DOKTORI (PHD) DISSZERTÁCIÓ
Nagyváradi Katalin
Egészségiállapot-vizsgálat egy krónikus pszichiátriai betegeket gondozó intézmény szakdolgozóinak körében
2017
1
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM PEDAGÓGIAI ÉS PSZICHOLÓGIAI KAR
Nagyváradi Katalin
Egészségiállapot-vizsgálat egy krónikus pszichiátriai betegeket gondozó intézmény szakdolgozóinak körében
Neveléstudományi Doktori Iskola
A Doktori Iskola vezetője: Prof. Dr. Halász Gábor DSc.
Sport-és egészségnevelés program
Programvezető: Prof. Dr. Bárdos György DSc.
Témavezető: Prof. Dr. Mátrai Zsuzsa DSc.
Budapest, 2017
2
TARTALOMJEGYZÉK
A TÉMA KIVÁLASZTÁSA ÉS MEGKÖZELÍTÉSE, A KIFEJTÉS
VONALVEZETÉSE ÉS SZERKEZETE ... 3
I. SZAKIRODALMI ÁTTEKINTÉS ... 6
1. Az életminőség mint multifaktorális fogalom ... 6
2. Egészségfogalom és egészségi állapot ... 8
3. A munkahely hatása az egészségi állapotra ... 11
4. Hazai és nemzetközi kutatások az egészségi állapotról ... 13
II. A KUTATÁS LEÍRÁSA ... 22
1. A kutatás céljai és hipotézisei ... 23
2. A vizsgálatban részt vevők köre és általános jellemzése ... 23
3. A vizsgálat eszközei ... 27
4. Az adatfeldolgozás módszerei ... 32
III. A KUTATÁS EREDMÉNYEI ... 33
1. A kutatás eredményei a relatív gyakorisági mutatók alapján ... 33
2. A hierarchikus klaszterelemzés eredményei ... 39
3. A hierarchikus klaszterelemzés eredményeinek összehasonlítása ... 69
4. Kik vannak igazán jól és kik vannak igazán rosszul és miért? ... 88
IV. A KUTATÁS EREDMÉNYEINEK ÉRTÉKELÉSE, A FOLYTATÁS LEHETSÉGES IRÁNYAI ... 90
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ... 92
TÁBLÁZATOK, ÁBRÁK JEGYZÉKE ... 93
BIBLIOGRÁFIA ÉS REFERENCIÁK ... 99
SAJÁT PUBLIKÁCIÓK ... 107
MELLÉKLETEK ... 109
3
A TÉMA KIVÁLASZTÁSA ÉS MEGKÖZELÍTÉSE, A KIFEJTÉS VONALVEZETÉSE ÉS SZERKEZETE
A téma kiválasztásában az egyik biztos pontom az volt, hogy az egészségi állapottal akarok foglalkozni. Eredetileg azonban ezen belül a felnőttek egészségmagatartására és az egészséges életmód kialakításában a prevencióra gondoltam fókuszálni, mivel azt tapasztaltam, hogy míg a fiataloknak elvileg erre intézményes keretek között is van lehetősége, addig a felnőttek esetében mindig az egyéntől függ, hogy milyen az egészségmagatartása, milyen életmódot folytat, illetve törődik-e a betegségek lehetséges megelőzésével. Azt is tudtam, hogy a kigondolt téma kiindulópontja nem lehet más, mint a választott populáció egészségi állapotának felmérése. Az adatgyűjtés és az elsődleges adatelemzés után azt érzékeltem, hogy a kapott eredmények nagyon szerteágazóak és meglehetősen érdekesek. Az ezzel kapcsolatos szakirodalmat tanulmányozva arra jöttem rá, hogy nem az egészségmagatartást, illetve a prevenciót, hanem az eredetileg csak kiindulópontnak szánt egészségi állapotot kellene fókuszba állítanom és továbbvizsgálnom.
A témával kapcsolatos másik biztos pontom az volt, hogy speciális populációt, konkrétan egészségügyi szakdolgozókat fogok vizsgálni. A szakirodalomban ez szintén egy lehetséges megközelítési mód, nevezetesen, hogy munkaterülethez, illetve munkahelyhez kötötten gyűjtenek adatokat az egészségi állapotról. Az én szempontom ezen belül kettős volt:
egyfelől, hogy nehéz mentális és fizikai körülmények között munkát végző egészségügyi dolgozókat vizsgáljak, másfelől, hogy a célpopuláció a kutatás számára elérhető legyen. Így esett a választásom egy krónikus pszichiátriai betegeket gondozó intézmény szakdolgozóira.
A harmadik biztos pontom előzetes kutatási tapasztalatomból eredt, abból, hogy már korábban is végeztem műszeres állapotfelmérést felnőttek körében. Ezt azért tartom fontosnak kiemelni, mert az egészségi állapottal kapcsolatos hazai és nemzetközi kutatások túlnyomó része szubjektív adatforrásokra, leginkább kérdőíves felmérésre épít, és ez azt jelenti, hogy a választott populáció egészségi állapotára vonatkozó megállapításaik a megkérdezettek önbecslésén alapulnak.
Így véglegesült az egészségiállapot-felmérés mint témafókusz, a vizsgálatban a populáció egy egészségügyi intézményre való korlátozása, valamint az a módszertani megközelítés, amelyben a megállapítások nemcsak szubjektív, önbecslésen alapuló, hanem objektív, műszeresen mért adatokra is támaszkodhatnak.
4
Ezzel megnyílt a lehetőség arra, amit eddig sem a hazai, sem a nemzetközi szakirodalomban nem találtam, hogy a szubjektív és az objektív adatok összehasonlíthatók legyenek.
A dolgozat két nagyobb részből áll. Az első a szakirodalmi áttekintés, amelynek első két pontjában az életminőség, az egészség és az egészségi állapot fogalmának különféle értelmezések szerinti tartalmával foglalkozom. A szakirodalmi áttekintésen belül külön pontban és hosszabban mutatom be azokat a hazai és nemzetközi kutatásokat, amelyek az egészségi állapotról szólnak, különös tekintettel azokra, amelyeknek adatai témájuknál, valamint célpopulációjuknál fogva alkalmasak a saját kutatási eredményeimmel való összevetésre.
A dolgozat második részében a saját kutatásomat mutatom be. Elsőként a kutatás leírását, beleértve a célokat és hipotéziseket, a vizsgálatban résztvevők körét és általános jellemzését, a vizsgálat eszközeit és az adatfeldolgozás módszereit. Ugyanitt foglalkozom a célpopulációnak az alapstatisztikákból kiolvasható objektív és szubjektív általános állapotával, az azt befolyásoló tényezőkkel, a megkérdezettek egészségmagatartásával és munkakörülményeivel.
Ezeknek az adatoknak az elemzésében térek ki arra is, hogy egy olyan intézményben, amelyben az egészségügyi dolgozók különösen nehéz mentális és fizikai munkakörülmények között végzik munkájukat, tényleg olyan rossz egészségi állapotban vannak-e, mint az első hipotézisemben feltételeztem. Ugyanezen fejezetben találhatók azok a más hazai és nemzetközi kutatásokból nyert adatok, amelyeket módszertanilag alkalmasnak találtam arra, hogy a saját eredményeimmel összehasonlítsam.
Az alapstatisztikák bemutatása után a hierarchikus klaszterelemzés eredményei következnek szubjektív és objektív klaszterenként. A három-három klaszter jellemzése ugyanazon szempontok szerint, konkrétan a háttéradatok, az egészségmagatartás, a munkakörülmények, az elégedettségmutatók és a tápláltságiállapot-mutatók mentén.
A következő, a kutatási eredmények szempontjából legfontosabb fejezet a hierarchikus klaszterelemzés eredményeinek összehasonlítása. Itt jelennek meg ugyanis a második és a harmadik hipotézisemmel összefüggő következtetések, amelyek egyfelől a saját és a két nemzetközi kérdőív adataiból, másfelől a műszeres mérés eredményeiből voltak levonhatók.
Itt derül ki egyrészt az is, hogy igaz volt-e az a feltételezésem, miszerint a szubjektív és objektív egészségiállapot-mutatók egybeesnek, másrészt pedig az, hogy tényleg azok vannak- e igazán jól, akik jobb egzisztenciális és mentális körülmények között élnek.
5
A zárófejezetben összegzem a három hipotézisemre vonatkozó kutatási eredményeimet, és mindezek tanulságaként felvázolom az eddig elvégzett egészségiállapot-vizsgálatom értékelését és lehetséges folytatási irányainak szempontjait, felvetve a további kutatás újabb fókuszait és azokat a diszkurzív kérdéseket, melyek már a jelen kutatásban is felmerültek.
