SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM
ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA A Doktori Iskola vezetője: Dr. Szigeti Péter DSc., egyetemi tanár
dr. Knapp László
AZ EURÓPAI UNIÓ JOGI SZEMÉLYISÉGE
CÍMŰ DOKTORI ÉRTEKEZÉS
TÉZISEI
Témavezetők:
Dr. Lamm Vanda Dr. Milassin László
MTA rendes tagja, professor emerita habilitált egyetemi docens
Győr | 2019
2
3
TARTALOMJEGYZÉK
1. A kutatás célja és fókuszpontjai ... 5
2. A kutatás módszerei és megközelítései ... 12
3. A kutatás eredményeinek összefoglalása ... 15
4. A szerző válogatott tudományos közleményeinek jegyzéke ... 25
4
5 1. A kutatás célja és fókuszpontjai
2009. december 1-jén új fejezet kezdődött az európai integráció történetében a Lisszaboni Szerződés hatálybalépésével,1 mivel az alapszerződési kereteket újraformáló jogszabály jogi személyiséggel ruházta fel az Európai Uniót. E szimbolikus lépéssel a tagállamok letették a voksukat egy mélyebb, közjogi- politikai elemeket is magában foglaló együttműködési forma megerősítése és mélyítése mellett. Mindez együtt járt az integráció jogrendszerének reformjával is, amellyel lényegében megszűnt az uniós jog és a közösségi jog között a Maastrichti Szerződés óta fennállt éles dichotómia az ezt jelképező ún.
pillérrendszerrel együtt. A módosított alapszerződési keretek nem pusztán az integráció belső jogrendszerét alakították át, hanem új fundamentumot adtak az Unió nemzetközi közösségben betöltött szerepének is.
Alappal merülhet fel a kérdés, hogy az Európai Unió szerepének a jogi személyiség megadásában központosuló újradefiniálása miért minősült olyan jelentős lépésnek, illetve milyen következményekkel járt. Ennek megválaszolásához szükséges e fogalom fő funkcióját megvizsgálni, ami legegyszerűbben akként ragadható meg, hogy e státusz fennállása egyfajta elkülönülést jelent. Ez jogi köntösbe ültetve azt foglalja magában, hogy a fiktív jogalanynak minősülő jogi személy egy adott jogrendszer jogalanyaitól és jogi személyeitől elkülönül, saját jogokkal illetve kötelezettségekkel rendelkezik, és képes ezek gyakorlására az említett aktorokkal szemben. A jogi személyiség jelentőségét éppen az adja, hogy ez azon jogalanyokkal szemben is igaz, amelyek az érintett jogi személyt létrehozták. Tekintettel az Európai Unió jellegére ez a bizonyos elkülönülés a tagállamok vonatkozásában különösen érzékeny és összetett kérdéseket vet fel, hiszen az utóbbiak voltak azok az entitások, amelyek
1 Lisszaboni Szerződés az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Közösséget létrehozó szerződés módosításáról, amelyet Lisszabonban, 2007. december 13-án írtak alá. HL C 306., 2007.12.17., 1–271.
6
a szuverenitásukhoz tartozó egyes hatásköröket az Európai Közösségekre, illetve az Unióra ruházták.
A fentiek tükrében az értekezés elsődleges célja annak feltárása, hogy milyen változásokat eredményezett az Európai Unió jogi személyiséggel történt felruházása és a tagállamokkal fennállt hatásköri rendszer ezzel összefüggésben történt átalakítása az integrációs szervezetnek a tagállamaihoz illetve a külső jogalanyokhoz fűződő viszonya vonatkozásában. A jogi személyiség fogalmának a jogrendszerekbe való ágyazottsága és az említett külső jogalanyok feltérképezése miatt a kutatás megkezdéséhez szükséges számba venni, hogy az Európai Unió státusza egyáltalán milyen jogterültek, jogág- illetve jogrendszertípusok kontextusában értelmezhető.
Tekintettel arra, hogy az Európai Unió a jellegét tekintve nemzetközi szervezetnek – habár sui generis nemzetközi szervezetnek – minősül, elsődlegesen a nemzetközi jog az, amely vonatkozásában e státusz, illetve az ennek tartalmában bekövetkezett változás értelmezhető. Ugyanis elsődlegesen a nemzetközi jog személyei, azaz az államok és a nemzetközi szervezetek által gyakorolható hatáskörök vetik fel azt a kérdést, hogy az Unió képes-e ezen jogosultságoknak a tagállamaitól független, önálló gyakorlására. Uniós jogi szempontból ennek a belső aspektusai lényegesek, jelesül az, hogy a jogi személyiséggel történt felruházás milyenné formálta az EU és a tagállamok közötti hatásköri rendszert. Azonban nemzetközi jogi megközelítésből az is relevanciával bír, hogy mindez milyen következményekkel jár e jogrendszer egyéb jogi személyei vonatkozásában, illetve általában hogyan hat a nemzetközi közösség életére.
Habár a nemzetközi szervezetek jogi személyisége alapvetően nemzetközi jogi kategória, egy másik jogrendszer is szerepet kaphat e státusz hatásainak vizsgálatakor, mégpedig magának az Európai Uniónak a joga. Ahogy a híressé
7
vált Van Gend & Loos ítéletében2 maga az Európai Bíróság is megállapította, e normacsoport „a nemzetközi jog új jogrendjét” képezi. Ez nem pusztán elvi síkon feltételezi jogi személyek létét, hanem az uniós jogi környezetben eddig is számos ilyen született, például az ügynökségek vagy az uniós társasági formák alakjában.
A fent bemutatott kiindulópontra tekintettel szükséges tehát megvizsgálni, hogy maga az Európai Unió rendelkezik-e uniós jogi személyiséggel, illetve ennek mely jogosultságok illetve hatáskörök képezik a tartalmát.
Az utolsó jogrendszertípust az egyes államok jogai, azaz a nemzeti jogrendszerek jelentik. E körben elhatárolandók egymástól a tagállamok és a harmadik országok jogrendszerei. A „klasszikus” nemzetközi szervezetek vonatkozásában elsősorban a tagállami jogok azok, amelyekkel összefüggésben viszonylag jól lehatárolható tartalomról; jogosultságokról és kötelezettségekről beszélhetünk. Az Unió jogi személyiségének feltárásához szükséges megvizsgálni, hogy ez milyen módon valósul meg a tagállamok gyakorlatában, illetve hogyan érvényesül a harmadik államok jogrendszereiben.
