A polifon hagyomány megszólaltatása

Szem le

„élm énytovábbítás” szem pontjából, ha­

nem engedi továbbgondolni, -értelmezni, -fogalmazni a művet, sőt ez utóbbit szeret­

né m egalapozni. Ebből a szem pontból Margócsy István könyve felel a feltett kér­

désekre: láttatja a másságot (az éppen ér­

telmezett művet/müveket), nyílttá teszi az interpretációban a maga érdekeltségét, előfeltevéseit; ugyanakkor olvasási straté­

giákat, értelm ezési lehetőségeket kínál az olvasóknak: elgondolkodtat és hagy gon­

dolkodni. Tehát nem tagadja meg a teóriát:

arra tekint, amire más is nézhet; arról szól,

ami megosztható; s a dialógus során más­

ként pillant önmagára.

Margócsy István: Nagyon komoly játékok. P es­

ti Szalon, B u d ap est, 1996.

H. N agy Péter Jegyzet

(1) Jelenkor, 1996. 5. sz., 474. p.

(2) Uo„ 473. p.

(3) Vö. Gadamer, Harn-Georg: Szöveg és interpretá­

ció. In: Szöveg és interpretáció. Szerk.: Bacsó Béla.

Cserépfalvi, Budapest, é. n., 17-43. p.

A polifon hagyomány megszólaltatása

Ha szem előtt tartjuk a történetiségnek a z elvárás és tapasztalat aszimm etriájára épülő, Koselleck m eghatározta kategóriáját - amely a zt foglalja magában, illetve a z t eredményezi, hogy „ m inden történeti fordulatot

a z új spontán fellépése és szukcesszív észlelése közötti, esemény és hatás, korszakküszöb és korszaktudat közötti hiátus jellem ez” (Jauß, H. R : A z irodalmi posztmodernség. Literatura, 1994. 2. sz.) -, akkor be kell látnunk a zt is, hogy a m űvek és recepciójuk viszonya hasonló feltételek

mellett szerveződik. A fogadtatás ugyanis éppen a korszaktudatnak a reflexív feldolgozás aktív segítsége által történő felismerését jelentheti egy

olyan rendszer keretein belül, am elynek a legfőbb - értelmezhető és értékelhető - jellem zőjét a nyelvi megnyilatkozás m ikéntje és a z értekezői

nyelv figurativitása aája (m iközben a két tényező nem ugyanazt jelöli, még ha átfeáések vannak is közöttük). A korszaktuáatról nyújtott belátások feltárása pedig m indig megnyitja a z utat a korszakküszöb

generálta kéráések megfogalmazása és a lehetséges, de sohasem végleges válaszok előtt.

A

csak azért, m ert metodológiailag az e kö­

tetben olvasható írások a figuratív szöveg- alkotás és a nyelviség m entén rendszerez­

hetők, hanem azért is, m ert az utólagosság tapasztalatát — m ind a bennük tárgyalt mű­

vekkel, mind pedig saját előfeltevéseikkel kapcsolatban - áttételesen alátám aszthat­

ják. Ez az utólagosság viszont megszabja azt a kontextust, amelyben a hagyomány­

összefüggés kínálta folytonosság teremtő­

dik meg, illetve tárul fel. Ez az alap lesz

azután a felelős az olyan nemzedéki sajá­

tosságok m egértéséért, am elyek horizont­

jában beláthatok az előző irodalomtörténe­

ti „események” újraértett távlatai, illetve m aguk a k o rsz a k v á ltó sz itu á c ió k is.

Nemzedéki jelenségként is felfogható kötet tehát A z újraértett hagyomány, leg­

alábbis abban az értelemben, ahogyan azt az az örökletesnek nevezhető irodalomér­

telmezői attitűd fogja fel, amely feltehető­

leg szellemtörténeti sajátosság a magyar irodalom tudom ányi d iszk u rzu sb an , es amelynek legfőbb jellem zője a kategóriák szerinti osztályozás igénye minden, akár a

90

Szem le

primer, akár a szekunder oldalhoz sorolha­

tó, együttesen fellépő alkotó esetén. Mind­

ezt azonban nem azért vélem fontosnak hangsúlyozni, mivel nem tartom jogosnak és használhatónak az ezen m ódszer szerin­

ti megközelítést, hiszen az európai gondol­

kodás számára (metafizikusán?) a csopor­

tosítás, az iskolák és körök szerinti osztá­

ly o zás m in d e n k o r adott m eto d o ló g iai előfeltevés volt, és maga az irodalomtu­

domány is élt - néhol h asz n á lh a tó , néhol kevésbé használható m ódon - e z zel a szintéziselvű olvasá­

si stratégiával. Ami viszont veszélyt je ­ lenthet minden ilyen látásm ódnál, az az egy csoportba sorolt szerző k et m in ő sítő a d hominem érvelés- és értékeléstechnika.

