• Nem Talált Eredményt

GTK_Bejövő motiváció_2013

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "GTK_Bejövő motiváció_2013"

Copied!
8
0
0

Teljes szövegt

(1)

GTK_Bejövő motiváció_2013 Válaszadók száma = 94

Összefoglalás

A kérdőívek tapasztalatai alapján elmondhatjuk, hogy Karunk vonzáskörzete zömmel Borsod- Abaúj-Zemplén megyére koncentrálódik, azon belül is meghatározó Miskolc szerepe. Az MSc szakok távolabbról is vonzanak hallgatókat.

Hallgatóink között nagy számban vannak jelen olyanok, akik közgazdasági, kereskedelmi ismeretekkel rendelkeznek középiskolájuk specializációjának köszönhetően, ami vélhetően megkönnyíti egyetemi pályafutásukat. A kéttannyelvű középiskolák a nyelvi követelmények miatt jelenthetnek előnyt a hallgatóknak felsőoktatási tanulmányaik során. Az MSc képzés főként saját korábbi hallgatóinkat vonzotta, számukra a helyismeret jelenthet az előbbiekhez hasonló előnyt tanulmányaik során.

A továbbtanulás során döntően az internet, a kortársak, osztálytársak, barátok, a tanárok a szülők szerepe emelkedik ki. Leendő diákjaink véleményformálására elsősorban interneten keresztül, valamint a szülők, tanárok tájékoztatásán keresztül nyílhat lehetőség. Ugyanerre következtethetünk a véleményformáló erők pontozásának elemzésével. Azok az eszközök, amelyekkel közvetlenül érhetjük el diákjainkat (Kutatók Éjszakája, börzék, nyílt napok), alacsonyabb átlagos pontszámot kaptak, kiemelkedő viszont a Karon tanulók, vagy végzettek véleménye. Az ide járóknak nyújtott magas szolgáltatás és általában elégedettségük támogatása tehát egyúttal fontos beiskolázási kérdés is.

Hallgatóink nagy számban terveznek külföldi tanulmányokat és külföldi munkavállalást is, ami ismerve átlagos idegen nyelvi felkészültségüket nem tekinthető reálisnak. Az MSc-s hallgatók alacsonyabb arányai megfontoltabb, objektívebb hozzáállást tükröznek.

Diákjaink zöme a versenyszférában képzeli el karrierjét, a közszféra, államigazgatás kis arányban jelenik meg a válaszok között. Kevesen terveznek saját vállalkozást, jellemzően teljes állásban, alkalmazottként terveznek elhelyezkedni.

(2)

Részletes elemzés

A bejövő motivációs és gólyatábori kérdőíveket 2013-ban összesen mindössze 94 hallgató töltötte ki. 63-an BSc, 16-an pedig az MSc képzésben tanultak, felsőoktatási szakképzésben 11-en, szakirányú továbbképzésben 3, doktori képzésben 1 hallgató vett részt a kitöltés idején.

A továbbiakban a BSc és az MSc képzésben részt vevők válaszait fogjuk elemezni.

A bejövő hallgatók szakok szerint (%)

67%

17%

12% 3% 1%

BA/BSc

MA/MSc

felsőoktatási szakképzés

szakirányú továbbképzés

doktori képzés

BSc képzésben részt vevő hallgatók jellemzői

A kérdőívet kitöltő BSc-s hallgatók közül 55-en (87,3 százalék) nappali tagozaton, 8 fő levelező tagozaton kezdte meg tanulmányait, mindannyian költségtérítéses képzési formában.

Állandó lakhelyüket tekintve Borsod – Abaúj - Zemplén megye a legjelentősebb, a hallatók zöme innen kerül ki (54 fő), ezen belül is meghatározó a miskolciak aránya (50 százalék, 22 fő). Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből 3, Hajdú-Bihar megyéből 1, Heves megyéből 2, Budapestről 1, Bács-Kiskun megyéből szintén 1 hallgató érkezett. A válaszadók között 16 férfi, 44 nő található.

