is néztünk és törekedtünk: a vallás megismeréséhez; ahonnan oktatásokat és benyomásokat kaptunk, odatérünk át — «a vallás világába», hogy lássuk, miért és hogyan jöttek onnét a benyo-mások, amelyeket a lélek várt, befogadott és éltetett.
A lelki tehetségeknek ismertetése után a vallási psychikai részéből immár megtalálhatók azok a tényezők, amelyek a lélek vallási életét táplálják. Ezen tényezőknek legelsőbbje az Isten eszméje és azon viszony felismerése, amely Isten között és köz-tünk fennáll. Amikor az iskolás bölcselet a vallás meghatározását adja, akkor az is ezt a tényt hangoztatja: Religio est virtus, qua homines Deo debitum cultum et reverentiam exhibent.1 Ez a vallásnak még mindig alanyi természetű fogalmazása, a religio subjective sumpta. A vallás tárgyi értelemben religio objective sumpta est complexus omnium eorum, quae ad cultum divinum pertinent; sőt est doctrina de Deo.2 A vallás tehát nem csupán az emberi lélekben lakozó érzés, gondolkodás és törekvés, hanem valamiféle tan, az emberen kívül levő, adott igazságok és rendel-kezések összessége. Ezt különben a modern vallásbölcseletnek és a vallási lélektannak sok művelője is elismeri. Ami minden vallásban feltalálható, így mondják, az a dogmák és szertartások : a dogmák, melyekkel szemben az a szent kötelezettség, hogy azokat határozott meggyőződéssel valljuk és a szertartások, vagy is hasonlóképen kötelező vallásgyakorlatok.3 A vallást gondozni és ápolni tehát nemcsak annyit jelent, mint vallásos érzéseket támasztani és ébren tartani, hanem vallási igazságokat és rendkezéseket, hittételeket és erkölcsi törvényeket megismerni és
el-1 Summa theologica 2. 2. q. 81. a. 5.
2 Euchiridion Theolog. dogm. gen. Egger. 23. 1.
3 Boutroux i. m. 202.
Religio, tud. és bölcs, folyóirat. 1923. 4
fogadni. Tehát helyes az, amit Boutroux nem igen méltányol, hogy a vallás bizonyos meggyőződések és parancsok rendszere,
• amelyben kívülről, illetőleg felülről jövő tekintély megszabja, hogy ilyen és ilyen credót valljunk, i
A vallás alanyi és tárgyi mozzanata nem idegenek egy-másnak, hanem kiegészítik egymást. A vallásos érzés alkalmassá teszi a lelket a vallás tárgyi részének elfogadására. A vallásos lélek — az anima pia — könnyen elhiszi a vallás tantételeit és szívesen veti magát alá a vallás rendelkezéseinek. Viszont a val-lásos hit és engedelmesség, az igazságok elfogadása és a paran-csok teljesítése, szóval a tárgyi vallás birtoka fokozza az alanyi vallásosságot, ápolja és kialudni nem engedi a vallásosság szent tüzét. Mindenesetre igaz, hogy a vallást nem lehet tisztán psy-chologiai alapokra fektetni. A vallás noologikus elemeket is tar-talmaz, ismereteket tételez fel, melyek a lélek járásának irányt szabnak.2
7. Új mozzanat az a megállapítás, hogy a vallás, különösen annak tárgyi része, többféle formában mutatkozik. Nincs vallás, hanem vannak vallások, konkrét felekezetek. Katexochen vallás nem létezik. Itt is úgy vagyunk, mint a természetben, ahol nincs virág és nincsen gyümölcs, hanem van rózsa, ibolya és van alma, dió, szilva. Virág, gyümölcs, ember, vallás csak fogalmak.
A vallás minden embernél valami formában adva van. Az ember valamely adott vallásban—zsidó, kálvinista, katholikus — nevel-tetik és úgy alanyi, mint tárgyi vonatkozásban bizonyos érzések, dő főleg bizonyos vallási tételek ismeretére és cselekedetek gya-korlására szokik. így pl. nekünk imádságunk a Miatyánk és Üdvözlégy, istenfogalmunk a Szent Háromság és a megtestesülés dogmáival van kombinálva. Istentiszteletünk a mise, böjti napunk a péntek, a házasság minálunk szentség. Ilyenekből tevődik össze sok-sok millió katholikus ember vallása és ezek az adottságok egész meghatározott vallási lelkületet teremtenek, ugyanolyan érzelmi, értelmi és akarati megnyilatkozásokat indítanak meg.