Ennek a technikának az a legnagyobb hi­

bája, hogy az újként vagy fiatalként emlí­

tett nemzedéket ho­

m ogén társu lásk én t fogja fel, amelynek tagjait egy (esetleg néhány) vezéreszme, ille tv e e lm é le ti irányzat irányítja (és akik rá a d á su l egy reprezentatívnak ne­

vezhető gyűjtemény

vagy folyóirat köré tömörültek) - némileg a deklaratív önlegitimáció és kvázi-politi- kai „hatalom átvétel” indíttatásából. (A helyzet illusztrálásának céljából a Jelen­

kor-, illetve ÉS-beli kritika-vitához, vala­

mint a legutóbbi Debreceni Irodalmi Na­

poknak az Alföld 1996. 2. számában kö­

zölt kérdéseihez utalnám az olvasót.) Hogy mennyire alaptalanok a fenti (le­

hetséges) vádak, arra A z újraértett hagyo­

mány írásai kiváló példát nyújtanak. A

„hely szellemisége” által összekötött ta­

nulmányok és esszék ugyan elméleti felké­

szültségük és érdeklődésük miatt hasonló indíttatású szövegeknek mutatkozhatnak, ám ha figyelembe vesszük, hogy mindezek a teoretikus előfeltevések egy bizonyos korszak jelölőiként fordulnak elő, akkor inkább annak a m ód­

s z e rta n i ig én y n ek kell eleget tennünk, amely az „egyidejű e g y id e jű tle n s é g e k ” (R. K o selleck ) ta ­ p asztalatát előtérbe helyezve tudatosítja az irodalmi diszkur- zus terrénum át kö­

rülölelő paradigmák különbözőségeit és a k o rsz a k o k id ő b e li fe lté te le ze ttsé g é b ő l fakadó következmé­

nyeket.

T e r m é s z e t e s e n egyetlen itt olvasható írás sem lép(het) ki abból a hagyomány- ö s s z e f ü g g é s b ő l , amelyet jórészt az őt megelőző kritikai és i r o d a l o m t ö r t é n e t i feldolgozás alakított ki, hiszen még a ha­

t á s - e lle n h a tá s k é n t e lg o n d o lt k o rszak - váltás horizontjában sem látszanak pusz­

tán „ellenpólusnak”

ezek a szövegek. Az utóbbi évtizedek kri­

tikai gondolkodása ugyanis nyilvánvaló nyomokat hagyott Az újraértett hagyo­

mány kérdésirányain. Egy ilyen szignifi­

káns példa lehet a hetvenes évekkel kezdő­

dő prózairodalom recepciójának tovább­

élése, hiszen e kötet tanulmányai közül a prózai müveket értelmező darabok komo­

lyabb narrratológiai elméleti hátteret sej­

tetnek a diszkurzus eddigi történetét illető­

en. Ez nem azt jelenti, hogy a líraelmélet hiánya folytán a gyűjtemény költészettel

T erm észetesen egyetlen itt

olvasható írás sem lé p (h e t) k i a b b ó l a h a g y o m á n y - összefüggésből, a m e ly e t jó r é s z t

a z őt m eg elő ző k r itik a i és iro d a lo m tö rté n eti fe ld o lg o zá s

a la k íto tt ki, h is z e n m ég a h a tá s -e lle n h a tá s k é n t elg ondolt k o rsza k v á ltá s h o r iz o n tjá b a n sem lá ts z a n a k p u s z t á n „ ellen p ó lu sn a k” e z e k

a szövegek. A z u tó b b i év­

tiz e d e k k r itik a i g o n d o lk o d á sa u g y a n is n yilv á n v a ló

n y o m o k a t ha g yo tt A z ú jra érte tt h a g y o m á n y kérd ésirá n ya in . Egy ilyen

s z ig n ifik á n s p é ld a lehet a h e tv e n e s é ve kkel k e z d ő d ő p r ó z a ir o d a lo m recep ció já n a k

továbbélése, h is z e n e k ö te t ta n u lm á n y a i k ö z ü l a p r ó z a i

m ű v e k e t é r te lm e ző d a ra b o k k o m o ly a b b n a rrra to ló g ia i

elm életi h á tteret sejtetn ek a d is z k u r z u s eddigi

tö rté n etét illetően.

