Savonarola teljesen a középkori egyház talaján állott, de követelte a romlott egyházi közállapotok megújítását és megrázó, megtérést követelő beszédekben ostorozta az erkölcsi romlottságot. Megbuktatására összefogott az egyházi és világi hatalom úgy, hogy inkvizíciós eljárás indult ellene, eretnekké nyilvánították és 1498.
május 23-án máglyán megégették. A híres reneszánszkori filozófusnak Giovanni Pico della Mirandolának (1462-1494) unokaöccse, Giovanni Francesco Pico della Mirandola (1469-1533) egyik iratában védelmébe vette Savonarolát és hangoztatta ártatlanságát. 1521-ben Wittenbergben ezt az iratot a következő címmel adták ki: Iohannis Francisci Pici Mirandulae Opusculum de sententia excommunicationis iniusta, pro Hieronymi Savanarolae prophetae innocentia.'22
Amikor Wittenbergben ezt az iratot kinyomtatták, Luther az ellene kimon-dott birodalmi átok miatt Wartburg várában rejtőzött. Köztudomású volt, hogy Lutherre is Savonarola sorsa várt volna, ha ellenfelei kezébe kerül. Nem lehetett véletlen, hanem tudatos állásfoglalás és hangulatkeltés, hogy Luther barátai 1521-ben ezt a Savonarola ártatlanságát hansúlyozó iratot közre adták. Talán ennek a propagandának az erősítésére szolgált, hogy ugyancsak egy wittenbergi nyomdában ugyanabban az évben készült az a négy lapnyi röpirat is, amely Savonarola iga-zolására egy reá vonatkozó párbeszédet és néhány közérdekű iratot, köztük VI.
Sándor pápának egy kivonatos levelét közli.23
7. Sok könyvnek ill. műnek van izgalmas története. De ezek közt is különleges hely illeti meg a De Tribus impostoribus címmel ismert iratot.
IX. Gergely pápa (1227-1241)1239-ben azzal vádolta II. Frigyes német-római császárt (1215-1250), hogy környezete előtt Mózesről, Jézusról és Mohamedről úgy nyilatkozott volna, mint „a három csalóról, akik az egész világot megtévesztették".
A császár magát állítólag az antikrisztus előfutárának tartotta, de ezt az állítólagos nyilatkozatot erélyesen cáfolta. Mégis nincs kétség a felől, hogy II. Frigyes és környezete a középkor folyamán mutatkozó »felvilágosodásának" egyik jelentős központja volt.2 4 A reneszánsz és humanizmus századaibein újból előkerült, ill.
feléledt ez a híresztelés a „három csalóról" és a 16. század közepétől fogva egyesek ismételten állították, hogy „az istentelen hazugság" „a három csalóról" nemcsak igaz, hanem hogy az ilyen című könyv nyomtatásban is megjelent volna.26 A felvilágosodás korában egyre inkább keresték ezt az iratot, majd meg is jelentek egyes könyvek azzal az állítással, hogy az volna a sokat keresett mű, amelyet csak nagy titokban adtak beavatottaknak kézről kézre. Ilyen misztifikáció volt az eredetileg franciául több változatban is terjesztett, majd németül is Spinoza II oder Subiroth Sopim címmel, Rom, bei der Wittwe Bona Spe, 5770 megjelöléssel
"Wittenberg, az ifjabb Melchior Lotther nyomdája, 1521. EGyK Lc 207. jelzetű csonka kolligátumában.
23EGyK Lc 207. jelzet alatt.
2 4Vö. Reuter, Hermann, Geschichte der religiösen Aufklärung im Mittelalter, II. (1877), 275.
2 5Vö. Gericke, Wolfgang, Die Wahrheit über dat Buch non den Drei Betrügern, in Theologitche Versuch IVcímű J. Rogge és G. Schille által szerkesztett gyűjteményes kötetben, 1972. (Berlin), 89-114.
megjelent könyv is.26 Ennek ismeretlen kiadója hosszas, szinte kalandos történetet mesél el arról, hogyan jutott állítólag egy frankfurti könyvkereskedőnél a könyv kéziratához, amelyet németre fordítva ad ki.