Keine persönliche Religion, írja egy német vallásbölcselő.3 Stin-geder pedig így: nicht nur religiös, sondern kirchlich. Ha már a vallás alanyi részében is nem a föltétlen individualismus mu-tatkozik, hanem nagy igazság van Wundt és tanítványainak
nép-1 Boutroux i. m. 303.
2 Religio, 1917. 187.
3 Bessmer S. J. : Stimmen, 1909. 1.
psychologiai elméletében, még inkább elhalványodik az egyén akkor, amidőn az ő vallásának tárgyi elemeiről van szó.
A protestáns Eucken szívesen állapítja meg azt, hogy a sok intézményes vallás között és azok fölött itt a kereszténység intéz-ménye a Christentum. Azt azonban már nem -veszi szívesen, hogy az általános kereszténységen belül itt van a katholicizmus a maga sajátos tanaival, parancsolataival és olyan kultuszával, amely egyrészt biztosítja a vallás tárgyi részének tekintélyét,
másrészt igen emeli és kielégíti a vallási érzéseket is. Eucken szeret különbséget tenni a kereszténység lényege és megjelenési formája között: Wesen und Existenzform des Christentums. Az előbbi az örök és maradandó, az utóbbi a mulandó és változó.
Azonban a történelem rácáfolt Eucken elméletére, mert hiszen a katholikus egyház, mint intézmény, mint a kereszténységnek egyik, szerintünk egyedül hivatott Existenzform-ja valóságos philosophiai értelemben Causa formális a keresztény vallás materia prima-ja számára. Ilyen meggyőződés alapján a katholikus hivő igen sokra becsüli egyházának dogmákban, parancsolatokban és malasztesz-közökben megnyilatkozó rendelkezéseit, amelyek tiszteletében ne-veltetik. Ámbár sokat hallunk az intellektualismus túlhajtásairól és óvakodunk a vallásból tudományt csinálni, még_ sem fogadjuk el Boutroux azon megkülönböztetését, amely szerint a tudomány az ész műve, a vallás pedig az akaraté. Mi nem vonunk vastag válaszfalakat határ gyanánt a tudomány és vallás közé, legföljebb Bruyère formuláját vagyunk hajlandók elfogadni, hogy ezek, már mint a vallás és tudomány, különböző dolgok, de nem összeférhe-tetlenek.1 De a lélek természetének követelményein kívül — intellectus ante voluntatem — már a vallás természetéből is következik, hogy bizonyos vallási tanok, előírások ismerete nélkül nincsen szolid vallásosság. Hinni a metaphisikai igazságokban — Isten, halhatatlanság, mennyország, pokol—, tisztelni az örök, a másvilági élet — látószögéből származó erkölcsi rendelkezése-ket — ima, szentségek, parancsolatok — : ezek olyan lelki tüne-tek, amelyeknek ápolása elsőrendű valláslélektani érdek. A katho-likus lelkület nem elégedhetik meg valamiféle határozatlan vallásos érzésekkel, amelyek a metaphisikai igazságoknak nem-ismerése és nemhivése mellett annál a vallásnál is kevesebb valamivé soványodnak, amelyet ZimmermannS.J.2 így jellemez:
1 B o u t r o u x i. m. 187. 2 Stimmen, 1908. 2.
4*
kirchenlos, gesetzlos, religionslos, sőt talán gotteslos. Hit egyház, törvény, vallás, sőt Isten nélkül. A katholikus theologia igenis intellektualista, vagyis azt tanítja, hogy a vallás meggyőződésen alapszik, de azért akarati és érzelmi elemek is vannak benne.
Az intellektuális elemek az egyetlen biztosíték a vallás érzelmi részének állandóságára.1 Tehát igazán mixtum compositum, sőt nonsens az olyan ember, akiben vallásos érzés van alapos hit nélkül. Az ilyenre vonatkozik Jacobi mondása: Im Kopfe ein Heide, im Herzen ein Christ.
