R E Z E S S Y L Á S Z L Ó tanszékvezető főiskolai t a n á r:
AZ ÜTTÖRÖZENEKAR PROBLÉMÁI
I .
Még ma sem ad hat u nk egyértelmű választ arr a a kérdésre: milyen hangszerekből állítható össze legelőnyösebben az úttörőzenekar7 Termé- szetesen ez a kérdés n e m is olyan egyszerű. Itt valóban áttörésről van szó, hiszen előzmény, vagy éppen hagyomány, melyet tovább lehetne fejleszteni, alig-alig akad.
Mégis, melyek ezek az előzmények?
A 30-as évek folyamán egyes fővárosi és vidéki iskolák énektanárai furulya-együt teseket szerveztek tanítványaikból. Ezek az együttesek egyrészt népdalokat adta k elő zongorakísérettel, másrészt két- és három- szólamú darabokat tűztek műsorukra. A gyermekek nagy örömmel kap- csolódtak a munkába, a nevelők pedig kezdték tapasztalni a hangszer hatalmas nevelő erejét az énektanításban.
A második világháború megakasztotta a mu n kát, de csak rövid időre, mert a felszabadulás után hamarosan megjelentek az ütőzene- rok. Gát József egészséges kezdeményezéséből ezek az együttesek a f u r u l y ak a r mellé az ütőhangszereket (fémcimbalom, triangulum, kisdob, kis réztányér) is beállították. Sok kritikát kapott ez a kezdeményezés. Az akkor Magyarországon járt A. Novikov szovjet zeneszerző a harmó- nia hiányát kifogásolta; mondanun k sem kell —, jogosan. A fővárosban az ütőzenekarok elhallgattak, vidéken tovább éltek, sőt néhol élnek még ma is. Pedig a mu nka abbahagyása helyett inkább a hiányosságokat kel- lett volna felszámolni, mer t az ütőzenekar hetyes kezdeményezés volt.
Nevelői szempontból nagy érték, hogy a vezetők a ritmusszólamok kom- ponálásába a gyermekeket is bevonták.
A következő állomásnak az 1951-ben Takácsné Hubert Ilona szer- kesztésében megjelent Társas- és menetzenekar c. gy űj t emén vt, Gárdonyi Zoltán: Tizenkét darab úttörőzenekarra c. munk át és az 1952- ben megjelent ,,Altalános Iskolai Énektanítás Segédkönyvének Társas zene" fejezetét t ek i n t h e t j ü k, mely mintegy 80 oldalnyi úttörőzenekari part i t urát tartalmaz Gárdonyi Zoltán, Szőnyi Erzsébet és e sorok írójá- nak tollából.
Mindhárom g y ű j t e mé ny figyelembe vette A. Novikov kritikáját, a dallamokat és ritmusokat harmóniákba foglalják. A Társas- és menet-
zenekar új hangszereket (úttörő mélykürt és úttörő tuba) is alkalmaz, ezek azonban n e m váltak népszerűvé.
Az Általános Iskolai Énektanítás Segédkönyvének darabjai kimon- dottan úttörő-együttesek részére íródtak. Egy ilyen együttes ének kar- ból, dallam-, r i t mu s - és kísérő hangszerekből áll.
Dallamhangszerek (az énekkar mellett): a fur ulya, a hegedű és a fémcimbalom; ri tmushangszerek : a triangulum, a kisdob és a puha ü tő- vel megszólaltatott nagy réztányér (nagydob helyett); kísérő hangszer a zongora (négy kézre is).
Ezekből a darabokból egy sorozat az 1952. októberében tartott ,,Ifjúsági Zenei Napok" (Ifjúsági Zenei Plénum) műsorára került. A vita során Sándor Frigyes foglalkozott velük. Hozzászólását irányt mutató- nak kell, hogy tekintsük, mert egyrészt ebben a tárgykörben az egyetlen felszólaló volt, másrészt, mer t hozzászólása tükrözte — nyilván — a plé- n umo t rendező Magyar Zeneművészek Szövetségének és a DISZ Köz- ponti Vezetőségének véleményét is.
