199 A bizottság, mielőtt maga is asztalhoz ülne, hirtelenében nagyjából elkészíti a számvetést az eredményről.
— A tavalyi jobb volt — mondja az igazgató. — Valami kimagasló tehetség ezek között nem akadt. Dehát nem is az a vizsgálat célja, hogy ilyenekre vadásszon. Ha sikerül kiemelni a paraszti sorból olyan tehetsé- geket, akik a középiskolában s majdan esetleg a főiskolákon megállják he- lyüket s derék, képzett tagjaivá válnak a társadalomnak, akkor már jó munkát végzett: olyanokkal pótolta a megfogyatkozó középosztályt, akik erre minden tekintetben méltók...
A tanulóotthonban, az ebédnél, mielőtt felállnánk az asztaltól, két szülő járul a vezető tanár elé: egy anya és egy apa. Köszönik a szívességet, sze- retnék megfizetni, amivel tartoznak, merthogy ennyi alkalmatlanságot okoztak...
— Nem tartoznak semmivel — mondja a tanár úr. — Szívesen adtuk, fogadják maguk is szívesen!
— Hát akkor a jó Isten áldja meg az urakat azért, amit a gyerekein- kért tettek! — nyújtja a kezét az apa és a szeme gyanúsan csillog.
— Áldja meg magukat is, mindnyájukat! — és a két kéz melegen, hosszan összefonódik.
... Valahol fenn, Budapesten, egy magas hh'atalban, talán megérzi ezt a forró áldáskívánást az is, aki a Falusi Tehetségmentés óriási gondolatát megvalósította... Szondy György
M A G Y A R GYERMEK — M A G Y A R JÖVŐ
Az Európaszerte közismert, sőt népszerűnek is mondható „kínai bölcs", Lin Yu Tang a keleti és nyugati művelődés legeltérőbb vonásának Nyugat túlzottan egyéni életformáit és a családi szellem elhalványulását látja Kelet szigorú családi hagyományaival szemben.
Szerinte a kínai műveltség azért tudott évezredeken át fennmaradni, mert családi hagyományok őrizték. A keleti ember felfogása szerint a család végtelen nagy folyam, mely az öröklét parttalan vizeibe vész.
,.S ahhoz,'hogy a Lin-ág sokáig élhessen, sok Lin-babynak kellett a világra jönnie." A kínai ember kerüljön egyébként bármilyen magas méltóságba, szerepét a világban csak akkor tölti be, ha családjának fennmaradásáról gondoskodott. Ezért a mai családfenntartó gyakran még egy-két szegény unokaöccs taníttatását és eltartását is vállalja, ami egyre nagyobb ritka- ság Nyugaton.
A bölcs szerint innen van* az, hogy a keleti ember a nyugati világot semmiképen sem tudja megérteni.
Annál meglepőbb azonban számára az angol ember közismert gyer- mekszeretete, ha azt látja, hogy az angol rendőr megállítja a közlekedést, hogy egy kisgyermeket az utca másik oldalára kézenfogva átvezessen, vagy hogy az utas megáll autójával az országúton, hogy egy kedvérevaló kis lur- kót néhány percre az ölébe vegyen és a zsebébe egy marék cukrot esem-
200
pésszen. Csodálkozik és nem érti ezt a közvetlenséget, sőt a bölcsnek is kételyei támadnak ilyenkor.
Ez a közvetlenség eredményezi, hogy ott a gyermek nem megcsodálni- való idegent, hanem pajtását látja a felnőttben. Ez a bizalom jellemző egyébként általában az északi fejlett és művelt társadalmak gyermekeire is.
Kodolányi János finnországi útleírásában a gyermekekről szólva eze- ket mondja: „A finn gyermekek valóságos paradicsomi állapotokban élnek iskoláikban, játszótereiken. Tanító, tanítónő végtelen türelemmel, vidám szeretettel végzi kötelességét, a viszony a gyermek és nevelője között baráti" stb.
Hogy megtudjuk, mit jelent a nemzeti virágkorukat élő Német- és Olaszországban a gyermek, elég, ha egy nyaraló gyermektáborba el- látogatunk.
Utána vessünk egy pillantást arra a kis lényre, akit a francia nyilvános parkokban egyre ritkuló társai között láttam egykedvűen sétálni: az egykére.
