’bányaakna; ablaktábla’, szlovák okno ’ablak’. Az akna hangalakhoz a magyarban sok, a ’nyílás’ képzetéhez kapcsolódó jelentés tartozik. Ezek közül a ’hordólyuk’ valószínűleg a bolgár megfelelő mintájára jött létre. Az ’aknavető lövedéke’ a német Mine ’bánya, robbanótöltet, gyutacs’ szó hatására alakulhatott ki a katonai nyelvben. A ’robbanóanyaggal töltött föld alatti járat’ jelentés pedig a tűzakna összetételből [1834] keletkezett a jelentés önállósulásával. Az akna hangalak elsősorban a ’bányavájat, tűzakna, vízbe vagy földbe helyezett robbanószerkezet’ jelentésben használatos, míg a népies akona ’hordólyuk, nyílás; akolópálca’ jelentésben él. A két hangalak jelentés szerinti elkülönülése nem mindig következetes. Származéka az aknász [1791].
akó [1226. k] ’kb. 50 literes űrmérték’ Nyugati szláv vagy orosz jövevényszó, vö. cseh régi nyelvi okov, szlovák okov:
’akó, vasalt faedény’, orosz [akov] ’akó’. E szavak alapja a szláv *o igekötő + * ’vasalás’. A ’mérőedény’ és a
’rovátkás bot’ jelentés az akófa összetételből [1570] keletkezett jelentéstapadással. Régi nyelvi szó.
akol [1086 tn., 1193] Szláv, feltehetően szlovén vagy szerb jövevényszó, vö. szlovén okol ’karám, akol’, horvát-szerb régi nyelvjárási okol ’disznókarám’. Az átvett ’karám’ jelentésből az ’ól, istálló’ jelentés már a magyarban alakult ki.
A szó érdekes nyelvújítási származéka a kiakolbólít ’kihajít az akolból, kiközösít’ [1858].
ákombákom [1609] ’olvashatatlan írás’ Játékos szóképzéssel keletkezett ikerszó. Elő- és utótagjának egymáshoz való viszonya nem világos. Legkorábbi változatai k-val kezdődtek: kákumbákkom, kákom-bák.
akrobata [1840] Nemzetközi szó, vö. német Akrobat, angol acrobat, olasz acrobata: ’akrobata’. E szavak végső forrása egy ’lábujjhegyen járó’ jelentésű görög szó. A szó később a franciából terjedt el. Nyelvünkbe elsősorban a németből és az olaszból került.
akt [1893] ’meztelen személy testhelyzete; meztelen személyt ábrázoló képzőművészeti alkotás’ Német jövevényszó, vö.
Akt ’akt’. A szó a ’tevékenység; eljárás’ jelentésű latin actus-ra vezethető vissza.
akta [1613] Latin jövevényszó, vö. latin acta ’megtörtént dolgok; hatósági rendeletek; jegyzőkönyv, napló; hírlap’ és hazai latin acta (publica) ’ügyiratok, akták’. E szavak a latin agere ’űz, hajt; cselekszik, megvalósít’ ige befejezett melléknévi igenevének főnevesülésével keletkeztek.
aktív [1708–1710] Nemzetközi szó, vö. német aktiv, angol active, francia actif: ’aktív’. Ezek alapja a latin activus
’tevékeny’, mely a latin agere ’űz, hajt; cselekszik, megvalósít’ származéka. Az aktív nemzetközi szócsaládjába tartozik az aktivitás [1704], vö. német Aktivität, angol activity, francia activité: ’aktivitás’. A szócsalád igei tagja az aktivizál [1820], vö. német aktivieren, olasz activizzare, orosz [aktyivizirovaty]: ’aktivizál’. A szóvégi -izál gyakori végződés latin eredetű igék esetében, vö. humorizál, kollektivizál. A szócsalád legfiatalabb tagja az aktíva ’cselekvő vagyon; egy szervezet vagy csoport legtevékenyebb tagjai’ [1865], vö. német Aktiva (többes szám) ’tényleges vagyon, pénzkövetelés’, francia actif: ’tényleges vagyon, pénzkövetelés’, francia active ’tényleges létszám, állomány’; vö. még:
francia dette(s) active(s) ’aktíva’, tulajdonképpen ’aktív tartozások’. A szócsalád tagjai nyelvünkbe részben a latinból, főképpen pedig a németből és az oroszból kerültek.
