A MEZÖ GAZDASÁGI TERMELÖSZÖVETKEZETEK FEJLÓDESE GYÖR—SOPRON MEGYÉBEN
DR. SZABÓ ISTVÁN
A mezőgazdaság válaszút előtt áll. A kérdés úgy vetődik fel, hogy a gazdaság kedvezőt—
len állapotát is tükröző mezőgazdasági termelés milyen irányba mozduljon el. Jelentősen bő- vítse ki a sokak által üdvözítőnek tartott kisparaszti gazdálkodást, vagy pedig a gazdasági racionalitás oldaláról közelítse meg a kihívásra adható választ. Az első esetben szembe kell nézni egy uniformizált, központilag vezényelt problémakezeléssel. Mig a másodiknál sokkal inkább előtérbe kerülnek a racionális problémamegoldás helyi kezdeményezései, a ,,gazdasági mérlegelések alapján hozott termelői döntések" (2), amelyek sokoldalúan illeszkednek a tár—
sadalmi-gazdasági környezet változásaihoz. A kérdés megválaszolása igen bonyolult. Ez az elemzés nem is vállalkozhat a részletek kimunkálására. Csupán arra kívánjuk felhívni a figyelmet egy regionális kutatás eredményeinek összefoglalásával, hogy az agrártermelés jö- vedelemviszonyai nem elégségesek a piacgazdaság kiépítéséhez. Megállapításainkat egy dif- ferenciáltsági vizsgálat által megerősített eredmények támasztják alá. A differenciálódás fo- lyamatának és az azt kiváltó okoknak a pontos feltérképezése hozzájárulhat az agrárprob—
lémák eredményes kezeléséhez.
A vizsgálat helye és módszere
A magyar agrárökonómiában több mint negyedszázada foglalkoznak kutatások a ter—
melőszövetkezeti szektor differenciált fejlődésének feltárásával. A differenciáltsági vizsgálatok elvégzését a szektor sajátosságai teszik lehetővé. Nevezetesen, hogy nagyszámú, gazdasági—
lag elkülönült, hasonló keretek között tevékenykedő szövetkezeti egységek termelési ered—
ménye is hasonló. Ily módon a gazdálkodó egységek termelési eredményei kellő biztonsággal összehasonlíthatók.
Az eddig lefolytatott difl'erenciáltsági vizsgálatok több szempontból csoportosíthatók aszerint, hogy a kutatók az elemzések folyamán milyen összefüggésekre helyezték a hang- súlyt, milyen oldalról közelítették meg a vizsgált problémát, és milyen elemzési módszert
alkalmaztak. (3)
A jelen tanulmányban ismertetett, a nyolcvanas évek végén lefolytatott vizsgálatot a ki—
emelkedő mezőgazdasági kultúrával rendelkező Győr-Sopron megyében végeztük el. Ott, ahol a megyei átlagtermések rendre meghaladták az országos átlagterméseket, ahol az állat- tenyésztés fajlagos mutatói kedvezőbben alakultak az országosaknál. Fontosnak tartjuk hang- súlyozni ezeket az adottságokat. Valójában a regionális átlagszámoknál tapasztalt eltérések nem befolyásolják a kapotteredményeket, de a területi adatok markánsabban mutatják be a mezőgazdaság valós gondjait. Az 1. ábrán a megyei és az országos adatok összehasonlítása található.
DR. SZABÓ: A TERMELÖSZÖVETKEZETEK FEJLÖDÉSE 533
] . ábra. Az országos és a Győr—Sopron megyei átlagtermések és szarvasmarha-sűrűség
Toma/hektár Darab/száz hektár
3 50
.. 45, ———'7"—— — 77v———————————————
7 / , M
§ cui-Z1 ( / * ; '7'
6 * § 35 /
547: 30-
4- —— " 25— /
3 _ § 20
15
2 — 10
1— ,, —- __ s
0 Ki ** 0
1980 1981 1982 1983 1984 1985 1986 1987 1980 1981 1982 1983 1984 1985 1986 1987
' ARVASMAHHA
BUZA _mewei KUKOR'CA m megyei 52 megyei
m országos m országon alszol—ta országo!
Forrás: a Statisztikai évkönyv (Központi Statisztikai Hivatal. Budapest.) 1980—1987. évi kötetei.
A vizsgálati módszer kiválasztásánál alapkövetelményként fogalmaztuk meg, hogy az egyszerű, könnyen kezelhető és áttekinthető legyen. E módszer alapja a differenciáltsági vizs- gálatokban jól ismert és sok kutató által használt átlagtól való eltérés módszere.1 Ennek lé—
nyege, hogy a vizsgált sokaságot egy kiválasztott mutató alapján sorba rendezik és csopor- tosítják a vizsgálat különböző éveiben. Az eddigi vizsgálatokban a kiválasztott mutató, a csoportosítási ismérv értelmezési tartományát bontották fel egyenlő nagyságú távközökre.
E csoportbontás azonban vizsgálatunkhoz nem alkalmazható.
Emiatt a módszert két ponton módosítani kellett. A módosítást szükségessé tette a regio- nális vizsgálatok természetéből adódó sokaság viszonylag alacsony elemszáma, és hatott a gazdasági szemléletben bekövetkezett változás is.
Az alacsony elemszámú sokasághoz igazodva, a vizsgálati módszert úgy módosítottuk, hogy egy—egy vizsgálati csoportba 14-14, a középső vizsgálati csoportba viszont csak 13 közös gazdaság adatai kerültek. Tehát nem a kiválasztott mutató értelmezési tartományát osztottuk fel egyenlő távközökre, hanem a sokaságot közel egyenlő számú csoportokra bontottuk.2 A módosítás azt eredményezte, hogy az egyes csoportátlagok közötti eltérések középtől a szé—
lek felé haladva fokozatosan nőnek a szóródás növekedése miatt.