8. Bölcselkedésünk tetőpontja az, hogy a vallás nem csupán lelki érzelmek összessége, amelyek kívülről jövő tárgyi behatá-soktól származnak, hanem még ennél is több. A mi katholikus vallásunk a természetfölötti rendből, isteni kinyilatkoztatásokból és parancsolatokból táplálkozó jelenség lelkünkben. Tehát a ter-mészetfölötti megnyilatkozása a természetben. A katholikus vallás nemcsak tárgyi elemektől indított tömegjelenség, hanem egy abszolút értékű, isteni forrásból táplálkozik; nem csupán adott vallás, hanem kinyilatkoztatott vallás.2 Amint a modern vallás-psychologusok tudatalattiságról beszélnek, úgy mi öntudatfölötti kinyilatkoztatást hirdetünk. És a valláspsychologia igazolhatja, hogy a kinyilatkoztatott vallás és természetfölötti kegyelem, ha mindjárt kívülről és felülről jönnek is, mégis az ember természetes val-lási képesítésén és szükségletén alapulnak, ezen a talajon kép-ződnek, erősödnek és életet nyernek. Amint a táplálék az ember szükségletének és sajátos természetének megfelelően asszimilál-ható, úgy formálja a kinyilatkoztatás az ismeretet, a kegyelem az emberi életet, ha mindjárt magasabb, de mégis természeté-nek megfelelő módon. És amint az ember sem testileg, sem szellemileg nem élhet egyedül magától és magából, hanem abból, ami kívüle van, úgy a kinyilatkoztatott vallás is kívülről lép hozzá és élteti az embert. így magyarázza ezt Wiedermann is.3 Trikál pedig mennyei világosságnak hasonlatából indul ki, mikor így ír: Valóban isteni fény van bennük és ezen isteni világánál látjuk, érezzük Isten hatásait. In lumine tuo videmus lumenA Ezen természetfölötti, isteni fény az emberi természetet átragyogja, finomsággal, ihlettel, érzékenységgel tölti el;5 ma-gasabbrendűvé teszi, fölemeli.
1 L. Székely István : Religio. 1914. 217. * Zsolt. 35, 10.
2 Trikál: James bölcselete, 981. » W. James bölcselete, 101.
s Religio, 1915. 252.
íme a léleknek vallásos megnyilatkozásaiból eljutottunk odáig, hogy ezeket a megnyilatkozásokat a lelken kívül álló és attól függetlenül létező tények és események ébresztik föl. A világ létezése és annak teleológiája, a názáreti Jézus élete, halála, fel-támadása, az ő tanításai és rendelkezései, azok a bizonyos adott tények és események, melyeknek az ember részéről való fel-ismerése hitet ébreszt és ezen hitet táplálja is az emberben.
A vallásnak ezen tárgyi része, a vallásnak igazságtartalma és szertartásai maguk felé irányítják az emberi lelket, annak meg-ismerő és vágyó tehetségeit, foglalkoztatják, működésre ösztönzik, szóval alanyi vallásosságot termelnek. Viszont azonban a lélek is igyekszik a religio objectiva felé, mert hiszen tárgyat keres képességeinek a kifejtésére. Mint a szem keresi a fénysugarakat, a fül a hanghullámokat és viszont a hanghullámok a fülbe, a fénysugarak a szembe jutnak. Kölcsönösen keresik egymást, fél-úton elébemennek egymásnak, mint a jó ismerősök, akik szeretik egymást. Az egyik keresi a másikat, látogatóba megy hozzá, ez pedig várja és fogadja amazt. így dolgoznak, segítenek egymás-nak ész és akarat az emberi lélekben, és így működik a lélek a maga értelmével és akaratával a dolgok, igazságok, tények be-fogadásában. Ugyanígy van ez a vallás terén is. A vallás lélektana a maga egész valóságában nemcsak a léleknek ide-oda hányódá-sával foglalkozik az értelmi, érzelmi és akarati működések között, hanem az egész léleknek tájékozódását a vallás mint tan és mint intézmény felé. A vallás mint adott dolog a lélekben lelki tünetté alakul át és ott befészkeli magát. A vallás trónusra ül az ember lelkében és uralkodik benne. Ilyenkor van az, hogy az Isten le-száll a lélekbe és a lélek fölemelkedik az Istenhez; az ég
ölel-kezik a földdel.
9. Nyilvánvaló immár, hogy a vallás nem csupán lélektani probléma — psychologia — hanem a vallásnak bölcselete is van : philosophiája. A vallás nemcsak lelki működéseknek és
tüne-teknek összessége, hanem ismerettani tételeknek, sőt metafizikai fogalmaknak rendszere, melyek a lét, a kezdet és a vég, a bol-dogság és kárhozat stb. eszméinek hordozói. Szóval a vallás tárgyi mozzanatokat is hirdet, örolc igazságokat és kötelességeket hangoztat. Mi nem engedjük a vallásbölcseletet valláslélektanná összezsugorítani. Mi hirdetjük az önálló vallástudomány jogo-sultságát, amelynek keretében a valláslélektan úgy a vallástan-nak, mint a lélektannak része csupán.