Jóllehet e munka az Európai Unió jogi személyiségének átfogó, a különböző jogágakban illetve jogrendszerekben fennálló tartalmának a vizsgálatát tűzte ki célul, mindez nem jelenti azt, hogy a nemzetközi, az uniós és a nemzeti jogi részek egyenlő súllyal jelennének meg a dolgozatban. Ennek hátterében az húzódik meg, hogy az Unió jogi személyisége elsődlegesen nemzetközi jogi kategóriája, és ez az a jogrendszer, amelynek az EU és a tagállamai is egyaránt pusztán személyeinek, és nem kereteket biztosító alapjainak minősülnek, ahogy az utóbbi az uniós és a tagállami jogrendszerek esetében igaz. Ennélfogva a nemzetközi jogi státuszuk vonatkozásában tapasztalható kvázi-mellérendeltségükből adódóan a fent vázolt hatásköri ütközések is elsődlegesen az említett jogág által ismert kompetenciák vonatkozásában értelmezhetők, ami miatt jelen munka is e kérdések vizsgálatára
2 1963. február 5-i Van Gend & Loos ítélet, 26/62, EU:C:1963:1.
8
fektet kiemelt hangsúlyt. Az előbbiekkel áll összefüggésben az Európai Bíróság azon megállapítása is, amely az Unió jogi személyiségét közjogi természetű státuszként jellemezte.3 A kapcsolódó jogosultságok és kötelezettségek természete miatt ez elsődlegesen a személyiség nemzetközi és uniós jogi vizsgálatát vetíti előre, ugyanis az Unió nemzeti jogi státusza mindenekelőtt magánjogi természetű jogviszonyokban értelmezhető.
A disszertáció újdonságát éppen az adja, hogy az Európai Unió státuszának tartalmát mindhárom lehetséges jogág- illetve jogrendszertípus vonatkozásában fel kívánja tárni. Jellegéből adódóan a jogi személyiség kérdésköre az uniós külkapcsolatokkal, illetve ezek jogi vetületeivel foglalkozó munkákban jelenik meg, ahol e terület nemzetközi jogi szegmenseként tekintenek a státuszra gyakran anélkül, hogy mélyebb kontextusba helyeznék ezzel a kapcsolódó hatásköröket.
Kifejezetten az Európai Közösségek illetve az Európai Unió jogi személyiségét vizsgáló munkák jellemzően rövidebb írások (könyvfejezetek illetve tanulmányok) formájában láttak napvilágot az idegen nyelvű és a magyar szakirodalomban egyaránt.
Éppen a témával összefüggő szakirodalom szóhasználatának kontextusában igényel magyarázatot, hogy az értekezés miért a „jogi személyiség” fogalmát használja a „jogalanyiság” kifejezéssel szemben. A magyar nyelvű szakirodalomban az államok, majd a nemzetközi szervezetek nemzetközi jogi státusza kapcsán a jogalanyiság szó alkalmazása vált elterjedtebbé, minden bizonnyal azért, mert e kategória önmagában is önállóságot illetve elkülönülést jelent e jogág többi alanya viszonylatában. Ehhez szorosan kapcsolódik, hogy néhány évtizeddel ezelőtt a nemzetközi jog esetén a jogalany és a jogi személy fogalmak éles megkülönböztetésnek még nem volt létjogosultsága, amelyen elsődlegesen a különböző emberi jogi védelmi mechanizmusok változtattak. A nemzetközi jogi környezet fogalomhasználatának
3 1960. július 15-i Von Lachmüller és mások ítélet, 43, 45 és 48/59. sz. egyesített ügyek, EU:C:1960:15.
9
átalakulása mellett a címben szereplő definíció alkalmazását támasztja alá az Európai Unióról szóló szerződésnek4 a jelen munka gerincét képező 47. cikkében szereplő megfogalmazás is, amely kimondja, hogy „Az Európai Unió jogi személy.”
Az értekezés a fent rögzített céljával összhangban annak vizsgálatával kívánja feltárni az Európai Unió jogi személyiségének tartalmát, hogy az EU-t az egyes jogrendszerekben megillető jogosultságok illetve hatáskörök kontextusában e státusz hogyan tölti be fő funkcióját, azaz Unió milyen mértékben jelenik meg a többitől elkülönült, önálló entitásként. A munka természetéből adódóan e vizsgálat nem kimerítő jellegű, hanem a nemzetközi, az uniós és a nemzeti jog főbb tipikus területeire; jogosultság- és hatáskörtípusai illetve felelősségi kérdései terjed ki. A disszertáció – a bevezetésen és a következtetéseken túl – az alább bemutatandó négy fő tartalmi részre tagolódik, az egyes részeken (I.) belül fejezetek (1.) és alfejezetek (1.1.), valamint pontok (1.1.1.) és néhány esetben alpontok (α, β, γ, δ) találhatók. A külön bemutatásra kerülő esetek jelölésére kis római számokat (i., ii., iii., iv.) használ a munka.
A bevezetőt követő második rész a nemzetközi szervezetek jogi személyiségét mutatja be. Beillesztését az teszi indokolttá, hogy az Európai Unió az említett jogág- illetve jogrendszertípusok – elsődlegesen a nemzetközi jog, illetve a nemzeti jogrendszerek – kategorizálása alapján nemzetközi szervezetnek minősül, habár valamennyi esetben elismerik annak speciális jellegét. E rész a többi szerkezeti egység egyfajta elméleti megalapozásának tekintendő, amelynek keretében a szervezetek nemzetközi jogi státusza kap kiemelt figyelmet. A jogi személyiség fogalmának és fejlődésének bemutatását követően a rész arra fókuszál, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete státuszával összefüggő gyakorlat nyomán hogyan vált ez általánosan elfogadottá, milyen kérdéseket vetett fel e státusz a többi szervezet esetén, illetve miként próbálta orvosolni az
4 Az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Unió működéséről szóló szerződés egységes szerkezetbe foglalt változata. HL C 202., 2016.6.7., 1–388.
10
ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottsága a terület szabályozatlanságát. Különösen az utóbbi elem támasztja alá a jogi személyiség tartalmának a kapcsolódó hatáskörökön keresztül történő vizsgálatát, ugyanis e jogállás mindig valamely jogosultság kontextusában jelent meg a Bizottság munkájában. Továbbá a rész górcső alá veszi annak jelentőségét, hogy az Unió esetén nem pusztán a szervezet belső szabályairól, hanem önálló jogrendszerről beszélhetünk, illetve bemutatja a szervezetek nemzeti státuszának tipikus tartalmi elemeit.