A gazdasági szemléletben bekövetkezett változás viszont úgy jelenik meg a vizsgálati módszer kiválasztásában, hogy az eddigiektől eltérő mutatót választottunk ki csoportképző ismérvnek. A mutató kiválasztásánál a piaci viszonyokhoz illeszkedő feltételekből indultunk ki, amelyek közismerten azt a követelményt támasztják a gazdálkodókkal szemben, hogy a megtermelt termékek és a nyújtott szolgáltatások árbevételéből kell finanszírozni a felme- rülő kiadásokat. Ennek a követelménynek a termelőszövetkezeti mérlegbeszámoló rendszeré- ből leginkább két mutató felel meg; a nettó árbevétel, valamint az összes ráfordítás mérleg- adata.3 A csoportosítási ismérvnek ezt a megközelítését az indokolja, hogy a gazdaságpolitika részéről egyre erőteljesebben fogalmazódott meg a központi támogatások leépítésének igénye.
A támogatások leépítésével előtérbe kerül a tevékenységek nettó árbevételének tartalma és alkalmazása mind a vállalati gyakorlatban, mind az agrárökonómiai elemzésekben. Emiatt jelöltük kia csoportosítási ismérv alapjául az egy forint ráfordításra jutó nettó árbevétel faj-
lagos mutatóját, amelyet újratermelési együtthatónak neveztünk el:
NETTÓ ÁRBEVÉTEL (ezen FORINT)
ÚJRATERMELÉSI EGYUT'I'HATÓ (FORINT) :
Összes RÁFORDITÁS (EZER FORINT)
* Hasonló vizsgálati módszerrel dolgozott File Jenő és Vági Ferenc is a hatvanas évek közepén. (Lásd (1), (7), (8), (9).
' Ezzel a módszerrel vizsgáltam korábban a keresetek alakulását szintén ebben a régióban. (S)
' Az év végi mérlegbeszámolóból a nettó árbevétel a II. Eredménykimutatás j oszlop 09 sora, az összes ráfordítás a II. Eredménykimutatás e oszlop 33 sora.
534 DR. SZABÓ ISTVÁN
Az újratermelési együttható a gazdasági gyakorlatban nem használt mutató, mert a nettó árbevétel nem tartalmazza teljes egészében a vállalkozás rendelkezésére álló összes be- vételt, csak azokat a vállalati pénzbevételeket, amelyek a termékek értékesítése, a szolgálta- tás nyújtása révén realizálhatók. Éppen ezzel indokolható a mutató alkalmazása, mert a köz- ponti támogatások fokozatos leépítésével az értékesítéshez köthető árbevétel válik megha- tározó jelentőségűvé a termelés és fejlesztés finanszírozásában, ha eltekintünk a hitelkapcso- latoktól.
Az újratermelési együttható közgazdasági tartalmát két oldalról lehet megközelíteni.
I . A nettó árbevétel az egész évben értékesített áruk és szolgáltatások árösszegét, az összes ráfordítás pedig az egész évben felmerült kiadásokat tartalmazza. A két mutató hányadosa, az új- ratermelési együttható mutatja azt az elméleti ,,haszon—" vagy ,,veszteséghányadot", amelyet a me—
zőgazdasági output termelői árak tartalmaznak. Természetesen ez az elméleti ,,haszon—" vagy ,,veszteséghányad" eltér a termelőszövetkezetek nettó jövedelemhányadától, mert a nettó árbevétel nem tartalmazza a vállalat adott évi teljes pénzbevételét.
2. Az újratermelési együttható alkalmas arra, hogy vállalati, területi és ágazati szinten mérje a mezőgazdasági termékek árcentrumához viszonyított vállalati vagy aggregált ráfordítások haté—
konyságát a hatékonysági mutató tágabb értelmezése alapján:i A dWrenciá/ódás hatása
Az újratermelési együttható a Győr-Sopron megyei termelőszövetkezetekben a követ- kezőképpen alakult a nyolcvanas években.
Az újratermelési együttható változása
:: Győr—Sopron megyei mezőgazdasági termelőszövetkezetekben
Év EgyütthatM Év Együttható'
1976 ... 1,051 1982 ... l,O73
... . 1983 l,060
. ... . 1984 ... l,054 . ... . 1985 ... l,055 1980 ... 1,082 1986 ... l,013 1981 ... l,068 1987 ... 1,009
' Egy forint ráfordítást-a jutó nettó árbevétel.
Forrás: itt és a továbbiakban a termelőszövetkezetek éves mérlegbeszámolóinak adatai.
Látható, hogy az újratermelési együttható fokozatosan csökkent. A ráfordításra jutó nettó árbevétel csökkenő tendenciát mutat területi szinten, annak ellenére, hogy a régióban
—- mint ahogyan már korábban jeleztük — az agrártermelés parciális mutatói kedvezőbbek az országos átlagnál.
A csökkenő tendencia két lényeges jelenségre hívja fel a figyelmet. Egyrészt jelzi, hogy a mezőgazdasági termékek output árainak jövedelemtartalma fokozatosan csökkent. A nyolc- vanas évek közepén bevezetett részleges árliberalizálás a mezőgazdasági üzemek számára olyan jövedelemhelyzetet teremtett, hogy az output termelői árak jövedelemtartalma nem érte el a tíz év előtti, az 1976. évi szintet. Itt elég csak arra utalni, hogy megyei szinten egy forint ráfordításra csupán egy forint O,9 fillér termék- és szolgáltatás árbevétel jutott az 1987.
évben. Látható, hogy a mezőgazdaságból származó termékek árainak regionális szinten mért jövedelemtartalma már nem érte el az egy százalékot sem. (Ismételten felhívjuk a figyelmet, hogy az újratermelési együttható nem vállalati jövedelmezőséget mér, egyszerűen azért, mert a nettó árbevétel nem tartalmazza a közös gazdaságok teljes pénzbevételét, így a központi
' A hatékonysági együttható a képletgyűjtemény ((4) 98. old.) értelmezése szerint: g : E/R, amelyből az E a termelési folyamat eredménye, R a termelési folyamatban felhasznált összes ráfordltás.