Sándor Frigye s hozzászólásához kapcsolt reflexiók által k í vánj uk szolgálni az elvi tisztázódást, és így elhárítani az akadályokat az úttörő- zenekarok egészséges fejlődésének útjából.
Sándor Frigyes hozzászólásából bőségesen kívánunk idézni. Szavai
— 8 év után is — időszerűek és így méltók arra, hogy kiemeljük a po- rosodó jegyzőkönyvből. Hiányos idézet, néhány kiragadott mondat félre- értésekre ad h a t n a alkalmat.
Sándor Frigyes — többek között — a következőket mondotta:
„ . . . r ö g t ön előtérbe kerül az ifj úsá gi z e n e kar ba n fe lhasz náland ó hangszerek kérdése.
A felsz abadu lás után a ha la dó pedagógusok között azt m o n d t a m: eruptív módon nyilvánult meg az az igény, hogy a zenét tan uló gyermekeket sürgősen és minél nagyobb tömegben v o n j u k be a társas muzsikába. Igenám, de a vonós hangszerek és a szokásos fúvós hangszerek me gta nulása hosszú időt, éveket vesz igénybe, ameddig a hangszert játszó gyermek a r r a a fokra jut, hogy ilyen zene- k a rb a n részt vehessen.
Ilyen módon, áthidalásképpen kerültek az i fjúsági ze n ekar ba a legkülön- bözőbb ütőhangszerek és különböző furul yá k. Ilyen módon a la k u l ta k először a csak fu ruly á kból és ütőhangszerekből összeállított úttörőzenekarok, m a j d később a ve- gyes, vonós hangszerek et is felhasz náló úttör ő együttesek. Több ilyen együttest hallottunk most is a zenei b e mut a tó alkalmából. Azt hiszem, hogy nagyon sokan vagyunk ebben a teremben, a kik úgy érezzük, hogy ezeknek a zenekaroknak a hangzása n e m megnyugtató, időnként egzotikusan, hatna k. Nem ha ll g a t hatj u k el azt az aggodalmat, hogy né ha az az érzésünk, hogy az il ye nfa jt a együttjátszás, az i ly en fa j t a z enekar i hangzás ta lán kevésbé fejleszti, mint in k á bb e lr ont ja a gyer- me k hallását. (Ugy van! Taps.)
Vonóshangszerek, a különböző korú gyermekek ütőhangszerei, a semmikép- pen sem behangolható és az előadás foly amán mi n d in k á bb hamissá váló f ur ul yák együtthangzása a legtöbbször bántó. Nem h a ngz a n a k össze sem színben, sem in- tonációban. F e jlődé sünk jelenlegi fokán, amikor a vonóshangszert és a fúvósha ng- szert tanuló f i a t a l s ág köre óriási mérté kb en kibővül és bővül tová bb na pról-napra, mo n d h atn ám óráró l-órára, azt hiszem, az ifjúsági zenekarból k i h a g y ha t j u k ezeket az ütő- és fúvóshangszere ket.
Mégis, nagy jelentőségűek ezek a hangszerek és továbbra is felhasználhatók az óvodában, a gye rmekszobákban és az előképző tanterme iben. Nem t a g a dha t j u k el, hogy lényeges ösztönző, kedvcsináló, örömöt adó a hatásuk ilyen környezet-
2 1 2
ben, különösen akkor, ha jó pedagógus vezetése mellett a gyermekek játékosan, ösztönszerűen al ak í ta n ak ilyen ütő- és fúvószenekarokat.