Időközben azonban az iratnak egy valódi kézirata mégis előkerült. 1716 januárjá-ban elárverezték az 1712-ben elhalt Johann Friedrich volt greifswaldi professzor majd főszuperintendens 18.000 kötetes könyvtárát. Az árverési könyvjegyzékben meglepetésszerűen feltűnt egy De Imposturis Religionvm című kézirat, amelyhez azt a megjegyzést fűzték, hogy ez azonos a hírhedt és sokat keresett De tribus impostoribus című irattal. A kéziratot a magyar történelemből is jól ismert Savoyai Jenő herceg vásárolta meg, még pedig annak csekély terjedelméhez (kvart alakban 11 lap!) képest igen tekintélyes áron: 80 birodalmi tallérért.27
Mielőbb azonban a kézirat új tulajdonosához került volna, sikerült róla egye-seknek másolatot készíteni. Valószínűleg ilyen másolatok alapján készült - kéz alatt és nagyon alacsony példányszámban - két nyomtatott kiadás. Az egyik kiadás címe:
Zwey seltene Antisupernaturalistische Manuscripte eines Genannten und eines Un-genannten. Pendants zu den Wolfenbüttelischen Fragmenten. Berlin. П92?ь De ezt a kiadást is elkobozták. Valójában nem is Berlinben, hanem Giessenben jelent meg és a lefoglalt példányokat Darmstadtba szállították. Kéz alatt mégis sikerült egyes érdeklődőknek néhány példányt megszerezni belőle. Ma igen ritka könyv.
Gericke, aki mint említettük,29 legutóbb igyekezett felderíteni a könyv történetét, e kiadásnak három példányáról tud, belőlük azonban kettő lappang és csak egynek a holléte ismeretes. Lehet természetesen, hogy valahol még lappang egy-két példány.
Mindenesetre jelenleg a soproni a második hozzáférhető példány.
A De tribus impostoribus különleges kritikai problémáival nem foglalkozha-tunk.3 0 Csak annyit kell az elmondottakhoz hozzátenni, hogy az irat valószínűleg a 16. század közepén, talán Olaszországban keletkezett. Bizonyára csak igen nagy titokban, kézről kézre adták tovább egyes „megbízható", a vallás filozófiai problé-mái iránt érdeklődő „ateista", illete materialista gondolkodású egyedeknek. A 17.
század közepén ki is nyomták, de könyvárusi forgalomba nem került, mai szóval:
„magánnyomtatvány" volt. Amikor azután a felvilágosult gondolkodás hatása alatt megjelenhetett és tartalma ismertté vált, úgy járt, mint sok más szenzáció. Egy-szerre megszürkült, gondolatmenete a közben elterjedt felvilágosodás és deizmus hatására elavult. Csak a valláskritikával foglalkozó tudósok számára volt érdekes, a szélesebb olvasórétegekben nem terjedt el. Ennek ellenére ez a kis könyvecske
26„Subiroth Sopim" fordítva olvasandó: „Impostoribus" és így utal az állítólagos tartalomra. -A könyv Berlinben, 1787-ben jelent meg. Vö. Benrath, De tribuí impoitoribui (Realenc. f. Prot Theol.
u. Kinké, 3. kiad. IX. 73.) - A BGK-Ъап D 512. jelzet alatt.
2 7Ma ez a kézirat a bécsi Nationalbibliothek tulajdona. Vö. Gericke, «'. m. 89.
28 A BGK-Ъап D 518. jelzet alatt. - Az un. „wolfenbütteli töredékeket", melyeket az 1768-ban Hamburgban elhalt H. S. Reimarus szerzett, a híres német költő J. Б. Lessing adta ki. Közülök az egyik, mely Jézus történetét és a kereszténység eredetét tárgyalta, széleskörű tudományos vitát indított el. Ez a Vom Zwecke Jeiu und íeiner Jünger című irat is megvan - mint a fentiek - az EGyK-Ъап Lb 731. jelzet alatt.
29Gericke, i m. 93.
30Gericke, i. m. 93. skk.
nemcsak a könyvek történetének, hanem az ateista-materialista gondolkodásnak is különlegesen érdekes emlékei közé tartozik.
Befejezésül hadd említsük meg, hogy mindkét könyv (a Spinoza 11 és a Zwey sel-tene Antisupernaturalistische Manuscripte) az 1838. október 26-án meghalt Torkos Sámuel, Sopron vármegyei „generalis perceptor" (föpénztáros, illetve vagyonkezelő) hagyatékából került az akkor már az Evangélikus Lyceumban elhelyezett E G y K bir-tokába. Torkos Sámuel Torkos József soproni evangélikus lelkész fia volt, a líceum elvégzése után valószínűleg Halléban tanult és bizonyára onnét hozta haza nem-csak felvilágosult gondolkodását, hanem ezeket a fiatal korában keresett és egyes körökben magasra értékelt „titkosnak" számító könyveket is.3 1 így ezek a könyvek érdekes világosságot vetnek a 18. és 19. század fordulójának soproni szellemi életére.
3 1A 34. SE. jegyzetben említett Vom Zwecke Jem und seiner Jünger ugyancsak Torkos hagyatékából származik.
PA J ORIN KLÁRA