A TERMELÖSZÖVETKEZETEK FFJLÓDÉSE 53 5 támogatások összegét sem.) Ebből következik, hogy a várhatóan hosszú távon érvényesülő piaci szabályozás körülményei között az agrártermékek output árainak alacsony jövedelem- tartalma a mezőgazdasági ágazatot megfosztja a technikai fejlesztés lehetőségeitől. Bizonyos- ra vehető, hogy a technikai fejlesztést biztositó tőkemozgás elkerüli az ágazatot, éppen az agrárárak alacsony jövedelemtartalma miatt. Rövid távon átmeneti megoldást kínálhat a tá- mogatási rendszer működtetése, de úgy véljük, hogy a piaci szabályozást korlátozó támoga- tási rendszer tartós működtetése a mezőgazdaságnak mint ágazatnak a problémáit nem old- hatja meg eredményesen. Különösképpen, ha figyelembe vesszük az országos kutatásoknak a központi támogatások időszaki alakulására vonatkozó eredményeit, amelyek bizonyítják a támogatások fokozatos beszűkülését, az ágazat bruttó jövedelmének csökkenését. (6)
Más oldalról az újratermelési együttható csökkenő tendenciája azt is jelzi, hogy a mező—
gazdasági árak flexibilitása eltér más ágazatok árainak rugalmasságától. Az országos ter—
melési teljesttményeknél kedvezőbb eredményeket elérő megyében a nettó árbevétel 57 szá- zalékkal nőtt, a ráfordítás viszont 68 százalékkal. A mezőgazdasági output árak alakulása nem tudott lépést tartani a ráfordítások növekedésével éppen az ágazati árak rugalmatlan- sága miatt. Ez a jelenség az agrárágazat talán legsúlyosabb problémájára hívja fel a figyel- met: a mesterségesen kialakított és hosszú ideig működtetett központi mezőgazdasági ár- rendszerre, valamint annak rugalmatlanságára.
Az újratermelési együttható szerinti dWrencíáltság
Ha megvizsgáljuk az újratermelési együttható csoportátlagainak alakulását (lásd a 2.
ábrát), látható, hogy minden csoportnál csökken az újratermelési együttható, kivéve az l.
csoportnál az 1986. és 1987. években.
2. ábra. Az újratermele'si együttható csoportonkéntí dzferencia'ltsága a Győr-Sopron megyei termelőszövetkezetekben
Egyűnható
1120
1180"" __ ..o-"'"--... ___
un."...-
1,16 "T.,
114 '?u, ,a,
1,12 _ ,, ,, __1.
1,10 ——_, x , , _it-
Los F,: __...om— §
1,06 amsw,,—L41N
1,o4 —— —————— ——————-—M '
1 ,02 a Xn
A N.
1,oo X
0,98 NNa—.....—On-ou—no—n-u—uou. § . x
- .
036 "(1
094 .x
092
O,9O xm .,".df
! ! . . w
1980 1981 1 éSZ 1983 1984 1985 1986 1987
"""-- 1. csoport ___ 2. csoport ._..— 3. csoport —— 4. csepert -—'H— 54 05090"
A csoportokat jellemző csökkenő tendencia mögött a következőképpen összefoglalható sajátosságok mutatkoznak meg.
a) A vizsgált időszakokban a különböző csoportok között voltak olyanok, amelyeknél a net- tó árbevétel nem érte el a ráfordítás nagyságát. Vagyis ezek a csoportok központi támogatás nélkül
5 36 DR. SZABÓ ISTVÁN
évközi kiadásaikat sem tudták volna fedezni értékesítési bevételeikből. Az újratermelési együtt—
ható értéke az I. csoportnál a vizsgált időszakban végig, a II.-nál 1986-tól nem érte el azt a nagy—
ságot, ahol a mezőgazdasági output árak jövedelemtartalma már a pozitív tartományba esik.
b) Az újratermelési együttható csoportátlagainak elemzése kapcsán felhívjuk a ügyeimet egy összefüggésre, amely a gazdasági környezethez való alkalmazkodással kapcsolatos. A gazdasági környezethez való vállalati alkalmazkodás nagyon is hasonló módon történt szinte minden cso- portnál, kivéve az I. csoportot, ahol a vizsgált időszak végén olyan alkalmazkodási folyamat kezdő—
dött, amelyet radikális struktúraváltozás kísért. (Ennek a kényszerű struktúraváltozásnak az elemzésére e tanulmány keretein belül nem vállalkozhatunk, de jelezzük, hogy igencsak tanulságos folyamat játszódott le az 1. csoportban a nyolcvanas évek közepén.) A csoportok közötti hasonló alkalmazkodási kényszert elsősorban az bizonyítja, hogy egyrészt az újratermelési együttható a vizsgált időszak kezdő— és végpontja között közel azonos mértékben, 5,9—8,0 százalékponttal csökkent a csoportoknál, másrészt viszont nem változott lényegesen az I. és az V. csoport közötti viszonyszám sem. Tehát a csoportok között meglevő különbség, a két szélső csoport egymáshoz viszonyított távolsága lényegesen nem változott. A tendencia jelzi, hogy a mezőgazdasági termelő- szövetkezeteket a nyolcvanas években kialakult paritások és az árarányok változásai közel azonos mértékben sújtották, és azokra nagyjából azonos vállalati magatartással reagáltak.
c) Vizsgálva az egyes csoportok évenkénti összetételét, megállapítható, hogy az újratermelési együttható alapján képzett csoportok közül az I. és az V. csoportban a csoportösszetétel viszony—
lag stabil. Ez a tény azt jelenti, hogy az V. csoportban vannak olyan közös gazdaságok (a 14terme—
lőszövetkezetből 10), amelyek stabilizálni tudták termelési eredményeiket az évek folyamán. Ezek- nél a közös gazdaságoknál a hosszú távú vállalati alkalmazkodás bíztatójegyei figyelhetők meg.
Az I. csoportnál viszont, ahol a nettó árbevétel nem fedezte az évközi kiadásokat, a termelési fel—
tételek optimálistól eltérő kombinációja nem tette lehetővé a vizsgált rangsorban az előbbrejutást a 14 szövetkezet közül hét számára. A közbenső csoportoknál az adott csoportba maradás már nem ilyen egyértelmű. A három közbenső csoport között erőteljes mozgás figyelhető meg, részben a vizsgálat módszeréből adódóan, részben azért, mert az újratermelési együttható kismértékű vál- tozása is elegendő ahhoz, hogy egy mezőgazdasági termelőszövetkezet valósteljesítménye alapján másik Csoportba kerüljön.
