Gidai Erzsébet: Jövőalternatívák

SZEMLE

1009

mert immár tíz éve van egy országos hálózata, következésképpen jelentős számítástechnikai

múlttal rendelkezik. Harmadszor — de nem utolsósorban — azért mert ez az a szervezet,

amely nem kötődik sem a politikai, sem a hatal- mi intézményekhez.

.

Az önkormányzatok megfelelő működéséhez a gazdasági és a jogi feltételek mellett szükség

van tehát az információ-rendszer megteremté- sére is. A kormányzati információk tartalmi, valamint az információcsatornák horizontális kapcsolódási pontjainak kialakítása az elsődle—

ges, mivel az ismeretek hiánya óhatatlanul pa- zarlással jár, és takarékoskodni csak az tud, aki környezetéről megfelelő információkkal rendel-

kezik.

Moravcsik Ágnes

MAGYAR SZAKIRODALOM

GIDAI ERZSÉBET:

JÖVÖALTERNATIVÁK

Akadémiai Kiadó. Budapest. 1990. 193 old.

Nemcsak a laikusok, hanem a ,,hivatásos"

közgazdászok többsége is egy kicsit elnéző mo-

sollyal tekint a jövőkutatásra, a futurológiára,

a hosszú távú prognosztikára. Holott ma már Magyarországon is széles körű intézményrend—

szere, tudományos társadalmi szervezetei van-

nak ennek az évezredekre visszavezethető disz—

ciplinának. A modern jövőkutatás azonban kö—

rülbelül csak a XX. század közepétől kezdi elfoglalni az őt megillető helyet az ,,akadémiai"

tudományok körében.

Hazánkban a hatvanas évek végétől műkö- dik a Közgazdaság-tudományi Egyetemen ön—

álló Jövőkutatási Tanszék, majd ezt követően

alakult meg a Magyar Tudományos Akadémia

Jövőkutatási Bizottsága, amely 1985-ben már a

III. Magyar J övőkutatási konferenciát rendezte meg. Említésre méltó még a Prognózis Kör és a

Prognosztikai Klub, amelyekben magas szin-

vonalú előadásokat és vitákat rendeznek a leg—

égetőbb magyar társadalmi—gazdasági problé—

mák megoldási lehetőségeiről. Nem utolsósor-

ban szólni kell a Központi Statisztikai Hivatal

elnökének felügyelete alatt működő Gazdaság—

kutató Intézetről, amely évente rendszeresen

több rövid távú (egy—két éves) gazdasági prog- nózist ad közre, és amely kritikus elemzéseivel

visszaszerezte a hetvenes években kivívott te-

kintélyét.

A jövőkutatásnak a legtöbb (fejlett) piac- gazdaságban azonban jóval nagyobb szerepe van, mint nálunk. Ezt igazolta a nemrégiben Budapesten megrendezett XI. Jövőkutatási

Világkongresszus is, amelynek 85 országból

félezernyi külföldi résztvevője volt. A Jövő—

kutatási Világszövetség (World Futures Studies Federation — WFSF), amely ezt az egyhetes

konferenciát a Magyar Tudományos Akadémia Jövőkutatási Bizottságával együtt szervezte,

világszerte elismert nemzetközi szervezet.

Az ismertetendő könyv szerzője Gidai Erzsé- bet, az MTA Jövőkutatási Bizottságának elnöke,

a magyar jövőkutatás úttörője és e tudományág

egyik vezető egyénisége. Jelen kötete, melynek

alcíme: A társadalmi-gazdasági fejlődés előre-

jelzésének lehetőségei, két évtizedes kutatási

eredményeit foglalja össze. A könyv ismertetése alkalmat nyújt arra, hogy áttekintsük a magyar

jövőkutatás helyzetét is.

