A M. T. AKADÉMIA ÉRTEKEZÉSEK

ÉRTEKEZÉSEK

A T Á R S A D A L M I T U D O M Á N Y O K K Ö R É R Ő L .

K IA D JA

A M A G Y A R T U D O M Á N Y O S A K A D É M I A .

TIZENKETTEDIK KÖTET.

A II. O S Z T Á L Y R E N D E L E T É B Ő L

SZERKESZTI

PAUER IMRE

O S Z T Á L Y T IT K Á R .

A M. T. AKADÉMIA

FÓTITKÁU m i & é

B U D A P E S T . 1903.

B u d a p e s t, a z A t h e n a e u m r .-t. k ö n y v n j 'o m d á j a .

T A R T A L O M .

i i. in . í v . v .

VI.

V II.

v n i .

IX .

X .

i. szám . C arlyle T am ás tá r sa d a lo m -p o litik a i rendszere. S z é k fo g la ló é r te ­ kezés. Gaál Jenő 1. ta g tó l.

» A z au sztriai császári czím fö lv é te lé rő l. S z é k fo g la ló értek ezés.

Nagy Ernő 1. ta g tó l.

» H erod otos és A n y to s p sep liism á ja . Sehivarcz Gyula r. ta g tó l.

» É v tized ü n k egy en es a d ó r e fo r m ja ir ó l. Ráth Zoltán 1. ta g tó l.

» N ép sza porod ásu n k k érdése a X X . század küszöbén . Ráth Zoltán 1. ta g tó l.

> A ren d őrség term észete és állása szabad á lla m b a n . Concha Győző r. ta g tó l.

» A s o c io lo g ia sa rk tétele. Hegedűs Lóránttól.

> A z eg y h á zi házasságkötési j o g tö rté n e lm i a la p ja i. S z é k fo g la ló értekezés. R einer János 1. ta g tó l.

» A tá rsa d a lo m e rk ö lcsi p ro b lé m a . S z é k fo g la ló értekezés. Földes

Béla r. t a g tó l. .

» N ép esedésü n k k ú tforrá sa i a m ú lt század első feléb en . S zék­

fo g la ló értekezés. Thirring Gusztáv 1. ta g tó l.

É R T E K E Z É S E K

A T Á R S A D A L M I T U D O M Á N Y O K K Ö K É B Ő L .

• KIADJA A M A G YAR TIT). AKADÉM IA.

A II. O S Z T Á L Y R E N D E L E T É B Ő L

S Z E R K E S Z T I

P A U E R I M R E %

O S Z T Á I.Y T IT K Á R .

X II. KÖTET. 3. SZÁM.

S C H V A R C Z G Y U L A

REN DES T A G TÓ L .

(Olvastatott a 31. Tud. Akadémia II. osztályának márczius 6-iki ülésében.)

Á ra 40 kr.

B U D A P E S T . 1899.

É R T E K E Z É S E K

A T Á R S A D A L M I T U D O M Á N Y O K K Ö K É B Ő L

Első kötet. 1867—1870.

I. A z u z sora tö rv é n y e k r ő l. Szinovácz Györgytől. 1867. 17 1. lu kr. —

— II. A m a g y a r m ezőg azda ság . Keleti Károlytól. 1867. 19.1. 10 kr. — I II. A nem zet szellem i élete a p á r isi k iá llítá son . D r. Kőnek Sándortól. 1868. 42 1. 20 kr. — I V . A m a g y a r K o r o n a orszá g a in a k le g ú ja b b n ép esed ési m ozg a lm a i. D r. Kőnek Sándortól. 1868. 52 1. 20 kr. — V . J o g t u d o m á n y s n em zetgazd a ság tan . Kautz Gyulától. 1868. 38 1. 20 kr. — V I. A sta tistik a h iv a ta los és tu d o m á n y o s m ive- lése. Keleti Károlytól. 1868. 41 1. 20 kr. — V I I . A ró m a i j o g s az u ja b h k o r i j o g ­ fe jlő d é s . Pulszky Ágostontól. 1869. 27 1. 10 kr. — V I I I . (Janis. Rentmeister Antaltól. 1869. 116 1. 30 k r. — I X . Z á d o r G y ö r g y m a g y a r a k a d ém iai tag em lé­

k ezete. Tóth Lörincztöl. 1869. 26 1. 20 k r. — X . A törv én yk ez és re fo r m ja . Ökröss Bálinttól. 1869. 18 1. 20 kr. — X I . A bü n tetés ren d szerről álta lá b a n , k ü lön ösen a h a lá lb ü n tetésről P oros zorsz á g b a n . Csatskó Imrétől. 1870. 26 1. 20 kr. — X II . A b ir ó s á g i szerv ezet, k ü lön ösen a b ír ó s á g o k m ega lak u lá sa. Baintner Jánostól.

1870. 37 1. 20 kr.

Második kötet. 1870-1874.

I. A fog y a sz tá si eg y letek . D r. Vécsey Tamástól. 1870. 59 1. 20 kr. — II. A z e m b e r i ön tu d a t je le n fok á ról. D r. Barsi Józseftől. 1870. 27 1. 10 kr. — III.

K assa v á ros p a rk etk észitése a X V . század k ezdetén . Wenzel Gusztávtól. 1870. 43 1.

10 k r. — I V . E m lék b eszéd Császár F e re n c z tiszteleti t a g fö lö tt. D r. Suhayda Jánostól. 1871. 12 I. 10 kr. — V . S zem le a m a g y a r jo g á s z g y ü lé s e k m unkássága s ere d m é m 'e i felett. Tóth Lörincztöl. 1872. 88 1. 30 k r . — V I. M od ern alk otm á ­ n yos m o n a r c h iá i in tézm én y ek . Ladányi Gedeontól. 1873. 28 1. 10 kr. — V II.

E m lék b eszéd E a u K á r o ly H en rik felett. Kautz Gyulától. 1873. 16 1. 10 kr. - V III. A nem esség orszá g g y ű lési fe je n k é n t v a ló m egjelen ésén ek m egszűnése. Hajnik Imrétől. 1873. 18 1. 10 kr. — I X . A részv én y tá rsu la ti ü g y t ö r v é n y h o z ó i szem ­ p o n tb ó l. D r. Matlekovits Sándortól. 1873. 32 1. 10 kr. — X . M ezőgazd asági sta tistik a a n em z etk öz i k on gressu sok on . Keleti Károlytól. 1874. 32 1. 10 kr. — X I. A szék ely kérdés. Galgóczy Károlytól. 1874. 24 1. 10 kr. — X I I . A z em beri életta rta m és a h a la n d ósá g k iszám ításáról. 4 gra p h icu s ra jzza l. Körösi Józseftől.

1874. 52 1. 30 kr.

Harmadik kötet. 1875.

I. A k é n y sz e r -e g y sé g a csőd eljá rá sb a n . Apáthy Istvántól. 1875. 25 1. 18 kr.

— II. Q u etelet em lék ezete. Keleti Károlytól. 1875. 24 1. 10 kr. — I I I . M a g y a r­

orszá g n ép esed ési m ozg a lm a 18 64— 18 73-ban és a ch olera . Keleti Károlytól.

1875. 56 1. 40 k r. — IV . U ja b b a d a ta in k M a g y a rors zá g b ű n v á d i sta tistik á já b ól.

Kőnek Sándortól. 1875. 55 1. 35 kr. — V . A sta tistik a és a nem zetgazda ságtan k ö z ti v is z o n y a m ai k orban . Kőnek Sándortól. 1875. 26 1. 15 kr. — V I. E m lék ­ b eszéd S z ig e th i W a r g a J á n o s i, tag felett. Galgóczy Károlytól. 1875. 23 1. 15 kr. — V I I . S ta tistik a i ta n u lm á n y o k h a zá n k k özegészség i á lla p o ta felett. D r. TI eszelovszky Károlytól. 70 kr. — V I I I . V issz a p illa n tá s az e lő b b i m . k. cu riá n a k 17 24— 17 69-ki m ű k öd ésére. Wenzel Gusztávtól. 80 kr. — X I . E m lék b eszéd C sacskó Im re 1. tag fö lö t t. Pauler Tivadartól. 10 kr.

Negyedik kötet. 1876.

