terményekre), hanem végrehajtást szenvedő ingatlanán volt függő termésre vezette, amely csak az elválasztás után vá- lik ingóvá, addig pedig azt az ingatlanhoz tartozónak, az ingatlannal egy tekintet alá esőnek kell tekinteni,
A végrehajtást szenvedő ingatlanának függő.termésére vezetett e végrehajtás tehát a végrehajtás tárgyát tekintve az ingatlanra, helyesebben az ingatlan haszonélvezetére fo- ganatosítottként jelentkezik.
Minthogy ezek szerint a m. kir. kincstár az elárverezett ingókra követelése erejéig zálogjogot nem szerzett, a sor- rendnél követelését figyelembe venni nem lehetett- Közöm- bös e részben az, hogy az elárverezett termények a m. kir.
kincstár által előzően, az említett módon lefoglalt függő termésből származnak-e? mert még az esetben is, ha ezen az alapon valamely sorrendi igény érvényesíthető volna, úgy a Vh. T. 211., 212. §-aí értelmében, ez igénynek érvé- nyesítése csak a 208., 209. §-ok szerint foganatosított ingat- lanvégrehajtással kapcsolatos sorrendnél foghatna helyet, a jelen esetben azonban kizárólag ingóárverésen befolyt vé- telár osztható fel. (Curia: Pk. V. 1.620/929.)
Dr• Nyulászi Alajos.
Kötelező boszuállás. A kötelező kíméletlenség jelenségéről és eseteiről sűrűn esik szó lapunkban. Nem rokonszenves és nem ís egészséges tünete ez a magánjognak, mert kíméletlen el- járásra szorítani valakit, akinek az nem szándéka, nem helyes, ha a cél a n é l k ü l is elérhető. Van azonban ennek a jelenségnek egy drasztikusabb testvérpárja is: a kötelező bosszúállás. Ékes p é l d á j a volt ennek az uzsoráról és káros hitelügyletekről szóló 1883: X X V . t.-c. h a t á l y a alatt az uzsora kifogásával v a l ó véde- kezés. A z uzsoratörvény ugyan kifejezetten sehol sem m o n d t a ki, de a törvény 8., 11. és 12. §-ái rendelkezésének egybevetése alap- j á n jogirodalom és* joggyakorlat — legutóbb a 49. sz. polgári jogegységi döntvény indokolása is — egyképen azon az állás- ponton volt, hogy adós az uzsora kifogásával csak akkor véde- kezhetik eredményesen, há az uzsorát büntető ítélet á l l a p í t j a meg. H a az adós az uzsora fennforgását büntető ítélettel iga-.
zolni nem tudta (és illetve legalább is vádhatározatra nem hivat- kozhatott, amikor ís a polgári perben az eljárás felfüggesztendő volt), a polgári per b í r á j a nem vizsgálhatta és nem is állapít- hatta meg, van-e uzsora, és annak következményeit nem von- hatta le. E z pedig magyarul annyit jelentett, hogy az adós kény- telen volt a kölcsönadót meg is büntettetni, ha azt akarta, hogy kötelezettsége a törvényesre mérséklődjön.
V a n n a k adósok, akik az uzsorás kölcsönadót csakis a bün- tető eljárással fizetik ki, sőt vannak adósok, a k i k m á r előre t u d j á k , hogy ez lesz az ellenszolgáltatásuk. D e v a n n a k o l y a n
a d ó s o k is, akik, ha akármennyire is szembenállanak az uzsorás k ö l c s ö n a d ó v a l , mégis t u d n a k disztingválni, — lelkileg és jogi- lag egyaránt — és c é l j u k csak az, hogy a törvényeset meg- h a l a d ó k a m a t o k k a l szemben megvédjék magukat, o d á i g a z o n b a n nem a k a r n a k m á r elmenni, hogy hitelezőjük megbüntetését is k í v á n j á k . V a n n a k tehát adósok, akik k o m o l y a n veszik az igét:
ne légy bosszúálló, és nincsen lelkíerejük az üldözéshez, p l á n e a n n a k üldözéséhez, akinek a pénzét mégiscsak elfogadták, fel- használták, és t a l á n a tőkét sem fizették még vissza. E l t u d o m képzelni, hogy voltak adósok — és éppen a lelkileg differen- ciáltak, — a k i k sokszor azért nem t u d t a k az uzsora k i f o g á s á v a l a polgári perben védekezni, mert nem t u d t á k m a g u k a t kölcsön- a d ó j u k büntető üldözésére rászánni. T u d o k is o l y a n esetről, a m i k o r adóst ez a kérdés lelki konfliktus elé állította, adós nem v á l l a l t a a büntető üldözést, tehát futni hagyta az uzsorást és fizetett olyan kamatokat, amelyeket k ü l ö n b e n nem kellett volna.