Bevezetésként szólnunk kell arról a nem csak erre a tudományágra jellemző fogadtatásról, miszerint — és erre a szerző is többször utal — a valóság által bizonyított elemzéseket és kö- vetkeztetéseket az ,,illetékesek" egyáltalán nem, vagy alig vették (veszik) ügyelembe: ,, . . . az elő—

rejelzéseket — az akkori kedvező konjunkturá- lis helyzetből adódóan -— a fejlett tőkés orszá- gok is figyelmen kívül hagyták. A szocialista

országokban pedig fel sem ügyeltek a várható problémákat feltáró elemzésekre. Igy, amikor

a belső ellentmondások egy feszültséggel teli

pillanatban a felszínre törtek, sokkal erőtelje- sebben rázták meg a gazdaságot annál, mintha

a döntéshozatal idejében reagált volna a figyel—

meztető jelekre." (155. old.) Az ilyen ,,bevált",

de figyelembe nem vett előrejelzéseket Kasz—

szandra-prognózisoknak hívják. Ezeket az elő- rejelzéseket a trójai királylányról nevezték el, akinek Apollón valós jóstehetséget adományo—

zott, mivel azonban Kasszandra nem viszo-

nozta Apollón szerelmét, az isten azzal átkozta meg, hogy igaz jóslatait ne higgyék el.

Ezzel a jelenséggel a statisztikusok is gyakran találkoznak, amikor a valós helyzetről készí- tett elemzéseik és következtetéseik süket fülek-

re találnak. Ilyen értelemben a statisztikusok

(a demográfusok, a gazdaságstatisztikusok

stb.) maguk is jövőkutatók, és viszont: a ,,hi- vatásos" jövőkutatók nagy része statisztikus—

ként kezdte tudományos pályáját. Es itt kell

utalnunk arra — amit Gidai többször is hang—

súlyoz —, hogy a jövőkutatás egyik legfontosabb eszköze, alapja, épitőköve a hosszú távú, pon—

tos és megbízható statisztika. A könyv beve- zetőjéből kiemelt alábbi idézet is ezt támasztja

alá, miközben tömören összefoglalja alapvető mondanivalóját is: ,,A jövő megismerése fel-

tételezi a múlt és a jelen átfogó ismeretét. Tisz—

tában kell azonban azzal is lenni, hogy a jövő

nem egyszerű folytatása a jelennek, a jövőre nem lehet egyszerűen rávetíteni a múlt és a je- len tanulságait, hanem ezt megtartva és fel-

1010

használva, de ettől elszakadva léphetünk meg- bízhatóan előbbre. Az így kialakított stratégia alapvető követelménye, hogy az egymástól mi- nőségileg eltérő struktúrákat magukba foglaló alternativákra támaszkodik, a ,ha—akkof ösz- szefüggésekre keres tudományosan kidolgozott

választ." (9. old.)

A kötet első fejezete a jővőkumta's alapkér-

déseit tekinti át. Ennek során a szerző kifejti, hogy ,,A jövőkutatás leladata azoknak a fej-

lődési tényezőknek a feltérképezése, amelyek

jelenleg relevánsak, majd az erre vonatkozó

ismeretek alapján annak meghatározása, hogy milyen alternativ fejlődési irányok jellemzőek a jövőben, és ezek a tendenciák mennyire va- lószínűek és mennyire kívánatosak." (26. old.) A jövókutatás feladatairól éppen a korábban említett Világkongresszus adott átfogó képet.

A kongresszus fő témája ugyanis az volt, hogy a jövőkutatók miként tudnak segíteni dönté—

seik meghozatalában a gazdaságpolitikusok—

nak. Sokszor beláthatatlan következményekkel

járhatnak a jövőkép, a hosszú távú célok isme—

rete és figyelembevétele nélkül hozott rövid távú (,,tűzoltó") döntések.

E fejezetben tárgyalja a szerző a prognózisok ,,megbizhatóságát és jóságát". Alláspontja sze—

rint: ,,A megbízhatóság szempontjából nem kizárólag azon van a hangsúly, hogy mennyire

pontosan lehetett leírni a fejlődési irányokat,

hanem azon is, hogy milyen mértékben sikerült

a várható jelentősebb fejlődési fordulóponto—

kat, elágazásokat, ható- és következményténye-

zőket megragadni és ábrázolni." (30. old.)

Az előrejelzések megbízhatóságát befolyá-

soló tényezőket a szerző részletesen áttekinti.

Ezek közül a megbízható statisztikai adatokon kívül a véletlen tényezőket szeretném kiemelni.

E tényezők két csoportra oszthatók. Az egyikbe

olyanok tartoznak, amelyek a fejlődés során

előbb—utóbb bekövetkeznek, Csak rendkívül

bizonytalan ennek az időpontja (a háborúk, a

hatalom— és rendszerváltások, válságok vagy

például az olajárrobbanás stb.). A másik cso- portba azok a véletlen tényezők tartoznak,

amelyek a tudományos előrelátás szerint nem is igen következhetnek be. (Ilyenek például a

természeti katasztrófák.)

A második fejezet az alternatív előrejelzések elvz módszertani kérdéseivel foglalkozik. A szer- ző a forgatókönyvirást (a szcenárió-készítést)

tekinti a jövőfeltárás alapeszközének, amely

azonban több almódszerre osztható. A ,,ke-

mény" módszerek például a statisztikát, a ma—

tematikát, az ökonometriai modelleket (alap- vetően tehát a számítástechnikát) alkalmazzák

(lásd például a Római Klub jelentéseit). Az

egyik ilyen jelentés modelljében 100 000 össze- függést tároltak a számítógépben. ,,A ,puha]

módszerek viszont az emberi elme találékony-

ságán alapszanak. . .". (54. old.) Ezek közül legismertebb a Delphi—módszer, amellyel szak- értőket kérdeznek meg szakterületük várható

SZEMLE

jövőjéről. Ennek továbbfejlesztett változata a

kölcsönhatás elemzésén alapuló eljárás (a cross- impact—módszer), amely ,,... a társadalmi—

gazdasági fejlődést leíró indikátorok, esemé-

nyek közötti kölcsönkapcsolatok elemzésére

épül." (56. old.) A szerző és munkatársai

,,morfológiai mátrixokkal" elemezték a magyar gazdaság jövőjét, ezt részletesen a 6. fejezet mutatja be.

A harmadik fejezet az alternatív előrejelzések kidolgozásának szempontjait elemzi, és az előző

fejezet folytatásának tekinthető, mivel a szerző az alábbi módszereket mutatja be:

1. a jelen folyamatainak előrejelzése, extrapolálása (ezt példázza a Római Klubnak a növekedés hatásairól készült első jelentése);

2. veszélyprognózisok, amelyek a fejlődést veszélyeztet- hető kritikus pontokat keresik;

3. a különböző elvekre, alternatívaképző elemekre épülő forgatókönyvek.

Az alternatívaképző elem lehet: az ország nyitottsága, a különböző ágazati preferenciák, a gazdaságirányitás mechanizmusának alaku- lása, a technológiai fejlődés stb.

Figyelemre méltó a szerző azon következte- tése, hogy vannak olyan előrejelzések, amelyek középpontjában az a szempont áll, hogy: ,,Ajö- vőben intenzívebb lesz a tudomány világfordí-

tó, átrendezó szerepe, ami által az ember—ter—

mészet viszonyban újfajta kapcsolatok, újfajta bölcsesség alakul ki, például a meditációhoz

fordulás formájában." (73. old.)

A negyedik fejezetben a szerző a társadalmi

fejlődés alternatív útjait mutatja be több nem-

zetközileg ismert és elismert jövőkutató publi—

kációi és saját előrejelzései alapján. Ennek so- rán elsőként a szektorszemléletű társadalmi mo—

delleket mutatja be abból kiindulva, hogy az emberek életvitelét, státusát és —— hozzátehet- jük — gondolkodásmódját is az a szektor hatá—

rozza meg, amelyben dolgozik. (76. old.)

I. A posztindusztriálís társadalom alternatíváját abból a fejlődési tendenciából lehet prognosztizálni, amely szerint ,,. . . az ipari munkahelyek aránya a csúcsot jelentő 50-60 százalékról mindössze 10 százalékra esik vissza." (77. old.) Egy D. Bell által összeállított tábla szerint az ipar előtti tár- sadalom stratégiai (erő-) forrása a különféle nyersanyagok voltak, az ipari társadalomban a tőke, a posztindusztriális társadalomban viszont a legfontosabb erőforrás a tudás lenne. (78. old.)

2. Az információs társadalom alternativája azon alapszik, hogy az információszfe'ra lesz a társadalom meghatározó ágazata. (79—82. old.) Ebben a társadalmi formációban dön- tően az anyagi termelést reprezentáló gazdasági növekedés a csökkenő termelékenységű információszektor térnyerésé- vel jelentősen mérséklődik. Kérdés azonban, hogy a növek- vő jólét automatikusan maga után vonja-e a szolgáltatások iránti igény növekedését, és annak is melyik fajtáját, ti-

usát.

p 3. A háztartási társadalom olyan formáció, amelyben az emberi tevékenységnek körülbelül egyharmada a háztartá- sokban koneentrálódik. Nem csak azért, mert jelentősen megnő a szabadidő, hanem inkább azért, mert a saját mun- ka jóval olcsóbb, azaz ,,nyerese'gesebb", mint mindenegyéb

tevékenység. _

4. A poszrkapitalista társadalom alternativája ugyancsak azt jelenti, hogy a háztartási szektor lesz a társadalommeg- határozója, de amelyben még a piacgazdaságis jelentos sze-

SZEMLE

1011

repet fog játszani. Ez a formáció kettős gazdaság lesz, amely hivatalos és nem hivatalos szektorból áll.