Az irodalomban igyekszünk a valláslélektant az ő körébe visszaszorítani, ellenben magát a vallást ezeken a körökön kívül is terjeszkedőnek hangoztatni, de a gyakorlatban törekedjünk a valláslélektant az eddigieknél jobban megbecsülni és felhasz-nálni. Mert a valláslélektan a gyakorlatban sok jó szolgálatot tehet a vallásnak. Mindenekelőtt figyelmeztet arra, hogy nem elég a vallás tárgyi elemeit megismerni, hanem hogy meggyőződés-ben és érzésmeggyőződés-ben kell vallásosakká lennünk. Mindenesetre nagyon ráfér miránk katholikusokra azon intelem, hogy igyekezzünk
vallásos érzéssel telíteni lelkünket, hogy ott minden egyebeknél mélyebben rakjon fészket a vallásosság. Mert nem minden ok nélkül vádolnak az intellektualizmus tülhajtásaival, a formalizmus szeretetével, a Werkheiligkeit vádjaival. Sokszor fordul elő, hogy csak a kultusz gyakorlását prédikáljuk, hogy csupán a hittannal foglalkozunk, lelkünk húrjait pedig nem hangoljuk a vallás mu-zsikájának szép dallamaira. Nekünk gondolnunk kell arra, hogy a lélek olyan mint egy zöngeszekrény, amely csak akkor zengi a vallásosság melódiáit, ha azok megrezgették. Igenis a vallásos hit, vallásosan érző szívből fakad — bőségesebben és állandób-ban — mint a vallásnak tárgyi és a léleknek ismereti elemeiből r Ex abundaniia cordis os loquitur. Kevesebb tudomány és több érzés kisebb hiba a vallási téren, mint sok tudomány és kevés, érzés!
Summa summarum: amint igyekszünk megvédeni elmélet-ben a vallás tárgyi voltát, úgy kell a gyakorlatban hangoztatni a vallás alanyiságának fontosságát. Amint nem engedjük tudo-mányos téren a vallást egyszerűen lélektani problémává degra-dálni, úgy nem szabad a gyakorlatban megfeledkezni arról, amit Niebergall így nevez: Die Psychologisierung der praktischen
Theologie.1 Nekünk is tanulmányunk utolsó gondolata és végső konzekvenciája ez : Az egész vallási életet lélektani alapokra kell helyezni, lélektani eszközök felhasználásával lélektani célokra kell törekedni. Mi egyéb a vallástudomány végső célja, mint állandó hatniakarás az emberek lelkére ? Olyan munka ez a mikrokosmos életében, mint a makrokosmos világában, a nagy természet életében a vízcsepp munkája, a napsugáré avagy a rögé a csira fejlesztésében. Az egyház munkájának összes moz-zanatai: hitoktatás, igehirdetés, mise, gyóntatás és az egész
kul-' I. m. 474.
tus apró napsugarak, vízcseppek, termőföld, amelyek a lélek-ben szunnyadó vallás csiráját életrekelteni és terebélyes fává növeszteni hivatottak.
így lesz a vallás a lélekben életté, a lélek sajátja, minden működésének irányítója, összes megnyilatkozásainak uralkodó planétája. Ha ellenben a vallás csak mint a lelken kívül álló, idegen tényező szerepel, amelyet hirdetnek, megértetnek és el-fogadásra ajánlanak, akkor úgy lesznek vele a lelkek, mint a hogyan Lauch S. J. írja:1 Man ist ein religiöser Leichnam, man gehört zu der Religion, man besitzt aber keine Religion.
I r o d a l o m :
1. Eucken : Der Wahrheitsgehalt der Religion.
2. Niebergall : Die Bedeutung der Religionspsychologie f ü r Praxis in der Kirche und Schule.
3. Henry Bergson filozófiája. Kultúra és Tudomány. Franklin Társ. vállalata.
4. Le Bon : A tömegek lélektana. Kultúra és Tudomány vállalat.
5. Boutroux : Tudomány és Vallás, a Magyar Tudományos Akadémia kiadása.
6. Trikál J. : Williams James bölcselete.
7. Trikál József : Egység felé. Elet kiadása.
8. Czakó : A vallás lélektana. s
9. Wiedermann : A vallás lélektana. Szent-István-Társulat kiadása.
10. Cikkek a Religio és Katholikus Szemle hasábjain.
Budapest. Dr. Töttössy Miklós.