A diürencz'áltság területegységre vetített mutatók alapján
A különböző csoportok termelési színvonalának, a gazdálkodásban meglevő különbsé- geknek a gondos összehasonlítása érdekében szükségszerű a vizsgált vállalati teljesítményt egy kiválasztott vizsgálati egységre vetiteni. A vizsgálatban ez az egység az egy hektár mező- gazdasági földterület. A területegységre vetített mutatók a következő csoportátlagokat mu—
tatják a mezőgazdasági termelőszövetkezetek egyes csoportjainál.
!. tábla
Az újratermelési együttható alapján csoportosított mezőgazdasági termelőszövetkezetek főbb mutatói
Az újratermelési együttható szerinti
Egy hefgáxz?§?d33ági Év 1. 11. I 111. l IV. ! v.
csoport átlagértéke (ezer forint/hektár)
Nettó árbevétel ... 1980 23,7 32,3 31,1 ! 34,8 ' 34,8
1987 39,6 51,0 47,8 61,8 52,9
Ráfordítás ... 1980 34,6 30,8 29,2 31,4 29,4
1987 54,1 52,3 47,6 59,1 48,1
Állóeszközök bruttó értéke . . . . 1980 35,3 33,2 34,3 30,7 33,9
1987 39,3 t 41,9 39,2 1 47,3 50,0
Nyereség ... 1980 2,6 3,8 3,9 5,7 7,5
1987 o,7 ; 2,8 i 4,7 ! 7,1 ! 8,9
Az egységnyi földterületre vetített nettó árbevétel időbeli alakulásával kapCSOIatban megállapíthatjuk, hogy a II., a III. és az V. csoportnál viszonylag kiegyenlitett (52 és 58 szá-
A TERMELÖSZÖVETKEZETEK FEJLÓDÉSE 537
zalékpontnyi) volt a növekedés mértéke. Ettől a mértéktől az I. csoport lefelé (43 %), az V.
csoport viszont felfelé (77 %) tért el. Az I. csoportba tartozó gazdaságok gondjait növelte, hogy ennél a csoportnál volt a vizsgálat kezdetén a legalacsonyabb értékű az egy hektár me- zőgazdasági földterületre jutó nettó árbevétel. Figyelmet érdemel a IV. csoportnál tapasz—
talt növekedés, de ezt a fajlagos nettóárbevétel-növekedést a ráfordítások kimagasló emelke—
dése kísérte, ami az újratermelési együttható csoportbeli értékét mérsékelte.
Az egy hektár mezőgazdasági területre jutó legnagyobb ráfordítás a vizsgálat kezdő évé- ben 34 600 forint volt az [. csoportnál. A vizsgálat eredményei igazolják, hogy ebben a cso—
portban nőtt legkevésbé a fajlagos ráfordítás nagysága. De még így is három csoport átlagá- nál magasabb az 1, csoport átlaga a záróidőszakban. Csupán a IV. csoportnál számított ér- ték nagyobb. Az ]. csoportnál kimutatható még egy fölöttébb érdekes összefüggés, amely az állóeszközök fajlagos értékével van kapcsolatban. Az állóeszközök bruttó értéke közve—
tetten megjelenik az adott évi ráfordítások között. Nyilvánvaló, hogy a nagyobb állóeszköz- érték —— azonos forgóeszköz—felhasználás mellett — a ráfordítások pénzben kifejezett nagyságát felfelé mozdítja el az amortizáció révén. A vizsgálat eredményei is igazolják, hogy a nagyobb állóeszközértéket is magában foglaló magasabb ráfordítás nem eredményezett magasabb vállalati jövedelmezőséget, amelyet egyértelműen a csoportok között meglevő gazdálkodás színvonalbeli különbsége magyaráz.
Az egységnyi földterületre vetített állóeszközök bruttó értékének alakulásában figye- lemre méltó, hogy a IV. csoportnál 54 százalékkal, az V. csoportnál 47 százalékkal nőtt a cso- portátlag. E tendencia jelzi, hogy a termelésbiztonság csak úgy tartható fenn a mezőgazdasági termelésben is, ha erőteljesen megvalósul a technikai színvonal emelkedése. Míg az I. cso- portba tartozó mezőgazdasági termelőszövetkezeteknél az állóeszközök bruttó értéke csu- pán 4000 forint/hektár egységgel nőtt, addig a IV. és az V. csoportban16 600, illetve 16 100 fo- rint/hektár egységgel. A kedvezőbb pozícióban levő csoportoknál az állóeszközök bruttó ér- téke több mint négyszeresére nőtt a vizsgált időszakban.
Tudjuk, hogy az állóeszközök növekedésének egyik forrása a vállalati jövedelem. Az 1.
tábla adatai mutatják, hogy a parciális nyereségnagyság és az újratermelési együttható között jól érzékelhető összefüggés van. Az újratermelési együtthatóval, amely nem tartalmazza a központi támogatásokat, azonos irányba változik az egységnyi földterületre vetített parciális nyereség nagysága. A nyolcvanas években a mezőgazdasági termelőszövetkezeteknél lezaj—
lott diü'erenciálódást nagyban elősegítette a mezőgazdasági földterületre jutó nyereség diffe- renciáltsága. A magasabb parciális nyereséghányad biztonságos technikai fejlesztést tett le- hetővé a kedvező pozícióban levő termelőszövetkezeteknél. A technikai színvonal fejlesztését elősegítette a központi támogatások, különösen a beruházási támogatások differenciált el- osztása is.
A területegységre vetített vállalati nettó jövedelem nagyságának differenciálódása kap—
csán azt tapasztaljuk, hogy míg az 1980. évben a két szélső csoportátlag közötti eltérés csu—
pán háromszoros volt, a vizsgált időszak végére már közel tizenháromszorosra nőtt. A diffe- renciálódás sajátossága abban mutatkozik meg, hogy nem a kedvező pozicióban levő mező- gazdasági termelőszövetkezetek tudták kielégítő mértékben növelni jövedelemtermelő képes- ségüket, hanem éppen fordítva, a vállalati jövedelemtermelő képesség a ,,gyengébb" adottsá- gokkal rendelkező közös gazdaságokban csökkent jelentősen. A vizsgált időszak elején az 1. csoport a csoportok közül a legmagasabb állóeszközértékkel (35 300 forint/hektár), a leg- magasabb ráfordítással (43 600 forint/hektár) realizálta a legalacsonyabb nettó árbevételt (23 700 forint/hektár). Ennél a csoportnál az alacsony gazdálkodási színvonal valójában nem volt képes tartósan megőrizni az állóeszközök bruttó értékében megmutatkozó eszközellá- tottságbeli előnyt.