37-en gimnáziumból, 26-an szakközépiskolából érkeztek. A megkérdezett hallgatók beilleszkedését segíti, ha BSc szakjuk tárgyait nem teljesen ismeretlenül kezdik el tanulni, így Karunkon vélhetően előnyben vannak a kereskedelmi, közgazdasági előismeretekkel rendelkező hallgatók. Ugyanakkor a hallgatók nem elhanyagolható hányada olyan középiskolából érkezett 2013-ban, ahol semmilyen specializáció nem volt. A Turizmus és vendéglátás szakon a legmagasabb a semmilyen specializációval nem rendelkezők aránya.

A legnagyobb arányban közgazdasági előtanulmányokról számoltak be a megkérdezett hallgatók (19 fő), e mellett kereskedelmi (4 fő), valamint idegenforgalmi és vendéglátóipari specializációt (1 fő) is megjelöltek a megkérdezettek. Magas továbbá a kéttannyelvű gimnáziumból érkezők száma (18 fő). Ez mindenképpen szerencsés a diploma nyelvi követelményei miatt.

(3)

Középiskolai specializáció szakok szerint (%)

3 3

4

4

10

0 1

0

0

0

1

3 0

0

0

0

1

0

0

0 5

3

1 7

4 2

3

4

4 3

0%

10%

20%

30%

40%

50%

60%

70%

80%

90%

100%

Gazdálkodási és menedzsment

Kereskedelem és marketing

Nemzetközi gazdálkodás

Pénzügy és számvitel

Turizmus és vendéglátás

Művészeti Kéttannyelvű Közgazdasági Idegenforgalmi és vendéglátóipari Kereskedelmi Műszaki

Nem volt

Volt-e a középiskolájának valamilyen speciális képzési területe? (Több válasz is megjelölhető!

– a megjelölés százalékában)

A válaszadók döntő hányada (77,4 százaléka) az érettségi után azonnal elkezdte felsőfokú tanulmányait. 10 hallgató tanult már felsőoktatási intézményben, közülük öten ugyanebben az intézményben. A továbbtanulással kapcsolatos információk beszerzésében 2013-ban is jellemzően a kortársak, osztálytársak, barátok, a tanárok, a szülők szerepe a kiemelkedő, valamint a felvételi tájékoztatók is meghatározó információforrásoknak bizonyultak. A nyomtatott sajtó, a TV, rádió ugyanakkor alig-alig formálja a hallgatók véleményét (mindössze 4 jelölés). Az internet szerepének említési aránya vetekszik a kortársak, tanárok, szülők adataival (35 jelölés).

A továbbtanulással kapcsolatos információk forrása (összes jelölés)

35 34

32

27

23

4 3

0 5 10 15 20 25 30 35 40

Internet kortársak, osztálytársak,

barátok

tanárok szülők felvételi tájékoztató

TV, rádió nyomtatott sajtó

A továbbtanulással kapcsolatos első információit milyen forrásból szerezte? (Több válasz is megjelölhető!)

Hallgatóink pályaválasztási döntése saját megítélésük szerint racionális érvek alapján történt,

(4)

élmény véleményformáló szerepe (21 jelölés) és a családi minta követésének az igénye (22 jelölés).

A hallgatók Karról kialakult véleményét sok tényező alakítja. A legmagasabb átlagos pontszámot a Miskolci Egyetemre járó vagy az egyetemen végzett hallgató(k) véleménye kapta. Az ide járóknak nyújtott magas szolgáltatás és általában elégedettségük támogatása tehát egyúttal fontos beiskolázási kérdés is.

Az egyetemi és a kari rendezvények átlagos pontszámai ettől elmaradók. Legkevésbé a Kutatók éjszakája, és a pályaválasztási börzék bizonyultak hatékony beiskolázási lépésnek. A középiskolai kari tájékoztatók (osztályfőnöki óra, stb.) és a kiállítások, börzék sem érik el a kívánt hatást a válaszok alapján. A hallgatók Karról kialakult véleményét a nyílt nap érdemben alakíthatná, ugyanakkor a részvétel alacsony aránya miatt ennek a megítélése sem kiemelkedő.