Egészen más megítélés alá kell venni akár a mi szempontunkból, a kár a gyerme kek szempontjából az ilyen kis együttest, ha az alkalmilag, játékosan, ösz- tönösen szólal meg, vagy akkor, ha a próbák hosszú során készül az együttes olyan előadásra, amelyne k művészi, esztétikai szempontból ne m állnak rendelke- zésre az előföltételek,
Lehetetlen, hogy most ezen a ponton egy pi lla nat r a ne á l ljunk meg és ne gon- d o l j unk Haydn Gy erme ksz imfóni ájá ra, melyet a nna kide j én va la men ny ie n mint hallgatók és be nne muzsikálók, anny ir a szerettünk. Haydn Gy erme ksz imfó ni ájá- ban pedig előfordulnak különböző gyermek-ütőhangszerek, sípok, még kereplők is.
Igenám, de Haydn kivételes zseni volt, aki óriási életművében egyszeri alkalommal meg tu dta oldani azt, hogy a gyermekhangszerek hangzását valóban költői mon- danivaló szolgálatába állítsa, a természetutánzás na i va n gyermeki, de a nn ál őszin- tébb eszközéül.
Most már fel kell t e nnünk a kérdést: milyen legyen az ifjúsá gi zenekar ösz- szeállítása? Nézetem szerint a m ag ja és lényege feltétlenül az éneklő vonószene- k a r kell, hogy legyen. A vonószenekart azután kibővíthe tjük egyes fúvóshangsze- rekke l: fuvolákkal, klarinétokkal, trombitával. Ezek olyan fúvós hangszerek, ame- lyeken tehetséges gyermekek már egy-két évi t anul ás után játszani tudn a k, any- nyira u ral ják, hogy a megfelelően megírt szólamokat az ifjúsági ze ne ka rba n el- j á t sz h at j á k. Bővíteni lehet az ifjúsági zenekart még zongorával is, továbbá ügye- sen, megfelelő helyen alkalmazott gyermek-ütőhangszerrel, kis és nagy dobbal.
Hogy csak egy p éldát említsek, milyen zseniálisan és meggyőzően ha sz n á l ja fel Bart ók a Cipósütés zenekari kísérete mellett a négykezes zongorát és a nagy- dobot! Hogy me n n yi r e nem hat ez ott egzotikusan, különlegesen!"
„Végül most h ár mas minőségben, mint pedagógus, mint ka rme ster és vonós t a n ár nagyon nyomatékosan, szenvedélyesen szeretnék rá mu t a tni az ifjúsági zene- k a ro k rendkívüli nevelő ha tásá ra emberi, nevelési, zenei szempontból és nem utolsó sorban a hangszerr e nevelő hatá sára. A zenekar dinamika i és színlehetősé- gei rendkívüli mért ék ben megterméke nyítik a gyermek fan tá z iá já t. A zenekari j á t é kb an éppen az alkalmazkodás kényszere az, amely kifejleszti a tudatos és aktív ritmu s t és intonációt és a zenekari játékhoz szükséges állandó k on ce nt rá- ciót, különösen, ha adv a van az együttjá tszá snak valóban művészi légköre, ez hal- latla n mértékben k oo rd iná lja az idegrendszert és az egyes testrészek finom és ér- zékeny együttműködését. Ez pedig nem más, mint mag a a hangszeres technika,"
Eddig Sándor Frigyes hozzászólása és ezzel nagyjában, különösen részleteiben egyet is kell értenünk. És mégis, — ez az i ránymutató hoz- zászólás hosszú évekre szinte megbénította a már működő úttörőzene- karokat . Vonatkozik ez különösen a fővárosra. Vidékre nem, vagy csak szórványosan jutott el hatása, így ezek az úttörőzenekarok az ország különböző részein igen tarka barka képet mu t at nak . Egy részük f u r u - lyák, fémcimbalmok és ütők együttese, más részükben vonósok, penge- tők és harmonikák is szerepelnek. Hogy mit játszanak, milyen feldolgo- zásban és hogyan, — arról most ne beszéljünk. De ki a hibás?