aktuális [1708–1710] ’időszerű, mai, jelenlegi’ Latin jövevényszó, vö. középkori latin, hazai latin actualis ’tényleges, működésben lévő’. Az actualis a latin actus ’tett, cselekedet’ főnév származéka. Nyelvünkben a szó ’időszerű’ jelentése német mintára alakulhatott ki. A szóvégi s ejtése a hazai latin kiejtésnek megfelelően alakult, vö. április. Az aktualitás [1834] a latin actualis főnévi származékaként került át nyelvünkbe, vö. középkori latin, hazai latin actualitas ’valóság, realitás’.
aktus [1618] ’cselekedet, eljárás’ Latin jövevényszó, vö. latin actus ’eljárás, tevékenység; előadás, felvonás’, hazai latin
’tett, cselekedet, tevékenység’. A szó végső forrása a latin agere ’űz, hajt; cselekszik, megvalósít’ ige.
akusztika [1845] ’hangtan; hangzás’ Nemzetközi szó, vö. német Akustik, angol acoustics (többes szám): ’akusztika’. A szó végső forrása egy ’a hallásra vonatkozó, a halláshoz tartozó’ jelentésű görög melléknév többes számának
semlegesnemű alakja, vö. görög akusztikór. A francia terjesztette el. A magyar nyelvbe a németből került, a végződés a grammatika, fizika stb. mintájára alakult.
akvarell [1844] ’vízfestékkel készült festmény’ Nemzetközi szó, vö. német Aquarell, olasz acquarello, acquerello:
’akvarell’. A szó az olaszban keletkezett az acqua ’víz’ szóból. A szó szélesebb körű elterjedése a franciának köszönhető, nyelvünkbe elsősorban a németből került.
akvárium [1877] Nemzetközi szó, vö. német Aquarium, angol aquarium: ’akvárium’. E szavak végső forrása a latin aquarius ’vizes’ melléknév aquarium ’itató, vizeskorsó’ főnévi származéka. A szó elterjedése a 19. században kialakult akvarisztika gyakorlatához kapcsolódik, vagyis a vízi életformák akváriumi megfigyeléséhez. Mindez a Kínából és Japánból származó aranyhalak tenyésztésével is összefügg. A magyarba főként a német közvetítette.
al [1219 tn., 1372 u.] ’alsó rész’ Ősi, uráli kori szó, vö. vogul jalK·k, mordvin al, zürjén ul: ’alsó’, finn ala ’hely’, szelkup ¿l
’alsó’. Az uráli alapnyelvben *ala ’valami alatti hely; alsó’ formában élhetett. A különböző korokból származó források különféle jelentésekkel használják az alj változatot [1550], mely az alja (al főnév + ja birtokos személyjel) visszaképzése, például ’mélyen fekvő terület; női szoknya; alsó rész; állati fekvőhely; maradék; üledék’ jelentésekben. Ennek a származékai az aljzat [1879], aljas [1583]. Az al főnévként a legrégebbi időktől kezdve használatos, de elsősorban alja birtokos személyjeles formában. Melléknévként összetett szavak előtagjává vált, vö. alföld, alperes, altiszt stb.
-al/-el ~ -ál/-él1 [12. század vége] Főnévképző. Igei alapszavak mellett található, pl. huzal, lepel, fedél, kötél. A nyílt tővéghangzónak az egyszerű ősi eredetű -l névszóképzőhöz tapadásával alakult ki. A hosszú magánhangzós változatok a magánhangzó nyúlásával jöttek létre, pl. fonal ~ fonál. A Halotti Beszédben a halál különböző szóalakjaiban többször is előfordul. Kevés származékból mutatható ki, ma már elavult toldalék.
ál [1215 tn. (?), 1416 u.] Valószínűleg jövevényszó egy török nyelvből a honfoglalás előtti időből, vö. ujgur al ’eszköz, mód, csel’, oszmán-török al ’rászedés, csel’; vö még: ujgur al čäviš bilig ’ravasz, alattomos gondolat’. A származtatást bizonytalanná teszi az, hogy a török nyelvekben a szó főnévi jelentésben adatolható, amire a magyarban nem utalnak egyértelmű jelek. Ha a magyarban mégis főnév > melléknév szófajváltás következett be, akkor az talán a főnév jelzőként való használata, vagy az álság származékszó alapján jöhetett létre. Ebből elvonással keletkezne az ál szó, amit a nyelvérzék feltehetőleg melléknévi jelentésű alapszóként fogott fel. Az is elképzelhető, hogy a török szó főnévi jelzőként melléknévi jelentésben került át nyelvünkbe. Igei származéka az áltat [1562].