A Karról kialakult kép befolyásolói szakok szerint (átlag)

2,10 2,44

2,52 2,60

2,66 2,90

3,05 3,18

3,34

1,00 1,50 2,00 2,50 3,00 3,50 4,00 4,50 5,00

"Kutatók éjszakája" kari rendezvényei az egyetem vagy a kar honlapja kari rendezvények szóróanyagok, kiadványok, tájékoztatók pályaválasztási kiállítások, börzék középiskolai kari tájékoztatók (osztályfőnöki óra, stb) egyetemi rendezvények kari Nyílt Nap a Miskolci Egyetemre járó vagy az egyetemen végzett

hallgató(k) véleménye

Mely tényezők formálták leginkább a Karról kialakult képet? 1:legkevésbé, 5:leginkább A Kar kiválasztásánál a legmeghatározóbb motívum a szakirány választás biztos lehetősége volt (18 válasz), ezt a képzés jó híre és minősége alapján történő döntés követte (17 jelölés).

A korábban legmeghatározóbbnak bizonyuló földrajzi közelség a válaszadók közül 14 hallgatót befolyásolt döntésében. A megszerzett pontok alapján történő választás és a diákélet vonzereje a hallgatók nagyon kis százalékánál bizonyult döntő érvnek a Kar megválasztása során.

A válaszadók nagy százaléka szeretne külföldi tanulmányokat folytatni. Ez az arány különösen magas a Gazdálkodás és menedzsment, valamint a Turizmus és vendéglátás szakos hallgatók körében (75 és 64 százalék). A legalacsonyabb értéket a Pénzügy és számvitel szakos hallgatóknál találjuk (33 százalék). Tanulmányaik kezdetén diákjaink jellemzően optimisták a továbbtanulással összefüggésben, nagy arányban jelölték meg az MSc képzést, mint jövőbeli tervet.

(5)

Külföldi képzésre vonatkozó tervek (%)

9

7 5

5

9 3

5 4

10

5

0%

10%

20%

30%

40%

50%

60%

70%

80%

90%

100%

gazdálkodási és menedzsment

(BA/BSc)

kereskedelem és marketing (BA/BSc)

nemzetközi gazdálkodás (BA/BSc)

pénzügy és számvitel (BA/BSc)

turizmus- vendéglátás

(BA/BSc)

nem igen

Tervez-e külföldi képzésben való részvételt a tanulmányai során?

A tanulmányok végeztével a válaszadók nagyobbik hányada a versenyszférában szeretne elhelyezkedni (65,1 százalék), legmagasabb arányban a Nemzetközi gazdálkodás szakos hallgatók közül. Ezt követi a családi vállalkozás (9 jelölés), amely a Turizmus és vendéglátás szakosok között kapott legtöbb jelölést, végül a közigazgatás (összesen 7 válasz).

Elhelyezkedési tervek szakok szerint (%)

9 8 7

8 8

2 1

2

4 1

3

2

1

0%

10%

20%

30%

40%

50%

60%

70%

80%

90%

100%

gazdálkodási és menedzsment

(BA/BSc)

kereskedelem és marketing

(BA/BSc)

nemzetközi gazdálkodás (BA/BSc)

pénzügy és számvitel (BA/BSc)

turizmus- vendéglátás

(BA/BSc)

államigazgatás közigazgatás non-profit szektor családi vállalkozás versenyszféra

A tanulmányai befejezése után hol szeretne majd leginkább elhelyezkedni?

A diplomától leginkább magasabb jövedelmet és jobb életszínvonalat remélnek, a magasabb beosztásban történő elhelyezkedés és egy jobb pozíció megszerzésének az esélyét látják benne. Szakterületük anyagi és társadalmi elismertségét összességében jónak látják.