Az 1. csoport 1980-ban elért, az V. csoporthoz viszonyított harmadnyi nyeresége nem biztosított megfelelő színvonalú technikai fejlesztést. Ebben nyilvánvalóan nagymértékben
538 DR. SZABÓ ISTVÁN
szerepet játszott az eszközhatékonyság alacsony színvonala is. Az I. csoportnál a nyereség—
pozíció folyamatosan romlott, és a folyamat ismételten kihatott a technikai fejlesztés lehe—
tőségére. Világosan látható, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezetek egy csoportja a nyolcvanas években ördögi körbe került. Ennek az a lényege, hogy a Vállalati eszközhaté—
konyság alacsony színvonala nem biztosít megfelelő nagyságú nettó jövedelmet, ami beszü—
kítette a fejlesztési lehetőségeket. A technikai színvonal forrásoldalról jelentkező elégtelen—
sége a nyolcvanas évek közepéig megakadályozta a szövetkezeten belüli termelési struktúra változását. A termelési szerkezet megmerevedése viszont a vállalati nettó jövedelem alacsony szintjét konzerválta. Emiatt kialakult egy sajátságos spirál, amelyet a mezőgazdasági beru- házásíinanszírozási gyakorlat még csak erősített. Nevezetesen arra a finanszírozási gyakor- latra gondolunk, amelyben követelményként fogalmazódott meg, hogy előnyt élvez a maga- sabb jövedelmezőségű vállalat. E követelmény gyakorlati megvalósítása folyamán rendszere- sen hátrányba kerültek azok a termelőszövetkezeti csoportok, amelyeknek jövedelmezőségi színvonala eleve alacsonyabb volt.
Kimutattuk, hogy az újratermelési együtthatóval azonos irányba mozdul el a fajlagos nyereség. A kérdés most már úgy fogalmazható meg, mi okozza a földterületre vetített nye—
reség difl'erenciáltságát és dífferenciálódását. Jól ismertek az agrárökonómiai kutatásokból a természeti tényezőknek, a terület nagyságának, a termelési feltételeknek a vállalati nyereség alakulására gyakorolt hatása. A feladat most már egyszerű: ki kell választani egy olyan mu- tatót (vagy mutatókat) a szövetkezeti közös gazdaságokat jellemző fő és parciális mutatók közül, amelyekkel kellően alá lehet támasztani az újratermelési együttható alapján felállított rangsor megalapozottságát. Ennek szemléltetésére állítottuk össze a 2. és a 3. táblát.
2. tábla
Az újratermelési együttható alapján csoportosított mezőgazdasági termelőszövetkezetek területeinek aranykorona—értéke és nagysága
Az újratermelési együttható szerinti
Avmgán mutató Év I. II. III. IV. [ v.
csoport átlagértéke
A szántó átlagos aranykorona- i '
értéke (aranykorona/hektár) . . 1980 24,7 22,0 21,6 22,1 22,8
1987 23,1 23,8 20,6 22,8 23,6
A mezőgazdasági terület nagysá-
ga (hektár) ... 1980 2862 2971 2558 3641 3095
(1987 2601 ! 3585 2266 ; 3527 3050
A 2. táblában bemutatott adatok alapján látható, hogy az újratermelési együttható alapján felállított vállalati rangsor és a szántóterület aranykorona-értéke, valamint az egy szövetkezeti gazdasághoz tartozó mezőgazdasági földterület nagysága között nem alakult ki egyértelmű korrelációs kapcsolat. Vagyis az e területen végzett kutatások eddigi eredmé- nyeivel ellentétben nem tudjuk teljes biztonsággal igazolni egy regionális kutatás keretén be—
lül, hogy az output mezőgazdasági árak jövedelemtartalma a szántóföld minőségétől és a terület nagyságától függ. A tapasztalt jelenség felhívja a figyelmet a mezőgazdasági termelés- ben is fokozatosan előtérbe kerülő emberi tevékenység gazdaságot alakító aktív szerepére.
A regionális vizsgálat eredményei arra engednek következtetni, hogy a nyolcvanas évek ag—
rárgyakorlatában érvényesülő központi szabályozás (különösképpen a mezőgazdasági ár- szabályozás, a támogatási és elvonási rendszer és az ellátási felelősség) gyakorlati determi- náltsága olyan helyzetet teremtett a mezőgazdasági termelés ökonómiai folyamatában, hogy a földminőségen alapuló különbözeti jövedelmek keletkezését képes volt ellensúlyozni az
A TERMELÖSZÖVETKEZETEK FEJLÖDÉSE 539
agrártermelés területén kifejtett munka eredményességének különbözősége. A földminőség, a területnagyság semleges szerepe a mezőgazdasági vállalatok differenciáltságában és diffe- renciálódásában újszerű eredmény az eddig végzett differenciáltsági vizsgálatokban, amely- nek országos kontrollját célszerű lenne elvégezni.
3. tábla
Az újratermele'sí együttható alapján csoportosított mezőgazdasági termelőszövetkezetek kiemelt mutatói
Az újratermelési együttható szerinti
Egy heligáglg'tigígizdaság Év I. 11. III. IV. v.
csoport átlagértéke
Költség (ezer forint/hektár) . 1980 26,3 23,5 24,4 26,1 24,4
1987 39,4 40,0 38,5 44,9 38,1
Ebből bérköltség (ezer fo-
rint/hektár) ... 1980 4,6 4,6 4,5 4,9 4,7
1987 6,2 6,5 6,5 7,2 7,0
A búza átlagtermése* (tonna/
hektár) ... 1980 4,71 5,08 5,20 5,48 5,53
1987 4,79 4,54 4,62 5,22 5,57
A búza értékesítési átlagára- hoz viszonyított önköltség—
színvonal (százalék) ... 1980 76,7 72,3 63,6 62,1 60,9
1985" 81,5 71,0 63,5 63,1 60,5
A hízómarha értékesítési át—
lagárához viszonyított ön- költség-színvonal (száza-
lék) ... 1980 95,1 89,6 88,7 84,6 87,2
1985" 91,3
90,7 89,8 86,5 77,8
* Vetésterűletre vetítve.
" Az adatszolgáltatási kötelezettség változása miatt az 1985. évi adatokkal számolva.
A 3. tábla adatai a fajlagos költségfelhasználás kiegyenlítettségét mutatják az induló évben. A kiegyenlítettség megmutatkozik a költségfelhasználásnál és a bérköltség alakulásá- nál egyaránt. A csoportok között tapasztalt közel azonos nagyságú fajlagos költségfelhasz- nálás mellett mintegy háromszoros eltérő vállalati jövedelmezőség alakult ki, ami a költség- hatékonyság differenciáltságában jelenik meg. A költséghatékonyság dilferenciáltsága a vizs—
gálatban bemutatott eredményen alapul. A vetésterületre vetített átlagtermések egyenesen, az értékesítési átlagárhoz viszonyított önköltségszínvonal pedig fordítottan illeszkedik az újratermelési együttható alapján felállított termelőszövetkezeti rangsorhoz. Vagyis a vizs- gálati rangsorban kedvező poziciót elérő mezőgazdasági termelőszövetkezeteknél magasab- bak az átlágtermések, és alacsonyabb a terményre, állatra vetített önköltségszínvonal. Ezek a mutatók fokozatosan rosszabbodnak, ahogyan csökken az újratermelési együttható értéke.
(Megjegyezzük, hogy a 3. táblában csak a búza átlagtermését, valamint a búzának és a hízó- marhának az értékesítési átlagárhoz viszonyított önköltségszínvonalát tüntettük fel, de ugyan—
ilyen összefüggéseket találtunk a kukorica, a cukorrépa, a napraforgó és a sertés esetében is.) Fontosnak tartjuk, hogy a tapasztalt összefüggés független a szántóföld aranykoronában mért minőségétől. A viszonylag kiegyenlített költségfelhasználást, az újratermelési együttható alapján felállított termelőszövetkezeti rangsorral korreláló, de csoportonként eltérő átlag- termés és az értékesítési átlagárhoz viszonyított csökkenő mértékű önköltségszínvonal jel- lemzi. Végső soron ezek az összefüggések a gazdálkodás hatékonyságában meglevő eltérése- ken keresztül hívják fel a figyelmet az emberi tényező újratermelési folyamatban betöltött szerepének fontosságára.
540 DR. SZABÓ ISTVÁN
Az 1980. évi bérköltség viszonylagos nivellálódása viszont a vállalati bruttó jövedelem—
érdekeltségből levezethető vállalati bérszabályozás szigorú kötöttségébő] adódik. Ezzel együtt a költségfelhasználásnak jól elkülöníthető jegyei vannak, amelyek a következők.
] . A fajlagos ráfordítások elemzésénél bemutattuk a vállalati jövedelemtermelő képesség meghatározó szerepét a vállalati differenciálódás folyamatában. A költségráfordítás alaku- lásánál is hasonló tapasztalható. Bemutattuk, hogy az 1980. évben az I. csoportnál volt leg- magasabb a költségfelhasználás. A költséghatékonyságnak a vizsgált időszakban végig ta- pasztalt alacsony szintje megjelent az alacsony átlagtermésekben és a termény és állat szerin- ti alacsony jövedelmezőségi színvonalban. Az alacsony átlagtermés és az alacsony termény és állat szerinti jövedelmezőségi színvonal eredményezte az alacsony vállalati jövedelmező- séget. Valószínűsíthető, hogy ebben a csoportban a nyolcvanas évek első felében a vállalati jövedelmezőség emelkedését a vállalati gazdálkodásban rögzült szokások, begyakorlott tevé- kenységi rutinok akadályozták, s mindez Végső soron a fejlesztési források elégtelenségéből származó vállalati alkalmazkodás hiányával hozható összefüggésbe. Fontosnak tartjuk fel—
hívni a íigyelmet arra a korábban megállapított tényre, hogy az I. és az V. csoportba sorolt termelőszövetkezetek összetétele nagyfokú stabilitást mutatott. Ebből következik, hogy a két szélső csoporthoz tartozó termelőszövetkezeti gazdaságoknál tapasztalt összefüggések bi- zonyára a termelőszövetkezeti gazdálkodás országos gyakorlatának egy jelentős szeletét jellemzik.
2. Az újratermelési együttható alapján rangsorolt mezőgazdasági termelőszövetkezetek közül vizsgálatunkban a IV., kedvező pozíciót betöltő csoportot sajátságos fajlagos mutatók jellemzik. A hazánkban lezajlott gazdasági fejlődés folyamán a mezőgazdasági termelőszö- vetkezeteknél kialakult egy olyan csoport, amely magas ráfordítással, kedvező eszközellátott—
sággal, viszonylag nagy üzemi földterületen gazdálkodva magas fajlagos árbevételt ért el.
Ezzel összefüggésben a vizsgálat eredményei közül célszerű kiemelni azt a tapasztalati tényt, hogy a IV. csoportnál elért magas költségszínvonal — benne a magas fajlagos bérköltséggel — nem biztosított kiemelkedő átlagtermést és termék szerinti jövedelmezőséget (kivéve az 1980.
évben a hizómarhánál tapasztalt önköltség—színvonalat). A bemutatott összefüggés kialaku- lásában nyilvánvalóan szerepet játszott a termelés biztonságára való törekvés is, amely a piaci szabályozás kiépítése után várhatóan mérséklődik.
3. A regionális vizsgálat eredménye azt bizonyítja, hogy a mezőgazdasági output ter- melői árak jövedelemtartalma az egyes mezőgazdasági termelőszövetkezeti csoportok között jelentősen eltér. A termelői árakban megmutatkozó jövedelemtartalom szerinti eltérést való- jában elsősorban nem a költségfelhasználás különbsége okozza és nem is a termőföld arany- koronában mért minőségi különbsége. Bemutattuk, hogy a minimálisan szóródó fajlagos költségekkel előállított átlagtermések csoportonkénti különbsége és a terménynek, állatnak az értékesített átlagárhoz viszonyított önköltségszínvonal-difl'erenciáltsága okozza a termelői árakban meglevő jövedelem szerinti különbséget. Vagyis az agrártermelés output termelői árainak sajátos jövedelemtartalma annak függvénye,hogy a közös gazdaságok az alig szóródó fajlagos költségfelhasználás mellett mekkora átlagterméseket és a terményekhez, állatokhoz köthető önköltségszínvonalat értek el. Látható, hogy a gazdálkodásban meghatározó szerep jut a szakértelemnek.
4. A költségfelhasználás elemzésekor nem tekinthetünk el a mezőgazdasági termelés (talán helyesebb lenne élelmiszer—termelésről beszélni) vertikális sajátosságairól. A vizsgálat eredményei arról győznek meg, hogy a költséghatékonyság és a vállalati jövedelmezőség szempontjából nem lehet közömbös a közös gazdaságok számára az élelmiszer-termelés vertikumának kezdő fázisában, a növénytermelésben elért átlagtermés és a termény szerinti önköltségszínvonal. A kezdő szakaszban realizált kedvezőtlen eszközhatékonyság és a szán- tóföldi növénytermelés alacsony jövedelmezőségi színvonala a következő élelmiszer-terme- lési vertikumban is (állattenyésztés, élelmiszeripari feldolgozás stb.) kedvezőtlen hatást ered-
A TERMELÖSZÖVETKEZETEK FEJLÖDÉSE 541 ményez. Nem nehéz belátni a kezdő vertikum, a növénytermelés meghatározó szerepét az élelmiszer-termelés folyamatában.
5. Valójában nem a szorosan vett költségfelhasználással van összefüggésben az a vizsgá—
latból leszűrt következtetés, amely szerint a vállalati költséghatékonyságot, de méginkább a vállalati jövedelmezőséget alapjaiban befolyásolja a gazdasági környezethez való vállalati alkalmazkodás. A vizsgálat egyik igencsak tanulságos megállapítása, hogy a technikai szin- vonal és a termelési eszközökkel való ellátottság önmagában még nem biztosít tartós válla- lati sikert és megfelelő vállalati jövedelmezőséget. Példaként hozható fel az I. csoportnál ta—
pasztalt gazdasági teljesítmény. A tartós vállalati siker egyik kísérője a gazdasági környezet- hez való sikeres alkalmazkodás. A gazdasági környezethez való vállalati alkalmazkodás vál- lalaton belüli adaptációja, a vállalati fogadókészség és nem utolsósorban a forrás oldaláról is biztosított mozgási lehetőség ebben a vonatkozásban meghatározó jelentőségű. A modern gazdaságokban az árutermelés viszonyai között egyre inkább előtérbe kerül a vállalaton be- lüli ún. belső szolgáltatás, a nem közvetlen terméket előállító tevékenység, amelynek fontos—
sága az elkövetkezendő időszakban a mezőgazdasági termelés területén is erőteljesebbé válik.
Ilyenek például a különböző területeken folytatott tervezés, a piacismeret, a piacbefolyáso- lás, a belső információs rendszer hatékony működtetése stb. Ezek a belső szolgáltatások a vállalatnak mint gazdálkodó egységnek a gazdasági környezethez való alkalmazkodását te—
szik rugalmasabbá. A gazdasági környezet megváltozásakor, a piaci szabályozás kiszélesedé- sekor alapjaiban megváltozik a gazdasági környezethez való vállalati alkalmazkodás mind a gyorsaság, mind a vertikalitás és horizontalitás tekintetében, ami a mezőgazdaság átala- kulásának egyik igen fontos tartaléka, de egyúttal elengedhetetlen feltétele is.
A dlíerenciáltságí vizsgálat tanulságai
A nyolcvanas évek adatait feldolgozó diü'erenciáltsági vizsgálat nem országosan össze- sített adatokat, hanem regionális szinten, a Győr—Sopron megyében működő mezőgazdasági termelőszövetkezetek mérlegadatait használta fel a következtetések levonásához. A vizsgálat egyes területein kapott eredmények eltérnek az országos diü'erenciáltsági vizsgálatokban fel—
tárt eredményektől. Úgy gondoljuk, hogy a regionális vizsgálat országos kontrollját célszerű lenne mielőbb elvégezni. Szükségesnek látszik ez azért is, mert az országos szintű elemzés megnyugtató módon járulna hozzá a közös gazdaságoknál tapasztalt differenciálódási folya—
mat és ennek meghatározó tényezői markáns megkülönböztetéséhez és jobb megértéséhez.
Az elemzés folyamán mindvégig arra törekedtünk, hogy megkíséreljük bebizonyítani a mezőgazdasági termelés bonyolultságát és a gazdálkodási színvonal különbözőségének ha—
tását a differenciálódási folyamatra. A bonyolult kölcsönhatást magyarázza a mezőgazdasági termelésnek az a meghatározó sajátossága (s ezzel alapjaiban eltér a más területeken folyta- tott árutermeléstől), hogy az agrártevékenység növényi és állati élő szervezetek alakítására, ápolására irányul. Ezért a közös gazdaságokban tapasztalt differenciálódás folyamatát nem lehet csupán a különböző módon kiszámított ökonómiai mutatók felhasználásával jellemezni és megérteni. Mégpedig azért nem, mert az élő szervezet ápolására és gondozására fordított munka gazdaságot érintő hatása áttételesen, időbeli elcsúszással jelentkezik.
A közös gazdaságokban folytatott árutermelés specifikumára visszavezethető vonás egy- részt a gazdasági környezethez való megfelelő vállalati alkalmazkodás módjában, másrészt az agrártermelés területén kialakult sajátságos viszonyban az ember és az általa gondozott más élő szervezet között jelenik meg.
A gazdasági környezethez való vállalati alkalmazkodásban a sajátos különbség az idő—
tényezőben rejlik. Valamennyi ágazatban működő vállalat a legkülönbözőbb módon megkí- sérli a gazdasági alkalmazkodást, hiszen csak így képes megvalósítani vállalati céljait. így van ez e mezőgazdasági közös gazdaságok működésében is. A sikeres vagy éppen sikertelen vál—
542 DR. SZABÓ ISTVÁN
lalati alkalmazkodás jegyei az időtényezőn keresztül, a felmerült tényleges ráfordítás idejénél később jelennek meg, s ezek a jegyek a mezőgazdasági termelés belső szolgáltatásának az eddigieknél határozottabb igényét vetik fel.
A mezőgazdasági termelésben kialakult említett sajátságos viszony esetében pedig olyan viszony kialakulásáról van szó két élő szervezet, a közös gazdaságokban tevékenykedő mun- kavégző és az általa ápolt növényi és állati szervezet között, amelynek a vállalati jövedelme- zőségre és ezen keresztül a vállalati differenciálódás folyamatára gyakorolt hatását közgaz—
dasági eszközök segítségével valójában csak áttételesen lehet mérni. Hiszen nem lehet meg-'- nyugtató módon mérni a lelkiismeretes munkavégzést, az emberi pontosságnak a súlygyara—
podásra gyakorolt hatását, a gondosságot, a szakértelmet és más tényezők hatását, amelyek velejárói a két élő szervezet kapcsolatának. Márpedig ennek a sajátosságnak a jelentősége a mezőgazdasági termelésben az elkövetkezendő időszakban minden bizonnyal tovább nő—
vekszík.
IRODALOM
12 (lk)í File Jenő: A mezőgazdasági termelőszövetkezetek difl'ereneiáltsága. Statisztikai Szemle. 1964. évi I. sz. 1102—
1 1. o .
(2) Csáki Csaba— Varga Gyula: Agrárproble'mák és agrárátalakulás. Társadalom és Gazdaság. 1990. évi 3. sz.42—63. old.
(3) Horváth Ágnes: A mezőgazdasági termelőszövetkezetek diH'erenciálódásának elvi megközelítése és gazdaság- politikáii tapasztalatai. Szövetkezeti Kutató Intézet. Közlemények 168. sz. Szövetkezeti Kutató Intézet. Budapest. 1981.
115 o .
(4) Káldor Mihály: Gazdasági képletgyűjteme'ny. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest. 1978. 267. old.
(5) Dr. Szabó István: A keresetek alakulása Győr-Sopron megye mezőgazdasági termelőszövetkezeteiben. Statisztikai Szemle. 1988. évi 7. sz. 739—750. old.
(6) Vági Ferenc: A bruttó jövedelem csökkenése a mezőgazdasági vállalatokban. Közgazdasági Szemle. 1990. évi 1. sz. 87—96. old.
(7) Vági Ferenc: A termelés- és jövedelemkülönbségek a mezőgazdaságban. Statisztikai Szemle. 1966. évi 6. sz.
584—606. old.
8) Vági Ferenc: A termelés dilferenciáltságának okai és a különbözeti jövedelem a mezőgazdaságban. Közgazdasági Szemle. 1966. évi 5. sz. 539—552. old.
(9) Vági Ferenc: A termelőszövetkezeti jövedelemkűlönbségek kiegyenlítésének lehetőségei és korlátai. Közgazdasági Szemle. 1966. évi 7—8. sz. 835—849. old.
TÁRGYSZÓ: Mezőgazdasági üzem
PE310ME
B caoeü crarbe aBTOp oőoőmaer pesynbrarm ocymecrwrennoro Ha pernoaanbnom ypoane uccnenonarmz MÓÓepennnam—m cenbcroxoüaücraeunmx nponsaoncreennmx Koonepamisoa. Upri—
meHermuü KM meroa B psme ornomermü oertIaercz or npexnux nccnezroaarenscmx Méronon B amit Temamxe. Ocnoey nccnenoearmn cocraane'r 'mcrax Bmpy'nca B pacaere Ha emmmry aa'rpar naasmaemylo anropOM Koadicbmmenrom Bocnponsnoncrea, amateur—te a nccneaoeanue Koropoü on ocymecrimzer B ornomenrm nepuona c 1980 no 1987 ron Ha Gase nannmx KOMHTaTa Hep-Illonpon a eeeeponocromoü Benrpm.
Cornacao peaynbraraM nccnezroaanvm HaőmonaeMan B nponsnoncreennbxx nooneparanax matbdmpenuaaxmn 'mcroro noxona neaamcha or namepaemoro B aonormx xpoaax Kaaecrna namam, nemannm montam! xoszücraa n oőecne'iermocrn rexmncoü. HprtMsricaromne x nopxmcy no xoarbdmuuearypocnpoaaaoncrna ypomm noxozmoc-m B oömecheHHOM xoaaücrae nomcpeimsnor- cx npmonponopnzonanbno cpezmnwm ypozcama n oőpamouponopnnonanbno ypomxeM ceöecrou- mocrn B pacaere Ha upon-yan! a maornsrx.
PS3YIILT3TBI pemonanbaom'óőcnenoaanna noxaamaafor, aro 11 B oönacrn cenbcxoxoaxücnren- noro nponsnoncrsa pemaionree snaaerme npnoöpenn pemame nponeccm a soapocna pont, (Damon BO3J1€I710TBYIOHIPIX B IUIHTCIIBHOÉ'I nepcnexmne Ha cnocoőnoerb xoanücrn x nponsaoncrny noxonon.
SUMMARY
. . . %
The author summarizes m 1118 study the findings of a research aimed at the analysts of the ditl'erentiation of agricultural cooperatives, carried out on regional level. The method used differs
A TERMELÖSZÖVETKEZETEK FEJLÖDÉSE 543 in several points from research methods applied previously to this topic. The analysis is based on the indicator of net sales receipts per unit inputS, called reproduction coefficient by the author, being surveyed in a North-Western county of Hungary (Győr-Sopron) between 1980 and 1987.
According to research findings the differentiation of net income observed in the cooperatives does not depend on the guality of arable land expressed in ,,gold crown value", on the size of culti- vated land, and on the supply with capital stock. The correlation of the rank order by reproduction coefficients and rentability is backed up by a direct ratio of yields of collective farms, and by an inverse ratio of the prime cost level of crops and livestock products.
The results of the regional research point out that also in the sphere of agricultural production real processes have become determinant, moreover the factors inüuencing the income generating ability on the long run have been re-evaluated.
