A r o k o n o k k ö z ti h á z a s s á g r ó l.
Ha kissé körültekintünk a világban, s vizsgáljuk a házasság körüli szokásokat, felfogásokat a különböző népeknél, nemzeteknél, többek közt arra az eredményre jutunk, hogy a rokonok közötti házasság csaknem mindenütt tilos, vagy legalább is rossz szemmel nézett dolog. Civilizált államokban törvények tiltják a rokonok egybekelését, s míg közvetlen vérrokonok között a
»vérfertőzést« súlyos bűntettnek minősítik s teljes szigor
ral büntetik, addig a távolabbi rokonok házasodását csak különös, magas hatóságoktól függő, kivételes engedély útján teszik lehetővé. Primitív népeknél, kiknek egész lelkülete jobban uralkodik az általános felfogáson vagy közvéleményen mint a legszigorúbb írásba foglalt törvény, maga a közfelfogás teszi lehetet
lenné a rokonok közötti házasságot. A vallás, mely az emberi élet minden kiemelkedő mozzanatát, s így a házasságot is, mindenkor s mindenütt a maga hatás
körébe kerítette, néha igen távoli rokonságokat is házasságakadályozónak tekint.
A rokonok közötti házasságtól való idegenkedés, annak akadályozása és tiltása oly általános,
mond-hatnók az egész emberiségnél feltalálható jelenség, hogy eredetének, mélyebben fekvő okának kutatása a legérdekesebb feladatok egyikének Ígérkezik.
A közönség körében ma az a felfogás uralkodik, hogy a rokonok közötti házasság egészségtelen, gyönge utódokat eredményez. Ezzel magyarázzák a házassági tilalmak keletkezését is. Ez a magyarázat nem fogad
ható el, sőt maga a kiindulási pont is teljesen hibás.
Ennek bizonyítására később térünk rá.
Feladatunk tehát két kérdésbe foglalható :
1. Miben keresendő a rokonok közötti házasságtól való idegenkedés keletkezésének oka ?
2. Igaz-e, hogy a rokonok közötti házasság az utódokra kedvezőtlen, sőt veszedelmes ?
Az első kérdéssel számos kiváló ethnográfus, bölcsész, orvos foglalkozott. Nézzük a fontosabb elméleteket.
Mc Lennan hívta fel először a figyelmet arra, hogy a rokonok közötti házasságtól általában idegenkednek.
Szerinte a vad törzseknél a nősülésnek két faja külön
böztethető meg. Egyiknél szabály, hogy az ifjú saját törzsebeli leányt vegyen nőül (endogamia) ; a másik
nál idegen törzsből köteles feleséget szerezni (exogamia).
Az utóbbi a sokkal elterjedtebb s ez zárja ki a legtöké
letesebben a rokonok közötti házasságot. Az exogamia pedig Mc Lenn an szerint onnan ered, hogy vad népek
nél igen gyakori az újszülött leánygyermekek meggyil
kolása. E z a szokás nagy nőhiányra vezetett, ami ismét nőrabló hadjáratokra adott okot ; e tényezők révén fejlődött ki az idegen törzsbeli nők többre becsülése s az a balítélet, hogy saját törzsbeli, vagyis végelemzés
ben rokonnak tekinthető nőt feleségül venni helytelen és veszedelmes. Évszázadok alatt annyira megerősödött ez a balítélet a közfelfogásban, hogy a vallási és polgári törvénykönyvbe került.
17 2 MENDEMONDÁK A TERMÉSZETTUDOM ÁNY KÖRÉBŐL.
Az első, ki erős bírálat alá véve Mc Lennan elmé
letét, azt megdöntötte, nem kisebb tudós volt mint maga Herb ert Spe n ce r. Nincs célja, hogy érveit fel
soroljam, elég arra a néprajzi tapasztalatra utalnom, mely szerint a gyermekgyilkolás seholsem volt olyan arányú, hogy ez nőszegénységre vezetett volna. Egész Afrikában alig van néptörzs, melynél a leánygyermekek gyilkolása szokásban volna, s mégis mindenütt tilos a rokonok közötti házasság. Mc Lennan elméletében egyál
talán nem találjuk meg az indító okát annak, hogy miért vált volna ellenszenvessé törzsbéli nőt venni feleségül.
