Nincs, ezek szerint semmiféle állandó és kivételeket vagy eltéréseket kizáró norma az elintézések mikéntjét il- letőleg sem anyagi, sem alaki vonatkozásban, holott a bü- rokratizmustól való legmesszebbmenő óvakodás mellett is ekkora liberalitás mégis rossz következményekkel járhat.
De noha ily módon a regisztrálás, az ügyek könnyű fel- lelhetősége rendkívül meg van nehezítve, mégis talán sehol annyi nyomtatvány, kimutatás, kérvény, bejelentés annyi példányban nem kívántatik, mint a Bank előtt folyó eljá- rásokban.
Végül nincs szervezeti lehetőség a kétségtelenül mindig előfordulható tévedések és hibás elintézések orvoslására, kivéve a Bank alkalmazottainak igazán elismerésre méltő előzékenységét, ügyszeretetét és szaktudását,
Jogorvoslati rendszer szempontjából azonban ez idális
megoldásnak még sem mondható. (Folytatjuk.) Dr. Prosztvimmer Béla.
J O G A L K O T Á S ,
Időszerű váltójogi kérdések. A külföldi fizetési eszkö- zökben meghatározott tartozások kifizetését korlátozó kormányrendeletek hatása sokféleképen és sok gazdasági területen jelentkezik. A z idő múlása nemcsak újabb és újabb hatások felismerését teszi lehetővé, de maga is közre- játszik a hatások előidézésében.
Itt vannak mindjárt a külföldi pénznemre kiállított váltók. Komplikációk nélkül való egyszerű esetet veszek alapul. A z adós nem vitás tartozása biztosítására angol fontra szóló váltót adott. A váltó lejáratát 1933. január 10.
napjára töltötték ki. A z adós résztörlesztéseket teljesített pengőben, mely résztörlesztések a Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamjegyzését véve alapul, megfelelnek a váltóban kitett fontösszegnek. Az adós ennek tudatában már a lejáratot megelőző hónapban beszünteti fizetéseit.
A hitelező a posta útján hozzájuttatott pengőösszegekét természetesen elfogadta. E fizetésekkel azonban nem érzi .. magát kielégítve.
A hitelezőnek bizonyos tekintetben igaza is van. A z adós ugyanis a hitelezőnek fonttal tartozik. Tartozását te- hát fontban köteles megfizetni. A fennálló jogszabályok szerint azonban jogosítva van arra, hogy e fontértéknek megfelelő hazai pénznemben fizessen.
A z utolsó évtized joggyakorlata oda fejlődött, hogy a külföldi pénzértékben meghatározott pénztartozás átszá-
itatásánál más megállapodás hiányában az az árfolyam irányadó, amelyet a fizetés idejében jegyeztek (P. H. T.
764.), tekintet nélkül arra, hogy a tartozás számolási érték meghatározása céljából, vagy effektív fizetés végett van külföldi pénznemben kifejezve.
Ez a joggyakorlat azt célozza, hogy a hitelező a kül- földi fizetési eszköz valóságos értékét kapja meg, azaz, Eogy módjában álljon, hogy külföldi valutaszükségletét a fizetés napján veszteség nélkül beszerezhesse.
Azonban a 4500., 4550., 6900/1931. M. E. számú és ezekkel kapcsolatos rendeletek hatálya alatt a hitelezőnek nem áll módjában, hogy pengőértékben kifizetett követe- lését a fizetés napján a kikötött külföldi fizetési eszközre átváltsa. Nem állapítható meg tehát, hogy vájjon az adós által pengőben kifizetett összeg a fizetések napján érvényes tőzsdei fontárfolyamnak megfelel-e, vagy sem.
A hitelezőre nézve fennáll tehát az a veszély, hogy a /külföldi pénzforgalom kötöttségének megszűnésekor csupán jelentős veszteséggel szerezheti be az effektív fontot, de fennáll az a veszély is, hogy az adós tartozását jelentéke- nyen túlfizette.
Mindez természetesen elkerülhető lenne, ha az adós által pengőösszeg a Magyar Nemzeti Bank hivatalos kur- zusán beváltható lenne.
Ilyen körülmények között logikus és jogos a hitelező- nek az az eljárása, hogy a pengőértékben történt fizetést nem fontkövetelése kiegyenlítéséül, hanem csupán e követe- lése fedezetéül fogadja el, mellyel a külföldi pénzforgalom korlátozásának megszűnése után lesz módja elszámolni,
akkor tehát, mikor az első tőzsdei fontjegyzés alkalmával nyilvánvalóvá lesz az, hogy az adós részéről kifizetett pengőösszegek milyen fontértéket képviselnek.