-ál/-él2 [1395 k.] Gyakorító igeképző. A nyílt és megnyúlt tővéghangzónak az ősi eredetű -l igeképzőhöz tapadásával alakult ki az ómagyar korban. Kevés igei származékból mutatható ki, pl. ugrál, dobál, metél. Új szavakat már nem hoz létre.
alabárd [1550 k.] ’hosszú nyelű vágó- és szúrófegyver’ Vándorszó, vö. német Hellebarde, középfelnémet helmbarte, francia hallebarde, orosz [alebarda]: ’alabárd’. A szót a német terjesztette el, vö. középfelnémet halm, helm
’nyél, fogó’ + barde ’bárd’, tulajdonképpen ’nyeles bárd’. Nyelvünkbe elsősorban a németből került. Az alabárd hangalakra hatott a régebbi bárd ’balta, fejsze’ szavunk is. Az alabárd-ból -s melléknévképzővel keletkezett az alabárdos [1575], mely főnévként is használatban volt ’alabárddal felszerelt katona’ jelentésben. Történettudományi műszavak.
alabástrom [1416 u.] ’egy fajta kristályos gipsz’ Latin jövevényszó, vö. latin alabastrum ’kenőcstartó edény’. A latin szó görög eredetű, és végső forrása valószínűleg az egyiptomi Alabastron városnév. A szó belseji s ejtésére vö. áristom.
alacsony [1211 tn. (?), 1456 k.] Származékszó: alapszava az ’alsó rész’ jelentésű al főnév, amihez a -cs kicsinyítő képző és az -n (> ny) melléknévképző kapcsolódott. Az ’alul lévő, alsó’ alapjelentésből vezethető le a melléknév konkrét, méretre, termetre vonatkozó jelentése, valamint a régiségben használt ’alávaló, alantas, alárendelt’ átvitt értelmű jelentésárnyalatok is. Igei származékai a lealacsonyodik [1551–1565] és a lealacsonyít [1552], melyek kizárólag átvitt értelmű használatban élnek.
alagút [1835] Összetett szó: előtagja a ’pince, föld alatti üreg’ jelentésű alag – mely Barczafalvi Szabó Dávid nyelvújítás kori alkotása az al főnévből -g névszóképzővel –, utótagja pedig az út főnév. Az alag szó hangalakjára valószínűleg hatott az Alag helységnév [1220] is. Hasonló nyelvújítási összetételek: alagsor [1854] és alagcső ’talajvíz elvezetésére alkalmas cső’ [1860]. Az alagcső műszaki, illetőleg mezőgazdasági szakszó.
alak [1338 tn. (?), 1405 k.] Bizonytalan eredetű, talán származékszó, melynek önállóan nem adatolható töve bizonytalan eredetű, a régiségben élt jelentése alapján talán kapcsolható az ál szóhoz. A -k végződés névszóképző. Az alak származékai
főleg a nyelvújítás korában keletkeztek, mint például alakít [1830], alakulat [1830 k.], alakzat [1831]. Eredeti jelentése
’baba, álarc’ volt, de használták ’kedves’ jelentésben is. Mai ’forma’ jelentésében Kazinczy Ferenc terjesztette el.
alamizsna [1372 u.] ’csekély adomány’ Latin jövevényszó, amely esetleg szláv közvetítéssel is nyelvünkbe kerülhetett, vö. latin eleemosyna ’részvét, szánalom; támogatás; alamizsna’, hazai latin elemosyna ’alamizsna’; vö. még: horvát-szerb régi nyelvjárási almužno, szlovén nyelvjárási álmožna: ’ugyanaz’. A latin szó görög eredetű. Az alamizsna azonos eredetű elemózsia szavunkkal.
alamuszi [1632 tn., 1788] ’alattomos, sunyi’ Belső fejlemény, keletkezése azonban vitatott. 1. Tréfás szóképzéssel jött létre az alszik ige al- tövéből. Az alamuszi ~ alamuszta [1767] alakváltozatok a szuszimuszi és a lusta szavak hatására alakultak ki. 2. Szóvegyüléssel keletkezett: az alamuszi az alszik és a szuszimuszi, az alamuszta pedig az alamuszi és a lusta keveredéséből. A nyelvjárási ’álomszuszék, mamlasz’ jelentések kialakulására az alszik ige hatott.