6 I. SZAKIRODALMI ÁTTEKINTÉS
1. Az életminőség mint multifaktorális fogalom
Az életminőség a minőségi élet megélésének tudománya, a 20. század második felében követelt magának definíciót. Az életminőség-kutatás öt egymást átfedő hagyományból áll: a szociális indikátorok, a boldogság, az öregedés, a jóllét és az egészség. (Veenhoven, 2007)
A II. világháborút követő gazdasági fellendülés, majd a 70’-es évek végén, 80’-as évek elején bekövetkező hanyatlás vetette fel azt a gondolatot, hogy „inkább jóllét legyen, mint gazdagság”, és ez a szemlélet hozta elő a jóllét fogalmával és fejlesztési lehetőségeivel kapcsolatos kérdéseket. Ebben az időszakban nőtt meg az „inkább a minőségi, mint a mennyiségi” életre való igény. (Veenhoven, 2007)
McDowell és Newell szerint az életminőség alapvetően szociológiai fogalom, amely arra vonatkozik, hogy milyenek az emberek anyagi körülményei és melyek az ezekkel kapcsolatos érzéseik. (idézi: Ágoston és mtsai, 2007) A 70’-es évektől először a társadalom szintjén jelentkező indikátorok, majd pedig az egyén életének vizsgálatára fókuszáló kutatások kerültek a figyelem középpontjába. (Ágoston és mtsai, 2007)
Az életminőség-kutatások egyik speciális területe az egészséggel kapcsolatos életminőség vizsgálata. A „quality of life” kifejezésről 1970 óta 373.000 cikkben esik szó az internetes keresők alapján. Az életminőség egyik fontos, és talán a legbőségesebben kutatott dimenziója arra vonatkozik, hogy az egészségi állapot milyen mértékben járul hozzá az egyén boldogulásához, mennyiben segíti vagy gátolja az egyént alapvető élettervei megvalósításában. Veenhoven szerint a jó életminőség egyenlő a környezeti jóléttel (például a biztos jövedelemmel és munkahellyel), továbbá a jó fizikai és mentális egészségi állapottal, vagyis a jólléttel. (Veenhoven, 2007) Az egészséggel összefüggő életminőség tehát alapvetően multifaktorális fogalom, amely magában foglalja a szomatikus állapotot és működőképességet, a pszichés állapotot és a lelki-szellemi jóllétet, a szociális működést a szakmai, a társas és a családi szférában.
A 80’-as években már olyan egészségtudományi kutatások is megjelentek az életminőség kérdésével kapcsolatban, amelyek a páciens saját állapotának megítélését vizsgálják, ezzel a megközelítéssel felvillantva a szubjektív egészségi állapot fogalmát. (Venhooven, 2007) A szubjektív életminőséget vizsgálók három nagyobb tudományterületről érkeznek: a szociológiából, az egészségtudományból, illetve a pszichológiából.
7
Az életminőséggel foglalkozó egészségtudományi megközelítés központi eleme, hogy az egészség tárgya a teljes ember, nem csak annak teste. (Ágoston és mtsai, 2007)
Ezen tudományterület képviselői a WHO (World Health Organization) 1946-os alapokmányában szereplő egészségfogalomból indulnak ki az egészséggel kapcsolatos szubjektív életminőség meghatározásakor. (Kopp és mtsai, 2006)
Diener (1995) szerint: „a szubjektív életminőség nem más, mint az, ahogyan az emberek értékelik saját életüket; ez magában foglalja a boldogságot, az élettel való elégedettséget, a kellemes érzéseket, valamint a kellemetlen hangulatok és érzelmek relatív hiányát”. (Diener, 1995)
A szubjektív életminőséghez hasonló fogalmak még a szakirodalomban a „szubjektív jóllét”, az „élettel való elégedettség” és a „boldogság” is. (Veenhoven, 2007) Mindebből nem következik feltétlenül, hogy az élet élvezete az élet szubjektív értékeléséből vonható le csupán, vagyis a jóllétet nemcsak a jóllét, hanem a jólét is befolyásolja. (Easterlin, 1995;
2005) A szubjektív életminőséggel kapcsolatban ugyanis két szélső nézet különböztethető meg. Az egyik szerint, ha a jólét a GDP alapján emelkedik, akkor a jóllét is pozitív irányba mozdul, a másik, hogy a GDP emelkedése ellenére a szubjektív jóllét változatlan marad. Ez utóbbi nézet képviselői, mint például Csíkszentmihályi és Hunter (2003), Lycken és Tellegen (1996) odáig is elmennek, hogy az „objektív életkörülmények elhanyagolható szerepet játszanak a boldogság elméletében”. (idézi: Easterlin, 2005) A Gallup Intézet 2006-os nemzetközi felmérésében
-
melyet azonos kérdőív alapján 132 ország felnőtt lakossága körében folytattak le-
megerősítették, hogy a gazdasági növekedés nem jár együtt az élettel való elégedettséggel (boldogsággal). Ellenben a várható élettartam-növekedés, mely összefüggésben van az anyagi jóléttel, ha kismértékben is, de hatással van az élettel való elégedettségre. Az anyagi jólét azonban az életkor előrehaladtával kevésbé hat az élettel való elégedettségre. (Deaton, 2007) Van azonban egy olyan álláspont is, miszerint az objektív életkörülmények és a pszichológiai tényezők (többek között az egyén adaptációs képessége) együttesen határozzák meg a boldogság érzését. (Easterlein, 2005)Easterlin szerint az elégedettség és a boldogság – mely utóbbi erőteljesebb érzelmi állapotot jelent – oly módon vannak kapcsolatban egymással, hogy az elégedettség hat a boldogságra, vagyis az elégedettség a boldogság alapja. (Easterlin, 1995; 2005) Kopp és munkatársai is arra a megállapításra jutottak, hogy az életminőség és a gazdasági fejlődés nincsenek lineáris kapcsolatban egymással.
8
Tehát a financiális jólét nem feltétlen jelenti az adott társadalom boldogságának növekedését. Másrészt a gazdaság sikereinek az életminőség is előfeltétele lehet. (Kopp, Martos, 2011)
Skrabski (2003) egy másik aspektussal, nevezetesen a társadalmi erőforrás aspektusával bővíti ki a jólét-jóllét kapcsolatának értelmezését, amennyiben a bizalmon és együttműködésen alapuló emberi kapcsolatok hálózata is a boldogság lényegi összetevője lehet. (idézi: Kopp-Martos, 2011) Az idézett szerző megállapítása előrevetíti, hogy az életminőséget mennyiben befolyásolja az, ahogyan az egyén a környezetéhez viszonyul. Más szavakkal: mennyire sikeres az egyén adaptációja a modern társadalmakat jellemző, gyorsan változó körülményekhez. (Helgeson, 1992) Az életminőség értelmezésével kapcsolatos vélemények között a legújabb megközelítések kiemelt szerepet tulajdonítanak a környezetnek, nem elhanyagolva az egyén biológiai örökségét, a genetikai tényezők adaptációban betöltött szerepét. Itt az igazi kérdés az, hogy melyek azok az életminőségre ható személyes tényezők, melyek a környezethez való adaptáció szempontjából leginkább meghatározóak.
Kopp, Martos (2011) kutatása szerint ezek a következők: személyes hatékonyság (Kopp et al, 1993), koherenciaérzék (Antonowsky, 1993), személyes célok (Brunstein et al, 2007), együttműködés (Niaura et al, 2002), mindennapi stressz, negatív érzelmekkel való megküzdés (Kopp és mtsai, 2000) és aktivitás. (Schimmak et al, 2004) (idézi: Kopp, Martos, 2011)
A környezet és a pszichológiai tényezők szoros összefüggésére hívja fel a figyelmet a WHO 1986-ban továbbfejlesztett egészségdefiníciója is, mely szerint „az egészség olyan fokon áll, amennyire az egyének és a közösségek képesek önmaguk kiteljesítésére és szükségleteik kielégítésére, valamint képesek megbirkózni a környezet kihívásaival”. (Kopp, Martos, 2011)
A WHO-tól idézett összefüggésrendszer azonban már átvezet a következő fejezetben kibontásra kerülő egészségfogalom értelmezéseihez és az egészségi állapot összetevőinek bemutatásához.
2. Egészségfogalom és egészségi állapot
Az egészség definíciója. Az egészség értelmezésével foglalkozó kutatók a WHO már idézett, 1946-ban megfogalmazott definíciójából indulnak ki, miszerint „az egészség a teljes fizikai, mentális és szociális jóllét állapota, s nem csupán a betegség vagy a fogyatékosság hiánya”. (WHO, 1946)
9
Vannak kutatók, mint Field (1976), Blayter, Peterson (1982) és Macintyre (1986), akik az egészséget úgy határozzák meg, mint a testi-lelki betegségek hiányát.
Szerintük nem tekinthető egészségesnek az, aki valamilyen testi abnormalitással rendelkezik.
Az ilyenfajta szemléletmódot tükröző meghatározásokat negatív egészségdefinícióknak nevezzük.