I. V issza p illa n tá s k öz g a zd a sá g u n k e g y n eg y ed századára. Keleti K ároly­

tól. 20 k r. — II. A z össz eh a son lító jo g t u d o m á n y és a m a g y a r m ag án jog.

Wenzel Gusztávtól. 25 kr. — I II. A sz ób eliség, k öz v etlen ség és n y ilv á n ossá g ren d szere a p o lg á ri törv é n y k e z é sb e n m a g y a r szem p on tból. Tóth Lörincztöl.

40 kr. — I V . E m lék b eszéd h o d o s i és k iz d ia i br. S ina S im on felett. Tóth Lörincztöl. 20 kr. — V . A z orszá g os j o g és a p articu la ris jo g o k k ö z ti v iszon y . Wenzel Gusztávtól. 60 kr. — V I. E m lék b eszéd S ze n tk irá ly i Z s ig m o n d lev.

ta g fö lö t t. Jakab Elek lev . ta g tó l. 40 k r. — V I I . A te le k k ö n y v i in tézm én y

H E R O D O T O S ÉS A N Y T O S P S E P H I S M Á J A

*

S C H V A R C Z G Y U L A

REN DES T A G TÓ L

(Olvastatott a M. Tud. Akadémia II. osztályának márczius 6-iki ülésében)

B U D A P E S T

K I A D J A A M A G Y A R T U D O M Á N Y O S A K A D É M IA

Budapest. A z Athenaeum r . t. könyvnyom dája.

Herodotos és Anytos psepMsmája.

A hagyományos tanokhoz szilárd kitartással ragaszkodó philolog-tudományosság egyik érdemekben gazdag kitűnősége:

v. Christ müncheni egyetemi tanár a maga »Geschichte dér griechischen Litteratur« czímű munkájának csak imént meg­

jelent 3-dik kiadásában némi gyöngéd helytelenítésben részesít engem azért, mert az athenei demokratiáról szóló művemben úgy fogtam föl Anytos psephismáját, mint nyilt tanúságtételét annak, hogy Herodotos nem kevesebb, mint 10 talantonnyi subventiót kapott az athenei államtól az ő történelmi művének megírásáért. Christ nem látszik különben ellenséges indulattal viseltetni irántam, mint ahogy ellenséges indulattal szoktak viseltetni orthodox szaktekintélyek oly szerzők iránt, a kik a saját buvárlataik révén új fölfogásnak igyekeznek tért nyitni a tudományban. Thukydides jellemzésére vonatkozó fejtegeté­

seimet még meg is dicséri a tudós müncheni tanár, azt mond­

ván. a művelődéstörténelmi és alkotmánytörténelmi mozzanatok elhanyagolását vetvén Thukydides szemére, h ogy: »Diese Schat- tenseite gut beleuchtet von Schwarcz, Die Demokratie I. Bd 421. ff.« (Christ, 341. 1.) Itt mellesleg említhetem csak föl, de mégis lehetetlen elhallgatnom, hogy Christ, ámbár művemet, illetőleg annak kötet- és lapszámát helyesen idézi, a nevem elé ezt a szócskát teszi, hogy »E d.«, mintha engem Eduárd- nak hínának. Valóban nem érdemelne ez a lapsus még említést sem, ha véletlenül nem léteznék egy Eduard Schwartz nevű tanár a giesseni egyetemen, a ki szintén mint én, görög dol­

gokról szokott írni. Nagyon érdemes philolog búvára a görög történelemnek és irodalomtörténelemnek; hogy csak egyet em­

É R T E K . A T Á R S . TU D . K Ö RÉBŐ L. X I I . K Ö T. 3 . SZ. 1 * 121

4 SCHVARCZ G YU LA .

lítsek, az ő Dionysios Skytobrachion-ról írt értekezésére, mint standard műre, vajmi gyakran hivatkoznak a philologok. de egyéb, számos értekezésére is. Jellemző tehát az a műgond hiány, a melyet Christ az által árul el, hogy a nevem elé az

»E d.« szócskát teszi: mert ez által az olvasót tűnődésbe hozza, hogy hát a Skytobrachionról írt értekezés szerzője, ez az Eduard Schwartz nem írt-e egy külön munkát, mint a hogy én írtam az athenei demokratiáról is? A z előszót elolvasván, csakhamar rájöttem, hogy nem maga Christ volt e részben hibás, hanem egyik tanítványa, valami Joseph Hirmer nevű fiatal ember, a kire Clirist, a saját szemeit kímélni akarván, föltétien bizalommal hárította át a művének végső nyomdai javítását.

Nagyon megbocsátható ennek folytán, ha Christ akkor is Ed. Schwartz-nak nevez engemet, midőn helytelenítőleg említi föl (335. 1.) az athenei demokratiáról művem 22. és köv., valamint 661. és köv. lapjait, a hol én azon állításomat igyekszem beigazolni, miszerint az A nytos psephismája Hero- dotost úgy tünteti föl, mint egy államilag díjazott történetíróját az athenei államnak, a művét pedig úgy, mint subventionált munkát. Christ szavai a következők: »Sclnvarcz macht gar in seinem E ifer gegen die Grrössen des Alterthums den Herodotos, weil er von A thén eine Belohnung von 10 Talenten erhielt, zum offiziösen Historiographen und sein W erk zu einer Sub- ventionsarbeit.« Clirist. midőn ekként helyteleníti kritikai eljá­

rásomat, nem gondolja meg, hogy részéről ugyan e helytele­

nítésnek kellett volna érnie a nagytekintélyű szakbuvárt:

Kirchhoff berlini akadémikust is; hisz Kirchhoff szintoly viszonyt lát mint én Herodotos és az athenei államhatalom akkori vezérembere: Perikies és ennek többségben levő pártja közt. Kirchhoff' szerint is azért írta úgy meg Herodotos az atheneiek viselt dolgait a persa háborúban, a hogy éppen megírta, mert hát temérdek pénzt kapott az athenei kormány­

tól, 10 talantont, vagyis 60,000 drachmát és hogy Herodotos még többet remélt az athenei állampénztártól művének még csak ezentúl megirandott szakaszaiért, a melyekben lejövén előadásában egész Perikies koráig, ezeii államférfiú szereplését szándékozott halhatatlanná tenni. M inthogy pedig időközben —

122

HERODOTOS ÉS AN Y TO S PSEPH IS3IÁJA. 5

részint a nagymérvű középítkezések, részint a háború költségei ugyancsak megcsappantották az athenei állam pénztárt: tehát Herodotos egyszerűleg félbenJiagyta a munkáját, nem lévén kilátása, ily körülmények közt, további subventióra. M indezt már Kirchhoff, a berlini akadémikus tanította és ugyan nem­

csak a berlini akadémia előtt tartott értekezéseiben, de az ő idevágó későbbi műveiben is.1)

No, de m in degy; ha nem is helyteleníti Clirist a berlini akadémikust Kirchlioffot azért, a mért engemet helytelenít:

én ez alkalomból mégis arra érzem magamat indíttatva, hogy tüzetes kritika alá vonjam, közvetlen forrástanúlmány alapján, azon érveket, a melyeket az orthodox — mondhatnám liyper- orthodox — tekintélyek, philologok és történészek annak le ig a ­ zolására szoknak fölhozni, hogy — miként ők velünk elhitetni szeretnék — Herodotosról még csak föl sem szabad tenni, hogy meghagyta volna magát vesztegettetni az ő történelmi munkájának a megírásáért az athenei államhatalom által.

H át az tagadhatatlan, hogy meglehetősen csekély azon adatkészlet, a melyet a kérdés földeríthetése végett a forrá­

sokból öszszeböngészhetünk:

A főhely a Plutarchosnak tulajdonított I hol r/;g "fhio-

S ó t o v ■/.axoti&ei.ag czimű munkában áll beszövegezve: őrt ukvzoi Sé/.a Talapra öojoeáv eXafisv .AihjVtZii 'Avvrov ro ijjt'j(piaua '/QUipavTog, di'ijo \4{hjv<üog ov t o j v rraotjuüjjutvoiv tv tciTOola, JívU.oq uoiy/.tv.-) — E zt megelőzőleg állanak néhány sorral feljebb a következő szavak — minden valószínűség szerint, interpolatio folytán — ak'ka t o í i t ó ys fjoíjlhl rőt 1HQodórqt

t o o í b/.dvt}v rl;v diaftoX>)v, i]v l'/ei xoXay.evaag rovg ^/líhjvaLovq, UQyvoLov t t o I Í i /.u/jüv 7TUO avTwv.

’ ) A b h a n d lu n g e n d ér k ö n ig l. p reu ssisch en A k a d e m ie d ér W is sen - sch a ften 1873— 4. Ü b er d ie E n tsteh u n g szeit des H e r o d o tisc h e n G esch iclits- w e rk e s 1878. — V g l. B auer, D ie E n tste h u n g des h e r o d o tisc h e n G esch ich ts- w erk es 1878 ; — A m m er, H erod . B al. q u o o r d in e lib r o s co n scrip se rit.

1881. — S tra u b in g er P r o g r . Ü b e r d ie R e ih e n fo lg e u n d Z e it d ér A b fa s - su n g des h erod ot. G esch ich tsw erk es 1889. M in d ezen u t ó b b i b u v á rló k , bá r lé n y e g ile g eltérn ek is K ir c h h o ff v é g e re d m é n y ile g k ife jte t t n éz eteitől, v o lta - k ép en m ég is n a g y o n is elég ség es a d a to k a t sz olgá lta tn a k u g y a n a zon ir á n y ­ ba n , a m ely b en K ir c h h o ff a m a g a th e o re m á já t fö lá llít o t ta .

*) D e H e r o d o ti m a lig n ita te c. 26.

123

6 SC H V AR CZ G YU LA.

Ezenkívül még csak Eusebios adata értékteljes; Eusebios ugyanis a 83 Olympiasnak 3-dik, illetőleg 4-dik évére teszi az A n ytos psephismájának időpontját, vagyis 444-re, illetőleg 443-ra K r. e. M indjárt itt meg kell jegyeznem, hogy Eduard M eyer A nytos psephismájának epocháját jóval lejebb tolja, nevezetesen a peloponnesosi háború elejére helyezi át. Érvet e nézete mellett persze Eduard M eyer nem tud. már t. i.

számbavehető érvet nem tud fölhozni egyebet, mint az indít­

ványozó Anytosnak életkorát: ez pedig nagyon gyönge érv Eduard M eyer részéről: mert ez az egész érv Eduard M eyer- nek azon hypothesisén alapszik, hogy ez az A nytos nem lehet más, mint éppen csakis az az Anytos, a ki Sokrates ellen az ismeretes vádat emelte.

Hát ezen két forráson — a Jhol ríjg ‘ H ooSórov y.axoti-

&eiaq és az Eusebiosnál található chronologiai adaton kívül mindaz, a mit Lukianosnál (Herod. I,) Suidasnál (Oov/.vSi-

§>!?), Marlcellinosnál (c. 54), Photiosnát találunk, mindez ré­

szint mellékkörülményeket érint, részint pedig legendaszerű fölcziczomázása és elferdítése az Odeionban történt fölolvasásra vonatkozó híradásnak, — hogy Thukydides mint még siheder lett volna jelen az Olympiákon, a hol azután könyekre is fakadt volna azon nagyszerű hatástól, melyet Herodotos föl­

olvasása rá és a közönségre gyakorolt — ez utóbbi mondom, mind csak föleziezomázott ferdítés, a mint ezt már Dahlmann is kimutatta.

Ismételve hangsúlyozom, szerfölött csekély a kérdés meg­

oldására fölhasználható adatkészletünk. Egészen másként állana a kérdés már régóta, ha ránk szállott volna azon WíjcfLayáTuiv Ovva}'M'/?j, a melyben Krateros kiadta az athenei ekklesia mindazon néphatározatait, a melyeket az athenei állami levél­

tárból összegyűjtögetett, •— vagy ha még olvashatnók a maga egészében Diyttos athenei történetírónak azon munkáját, a melyből Phttarclios, vagy ha L'űim eyer1) kritikája daczára még mindig azon nézethez ragaszkodnék valaki, hogy e könyv, e nevezetes, ép oly elme éllel, mint táglátkörű olvasottsággal

') L a h m ey er, D e lib e lli P lu ta rch e i qu i d e m a lig u ita te H erod oti in s e rib itu r et a u cto r ita te et au ctore, G ö ttin gen , 1848 ; H o l z a p f e l , P hilol.

42, 23 k öv .

1 2 4

HERODOTOS ÉS ANYTOS PSEPH ISM ÁJA. 7

írt, tartalomdűs könyv csakugyan nem magát Plutarchost vallja szerzőjének, — hát mondjuk Pseudo-Plutarchos a U tol T>ig '‘H qoS otov y.ay.oíjdúaz-hím csak pár sort tartott fönn az Anytos-fé\e psephismára vonatkozólag. — Krateros személyi­

sége éppen nem áll ugyan tiszta, világos körvonalakban előt­

tünk. M ég azt sem tudjuk egész bizonyossággal, hogy ő volt-e az a Krateros, a kit mint Antigovos Gonatas féltestvérét említi Phlegon *) Trallesből, H adrian fölszabadított irodalmár- kodó rabszolgája és így az ő idejekorát sem vagyunk képesek kellő szabatossággal megállapítani.

D e annyi tény, hogy ama Krateros 321-ben született K r. e.

és 265-ben K r. e. halt el. Tény az is, miszerint Krateros a maga gyűjteményének harmadik könyvében foglalkozott az athenei történelemnek 465 és 439 közé eső eseményeivel, még pedig, miként Krech 2) kimutatta, oly módon, mint gyűjtemé­

nyének többi könyvében is, t. i. hogy minden egyes psephisma szövege mellé, melyet chronologikus rendben közölt, odamel­

lékelt nem csak commentárt, de bizonyítékokúi többé-kevésbé hiteles okmányokat is. A zért mondom, hogy » többé-kevésbé hiteles«, mert Plutarchos a K im on életrajzában8) az úgyneve­

zett K i inon-féle békeszerződés tartalmát arra való hivatkozás­

sal jelzi, hogy Krateros gyűjteményében is ugyanezt mondják a békeszerződés egyes czikkelyei. M ár pedig a Kimon-héke- kötésének okmánya, újabb kutatások alapján, apokryphnek bizonyult és így Krateros-ra is rábizonyúlt, hogy ebben az esetben nem járt el kellő kritikával.

Igen ám, de csak is ebben az esetben, jelenlegi tudomá­

nyunk szerint: mert a legújabb kritika constatálja, hogy K ra ­ teros közvetlenül magából az athenei állami levéltárból merí­

tette a maga okmányait.

A z most már tehát a kérdés, hogy nem merítette-e Diyllos, a Plutarchos által megdicsért történetíró, az ő híradá­

sát A nytos psephismájáról a Krateros gyűjteményéből?

') Phlegon de Mirab. 32.

a) Krech, De Crateri ipr^iofjáiwv ovvaytoyri 1888. Cobet, Ad Crateri

<f rif Ltiuu ron ovvayuiyíjv, Mnemosyn. X. F. I. 1873.

3) Plut. Cím. 12.

1 2 5

8 SCHVARCZ G Y U L A .

Minden oda mutat, liogy Diyllos nem támaszkodott Kraterosrci, hanem közvetlenül merített az athenei állam­

levéltárából.

M ert ha Diyllos az ő híradását Plutarchosnál, vagy Pseudo-Plutarchosnál, már t. i. a Jlf.oi rijg ‘ T I q o S ó t o v xaxot;- freíag szerzőjénél a Krateros psephisma-gyűjteményéből merí­

tette voln a: hát ezt bizonyára jelezte volna a / hói rijg ‘Hoo-

S ó t o v xuxoti&eíag szerzője: akár Flutarchos, akár valami

Pseudo-Plutarchos írta is ezen ira to t: mert mind a kettő ismerte és használta is a Krateros gyűjteményét, sőt Plutar- chos egyenesen rá is utal, a hol csak teheti, e gyűjteményre.

Pedig Lalim eyer1) vindicatiója óta azt, hogy nem Plutarchos,.

hanem valami Pseudo-Plutarchos írta a ^{I h o i} ri;g í H o o 8 ó t o v

'/.(ty.oi;ihiccg-t, kimutatnia még senkinek sem sikerűit. Különben is Diyllos virágzása a K r. e. 330 és 290 közé esik, Krateros pedig 321-ben csak született és 265-ben halt meg. A való­

színűség tehát a mellett van, hogy Diyllos előbb írta meg az ő művét, mint Krateros és így nem is állott módjában az utóbbinak a munkájából merítenie. Mttller a »Fragmenta Historiconim Graecorum« II. kötetének 360-dik lapján azon nézetének adott kifejezést, hogy miután Diyllos az ő elbeszélő szövegét csak a 357-diki év eseményeivel kezdi, tehát az A n y ­ tos psephismájáról szólló híradását csakis művének ügooífuov- jába szúrhatta bele. Ez valószínűnek látszik, habár e kérdést a Krateros-féle gyűjtemény éleselmű búvárának, Krech-nek sem sikerűit még kitisztáznia. Legyen b árh ogy: akár a szövegben, akár a bevezetésben állott is a Diyllos híradása erről a neve­

zetes psephismáról, az a kritikára nézve irreleváns; a fő az, hogy ez a híradás nem csekélyebb történetírótól származik, mint athenei D iyllos: oly történetírótól, a ki tekintélyben állott az ódon görög, majd pedig a római irodalom előtt, és a ki mint athenei állam-polgár, hozzá is férhetett az athenei állam- lévéltárhoz.

H ogy pedig Diyllos athenei volt és mint történetíró csakugyan tekintélynek örvendett az ódonság előtt, ezt nem­

csak Cicero és Plinius szavaiból értjük meg, de magából a

3) L ah m ey er. i. h.

1 2 6

HERODOTOS ÉS AN Y TO S PSEPH ISM ÁJA. 9

JJeol ríjc ‘ Nooiíó rov xay.O)i&eíaq czímű iratból is, a hol szórúl- szóra ez áll róla, hogy ár>)o ’A ő ’tjvcaog ov t ü iv rrao>;u£/.ijutvo)i' év la rooú i,1) vagy is, hogy D iyllos azon történetírók közé tartozott, a kiknek a szavahihetősége minden kétségen felül áll.

K utattak a ránk szállott irodalmi hagyatékon belül egyes búvárok a legkülönbözőbb irányban, csakhogy valahol újabb nyomaira akadhassanak az A nytos-féle psephisma emlékezeté­

nek. Átvizsgálták még a komikosok töredékeit i s : hátha valami pajkos czélzást találnának egyikben vagy másikban ama bizo­

nyos 10 talantonra és azon előzményekre, a melyek után eme 10 talanton H erodotos ölébe hullott? No, ez ugyan felesleges fáradság v o lt: mert láttuk, hogy minő alakot csinált Aristo- plianes magából Sokratesböl, és ha Lysiasból megérthetjük is, miszerint éppen nem követett el Aristophanes valami nagy igazságtalanságot azon a hórihorgas madárijesztő alakon, ezen a vallástalan, zenerontó fűzfa-költőn, Kinesiason, midőn őt annyira kigúnyolta a szinpadon: Euripidest mégis csak egé­

szen más világításban látja mamár az irodalomtörténet, mint ahogy őt Aristophanes a »_Be7cᣫ-ban festette. Nem tud­

hatni tehát, hogy vajon minő kritikai értékkel bírhatnának a komodia természeténél fogva az oly adatok, a melyeket vala­

mely komikos ránkszállott töredékében az Anytos-iéXe psephis- mára vonatkozólag találhatnánk. A komikosnak nem lehetett az a czélja, hogy rendszerint szem előtt tartsa a történelmi igazságot, mint helyesen jegyezte meg már M üller-Strübing:

nem, a komikosnak első sorban csak az lehetett czélja, hogy megnevettesse a színházi közönséget. H ogy mennyire nem lehet komolyan venni a komikosok töredékeiben mutatkozó irodalom ­ történeti mozzanatokat, az kiderül számos példából. Én itt csak egyet hozok föl. A középkomodia egyik kiválóbb szinköl- tője Alexis ALvos, czímű darabjában föllépteti Heraklest, a mint ezt azon nagyon is mulatságos töredékből látjuk, a melyet Athe- naiosnál olvasunk; és vájjon mit tapasztalunk ? Herakles L i- nossal, az ősrégi költővel folytat itt párbeszédet és ez alka­

lommal a párbeszéd folyamában oly görög költőket, epikosokat és drámaírókat emlegetnek, a kik majdnem ezer évvel éltek

’ ) H e r o d o t i M a l i g n i t a t e c . 2 6 . 1 27

1 0 SCHVARCZ G YU LA .

L in os legendaszerű ősrégi költő után. hogy a hitregeszerű alakot, H eraklest ne is említsem. íg y nemcsak Homeros mű­

veit és Hesiodoséit emlegeti Linos. hanem a Choiriloséit, és egyéb tragodiákat i s : •

— - B i fj X í o v

t V T iV & iV , OTÍ fiovhu, 7TaoÚ.<J)V rraocc'/.ccjí íirítr’ ávayvwOU, rrávvyt Siaoy.onuiv

u nó tüív i-^TtyoaiifHíTirJi’ uTüíua t í y.al oyokfj ( ’OQcpsvg tv e a n v , ‘H aíoSog, rga/ij/Síai

XoiQÍXog/'OfÁijQog, eni/cÍQiTa (jvyyoáuuuT a navToSaná.)

Mindezen költők műveivel kinálgatja Linos a vele társalgó Heraklest. és fölhívja őt, válaszszon e művek közöl magának olvasmányul, mert majd ebből fogja kitudni, hogy minő tárgy vonzza őt leginkább, s hogy minő irány felé hajlik az ő lelki természete ? H erakles választ is magának olvasmányt, de ko­

rántsem a fölsorolt költők művei közöl, hanem szakácskönyvet, Simos Technéjét, a mi nem egyéb, mint ox/jaQTvala, választja magának kedvencz olvasmányul:

zlu^ov, rí t a n ttoojtov ; íH(jay.X. — ’OxjjaQTiiaía,

w g T o v n l y o a u u a . A í v . (P ú . ó a o rj 6 g n g e i, t v S i f k o v , ög, TtaQEig t o o u v t u y o c í u K a r a , 2:Í/j o v T i y v t j v l'/ .a ^ tg . ’ )

H át ez olyasvalami, mint a mikor a Shakspere »T roilus and Cressida« czimű drámájában Odysseus a bikát vállán hordó Miiont emlegeti, a ki legalább is 700 évvel élt Odysseus után, hogy Agamemnonnak shaksperei szavait Aristoteles logikájáról ne is említsem.2) Szóval a komikosok töredékei mint történelmi forrás megbízhatlanok és éppen ezért fölösleges fáradság lenne az A n ytos psephismájának a nyomait nálok keresni.

’ ) A t h é n . D e ip n o s . I V , p . 1 6 4 . B . s) T r o ilu s a n d C re ss id a :

» U ly s s . — a n d f ó r t h y v ig o u r , B u l l - b e a r i n g M ilo h is a d d it i o n y i e l d T o s in e w y A j a x e t c .

1 2 8

HERODOTOS ÉS ANYTOS PSEPH ISM ÁJA. 1 1

D e térjünk vissza Anytos psephismájához. Ennek szöve­

gét a maga teljes egészében nem ism erjük; csak annyit isme­

rünk belőle, a mennyit abból a Ih o i rijg ‘HqoSótov y.ay.otj-

&euig szerzője föntartott. Plut archosnak. vagy lia úgy tetszik, Pseudo-Plutarchosndk immost jelzett iratában a következőket olvassuk:

őrt u s v to l 8sy.cc r á l a v r a

Swoeáv

eS

ávi]Q

V a g y is:

»A zt, hogy Herodotos tíz talantont kapott az athenei államtól Anytos indítványára ajándékúl, Diyllos mondja, egy oly férfiú, a ki athénei állampolgár volt és tekintélyben állott az ő szorgos gondossága folytán a történetírásban.«

Tisztán, világosan hangzik ez, sőt félreérthetlenül: Hero­

dotos 10 talantont kapott az athenei államtól Anytos inditvá- nyára, egy szavahihető történetírónak, Diyllos athenei állam­

polgárnak tanúságtétele szerént.

K i volt ez az A n yto s? A ki e 10 talantonnyi ajándé­

kot Herodotos számára az athenei éxxktiaia-u javaslatba hozta?

E zt közelebbről nem tudjuk. Ismerjük Anytost, Sokrates bevád- lóját, — ismerjük azt az A nytos nevű strategost is, a ki Aischines scholiastája szerént első Ízben kezdte megveszte­

getni a népbiróság esküdt biráit — ijo^aro 8 e t o v t o i o v t o v

ttqmzog 3Avvrog. Ismerünk azután egy Anytost, aki Andohides ügyvéde volt a n ^ l fJVOrqQÍojv-féle perben. (A n d oc II. 150) ismei'ünk egy másik Anytost, a ki Anthem ion fia v o lt ; erről az Anytosról olyasmit állit a Platón A n o Xoyía J S w x q ú ro vg-ának scholiastája, (p. 330) mintha azonos lett volna a Sokrates vádlójával, illetőleg föl jelentő jé vei, s azután hozzáteszi, hogy Theopompos komikos a lúriStg czímű darabjában és A r - chippos komikos az ’ / /í'/ík'-ben szintén megemlékeznek róla.

A Timokles ’I x ú q i o i aárvQoi czímű darabjában szereplő potro- bos halkereskedő Anytos, a ki Pythionikével szerelmeskedik, már semmiesetre sem jöhet itt szóba: mert hát Timokles a közép komédia költői közé tartozott és mint ilyen, leginkább csakis

’ ) D e H e r o d o t i m a lig n . c . 2 6.

129

1 2 SCHVARCZ G YU LA .

a saját kortársai közöl hozott mulatságos alakokat a színpadra, és így ez az Anijtos semmiesetre sem tehette az indítványt Herodotos érdekében. A z az A nytos pedig, a kit Lysias a maga beszédében Agoratos ellen mint Pliyle vidékén parancsnokló OToar>iyógt említ (c. 77) szintén nem igen lehetett azonos a mi Anytosunkkál, mert akkor, strategos korában a Pliyle melletti hadjárat alkalmával már nagyon öregnek kellett volna leunie, már pedig ebben az időben az atheneiek éppen nem szoktak nagyon öreg embereket a sereg élére állítani. Szintúgy aligha lehetett azonos a mi Anytosunkkál azon Anytos, a kire mint tanura hivatkozik Lysias, a gabnakereskedők ellen tartott beszédében. Ugyancsak életkoránál fogva alig lehetett azonos a mi Anytosunkkat az Isokrates (263, 18) által oly nagy befo­

lyású állampolgár színében föltüntetett és Thrasybidos-szál együttleg emlegetett Anytos sem.

A z általam immost fölsorolt Anytosokon kívül előfordúl a forrásainkben még több Anytos neve is: ámde ezekre még kevésbé lehet gondolni, mint a föntebbiekre.

A mi Anytosunkat leginkább a Sokrates vádlójával szeretnék azonosítani. íg y Eduard Meyer is, mint már emli- tém. Benső ok nem harczol ugyan más e fölvét ellen, mint az az egy, hogy Perikies párthivének kellett mindenáron len­

nie ezen Anytosnak és így nem tételezhetni föl róla, hogy képes lett volna évtizedek múlva ugyancsak ő Sokrates ellen oly otromba, culturellenes vádat emelni, — mondom, csak ezen egy benső ok harczol az említett két Anytos azonossága ellen : de igen is harczol ezen fölvét ellen a chronologiai valószínűt­

lenség. Herodotos ugyanis a maga készülő munkájából az Odeionban fölolvasott, A thén további dicsőítését kilátásba helyező részleteket 4 4 5 — 4-ben olvasta föl minden valószínű­

ség szerint és így Anytos psephismájának minden valószínűség szerént még ugyanezen esztendőben vagy legfölebb a követ­

kezőben kellett az ekklésia által megszavaztatnia. Ámde ha az indítványtevő Anytos a K r. e. 445— 4-dik évben csak 30 éves volt is, — pedig ennyi évesnek mint indítványtevőnek okvetlenül kellett már lennie akkor Sokrates elitéltetésekor, vagyis 399-ben K r. e. legalább is 86 évesnek kellett volna lennie, a mi teljességgel valószínűtlenné teszi a Sokrates vád-

130

HERODOTOS ÉS AN Y TO S PSEPH ISM ÁJA. 1 3

lójának azonosságát a 10 talantonos psephisma indítványo­

zójával.

De legyen bár hogy, ismételve hangsúlyoznom kell, hogy A nytos Perikies párthive, sőt bizalmas embere kellett hogy legyen, sőt azt mondhatjuk, hogy A n ytos Perikiesnek ez eset­

ben valódi politikai szócsöve v o lt : különben alig mehetett volna a 10 talantonra vonatkozó indítványa ebben az időben keresztül. Éppen Perikiesnek állott érdekében az ő barátját ily nagyszerű ajándékban részesíteni; nem pedig a Melesias fia Thukydides conservativ pártjának. Hisz Melesias fiának a pártja, valamint vezére is, nem a szellemi életre helyezte a fősúlyt, hanem a harczias erényekre, s a tornászat általi test­

edzésre. Melesias fia Thukydides egyebként ebben az időben már nagyon is háttérbe szőrűit Perikies előtt és száműzetése is körülbelől erre az időre esik.

De tekintsük csak ennek a szónak az értelmét SojQiav.

Aiscliylosnál a Ihiofitiű-tvg díff^amjg-ben (619), Sophoklesnél az Aíag-hsm (1032) szintúgy ajándékot, nevezetesen megtisz­

telő ajándékot, mint a német m ondja: »Ehrengeschenk«-et jelent, mint Herodotosnál (V , 23) és egyátalán az attikai pró­

zában. Platónnál a /ZoAtrsta-ban (V , 468) és a /Zotartxóg-ban (290. c) szintén; van azután jogi jelentősőge is, pl. Isaiosnál (1) és Demosthenesnél (27, 41 hsl. ö. 19, 171), a hol legatu- mot, hagyatékot je le n t; ez utóbbi jelentőségére azonban a (iiotirct szónak itt nem lehet gondolni, kapcsolatban az Anytos-féle psephismával; és így csak annál kell maradnunk, hogy Swgsáv annyit jelent, hogy ajándékképen kapta a 10 talantont Hero­

dotos az athenei államtól. Lysicisnál, (7, 4) szintén ezt jelenti a ÖMQeáv. Tehát ajándék, akár megtisztelő ajándék. Igen, de hát mért kapta az athenei államtól ezt a megtisztelő ajándé­

kot ? A szöveg belső összefüggése csak is arra enged követ­

keztetni, hogy az ő történetírói működéséért részésűlt ily aján­

dékban. Ám de Herodotos akkor, midőn ezen megtisztelő aján­

dékban részesült az athenei állam részéről: akkor ő még nem írta meg az ő művének azon könyveit, a melyekben a persa hábo­

rúk lefolyását beszéli e l ; művének ezen részét csak évek hosszú sora múlva írta m e g ; midőn ő az Odeionban művéből egyes szakaszokat fölolvasott, akkor ő csak mutatványként közölte

u SCHVARCZ G Y U L A .

ezt az athenei közönséggel: tehát a 10 talantonnyi ajándék nem lehetett ekkor még jutalom ; mert jutalmat csak egy már bevégzett tettért, egy már befejezett műért lehet adui valakinek, de nem munkaközben; azaz ajándék, a melyet munkaközben kap az író azért, hogy majd az egész munkát dolgozza k i : az ily ajándék nem lehet más, mint subventio.

A z athenei államjog műnyelvének - a mi tudomásunk szerint, volt ugyan megállapított kifejezése, volt bevett műszava ennek a fogalomnak, államháztartási fogalomnak a jelzésére, hogy

» rendelkezési alap« »D ispositionsfonds«; ez volt t. i. rá a műszó, hogy rö Skov, — a mint ezt többek közt Müller-Strü- bing is kimutatta. A »subventió fogalmának kifejezésére azon­

ban aligha állapított meg még műszót az athenei állam jog;

legalább mi ily műszót ma már nem ism erünk: a fogalom azonban megvolt tagadhatlanúl, ha a mbventiót más szóval fejezték is ki. ím e itt van ez a szó a szövegben: öwqeúv.

Ugyan nem jelezhették-e az atheneiek e Sioqecív szóval nem csak a már befejezett érdemtettre adott jutalmat, de egyúttal a subventiót is, a melyet a történetírónak még csak ezentúl kellendett a maga egészében megszolgálnia — ?

Minden oda mutat, hogy ez így volt. Más értelmezést nem is tűr a szöveg; minden más értelmezésnek képtelenségre, vagy legalább is csodával határos philologiai kalandokra kel­

lene vezetnie. M it mondanak már most az orthodoxok — P Azon hírneves tudósok közöl, a kik Anytos psephismájá- nak ilyetén értelmezését, különösen pedig a Kirchhoff nézetét a legerélyesebben visszautasították, főleg kettő érdemel ügyei­

met: Cárt Wachsmuth és Leopold von Ranke. Am az mint első rangú reálphilolog, Athéné város történetírója, s az »EirÜeitnng in das Studilim dér Altén Geschichte* J) czimű, jórészt hang­

adó munka szerzője; emez Ranke, az ünnepelt emlékű törté­

netíró, a ki csakis az ő magas életkorának utolsó éveiben kezdett ugyan tüzetesben a görög történelemmel foglalkozni, hogy azután az ő e részbeni tanúlmányainak eredményeit fiz ő » Weltgeschichte« -jében kifejezésre juttathassa, - de a kit más téren kivitt fényes sikereire való tekintetből valódi tekin-

■) L e ip z ig , H irzel, 1895.

132

HERODOTOS ÉS AN YTOS PSEPH ISM ÁJA. 15

télylyé akar emelni az orthodox kritika még a görög s a római történelem kérdéseiben, sőt még a római jogtörténelem kérdéseiben is. Hihetetlen és mégis lígy va n : nem csekélyebb római jogtudós, mint Karlowa, nem egy, hanem ugyancsak számos esetben idézi Ranke tanúságtételét a maga »Römischc Rechtsgeschichte«-jében.

Különben fölöslegesnek tartanám a más téren oly nagy érdemű Leopold von Bánkének a Herodotos számára megsza­

vazott 10 talanton kérdésében megírt fejtegetéseivel kritikai­

lag foglalkozn i; de miután a philologiai buvárlattól meglehetős távol állott Rankét maguk a philologok, már t. i. az orthodox philologok, erőnek erejével tekintélylyé akarják emelni a görög, római történelem kérdéseiben i s : tehát ezért mellőzhetlennek tartom megjegyzéseket tenni a Ranke állásfoglalására és fejte­

getéseire is.

D e vegyük e két tudós érveit rendre. Curt Wachsmuth könnyű szerrel vél végezhetni mindazzal, a mit Kirchhoff már ép oly tárgyilagos mint alapos és éleselmű kritikával kimuta­

tott. Oly feszélytelenséggel, mely már az irodalmi hősieskedéssel határos, ront rá Wachsmuth a nagy szakbuvárra, Kirchhoffra:

nem csekélyebb dolgokat mondván, mint a következőket:

»Kennen wir ja docli absolut (sic) nicht die Yeranlassung zu jener Gabe von 10 Talenten, die mán bei dem urkundlichen Charakter dér Meldung nicht wohl anzweifeln kann (oh etiva in Zasammenhang mit dér Kolonisation von Thurioi?) wáh- rend mit dér Abfassung seines Geschichtswerkes sie in V er- bindung zu bringen, das Unerhörte des Ver fali rens (sic) und die abenteuerliehe (sic) Höhe des Honorars geradezu (!) ver- bieten.« 1) Tehát ily érvelgetés alapján véli Curt Wachsmut ad absurdum vezethetni a szöveg nyilt értelmét. Nem tagad­

hatja a Diyllos híradásának kétségbevonhatlan hitelességét:

de azután ahhoz a fogáshoz folyamodik, hogy el akarja velünk hitetni, hogy nem Herodotos történetírói működéséről, Athén irányábani írói érdemeiről van itt szó, hanem egyéb másról lehet itt szó, pl. arról is, hogy azért kapott Herodotos 10

') E in le it u n g in d a s S t u d iu m d é r A lt é n G e s c h ic h t e . 5 1 2 . la p , 1. j e g y z .

1 3 3

16 SCHVARCZ G YU LA.

talantant az athenei államtól, mert részt vett Tliuriói gyar­

matosításában ! Szerénte irodalmi működés subventiójáról már csak azért sem lehet itt szó, mert hát az egész ekklesia- beli actus - már t. i. egy Írónak 10 talantonnal való tiszte­

letdíjazása — hallatlan eset lenne az athenei történelemben és a 10 talanton oly kalandszerűleg magas tiszteletdij lett volna, hogy már csak ezért sem lehet annak hitelt adni. Mindezt Curt Wachsmuth a vonal alatt, egy szerény jegyzetben, jelenti k i ; a szövegben egy szót sem szól sem Anytos psephismájáról, sem a 10 talantonról. M ég nagyobb tűzzel kel Leopold von Rcmke Herodotos megtámadott történetírói becsületének védel­

mére. O már egy egész csomó »érvet« eszel ki, vagy vesz kölcsön orthodox philologoktól annak a nézetnek a megczáfo- lására, hogy Herodotos azért kapott 10 talantot az athenei államtól, hogy magasztalólag írja az atheneiek viselt dolgait a persa háborúkban. Valóban érdemes egész terjedelemben kö­

zölni Leopold von Ranke védbeszédét az orthodox fölfogás mellett. Szavai így hangzanak eredetiben: »Nun hat ein alte- rer Historiker, welcher nicht ohne R u f (sic) für die Greschichte von A thén war, Diyllos erzáhlt, Herodot habé von dér Stadt (sic) von Athén durch Volksbeschluss die Summe von 10 Ta- lenten erhalten. Es findet sich nicht, bei welcher Veranlassung, ob etwa als Entschadigung (sic) weil er Halikarnass verlassen (sic) hatte, oder als Beihülfe, weil er sich eben (sic) mit einer Kolonie nach Thurioi begab (sic), am allerwenigsten aber, dass mán damit Se Jwieich eleien iiber die athenische Politik (sic), die er in seine Geschichte verwoben, habé belohnen wol- len. In dér angeblich plutarchischen Schrift nsQt t i ‘Hqo-

§ótov •/.ay.o)]d'úaq, aus welcher wir die Stelle des Diyllos ken- nen, wird doch gegen eine solche Voraussetzung Protest (sic) erhoben, und zwar auch deshalb, weil in dem W erke Hero- dots Mancherlei vorkomme, was den Athenern uotwendig habé missfallen müssen (sic). Die kleine Schrift ist sehr ungerecht (!) gegen Herodot, und überaus schmáhsüchtig, aber jene (?) Voraussetzung (sic) erklárt sie doch mit dürren W orten für eine Verleumdung. c. 2 6 : tovto (3o>id'eÍ tío A ÍooÖótio iroog ixeív7\v ri]V Öi,u;io).i)v, ijv t / u y.o'/.ay.tvoag rovg Aő'iívcáovg, UQ/LQIOV n olil Xafíeiv TZUfJ CCVTOJV.« ■

HERODOTOS ÉS ANYTOS PSEPH ISM ÁJA. 1 7

Leopold von Ranke tehát constatálja, hogy egy az athenei történelemre nézve nem minden hírnév nélküli régibb keletű történetíró, már t. i. Diyllos azt beszéli, hogy Herodot nép- határzat folytán 10 talantont kapott Athéné városától. (Nem az athenei államtól — Staat -, hanem A théné városától Stadt — ). D e azután nyomban hozzáteszi, hogy »nem lehet nyomára akadni, hogy minő alkalomból, minő indokból kapta H erodot ezt a 10 talantont Athéné városától; és azután egész ártatlan képpel kérdezi, — vájjon nem-e azért kapta Herodot ezt a 10 talantont, mert hát odahagyta HaVűcarnassost, - vagy talán segítségül kapta azért, mert ő is éppen részt volt veendő Thurioi gyarmatosításában ? D e már azért bizonyára semmiesetre sem kapta ezt a 10 talantont, mert állítólag hizelgőleg nyilatkozott az athenei politikáról az ő történelmi munkájában, s mintha ezért akarták volna őt ezzel a 10 talan- tonnal megjutalmazni — teszi hozzá egész emphasissal — meg­

jutalmazni. Hisz, teszi hozzá folytatólagos emphasissal Leopold von Ranke, — hisz a Plutarchosnak tulajdonított J h ol rqg

lHooSótov y.cc/.orJhíuQ czimű iratban egyenesen tiltakozás van emelve egy ily föltevés ellen ;• és ugyan már csak azért is, mert hát Herodotos a maga történelmi munkájában sok olyast is mond, a mi lehetetlen, hogy visszatetszést ne keltett volna az Atheneieknél! Ez a kis irat — már t. i. a /h o l rJJg íHqo- S ó t o v xaxoti&eiag — nagyon igazságtalan Herodotos iránt, s nagyon szereti — a gyalázkodást: de már azt a föltevést, hogy az ő történelmi művének megírásáért kapta volna Hero­

dotos azt a 10 talantont, — no, ezt a föltevést ez a kis irat mégis száraz szavakkal rágalomnak jelenti ki.«

íg y Leopold von Ranke,

M ielőtt e két hírneves tudósnak - Curt Wachsmutnak és Leopold von Rankének — ezen érveit tüzetes bírálat alá vonnám, lehetetlen meg nem jegyeznem, hogy Leopold von Rankének föntebbi szavai már egymagukban véve is nagyon jellemzők — a mennyiben már a kifejezések is, a melyeket használ, nagyon is elárulják az irányzatosságot az ő állásfog­

lalásában. A rra nem fektetek érdemleges súlyt, hogy ő azt írja,- miszerint Athéné városától — von dér Stadt, von Atlien

ÉRTEK. A TÁRS. TUD. KÖRÉBŐL. X II. KÖT. 3. SZ. 2 1 3 5

18 SCHVARCZ G YU LA .

és nem azt mondja, hogy vöm Staate Athén kapta Hero­

dotos a 10 talantont, — hisz Leopold von Ranke, a hol csak lehetett, a lehető legóvatosabban került minden újítást, még a nyelvezetben is — miután pedig három emberöltővel ezelőtt a philologok és egyátalán a német tudósok nem azt szokták mondani, hogy dér Staat Athén, hanem elég hibásan még akkor is, midőn az egész athenei államról, B rau ron és Acliar- nai állampolgári jogokat gyakorló lakosait is beleértve, és néni csupán Atlien városról, Theseus és Kekrops városáról volt szó miután mondom, két-három emberöltővel ezelőtt a phi­

lologok és egyéb német tudósok folyton csak Athene-városról.

Stadt Athénről beszéltek: tehát a czéltudatosan conservativ hajlamú Leopold von R a nke élte utolsó lehelletéig mereven és megtántoríthatlanúl ragaszkodott a Stadt A thén kifejezés­

hez, — mintha csak attól tartott volna, hogy Stadt helyett Staat-ot írni, még akkor is ha kell, éppen oly veszedelmes újítás fogott lenni, mint a minőt hajdan P h ryn is hozott be az ő trilláival — xlúoac, — Platón szerint a görög zenébe.

Pedig hát az ily merev ragaszkodás egy ily hibás kifejezéshez, midőn az athenei államhatalmat képviselő ly.y.h;oía által H e­

rodotos javára hozott psephismáról van szó, legalább is az államjogi szabatosság rovására esik ; no de mondom, nem helyezek érdemleges súlyt Leopold von B ánkének ezen conser­

vativ kedvtelésére. De azt már igenis érdemleg is helytelení­

tenem kell a legnagyobb mértékben, hogy Leopold von R anke ezt a kifejezést használja, hogy — »dass mán damit Schmei- cheleien über die athenische Politik (sic), die er in seine G e­

schichte venvoben, habé belohnen wollen.

Mintha mindazon kritikailag eljáró búvárok, a kik éppen a 10 talanton miatt nem akarnak, mert nem tudnak vakon hinni Herodotos történetírói részrehajlatlanságában, azt állítot­

ták volna, hogy ezért a 10 talantonért Herodotos az atheneiek politikáját magasztalja vala oly szertelenül, merő hízelgésből, ily módon akarván utólag megérdemelni a neki megszavazott ormótlan nagy pénzöszszeget. Félek, hogy maga Leopold von B an ké maga is jól, maga is nagyon jól tudta, hogy ilyesmit senki nem állított. Hisz nem az athenei állam politikájának a magasztalgatását vetik szemére Herodotosnak, — szó sincs

1 3 6

HERODOTOS ÉS ANYTOS PSEPH ISM ÁJA. 19

róla. Nem ezt vetik szemére Herodotosnak első sorban : hanem azt, hogy az atheneiek fegyvertényeit igyekszik hihetetlen dicsőít- getésben részesíteni a parsa háborúk leírása alkalmából. íg y pl. meseszerűleg nagyra teszi a persa sereg számbeli erejét, csakhogy annál nagyobb legyen az athenei sereg dicsősége a persa sereg fölött nyert csatatéri sikerek révén. Ksliayarsha (X erxes) király seregét pl. 5.283,000 főre teszi mindenestül, és ebből 1.700,000 gyalog combattanst meg 80,000 lovast e m lít: holott az egykori persa udvari orvos Ktesias öszszesen csak 800,000 főből álló persa seregről beszél — hogy W elz- hoffer, Belocli és Delbriick kritikai kutatásainak eredményét, a mely a seregszállító persa hajók csekély méreteinek tanulmá­

nyozásán alapszik, ne is említsem. Ezek szerint 4 5 — 55,000-re rúghatott a persa sereg számbeli ereje, vagy legfölebb 100,000-re ; a Maratlionnál küzdött persa seregről pedig azt az eredményt nyerték említett modern búvárok, hogy az semmi esetre sem lehetett nagyobb, mint a velők szemben állott athenei haderő.

Tehát az ily mesterkélt eulogistikus műfogásokról van szó, a melyekkel Herodotos az athenei haderő dicsőségét igyekezett a történeti igazság rovására is egész a hihetetlenségig emelni. — az ilyen műfogásokról volt és van szó, nem pedig arról, hogy Herodotos — miként Leopold von R a nke mondja - hízelgett az atheneiek politikájának. M időn tehát Leopold von R a nke mindezek daczára csak az atheneiek politikáját emle­

geti : magyarán szólva — másról beszél, mikor a bor árát kérik.1) A bb ól pedig, hogy Leopold von R anke a maga érvel-

*) A z a t h e n e ie k politikáját Herodotos m in d ö s s z e c s a k a z á lt a l m a ­ g a s z t a lja közvetve és e z t is c s a k a r é g i b b i d ő k r e v o n a t k o z ó l a g c s e le k s z i, m id ő n a Kleisthenes r e f o r m j á r a v o n a t k o z ó l a g a z t m o n d ja , h o g y —* a n o u - S a io v — A z Otanes b e s z é d é b e n a demos u r a lm á r ó l s z ó ló p a s s u s n e m t a r - t o z h a t i k e r o v a t a lá ; m e r t ez k é t é lű f e g y v e r , a d e m o k r a t i a e lfa ju lá s á r ó l s z ó ló r é s z e x f i a o i s — é p p e n n e m v á lv á n a z a t h e n e i e k d ic s ő s é g é r e . K ü lö n ­ b e n a z Otanes b e s z é d é b e n f o g l a l t á lla m f o r m a - j e lle m z é s t Herodotos, a le g ú ja b b p h i l o l o g i a i b u v á r l a t o k s z e r in t, c s a k ú g y v e t t e k ö l c s ö n v a l a m e ­ l y i k sophistá-tól, és í g y a z a t h e n e ie k a lig h a e z e n p a s s u s r a g o n d o lt a k , m id ő n 10 t a l a n t o n t s z a v a z t a k m e g Herodotosnak, m e r t h is z a k k o r a z o n s o p liis t á t is m e g k e l l e t t v o ln a ju t a lm a z n io k , a k i u g y a n - e t a n t m á r H ero­

dotos e lő t t is h ir d e t t e . H s l. ö . R e h m , G e s c h . d é r S t a a t s r e c h t s w is s e n - s c h a f t . 1 8 9 7 .