^ Herbert Spen cer elmélete már megmagyarázza e felfogás keletkezésének lehetőségét. Az egymással ellen
séges viszonyban élő néptörzsek rablóhadjárataikban, ősidők óta, egyéb ingó értéktárgyak mellett a nőket is elrabolták. A rabolt nő többet ért mint a saját törzs
beli, mert nemcsak élvezeti cikk és házi állat volt, mint amaz, de »trophea«, győzedelmi jelvény is. Kifejlődött tehát a vágy, mennél több idegen nőt szerezni, s a rabolt nők számával együtt nőtt a tekintély. Aki hazulról nősült, pipogya, gyámoltalan ember színében tűnt fel, s kifejlődött az említett balítélet, sőt igen könnyen a törvény.
Hu th, West er m a rk és mások csakhamar rám utat
tak ez elmélet hibáira. Nem valószínű, hogy valam ely törzs oly hosszú ideig — századokig — szakadatlanul győzedelmes lett volna, h ogy a lassú fejlődésű balítéle
tek, felfogások a törvény fokáig erősödhettek volna.
Ahol győztes fél van, ott van legyőzött is, s a várható felfogásbeli különbségek mégsem fejlődtek ki.
Sir John Lu b b o ck azon feltevésből indul ki, hogy őskorban az emberek teljes közösségben éltek. Minden nő minden férfinak felesége volt. A rablás útján szerzett nők magántulajdonná váltak, ennélfogva a törzsbeliek
ORVOSTAN. I 7 3
nél értékesebbek voltak. E feltevés megdül azon, hogy a feltételezett közösség, a >>common-matrimony« aligha volt meg, s a rablott jószág ritkán lesz magántulajdon.
Tylor szerint az exogamia politikai fogás. A fej
lődő törzsnek érdekében állott a szomszéd törzseket mennél több szállal csatolni magához, s ennek egyetlen módja, a különböző törzsek tagjainak házasságra lépése.
A házasságok könnyen belátható óriási politikai jelentő
ségét a világtörténelem minden lapja sokszorosan iga
zolja, de a feltevés mégsem elég kielégítő.
Ko h ler az előbbi elmélethez még azt is hozzáteszi, hogy az exogam ia fejlődését elősegítette az a kellemet
len függő viszony, m elybe az endogamiában a férfi, felesége családjához kerül.
Morgan áll első helyen azok között, akik a rokonok közötti házasságoknak az utódokra gyakorolt kedvezőt
len hatásának megfigyelésében keresték a kötelező
»exogamia« keletkezésének alapját.
Sir Hen r i Ma in e szerint az állattenyésztő és föld- mívelő népek a mesterséges »rokonházasítások« káros hatását is megfigyelhették s átvihették az emberre.
Ez elméleteket megdönti az, hogy a káros hatás lehetőségének ismerete aránylag új dolog, a vad népek nem tudnak róla semmit, s ez a tudat, még ha valakiben meg is van, nem tudná gátolni a szenvedélyeket.
Felmerült ezeken kívül még sok más elmélet is.
A rokonok közötti házasságot tiltották volna, mert féltek, hogy a családi összeköttetés túlságos bonyoló- dottá lesz ; féltek, hogy a házasságokat túlságos fiatal korban fogják k ö tn i; stb. stb.
A felsorolt elméletek mind megdőltek ; közös hibá
juk : túllőttek a célon. Közelebb kell keresnünk az okot.
Ha körülnézünk, azt látjuk, hogy rokonok között maga a szerelem igen ritka. Testvér testvér iránt, fiú anyja, atya leánya iránt szerelmet nem érez. Még unoka
1 7 4 MENDEMONDÁK A TERMÉSZETTUDOM ÁNY KÖRÉBŐL.
ORVOSTAN. 175
testvérek között is ritka e vonzalom. És ha gyakori volna, vájjon tudott volna-e a társadalom gátat vetni, vagy kifejlődtek volna-e egyáltalán a tiltó törvények ? Ezekre a körülményekre West er m a rk irányította a figyelmet, s ezen az alapon építette fel ma már csaknem általánosan elfogadott elméletét.
Tapasztalati tény, hogy akik gyermekkoruk óta együtt élnek, együtt nevelkednek fel, azok között nem fejlődik szerelem. Nem a rokonság az, mely a szerelmet az adott esetekben ritkává, vagy egyáltalán lehetet
lenné teszi, hanem az együttélés, együttnövekedés.
Az ethnográfia száz meg száz példát gyűjtött össze annak bizonyítására, hogy a házassági tilalmak terjedelme az emberek együttélésének fokával egye
nesen arányos. Amely népnél a család távoli ágai is össze
tartanak, együtt, esetleg közös háztartásban élnek, ott a házassági tilalom igen messzire megy (pl. Ausztrália).