Ugyanez az eset áll viszont a fontbetevőre is, ki betét- jét fontértékben igényli. Nincs ugyan akadálya annak, hogy a pénzintézet e betétre pengőkivéteket folyósítson, de a végleges elszámolás csupán a már idézett rendeletek hatá- lyának megszűnése után történhetik, mert a betevő más megállapodás hijján jogosult arra, hogy annyi pengőt köve- teljen, amennyi pengő ellenében kivétjének megfelelő való- ságos fontot szerezhet be, feltéve, hogy indokolt fontigény- lésének a Magyar Nemzeti Bank eleget nem tesz, amikor is módjában áll, hogy fontszükségletét hivatalos árfolyamon beszerezhesse.
Most pedig térjünk vissza a váltóval biztosított font- hitelezőhöz. Ez a mi hitelezőnk meg van arról győződve, hogy a pengőben fizetett összegek nem fedezik az ő font- követelését, sőt bizonyosra veszi, hogy az adós további
jelentékeny pengőösszeggel tudja csak tartozását rendbe- Tiozni. Mi viszont a hitelezőnek ezt a hiedelmét megcáfolni
nem tudjuk. Azonban a váltó fix lejáratú és rajta vissz- kereseti kötelezettek is szerepelnek. A hitelező nem mond- hat le arról az előnyről, amit a váltófedezet és a több váltó- kötelezett nyújt. Vagy óvatoltatnia kell a váltót annak le- járatakor, vagy pedig fel kell szólítania a váltókötelezette- ket, hogy új váltót adjanak.-
Ha a felek elég tárgyilagosak, illetve jóhiszeműek, úgy ez a leghelyesebb elintézési mód. A váltókötelezettek a régi váltó visszaadása ellenében az eredeti fontösszegről kiállított új váltót adnak, melynek hátlapjára a váltó- birtokos a már szolgáltatott pengöfizetést rávezeti (V. T.
39. §. 2. bek.). Nem fölösleges a történt fizetések időpont- ját is megjelölni, mert ennek meghatározása e kérdések véglegezésének törvényes szabályozásakor jelentőséget nyerhetnek. Ha ezután a felek még abban állapodnak meg, hogy az új váltó lejárata e függő kérdéseket végleg ren- dező kormányintézkedéstől számított, mondjuk két hét, il- letve az a nap, melyen a budapesti tőzsde a váltóban ki- tett pénznemet hatósági intézkedésektől mentesen először jegyzi, úgy e váltókérdést a felek egyelőre megnyugtató módon rendezték.
Ha a váltó lejárata üres, úgy ez nem jelenti minden esetben azt, hogy a váltóbirtokosnak a váltókötelezettek- kel nem kell érintkezésbe lépnie. Mert ha akár. okirati, akár szóbeli megállapodás szabályozta a váltó lejártát, úgy az ettől eltérő kitöltés azt vonhatja maga után, hogy a bíróság elkésetten óvatoltnak tekinti, ami a visszkereseti kötelezettek elleni jog elveszítésével jár. Ebben az eset- ben is arra kell tehát törekednie a váltóhitelezőnek, hogy a váltókötelezettek a váltó lejáratát a fent körülírt módon jószántukból megváltoztassák.
Ha azonban a váltókötelezettek nem elég tárgyilagosan bírálják el a kérdést, és az új váltó kiadását megtagadják, úgy a váltóbirtokosnak a visszkereseti joga fenntartása végett a váltót óvatoltatnia kell.
Emellett megeshetik az, hogy a váltóbirtokos a vég- elszámolásnál még bizonyos árfolyamkülönbözetet kell, hogy adósának, illetve a fizetőnek visszatérítsen és első pillanatra úgy tűnik, hogy ebben az esetben az óvási költ- ségeket is neki kell viselnie. Jobban meggondolva azonban a dolgot, a K. T. 326. §-a a váltóbirtokos segítségére siet, mert az ebben foglalt rendelkezés, de a P. H. T. 764. sz.
Tiatározatában foglalt ítélkezési gyakorlat is árfolyam alatt nyilvánvalóan tőzsdei árfolyamot, ért; nem tőzsdei árfolya- mon teljesített fizetés esetében pedig — bárhogyan is ala-
8
kul e szempontból a jövő — az óvás felvételére az adós adott okot, különösen, ha a váltóbirtokos ama felhívásá- nak, hogy lejáró váltóját cserélje ki, eleget nem tett.
Ügy látom, hogy ugyanezek az elvek alkalmazhatók a pénzintézetek birtokában lévő és időszakonként újítandó váltókra is. Természetes, hogy az ilyen váltókra nézve a részletkérdéseket is megfelelően és az adott esethez képest kell megoldani, tekintve, hogy időszaki tőketörlesztésekkel és kamatfizetésekkel is számolni kell.
Hasonló, bár jelentőségében súlyosabb az az eset, amely akkor áll elő, ha a fix lejárattal ellátott, vagy olyan üres váltó, melyre nézve a felek fix lejáratot állapítottak meg, az elévülés veszélyének néz elébe.
Tudvalévő, hogy a V. T. 84. §-a értelmében az elfogadó elleni váltójogi kereset a váltó lejáratától számítandó há- rom év alatt évül el, az 1925. évi V I I I . t.-c.-nek a váltóra vonatkozó rendelkezései értelmében pedig a váltóbirtokos követelései a forgatók és a kibocsátó ellen egy év alatt évülnek el a kellő időben felvett óvás keltétől vagy pedig az óvás elengedésének esetében a lejárattól számítva. A forgatók visszkereseti követelései a többi forgató és ki- bocsátó ellen hat hónap alatt évülnek el, attól a naptól számítva, amely napon a forgató a váltót kifizette vagy amely napon az ellene beadott keresetet kézbesítették.
Ha a felek a követelés elévülését-kikerülendő, új váltó adásában, vagy új határidő kikötésében állapodnak meg, úgy az elévülés veszélye elhárult. Megjegyzendő, hogy az elévülést peren kívül más módon kikerülni nem lehet, mert a törvényes elévülésről előzetesen lemondani, az elévülési határidőt megegyezéssel meghosszabbítani nem lehet. Igaz, hogy a befejezett elévülésről való lemondást a törvény nem gátolja és a bíróság az elévülést hivatalból nem veszi figye- lembe, tehát a váltókötelezettnek jogában áll, hogy elévü- lési kifogást az ellene indított perben ne érvényesítsen, de az elévülésnek e medicinái annyira megbízhatatlanok, hogy ezekkel számolni nem lehet.
A tételes jog szerint az elévülés nyugszik ugyan, amíg a követelés bírói úton való érvényesítésének jogszabállyal való felfüggesztése tart, és a 4550/1931. M. E. sz. rendelet 5. §-a kimondja ugyan azt, hogy amennyiben az adós ki- mutatja, hogy a követelést a 4500/1931. M. E. sz. rendelet- ben foglalt tilalom folytán nem teljesítheti, vagy a teljesí- tést a Magyar Nemzeti Bank elhalasztotta, úgy a követelés iránti pert a tilalom, illetőleg az elhalasztás tartamára fel kell függeszteni, azonban ez a rendelkezés éppen arra kény- szeríti a hitelezőt, hogy pert indítson az adós ellen, olyan pert, amely a már fent elmondottak szerint bizonytalan ki-
o
menetelű, és csak ha a per már folyamatban van, kerülhet, arra a sor, hogy az eljárás felfüggesztése megakadályozza az elévülés befejezését.
A n n a k idején, a 10.560/1922. M . E. sz. rendelet 2. §-a.
kimondotta, hogy ama külföldi és a békeszerződés értelmé- ben különös átszámítási árfolyam alapján rendezendő pénz- követelések tekintetében, amelyekre nézve a 9590/1922.
M . E. sz. rendelet értelmében, a bíróí eljárást fel kell füg- geszteni, az elévülés idejébe nem lehet beszámítani azt az:
időt, ameddig az említett rendelet értelmében a bírói fel- függesztésnek helye van, még akkor sem, ha az eljárást nem indították meg. Ez a szabály kivételt állapított meg"
a V. T. 87. §-ában foglalt ama rendelkezéssel szemben,, hogy az elévülés csak keresetindítás és perbe jelentés foly- tán szakad félbe. Ez a precedens azt mutatja ugyan, hogy- bizonyos esetekben az elévülés idejébe nem lehet beszámí- tani azt az időt, ameddig az eljárás felfüggesztésének.helye:
van, még akkor sem, ha az eljárást még meg sem indítot- ták. D e egyszersmind figyelmeztet arra, hogy az ilyen ki- vételes intézkedést szorosan kell értelmezni és amennyiben:
az intézkedés az említett irányban kifejezetten nem rendel-- kezett, úgy a meg nem indított eljárásnak az elévülés be- fejezését megakadályozó hatást tulajdonítani nem szabad, még ha az eljárás megindítása esetén a felfüggesztés törvé- nyes feltételei fennállanának is. Nincs ugyan kizárva, hogy a kialakulandó ítélkezési gyakorlat a felfüggesztett eljárás elévülést gátló hatályát az olyan váltókra is megállapítaná, melyek peres úton érvényesítve nem lettek, de melyekre nézve a felfüggesztés anyagi feltételei fennállanak, de nincs:
kizárva ennek ellenkezője sem.
A 4550/1931. M. E. sz. rendelet 5. §-ának a) pontja tehát e tekintetben kiegészítésre szorul.
Ennek bekövetkeztéig a külföldi pénzösszegre kiállított váltó birtokosa megegyezés hiányában kényszerülve van arra. hogy vélt jogai megszűnésének megakadályozása cél- jából a váltót peresítse, noha a birtokában lévő pengőfede- zet a váltóösszeget talán bőven fedezné. Ez természetesen ú j a b b terhet ró az adósra, mert mint az óvás költségei tekintetében m á r fentebb kifejtettem, az ílykép felfüggesz- tett per költségei is az adóst terhelik még abban az eset- ben is, ha az adós által szolgáltatott fedezet a végleges el- számolás idejében az adós effektív valutatartozásának érté- két meghaladná.
E kérdésnek még sok ága-boga van, melyekre most nem kívánok kitérni. Csak azt kívánom még megjegyezni, hogy nézetem szerint az adós által ilyképen teljesített fize-
léseket a hitelező rendszerint letétként jelöli meg. Pedig a letét kötelmi jogi szerződés, mely szerint a letéteményes a letevőnek ingó dolgát átveszi, azzal, hogy annak idején a létevőnek visszaadja. A fent tárgyalt esetekben a hitelező nem letéti szerződést köt az adóssal, hanem az adósnak egy eredeti kötelemből eredő szolgáltatását veszi át utóla- gos elszámolás kötelezettségével, de nem megőrzés céljá- ból, sem pedig azért, hogy azt az adósnak visszaszolgál- tassa. Betétnek sem nevezhetjük az ilyen fizetést, mert a betét kifejezés rendszerint a konkrét eset szerint határozza meg a fizetés célját, valamely külföldi pénznemre kiállí- tott váltóra történt fizetés esetén pedig semmiképen sem jelöli meg azt a célt, amit az adós elérni kívánt. A z ilyen váltóra ilyen körülmények között történt fizetés teljesítés, azonban csak határozatlan összegben való teljesítés, vagy talán helyesebben utólagos elszámolástól függő teljesítés.
Dr. Pethő Tibor, kir. törvényszéki bíró.
Lakbérleti kérdések. Bérleti ügyekben tudvalevőleg kétféle jogforrással dolgozunk. Kötött lakásoknál a lakás- rendelettel, szabad bérleményeknél pedig a székesfővárosi lakásbérleti szabályrendelettel.
Alapjában a két jogforrás abban tér el, hogy a lakás- rendelet a bérbeadó részéről eszközölhető felmondást a taxatíve felsorolt esetekre korlátozza és a végrehajtás le- bonyolításával miniszteri biztost biz meg. Egyéb részei a felmondási jogkörrel kapcsolatban lényeges intézkedési alig tartalmaznak.
Helytelen az, hogy e két jogforrás oly vonatkozások- ban is eltérően rendelkezik, ahol ez gyakorlatilag nem indokolható és ahol egyöntetűen lehetne eljárni a bérle- mény minőségére való tekintet nélkül. A felesleges több- féle intézkedés ugyanis a gyakorlatban zavarólag hat, azt a közönség összekeveri és azért lát napvilágot az érdemi igazságnak meg nem felelő, pusztán formális okra alapí- tott sok bírói döntés.
Nézzük elsősorban a bérnemfizetéses felmondásokat LJgy a szabadrendelkezés alatt álló, mint a kötött bérle-
mény bérnemfizetés esetén rendkívüli felmondással a fo- lyó bérévnegyed végére felmondható. Mégis kötött laká- soknál a felmondást bérfizetési felhívásnak kell megelőz- nie. Vájjon miért kell itt különbséget tenni? A bérnem- fizetés a legsúlyosabb szerződésszegés. Jogi következmé- nyei mind a két esetben azonosak, és mégis szabad ren- delkezés alatt álló bérleménynél ez okból már 6-án fel- mondással élhetek, kötött lakásoknál csak 14-én. előzetes felhívás után. Holott szabad rendelkezésű lakásoknál köz-