A szektorszemléletű társadalmi modelleket követően a szerzőa fejlődési alternativákata nö—

vekedés és a társadalmi egyenlÖSég alapján

elemzi. (86—102. old.) A növekedés lehet gyors vagy lassú, és a társadalomban lehet egyenlőség vagy egyenlőtlenség. Ezt a lehetseges négy (ZX 2) variációt a szerző három világnézeti

irányzat (konzervatív, reformista és radikális)

szerint kombinálja. E három nézőponttal és az előbbi négy fejlődési főiránnyal a szerző 12 al-

ternativ forgatókönyvet állít össze és elemez,

amelyekben külön részletezi az iparosodott

Észak és a fejlődő Dél várható társadalmi-gaz—

dasági pozícióit. A 12 táblába foglalt fejlődési

korfák bemutatása meghaladja az ismertetés

kereteit.

Lényegében az előbb elmondottak érvénye—

sek az 5. fejezetre is, amely az egészségügy pél-

dáján mutatja be a fejlesztés alternativ útjait.

(103—116. old.) A fejezetet a következő megálla—

pitás vezeti be: ,,A látszólagos gazdasági stabi- litásra törekvés, a permanensen taktikázó ,tűz- oltó' lépések áradatában tartós károsodás ve-

szélyének tettük ki legértékesebb vagyonunkat,

a népességet." (103. old) Ezt a szerző meggyő—

ző statisztikai adatokkal bizonyítja. A válság—

ból való kiútra három választási lehetőséget ja- vasol. A mai ,,egészségtelen" helyzet szinten tartásához — Gidai Erzsébet szerint — a nemzeti

jövedelem évi 1—2 százalékos növekedése ele-

gendő, a jelentősebb mértékű javuláshoz 2—4 százalékos, a nagymértékű javuláshoz viszont a nemzeti jövedelem legalább 4-6 százalékos emelkedésére lenne szükség.

Talán a legizgalmasabb a Társadalmi-gazda—

sági fejlődésünk feszültségi pontjai és a fejlődés

lehetséges alternatívái című 6. fejezet. ,,A feje—

zetben leírt modellvizsgálat a 80-as évek köze—

pén készült, s előrevetítette azokat a kritikus

pontokat, fejlődési formákat, amelyek a 90—es

évtized fordulóján bekövetkeztek, s amelyek az új évtizedben továbbra is időszerűek." — irja a szerző megjegyzésében. (116. old.) A csaknem négy évtized körülbelül 100 gazdaság— és társa-

dalomstatisztikai trendjéből és eseményrend—

szeréből felépített 120 X 120 elemes cross-impact mátrix—tábla segítségével a szerző rendkívül éles szemmel tudott következtetni az évtizedforduló válsághelyzetére: az eladósodási csapdára és a

hiperinfláció lehetőségét előrevetítő 15-30,

majd 1990—ben a 40—50 százalékos inflációra.

A 14 000 összefüggést tartalmazó modellt a szer- ző a következő alrendszerekre osztotta:

]. Világpolitika;

2. Világgazdaság;

3. Ertékrendszer;

4. Politikai mechanizmus;

5. Gazdaságirányitási rendszer;

6. A társadalom anyagi, egészségi és szellemi igényeinek kielégítése;

7. A társadalom közérzete;

8. A gazdasági fejlődést meghatározó tényezők.

A 6. fejezet elsősorban a fenti alrendszerek

fejlődését, alakulását elemzi, és a szerző megkí—

sérli a várható események prognosztizálását.

Mivel azonban a megkérdezett szakértők véle-

ménye a nyolcvanas évek közepéig ismert tren—

deken alapul (és maguk a szakértők is az akko- ri időszak szakemberei), a következtetések csak fő vonalaikban esnek egybe a magyar társada- lom és gazdaság jelenlegi helyzetével. Ezt az el—

lentmondást a szerző éppen a kölcsönhatás sa-

játos módszerének alkalmazásával ismeri fel, amikor is a különböző véleményeket ütközteti

egymással.