alán [1559] ’iráni eredetű, a Kaukázus északi előterében élő nomád lovasnép az ókorban’ Latin jövevényszó, vö. latin Alani (többes szám), Alanus (egyes szám) ’alán’. A latin szó görög eredetű. Történettudományi szakszó.
alany [1790] Latin mintára alkotott nyelvújítás kori származékszó, vö. latin subjectum ’alany, szubjektum; alátét’, mely a latin subicere ’meghódít, leigáz’ ige származéka. A magyar alany az al tő -any névszóképzős származéka, vö. még: villany, zuhany.
alap [1774] Származékszó: mesterséges szóalkotás az al szóból egy, talán a talp szó pjének elvonásával kikövetkeztetett -p névszóké-pzővel. A szó kialakulására az Ala-p helynév is hathatott. Számos származéka él a köznyelvben: ala-pos [1787], alapít [1792], alapszik [1830], alapítvány [1830], alapoz [1832], alapzat [1832]. Az alapján [1912] megszilárdult ragos alakulat. Legtöbb származékával együtt nyelvújítás kori szó.
álarc [1809] Összetett szó, melynek előtagja a ’hamis, nem valódi’ jelentésű ál, utótagja az arc. Az előtag az utótag minőségjelzője. A ’kísértet’ jelentés az eredetibb ’maszk’ jelentésből alakult ki, az ’ürügy’ pedig a tárgyi jelentés elhomályosulásával és az előtag jelentésének előtérbe kerülésével keletkezett. A mai álarc változat az irodalmi nyelvből terjedt el, és felváltotta a régies álorca [1520 u.] alakot.
alarm [1722] ’riadó’ Vándorszó, vö. német Alarm, francia alarme, olasz allarme, horvát-szerb alarm: ’alarm’. A szó az olasz all’arme ’fegyverbe’ kifejezés nyomán terjedt el mint katonai vezényszó. Nyelvünkbe főképpen a németből és az olaszból, esetleg a franciából került. Az alarmíroz ’riadóztat’ [1848] igei származék a német nyelvből került át a magyarba, vö. német alarmieren ’alarmíroz’. Régi katonai műszavak.
alássan [18. század] ’alázatosan’ Szórövidüléssel keletkezett az alázatosan határozóragos melléknévből. A szó már a 17.
század közepétől használatban volt a nemesi levelezés jellemző szófordulataiban a kér, jelent igék mellett. A szó használata a 18. században teljesedett ki, és az alsóbb társadalmi rétegek tiszteletteljes szóhasználatának részévé vált. Az eredeti jelentés elhomályosulása és a szó rövidülése egymással párhuzamosan zajlott le. Kiveszőben lévő szó.
alászolgája [1793] <egy fajta köszönés> Szórövidüléssel keletkezett az 1649 óta dokumentálható alázatos szolgája kifejezésből. Ez utóbbi a latin servus humillimus ’ugyanaz’ fordítása, mely a 16. század óta volt használatos üdvözlési formaként. Eredetileg rangkülönbséget fejezett ki, de tiszteletteljes használatú stílusértékét már a 19. századra elveszítette.
Kereskedők udvariaskodó köszönéseként élt legtovább, majd egyre inkább az elutasítás kifejezőjévé vált. Ma kizárólag tréfás értelemben használatos.
alatt [1367 tn., 1372] Megszilárdult ragos alakulat, mely az al ’alsó rész’ szóból -t (> -tt) helyhatározóraggal keletkezett.
Hasonlóképpen jött létre az alá [1307 tn., 1372 u.], mely -á helyhatározóragot és egyes szám harmadik személyű birtokos személyjelet tartalmaz, valamint az alól [1369] és az alul [1535 k.] -l helyhatározóragot tartalmazó névutó és határozószó, melyek között szóhasadás ment végbe. Ez a szóhasadás a 19. században vált általánossá az irodalmi nyelvben. Az elavult alant [1717 e.] -n és -t helyhatározóragos forma melléknévi származéka a ma átvitt értelemben használatos alantas [1832].