Ahol minden egyes házaspár elkülönítve, külön tűz
hely mellett él, ott csak a szülő és a gyermek, továbbá a testvérek közötti házasság tilos (pl. szinghalézek, busmánok). A rokonok közötti házasság elítélésének s tilalmazásának oka tehát az egész világon egy és ugyanaz ; általános emberi, lélektani vagy mondhatnók élettani törvén y: együtt felnevelkedők között nincs szerelem.
Tapasztalás mutatja, hogy egymástól távol, esetleg egymás tudta nélkül felnevelkedő testvérek is szere
lemre lobbanhatnak egymás iránt, ha felnőtt korukban találkoznak. Régi regényírók különös kedvvel ragad
tak ki ily példákat az életből, s még Jókai munkáiban is előfordul. Török időkben hazánkban sem volt pél
dátlan ritkaság. Ezzel szemben alig van rá példa, hogy fogadott gyermekek, vagy másként egy családhoz került, s együtt felnőtt gyermekek egybekeltek volna. Persze az érdek, a pénz, gyakran minden lelki törvényszerű
ségnél erősebb.
Lássuk, most a második kérdést. Igaz-e, hogy a rokonok közötti házasság mindenkor káros hatású az utódokra ?
Ez a ma már általánosan ismert állítás tulajdon
képen nem is oly régi. Re g n a u l tszerint szen t Ágoston
hangoztatta legelőször a rokonok közötti házasság káros h atásá t; utána Burton (1621), Dugard (1671) és Fődére
(1813) orvosi szempontból helyeselték az egyház tiltó intézkedéseit. A kérdés tudományos vitatása Mén ier e
(1856) óta van szakadatlanul napirenden.
Mé n ie r e, a hírneves fülorvos, tette azt az észleletet, hogy süketnémák szülei között gyakori a rokonházasság.
Lehetetlen felsorolni azt a rengeteg adatot és statisztikát, amit a kérdés vitatása folyamán az utóbbi évtizedek
ben rakásra gyűjtöttek. Csakhamar más térről is gyűj
tötték az adatokat, s a rokonok közötti házasságot nem
csak a süketnémaság, hanem a meddőség, nehéz szülés, szörnyszülöttek fejlődése, idegbajok, skrofulózis, gyön- geség stb. okának is tartották.
A z összegyűjtött adatok óriási ellenmondásban vannak egymással. Az bizonyos, hogy gyakran meg
döbbentő adatokkal találkozunk. íg y például a szüle
tett süketnémák 20— 25%-ánál lehetett kimutatni, hogy vérrokon szülőktől származnak. Vagy a meddőséget véve, De v a y 8-szor találta 13 rokon-házaspárnál, Cad iot
14-szer 54 közül. La n c r y statisztikája szerint 100 rokon
házasság közül 16 meddő, 100 nem rokon közül 2 3.
De viszont vannak az előbbiekkel homlokegyenest ellenkező adatok. Saini-Kilda szigetén öt, rokonok közötti házasság átlag 10 8 utódot eredményezett, míg a többiek átlaga 9 gyermek volt. Be m iss 833 rokon
házasság adatait gyűjtötte össze. E házasságokból összesen 3942 gyermek származott, vagy átlagban 4 7 .
A z idegbajokat és egyéb betegségeket is figyelembe véve, sikerül olyan adatokat találni, amelyek
minden-1 7 6 MENDEMONDÁK A TERMÉSZETTUDOM ÁNY KÖRÉBŐL.
ORVOSTAN. 177 kinek végleg elveszik a kedvét a rokonházasságtól.
How e 17 rokonházasságból származó 95 gyermek között 44 született hülyét, 12 skrofulást, 1 süketet és 1 törpét talált. Be m iss 34 rokonházasságból származó 192 gyer
meken megállapíthatta, hogy közülök 58 korán elhunyt, a többi 134 közül 46 egészséges, 47 gyengeelméjű, 23 skrofulás, 4 epilepsziás, 2 elmebajos, 2 néma, 4 hülye, 2 torzalak, 5 albínó, 6 hibás látású, 1 vitustáncban s 32 közelebbről nem ismert bajban szenved. rí
Ezzel szemben elég De v a y adatát említeni, ki 612, rokonszülőktől származó gyermek közt egy beteget vagy hibásat sem talált. Bourgeois 25, Sé g u in 10, Pe r ier 26 családban 1 beteg utódot sem talált.