1 Stimmen der Zeit, 1921. IV. 72.
gom, 1922. — 218 lap. Ára 150 korona.
A magyar biblikus irodalomnak egyik fáradhatatlan és tudós munkása, dr. Tóth Kálmán esztergomi theologiai tanár most bocsátotta nyilvánosságra legújabb múvét : «Szent Pál apos-toli működése».
Aki ismeri a legújabb irányzatokat az újszövetségi szent-írástudomány terén, csak örömmel üdvözölheti ezt a könyvet.
Az újabb racionalista biblia-kritikának egyik kedvenc állítása, hogy a kereszténységnek igazi megalapítója voltaképpen Pál, aki Jézusnak az Istenfiúságról és Isten országának eljöveteléről szóló tanítását kifejlesztette, kibővítette és (Jézussal ellentétben) a pogányok közt hirdetve, világvallássá tette. Ennek a nézetnek napjainkban leghíresebb előharcosa Harnack Adolf berlini egye-temi tanár, ki felfogását főleg «Mission und Ausbreitung des Christentums in den drei ersten Jahrhunderten» című, már két kiadást is megért munkájában fejtette ki. Ámde ez a felfogás természetszerűleg halálos csapást mérné a keresztény vallás isteni eredetére és azt puszta emberi bölcseleti rendszer szín-vonalára sülyesztené le. A magyar irodalomban Harnack állítá-saival szemben dr. Tóth Kálmán legújabb könyve valóban hasz-nos munkát végzett.
Műve tizenegy fejezetre oszlik. Az 1. fejezet szent Pál sze-repét tárgyalja a kereszténység elterjedésében (5—11.1.). A szerző rámutat arra, hogy szent Pál már az Egyház első századaiban is rendkívüli tiszteletben részesült, sőt a pogányok is ismerték nevét, de egyszersmind rávilágít Harnack említett állításának túlzására és következetlenségeire. Majd «szent Pál világáról»
beszél (2. fejezet, 11—38. 1.), a római birodalom állapotáról az első keresztény században: monarchikus politikai egység, világ-béke, görög világnyelv, kitűnő birodalmi utak és köziekedé s eszközök és egységes pénzügy. Jellemző, hogy a zsidóság már a Krisztus korabeli római birodalomban is számottevő tényező
volt, minden egyébtől eltekintve, már csak nagy számarányánál fogva is. Augustus császár halála idejében (Kr. u. 14.) a római birodalom összlakosságának száma 54—60 millió volt, ebből
4 — 4 1 / 2 millió (mintegy 7 0 / 0 ) zsidó. (34. 1.)
Igen tartalmas a következő fejezet : «A szent Pál-korabeli világ vallási élete» (38—56. 1.), mely a Caesarok korában dívó, csodákat és isteni kinyilatkoztatásokat váró ál-miszticizmust tár-gyalja és az álmokban, daemonokban való hitről, a pogányság-ban oly nagy szerepet játszó császáristenítésről, valamint az akkor divatos sztoikus és epikureus bölcseleti iskolákról beszél.
A 4. fejezet címe: «Szent Pál rátermettsége a világapos-tolságra» (56—88. 1.). A szerző külön szakaszokban ismerteti szent Pál egyéniségét és felkészültségét az apostolságra. Pál gyönge testű, de rendkívül temperamentumos ember, lángelme, csodálatos szervező tehetség, szívós akarattal, de egyszersmind nagy szeretettel az emberek iránt, kiknek testi-lelki szenvedései iránt mély részvétet érez ; egyúttal kora tudományában is képzett, nagyvárosi ember. Mindez alkalmassá tette arra, hogy «a nagyvilág apostola» lehessen (88—118. 1.). Ebben a fejezetben olvasunk az apostolság kellékeiről és szent Pál utairól, valamint tanításának módjáról és egyházközségeinek szervezetéről. Tóth Kálmán a szent Pál leveleiben gyakran említett «èTCaxora>ç»-okat általában nem tartja püspököknek, hanem papoknak, kiknek tiszte az áldo-zat bemutatása és a hitközség lelki vezetése volt (émaxorcefv = felügyelni), de szent Pál a görögök pártoskodó jelleme miatt nem adta ki kezéből hitközségeinek legfőbb irányítását. Az apostolkodásnak charismatikus eszköze a nyelvek adománya volt (6. fejezet 118—128. 1.), mely alatt Tóth Kálmán az istenileg ihletett beszédet érti.