alattomban [1519] Származékszó, mely az al ’alsó rész’ főnév -t és -n helyhatározóragos formájából, a ’lent’ jelentésű alattan-ból jött létre a -ban helyhatározórag tapadásával. A helyhatározóragok ilyen típusú halmozása figyelhető meg itten (< itt) és ottan (< ott) szavainkban is. Az alattomban ’titokban, ártó szándékkal’ jelentése az alapszó ’alul, lent’
jelentéséhez köthető és a ’lepel alatt, meglapulva’ jelentésárnyalaton keresztül alakulhatott ki. Az alattomos [1792]
származékszó az alattan-ból jött létre -s melléknévképzővel, és a helyett > helyettes, felül > felettes szavak képzési mintáját
követte. A hangtani szempontból nem szabályos n > m hangváltozás valószínűleg az alattomban analógiás hatásának köszönhető.
alattvaló [1604] Összetett szó, mely az alatt szóból keletkezett a -való összetételi utótaggal. Az összetétel tapadással válhatott ki a felséged alatt valók típusú alárendelő mondatszerkezetből. Ilyen mondatszerkezetről már korábbi adataink is vannak, például: „papoc fedčlme alat valonac” [1416 u.] A szó rosszalló ’alávaló’ jelentése abból a feudális szemléletből alakult ki, hogy az alacsonyabb társadalmi rang kisebbrendűséggel is párosul. Ma ’állampolgár’ értelemben a sajtónyelv szava.
alávaló [1416 u.] ’aljas; értéktelen’ Összetett szó, mely az alá szóból keletkezett a -való összetételi utótaggal. A hasonló határozói előtaggal és -való utótaggal rendelkező melléknévi szerepű összetételek gyakoriak, vö. idevaló, örökkévaló stb. A szó eredeti jelentése, az ’alul lévő’ konkrét térbeli viszonyt fejezett ki, ebből alakultak ki átvitt értelmű jelentései: ’aljas, hitvány; alacsonyabb rangú; becstelen’, mivel az alapszó ’lent levő’ jelentéséhez általában negatív társítások kapcsolódnak;
vö. még: aljas, alantas, megaláz.
aláz [1372 u.] Származékszó, mely az alá határozószóból -z igeképzővel alakult, vö. előz, idéz. Ma gyakoribb a le-, illetve meg- igekötős változatok használata, kivéve néhány régen megszilárdult szókapcsolatot, mint például a porig aláz. A
’hatalma alá vet, megszégyenít’ jelentés az ’alacsony helyzetbe juttat’ jelentésre vezethető vissza. A szónak több névszói és igei származéka él nyelvünkben: alázat [1372 u.], alázatos [1372 u.], (meg)alázkodik [1416 u.].
albán [1559] Latin jövevényszó, mely később nemzetközi szóként is nyelvünkbe került, vö. latin Albani (többes szám), Albanus ’albán’; vö. még: német Albaner, angol Albanian, francia Albanais: ’ugyanaz’. A latin szó a görögre vezethető vissza. A magyar hangalak végződésére vö. alán.
albínó [1816] ’színezékhiány miatt fehéres hajú, bőrű, szőrzetű, vöröses szemű (ember, állat)’ Nemzetközi szó, vö. német Albino, angol albino, orosz [aljbínosz]: ’albínó’. Végső forrása a portugál albino ’kissé fehér, fehéres’, mely a nyugat-afrikai partvidék lakóira használt portugál negros albinos ’fehéres négerek’ kifejezésből önállósult. Nyelvünkbe valószínűleg a németből került. Biológiai műszó.
album [1620] Nemzetközi szó, vö. német Album, angol album, francia album: ’album’. E szavak forrása a latin album
’hirdetmények, hivatalos feljegyzések céljára készült fatábla; névjegyzék’, újkori latin album amicorum ’nemzetségkönyv’.
A szót elsősorban a német terjesztette el, nyelvünkbe a latinból és a németből került.
álca [1853] ’álarc’ Nyelvújítás kori származékszó, mely az álorcá-ból keletkezett szórövidüléssel (vö. álarc). Kialakulását elősegítették a pálca, tálca típusú szavak is. A szó ’lárva, báb’ jelentése [1884] a német Larve ’álarc, lárva’ hatására alakult ki, és vált állattani műszóvá. Igei származéka az álcáz [1855].