Már ez adatokból magukból is kitűnik, hogy a rokonok közötti házasság igenis lehet veszélyes, de nem mindig az.
Igen érdekes kisebb emberi közösségek tanulmányo
zása is. Da Souza néger főnök 400 özvegyét és 100 gyer
mekét Dahomey egy falujába különítették. Ezek azóta a legborzasztóbb vérfertőzésekben élnek, s nincs közöt
tük egyetlen süketnéma. vagy másképen tökéletlen.
Santa Rosa szigetén az emberek kizárólag maguk között házasodnak, s a faj nem korcsosult el.
Batz várának 2733 lakója van. A lakosság századok óta csakis helybeliek közt nősül. Batz várbelinek lenni, a lakosság szemében féltékenyen őrzött kiváltság, s rangon alóli házasság nem fordul elő úgyszólván soha.
10 vezetéknév dominál, s egy vezetéknévre 870 ember hallgat. Csupa derék, egészséges, szép szál ember.
A rokonoktól származó utódokról legérdekesebb adatokat az állattenyésztők tudnak mondani.
Az állatok között a »vérfertőzés« igen gyakori.
A szabad természetben, vagy akár a szabadon élő csordában, ménesben, kondában a kifejlett állat nem ismer rokonságot. A galamboknál igen gyakori, hogy egy fészekaljból származók párosodnak.
I?8 MENDEMONDÁK A TERMÉSZETTUDOMÁNY KÖRÉBŐL.
A faj tenyésztésnek legfőbb eszköze — mint ez köztudomású — a mesterséges párosítás épen rokonok közt. Hogy ez mennyire mehet, arra elég egy példát említenem.
A Collín testvérek által előállított Durham tehén
faj keletkezésének és tiszta előállításának története vázlatosan a következő. E gy kiváló szép Tee-Water fajú bikának, Studley-Bullnak, folytonos vérfertőzés
sel nyert unokája volt a világhírű Hubback nevű bika.
Kiváló új tulajdonságokat mutatott, s új, tiszta fajt igért.
Hubback megtermékenyítette testvéreit, lányait és unokáit, s tisztán állott az új tehénfaj : Durham improved.
Ennek egyik legkiválóbb alakja volt Favourite nevű pompás bika, Hubback unokája. Ez párosult lányával,
■ unokájával, dédunokájával és ükunokájával, úgy hogy az utóbbitól származó borjúban 15/i6-od részben, vagyis 93-75%-ban Favourite vére csörgedezett. Az utódok
nak szakadatlanul egymás közötti párosítása biztosí
totta az új fajt, s a világhírű bikák és tehenek egész sora mesés vagyonhoz juttatta a szerencsés gazdát.
A rokon-párosítások azonban nem mindig járnak ily fényes eredménnyel. Állattenyésztők ismételten említik, hogy a rokonoktól származó utód gyakran gyönge, korcs alak vagy terméketlen. Egyszeri keresz
tezés azonban ismét több nemzedékre lehetségessé teszi a rokonok közötti párosodási.
De talán elég a példából. Elég sok adatunk van máris arra, hogy hozzászólhassunk a rokonok közötti házasságok ügyéhez orvosi, természettudományi és társadalmi szempontból egyaránt.
A felsorolt adatokból kétségbevonhatatlanul ki
tűnik, hogy a rokonok közötti házasság lehet feltétlenül rossz hatású, lehet ártalmatlan és lehet, mint ezt különö
sen az állattenyésztés köréből vett példákon látjuk, hatá-, rozottan kedvező. Figyelembe kell vennünk azt is, hogy
ORVOSTAN. 179 különösen az embereken tett megfigyeléseknél a káros hatás sokkal szembeötlőbb s megfigyelésre alkalma
sabb mint a kedvező hatás. A betegség, tökéletlenség magára hívja a figyelmet, míg a testi-lelki épség eset
leg észrevétlen marad. Ami rossz és kedvezőtlen, az különben is erősebben hat elménkre mint a jó és kedvező.
Mindenesetre felmerül a kérdés, miért hat a roko
nok közötti házasság az utódokra egyszer így, más
szor úgy ?
A választ az öröklés törvényeinek ismerete alapján adhatjuk meg.