Az az általános iskolai énektanár, vagy tanító, aki minden nehézséget leküzdve muzsikálni szeret és akar, vagy azok a vezetők, akik nem adj ák me g nekik a szükséges irányítást és támogatást? Én úgy gondolom, hogy a hibát az utóbbi ponton kell keresnünk.
De nézzünk szembe a tényekkel és tisztázzuk a félreértéseket. Az egyik ilyen félreértés az, hogy S. F. egy kalap alá veszi az i f j ú- sági- és az úttörőzenekarokat, azonos mérleggel méri a zeneiskolás gyer- mekek és a zenével csak a szakköri órákon foglalkozó általános iskolás úttörők teljesítményét.
A zenekarokat az esetek legnagyobb részében iskolák szervezik:
mégpedig az általános iskolák az úttörőzenekarokat, a középiskolák az ifj úsági zenekarokat. A zeneiskolák együtteseit egész külön kategóriába kell soroznunk, ahol a zenei szempontok döntően eshetnek latba.
Az általános iskolai énekt anár maga t a n í t ja meg úttörőit a f u r u l y a , a fémcimbalom, az ütőhangszerek kezelésére. Maga ül a zongorához (ha van), hogy játssza a kíséretet.
Szabad, helyes ezeket a gyermekhangszereket kategorikusan az óvo- dákba, a gyermekszobákba és az előképző tantermeibe utasítani? Zene- iskolai tanulók viszonylatában igen. De az általános iskolai tanulókban éppen ezek a gyermekhangszerek ébresztik fel a zene szeretetét, s a vágyat, hogy zeneiskolába iratkozva, komoly hangszertanuláshoz kezd- jenek.
Hogy hamisak ezek a hangszerek, erről egyedül és kizárólag a Hang- szerkészítő és J a v í t ó Vállalat t ehet . És ez az a pont, ahol egy-két lépést te hetnénk előre a fejlődés ú t j á n. Tanítványaink szülei jelentős anyagi áldozatokra is képesek gyermekeik zenei fejlődéséért, de tovább men ve 9 p á r t- és tanácsszervek, az Űttörőközpont is komoly összegeket f o rd í ta- nak az úttörő csapatok hangszerkészletének bővítésére, egyedül a Hang- szerkészítő Vállalaton múlik, hogy tanulóink jó hangszerekhez jussanak.
Tisztáznunk kell a „gyermekhangszer" fogalmát, a fogalomkör két leglényegesebb jegyének kiemelésével: a gyermekhangszer olcsó és könnyen tanul hat ó. Az első lehetővé teszi, hogy az ország minden álta- lános iskolai t a n u l ó ja beszerezhesse ezeket; a második, hogy kezelését a tanuló néhány hét alatt elsajátíthassa. A nál unk használatos g yer mek- hangszerek — a szükséges minőségjavítással — általában megfelelnek a célnak. De itt n e m szabadna megállni. Uj és ú j a bb gyermekhangszereket v ár nak úttörőink a Hangszerkészítő Vállalattól. Meg lehetne vizsgálni a külföldi kezdeményezéseket. Carl Or f f -r a gondolok, aki az új gyer- mekhangszerek egész seregét állította be partitúráiba. Példaként csak a „Fidel"-t sz eretném kiemelni, mellyel Orff nem kisebb célt tűzött ki, mint, hogy megvalósítsa a kö nn yen játszható vonóshangszercsaládot, a Piccolo-Fideltől a Kontrabasszus-Fidelig. (Carl Orff gyermekzenekar i munkásságáról egy következő t a n ul mán yo mb an részletesen is szeretnék beszámolni.)
(Csak zárójelben és csak távoli álomként mer e m fölvetni az elektro- mos hangszerek ügyét. Pedig az egyszólamú elektromos hangszer elké- szítése forradalmasítan á nemcsak úttörőzenénket, hanem egész szimfo- nikus zenekari k u l t ú r á n kat is, figyelembe véve az ilyen hangszer h ang - jának rendkívüli szépségét és azt, hogy az elektromos hangszer h an g j á- nak nemcsak e r e j é t, de színét is képes megváltoztatni a játékos.)