áld [1193 tn., 1372 u.] Ősi, finnugor kori szótő magyar képzéssel, vö. osztják alil-, ’(el)határoz’, mordvin alta-, alvta-
’(meg-)ígér; felszentel; elátkoz’. A finnugor alapnyelvben *al - alakban élhetett ’varázsszavakat mond, elátkoz’
jelentésben. A -d végződés gyakorító igeképző. Az áld eredetileg pogány kori áldozati szertartásokhoz kapcsolódik. Mai
’jóban részesít, megszentel’ jelentése a kereszténység századaiban, a ’szid’ jelentés pedig a szépítő-tréfás szóhasználatban alakult ki. Névszói származékai az áldott [13. század eleje], áldás [1493 k.], áldatlan [1824] és áldásos [1847].
áldomás [1200 k.] Származékszó az áld igéből a -más névszóképzővel, melyben az m elhomályosult mozzanatos igeképző. Eredetileg az ősmagyar áldozattal kapcsolatos lakomát jelölte. A jelentések az alapszó jelentésfejlődésének megfelelően alakultak: ’áldozat; pohárürítés; áldás’. A ’pohárköszöntő’ jelentés [1835] a nyelvújítás korában keletkezett. A szlovák oldomaš és a román ald%maş: ’áldomás’ a magyar szó átvételei.
áldoz [1372 u.] Származékszó, az áld ige -z gyakorító igeképzős alakja. A szó eredetét tekintve a pogány szertartásokhoz kapcsolódik. Az áldozik változat [1456 k.] a vallási szóhasználatban gyökerezik ’megáldozik, úrvacsorát vesz’ jelentésben.
A leáldozik ’lemegy a nap’ szóösszetétel [1774] kialakulása áttételesen az esti istentisztelethez kapcsolható, akár a nyelvjárási napszentület. Származékai az áldozás [1372 u.], áldozat [1416 u.], áldozó [1456 k.], áldozatos [1794].
alél [13. század közepe] ’elbágyad, ájul, rosszul érzi magát’ Származékszó: az alszik ige al- tövéből az -ál/-él gyakorító igeképzővel alakult, a képzésre vö. dobál, metél. A képzésmód elhomályosulása miatt elszigetelődött az alszik szócsaládjától.
alfa [1519] ’a görög ábécé első betűje’ Latin jövevényszó, vö. latin alpha ’alfa’, egyházi és hazai latin ’kezdet, első’. A latinban a szó görög eredetű, végső forrása azonban a héber aleph ’a héber ábécé első betűje’. A ’kezdet’ jelentés a bibliai görögből ered, vö. „Én vagyok az alfa és az ómega, a kezdet és a vég” (Jelenések könyve 1:8).
alföld [1244 tn., 1527] Összetett szó: előtagja azonos az al ’alsó rész’ főnévvel, utótagja a föld főnév. Ehhez hasonló al előtagú főnév az alvilág [1798]. Ezekben az összetételekben az előtag megőrizte konkrét ’alsó, alsó rész’ jelentését.
alga [1858] Latin jövevényszó, vö. latin alga ’moszat, hínár’. A szó valószínűleg indoeurópai eredetű, vö. német Alge, francia algue: ’alga’, norvég nyelvjárási ulka ’penész’. Növénytani műszó.
algebra [1708–1710] ’a matematika egy részterülete, mely az egyenletek megoldásával, a determinánsokkal, illetve a kombinatorikával foglalkozik’ Nemzetközi szó, amelyet a középkori latin terjesztett el az európai nyelvekben. Nyelvünkbe a középkori latin algebra ’algebra’ részben a német Algebra ’ugyanaz’ közvetítésével is bekerülhetett. A szakszó arab eredetű, és a 9. században élt Al-Khwarizmi arab nyelvű mennyiségtani munkájának a címéből vált ismertté. Az arab (’ilm) al-=abr ’ugyanaz’, tulajdonképpen ’az elválasztott részek helyreállítása’ a részek megismerésének a tudományát jelölte.
alibi [1843] ’máshollét; ürügy, kibúvó’ Nemzetközi szó, vö. német Alibi, angol alibi, francia alibi: ’alibi’. E szavak forrása a latin alibi ’másutt’, mely a latin alius ’másik’ és ibi ’itt, ott’ szavakból keletkezett. Jogi szakszóként a franciából terjedt el, ’a bűntett idején máshol tartózkodás’ jelentésben. A magyarba főleg a németből került.