Az egyke! A napokban a „Bars-Hont" c. újság egy példánya akadt a kezembe. Nemzeti életünk egyik legfájóbb sebéről beszélt: „Gömör és Kis- hont vármegyében is nagy pusztítást végez ez a nemzetgyilkos folyamat.
Pusztítása már a hirhedt Ormánságon is túltesz. A vármegye alispánja, hogy felvegye ellene a küzdelmet, értekezletet hívott össze, ahol részlete- sen ismertette ezt a kérdést.
Az egyke ma már nem felekezeti kérdés, mert minden felekezetet ki- kezdett, legfeljebb annyiban, hogy a vallástalansággal jár együtt. Ezelőtt néhány évtizeddel csak bizonyos vidékek, tájak elszigetelt jelensége volt, legújabban már megfertőzte az ország egyharmadrészét. Oka legtöbbször anyagi kérdés.
A szülő azt hiszi — úgymond —, hogy osztatlan vagyonát öröklő gyer- mekét boldoggá teszi s nem gondol annak a soha nem pótolható boldog- ságnak a hiányára, amelyet zsenge korban, a gyermeki és testvéri szeretet nyújt. De nem gondol arra sem, hogy unokáját vagy dédunokáját koldussá teheti, mert a magyar fajta pusztulásával, leszármazottját esetleg szolga- ságba döntheti azon a földön, ahol ő még mint gazda élt és virágzott."
Az alispán községeket sorol fel, ahol három éven keresztül nem volt születés és ahol a lakosság nyolc év alatt l W o - o t , ll-9°/o-ot, 8'7°/o-ot stb.
fogyott.
Ezek a számok hangosan beszélnek — mondja az alispán — egy életre- való, tehetséges fajta pusztulásáról. Pedig ezek a községek gazdag, jómódú, az ország legjobb földjével megáldott falvak, ahol a mai népesség több- szöröse is nyugodtan megélhet.
Voltam iskolában, hangzik az alispáni szózat — és mintha bírói vád- beszédet hallanánk —, ahová a nemesoroszi és fegyverneki gyerekek jár- nak és a két község nyolcosztályú iskolás gyermekeinek száma összesen
11. Az iskolának első és harmadik osztályában tanuló nem volt. Külön- ben az egész Garammentén előfordul, hogy egy-egy évfolyam teljesen hiányzik.
— A nyáron falunapokat tartottam, díszbe, ünneplőbe öltözött a nép és a falvakban mégis mintha temetőbe jártam volna. Sehol egy mosolygós
201 gyermek, csak a feketébe öltözött öregek jártak-keltek az utcán, mint egy siralomházban, ahol az egykés asszonyok úgy hatottak, mint egy-egy élő gyermekkoporsó.
— Azért indítottam el a falunapok mozgalmát, hogy visszatérítsem a népet régi szokásaihoz és népviseletéhez, ősapáink gyönyörű viseletéhez, mert a régi viselet magával hozza a régi jó erkölcsöket is.
Az alispáni jelentés számot ad az egyke okairól is. Legtöbbször gazda- sági okai vannak. Ehhez járulnak később a társadalmiak is. Az egykés köz- ségekben gúnyt űztek abból és sajnos, űznek ma is, akinek egy vagy, két gyermekénél többje van. Tehát, ha valaki emberibb és jobb érzéstől vezet- tetve szeretne is több gyermeket, a falu gúnyolódásától való félelme vissza- tartja. Jönnek az erkölcsi okok, mikor a szülők megtiltják a fiataloknak, hogy több gyermekük szülessék.
A magyar városok és falvak hivatott vezetői, a középosztály és a tisztviselői kar éppenúgy az egyke bűnébe estek, mint a gazdatársadalom.
Azzal a különbséggel, hogy míg a gazdatársadalomnál a vagyon szaporí- tása volt a főok, addig a középosztálynál a családalapításhoz szükséges anyagi föltételek, hiánya. A régi Csonka-Magyarországban a középosztály 30°/o-a negyven-ötvenéves kora között érte el azt a fizetést, ami család- alapításhoz elegendő és bizony ebben a korban négy-öt gyermekáldást már , nemigen várhatunk. 80 pengőből és 150 pengőből családot alapítani éppen úgy nem lehetett eddig sem, mint ma. Mégis most sokkal kedvezőbb a helyzet a fölemelt családi pótlékok folytán, aminek a hatása nem is fog elmaradni.
