelyet nem indokolhat vagy igazolhat semmilyen korábban elkövetett b˝un.
Még kevésbé indokolt az öngyilkosság annak esetében, akin, akinek testén b˝unt követnek el, például azon n˝o esetében, akit megbecstelenítenek.90Ezen esetben, aki rosszat nem követett el, miért tegyen rosszat magának? – teszi fel a kérdést Ágoston. Az ilyen ember ugyanis ártatlan embert öl meg, ami még súlyosabb do-log – tehetjük hozzá –, mintha valaki jogosan halálra ítéltet önhatalmúlag – azaz
88 SZENTÁGOSTON:Isten városáról. De Civitate Dei. I, ford. Földváry Antal. Budapest, Kairosz Kiadó, 2005. 93.
89 SZENTÁGOSTON(2005) i. m. 93.
90 XVI. fejezet „Vajon a fogságot szenved˝o szüzeknek lelki tisztaságát beszennyezhette az a meg-becstelenítés, amelyet akaratuk ellenére követtek el rajtuk?” SZENT ÁGOSTON(2005) i. m.
92–93.
jogtalanul – öl meg. Ha az ember lelke, az erényes akarata tiszta, mert a b˝unt tel-jesen egyértelm˝uen elutasítja, akkor sem lelkét, sem testét nem szennyezheti be a rajta, akarata ellenére elkövetett testi (nemi) er˝oszak,91így semmiképpen sem indokolt az öngyilkosság b˝une.92 Tehát nincsen oka öngyilkosságot elkövetnie annak a n˝onek, akin akarata ellenére nemi er˝oszakot követtek el, s ilyeténkép-pen más valaki b˝une révén becstelenítettek meg – írja Szent Ágoston.93 Sem valakinek bármilyen nagy b˝une (Judás Jézust elárulása, amellyel a gyilkosoknak szolgáltatta ki Isten Fiát), sem másvalakinek valaki más személyén elkövetett, annak becsületét és személyes integritását sért˝o borzalmas b˝une nem indokol-hatja az öngyilkosságot; sem a b˝unösnek, sem egy borzalmas b˝un áldozatáénak öngyilkosságát. Minden reménytelennek t˝un˝o esetben élhet˝o erényes élet, s azt sem valaki korábban elkövetett akármilyen nagy saját b˝une nem hatálytalanítja, sem másvalaki b˝une az áldozat testét nem mocskolhatja be úgy, hogy ez utóbbi erényét sértené. Az erényes élet az ember legmélyebb bels˝o életéhez tartozik, amelyet senki kívülr˝ol nem szennyezhet be, s annak lehet˝osége mindig fennáll a szabad akarat által – tehetjük hozzá. Így a morál végs˝o döntési forrása a jó mel-lett az ember lelke, amelyet a politikum nem tud, nem képes birtokolni, de senki más sem veheti el annak szentségét. Nem állhat el˝o tehát olyan politikai vagy magánéleti helyzet, amikor az ember elveszítené lényegadó jellemz˝ojét, lelkét, azaz az erényes élet lehet˝oségét, minthogy mindig képes és ezért köteles eré-nyesen élni, bármi is történt korábban – így önmaga b˝une vagy másvalaki b˝une az ember testén. Alélekmindigszabad az erényes életre és az emberkötelesis aszerint élni. A sztoikusok érve az öngyilkosság mellett, igazolható öngyilkos-sági helyzetek híján így megd˝olt.
Az öngyilkosság olyan büntetés, amelyet nem érdemel meg az, aki amiatt lesz öngyilkos, hogy nemi er˝oszak áldozatául esett. Az öngyilkos személy, ami-kor magát megöli, akami-kor egyártatlanszemélyt öl meg, azt, akin a nemi er˝oszakot korábban elkövették. Márpedig – írja Szent Ágoston – nem lehet a b˝unt elköve-tetten sem végrehajtani a még ki nem szabott ítéletet a római törvények szerint.
Márpedig aki megöli önmagát nemi megbecstelenítése miatt, az nem hogy még el nem ítéltet, hanem egyenesen egy ártatlant öl meg, s ezt akár egy bíróság-nak is a törvények alapján be kell látnia – olvashatjuk Ágostonnál.94 Vagyis Ágoston helyteleníti azt, hogy egy olyan – közmegbecsülésnek örvend˝o – n˝o tettét magasztalják az ˝o korában, aki ilyen okból lett öngyilkos, ezért kora bí-ráihoz idézi ezen közmegítélést bíráló sorait. Egy bizonyos Lucretiáról van szó, akit egy király fia meger˝oszakolt. Ezt ˝o elmondta atyjának és férjének, akiket
91 „[. . . ] a test nem veszíti el tisztaságát a testen elkövetett er˝oszak következtében, ha a lélek szentsége megmarad.” SZENTÁGOSTON(2005) i. m. 95.
92 XVIII. fejezet „A kikényszerített kéjérzetr˝ol, amelyet akarata ellenére él át a lélek a testen elkövetett er˝oszaktétel alatt.” SZENTÁGOSTON(2005) i. m. 94–96.
93 SZENTÁGOSTON(2005) i. m. 95–96.
94 SZENTÁGOSTON(2005) i. m. 97.
bosszúra tüzelt, majd bánatában öngyilkos lett, minthogy nem tudta elviselni a rajta elkövetett b˝un állapotát. Ha ˝o állna a bíróság el˝ott – írja Ágoston95–, mint az ártatlan Lucretia gyilkosa, akkor milyen ítéletet hoznának az elfogulatlan bí-rák az említett törvények alapján, mikor még a gyilkost sem lehet önkényesen megölni? De ha már nem is lehet az ártatlan Lucretia gyilkosát, azaz magát a gyilkos Lucretiát tettéért elítélni, akkor miért magasztalják halála után az ártat-lan és tiszta Lucretia gyilkos tettét? Még a költ˝oik által dics˝oített alvilági bíráik sem védhetik meg – érvel Ágoston –, s nem térhetnek fel az ilyen öngyilkosok a „felvilágba”, mert ennek ellenében áll az isteni törvény. Ha tényleg nincsen az alvilágban azok között, akik ártatlanul vetettek véget az életüknek, ahogy a véd˝oi mondják, akkor ez azért lehet így, mert titokban ˝o is beleegyezett a b˝unbe, s ezért volt lelkiismeret-furdalása a házasságtörése miatt, tehát nem volt ártatlan.
De ekkor is gyakorolhatott volna b˝unbánatot, s nem kellett volna öngyilkossá lennie. Az igazságkeres˝o retorika mestere egy okfejtés után felteszi a kérdést:
ha valójában házasságtör˝o volt, akkor miért kell dicsérni, ha pedig tiszta volt, akkor miért lett öngyilkossá? Az öngyilkosságot tehát nem indokolja sem a saját b˝un (házasságtörésbe való titkos beleegyezés), sem a mások b˝une (megbecstele-nítés), amit az emberen követnek el akarata ellenére. Ez utóbbi tekintetében el-mondható, hogy a becsület mindig meg˝orizhet˝o, mert az a lélek bels˝o tisztaságát jelenti, s nem pedig egy puszta biológiai tényben áll (er˝oszakos nemi közösülés ténye), de nem is azonos a közvélemény sommás ítéletével, amely esetleg egy
„megesett lánynak” tartja az ilyen megbecstelenített szegény teremtményt is. A konkrét esetben, minthogy a nemes származású Lucretia erkölcsös n˝o hírében állt, ezért úgy vélték, hogy semmiféle hozzájárulási szándék nem lehetett benne.
Ezért öngyilkosságát nem okozhatta saját b˝unrészessége, hanem csak valamiféle fájdalma, de milyen? Ágoston azt mondja, hogy nem a tisztaság iránti szere-tetb˝ol fakadhatott az öngyilkosság indítéka, hanem a szégyen elviselésére való er˝otlensége eredményezhette kétségbeesett tettét.96 A megbecsülésre vágyódó római n˝o érthet˝o módon rendkívüli mód szégyellte a rajta elkövetett gyalázatos er˝oszakot, s azt gondolhatta, hogy életben maradása esetén esetleg úgy gondol-hatják, hogy szívesen t˝urte el azt, ami valójában er˝oszakkal, akarata ellenében, gyalázatos módon történt vele szemben. Szégyenkezett amiatt, hogy a rajta el-követett er˝oszak részesének tarthatják mások, ha elt˝uri a b˝un következményét, s úgy gondolhatta, hogy az öngyilkosság büntetésénektettével, annak elhordo-zásával lelkiismerete tisztaságának bizonyosságát adhatja az emberek el˝ott, amit más módon nem tudott kifejezni, bizonyítani.
A köz megbecsülése, az érdem, a dics˝oség és aköztisztességélvezete vol-tak az erénybeli törekvés f˝o irányai az ókori görögöknél és rómaiaknál. Így azt mondhatjuk, hogy a (politikai) közösség társadalmi megítélése volt a végs˝o
95 Uo.
96 SZENTÁGOSTON(2005) i. m. 99.
mérce. A kereszténység esetében azonban a lélek, s annak erénye túllép ezen, s így az erényes élet önmagában, minden politikai és társadalmi megítélést˝ol függetlenül képes érvényesülni, s a megítélés végs˝o alanya a transzcendens sze-mélyes Isten, aki az üdvözülés szesze-mélyes végcélja. Ez az öngyilkosság kérdé-sében is tetten érhet˝o: a fogságba esett keresztény n˝ok, akikkel szemben ugyan-azon gyalázatot követték el, mint Lucretiával szemben, nem lettek öngyilkosak,
mérce. A kereszténység esetében azonban a lélek, s annak erénye túllép ezen, s így az erényes élet önmagában, minden politikai és társadalmi megítélést˝ol függetlenül képes érvényesülni, s a megítélés végs˝o alanya a transzcendens sze-mélyes Isten, aki az üdvözülés szesze-mélyes végcélja. Ez az öngyilkosság kérdé-sében is tetten érhet˝o: a fogságba esett keresztény n˝ok, akikkel szemben ugyan-azon gyalázatot követték el, mint Lucretiával szemben, nem lettek öngyilkosak,