Az értekezés leghangsúlyosabb részét a harmadik képezi, amely az Európai Uniónak a nemzetközi jogi státuszát vizsgálja. Az Európai Közösségek és az Unió jogi személyiségének attribútumai vezetnek el a jelenleg hatályos szabályozáshoz. E feltételek vizsgálata indokolt annak feltérképezéséhez, hogy a jogi személyiség explicit megadása ténylegesen a nemzetközi jog által elismert státusz keletkezését eredményezte-e. A nemzetközi jogi jogosultságok közül a nemzetközi szerződések megkötése kap megkülönböztetett figyelmet, mivel egyrészt az erre vonatkozó hatáskörök lényegében a többi jogosultság előfeltételének minősülnek, másrészt az Európai Bíróság is kiterjedt gyakorlattal rendelkezik ezzel kapcsolatban. A jogi személyiség funkciójának vizsgálatát szem előtt tartva a fejezet a kifejezett és a beleértett hatásköröket, valamint a vegyes szerződéseket veszi górcső alá. Ezt követően az EU diplomáciai kapcsolatokban való részvétele, és az ennek során a szervezetet megillető kiváltságok és mentességek sajátosságai is elemzésre kerülnek. Külön fejezet mutatja be a más nemzetközi szervezetben való tagság és részvétel lehetőségét, és az összetett kérdéseket felvető nemzetközi jogi felelősség témakörét.
Tekintettel arra, hogy az Európai Unió saját jogrendszerrel rendelkezik, a negyedik rész tárgyát az képezi, hogy az EUSz. 47. cikk által rögzített jogi személyiség értelmezhető-e az uniós jogban, és ha igen, milyen tartalommal.
Ennek vizsgálatát az is indokolttá teszi, hogy e jogrendszer is kialakította a saját jogi személyiség-fogalmát. Mivel itt nem beszélhetünk az e státusszal rendelkező entitásokat megillető jogosultságok és kötelezettségek, illetve az ezekhez
11
kapcsolódó életviszonyok viszonylag jól lehatárolható köréről, e rész nemzetközi illetve nemzeti jogi analógiákat vesz alapul, és elemzi, hogy a fennálló jogi keretek között magának az Uniónak a jogi személyisége milyen kontextusban és életviszonyok vonatkozásában értelmezhető. Itt e státuszhoz köthető olyan alapvető kategóriák kapnak szerepet, mint a szerződéskötés és a felelősség.
Az utolsó érdemi rész az Uniót a nemzeti jogrendszerekben megillető jogi személyiséggel foglalkozik. E körben szükséges különbséget tenni a tagállamok és a harmadik országok jogrendszerei között. Míg ugyanis az előbbi kapcsán viszonylag részletes, a tagállamokra kötelező uniós jogi szabályozás létezik, addig a harmadik államok esetén a jogi személyiséget illetve az ehhez kapcsolódó jogosultságokat az Unió és az érintett államok közötti kétoldalú nemzetközi szerződések határozzák meg, amelyek jellegükből adódóan jóval szűkebb mozgásteret biztosítanak az Unió számára.
12 2. A kutatás módszerei és megközelítései
Jelen munka állam- és jogtudományi doktori értékezés, így elsődlegesen e tudományág módszereit alkalmazza a kitűzött kutatási cél eléréséhez. A téma jellegéből adódóan a disszertáció nemzetközi és uniós jogi beágyazottsága meghatározó, így az egyes részek az e jogágak esetén kialakult vizsgálati módszereket követik. Ennélfogva a jogtudományi művekkel szemben felállított olyan általános követelményeken felül, mint az irányadó normák feltárása, kialakulásuk vizsgálata, és kontextusba helyezésük, szerepet kap ezek jellege, azaz hogy kötelezőek vagy sem, illetve elsődleges vagy másodlagos jogforrásról van-e szó stb. Az említett sajátosságokkal összhangban a kapcsolódó joggyakorlat vizsgálata elsődlegesen a nemzetközi bírói fórumok jogértelmező tevékenységének elemzését jelenti, amely körből kiemelendő a Nemzetközi Bíróság és az Európai Unió Bíróságának az esetjoga.
A vázolt állam- és jogtudományi fővonal mellett a disszertáció egyéb társadalomtudományi tudományágak módszereit is alkalmazza, különösen igaz ez a nemzetközi kapcsolatok történetére és elméletére. Ez különös hangsúllyal jelenik meg a jogi személyiség fogalmának fejlődését illetve a nemzetközi szervezetek státuszát vizsgáló fejezetekben, mivel e kategória elsőként a szuverén állam attribútumaként jelent meg, és a nemzetközi közösség igényeinek megfelelően vált az ettől eltérő entitásoknak is sajátjává. Az európai integrációs szervezetek is szerves fejlődés eredményeként nyerték el mai formájukat, illetve váltak a nemzetközi jog személyeivé. Az Európai Uniót eredeti formájában nem is ruházták fel jogi személyiséggel, amely mögött az e státuszhoz kapcsolódó jogosultságok megadásával összefüggésben tapasztalható vonakodó tagállami álláspontok álltak. Ennélfogva a jogi személyiség tényleges tartalmának a feltárása is indokolttá teszi az integrációtörténet vonatkozó részeinek áttekintését.
A jogszabályi háttér, az ítélkezési gyakorlat és a kapcsolódó egyéb munkadokumentumok, mint primer források vizsgálatán felül az értekezés
13
igyekszik feldolgozni a főbb kapcsolódó szakirodalmat, mint szekunder forrásokat. Az Európai Unióra vonatkozó részek kapcsán elsődlegesen a jelenlegi jogi kereteket megteremtő Lisszaboni Szerződés hatálybalépését követően született, javarészt annak külkapcsolati jogával foglalkozó monográfiák és tanulmányok megismerése volt a cél. Az értekezés nagyobb részben idegen nyelvű – főként angol – forrásokra támaszkodik, amelyek közül kiemelendő Piet Eeckhoutnak az EU External Relations Law,5 illetve Bart Van Voorennek és Ramses A. Wesselnek az EU External Relations Law: Texts, Cases and Materials című kötetei,6 valamint Dominic McGoldricknak a The International Legal Personality of the European Community and the European Union című tanulmánya, amely szintén a főbb jogosultságokkal összefüggésben vizsgálja meg a státuszt.7 A hazai szerzők művei közül elsődlegesen az uniós jog nemzetközi jogi aspektusait vizsgáló írások foglalkoznak általában érintőlegesen e témakörrel, de a jogi személyiség kérdésköre közvetlenül megjelenik Bartha Ildikó, közvetve többek között Szabó Marcel munkásságában.