M arad j u n k azonban a realitások vonalán. Az volna talán a helyes — ahogyan S. F. m o n d j a —, hogy csak a hangszert tanuló gyermekeket v on j u k be a t ár sas zenébe, m e r t egyéb gyermekeknél nincsenek meg a kellő „művészi és esztétikai feltételek". Ezek szerint csak ott lehetne úttörő együttest szervezni, ahol zeneiskola van. De hiszen évtizedekre
214
van még szükség ahhoz, hogy gyönyörűen fejlődő zeneiskoláink behálóz- zák a magyar falvakat. Addig a falusi úttörők ne muzsikáljanak?
Ugy gondolom, az eddigiekből világosan kitűnik, hogy a félreértések a két nézőpont különbözőségéből erednek. S. F. a szakzenész szempontjai szerint tette meg hozzászólását és tegyük hozzá: helyesen. Sajnos, az I f- júsági P l én um vitájában nem volt hozzászólás, mely az általános iskolák muzsikus pedagógusai véleményének adott volna hangot. Pedig ilyen sok van az országban és egyre több lesz. Bűn volna ne m építeni r á j u k, hiszen ők nevelik a magyar ifjúság egészét, a zeneiskolák csak egy kis
százalékát.
Kétségtelen, hogy a városi iskolák úttörőzenekarainak oszlopos tag- jai a zeneiskolás gyermekek. De az is igaz, hogy a falusi muzsikus-pe- dagógusok zeneiskolák nélkül is képesek úttörőzenekar összehozására és vezetésére. Sokan zenei szempontból is kiváló mu n kát végeznek, sok helyen hibák is akadnak. Dehát megadtuk nekik a szükséges támogatást, a jó hangszereket, a jó műveket? Helyesebb volna, ha a támogatás, a se- gítségnyújtás megelőzné az ítélkezést.
Az is bizonyos: ezeket az együtteseket nem szabad tisztán zenei szempontok szerint értékelni. Ezeknél a nevelői szempontok legalább olyan súllyal kell, hogy latba essenek, mint a zenei szempontok. Ha az általános iskolai énektanár triangulumot ad a gyermek kezébe, arr a gon- dol, hogy ez a gyermek hamarosan tisztába fog jönni a ritmusértékek- kel, meg fogja különböztetni a negyedet a nyolcadtól (ami ezen a fokon nem is olyan egyszerű dolog). A f ur u ly a vagy a fémcimbalom viszont a hangköz kitalálás, a lapról éneklés nehézségeinek leküzdésében segíti igen eredményesen tanulóinkat.
A minőségileg ellenőrzött, jó gyermekhangszer tehát most és még jó pár évig nélkülözhetetlen az általános iskolában. Sőt, — az iskolare- for m során éppen úgy szeretnénk az általános iskolai énektanítást „ze- nei nevelés"-sé átformálni és ezzel egy lépést tenni előre a fejlődés ú t- ján —, hogy kibővítjük és rendszeressé tesszük a zenehallgatást, továb- bá, hogy az eddiginél lényegesen nagyobb szerepet adunk a gyermek- hangszereknek.
T é r j ü nk vissza a zenekarok ügyére. Említi S. F. Bartók Bélát is, ki néhány egynemű karához írt zenekari kíséretet. Nála az alap a vonós- zenekar (Ne me n j el, Bolyongás), ehhez járul négykezes zongora és nagydob (Cipósütés), két fuvola, kisdob, timpáni (Huszárnóta) és a réz- tányérpár (Resteknek nótája).