Mivel a római birodalomban és így szent Pál eszmevilá-gában a rabszolgák nagy szerepet játszottak, Tóth külön fejeze-tet szentel a rabszolgakérdésnek (128—138. 1.) ; majd szent Pál küzdelmeiről olvasunk, melyeket a zsidókkal egész apostoli működésén keresztül vívnia kellett (138—146.1.). Külön fejezetben szól szent Pálnak «Krisztus — Antikrisztus-várásáról» 146—159. 1.) és kimutatja, hogy szent Pál nem gondolta Jézus második el-jövetelét és a világ végét közvetlenül közelállónak, hanem egyik helyről a másikra való sietésének, melyet Harnack «Durchque-rung der Welt»-nek nevez, oka ellenségeinek folytonos üldözései voltak és Pálnak az a vágya, hogy az egész emberiséget Krisztus
titokzatos testévé összeolvassza. Az utóbbi tételnek («Krisztus titokzatos teste» szent Pál tanításában) Tóth Kálmán külön feje-zetet szentel (150—174. 1.), melyben az apostolnak az egyházról szóló tanítását fejti ki. Végül az utolsó fejezet szent Pál apostoli sikereiről és híveinek hit- és erkölcsi életéről szól (175 — 216.1.) az egyes hitközségekben. Nagy részletességgel ismerteti a korinthusi egyház életét és ebben a keretben az agapék kérdé-sét; itt elfogadja Batiffol felfogását, hogy az őskereszténységben az agapék nem voltak rendszeresen megszervezve az Eucharistiá-val kapcsolatban.
Dr. Tóth Kálmánnak könyve hosszú, évekre terjedő komoly tudományos munkának eredménye. Nagy olvasottsága és forrás-tanulmányai nem gyakoroltak káros hatást ítéleteinek önállósá-gára. Előadása könnyed, élvezetes, bár inkább népszerű, mint tudományos. Valóban kívánatos, hogy ezt a könyvet ne csak theologusok, hanem a kereszténység eredete iránt érdeklődő világiak is olvassák. A szerzőnek pedig szívből kívánjuk, hogy még sok hasonló értékes munkával gyarapítsa hazai biblikus irodalmunkat.
Budapest. Dr. Pataky Arnold.
Dr. Székely István : Krisztus születésének éve és a keresztény időszámítás. Budapest, 1922. 243 lap. A Szent-István-Társulat kiadása.
Jézus Krisztus születése fordulópontot képez a világtörté-nelemben és mégis sajátságos, hogy e végtelenül fontos esemény idejének pontos meghatározása évszázadok óta folyó kutatások és viták tárgyát képezi. Az Úr Jézus életének koronatanúit, az apostolokat és evangélistákat a Megváltó életének történelmi dátumainál sokkal inkább érdekelték az ő hitbeli és erkölcsi tanai, ennélfogva a pusztán chronologiai kérdésekre alig fektet-tek súlyt. Annál nagyobb érdeklődéssel fordult azonban a szi-gorúan vett történelem tudomány azon kérdés felé, mikor szü-letett Jézus. A külföldnek ezen a téren már igen nagy irodalma van, a magyar közönség azonban saját anyanyelvén mindeddig nem ismerhette meg ezt a rendkívül kiterjedt történelmi prob-lémát.
Dr. Székely István egyetemi tanár — mint most ismerte-tendő könyvének előszavában mondja— már évtizedek óta
fog-lalkozik Krisztus születésének évével s a kereszténység alapítá-sának időviszonyaival és kortörténetével. Búvárkodáalapítá-sának ered-ménye ez a legújabb munkája, mely tárgyának természeténél fogva nemcsak a theologust, hanem a történetbuvárt, sőt minden
fog-lalkozik Krisztus születésének évével s a kereszténység alapítá-sának időviszonyaival és kortörténetével. Búvárkodáalapítá-sának ered-ménye ez a legújabb munkája, mely tárgyának természeténél fogva nemcsak a theologust, hanem a történetbuvárt, sőt minden