Az állam- és jogtudományi illetve általános társadalomtudományi módszertani szempontok alapulvétele mellett az értekezés egyrészt evolutív megközelítést alkalmaz. Ez megnyilvánul az irányadó szabályozás és a jogintézmények fejlődésének vizsgálatában, a kapcsolódó esetjog elemzése során, valamint a fejlődési irányok – adott esetben a de lege ferenda javaslatok – felvázolásakor. E megközelítés különösen a Nemzetközi Bíróság és az Európai Bíróság joggyakorlatát feldolgozó részeknek a sajátja, amelyek esetén a hangsúly
5 EECKHOUT, Piet: EU External Relations Law. Second Ed. Oxford University Press, Oxford, 2011.
6 VAN VOOREN, Bart – WESSEL, Ramses A.: EU External Relations Law: Text, Cases, Materials. Cambridge University Press, Cambridge, 2014.
7 McGOLDRICK, Dominic: The International Legal Personality of the European Community and the European Union. In: DOUGAN, Michael – CURRIE, Samantha (eds.): 50 Years of the Euroepan Treaties: Looking Back and Thinking Forward. Hart, Oxford and Portland, Oregon, 2009. 181.
14
arra helyeződik, hogy milyen háttér alapján és hogyan bővült új elemekkel az adott testület érvrendszere.
Másrészt a munka gerincét képező Európai Unióval foglalkozó részeknél meghatározó a komparatív szemlélet, amely alapján a jogi személyiségnek és az ehhez kapcsolódó hatásköröknek a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése előtti és utáni állapotát veti össze a munka. Ezt az a sajátos helyzet teszi indokolttá, hogy az Európai Unó a mai formájában csupán 2009 óta rendelkezik e státusszal, de mindez úgy valósult meg, hogy az Unió a jogi személyiséggel felruházott Európai Közösség jogutódjává vált, és a hatásköreit is megkapta, amelyek egyúttal lényeges bővülésen mentek keresztül. Tekintettel arra, hogy e munka a jogi személyiség jelenlegi tartalmának a feltárását tűzte ki célul, a felvázolt előzmények tükrében szükségesnek mutatkozik az ennek létrejöttét közvetlenül megelőző állapotnak az összehasonlító vizsgálata, ahol ez indokolt.
Harmadrészt a téma kidolgozását a komplex megközelítésmód jellemzi, amely alapján az Európai Unió jogi személyiségének a nemzetközi, uniós és nemzeti jogi tartalmát kívánja feltárni e munka. Jellegéből adódóan mindez az érintett jogág illetve jogrendszerek jellegadó sajátosságainak figyelembevételével történik. De ahogy az említett jogterületek sem egymástól elszeparáltan működnek, úgy a jogi személyiség szabályozása és gyakorlata vonatkozásában is jelentős interakció figyelhető meg közöttük. Különösen igaz ez az Európai Unióra, amely nemzetközi jogi alapokon nyugszik, saját jogrendszerrel rendelkezik, és mindez nemcsak a tagállamok jogrendszereire, hanem a harmadik államok jogára is hatást gyakorol. Az értekezés komplex szemlélete tehát abban is tetten érhető, hogy a téma kapcsán górcső alá veszi az egyes jogterületek közötti kölcsönhatásokat.
15 3. A kutatás eredményeinek összefoglalása
1 | A második világháború utáni jogfejlődés eredményeként jelen munka a nemzetközi szervezetek jogi személyiségének fennállása vonatkozásában az ún.
objektív megközelítést tartja irányadónak. Ennek hátterében a Nemzetközi Bíróságának Az ENSZ szolgálatában elszenvedett károk miatti kártérítés ügyében8 kiadott tanácsadó vélemény áll, amelyben a testület általános jelleggel, valamennyi nemzetközi szervezetre irányadó módon rögzítette e státusz fennállásának kritériumait. Ez alapján e státusszal az államok olyan, nemzetközi szerződéssel létrehozott állandósult társulása vagy szervezete rendelkezhet, amely a nemzetközi joggal összhangban álló célok megvalósítására jött létre, és legalább egy olyan szervvel rendelkezik, amely a szervezetnek betudható, önálló döntést képes hozni, valamint legalább egy olyan hatáskörrel felruházták, amely nemzetközi jogi jogosultság gyakorlásának alapjául szolgálhat. Az utóbbi évtizedek gyakorlata alapján a jogi személyiség objektív jellege mind a tagállamok, mind a nem tagország államok irányában is értelmezendő. Ez azt jelenti, hogy a fenti követelményeknek megfelelő entitások jogi személyiségére mindkét államcsoport tagjai realitásként tekintettek, ám kellő politikai akarat hiányában – vagy éppen tiltakozásuk jeleként – kifejezetten vagy hallgatólagosan elutasították e státusznak az adott nemzetközi szervezet esetén való fennállását.
2 | A nemzetközi szervezetek jogi személyisége konstitutív kategória, ami azt jelenti, hogy az említett entitás az adott jogrendszer más jogi személyeihez hasonló jogosultságokkal illetve hatáskörökkel rendelkezik. E státusz nélkül az adott szervezet legfeljebb jogalanynak minősülhet, azaz a tagállamaitól és a nemzetközi jog egyéb alanyaitól elhatárolható, önálló entitásról lehet szó.
Megjegyzendő, hogy a jogalanyiság tágabb csoportot jelent, mivel a természetes személyek is rendelkeznek ezzel a minőséggel, ugyanakkor a jogi személyiség is
8 Reparation for injuries suffered in the service of the United Nations, Advisory Opinion: I.C.J.
Reports 1949, 174.
16
betölti azt a funkciót, hogy az e státusszal bíró entitást elhatárolja a többi jogi személytől. A jogi személyiség fennállása azonban nem jelenti azt, hogy a nemzetközi szervezet az adott jogrendszer által elismert többi jogi személyt megillető valamennyi jogosultsággal rendelkezne, ahogy nem beszélhetünk csak ezen entitásokat jellemző, zárt hatásköri listáról sem. Azonban a szervezetek gyakorlata alapján mégis megnevezhetők azon esetkörök, amelyek vonatkozásában a jogi személyiség tipikusan értelmezhető. A nemzetközi jog esetén ilyenek a nemzetközi szerződések megkötése, a diplomáciai kapcsolatok felvétele, illetve ezzel kapcsolatban a szervezeteket megillető kiváltságok és mentességek, valamint a nemzetközi igényérvényesítés és felelősség. Az említett vagy egyéb jogosultságok közül akár egynek a megléte is a státusz fennállását jelenti, amely esetben szűk terjedelmű jogi személyiséggel bíró nemzetközi szervezetről beszélhetünk. A nemzeti jogrendszerek kapcsán ezek tipikusan a szerződések kötése, az ingó és ingatlan javak megszerzése és elidegenítése, valamint a jogi eljárásokban való részvétel.