alig [1372 u.] Megszilárdult ragos alakulat. Az ’alsó rész’ jelentésű al főnévből keletkezett -ig határozóraggal. Korai jelentése tükrözi az alapszó jelentését: ’leig (vagyis: le az alsó fokig)’. Az alig és az elig alakváltozat egymáshoz való viszonya még tisztázatlan.
aligátor [1852] Nemzetközi szó, vö. német Alligator, angol alligator, francia alligator, orosz [alligator]:
’aligátor’. E szavak forrása a spanyol el lagarto (de Indias) ’indiai gyík’. A szó az angol révén került az európai nyelvek többségébe, a magyarba főleg a német közvetítette.
alj [1550] Származékszó: elvonással keletkezett az ősi, uráli kori al ’alsó rész’ főnév birtokos személyjeles alja alakjából.
Az alj származéka az aljas [1583], melyben a szóvégi -s melléknévképző. A szó belseji a-ra az al alapszó alja birtokos személyjeles formája is hatással lehetett.
alkalom [1372 u.] Származékszó, a ’valamihez történő illeszkedés, alkalmazkodás’ jelentésű alk- szótőből (vö. alkot) -alom névszóképzővel keletkezett. Nyelvünkben nagyon sok származéka alakult ki: alkalmas [1372 u.], alkalmatlan [1416 u.], alkalmatos [1533], alkalmatosság [1533], alkalmaz [16. század második fele], alkalmatlankodik [1604], alkalmi [1834], alkalmazkodik [1842], alkalmazott [1912]. Megszilárdult ragos alakulata az alkalmasint [1594].
alkat [1800] Származékszó, mely az alk- kikövetkeztetett tőből -at névszóképzővel keletkezett. A szótőre vö. alkot.
Nyelvújítás kori szó.
alkohol [1789] Nemzetközi szó, vö. német Alkohol, angol alcohol, spanyol alcohol: ’alkohol’. E szavak forrása a középkori latin alcohol, alcofol: ’a szemöldök és a szempilla festésére használt antimonitpor’. Európában először alkimista műszóként terjedt el ’finom por’ jelentésben. A szó ma is élő jelentése német nyelvterületen született meg és onnan is terjedt el a középkori latin alcohol vini ’borszesz’ kifejezés alapján. Nyelvünkbe főképpen német közvetítéssel került. Az alapszó főnévi származékai: alkoholista [1894], alkoholizmus [1913].
alkonyodik [1573] Származékszó az alk- tőből a -modik gyakorító-visszaható igeképzővel. A mai hangalak m > n > ny hangváltozás eredményeképpen jött létre. A szótőre vö. alkot. A szó jelentése a horizont látszólagos peremét érintő Nap látványához kapcsolható. Ez jelentéstani párhuzamban van a román a se apune ’lenyugszik (a Nap)’ igével, mely a vulgáris latin se apponere ’hozzátevődik, illesztődik’ igére vezethető vissza. A szónak két nyelvújítási származéka is él nyelvünkben: az alkony [1746], mely szóelvonással keletkezett az alkonyodik igéből, és az alkonyat [1746], mely az alkony főnévből keletkezett -at névszóképzővel.
alkot [1416 u.] Bizonytalan eredetű, talán ősi, ugor kori szótő magyar képzéssel, vö. vogul alt- ’hozzáilleszt, told’, osztják alt- ’hozzáilleszt, rá-, odarak’. A szó az ugor alapnyelvben *al - ’told, illeszt, (rá)illik’ formában élhetett. Az alk- tő [1476 k.] a régiségben élt származékszó, a -k mozzanatos igeképző. Az alk- tőből alakult ki az alkot -t mozzanatos képzővel.
Névszói származékai az alkotás [1416 u.], alkotó [1416 u.]. A román alc%tui ’alkot, összeállít, létrehoz’ a magyar szó átvétele.
alkotmány [1560 k.] Származékszó, az alkot-ból -mány névszóképzővel alakult, jelentése a latin constitutio regni ’az állam alkotmánya’, valamint constitutio ’összeállítás’ mintájára jött létre. Az ’állam alaptörvényeinek összessége’ jelentés [1780 k.] a nyelvújítás korából való. Jogi szakszó.
alkóv [1763] ’szobában elkülönített ablaktalan fülke’ Nemzetközi szó, vö. német Alkoven, angol alcove, olasz alcova:
alkóv [1763] ’szobában elkülönített ablaktalan fülke’ Nemzetközi szó, vö. német Alkoven, angol alcove, olasz alcova: