Önálló tárlat

Magyarországért tett érdemeit. A mecénások jelenléte mutatta, hogy a festőnek München életében is jelentős szerepe volt. A Luitpold-csoport nevében Wilhelm Löwith (1861–

1932) professzor meleg nekrológot mondott a koszorú elhelyezése közben. Kiemelte, hogy nagy művészete, erős karaktere kivívta munkatársai szeretetét és megbecsülését, törekvéseivel pedig elérte a legfőbb célt: a Luitpold-csoport érdekeinek megőrzését és tágítását. A következő nekrológot Messerschmidt mondta, szintén a csoport nevében, majd Meissl Ágoston az Osztrák–Magyar Honfitársak Egyesület nevében búcsúzott tőle.

Schramm Viktor (1865–1929)⁶⁴⁸ palánkai festő szülővárosa nevében tartott halotti beszédet, maga a város pedig egy hatalmas pálma- és babérkoszorút küldött fiának sírjára.

Csúzy Károly a legközelebbi barátai nevében búcsúztatta a festőt.⁶⁴⁹

Egy későbbi interjúban özvegy Eisenhutné a következőt nyilatkozta: „Eisenhut Ferenccel csupán öt évet éltem, de egy művésszel csupán néhány évet sokat jelent élni. Az az élet egy élménydús élet, amely a legszebb álomhoz hasonlítható.‖⁶⁵⁰

alkotásaira az a hagyatéki pecsét, melynek felirata: „Eisenhut Ferencz hagyatéka 1903 Junius 2 MÜNCHEN‖. A pecsét eddigi munkánk során számos alkotáson fordult elő – papírhordozón szárazjel alakjában, és a művész jelzete hiányában többször az azonosítás erősítését szolgálta.⁶⁵⁴

A Társulat titkársága augusztusban arra kérte a gyűjtőket, hogy az idegenben elhunyt bácskai születésű kiváló művész magánkézben lévő képeit bocsássák a kiállítás rendelkezésére.⁶⁵⁵ A tárlat különböző forrásokból összeállított anyaga nagy sikert aratott, és a felismerés erejével hatott. Több fővárosi napilap, hetilap és folyóirat megemlékezett róla, és annak kapcsán a hagyatékról is. Az olvasók több helyen – mint például a Magyar Nemzetben, Alkotmányban, Magyar Szemlében – vezércikként vagy tárca formájában olvashattak hosszabb méltatásokat.⁶⁵⁶ Belőlük derül ki, hogy a tárlat koncepcióját Pauer Géza határozta meg – róla annyit jegyeznek meg, hogy „a Képzőművészeti Társulat üzleti ügyvivője, aki maga is művész.‖⁶⁵⁷ Pauer a beérkezett anyagot, 146 olajfestményt és 82 nagyobb-, 174 kisebb rajzot négy teremben,⁶⁵⁸ három nagyobb csoportot elkülönítve rendezte el: az elsőben szerepeltek az afrikai ihletésű alkotások, a másodikban az első ázsiai, a harmadikban a második ázsiai út művei. Ezenkívül szerepeltek még korai alkotások is, mint például egy életnagyságú Női akt tanulmány.⁶⁵⁹ A kiállítást nem kísérte katalógus, de a cikkek alapján némi képet kaphatunk a kiállítás anyagáról. Úgy tűnik, több esetben maga a cikkíró keresztelte át az alkotás címét: A kígyóbűvölő, Cserkesztánc, Népünnep Bakuban, Bokharai börtön, Tuniszi bazár, Kegyvesztettek, Cserkeszek harca,⁶⁶⁰ Női akt tanulmány, A levélolvasó a bazár kapujában, A vádolt asszony, Tuniszi fegyvertánc, Kávéház, Szövőnők, Egy álom, Kegyvesztett nők, Tifliszi temető, Népünnep a Kaukázusban, Bazárrészlet, Bokharai fazekas,⁶⁶¹ vázlatok Ardotti faluról,⁶⁶² Női arckép (1882), Gül baba halála.⁶⁶³ A tárlat eladással volt egybekötve, a következő arányban és összegért keltek el alkotások: ―113 olajfestmény, 76 passeportouts rajz és 132 rajzlap,

654 Ilyen jelzés több művész hagyatékában is előfordul = Szíj Béla, 1981. 13.

655 Eisenhut műveinek kiállítása. Bácska, XXV. évf. 65. sz., Zombor, 1903. augusztus 28. 3.

656 Keszler József, Eisenhut hagyatéka = Magyar Nemzet, XXII/236., 1903. október 3. 1-2; Márkus László, Eisenhut kiállítás = Alkotmány, VIII/238., 1903. október 8. 1-2; Komorócsy Józsefné, Az Eisenhut kiállítás = Építészeti Szemle, XII / 20. 1903. 270-270; Divald Kornél, Eisenhut hagyatéka = Magyar Szemle, XV/42., 1903. október 18. 502-503.