Az előző megközelítésmódokkal ellentétben – ahol valaminek a hiánya jelentette az egészséget – a WHO (1946), Dubos (1959), Parsons (1972), Seedhouse (1986) egészségdefiníciója azokat a tartalmi összetevőket próbálja megkeresni és megnevezni, melyek magára az egészségre vonatkoznak. Az említett szerzők meghatározásaiban, valaminek vagy valamiknek a megléte utal az egészségre, ezért ezeket pozitív meghatározásoknak tekintjük. A fentiekből látszik, hogy nincs egyetlen teljes és helyes definíció, hanem több szempont együttes figyelembevétele vihet közelebb bennünket az egészség értelmezéséhez. (Meleg, 2002)
A WHO kiindulópontnak tekintett meghatározását több kritika érte. Meleg (1997) szerint a definíció hiányossága, hogy statikusan mutatja be az egészséget, miközben az életet és az életjelenségeket a folyamatos változás jellemzi. Továbbá túlzottan ideális állapotot ír le, hiszen nem mindig érezzük magunkat igazán jól. Pozitívumnak tekinti viszont, hogy magában hordozza az egészség holisztikus megközelítésének csíráját, ugyanis a biológiai mellett elismeri a szociális és lelki faktorok szerepét is. (Meleg, 1997) A WHO által megalkotott egészségdefiníció Székely (2007) álláspontja szerint is statikus jellegű, mely nem alkalmazható az egyes emberre, s nem lehet mutatója a lakosság egészségi állapotának sem;
csupán az egészség összetevőit tartalmazza. (Székely, 2007) Ezeknek a kritikáknak egy része megelőzi a WHO-nak az erőforrásokra koncentráló, pozitív tartalmú újabb egészségdefinícióját, melyet 1986-ban fogalmaztak meg, mint már korábban utaltam rá.
Ennek értelmében: „Az egészség olyan állapot, melyet az anatómiai integritás, a teljesítményre való képesség, a személyes értékek, a családi, munka és közösségi szerep, a fizikai, biológiai és társadalmi stresszel való megküzdés képessége, a jóllét érzése, valamint a betegség és a korai halál rizikóitól való mentesség jellemez”. (Ottawa charter for Health Promotion, 1986) A mai egészségfelfogások közös jellemzője, hogy dinamikusan változó állapotként írják le az egészséget. Bircher (2005) szerint az egészséget az életkor, az életciklus és a kultúra határozza meg. Füzesi és Tistyán (2004) felfogásában az egészség állandó testi, lelki, szociális alkalmazkodási készség, amellyel a körülöttünk lévő változásokra reagálunk.
10
Meleg (2002) és Fritz (2008) álláspontja hasonló abban, hogy az egészséget testi, pszichikai és szociális összetevőkkel jellemezhetjük, más megfogalmazásban az egészség komplexen, bio-pszichoszociális megközelítésben értelmezhető.
Az egészségi állapot. A szakirodalomban megegyező álláspontokat találunk arról, hogy egészségi állapotunkat több tényező együttes hatása befolyásolja, de hogy milyen arányban, arról eltérnek a vélemények.
Dési (2001) felfogásában az egészségi állapotot befolyásoló tényezők a biológiai, az életmódból eredő, a környezeti és a társadalmi rétegződéssel összefüggő csoportokba sorolhatók. Pikó (2006) szerint az egészségi állapotot 43%-ban kizárólag életmódunk határozza meg, az egészségügyi ellátás 11%-ban, a genetikai-biológiai faktorok 27%-ban, a környezeti tényezők 19%-ban befolyásolják. Ádány (2006) nagyobb intervallumokban számítva azt mondja, hogy a genetikai tényezők 15-30%-ban, az egészségügyi ellátás színvonala 10-15%-ban határozzák meg az egészségi állapotot, a fennmaradó 55-75%-ért a környezeti tényezők változó mértékű hatását is magába foglaló életmódtényezők a felelősek.
Halmos és Kautzky (2001) úgy látja, hogy egy adott társadalom egészségi állapotáért 20%- ban lehet felelőssé tenni az egészségügyi ellátórendszert, a többit a társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális tényezők határozzák meg.
Az egyén egészségi állapotának meghatározásában a szubjektív és objektív mutatók egyaránt fontosak. Mint az egészségi állapottal kapcsolatos kutatásokról szóló későbbi fejezetben bemutatom, a vizsgálatok nagy része a szubjektív egészségi állapot mutatóira fókuszál. A mérőeszközök témái általában tükrözik az egészségi állapotot meghatározó tényezőket, pontosabban azokat az elemeket, melyekkel azok jellemezhetők (pl. életmód mint tényező, aktivitás mint annak egyik eleme). A szubjektív mutatókra fókuszáló egészségiállapot-vizsgálatok mellett azért találunk majd a hazai és nemzetközi kutatásokról szóló leírásban olyanokat is, melyek objektív, azaz műszeres mérésekre alapoznak. Ez arra utal, hogy nincs igazán konszenzus abban, hogy az egészségfogalom komplexitását figyelembe véve a szubjektív (önbecsült mutatók) vagy az objektív (mért) adatok mutatnak-e pontosabb képet az egyén egészségi állapotáról.
11 3. A munkahely hatása az egészségi állapotra
A hazai és a nemzetközi szakirodalomban számos tanulmány foglalkozik azzal, hogy a munka és a munkakörnyezet milyen viszonyban van a dolgozók egészségi állapotával. E tanulmányok fókuszában hangsúlyosan szerepelnek azok a kulcselemek, melyek nemcsak a mennyiségi, hanem a minőségi élet, vagyis az egészség és a jóllét egyensúlyához nélkülözhetetlenek.
Az egyik ilyen elem maga a munkahely, mely számos vonatkozásban befolyásolja az életminőséget, benne az egészségi állapotot. A témával foglalkozó kutatók több szempontból vizsgálják a munkahely hatását az egészségi állapotra.
Ezek között a szempontok között szerepel például a munkával való elégedettség (Siu, 2002; Siegrist, 2004), a munkahelyi biztonságérzet (Karasek, 1990; Büssing, 1999; Siegrist, 2004), a munkahelyi kontroll (Karasek, 1990; Büssing, 1999; Theorell, 1996; Siegrist, 2002;) és a munkatársi támogatottság (Theorell, 1996; Theorell és Karasek, 1996; Büssing, 1999;
Skrabski, 2004). Érdekes módon azonban méltatlanul kevés kutatás foglalkozik a fizikai és mentális terhelésnek egyaránt kitett egészségügyi dolgozók egészségi állapotával. (Jakab és mtsai, 2006) A hazai egészségügyi intézmények sajátos mikrokultúrájában dolgozó, speciális populációra irányuló vizsgálatok többsége leginkább az orvosokra fókuszál (Győrffy és Ádám, 2006, 2008; Pikó, 2000, 2001, Szicsek 2004), kiemelve a kiégés, a munkastressz), valamint a nők körében különösen megjelenő szerepkonfliktusok kérdéskörét. (Hegedűs és mtsai, 2008) Pedig nemcsak az orvosok, hanem az ápolók is igen sok stresszhelyzetnek vannak kitéve munkájuk jellegéből adódóan. Például munkarendjük többműszakos, az ügyeleti kötelezettségek rájuk is vonatkoznak, továbbá felelősségük hatalmas, magasak az elvárások a betegek hozzátartozóinak részéről is, gyakoriak a kudarcélményeik, és sokszor hiányzik a visszajelzés a munkájukról. (Petróczi, 2007) Mindezek következtében felborulhat a bioritmusuk, labilizálódhatnak a szociális kapcsolataik, bizonytalanná válhat, hogy mennyi idejük marad a családi, baráti kapcsolataik ápolására. (Escriba-Agüir és mtsai, 1993) A rájuk nehezedő nyomás és a sok bizonytalanság testi tünetek formájában is megjelenhetnek (például magas vérnyomás). (Maslach, Jackson, 1982)
Hirdi és munkatársai (2014) hiánypótló kutatást végeztek Magyarországon, melyben a foglalkozás-egészségügyben dolgozó ápolók egészségi állapotát és egészségmagatartását vizsgálták. Az online kérdőívet 335 fő töltötte ki 2012-ben. A megkérdezettek 49%-a megfelelőnek, 43%-a jónak, illetve nagyon jónak ítélte egészségi állapotát. Mindössze 8%
gondolta úgy, hogy egészségi állapota rossz vagy nagyon rossz.
12
A válaszolók tápláltsági állapotának eredményeiből kiderült, hogy 45,3%-uk rendelkezik ideális testsúllyal, 52,2%-uk túlsúlyos, további 2-2%-uk pedig a kórosan elhízott, illetve az alultáplált kategóriába sorolható. A vizsgált ápolók egészségmagatartásának két tényezőjét kiemelve elmondható, hogy 15%-uk rendszeresen dohányzik, 43%-uk egyáltalán nem sportol, mindössze 29%-uk sportol rendszeresen. (Hirdi, Balogh és mtsai, 2014)
Hasonló vizsgálatot folytatott Tóth (2009) is, aki szintén ápolókat kérdezett meg egészségi állapotukról, egészségmagatartásukról, és még a szűrővizsgálatokon való részvételükről is, illetve azok fontosságáról. A 141 fős mintából 29% tartotta ideálisnak a testsúlyát, 53%-uk viszont valamilyen mértékű súlytöbblettel bírt.