91

Szem le

foglalkozó oldala, ha saját hibáján kívül is, de kevéssé sikerültebb, mint az epikát elemző írások, hanem azt, hogy ezekben az esetekben maguknak a tanulmányoknak kell fel-, illetve átrajzolniuk a 20. századi magyar líratörténetet és -elméletet, nem pedig többé-kevésbé már meglevő instan- ciákat követve kiegészíteniük azt.

A szinte minden egyes szövegben fellel­

hető korszaktudat egységesítő hatása meg­

ragadható, ha azokat a tapasztalatokat vesszük szemügyre, amelyek a posztmo­

dem diszpozíció sajátosságainak tekinthe­

tők. Ez a fajta kortapasztalat pedig nem ki­

zárólag ontológiai jellegű - vagyis nem csupán a létmegértés helyzetéből fakadhat - , de nem is pusztán az irodalmi posztmo- dem ség lehetőségeit taglalja. Hiszen pél­

dául retrospektív helyzetű történeti állás­

pont figyelhető meg az irodalomtörténetet revideáló tanulm ányok esetében (elsősor­

ban Schein Gábor, Bazsányi Sándor, Kul- csár-Szabó Zoltán és Bónus Tibor írásaira gondolok), néhol posztm odern olvasási stratégiák alkotják az értelmezés főbb irá­

nyát {Palkó Gábor, H. N agy Péter, Oláh Szabolcs, Valastyán Tamás és Jászberényi J ó z s e f dolgozatai ilyenek), illetve az elmé­

leti jellegű tanulmányoknál is ezekre lel­

hetünk. Szilágyi Márton a 19. századi és a kurrens diszkurzus jelenségei között von párhuzamot, K atona Gergely kötetzáró ta­

nulmánya pedig az irodalmi szövegértés m odernség utáni dimenzióit taglalja Wolf- gang Iser könyvével kapcsolatban. Még azok a „konzervatívabbnak” nevezhető darabok is erről a korszakváltásról tanús­

kodnak, amelyek mind megnyilatkozási módjukat {Szabó Csabánál az esszé, Aczél Ákosnál a regényelemzés), mind pedig az általuk tárgyalt műveket tekintve a mo­

dernség korábbi fázisának egyénítő jegye­

it hordozzák.

A nemzedéki vonások azonban még a fenti csoportosító megközelítés sugallatá­

nak ellenére sem egységesek, hiszen - túl azon, hogy maga a posztmodem állapot sem épül az egység „nagy elbeszélésére” - a korszaktudat homogenitásának képzete a kérdésirányok különbözőségének tudatosí­

tásával érvényét veszti. Vagyis A z újraértett hagyományban közölt dolgozatok sem áll­

hatnak össze a deklaratív célzatú, tömeges egyszólamúság mentén, hanem igazi her- meneutikai (értve ez alatt e szónak a legtá­

gabb vonatkozási körét) igénnyel lépnek fel. Belátván azt az alapvető - korszaktudat eredményeként kezelhető - tapasztalatot, hogy a tradíció sokrétű értelmezésében nem ők képviselik az egyetlen autentikus irányt és beszédmódot, hogy a megértés időbeli perspektíváját szem előtt tartva, a jövő ho­

rizontjának átalakító és meg-megújuló fo­

lyamatában megszólalásuk - mely egyben a múlt megszólítása is - nem az utolsó szó jo ­ gának érvényesítése kíván lenni.

A z újraértett hagyomány. A z Alföld Stúdió An­

tológiája. Szerk.: Keresztény Tibor - M észáros S á n d o r - S z ir á k P é te r. D e b r e c e n , 1 9 9 6 .

Bednanics Gábor

92