3 | A jogi személyiséggel összefüggésbe hozható, gyakorlatilag annak tartalmát képező jogosultságok vonatkozásában e munka az ún. szubjektív megközelítést alkalmazza. Ennek lényege az, hogy az említett, államokéhoz hasonló nemzetközi jogi jogosultságok alapját a tagállamoktól a szervezetre ruházott hatáskörök képezik. Jelen munka elutasítja azt az álláspontot, amely a nemzetközi jogi személyiség kritériumainak fennállása esetére szinte valamennyi ilyen jellegű nemzetközi jogi hatáskör létét elismerhetőnek tartja. Ez ún.
bennerejlő hatáskörök tanaként foglalható össze, amelynek követői ugyanakkor lehetségesnek tartják e kompetenciák tagállamok általi korlátozását. A szubjektív megközelítés ezzel éppen ellentétes logikát követ, amely szerint a nemzetközi szervezetek olyan jogokkal (és kötelezettségekkel) rendelkezhetnek, amelyeket a tagállamok szándéka lehetővé tesz. E szándék elsődleges megnyilvánulási formája a szervezet létrehozó szerződés, amely magában foglalja annak céljait és funkcióit, illetve feladatait és hatásköreit. Ezen elemek közül a jogi személyiség
17
tartalmát jelentő nemzetközi jogi jogosultságok fő forrásának az ún. kifejezett hatáskörök minősülnek, amelyek tipikusan anyagi és eljárási jogi szabályokat is magukban foglalnak ezek gyakorlásával összefüggésben. Az elmúlt évtizedek joggyakorlata alapján szintén meghatározóvá vált az ún. beleértett (külső) hatáskörök doktrínája, amely lehetővé teszi, hogy alapvetően a szervezet céljaiból és funkcióiból konkrét hatásköröket lehessen levezetni.
4 | Az európai integrációs szervezetek esetén a jogi személyiség kifejezett megadása, illetve ennek elmaradása nemcsak szimbolikus jelentőséggel bírt, hanem konkrét jogkövetkezményeket is maga után vont. Az Európai Szén- és Acélközösség, az Európai Gazdasági Közösség és az Európai Atomenergia- közösség létrehozása csupán néhány évvel történt Az ENSZ szolgálatában elszenvedett károk miatti kártérítés ügyében kiadott tanácsadó vélemény kibocsátását követően, amely alapjaiban formálta át a nemzetközi jog személyeiről korábban kialakult képet. Az a tény, hogy e három nemzetközi szervezetet explicite jogi személyiséggel ruházták fel, nemcsak a tagállamoknak az európai integráció megvalósítása iránti elkötelezettségét szimbolizálta, de összefüggésbe hozható a szuverenitáshoz tartozó egyes hatásköröknek a Közösségekre történt állandósult átruházásával, illetve ennek a belső és a harmadik államok felé irányuló külső gyakorlásával is, amely a szerkezetét tekintve szupranacionális jogi-intézményi modellként írható le. Egyebek mellett e struktúra hiányára is utalt a Maastrichti Szerződés azzal, hogy az akkor már több évtizede működő Európai Közösségekkel szemben nem ruházta fel jogi személyiséggel az Európai Uniót, amely így kezdetben egyáltalán nem gyakorolhatta a nemzetközi jog által az államoknak biztosított jogosultságokat a közös kül- és biztonságpolitika illetve a bel- és igazságügyi együttműködés vonatkozásában.
5 | Az Uniót jogi személyiséggel felruházó Lisszaboni Szerződés egyszerűbbé és átláthatóbbá tette az európai integrációs szervezetek státuszát és hatásköreit, ami által a nemzetközi közösség többi tagjával szembeni fellépésük
18
is koherensebbé vált. Mindez azonban nem eredményezett egységes státuszt ezek számára, mivel az Európai Atomenergia-közösség továbbra is önálló jogi személyiséggel felruházott sui generis nemzetközi szervezet maradt az EU-val megegyező intézményekkel és tagállamokkal. Habár az Európai Unió esetén az egységes jogi személyiség formálisan megvalósult, az ennek tartalmát képező egyes jogosultságok működési mechanizmusai eltéréseket mutatnak, különösen igaz ez a közös kül- és biztonságpolitika és az egyéb együttműködési területek vonatkozásában köthető nemzetközi szerződésekre. Azonban ez elsődlegesen uniós jogi, és nem nemzetközi jogi kérdés.
6 | Az Európai Unió – illetve korábban az Európai Gazdasági Közösség, majd az Európai Közösség – jogi személyiségéből kiindulva az Európai Bíróság széles körben alkalmazta az ún. beleértett külső hatáskörök doktrínáját. Az ENSZ Nemzetközi Bíróságával ellentétben a luxembourgi testület ennek segítségével nem új, a Szerződésekben nem szereplő nemzetközi jogi jogosultságot meglétét vezette le, hanem a nemzetközi szerződések megkötésére vonatkozó hatáskört terjesztette ki olyan területekre, amelyek vonatkozásában kifejezett alapszerződési rendelkezés ezt nem tette lehetővé. A beleértett külső hatáskörök tételének gyakorlata alapvetően kétirányú. Az esetek többsége az ERTA-ítéletben9 megfogalmazott azon tételen nyugszik, hogy ha a jogi személyiséggel és saját célokkal felruházott EU nem köthetne megállapodást valamely alapszerződési rendelkezés vagy másodlagos jogforrás alapján, akkor a tagállamok által megköthető nemzetközi szerződés érinthetné ez utóbbi „közös szabályokat”, vagy megváltoztathatná az alkalmazási körüket. Az esetjog másik fő vonala a szükségességi szempontot kimondó 1/76. sz. véleményen10 nyugszik. Ez olyan esetekre alkalmazandó, amikor a Szerződések belső jogszabály elfogadását teszik lehetővé, de a szabályozási cél elérése ilyen módon nem lehetséges, hanem ehhez
9 1971. március 31-i Bizottság kontra Tanács ítélet, 22/70, EU:C:1971:32.