Az öröklés törvényeinek egyik fontos tétele, hogy a szülők közös egyéni tulajdonságai az utódban összegezve, sőt sokszorozva jutnak kifejezésre, míg a szülők eltérő egyéni tulajdonságai meggyöngülve jelennek meg. Ha a szülők vérrokonok, feltétlenül vannak közös sajátságaik, s ezek az utódban élesen kifejezésre jutnak, míg ha a szülők nem rokonok, csekély a valószínűség, hogy egyéni sajátságaik közösek legyenek.
Ha a szülőkben kedvező egyéni sajátságok talál
koznak, akkor az utód a tökéletesség felé halad, s ilyen
kor a rokonok közötti házasság feltétlenül kedvező. Ha a közös tulajdonságok károsak, az utód tökéletlen, vagyis, ha rokonokról van szó, a közöttük kötött házas
ság baj thozó.
Más szó v a l: a rokonok közötti házasság magában egyáltalán nincs semmi különös hatással az utódra.
Hatást csak a szülők közös kedvező vagy kedvezőtlen átörökölhető tulajdonságai gyakorolnak. filkűJX SO -
sult családból származó férfi egyik rokonát veszi el, vagy egy más elkorcsosult család valamely tagját, az teljesen egyre megy.
Lássuk most a leszűrhető tanulságot s a gyakorlati
lag nagy fontosságú eredményt.
18 0 MENDEMONDÁK A TERMÉSZETTUDOMÁNY KÖRÉBŐL.
Rokonoknak mindenkor vannak közös, örökölhető tulajdonságaik. Egymás közötti házasságból eredő utó
dokon e tulajdonságok hatványazottan., jutnak kifeje
zésre. Ha e tulajdonságok károsak, a házasság meg
akadályozandó, ellenkező esetben, elősegítendő.
Szerencsétlenségünkre a káros tulajdonságok köny- nyebben s erősebben származnak át nemzedékről nemze
dékre mint a jók, s nagyobb bajt hoznak, mint hasznot a jók. E szempontból tehát a rokonok közötti házasság általában kerülendő, de tudnunk kell, hogy azért semmivel sem veszedelmesebb, vagy áldásosabb, mint idegen családok sarjai közt kötött oly házasság, melynél a házasfeleknek közös átörökölhető tulajdonságaik vannak.
Gyakorlatilag az az életbevágó kérdés merül fel : Meg tudjuk-e előre mondani, hogy a várható utódok testi-lelki épsége szempontjából kedvező-e valamely tervbe vett frigy, vagy káros ?
Az orvostudomány mai állása szerint nagyon sok esetben meg tudunk e kérdésre felelni. Évtizedek szor
galmas munkája oly rengeteg adatot halmozott össze az átöröklés jelenségeinek köréből, hogy csaknem min
den betegség s egyéni tulajdonság öröklését pontosan ismerjük.
Tudjuk, hogy leginkább öröklődnek az ú. n. »belső okokból fejlődő betegségek^ melyeknek nyilvánulása a faj tulajdonságok biológiai variációjához hasonló jelen
ség. Ilyen a szín vakság (daltonismus), vérzékenység (haemophilia), a haladó izomsorvadás különböző alakjai, több idegbaj, a hajlamosság számos faja különböző betegségek iránt stb.
Tudjuk, hogy egyazon öröklődő ártalom többféle baj alakjában jelenhetik meg. A család egyik tagja mondjuk siketnéma, másik epileptikus, harmadik alkoho
lista, negyedik öngyilkos, ötödik különködő, hatodik laza erkölcsű stb., hetedik meg nyolcadik lehet látszó
ORVOSTAN. 1 8 1
lag egészséges, de gyermekeiben, különösen ha rokonnal házasodott, nem lesz öröme.
Fontos tehát tudnunk azt, hogy valamely egyén
ben lappanghat az átöröklődő káros tulajdonság, mely azonban éppoly átkos hatású lehet, ha rokon vagy hasonló tulajdonságú idegen családtaggal lép házas
ságra, mintha kifejezett áröröklődő bajban szenvedett volna. Célszerű tehát, ha minden házasságnál, de külö
nösen rokonok közt tervezett házasságnál megkérdez
zük a család bizalmas orvosának véleményét. Az orvos
Re g n a u l t szerint ily esetben a következőt köteles tenn i: i. Gondosan és alaposan megvizsgálja a házasu
landó feleket, s a lehető legnagyobb kiterjedésben átnézi orvosi szempontból az egész családfát. 2. Megtudakolja, vájjon a házasulandó felek ugyanazon környezetben s ugyanazon körülmények közt nevelkedtek-e, mert azonos környezetben azonos örökölhető, beteges hajlandóságok fejlődhetnek ki. 3. Ha a család e különleges szempontból kifogástalan, s ha a házasulandó felek különböző kör
nyezetben nevelkedve egészségesek, szerencsés frigyet helyezhet kilátásba, de ha a szerzett adatok nem kedve
zők, a legkomolyabb intő szóval kell az átkos és végzetes veszedelemre felhívni a figyelmet.