Egészségmagatartásukat illetően 43% vallotta, hogy dohányzik, mindössze 9% végez rendszeres testmozgást, 35%-uk ritkán vagy soha nem mozog. Mindezen eredmények ellenére a válaszadók 52%-a gondolta azt, hogy egészséges életmódot folytat, az egészségkárosító magatartásformákat mindössze 9% vállalta fel. Ami az ápolók szűrővizsgálatokhoz kapcsolódó attitűdjét illeti, elmondható, hogy 98%-uk elismeri a szűrővizsgálatok prevencióban betöltött szerepét. Legnagyobb részük azonban csupán a munkahelyen előírt kötelező szűréseket látogatja. (Tóth, 2009)
Az említett kutatások mellett olyan felmérést is találtam a hazai szakirodalom tanulmányozása során, melyben az egészségügyben dolgozók adatait a nem egészségügyben dolgozók adataival hasonlítják össze. Ez a fajta összehasonlító megközelítés a Hungarostudy vizsgálatokhoz kapcsolódik, melynek szempontjai között a munkahelyi meghatározottságon túl számos szociális vonatkozás is megjelenik (pl. a jólét-jóllét bizonyos elemei). A 2006-os Hungarostudy felmérésben részt vevő 172 fő egészségügyi dolgozó adatait 172 fő nem egészségügyi dolgozó adataival hasonlították össze, illesztett minta alapján. Jóléti háttéradataikat tekintve érdekes eredmény volt, hogy az egészségügyi dolgozók közül kevesebben panaszkodtak anyagi helyzetük romlására (p=0,057), mindemellett kevesebben ítélték úgy, hogy anyagi kilátásaik javultak volna (p=0,031). Családi állapotukat tekintve viszont az egészségügyi dolgozók esetében alacsonyabb a házasságban élők aránya (56%), mint a nem egészségügyi dolgozók csoportjában (67%), továbbá magasabb az elváltak aránya (10% az 5%-hoz képest). A WHO jólléti skálán az egészségügyi dolgozók értékei viszont magasabbak voltak (9,4 pont), mint a nem egészségügyben dolgozóké (8,8 pont). (Hegedűs és mtsai, 2008)
Ez utóbbi vizsgálatból látszik, hogy érdemes munkahelyi populációkban is vizsgálni a jólét-jóllét dimenzióját (benne az egészségi állapotot), mert mutatnak munkahely-specifikus eredményeket.
13
4. Hazai és nemzetközi kutatások az egészségi állapotról
Az egészségi állapottal kapcsolatos kutatások megegyeznek abban, hogy azt több tényező együttes hatása befolyásolja. Ugyanakkor maga az egészségfogalom is komplex, nemcsak testi, hanem lelki egészséget is jelent. Az egészségi állapot témaköréhez kapcsolódó nemzetközi és hazai szakirodalom legnagyobb részére az önértékelésen alapuló (szubjektív) mutatók publikálása a jellemző, és viszonylag kevés kutatás épít objektív, azaz mért adatokra.
Mindez elmondható az általános és a speciális (pl. egészségügyi dolgozók) populációk vonatkozásában is. A szubjektív egészségi állapottal foglalkozó kutatások az adott minta háttéradatain túl bemutatják többek között az aktuális populációnak az élettel való elégedettségére, a társas támogatottságára, a jóllétére vonatkozó jellemzőit is. Foglalkoznak továbbá az egyén tápláltsági állapotával, de csak a testmagasság és testsúly önbevalláson alapuló értékarányai alapján. Az objektív egészségi állapotra irányuló kutatások viszont a vizsgált személyek tápláltsági állapotát műszeres mérések segítségével határozzák meg. Az egyén szubjektív egészségi állapotának értékelésére az évek során a kutatók számos módszert dolgoztak ki, illetve jó néhány eszközt alkalmaztak. Ide tartoznak például az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által validált kérdőívek vagy más nemzetközi szervezetek által érvényesített tesztek. Az objektív egészségi állapot mérésére leggyakrabban használt eszközök közé tartoznak például a személymérleg, az antropométer, a magasságmérő, a mérőszalag, de a legújabb kutatásokban már testösszetétel-mérő készülékeket is alkalmaznak.
A kérdőívek, illetve tesztek adatai önbevalláson alapulnak, tehát szubjektívek, míg a mérőeszközökkel objektív adatokat kapunk az egyénről.
Szubjektív adatokon alapuló egészségiállapot-kutatások. Magyarországon a legnagyobb elemszámú (N=12.000), szubjektív adatokon nyugvó egészségi állapotot feltáró kutatás a Hungarostudy kérdőíves felmérésen alapul. Az adatfelvételeket 1988 óta hét-, illetve háromévente ismételték (1995, 2002, 2005/2006, 2013). Az egyes felmérések adatai, illetve a fent említett időközönként végzett vizsgálati eredmények összehasonlítása segíti a jelentősebb egészségi problémák feltárását, továbbá adatokat szolgáltat ezek előfordulási gyakoriságáról, biológiai, pszichológiai, szociális háttértényezőiről. Az önbecsült egészségi állapottal, az egészség- és betegviselkedéssel kapcsolatos egészségfelmérések nagy jelentőséggel bírnak, mert olyan információkat nyújtanak, melyeket nem lehet a hivatalos nyilvántartásokból összegyűjteni, csak a lakosság személyes kikérdezése útján szerezhetők be.
14
A 2002-es Hungarostudy felmérés alapján elmondható, hogy a megkérdezettek 16,5%-a tartotta az egészségi állapotát rossznak vagy nagyon rossznak, 39,2% közepesnek, 43,8%
pedig jónak vagy kiválónak. (Réthelyi, 2006) A nemi megoszlást vizsgálva Csoboth (2006) kutatása azt mutatja, hogy a nők 6%-a, míg a férfiak 8,9%-a ítélte kiválónak az egészségi állapotát; nagyon rossznak a nők 5,3%-a, a férfiaknak pedig 3,9%-a. A nőknél az egészségi állapot szubjektív megítélését nagyobb mértékben befolyásolja az iskolai végzettség, a foglalkozási státusz és a családi állapot, mint a férfiaknál.
Az életkor előrehaladtával az egészségüket rossznak vagy nagyon rossznak minősítők aránya jelentősen megnő; a 31-40 éves korosztályban 7,1%, míg a 41-50 évesek között 29,6%, az 51-60 évesek korosztályában pedig már 46,2% az arányuk. (Kovács, Jeszenszky, 2006)
A speciális, súlyos betegekkel foglalkozó egészségügyi dolgozók populációjában (N=200) végzett kutatás kimutatta, hogy szignifikáns különbség van az egészségi állapot önértékelése tekintetében az orvosok és a nem diplomás ápolók (p=0,006), illetve a diplomás ápolók és a nem diplomás ápolók között (p=0,006). Ez is bizonyítja, hogy az iskolai végzettség hatással van az egészségi állapot önmegítélésére (Hegedűs, Riskó, 2006); emellett az anyagi helyzet is jelentős befolyást gyakorol rá. (Kopp, Skrabski, 2006) Érdekes adat, hogy a rendszeresen sportolók (a heti egy vagy annál több sporttevékenységet tekintették rendszeresnek) szignifikánsan jobbnak ítélték az egészségi állapotukat, mint a rendszeresen nem sportoló társaik (p<0,01). Így más tényezők (pl. életkor, nem) kiszűrése után a rendszeres sport maradt az igazán független prediktor a saját egészségi állapot megítélésében. (Gémes, 2006)
Egy svéd tanulmányban (Molarius et al, 2006) a társadalmi-gazdasági körülmények, a munkakörülmények, az életmódtényezők és az önbecsült egészségi állapot közötti összefüggéseket vizsgálták a 18-79 év közötti férfi és női lakosság körében. A tanulmány erőssége a vizsgált populáció nagy létszáma, és a széles kontextusból adódó sokféle változó.
Az adatokat 2000 tavaszán vették fel, és véletlenszerű rétegzett mintavételt alkalmaztak.
Összesen 46.646 fő válaszolt a kérdőívre, a teljes válaszadási arány 65%-os volt. A vizsgálatban a legerősebb kapcsolatot a rossz egészségi állapot és a szociális helyzet között találták, összefüggésben a hátrányos helyzetű emberek gazdasági nehézségeivel, szociális támogatásuk hiányával és alacsony szintű foglalkoztatottságukkal. A következő legerősebb kapcsolat az életkor, a nem, az etnikai hovatartozás és az életmódbeli tényezők között volt.