(6)

A diploma remélt előnyei (összes jelölés)

51

45

30 28

20 19 18

6 0

10 20 30 40 50 60

magasabb vedelem jobb életszínvonal magasabb beosztás jobb pozíck nnyebb munkaszers jobb munkarnyezet magasabb rsadalmi elismertség nagyobb szabadg

Jelöljön meg maximum három választ, hogy a diplomás léttől leginkább milyen előnyöket remél?

Hallgatóink döntő része szeretné külföldön is kipróbálni magát (49 hallgató). A külföldi munkavállalást tervezők aránya a Turizmus és vendéglátás szakon a legmagasabb, 100 százalék. Ezt követi a Kereskedelem és marketing szak és a Nemzetközi gazdálkodás szak. A pénzügy és számvitel szak hallgatói a legkevésbé mobilak, de itt is eléri a 60 százalékot a külföldi tanulmányokat fontolgatók aránya.

Külföldi munkavállalási tervek (%)

9 9 7

9

14

3 2 2

6

0%

20%

40%

60%

80%

100%

gazdálkodási és menedzsment

(BA/BSc)

kereskedelem és marketing (BA/BSc)

nemzetközi gazdálkodás (BA/BSc)

pénzügy és számvitel (BA/BSc)

turizmus- vendéglátás

(BA/BSc)

nem igen

Tervez-e külföldi munkavállalást?

A megkérdezett hallgatók közel fele részt vett a Gólyatáborban. A résztvevők elégedettek voltak a rendezvénnyel, az egyes kérdésekre adott átlagos pontszámok csaknem minden esetben kiemelkedően magasak voltak.

(7)

Gólyatábor értékelése (átlag)

4,09

4,55 4,40

4,28

4,55 4,60 4,26

4,36

3,80 3,90 4,00 4,10 4,20 4,30 4,40 4,50 4,60 4,70 Mennyire volt elégedett a gólyatábori szakmai

programokkal?

Mennyire volt elégedett a gólyatábori szabadidős programokkal?

Mennyire volt elégedett a szervezéssel?

Mennyire volt elégedett az ellátással?

Mennyire volt elégedett a Gólyatábor időpontjával?

Mennyire volt elégedett a helyszínnel?

Mennyire volt elégedett a kari tájékoztató előadásokkal?

Mennyire volt elégedett az egyetem bemutatásával?

Gólyatábor étékelése 1: egyáltalán nem, 5: teljes mértékben

A válaszadók szerint a Karról kialakult véleményüket a rendezvény kedvező irányba befolyásolta. A válaszadók nagyobbik hányada szerint a befizetett összeg a nyújtott szolgáltatásokkal arányban állt.

MSc képzésben részt vevő hallgatók jellemzői

A bejövő motivációs kérdőíveket mindössze 16 MSc-s hallgató töltötte ki, a logisztikai menedzsment szakon 5, vállalkozásfejlesztés és marketing szakon 3-3, vezetés és szervezés szakon 1, számvitel, MBA és jogász-közgazdász képzésen pedig 1-1 fő.

A kérdőívet kitöltő hallgatók közül 5 nappali tagozaton, 11 fő pedig levelező tagozaton tanul.

14-en államilag támogatott képzési formában, a fennmaradó 2 hallgató pedig költségtérítéses képzés keretében. Az MSc szakok vonzáskörzete a válaszadók 75 százalékánál Borsod- Abaúj-Zemplén megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből és Heves megyéből 2-2 hallgató érkezett Karunkra. A 16 hallgató közül 10 korábban is Egyetemünk hallgatója volt, hatan pedig más felsőoktatási intézményben szereztek BSc/BA diplomát.

A továbbtanulással összefüggő információk megszerzésében nagy szerepet kapott a felvételi tájékoztató (12 jelölés), a szülők (10 jelölés) és a kortársak, osztálytársak, barátok véleménye (9 jelölés).