Fontos .is, hogy a középosztály nősüljön és gyermekei legyenek
— mondja Bars vármegye alispánja —, mert példája az alsóbb néposztály előtt mindig követésre talál.
Bars és Hont vármegye alispánja az egyke elleni küzdelemben a követ- kező intézkedéseket javasolja:
Azonnali progresszív adórendszer, oly szigorúan, hogy a normális adó- kulcs három gyermekre lenne kivetve, az annál több gyermekkel bíró szü- lők gyermekenként tetemes százalékú adókedvezményben részesülnének.
Viszont az egykés is az egy- és kétszeres, illetve háromszoros adót fizetné, ^ mint a háromgyermekes szülők.
Agglegényadó és szigorú egykeadó. Sürgeti a földreformot, a telepítést, a parcellaminimumot és olyan örökösödési törvényt, hogy a parcella- vagy a már meghatározott minimumon felül a megfelelő örökrészt az állam ter- mészetben örökölje.
Sürgeti a mezőgazdaságban a minőségi és a mennyiségi gazdálkodást, a gyümölcsön kívül a mezőgazdasági ipari és kertgazdaságra való áttérést.
Amire az egyke megszüntetése érdekében hozott törvények hatásukat éreztetik, akkorra szabályozni lehet az egész magyar folyamrendszert, fel lehet állítani az új mezőgazdasági ipari központokat, főként zöldség- konzervgyárakat.
Ha a magyar gazda látja, hogy azokból a fiaiból, akiknek elegendő föld nem jutott, különösebb erőfeszítés nélkül papot, orvost, mérnököt, keres- kedőt stb. nevelhet, nem kell többé félnie a gyermekáldástól.
Különösen könnyűvé válik majd a küzdelem, ha a drákói szigorú egyketörvényt meghozzák.
Mindaddig, amíg ezek az elgondolások valóra válnak, Bars-Hont vár- megye alispánja saját hatásköri területén a következőket kívánja foga-
natosítani: B
1. Egykés földet nem vásárolhat.
2. Egykés katonai felmentésben nem részesülhet.
3. Egykés községek adóját a szaporodó községek számára felemelik.
,4. Egykés semmiféle kedvezményben, kitüntetésben nem részesülhet, elöljáró, községi bíró, tanácsos mindaddig, amíg erre a tisztségre alkalmai többgyermekes egyén a községben van, ki nem nevezhető.
Szomorú szívvel tettem le a lapot.
Azt gondoltam, hogy ezek a hatékony intézkedések bizonyára köve- tendő például szolgálnak majd más törvényhatóságoknak is, és e nagy- jelentőségű kezdeményezések meghozzák a várt eredményt. A törvény szigora észrevéteti a rosszul értelmezett önzésükben nemzetpusztításra vetemedett embereket. De mégis fájdalmasan érintett az, hogy erre szük- ség van és a vezetőknek ilyen eszközökhöz kell folyamodniok.
Mert a nemzet nagy sorskérdéseit, mint az egyke elleni küzdelmet is, csak a társadalom egésze fogja tudni megoldani. Ügv éreztem, nemcsak a torvény szigorára, hanem valami más egyébre is szükség van.
Szükség van helyes és egészséges közszellemre, sok gyermekjóléti intéz- ményre, de mindenekfelett mélységes gyermekszeretetre. Arra, hogy az egész társadalom nevelő szelleművé és gyermekszeretővé váljék. Végső fokon tehát, minden társadalmi válságnak ós így az egykének is lelki okai vannak, amelyekért mindenki felelős s ezért ez a kérdés mindannyiunknak, de tokent megis a népművelőknek lelkiismereti ügye.
Érdemes itt megemlíteni, hogy a pestvidéki törvényszék elnöke ezidei ujevi beszedeben azt mondta, hogy a multévi szaporodó gvermekbűnözé- seknek elsősorban nem az anyagiak az okai, hanem a nevelés hiányossága.
A rossz környezet, a felügyelethiány stb. sodorták ezeket a szerencsétlen gyermekeket a bűn útjára.