Ezek mellett a mozgásszegény életmód, valamint a soványság és az elhízás is összefüggést mutatott az egészségi állapot rossz önmegítélésével.
15
Azon foglalkoztatottak esetében is rosszabb volt az egészségi állapotuk önbecslése, akik elégedetlenek voltak a munkájukkal, illetve aggódniuk kellett a munkahelyük elvesztése miatt.
Ezt a megállapítást támasztotta alá az a megfigyelés, mely szerint a munkájukkal nagyon elégedetlenek hétszer nagyobb valószínűséggel értékelik rossznak az egészségi állapotukat, mint mások. Az erős kapcsolatokat az egészségi állapot és a munkahelyi környezet, valamint az anyagi helyzet között más kutatásokból nyert megállapításokkal is megtámogatták a tanulmány szerzői. Korábbi vizsgálatok is igazolták, hogy a magas munkahelyi követelmények a munka feletti alacsony ellenőrzéssel párosulva károsak az egészségi állapot reálisabb önmegítélésére. (Karasek, Theorell, 1990; Marmot et al, 1998) A gazdasági mutatók – mint például az anyagi nehézségek és a pénzügyi bizonytalanság – szintén hatással vannak az egészségi állapotra. (Yngwe et al, 2001; Ecob, Smith, 1999; Ferrie et al, 2003) A svéd tanulmány szerzői ezt saját adatokkal is igazolják. Azon válaszadók között, akiknek már voltak nehézségei az éppen aktuális számlák kifizetésével, kétszer olyan gyakran fordult elő, hogy rossznak ítélték az egészségi állapotukat, mint azok, akiknek nem voltak ilyen pénzügyi nehézségeik a mindennapokban. Önbecsülten rossz egészségi állapotáról a férfiak 7%-a, míg a nők 9%-a számolt be (éppen fordítva, mint a Hungarostudy vizsgálatban), és a nők iskolai végzettsége sem mutatott statisztikailag szignifikáns összefüggést az egészségi állapot önmegítélésével. Az viszont, hogy a rossz egészségi állapot megítélése az életkor előrehaladtával mindkét nem esetében nő, megegyezett a Hungarostudy 2002-es vizsgálati eredményeivel.
Egy dán kutatás sajátos munkahelyi körülmények között dolgozók körében vizsgálta az önbecsült egészségi állapotot. Választásuk az egészségügyi szektorra esett. A szerzők (Weyers et al, 2006) ezt azzal indokolták, hogy az egészségügyi foglalkoztatási ágazat a fejlett társadalmakban egyre inkább növekvő része a gazdaságnak. Más kutatásokra hivatkozva (Borrill et al, 1998; Dewe, 1987; Gray-Toft, Anderson, 1981) abból indultak ki, hogy az egészségügyben dolgozó szakemberek munkája sok vonatkozásban eltér más foglalkozásokétól, mivel az ápolószemélyzet viszonylag szegény munkakörnyezetben nagy fizikai és pszichoszociális munkaterhelésnek van kitéve. Egyéb kutatások szerint további nehézséget jelent a szabálytalan munkarendben végzett munka (Jamal, Baba, 1992), a korlátozott előmeneteli kilátások, a szocioemocionális szorongás, valamint a betegekkel és a kollégákkal folytatott interakciók mennyisége, minősége. (Bischoff, Wanner, 1992; Penson et al, 2000; Dierendonck et al, 2001)
16
Az ápolói munkához megnövekedett betegállományban töltött idő (Bird, 1995), rosszabb fizikai és pszichológiai egészség (Munro et al, 1998; Bakker et al, 2000; Cheng et al, 2000;) és nagyobb valószínűséggel történő pályaelhagyás társul. (Hasselhorn et al, 2003)
A hivatkozott dán vizsgálat reprezentatív mintájába az 1999-ben Észak-Jütlandban élő ápolók és segédápolók kerültek be. A megkérdezettek a kórházak szomatikus és pszichiátriai osztályain és az alapellátásban (ápolási otthonokban, közösségi ápolásban) dolgoztak.
Összesen 2.424 kérdőívet küldtek ki postán, a teljes válaszadási arány 67,7% volt. A tanulmányba a teljes munkaidős nővérek kerültek be (N=367). Az önbecsült egészségi állapot mérésére az SF-36 kérdőív (Ware et al, 1997) lekérdezésével került sor, mely az általános egészségen túl a vitalitást és a mentális jóllétet is mérte. A vizsgálatba azt a szempontot is bevonták, hogy mekkora az aránytalanság a munkába fektetett erőfeszítés és a jutalom, illetve az elismerés között, és ez összefüggésbe hozható-e a rossznak ítélt egészségi állapottal.
Vizsgálták még a magas szakmai elkötelezettség egészségre gyakorolt hatását is. A fizikai egészséget a gyomor, a szív- és érrendszeri, valamint az izomrendszeri panaszoknak a jelenlétével mérték. Az eredmények alapján elmondható, hogy a szakmai elhivatottsággal rendelkező nővérek kétszer nagyobb mértékben szenvednek a mentális jóllét hiányától. Ez a hatás megduplázódott azon nővéreknél, akiknél a munkaterhelés és jutalmazás nincs egyensúlyban, és ennek ellenére magas szakmai elhivatottsággal rendelkeznek. (Weyers et al, 2006)
A szubjektív egészségi állapot és a betegségek közötti összefüggések vizsgálata. Mavaddat és munkatársai (2014) nevéhez fűződik egy olyan sajátos szakirodalom-elemző kutatás, melyben webes felületeken megfelelő vizsgálatokat kerestek az egészségi állapot önbecslése és a halálos, illetve nem halálos kimenetelű megbetegedések közötti összefüggések feltárására. Az elemzésbe való bekerülés további feltételei voltak, hogy a vizsgált populáció felnőtt korú legyen, az önbecsült egészségi állapotot egyetlen direkt kérdéssel mérjék, és legyen a kutatásnak utókövetése. A tanulmányok minőségének értékelése a Newcastle–
Ottawa mérleggel (Wells et al, 2007) történt az eredmények összehasonlíthatósága céljából. A felmérésbe végül húsz tanulmány került be, melyek közül tizenhárom európai, öt amerikai és kettő ázsiai populációt elemzett. A vizsgált populációk mérete 234 fő és 689.710 fő között mozgott. A nyomonkövetési idő 2-től 23 évig terjedt, és a legtöbb tanulmányban a vizsgálatok több mint 5 éves utánkövetéssel történtek.
17
A kritériumoknak megfelelő kutatásokból az elemzők részletesebben azokkal a tanulmányokkal foglalkoztak, melyek lehetőséget adtak a szubjektív, vagyis önbecsülésen alapuló egészségi állapot és az objektív egészségi állapot közötti kapcsolatok differenciált értelmezésére.
Az egyik választott populációt azok a személyek képezték, akiknél már meglévő szív- és érrendszeri betegség vagy ischaemiás szívbetegség tüneteit észlelték. Idler és munkatársai (2004) azt találták, hogy az önbecsült egészségi állapot minősítése megbízhatóbban jósolja előre a halandóságot azoknál, akiknél már azonosított a keringési megbetegedés, mint azoknál, akiknél még nem diagnosztizálták ezt az állapotot. Az elemzésbe választott tanulmányok között Van der Linde és munkatársai (2013) találták a legerősebb összefüggést az egészségi állapot önmegítélése és a nem halálos kimenetelű szív- és érrendszeri események között. Ez a tanulmány különösen megbízhatónak tekinthető a vizsgált populáció nagy elemszáma, heterogenitása és a több mint 10 éves nyomonkövetési idő miatt.
Egy további tanulmány, melynek adatait 20 éves nyomonkövetéssel a National Health Interview munkatársai vették fel, más speciális betegségekben szenvedő populációk egészségi állapotának önmegítélését vizsgálták. Az adatok elemzéséből az derült ki, hogy az egészségi állapot önminősítése markáns előrejelzője lehet a cukorbetegség, a fertőző betegségek, a légzőszervi megbetegedések, kisebb mértékben a szívkoszorúér-betegségek, valamint a rák miatt bekövetkező halálozásnak is. (Benjamins, 2004)
Egy másik – a középkorú amerikai felnőttek adatainak (N=4.770) felhasználásával készült – tanulmány szintén azt állapította meg, hogy az egészségi állapot önértékelése képes előre jelezni bizonyos krónikus betegségeket, beleértve a szívkoszorúér-betegséget, a stroke-ot, a cukorbetegséget, a tüdőbetegséget és az ízületi gyulladást. (Latham, Peek, 2013)
Az eddig említett hazai és nemzetközi vizsgálatok eredményei szubjektív adatokon nyugszanak. Valamennyi kutatás esetében kérdőívek, illetve morbiditási statisztikák adatait használták fel az egyéni egészségiállapot-mutatók feltárására.