A Kar kiválasztásában a földrajzi közelség játszotta a döntő szerepet (9 jelölés), e mellett a szakirány választás biztos lehetősége és a képzés jó híre és minősége alapján döntöttek a megkérdezettek az adott képzés mellett (3-3 jelölés). A Karról kialakult kép legmeghatározóbb formálója a Miskolci Egyetemre járó, vagy korábban itt végzett ismerősök véleménye, a szóróanyagok, kiadványok, tájékoztatók és az egyetem és a kar honlapja. Az egyetemi és a kari rendezvények nem játszanak fontos szerepet a megkérdezett hallgatók véleményének formálásában. Nyílt napon csak három válaszadó vett részt.

(8)

A Karról kialakult kép befolyásolói (átlag)

1,6 2,2

2,6 2,6 2,6 2,6 2,6 2,7

3,5

1,0 1,5 2,0 2,5 3,0 3,5 4,0 4,5 5,0

"Kutatók éjszakája" kari rendezvényei kari rendezvények kari Nyílt Nap az egyetem vagy a kar honlapja pályaválasztási kiállítások, börzék középiskolai kari tájékoztatók (osztályfőnöki óra, stb) egyetemi rendezvények szóróanyagok, kiadványok, tájékoztatók a Miskolci Egyetemre járó vagy az egyetemen végzett

hallgató(k) véleménye

Mely tényezők formálták leginkább a Karról kialakult képet? 1:legkevésbé, 5:leginkább

A válaszadók közül mindössze hárman szeretnének külföldi tanulmányokat folytatni. Szakmai pályafutásukat elsősorban a versenyszférában képzelik el, a közigazgatásban mindössze két, az államigazgatásban egy válaszadó szeretne elhelyezkedni, két hallgató kivételével teljes munkaidős állást szeretnének. Külföldi munkavállalást hatan terveznek. A diploma megszerzésétől leginkább magasabb jövedelmet és ennek köszönhetően magasabb életszínvonalat remélnek. Egyúttal szakmai előmenetelük szempontjából is előnyösnek látják (jobb pozíció, magasabb beosztás megszerzése).

A diploma remélt előnyei (összes jelölés)

13

12

8 8

5 4 4

2 0

2 4 6 8 10 12 14

magasabb vedelem jobb életszínvonal jobb pozíck magasabb beosztás nagyobb szabadg nnyebb munkaszers magasabb rsadalmi elismertség jobb munkarnyezet

Jelöljön meg maximum három választ, hogy a diplomás léttől leginkább milyen előnyöket remél?

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

A két megemlé- kezést az kötötte össze, hogy Keleti Károly az egyetem magántanáraként nemcsak a kari statisztikaoktatást viselte a szívén, de 1875- ben publikált,

Osciilators with quasi linear amplitude stabilization [3,4] have two main sources of distortion: the quasi linear components are not perfectly linear in practice; and the

lenkezóleg az is meg szokott történni , hogy éppen azért, mert a csak a szentírásra támaszkodó ember érzi ezt a kísértést, belekapaszkodik a szent- írás minden egyes

természetesen szívesen megy, de úgy magától nem megy oda, hogy „hallottam, hogy van Kari Napok”, erre nem biztos, hogy odamegy az ember, de úgy igen, hogy „tanár úr

Az elismerést igazából minden csapat megérdemli, mert amióta van szerencsém részt venni ebben a rettenetes buli-dömpingben (röviden hívjuk csak KARI NAPOKnak), még soha

If we treat INTOSAI with its relevant stakeholders as a real network with vertices (e.g. a member of working groups, internal, external experts, professionals, colleagues at

A szakos tájékoztató nem azonos az ünnepélyes kari, illetve egyetemi tanévnyitóval, amelyről a kari, illetve az egyetemi honlapon tájékozódhat.. Az első

Az első, az Általános rész az Egyetem minden karának minden hallgatójára vonatkozik, míg a második rész tartalmazza a Kari Különös rendelkezéseket, amelyeket csak az