1 3 7 2 *

2 0 SCHVARCZ G YU LA .

getésében ily műfogásokhoz folyamodik, tisztán, világosan látható, miszerint e részben nem a tárgyilagos igazság kiderí­

tése lebeg a szemei előtt, hanem első sorban csakis az a törekvés sarkallja, miszerint mentül plausibilisebbé tehesse a conservativ fölfogás értelmében Herodotos hírnevének szeplőtlenségét.

Ám de összegezzük már most a két orthodox tekintély által fölhozott érveket és mondjuk el tisztán, világosan, hogy mért nem imponálhatnak nekünk mind ezen érvek a tudo­

mány jelen állásában.

A z ő érveik a következők:

1. Wachsmuth szerint hallatlanúl szokatlan, hihetetlenül szokatlan lett volna egy ily ekklesiabeli eljárás az athenei állam ban; teljességgel hihetetlen, hogy az athenei iy.y.hjúia ily kérdésekkel foglalkozott volna, mint a minőnek tárgyát képezte az A n ytos psephismája; lehetetlen, véli Wachsmuth, hogy irodalmi érdemek jutalmazása sorrendre kerülhetett volna az athenei exy.hjaia-bán. Valóban csodálatos, hogy egy oly alapos reálphilolog, mint Curt Wachsmuth, ily »én;«-vel egy- átalán még elő is tud állani. H át eltekintve a drámaköltők és különféle művészek nagymérvű állami megjutalmazásaitól, a melyekkel B öckh óta nem egy modern philolog foglalkozott — vájjon sohasem hallott volna Curt Wachsmuth arról, hogy H in­

ti árost, a magasröptű költőt az athenei b/.y.'h\aia nem kevesebb mint 10,000 drachmányi tiszteletdíjban, vagy ha úgy tetszik, jutalomban részesítette csak azért, mert Pindaros egy dithyram- bost írt, a melyben dicsőitő szavakkal üdvözli az athenei álla­

m ot? Soha sem olvasta Curt Wachsmuth ezen pindarosi sorokat:

w ral hiTtccgccl xal lodrécpavoi xal áoíöiyoi íEXhibog l'guaucc, y./.sivai ’A & á v ca !

És soha sem olvasta Curt Wachsmuth Isokrates Ih gi d v v i-

<Jóff£ü>e-ában, hogy csak azon két szóért, a mely Pindaros említett dithyrambosában előfordúl, csak ezért a két szóért,

‘EXXáSog l'guoua 10,000 drachmával jutalmazta és proxeniával Pindarost az athenei exxhioía — ? Igen, 10,000 drachmával jutalmazta e költőt csak azért, mert az athenei államot Hellas védbástyájának n e v e zte ?1) Sohasem olvasott erről Curt Wachs-

l) I s o c r a t . d e A n t id . 1G6.

138

HERODOTOS ÉS ANYTOS PSEPH ISM ÁJA. 21

m u th ? Hisz ott van ez szőrúl-szóra Isokratesn él: IHvSaoov u h 1 tov 7TOLtjT)]V oi 7tqo ytyovóreg vttso svög /uóvov őri-

ftarog, oti ti)v xó h v (már t. i. az athenei államot), iou a iia rijq 'E ’/j.cit)oq ojvoiiatsev, ovriog s riutjOctv uare xal ttoóS,ívov 7T0L))aua0'ca y.al Siogeáv uvoiaq avr<p Sovvcci íioa/uclg. — Ugyan, csakugyan soha sem olvasott erről Curt Wachsmuth ?

A Pindaros megjutalmaztatásával szemben tehát Curt Wachsmuth ezen »érve« egyátalán nem tehet számot a kérdés kritikai méltatásában.

2. De nem tehet számot Curt Wachsmuth második, u. n.

érve sem. E jeles orthodox szaktekintély ugyanis azt mondja, hogy már csak azért sem lehet hitelt adni a K irchhoffék nézetének, mert hát oly kalandosan nagy összegről van szó Diyllos híradásában.

10 talanton, — hát biz ez rengeteg nagy összeg, tagad- hatlamíl, az akkori viszonyokhoz képest.

Tíz talanton, az annyi mint 60,000 drachma. E bben az időben 1 obolosért eleséget lehetett vásárolni, hogy belőle egy ember egy egész napra elég ételt készíthetett m agának: tehát Herodotos -akkora összeget kapott, hogy ezen az áron 360,000 ember szerezhetett volna magának egész napra való eleséget.

E bben az időben egy darab birka ára 10 drachma volt — nem többé csak 1 drachma, mint még Solon korában, Dem et- rios Phalereus szerént; — mondom, ebben az időben égj' birka ára 10 drachma volt; tehát azon az összegen, a melyet H ero­

dotos kapott, nem kevesebb mint 6000 darab birkát lehe­

tett volna vásárolni; a közepes ökör — nem az áldozatbemu­

tatásokhoz szükségelt dísz-ökör, a melynek az ára fölrúgott ekkor már 50, sőt 100 drachmára is, —• mondom, a közepes ökörnek az ára ebben az időben 30 drachma v o lt : tehát azon az összegen, a melyet Herodotos kapott, 2000 ökröt lehetett volna vásárolni. 600 drachmáért már lehetett ebben az időben Athenében egy nagyon tisztességes házat vásárolni: tehát azon az összegen, a melyet Herodotos kapott, nem kevesebb, mint 100 házat lehetett ebben az időben Athenében vásárolni.

A legfényelgőbb athenei háztartásnak összes bútorzata és egyéb berendezési készlete 1000 drachmába került csak ebben az időben A th en ében : tehát azon a pénzen, a melyet Herodotos

1 3 9

2 2 SCHYARCZ G YU LA .

kapott, nem kevesebb mint 60 legnagyszerűbb házat lehetett volna ebben az időben Athenében a legfényesebben bebtítorozni és egyébként is berendezni.1) 10 talantonon 6000 athenei tértit lehetett volna tisztességes felsőruhával — ihouig — ellá tn i; és miután a leggazdagabb athenei nők összes ékszerei egy-egy családban nem igen rúgtak többre 5000 drachma értékn él: tehát a leggazdagabb 12 athenei delnő összes éksze­

reit meg lehetett volna a 10 talantonon vásárolni. Timotheos 17 talantont örökölt atyjától K onontól és úgy L íjsias2) mint Demosthenes tanuságtétele szerint ezért a 17 talantonnyi örökölt vagyonáért már a leggazdagabb emberek közé számították A th en ében ; többet mondok, a leggazdagabb athenei állampol­

gárok közé számították már Nikeratost, Ni kiás fiát is, a ki pedig atyjától csak 14 talantont örökölt.

ím e m. tisztelt akadém ia!

14 talanton örökölt vagyonnal már a leggazdagabbak közé tartozott ebben az időben Athenében az em ber; minő roppant nagy lehetett tehát az értéke azon 10 talantonnák, melyet H e­

rodotos az athenei államtól k a p o tt! Nem örökölt vagyon, nem összes tőkeérték volt ez, hanem csak subventio vagy ha úgy tet­

szik, irói borravaló! A Herodotos számára A n ytos psephismája alapján megszavazott 10 talanton vagyis 60 ezer drachma tehát nagy volt, ormótlanül nagy volt: ámde azért mégsem mondhatni, hogy már maga az összeg nagysága hihetetlenné teszi a Diyllos egész híradását. Hisz Isokrates tanuságtétele szerint Pindaros nem kevesebbet mint 10,000 drachma tiszteletdíjat kapott az athenei államtól csak azért, mert egy rövid dithyrambost irt, a melyben e két szó fordúlt elő, hogy

''EkXáSog l'oHűuu

H a Pindaros ezért 10,000 drachmát kapott az athenei állam tól: hát akkor csak természetesnek találhatjuk, hogy Herodotosnak 60,000 drachmát szavaztak meg egy egész nagy történelmi munkáért. .Tói mondja a müncheni egyetem nagy­

érdemű tan ára: Wülielm v. CJirist, hogy Perikies mozgatta itt az indítványozó Anytost, mert mint messzelátó államférfi,

*) H s l. ö . B ö c k h , S ta a ts h a u s h . tí. A t h ., B e lo c h és C o r s e t t i m . 2) L y s ia s A r is t o p h . 39 k o v . D e m o s th e n e s A p h o b . I, 7 k o v .

140