Objektív és szubjektív adatokon is alapuló egészségiállapot-kutatások. Az objektív adatokon nyugvó kutatások jellemzően az egyén tápláltsági állapotát vizsgálják. A nem fertőző betegségek – köztük a vezető helyen álló elhízás – aránynövekedése világszerte globális betegségteher kialakulásához vezetett, melyet a nemzetközi szakirodalom „global burden of disease”-nek nevez. Az utóbbi évtizedekben megfigyelhető elhízásepidémia, a változó életkörülmények, a globalizáció, az urbanizáció, az élelmiszerbőség, az önkontroll nélküli étkezési kultúra elterjedésének következménye, ami gyakran jár együtt az inaktív életmóddal.
18
Az elhízás a betegségek nemzetközi osztályozása (BNO) egyik kategóriájaként is megjelenik, ami szintén jelzi a probléma súlyát. A szakirodalom az elhízás mint kóros állapot megelőzésére és az előforduló esetek gyakoriságának csökkentésére irányuló szabályozásokat a prevencióval foglalkozó szakemberek kompetenciái közé sorolja. Eszerint az elhízással kapcsolatos intézkedések – az egészségügyön túl – többek között a gazdasági, a jogi, a kereskedelmi szektoroknak, valamint az étkezéskultúra számára is feladatot jelentenek.
(Józan, 2013)
Az elhízás tényének és mértékének megállapítására a világszerte elfogadott testtömegindexet (Body Mass Index = BMI) használják. A mérőszám a testtömeg és a testmagasság méterben mért négyzetének hányadosa, mértékegysége kg/m². A testtömegindex számítható az önbevallás alapján megadott értékekből (szubjektíven), illetve mért eredményekből (objektíven). A kutatások nagy része önbevallás alapján kapott testtömegindex-értékek szerint kategorizálja a vizsgált személyeket sovány, normál, elhízott és túlsúlyos kategóriákba. Ezen túl, gyakran alkalmazzák a derék-csípő hányadost, mely a derékkörfogat és a csípőkörfogat centiméterben mért értékeinek hányadosa, és megbízható mutatója a hasi elhízás mértékének. Ez utóbbi mutatószám értékei többségében mért adatokból származnak. Azok a kutatások, melyek a tápláltsági állapotot (főként az elhízást) mért adatokon vizsgálják, gyakran használnak kombinált módszert, vagyis az önbevallásból származó információkat is felhasználják a végső megállapításaikban. (Dömötör, 2007)
Az európai populáció elhízottságáról a Health at a Glance: Europe (2012) című kiadvány számol be, mely 2010-es adatokat tartalmaz az Európai Unió 27 tagországára vonatkozóan.
Az eredményeket huszonegy ország esetében önbevallás útján, hat országban pedig műszeres mérés (személymérleg, antropométer) alapján számították ki. Az adatok azt mutatják, hogy az Európai Unióban az elhízottak populációja 16,6%, a legalacsonyabb (7,9%) Romániában, a legmagasabb (28,5%) Magyarországon. A magyarországi adatok az Országos Táplálkozási és Tápláltsági Állapot Vizsgálat (2009) műszeres (személymérleg, antropométer) mérésen alapuló eredményeiből születtek. Az 1.165 fős reprezentatív minta adatai alapján elmondható, hogy a magyar népesség kétharmada túlsúlyos vagy elhízott. A nemi megoszlást tekintve a nők mintegy egyharmada (30,4%), a férfiaknak pedig több mint egynegyede (26,2%) elhízott.
A hasi elhízás a nők esetében a gyakoribb,és részaránya az életkor előrehaladtával nő. Fontos megjegyezni azonban, hogy a román adatok önbevalláson, míg a magyar populáció adatai mérés útján kerültek értékelésre. (idézi: Józan, 2013)
19
Roskam Albert-Jan és munkatársai (2010) vizsgálatából, melyet 19 európai országban végeztek, az derült ki, hogy a női népesség esetében valamennyi országban érvényesült az elhízottság szociális determinációja. Nemek tekintetében elmondható, hogy nincs jelentős különbség az Európai Unióban az elhízottak arányában (nők: 16,5%, férfiak: 16,6%).
A Bobak (2002) által írt tanulmány, mely a MONICA WHO felmérés (Monitoring of Trends and Determinants in Cardiovascular Disease) adatain alapult, a magyar nők nem különböznek nyugat-európai társaiktól az elhízás egyik mutatójaként alkalmazott derék-csípő arány tekintetében.
Szumska (2006) kutatásából – melyet a Kopp és munkatársai által jegyzett 2002-es Hungarostudy önbevalláson alapuló felmérés adatai alapján végzett – az elhízás tekintetében az tűnik ki, hogy a nőknél több a normál súlyú (45,2%), mint a férfiaknál (39,8%). A túlsúlyosak és az elhízottak között a férfiak vannak többen, azonban a középsúlyos elhízás inkább a nőkre jellemző. Korcsoportonként nézve, a 18-44 évesek között inkább a férfiakra (nő: 9,5%; férfi: 13,4%), a 45-64 évesek között pedig közel azonos mértékben mindkét nemre jellemző az elhízás (nő: 26,7%; férfi: 25,3%). Ez a vizsgálat is szignifikáns összefüggést talált az elhízás és az életkor növekedése között. További kapcsolat mutatható ki a településnagyság és az elhízás (minél kisebb lélekszámú a település, annál valószínűbb az elhízás), valamint az egyén szociális helyzete és az elhízás valószínűsége között. Az elhízásnak mindkét nem esetében szignifikáns (p<0,01) hatása volt az egészségi állapot megítélésére. Az elhízottak rosszabbnak ítélték meg az egészségi állapotukat a normál súlyúakhoz képest. A nők esetében elmondhatjuk továbbá, hogy az elhízás nem jelent egészségi problémát addig, amíg az elhízással kapcsolatba hozható különböző betegségek meg nem jelennek.
A 2013-as Hungarostudy (N=1.945) szintén önbevalláson alapuló eredményei a következő képet mutatják. A válaszadók 3,6%-a alultáplált, 43,7%-a normál súlyú, egyharmaduk (33,0%) túlsúlyos, 19,7% pedig elhízott. A túlsúlyos egyének között szignifikánsan még mindig több a férfi. A nőknél az alultápláltság, illetve a normál testsúly a jellemzőbb. Az újabb Hungarostudy felmérés is megerősíti a 2002-es vizsgálat azon eredményét, mely szerint az életkor előrehaladtával nő az elhízás esélye. Az elhízás esélyét a partnerkapcsolatban élés is növeli (p=0,04), és hasonlóan hat az elhízásra az alacsony iskolai végzettség (p<0,05). Az egyszempontos varianciaanalízis eredményei szerint a tápláltsági állapot szignifikáns kapcsolatban van a jólléttel: a súlyfelesleg növekedésével a szubjektív jóllét érzése kedvezőtlenebb (p<0,001). (Túry és mtsai, 2013)
20
Boros és munkatársai 2013 őszén folytattak kutatást az északnyugat-magyarországi felnőttek mintáján. A Weight History kérdőívet (NHANES) használták a testtömeg bizonyos időtartam alatt bekövetkező változásának nyomon követésére, valamint a fogyás, illetve a súlyfenntartás stratégiáinak ellenőrzésére. Összesen 184 férfival és 236 nővel készült interjú.
A testtömegindexet önbevalláson alapuló értékek alapján számították. A kérdőív egyik kérdése az volt: milyennek tartja most magát tápláltság szempontjából? A válaszlehetőségek megfeleltek a testtömegindex alapján alkotott kategóriáknak. A nők esetében a minősített és az észlelt túlsúlyosok száma hasonló volt a férfiakéhoz, míg a túlsúlyos férfiaknak csupán harmada gondolta, hogy túlsúlyos. Ha az életkor előrehaladását is figyelembe vesszük, akkor e vizsgálat alapján azt lehet mondani, hogy a nők súlygyarapodása jellemzően fokozottabb, mint a férfiaké. (Boros és mtsai, 2013)
Az objektív és a szubjektív egészségi állapot közötti kapcsolat feltárása. Kína öt nagyvárosában elvégzett kutatásban 16.074 fő adatait használták a statisztikai elemzések során. Nemi megoszlásuk szerint 52,18%- uk volt nő, 47,82%-uk férfi. Vérképükre vonatkozó objektív adatokat a mintából kb. ötödük szolgáltatott (55,51% nő, 44,49% férfi). A szubjektív és objektív egészségi állapot összefüggéseinek bemutatása során csak ez utóbbi egyének adatait vették figyelembe. A kutatás eredményei alapján elmondható, hogy akiknél kóros laboratóriumi jellemzőket mértek, rosszabbnak ítélték az egészségi állapotukat. A tendencia szembetűnőbb volt a szív- , az agyi- és az érrendszeri betegségekre, a látásromlásra és a mentális betegségekre utaló jelek esetében. Kiderült továbbá, hogy a munkahelyi stressz és a nem megfelelő minőségű interperszonális kapcsolatok is rosszabb egészségmegítélést eredményező tényezők. A logisztikus regresszióanalízis kimutatta, hogy akik rosszabbnak ítélik meg az egészségi állapotukat, nagyobb valószínűséggel lesznek betegek. Ezt az eredményt azonban befolyásolhatja a nem, a kor, a régió, a családi állapot, az iskolai végzettség, az aktuális munkahely, a családi jövedelem, a dohányzás, az alkoholfogyasztás, a fizikai aktivitás és a különböző krónikus betegségek megléte vagy hiánya. (Wu et al, 2013)
Mint az eddigiekből látható volt, a kutatások túlnyomó része a szubjektív adatokból, kisebb része pedig objektív, mért adatokat is felhasználva vont le következtetéseket a vizsgált populációk egészségi állapotára vonatkozóan. Ez utóbbiak közül azonban csak két olyan kutatás volt (ld. Mavaddat et al, 2014; Wu et al, 2013), melyek a szubjektív és objektív adatokat a leírtak szerint egymásra vonatkoztatták. Szakirodalmi áttekintésem során azonban eddig nem találtam olyan vizsgálatot, mely azt célozta volna, hogy az önbecslésen alapuló egészségi állapotról alkotott szubjektív mutatók statisztikailag egybeesnek-e a mért adatokon nyugvó objektív egészségmutatókkal.