Az egyes kölcsönhatások figyelembevétele például jelentősen mérsékelte a legesélyesebb-

nek tartott feldolgozóipar fejlődését, és növel-

te az agrárágazat fejlődésének valószínűségét

(24 százalékról 49 százalékra).

,,Jó példa ez az alkalmazott viszonylag bo-

nyolult kölcsönhatásmódszer erényeinek de- monstrálására. A modell felszínre hozza gon- dolkodásunk rejtett inkonzisztenciáit: az egyes eseményekre egyedileg adott becsléseket a köl- csönhatások figyelembevétele nem igazolja visz—

sza. A logikai bukfenc azért következik be,

mert noha ismerjük korlátainkat, mégis valami olyasmit szeretnénk elérni, amit e korlátok nem

tesznek lehetővé. Az itt bemutatott probléma,

sajnos, nem csupán elméleti lehetőség, hanem vaskosan jelentkezett az elmúlt évek közgazda—

sági gyakorlatában is." (128. old.)

A szerző a 6. fejezetben és a kötet végső kő-

vetkeztetéseiben Záró gondolatok címmel a ha- zai adottságok jobb kihasználására hívja fel a

figyelmet. Teszi ezt annak ellenére, hogy a feje- zet bevezető bekezdéseiben elismeri, hogy ,, . . . a hetvenes évtized kihívásai jelentették szá—

munkra a legnagyobb gazdasági és társadalmi

kihívást, és ezek a kihívások s a rájuk adott Vá- laszaink hosszú távon meghatározzák társadal-

mi fejlődésünk irányát." (116. old.) E két axió- ma közti (látszólagos) ellentmondást a szerző azzal oldja fel, hogy a megoldást ,,. . . nem a

nemzetgazdaságon kívüli tényezőkben, feltéte- lekben kell keresni, . . . hanem a nemzetgazda—

ságon belül. . .". (143. old.)

A magyar társadalom és gazdaság mai hely—

zete visszaigazolja a szerző veszélyprognózisát és azt is, hogy ,,. . . az alternatívák megvalósí- tása előtt válságprogramként kell eladósodá-

sunk kérdését előtérbe állitani." (157. old.) Mert ,,. . . a hetvenes évek közepétől még viszonylag

magas növekedési ütemet alapvetően külső for—

rások egyre fokozottabb bevonásával és a tar- talékok gyorsuló felhasználásával lehetett biz—

tosítani." (116. old.)

A szerző zárógondolata azt az ,,igazságtalan"

helyzetet fejtegeti, amely szerint a 22 milliárd

dollár után fizetendő évi 1,5-2 milliárd dollár

kamatfizetéssel ,,. . . 2000-ig megközelítőleg 20 milliárd dollárt fizetünk vissza, és ettől adós- ságállományunk még csak nem is csökken."

(157. old.)

1012

SZEMLE

Nem igazán érthető, hogy a körülbelül 7 szá—

zalékos kamatot a szerző miért tekinti igazság—

talannak. Azzal a megállapításával viszont

egyetértek, hogy ,, . . . az adós és hitelező orszá-

gok együttműködésével egy átfogó adósságke—

zelő programot kell kidolgozni, amelybe bele- tartozik az adósságok fokozatos leirattatása is." (157. old.) Valószínűnek tartjuk, hogy a

szerző is tudja, hogy ilyen tervek voltak, van-

nak és lesznek is, de az is bizonyos, hogy az adósságszolgálati terhek könnyítésével nem el—

sősorban a magyar gazdaság helyzetén fognak

segiteni, hanem a nálunk sokkal szegényebb

fejlődő országokon, amelyeknek adósságállo—

mánya már meghaladja az 1200 milliárd dollárt.

; A tanulmánynak négy függeléke van:

1. A politikai fejlődés és változás megítélése a konzerva—

tiv, reformista és radikális jövőképekben;

2. A munka- és ipari szervezetről alkotott jövőképek;

3. A kölcsönhatás-mátrix;

4. A gazdasági modellezés módszere.

Külön meg kell említenünk a páratlanul gaz- dag irodalomjegyzéket, amely csaknem kétszáz jövőkutatással foglalkozó tanulmányra hivja fel

az olvasó figyelmét.

Dr. Nyilas András