Bartók hangszerei tehát tökéletesen egybevágnak azokkal a köve- telményekkel, amelyeket S. F. állít fel az ifjúsági zenekarokkal szem- ben. Sőt, Bartók az ütőhangszereket is teljesen a tartalmi kifejezés szolgálatába állítja: a nagydob négy ütése akkor szólal meg a Cipósütés zenekarában, amikor az énekkar a „medve v á r j a" szövegrészt énekli;
a Huszárnóta szövege ugyancsak indokolja a kisdob és az üstdob-pár szerepét.
Nem vitás, hogy Bartók zenekara az elérendő cél, erre a fokra kell eljuttatni zenekarainkat. De az sem vitás, hogy ezt a színvonalat ma
csak a zeneiskolai, vagy a jobb középiskolai együttesek érhetik el; álta- lános iskolai úttörőzenekaraink nem alkalmasak a bartóki partitúrák megszólaltatására.
Mind a hangszerösszeállítás, mind a művek szempontjából külön kell tehát választani és külön kell kezelni az ifjúsági és az úttörőzeneka- rokat. Sőt, az úttörőzenekaroknál tovább is kell men nü nk a differenciá- lásban: a könn yebb kezelhetőség végett külön kell kezelnünk a kezdő és haladó úttörőzenekarokat. Ebbe a három típusba az ország minden úttörő- és i fj ú sá gi zenekara besorolható, hangszerekkel és megfelelő mű- vekkel való ellátásuk is könnyebben megszervezhető.
Mi a helyzet a művek f r o n t j án?
A kezdő úttörőzenekarok (dallam-, ritmus- és akkordhangszerek együttese) aránylag elég bő anyagban válogathatnak. Rendelkezésükre állanak a Tankönyvkiadó Vállalat eddig megjelent „Szakköri Füzetei".
(Milyen kár, hogy ezek kiadását abbahagyták!) Továbbá T. Hub er t Ilona: Társas- és menetzenekar, Gárdonyi Zoltán: Tizenkét darab út tö- rőzenekarra és az Általános Iskolai Énektanítási Segédkönyv úttörőze- nekari p art itú rái. (Mivel ezek — a Segédkönyv kivételével — könyv- árusi forgalomban nem kapha tók, az Úttörő Központnak, vagy valamely más szervnek kellene a g yű j t em ény ek et eljuttatni a zenekarok vezetői-
hez.) Természetesen ilyen típusú új művek írása is szükséges.
A legnagyobb ará nyú segítséget a haladó úttörőzenekarok igénylik.
Ezek hangszerösszeállítása is teljesen kialakulatlan és talán éppen ezért előadásra alkalmas műveket sem kapnak. Ennek a típusnak átmenetet kell képeznie a kezdő út tö rő és az ifj úsági zenekar között Az átmenetet alternativ módon kezelt hangszerekkel képzeljük: át kell állni a vonós- zenekari alapr a (brácsa nélkül, két, vagy három hegedűszólammal, gor- donkával, ad. lib. gordonnal), de úgy, hogy vonósok hiányában zongora pótolhassa; a f u r u l y a szólamát a fuvola, az al tfurulyáét a klarinét vehe- ti át. Az ütőhangszerek is lemondhatnak a hamar unalmassá váló met- rikus lüktetés hangsúlyozásáról, s a tartalmi kifejezés szolgálatába áll- hatnak. A fémcimbalom is megk aph atj a a neki való szerepet.
Az ilyen átmeneti megoldás — úgy gondolom —, át is lendítené úttörőzenekarainkat a növekedés nehézségein.
Mellékletként közlünk egy ilyen haladó úttörőzenekarok részére elképzelt át i ra to t: H. Berton Dob peregje c. kánonjá t. E három szólamú egyneműkari darab hangszerelésénél a következő szempontok vezettek.
1. A f uv ol át szoprán furulya-szólam helyettesítheti. Mivel a f u r u ly a 4 lábas hangszer, indokolt a fuvola szólamát alkalmas helyeken egy ok- távval magasabbra transzponálni. Jelen írásmódot a f u r u l y a indokolja.