657 Keszler József, 1903.

658 Komorócsy Józsefné, 1903.

659 Keszler József, 1903.

660 Márkus László, 1903.

661 Keszler József, 1903.

662 Komorócsy Józsefné, 1903.

663 Divald Kornél, 1903.

19.638 korona értékben. Ezekből 2 rajzot az állam vett meg, a többi magángyűjteményekbe került.‖⁶⁶⁴ Az egyik cikk megemlíti, hogy Eisenhut alkotásai mellett Schuster Ferenc (1870–1903) rézmetszetei foglaltak el egy kis helyet,⁶⁶⁵ amit megerősít a Művészet Eladások az Eisenhut – Ipoly – Schuster kiállításon című rövid beszámolója.⁶⁶⁶ A három művész, mert Ipoly Sándort (1858–1902) is említik, művei hasonló okból és módon-, eladással egybekötve, voltak kiállítva. Eisenhut műveit a cikkírók pozitívan értékelték. A Hétben a közönség a következőt olvashatta: ―Nagy ideje volt meghalnia, hogy végre kitessék, milyen biztosan rajzolt, milyen jól szinezett, s egyszer végre ismerjük, hogy legjobb festőink közül való.‖⁶⁶⁷ Az Alkotmányban: „Hogy így összegyűjtve látjuk a munkáit, frappánsabb erővel lép elő a szigorúan pittoreszk világlátás […] nagy vesztesség ért bennünket Eisenhut korai távozásával‖.⁶⁶⁸

Kellő szakmai rálátással Divald Kornél (1872–1931) művészettörténész írt Eisenhut kiállításáról és életművéről.⁶⁶⁹ Divald bevezetőként megállapította, hogy egy elhunyt művész hagyatékából rendezett kiállítás csak akkor lesz kegyeletes és tanulságos, ha nem csak a mester műhelyében talált alkotásokat állítják ki, hanem a múzeumokból és magángyűjteményekből is kölcsönöznek erre a célra műveket. „A kritikának ilyenkor bő alkalma nyílik, hogy egy-egy elhunyt jeles művészt méltasson, illetve behatóan tanulmányozzon‖ – írja és leszögezi: „Eisenhutot művészetünk jelesei közé sorolhatjuk, de a kiállítás nem tárja elő való jelességeit.‖ Közli, hogy a kiállításon szereplő jelentősebb munkák a festő élete utolsó éveiből származnak, „amikor már letért arról az útról, amelyen java sikereit aratta‖. A hagyaték vizsgálatát a 1882-ben festett női arcképpel kezdi, melyen Munkácsy Mihály hatását állapítja meg. Véleménye szerint Eisenhut a Piloty-iskola stílusát „jó sokáig nem tudta megtagadni‖, de „már kezdetben is mentes volt ennek akadémiai szárazságától. Divald ezzel megfogalmazza Eisenhut festészetének egyik fontos sajátosságát, melyet a későbbi művészettörténet nem vett figyelembe, és már nem is tudott hasonló megállapításra jutni, mert a festő műveit később még kevésbé lehetett látni. Nem tartja szerencsésnek Eisenhutnak az impresszionizmus felé hajló törekvéseit akkor, amikor már a magyarországi művészet színterén elérkezett a plein-air festészet elfogadása. A kiállításon szereplő nagyobb kompozíciók zöme mind ebből az időszakból való. Divald

664 Művásár. Eladások az Eisenhut – Ipoly – Schuster kiállításon. = Művészet, III. évf. 3.sz. 1904. 212.

Elektronikus dokumentum: http://www.mke.hu/lyka/03/3-3-7-kronika.htm#6 665 Márkus László, 1903.

666 Művásár. Eladások az Eisenhut – Ipoly – Schuster kiállításon. = Művészet, III. évf. 3.sz. 1904. 212.

Elektronikus dokumentum: http://www.mke.hu/lyka/03/3-3-7-kronika.htm#6 667 A Hét, XIV. évf. 41. sz., Budapest 1903. október 11. 673.

668 Márkus László, 1903.

669 Divald Kornél, 1903.

számára az igazi Eisenhut a Gül baba halála és az Álom című festmények, illetve a közöttük levő időszakban keletkezet alkotásokból olvasható ki. A Zentai csata megfestését szerencsétlenül kieszelt millennáris erőszaknak nevezi, majd hozzáteszi: „s amidőn ennek, s más újabb modorában festett képeinek nincsenek meg a várt sikerei, ő visszamegy keletre, hogy újabb impressziókkal izgassa fel fáratnak vélt lelkét, s maga is csaták forgatagába kerül‖. Itt, a több cikkíró által is említett ardotti csatára utal, melyet Eisenhut Ardott település dombon lévő tornyából figyelt, miközben a „lesgialok verekedtek a chefsurekkel‖670, vagyis „az ardotti cserkeszekre rátört a lergiaiak rablócsapata‖.⁶⁷¹ (kat.

67.)

Divald Kornél végezetül rávilágít Eisenhut pályájának fontos társadalmi szempontjára: „Mint olyan sok kizárólag művészi czéljainak élő mesterünk, Eisenhut is társtalan volt hazájában. Ha aratott is elismerést, nem igen törődtek vele, nem akadt itt rokonlélekre, amely pályáját irányította volna, vagy lelkesítette volna, sem meczénásra, akinek ragaszkodása önmagához következetessé tette volna. Csak a kritika szavát hallhatta, amely fejletlen művészi életű országokban nem a művészi elvek, hanem gyakran csak a művészi divatnak szószólója.‖ Eisenhut sorsát tragikusnak nevezi, mert sok más művészhez hasonlóan a művészeti élet tekintetében fejletlen hazájában nem talált rokonlélekre, és hazájától távol volt kénytelen keresni boldogulását.