21
Ennek vizsgálatát azért tekintem fontos kutatási témának, mert ha a szubjektív és objektív adatok nem esnek egybe, módosulhat a szubjektív egészségiállapot-mutatók szerepéről alkotott felfogás a betegségek előrejelzését illetően.
22 II. A KUTATÁS LEÍRÁSA
A témához kapcsolódó nemzetközi szakirodalomban, mint az előző fejezetben elemeztem, számos kutatás foglalkozik különböző társadalomtudományi megközelítésekben az emberek egészségi állapotával. Az utóbbi két évtizedben az egzisztenciális és a mentális komponenseket összekapcsoló értelmezési keret, a jólét-jóllét kontextusa tűnik a legátfogóbbnak. Az egzisztenciális komponenseket illetően jó néhány kutatás szempontjai között szerepel a jövedelem, a munkahely vagy a környezeti adaptáció az egészségi állapot vizsgálatával kapcsolatban. A mentális komponenseket, például az elégedettséget, a boldogságot, a társas kapcsolatokat a kutatók jelentős része szintén összefüggésbe hozza az életminőséggel és az egészségi állapottal. Az idézett szakirodalomban azonban az is figyelemfelkeltő lehet, hogy nemcsak a társadalomtudományi, hanem az egészségtudományi megközelítésekben is sokféle komponens jelenik meg, különböző összefüggésekben: például a holisztikus megközelítésre utaló testi-lelki egészségfogalom, vagy a biológiai és a szociális, valamint a környezeti tényezők kölcsönhatásában vizsgált egészségi állapot.
A jólét-jóllét kontextusa, valamint a hozzájuk tartozó egzisztenciális és mentális komponensek valamilyen módon a saját kutatásomban is vizsgálat tárgyát képezik. Mint ahogy annak eldöntésében is a szakirodalomból építkeztem, hogy lakossági vagy munkahelyhez kötődő speciális populációt válasszak-e, amikor az egészségi állapot vizsgálatát terveztem. Miután nem kevés kutatásban vizsgáltak olyan populációt, amely speciális munkahelyhez kötődik, én is ezt a megoldást választottam, nevezetesen egy krónikus pszichiátriai betegekkel foglalkozó intézmény szakdolgozóit. Döntően azért, mert az egészségi állapotuk feltérképezéséhez az egészségügyi szektorra jellemző sajátos munkahelyi körülményeket is érinteni akartam. Minthogy mintámat egy intézmény dolgozóinak körére korlátoztam, kutatásom esettanulmánynak minősül, melyből az következik, hogy kutatási eredményeim érvényességi köre nem terjed túl a vizsgált intézményen és populáción.
Az előző fejezetben már hangsúlyoztam, hogy az ismertetett hazai és nemzetközi kutatások túlnyomó része a szubjektív egészségi állapotot vizsgálta kérdőíves felméréssel, önbecslés alapján. Ez az a pont, ahol túl szerettem volna lépni a más kutatásokból szerzett módszertani tapasztalatokon, így adataimat nemcsak önbecslésre, hanem a saját magam által végzett műszeres mérésekre is alapoztam.
23 1. A kutatás céljai és hipotézisei
Kutatásom egyik célja az volt, hogy bemutassam milyen egészségi állapotban vannak azok, akik fizikailag és mentálisan megterhelő munkahelyi körülmények között dolgoznak.
Ehhez kapcsolódik első hipotézisem, mely szerint feltételezem, hogy a vizsgálatban résztvevők többségének objektív egészségi állapotát mutató mért adatai, a jónak számító normál tartományon kívül esnek.
A kutatás másik célja módszertani jellegű volt, nevezetesen az, hogy az önbevalláson alapuló szubjektív egészségmutatók mellett az objektív egészségi állapotot is felmérjem, tekintve, hogy ez hiányterületnek számít az egészségi állapottal foglalkozó hazai és nemzetközi kutatásokban. Feltételezem, hogy a kérdőívből nyert adatok mint szubjektív mutatók egybeesnek az objektív fizikaiállapot-felmérés eredményeivel.
A kutatás további céljaként azt tűztem magam elé, hogy az egészségi állapotot olyan társadalomtudományi konceptuális keretben is vizsgáljam, melyben egymásra vonatkoztathatom a jólét-jóllét objektív és szubjektív tényezőit. Ezzel kapcsolatban azt feltételezem, hogy a vizsgált populációban azoknak lesznek jók a szubjektív mellett az objektív egészségmutatói is, akik jobb egzisztenciális és mentális körülmények között élnek.
2. A vizsgálatban részt vevők köre és általános jellemzése
A kiválasztott Fővárosi Pszichiátriai Intézet Szentgotthárdon, a közel 10.000 lakosú kisvárosban található, mely a Rába és a Lapincs völgyében, a három határ találkozásánál fekszik. 734 férőhelyével az ország legnagyobb krónikus, illetve időnként akut pszichotikus tüneteket is produkáló pszichiátriai betegeket gondozó intézménye. (1.sz. ábra)
24
1.sz. ábra: A Fővárosi Önkormányzat Pszichiátriai Betegek Otthona térképe Forrás: www.gotthardotthon.hu
A lakókat két, háromszintes épületben helyezték el, melyeknek földszintje rámpával ellátott, az emeletre lift segíti a feljutást. Minden épület a mozgáskorlátozottak, kerekesszékkel közlekedők részére is megközelíthető. A parkosított földterületen – mely több mint két hektár – található a sportpálya, különböző játékterek, szalonnasütők, ami jó alkalmat és lehetőséget biztosít a lakók szervezett és szabadidős tevékenységére. Az intézethez kapcsolódik egy lakóotthon is, mely az intézmény szervezeti részlegeként rehabilitációs céllal működik, átmenetet képezve az intézeti létből a re-integráció és a rehabilitáció felé. Az épületben kialakított kondicionáló teremben sportolásra is van lehetőség.
Az intézet feladata, hogy komplex ellátás keretében biztosítsa a gondozást igénybe vevők egészségügyi ellátását, biztonságos és nyugodt életfeltételeik megteremtését. A teljes körű ápolás magában foglalja a lakók fizikai, egészségügyi és mentálhigiénés ellátását egyaránt.
Így tevékenységeik között helyet kapnak a medicinális és pszichoterápiák valamint a munkafoglalkoztatás is. Az intézmény az általa nyújtott szolgáltatásoknak megfelelő szakembereket foglalkoztat: orvosok, ápolók, gyógyszertári asszisztensek, mentálhigiénés szakemberek, dietetikusok, mozgás –és művészetterapeuták, pszichológusok is dolgoznak itt.
25
A vizsgálat évében (2012) 338 fő dolgozott, döntő többségük nő (279 fő). Közülük 131 szakdolgozó vállalta, hogy válaszol az egészségével kapcsolatos kérdéseimre, valamint aláveti magát a fizikai állapotfelmérésnek. Általános jellemzésükhöz tíz tényezőt választottam ki, és az e szerinti megoszlásukat az alábbi ábrák szemléltetik. (2-3.sz. ábra)
2-3.sz. ábra: A populáció nemi és életkori megoszlása
A bal oldali ábrán látható a populáció nemi megoszlása, melyből kitűnik, hogy a vizsgált személyek nagy többsége nő. A jobb oldali diagram az életkori megoszlásukat mutatja.