A nevelésre, különösen az iskolánkívüli népművelésre ezen a téren meg igen fontos feladatok várnak.
Meg kell tanítanunk a társadalmat a gyermek helyes és igazi szerete- tere mert csak akkor sarjadhat a törvény drákói szigorának a nyomán is boldog elet, ha azt a szív szavának átfűtő melege belső indítássá erkölcsi törvénnyé hevíti.
Évekkel ezelőtt volt, hogy falukutató íróink az ormánsági egyke rette- netes pusztításait tárták fel a hazai társadalom előtt. Kodolányi Földindu- lása mint vészkiáltás sikoltott végig az országon. Sokan kitértek akkor a telelosseg elol és mondogatták: mit tehetünk ez ellen, mikor ennek a baj- nak gazdasági és társadalompolitikai okai vannak?
— És lelkiek! — feleljük a kétkedőknek. Ezért pedig nemzedékek felelősek.
Milyen elszomorító és nemzeti érzésünkben megalázó az, hogy az író a magyar falun talált öregasszonyt, akiről a „Földindulás" undorító vajákos
203 vénasszonyát mintázhatta és ugyanakkor a finn parasztasszonyról ilyen idilü képet fest: „A tágas nappali szobában, pattogó nyitott tűz körül vidám terefere folyik, sok nevetéssel, bolondozással. Az öreg asszonyt különösen á kisgyerekek szeretik, felmásznak a térdére, bírónak kérik fel peres ügyeikben, kötekednek vele. Édesek ezek a tömzsi pirosképű, prémsapkás, csizmás kis kölykök. Napjaim legszebb szórakozása volt őkot hallgatni, bennük gyönyörködni. A vidám, mindig nevető, mindig fürge öreg néni végtelen türelemmel vett részt vitáikban s hencegéseiket döbbent csodál- kozással hallgatta. Sohasem tapasztaltam, hogy gorombán szólt volna hoz- zájuk, vagy türelmetlenül leintette volna őket. Arról meg, hogy valaki a gyermeket megüsse, szó sem lehet."1
Nem azt mondom ezzel, hogy a mi falvainkon nincsenek ilyen öregek, de sajnos, az idegent nem ez az idilli hangulat fogadja és nem ez a kép ötlik először a szemébe.
A magyar parasztság sok vonatkozásban még az élet régi, patriarchá- lis formáit őrzi. Az ilyen társadalomban pedig a gyermek az apa tulajdona, azt tehet vele, amit akar. A mi parasztságunk körében még megtalálható ez a felfogás.
— A gyermek az enyém — hallatszik a mondás —, azt teszem vele, amit akarok. — És sajnos, áll ez az élőkre és a meg nem születtekre egyaránt. A népművelés feladata megértetni az ilyenekkel, hogy ez nem így van. A gyermeknek természetes joga van ahhoz, hogy éljen. A szülő- nek kötelessége gondoskodni arról, hogy a gyermek éljen, fejlődhessék, joga pedig csak addig a határig terjed, amíg az nem hátrányos a gyermek és a nemzet jövőjére. Minél fejlettebb egy nép erkölcsi kultúrája, annál inkább megbecsüli, meghitt, bajtársias légkörben "neveli az ő kis pajtását, aki szeretetére rászorul: a gyermeket.
Széchenyi ezt mondja: „Mindig csak azon kötelességekről szólunk, amelyekkel szülőinkhez köttetünk: arról soha, vagy ritkán, amelyekkel gyermekeink iránt tartozunk, holott ezek még szentebbek."
Ott, ahol az egész társadalom magáénak tekinti a gyermeket, köny- nyebb az embereket jobb belátásra bírni, öntudatos és fajilag tudatos nem- zeti életre nevelni.