10 1977. április 26-i 1/76. sz. vélemény, EU:C:1977:63.
19
elengedhetetlen harmadik állam bevonása, amely kizárólag nemzetközi szerződés megkötésével lehetséges.
7 | A Lisszaboni Szerződésnek a jogi személyiség kategóriájához közvetlenül köthető egyik fő újdonsága a beleértett külső hatáskörök tételének
„kodifikálása” volt. Az ERTA-ítéletben és az 1/76. sz. véleményben megfogalmazott következtések fő tartalmainak rögzítése ugyanakkor nem tekinthető sikeresnek, elsődlegesen azért, mert az EUMSz. 3. cikkének (2) bekezdése és a 216. cikkének (1) bekezdése összemossa az uniós külső hatáskörök kizárólagos jellegének és fennállásának eseteit, illetve természetéből adódóan korlátozottan tudta visszaadni ezen esetek fő konklúzióját. Az előzőek nyomán az Európai Bíróság továbbra is a kapcsolódó joggyakorlattal együtt alkalmazza az idézett rendelkezéseket, ugyanakkor az is tendenciaként rögzíthető, hogy az ilyen tárgyú ügyekben a Bíróság már a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése utáni esetjogra hivatkozik.
8 | A jelen munka témája szempontjából azért meghatározó az ún. vegyes szerződések kategóriája, mert megmutatja, hogy az EU hatásköri rendszere mely esetekben tette szükségessé, hogy az EU a tagállamaival vagy egyéb integrációs szervezettel – jelenleg az Európai Atomenergia-közösséggel – együtt kössön megállapodásokat. Jelentősége ellenére nem kapott alapszerződési szabályozást, csupán az Euratom-Szerződés rendelkezik erről. A vegyes szerződések heterogén csoportot jelentenek. „Klasszikus” esetüknek a tagállamok részvételét is jelentő ún. vertikális vegyes szerződések minősülnek, amelyek akkor alkalmazandók, amikor az Unió mellett az Euratom sem rendelkezik megfelelő hatáskörrel a szerződés megkötéséhez, így a „korlátlan” nemzetközi jogi személyiséggel rendelkező tagállamok is szerződő felekké válnak. Mivel ezen esetkör általában az uniós és tagállami kompetenciák határmezsgyéjét jelenti, az előzőekben érintett, a beleértett külső hatáskörökkel összefüggő ügyek többségében az Európai Bíróság gyakorlatilag arra kereste a választ, hogy az Unió önállóan vagy a tagállamaival közösen kötheti-e meg az érintett megállapodást. A vertikális
20
vegyes szerződések kategóriája is időről időre új típusokkal bővül, amelyek közül a legújabb az EU által önállóan kötendő szabadkereskedelmi megállapodások mellett vegyes szerződés formájában létrejövő beruházásvédelmi egyezmények.
Az ún. horizontális vegyes szerződések fogalma eltérő tartalommal bírt az integráció fejlődésének különböző szakaszaiban. A Lisszaboni Szerződés hatálybalépése előtti „pillérközi” vegyes megállapodások fogalmát felváltotta a
„szektorközi” vegyes szerződések kategóriája, amely a közös kül- és biztonságpolitikai és ebbe nem tartozó elemeket magában foglaló nemzetközi szerződéseket jelenti, ezek megkötésére a magasabb szintű intézményi részvétel elve irányadó. A horizontális vegyes szerződések közé tartoznak azon megállapodások is, amelyekben az EU és az Euratom szerepel részes félként.
9 | Minden gyengesége ellenére, az Európai Uniónak a diplomáciai kapcsolatokban való jelenlegi részvétele az államokéhoz teszi hasonlatossá az integrációs szervezet fellépését, amin az sem változtat, hogy a Lisszaboni Szerződés eltérő modellt és szereplőket határozott meg a közös kül- és biztonságpolitika és egyéb területek kapcsán. Igaz ez a kiterjedt hálózatot megvalósító uniós küldöttségek, illetve az ezeket megillető kiváltságok és mentességek vonatkozásában is. Az ennek körében gyakorolt jogosultságok nemcsak megfelelnek a szervezetekre irányadó nemzetközi standardoknak, hanem a harmadik államokkal kötött megállapodások kifejezetten utalnak a diplomáciai kapcsolatokról szóló 1961. évi bécsi egyezményre, amely egyébként csak az államok számára áll nyitva. E gyakorlat lényegében az említett szerződés szokásjogi szabályként való alkalmazását eredményezi az EU részéről. Hogy az Unió mégsem teljesen egyenrangú az államokkal, azt ezen egyezmények is érzékeltetik azáltal, hogy a kiváltságokra és mentességekre irányadó viszonossági klauzulák nem az Unió, hanem annak tagállamai által biztosítandó jogokra utalnak, ami annak fényében is érthető, hogy az utóbbiak az említett bécsi egyezmény részes felei. Szintén különbséget jelent, hogy az Uniót a harmadik államokban és a tagállamokban megillető kiváltságok és mentességek
21
vonatkozásában szigorúbban érvényesül a funkcióhoz kötöttség követelménye, mint ahogy ez egyébként az államok esetén tapasztalható.
10 | A többi nemzetközi szervezethez fűződő összetett viszonya is azt támasztja alá, hogy az Európai Unió esetén valóban egy sajátos – sui generis – szervezetről beszélhetünk. Ugyanakkor az említett kapcsolatrendszer tartalmát behatárolja, hogy az Unió által szabályozott életviszonyokkal összefüggő tevékenységet végző szervezetek túlnyomó többsége csak az államok számára teszi lehetővé a tagságot, így az EU viszonylag kevés szervezet esetén rendelkezik e státusszal. Ez egyrészt felveti az EUMSz. 4. cikk (3) bekezdésében foglalt lojális együttműködés elve alkalmazásának szükségességét, amely az Unió érdekeinek informális képviseletétől a valamely szervezet égisze alatt kidolgozott, uniós hatáskörbe tartozó nemzetközi szerződéseknek a tagállamok közvetítésével történő megkötéséig terjedhet. Másrészt az európai integrációs szervezeteknek a nemzetközi közösség életében betöltött növekvő szerepét érzékelteti, hogy gyakorlatilag az EGK-ra tekintettel az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete átvette az 1980-as évektől egyre több multilaterális szerződésben megjelent regionális gazdasági integrációs szervezet fordulatot a saját Alapokmányába, amely révén lehetővé tette ezen szervezetek számára a csatlakozást. Mindez több olyan nemzetközi szervezet esetén indokolt lenne, amelynek profiljával összefüggésben az Európai Unió már nagyfokú jogharmonizációt vagy jogegységesítést valósított meg, különösen igaz ez a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetre vagy a Nemzetközi Tengerészeti Szervezetre.
11 | Az Európai Unió nemzetközi jogi felelősségének gyakorlatát behatárolja az a tény, hogy a nemzetközi bírói fórumok jelentős része előtt kizárólag államok járhatnak el peres félként. Ugyanakkor ez nem jelent olyan szintű korlátot, mint amely a nemzetközi szervezetekben való tagság vonatkozásában érvényesül, tekintettel arra, hogy több, az Unió működésével összefüggő tevékenységet végző nemzetközi jellegű bíróság nem közvetlenül a
22
második világháború lezárása után, hanem az elmúlt évtizedekben állt fel, amikor már e fórumok létrehozói is nyitottabbnak bizonyultak a szervezetek befogadására. Új eredménynek minősül az ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottsága által készített, a nemzetközi szervezetek felelősségének szokásjogi szabályait összefoglaló anyag, amelynek középpontjában a cselekménnyel és mulasztással is megvalósítható „nemzetközi jogellenes aktus” áll. Az Európai Unió szempontjából különösen lényeges, hogy az említett bírói fórumokat létrehozó egyezmények és a Nemzetközi Jogi Bizottság összeállítása is figyelembe veszi a közte és tagállamai között fennálló hatásköri rendszert, amely kapcsán az előbbiek irányában nyilatkozattételi kötelezettség is terheli a szervezetet. Az Európai Uniónak a nemzetközi bírói fórumok előtti eljárásai összességében eredményesnek tekintendők, fellépése több alkalommal vezetett békés, kompromisszumos megoldáshoz, illetve a tagállamok olyan tárgykörök esetén is a közreműködését preferálták, amelyek nem tartoznak kizárólagos uniós hatáskörbe. E pozitív mérleg elsődlegesen a Kereskedelmi Világszervezet melletti vitarendezési mechanizmusban való részvételnek köszönhető, de az uniós hatásköri rendszer szempontjából a másik két nemzetközi bírói fórum előtt fennálló (Nemzetközi Tengerjogi Törvényszék) és leendő (Emberi Jogok Európai Bíróság) eljárási képesség megfelelőnek tekinthető, és a nemzetközi jog jelenlegi állása szerint nem tűnik szükségesnek az egyéb bírói fórumokhoz való fordulás jogi kereteinek megteremtése.
12 | Az európai integrációs szervezetek égisze alatt elfogadott normacsoport komplexitása alapján tehát önálló jogrendszerről beszélhetünk, amely saját jogalanyokkal illetve jogi személyekkel rendelkezik. Az EUMSz. 47.
cikke alapján az utóbbi csoportba tartozik maga az Európai Unió is, amelynek státusza jellegéből adódóan speciális tulajdonságokkal bír. E jogi személyiség egyrészt megosztható, amely azt jelenti, hogy az Unió céljait megvalósító, de valamilyen működési autonómiával bíró szervek maguk is jogi személyiséggel lettek felruházva, ugyanakkor ezek tartalmát elsődlegesen a tagállami
23
jogrendszerekben értelmezhető jogosultságok képezik. Az EU-nak az uniós jogi személyiségből eredő hatásköreit annak fő intézményei gyakorolják, amelyek maguk nem lettek e státusszal felruházva, mivel eljárásaik során az EU egészét képviselik. Az Unió jogi személyiségének tartalmát jelentő jogosultságok kevésbé képeznek olyan viszonylag jól behatárolható kört, mint ami a nemzetközi vagy akár a nemzeti jogok esetén tapasztalható. Ennek hátterében egyrészt az húzódik meg, hogy e státusz alapvetően közjogi jellegű, amely azzal a következménnyel jár, hogy az adott jogrendszerből hiányoznak a hozzá hasonló pozíciót betöltő jogi személyek, így korlátozottan beszélhetünk a jogok és kötelezettségek szövevényes rendszerét eredményező mellérendeltégen alapuló jogviszonyokról. Ráadásul ezekkel összefüggésben a szabályozás és a jogtudományi vizsgálódás sem az EU státuszára fókuszál, hanem az intézményekre, illetve eljárási pozíciójukra. Mindazonáltal az említett jogrendszerek által a jogi személyiséghez társított olyan alapvető kategóriák, mint a szerződéskötés vagy a felelősség ebben az esetben is értelmezhető. A jogi személyiség sajátos jellegéből és a szabályozásból eredő hiányosságokat az Európai Bíróság is igyekszik pótolni leginkább a tagállami jogrendszerek alapvető elveinek adaptációja által.
13 | Az Európai Uniónak a nemzeti jogrendszerekben betöltött státusza vonatkozásában az az első látásra kissé paradoxnak tűnő helyzet áll fenn, hogy míg nagyszámú harmadik ország esetén az uniós küldöttségeket megillető kiváltságokról és mentességekről szóló egyezmények az Uniót felruházzák jogi személyiséggel a fogadó államban, addig a tagállamok vonatkozásában pusztán a többi jogi személyiségnek is biztosított legteljesebb jogképességről szól a kapcsolódó alapszerződési rendelkezés.11 Ennek újbóli kimondását a tagállamokban közvetlenül alkalmazandó EUSz. 47. cikke teszi feleslegessé, ugyanakkor az Unió formális státusza kapcsán az érintett tagállamok mozgásteret
11 EUMSz. 335. cikk.
24
élveznek. Jogi személyisége révén főszabály szerint hasonló, alapvetően magánjogi jellegű jogosultságok illetik meg az EU-t a tagállamokban és a harmadik államokban is. A közjogi jellegű jogviták esetén az Unió alperesi pozícióját általában a kiváltságok és mentességek zárják ki, azonban a felperesi státusz kapcsán eltérés mutatkozik a tagállamok és a harmadik államok vonatkozásában. Az ilyen eljárások tárgyát elsődlegesen az uniós intézmények hatósági döntéseinek érvényesíthetősége képezi, amely vonatkozásában a tagállami jogrendszerek lehetővé teszik az Unió számára a bíróságaik előtti eljárást, ellenben a harmadik államok ettől főszabály szerint elzárkóznak.