Látható, hogy a megkérdezettek közel fele 41-50 év közötti, további kicsit több mint egynegyedük 31-40 év közötti, kicsit kevesebb mint egynegyedük pedig az 51-60 év közötti korosztályba tartozik. A 30 évnél fiatalabbak és a 60 évnél idősebbek száma alacsony.
4.-5. sz. ábra: A populáció megoszlása családi állapotuk és gyermekeik száma szerint
26
Láthatjuk a bal oldali ábrán (4.sz. ábra), hogy a populáció nagy többsége párkapcsolatban (házasság, élettársi kapcsolat), további egynegyedük pedig egyedül él (hajadon/nőtlen, elvált, özvegy).1 A jobb oldali ábra mutatja (5.sz. ábra), hogy a populáció több mint felének 2 gyermeke van, közel egyötödüknek 1, további kicsit több mint egytizedüknek pedig 3. Kicsit több mint egytizedes nagyságrendet képviselnek a 3 gyermekesek illetve a gyermektelenek.
6-7.sz. ábra: A populáció megoszlása iskolai végzettség és lakóhely szerint
A bal oldali ábrán látható (6.sz. ábra), hogy a populációban legnagyobb létszámban az érettségizettek találhatók, őket a szakiskolai vagy szakmunkás végzettséggel rendelkezők követik. Közel azonos arányt képviselnek a populációban a felsőfokú szakképesítéssel és a felsőfokú (főiskola, egyetem) végzettséggel rendelkezők. A 7.számú ábrán a lakóhely szerinti megoszlás mutatja, hogy közel azonos arányban élnek városban és a falun a populáció tagjai.
8-9.sz. ábra: A populáció megoszlása pályán töltött idő és munkakör alapján
1 Hegedűs és mtsai (2008) kutatása, melyben az egészségügyi és nem egészségügyi dolgozók egészségiállapot- megítélését hasonlították össze (N=172). A vizsgálatban részt vevő egészségügyi dolgozók esetében ugyan magasabb volt a házasságban élők aránya (56%), mint a nem egészségügyi dolgozóknál, azonban az elváltak száma is magasabb volt (10%).
27
A bal oldali ábrán látható (8.sz. ábra), hogy a dolgozók közel egyharmada több mint 21 éve van a pályán, több mint egynegyedük pedig több mint tíz éve dolgozik ezen a területen.
További közel egynegyedük is már 6-10 éve dolgozik hasonló területen. Mindössze 20,0%
azoknak az aránya, akik 5 évnél kevesebb ideje vannak a pályán. A 9. számú ábra mutatja, hogy a populáció kétharmada ápoló, valamivel több mint egytizedük mentálhigiénés munkatárs, kevesebb mint egytizedük gazdasági nővér beosztásban dolgozik. A többiek egyéb munkakörökben végzik munkájukat. Az orvosok aránya mindössze 1,5% a megkérdezettek között.
3. A vizsgálat eszközei
A kutatásban kétféle vizsgálati eljárást alkalmaztam, az elsőben az objektív, a másodikban a szubjektív egészségi állapot mutatókat mértem.
Az objektív egészségi állapot meghatározására az Inbody 720-as típusú (100-240V, 50/60Hz 60VA BIOSPACE CO.,LTD.FACTORY MADE IN KOREA) testösszetétel mérő készüléket használtam. (Lásd: 2.sz. melléklet) A készülék két rozsdamentes acél talpbetétből és egy elektródákkal felszerelt platformból, valamint két rozsdamentes acél fogantyúból áll.
A Bioelektromos Impedancia Analízis elvén működő műszer alkalmas az egyén testösszetételének vizsgálatára. A vizsgálat során elektromos áramot vezetnek a testbe. Az impedancia úgy számítható ki, hogy megmérjük az áramot és a feszültséget az Ohm törvény alapján (R=U×I-1). Mivel a testben az oldott anyagokat tartalmazó víz az egyetlen összetevő, amely vezeti az áramot, így amikor az áram áthalad a testen, a test víztartalmának impedanciája mérhető. Ezzel az impedancia-értékkel a testben lévő víz mennyisége kiszámítható. Mint a fentiekből is látszik, az InBody 720 nagyon érzékeny a test teljes víztartalmának akár csak apró változására is. Ezért a pontos analízis érdekében a test teljes víztartalmát stabilizálni kell a méréskor. Minden BIA módszert használó testösszetétel analizátor készülék – ideértve az InBody 720 műszert is – a test teljes víztartalmának térfogatát méri. Mivel ez fordítottan arányos az impedanciával, lehetséges a test teljes víztartalmának térfogatát meghatározni a mért impedancia segítségével. Ezen kívül tudjuk, hogy az egészséges testben az FFM (zsírmentes tömeg) mindig 73,3% vizet tartalmaz. Ez az adat embertípustól és nemtől függetlenül állandó.
28
Ezért ha ismerjük a test teljes víztartalmának térfogatát, az FFM kiszámítható és, ha a kiszámított FFM értéket levonjuk a testtömegből, megkapjuk a test zsírtartalmát is. Az Inbody 720 műszer ezek mellett képes szegmentálisan (testrészenként) is a fent említett folyamatokat elvégezni. (Ihász, 2013)
Nagy előnye továbbá a hasüregi zsírfelszín (visceralis zsírfelszín (VFA) becslése, amelyet a gép szoftverébe rögzített tapasztalati képlettel számít ki. Ezek mellett a készülék az emberi testet két részre osztja; zsírtömegre (FM) és zsírmentes (FFM) tömegre. A zsírmentes tömeget intracelluláris vízre, extracelluláris vízre, ásványi anyagokra, csontokra és zsigeri fehérjére osztjuk. (Munawar A Riyadi, et al., 2017)
Az életkorral összefüggő változások, az élettani funkciók, a szövetek, és szervrendszerek széles skáláját érintik, és együttesen befolyásolhatják az egyén mindennapi aktivitását.
(ACSM és munkatársai, 2009) A testösszetétel változásai gyakran okoznak krónikus betegségeket, és ennek eredményeként elsődleges problémává váltak az egészségtudományi kutatásokban. (Bae et al., 2013) Katula és munkatársai erős kapcsolatot mutattak ki a csökkent izomerő, a fizikai kapacitás, az életminőség és a zsírmentes tömeg csökkenése között. (Katula et al., 2006) Rosenberg és Roubenoff kutatásai pedig azt igazolták, hogy a szarkopénia, más néven a vázizom fokozatos elvesztése az öregedési folyamat része, függetlenül a fizikai aktivitástól az idősebb felnőtteknél. (Rosenberg és Roubenoff, 1995) A bioelektromos impedancia analízis megbízhatóságát más testösszetétel-mérési módszerekhez hasonlóan sikeresen igazolták. (Shafer és mtsai, 2009; Gibson és mtsai, 2008; Sun és mtsai, 2005, idézi: F. Ihász et al. 2015) A testösszetétel megítélése tehát alapot szolgáltat a felnőtt korban bekövetkező változások értékeléséhez és nyomon követéséhez.
A vizsgálat menetét tekintve, a kutatásban résztvevők a vizsgálati helyszínre lépve könnyű ruházatot viseltek. Cipő és zokni nélkül, mozdulatlanul álltak a műszeren. A vizsgálat első lépéseként a készülék megmérte a testtömegüket, a vizsgáló rögzítette életkorukat, testmagasságukat és nemüket. A vizsgálat teljes ideje megközelítőleg 1,5-2 perc volt. A mérés befejezése után a műszer automatikusan tárolta a vizsgált személy adatait. (10-13.sz. ábra)
29
10.sz. ábra: Az Inbody 720 vezérlője és kijelzője 11.sz. ábra: A helyes mérési pozíció
12.sz. ábra: A két-két ponton érintkező talpak 13.sz. ábra: A két-két ponton érintkező kezek Forrás: Ihász, 2013.
A másik, a szubjektív egészségi állapot mérésére szolgáló eszközöm a kérdőív volt.
Három – funkcionálisan különböző – kérdőívet töltettem ki a résztvevőkkel. Az első, az önértékelésen alapuló mentális jóllétet vizsgálta öt kérdésre adott válaszok mentén. Ennek a témakörnek a vizsgálatához a WHO WBI 5 nemzetközi tesztet használtam. (Lásd: 4.sz.
melléklet) A WHO Jól-lét Index (Well-Being Index, WBI) kidolgozására 1982-ben került sor egy nemzetközi kutatás keretében. A vizsgálatban a betegek szubjektív megítélése alapján különböző terápiás eljárások hatékonyságát vizsgálták az életminőség szempontjából. A kezdetben 28 tételből álló mérőeszközt első lépésben 22, majd 10 és végül 5 tételre csökkentették. (Bech, 1996.) A rövidített változatban is figyelembe vették a negatív mellett a pozitív életminőség mutatókat is, továbbá ez a forma megkönnyítette a mérőeszköz mindennapos használatát az egészségügyben is. A kérdőívet számos országban alkalmazták, köztük Magyarországon is.