Ha a falun, ahol van játszótér, óvoda vagy napközi otthon, azt látja a fiatal anya, hogy azok a szeretet oázisai, ahol anyai érzésükben találkoznak a falu vezető asszonyai: a módos gazdaasszonyok és a nincstelenek, akár mint jótevők, akár mint pártfogoltak, a vezetőnő által teremtett szeretet- teljes légkörben szétporlanak az egymást elválasztó falak, ha alkalma van megismerni a női lélek utolérhetetlen szépségeinek a megnyilvánulását, bizonyára vágyik több gyermek szeretetére, több melegségre az életébe és lesz ereje szembeszállni a maradi öregek önzésével. A közösségi élet erő
és biztatás ehhez. y Nagyon sok múlik természetesen a falu vezető asszonyain, de mind-
azokon is, akik hivatásuknál fogvta a gyermekekkel foglalkoznak. Tanítónőn, tanárnőn, óvónőn, zöldkeresztes nővéren és mindenféle egyesületen, békében
1 Suomi titka.
és háborúban. Igaz, hogy a nemzetnevelőknek legnagyobb része olyanok- ból adódik, akik maguk nem részesei az anyaság pótolhatatlan élményének, de éppen ezért ők áraszthatják női lelkük örök anyai vágyakozását a má- sok gyermekeire, példát mutatva ebben az egész társadalomnak. Akik gyerekekkel foglalkoznak, tudják, hogy mennyi örömet, derűt áraszt az életre, meghosszabbítja a fiatalságot, megőrzi a lélek üdeségét.
Jól esnék a mi országutainkon is a gyermekekkel tréfálkozó kiránduló- kat, napközi otthonainkban minél több fővárosi látogatót, nyaraló gyer- mektelepeinken özámos vasárnapi vendéget látni. Jól esnék látni a más gyermekei iránti szeretet fenntartásnélküli, magátólértetődő megnyilat- kozását.
Egyszer csak ráeszmélnek majd a vármegyék székhelyeinek asszonyai is, hogy milyen olcsó, szép és léleküdítő hétvégi kirándulások adódnak nemcsak híres fürdőhelyeken, hanem falvakon is a napközi otthonokban.
Kodolányi írja a finn nőkről: „A finn nők önállósága, felelőssége vetekszik a férfiakéval. És mégsem éreztem sehol olyan mélyen az őszinte vallásosságot, a krisztusi kereszténység komolyan átérzett izzását, mint a finn templomokban. Az egyszerű, a szerény, meghúzódó és rejtezkedő áldozatkész krisztusi magatartás seholsem olyan általános, mint Finnország- ban. Ez a magatartás aktív. Elképesztő a szeretet, amellyel a gyermek- otthonok, árvaházak felügyelőkisasszonyai a gyermekkel bánnak, bámula- tos a kórházak szeretetteljes, vigasztaló és otthonos atmoszférája, a bete- gekkel való bánásmód őszinte melegsége."
Jól esnék külföldi írók tollából minél több ilyenféle írást olvasni a ma- gyar nőkről is. Persze ehhez a magatartáshoz nemcsak fogékony lelkek kel- lenek, hanem szervezettség is, asszonytársadalmunk lelki megszervezése.
Ezen munkálkodni, azt hiszem, a női népművelés legszebb és legigazibb feladata lenne.
Egyre gyakrabban hallom mostanában a kérdést: — Mi az, amit a nők a közéletben a férfiak munkájához adhatnak? Ezt adhatják és így szolgál- hatják azt a nemzetmentő célkitűzést is, amelynek minél eredményesebb fejlesztéséhez a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium iskolánkívüli nép- művelési ügyosztálya a legmesszebbmenő támogatást helyezte kilátásba.
Nagy Klára
A FALU REJTETT KINCSEINEK FELTÁRÁSA
Évek óta a téli gazdasági tanfolyamok tapasztalatai győztek meg arról, hogy a falun mindenütt rendkívül sok értékkincs fekszik kihasználatlanul, elvonva a nagy nyilvánosságtól, mintegy elrejtve és senki nem tudja, mennyire fontosak az ország, a szűkebb haza szempontjából, de külföldi vonatkozásban is és főleg néprajzi tekintetben. Erre a tapasztalatra a véletlen vitt rá.
A legutóbbi időkben divattá vált nálunk a falukutatás, részben hiva- tottak, részben azonban hívatlanok részéről, akik munkájukkal többet ártanak a nagyon fontos nemzeti ügynek, mint hogyha egyáltalán nem fog- lalkoznánk vele. Viszont felbecsülhetetlen értéket hoznaJc felszínre azok, akik a dolog mélyére hatolnak és szakszerűen gyűjtenek.