14 | Az Európai Uniónak a Lisszaboni Szerződéssel létrehozott jogi személyisége a három érintett jogrendszer közül elsődlegesen tehát az integrációs szervezet nemzetközi jogi státuszában eredményezett változást. E státusz megadása és a kapcsolódó hatáskörök újraszabályozása egy „új szakaszt jelent[ett] az Európa népei közötti egyre szorosabb egység létrehozásának folyamatában”12, amely egyúttal az integrációs szervezetnek a nemzetközi jog többi alanyához fűződő kapcsolatát is hatékonyabbá tette. A politikai realitásokat is figyelembe véve mindez azonban még messze nem minősül a szövetségi államiság felé tett első lépésnek, ugyanis ahogy ezt a külkapcsolatok alapszerződési „túlszabályozottsága” is alátámasztja, a tagállamok kényesen ügyelnek a nemzetközi jogi hatásköreik megtartására. Ennek hátterében az húzódik, hogy meg kívánják tartani a saját jogi személyiségüket annak minden tartalmával, amely révén továbbra is a nemzetközi közösség életének aktív formálói maradhatnak.
12 EUSz. 1. cikk.
25
4. A szerző válogatott tudományos közleményeinek jegyzéke
Az uniós polgárok diplomáciai és konzuli védelméről I. Jog – Állam – Politika, I.
évf., 2009/4. sz., 69–89.
Az uniós polgárok diplomáciai és konzuli védelméről II. Jog – Állam – Politika, II. évf., 2010/1. sz., 95–120.
Luxemburgi elnökség. In: VÖRÖS Imre (szerk.): EU-elnökség: Jogi, szervezeti és tudománypolitikai vetületek. CompLex Wolters Kluwer, Budapest, 2010.
108–114.
Finn elnökség. In: VÖRÖS Imre (szerk.): EU-elnökség: Jogi, szervezeti és tudománypolitikai vetületek. CompLex Wolters Kluwer, Budapest, 2010. 130–
138.
Német elnökség. In: VÖRÖS Imre (szerk.): EU-elnökség: Jogi, szervezeti és tudománypolitikai vetületek. CompLex Wolters Kluwer, Budapest, 2010. 139–
149.
Mixed Agreements and the Treaty of Lisbon. In: ROZEHNALOVÁ, Nadezda – ONDERKA, Roman (eds.): COFOLA 2010: The conference proceedings.
Masaryk University, Brno, 2010. 1539–1553.
Union Citizenship and the Evolution of Fundamental Rights. In: MOTICA, Radu I. – BERCEA, Lucian – PASCA, Viorel (eds.): Conferinta Internationala Bienala = Biennal Intenational Conference: Timisoara 2011. Universul Juridic, Bucuresti, 2011. 810–820.
Union Citizenship and Visegrad Identity: Legal and Political Perspectives. In:
BOHÁČIKOVÁ, Michaela – DEMČÍKOVÁ, Ivana – RAŠKOVSKÁ, Martina – RAŠKOVSKÝ, Michal (eds.): Tantamount in Diversity. Matej Bel University, Banská Bystrica, 2012. 149–160.
A részvételi demokrácia modelljei és az Európai Unió legitimitása. In:
SZOBOSZLAI-KISS Katalin – DELI Gergely (szerk.): Tanulmányok a 70 éves Bihari Mihály tiszteletére. Universitas-Győr, Győr, 2013. 283–291.
A nemzetközi szervezetek jogalanyiság-koncepciójának fejlődése. In: KECSKÉS Gábor (szerk.): Doktori műhelytanulmányok 2013. Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, Győr, 2013. 169–184.
26
The Relationship between the Hungarian and the EU Legal Orders. In: SMUK, Péter (ed.): The Transformation of the Hungarian Legal System 2010–2013.
CompLex Wolters Kluwer, Budapest, 2013. 51–68. (társszerző: HORVÁTHY Balázs)
Diverging Approaches of the Hungarian Constitutional Court Concerning the Position of EU Law in the Domestic Legal Order. In: KÁLMÁN, János (ed.):
Legal Studies on Contemporary Hungarian Legal System. Universitas-Győr, Győr, 2014. 224–241.
Szuverenitás, jogalanyiság, Európai Unió. In: TAKÁCS Péter (szerk.): Az állam szuverenitása. Eszmény és/vagy valóság: Interdiszciplináris megközelítések.
MTA Jogtudományi Intézet – Gondolat Kiadó, Budapest – Győr, 2015. 323–
338.
A Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar története. In: SZEGEDI András (szerk.): Sic Itur ad Facultatem: A győri jogászképzés húsz éve. Universitas- Győr, Győr, 2015. 10–29.
A korai európai integrációs szervezetek és az ESZAK jogi személyisége. In:
GLAVANITS Judit – HORVÁTHY Balázs – KNAPP László (szerk.): Az európai jog és a nemzetközi magánjog aktuális kérdései: Ünnepi tanulmányok a 65 éves Milassin László tiszteletére. Széchenyi István Egyetem, Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar, Nemzetközi Köz- és Magánjogi Tanszék, Győr, 2016. 127–147.
A közérdekfogalom Európai Bíróság általi értelmezése a főbb szabályozási területeken. In: LAPSÁNSZKY András – SMUK Péter – SZIGETI Péter:
Köz/érdek: Elméleti és szakjogi megoldások egy klasszikus problémára. Gondolat, Budapest, 2017. 239–265.
Az Európai Unió nemzetközi jogi felelősségéről. Külgazdaság, LVI. évf., 9-10.
sz., Jogi melléklet (2018), 109–130.
The Codification of the Implied External Powers Doctrine and the EU-Singapore Free Trade Agreement. In: Judit GLAVANITS – Balázs HORVÁTHY – László KNAPP (eds.): The Influence and Effects of EU Business Law in the Western Balkans: Conference proceedings of the 1st EU Business Law Forum.
Széchenyi István University, Deák Ferenc Faculty of Law and Political Sciences, Department for Public and Private International Law, Győr, 2018.
105–131.
27
A terrorizmus elleni küzdelem az Európai Unió jogában: A terrortámadásra adandó válasz a szolidaritási és a kollektív védelmi klauzula tükrében. In:
BARTKÓ Róbert (szerk.): A terrorizmus elleni küzdelem aktuális kérdései a XXI. században. Gondolat, Budapest, 2019. 119–137.
A beleértett külső hatáskörök doktrínájának kodifikálása és az EU-Szingapúr szabadkereskedelmi megállapodás. Jog – Állam – Politika, XI. évf., 2019/1.
sz., 79–100.