2. A klarinét szólamát alt f ur uly a- ka r is játszhatja a szükséges transzpozició val.
3. A t rombit a szerepeltetését a szöveg indokolja: „Zengje k ürt, h a r - sonák han gj a . . ." (Kürt és harsonák beállítása n e m látszott célszerűnek.) 4. Vitatható az ütőhangszerek végig hangzó ritmusszövete. Bár a dob használatára a mű címe is utal, mégis az ütőszólamok megírásánál nevelői szempontok álltak előttünk. Azokat a zeneileg kezdő munk ás-
21 6
és parasztgyermekeket kívánjuk bevonni a zenekari munkába, akik más szólamot még nem képesek eljátszani.
A S. F. hozzászólásából is kicsendülő ütőhangszerellenességet az a n éh ány gyermekzenekar indokolta az 50-es évek elején, melyeknek hang ja inkább csörömpölés volt, min t zene. A helyes tennivaló ebben az esetben természetesen az ütőszólamok megfelelő mérték ű lehalkí- tása, (ez csak a vezetőn múlik), n e m pedig az ütőszólamok kipusztítása.
Gondoljuk meg, hogy a fúvós-, a szalon- és a tánczenekarokban is tar - tósan szólnak az ütőhangszerek. A modern szimfonikus zenekari par- t i t úr ákra is éppen az ütőhangszerek dús használata a jellemző. Példa- ként Bartók műveiből is idézhetünk: Zene húros- és ütőhangszerekre (1936) vagy a két zongorára és ütőhangszerekre írt Szonáta (1937). Sze- rény véleményem szerint az úttörőzenekar gyermeki jellegét éppen az ütőhangszerek hang j a adja meg.
5. A vonós szólamok megírásánál a könnyen játszhatóság volt a főcél; ez egyébként a többi szólamra is vonatkozik.
6. A zongora continuo jellegű szólama jól hangzó vonószenekar esetében el is hagyható.
A közölt parti turát megvitatásra szántam.
Át t érve a komolyabb zenei igényeket is kielégítő ifjúsági zene- karok ügyére, megállapíthatjuk, hogy művek szempontjából talán ezek vannak a legjobban ellátva. Rendelkezésükre áll a hagyományos vonós- zenekari anyag, de r á j uk a Zeneműkiadó Vállalat is gondol mostanában. Üj művek íratása és kiadása itt is nélkülözhetetlen.
Befejezésül hadd r efle ktá lj ak röviden S. F. Haydn Gyermekszim- fóniáj ával kapcsolatos szavaira. S. F. ezt mon dja : „. . . Haydn kivételes zseni volt, aki óriási életművében egy egyszeri alkalommal meg tudt a oldani azt, hogy a gyermekhangszerek hangzását valóban a költői mon- danivaló szolgálatába állítsa. . ."
Én úgy gondolom, hogy Haydn (ha egyáltalán ő írta a Gyermek - szimfóniát és nem Leopold Mozart) azért nem írt több gyermekzenekar i művet, me r t az ő idejében a gyermekzenekar a legnagyobb ritkaság számba ment. Ha Haydn idejében csak annyi gyermekegyüttes mű k ö- dött volna, mint ahány úttörőzenekar működik ma Magyarországon, én biztosra veszem, hogy a kiváló gyermekzenekari művek egész sorát írta volna meg és sikerült volna neki a gyermekhangszerek hangzását min- den esetben a költői mondanivaló szolgálatába állítani.
Most, amikor iskoláinknak az élettel való kapcsolatát igyekszünk szorosabbá tenni, halljuk meg, hogy az élet dörömböl ajtónkon. Vegyük tudomásul, hogy az úttörőzenekarok élnek és működnek szerte az országban. (Az Országos TJttörőközpont 1960. ny a rán Csillebércen r en - dezte meg az úttörőzenekarok országos versenyét.) Működnek és támo- gatást várn ak: jó hangszereket és jó műveket kérnek.