A n e m e k b e fo ly á s o lá s a .
A legkülömbözőbb társadalmi alakulásoknak is megvan az a közös tulajdonságuk, hogy a nemek külöm- böző beszámítás alá esnek, külömböző értékűek. Érthető tehát, hogy már a legrégibb idő óta megvolt a törekvés a születendő gyermek nemének befolyásolására.
A már innen-onnan 3500 éves Ay u r w e d a, az indu
sok legnevezetesebb orvosi könyve, is ad utasításokat, hogy mit kell tenni, hogy fiú legyen a gyerm ek v a g y leány. Hip po k r a tes,Ar is t o t e l e s, An ax ag or as, Ga l e n u s, az arab orvosok és sok középkori tudós is folyton foglal
1 8 2 m e n d e m o n d á k a t e r m é s z e t t u d o m á n y k ö r é b ő l.
kozott ezzel a kérdéssel, mely még ma is egyike a leg
aktuálisabb problémáknak. Könyvkereskedések kiraka
tai tele vannak erre vonatkozó könyvekkel, s a közönség szóbeszédben is szívesen feszegeti a »kormányozható gólya« problémáját.
Természetes, hogy ily nagy érdekű, rendkívül nehéz kérdés alkalmas talaja a mendemonda keletkezésének.
Nem vehetjük sorra mint önálló mendemondákat a külömböző ajánlott nemmeghatározó eljárásokat, s inkább nagy általánosságban tárgyaljuk az e fogalom
körbe tartozó dolgokat.
Igen sokan azt tartják, hogy, ha a szülök közt nagy a korkülönbség, a gyermekek neme az idősebb szülőé felé hajlik ; ha a szülök aránylag egyidősek, a gyermekek közt több a fiú.
E z a fölfogás téves. Érdekes, hogy valószínűleg nem a közönség, a nép körében keletkezett, hanem szakemberek köréből szivárgott szélesebb körökbe.
Ho f a c k e r n e k az öröklődő tulajdonságokról írt kön yvé
ben, 1828-ban találjuk először ezt az állítást, még pedig statisztikai adatok vizsgálatából nyert határozott tör
vén y alakjában. A felfogáshoz számosán csatlakoztak, s jó ideig egyre nőtt a hitele, m íg az 1880-as években Sch u m an n, Berner és mások sok százezer születési adat m egvizsgálásával végképen meg nem döntötték.
A Hofacker-Sadler-féle elmélet ma már csak a tudom ány
történelem hasábjain és a mendemondák világában él.
Az sem igaz, hogy a nők ovulációja alkalmával fel
váltva egy himnemü és egy nőnemű pete érnek meg. Ha így volna, úgy az első gyermek születése után mindenkor tudhatnók, hogy megtermékenyítés esetén fiúra vagy leányra számíthatunk-e.
E zt a fölfogást laikusok szájából hallottam, s igen meglepett, mikor olvastam, hogy Du p u y 1889-ben a francia biologiai társaságban vitatta ez állítás helyes
ORVOSTAN. 183 ségét, s tőle függetlenül egy Budapesthez közel fekvő város rabbinusa is — írja Len h o s s é k — az anyakönyvi adatok tanulm ányozása alapján ugyanezt a törvény
szerűséget vélte fölfedezni.
Le n h o s s é k Mih á l y professzor e kérdéssel foglal
kozva a következőket írja : »Én ez elmélet helyességében nem bizom, a következő okokb ól: először, mert ilyen szabályos váltakozás mellett nem volna érthető, hogy az újszülöttek arányszáma 100 leány : 106 fiú. Másod
szor, mert bizonyára igen gyakran, talán gyakrabban is mint hinnők, nem egy pete érik meg, hanem kettő vagy több az ovuláció alkalmával. Hogy az ilyen együtt
szor, mert bizonyára igen gyakran, talán gyakrabban is mint hinnők, nem egy pete érik meg, hanem kettő vagy több az ovuláció alkalmával. Hogy az ilyen együtt