A régebbi uzsoratörvény rendelkezéseiből derivált ez a jog- szabály — a kötelező b ű n v á d i üldözés, mint a behajtási perben v a l ó védekezés előfeltétele, — tehát m á r azért sem volt helyes, mert a fenti reflexhatás folytán saját céljával szembekerülve, sok esetben az uzsorás védelméhez vezetett. D e nem volt helyes a n n á l f o g v a sem, mert m i n d é n elfogadható i n d o k n é l k ü l nem volt összhangban más olyan szabályozásokkal, amelyek szintén vala- mely büntetendő cselekménnyel kapcsolatos vagyoni jogi igényre vonatkoznak. Hiszen ha X . lap, sikkaszt, testisértést, vagy alap- t a l a n n a k bizonyuló felmondással lakáskíhágást (2222/1931. M . E . sz. r . . 14. és 33. §. c) pontja) követ el: a d o l o g k i a d á s á r a , kártérítésre stb. a n é l k ü l is perelhető, hogy a károsult büntető eljárásban á l l a p í t t a t j a meg a deliktumot. A m i n t tehát az ezen és más bűncselekmények folytán károsultat sem kergette bele jogszabály a b ű n v á d i feljelentés tételébe, az uzsora kifogása tekintetében sem volt ez indokolt, és nem forgott fenn semmi ok eltérni attól az á l t a l á n o s szabálytól, mely szerint a p o l g á r i per- ben elég e l ő a d n i a jogalapító tényeket és azért, mert a z o k egy büntetendő cselekmény tényállását kimerítik, nem szükséges, h o g y azok ilyen minősége is megállapíttassék.
Csak helyeselni t u d j u k tehát az 1932: V I . t.-c.-be iktatott ú j uzsoratörvény á l l á s p o n t j á t , amely sem kifejezetten, sem egyéb rendelkezéseiből kifolyólag nem k í v á n j a meg az uzsorá- nak, mint büntetendő cselekménynek üldözését, mint a polgári perben v a l ó védekezés előfeltételét. M a tehát az uzsora kifogá- sával védekező adósnak a törvény megadja az uzsora elleni védelmet anélkül, hogy adósnak bűnvádi e l j á r á s t és az uzsorás büntetését kellene szorgalmaznia. Helyes szabályozás, mert az uzsora magánjogi üldözését nem nehezíti, nem több előfeltétel- h e z köti, hanem könnyíti.
A kötelező bosszúállás tehát — e ponton — m á r a múlté.
D e v á j j o n , hogy á l l ez a kérdés más deliktuális tényálláshoz k a p c s o l ó d ó vagyonjogi igények érvényesítésénél? M á n k é n t formu- lázva: van-e m á s eset, amelyben jogszabály a bűncselekmény büntető eljárásban megállapított voltát á l l í t j a oda a magánjogi igény előfeltételeként?
Szóba jöhetne az 1914: X I V . t.-c.-be iktatott Sajtótörvény 39. §-a, amelynek 1. és 2. be'k.-e szerint a sértett a sajtóbeli közleménnyel okozott vagyoni k á r á n a k megtérítésén felül nem- vagyoni káráért is megfelelő elégtételt követelhet, amennyiben a z tekintettel az eset körülményeire, a méltányosságnak meg- felel. Nincs azonban sehol a Sajtótörvényben olyan rendelke- zés, amely k i m o n d a n á , hogy e kárigény érvényesítésének elő- feltétele a sajtóvétségnek büntető eljárásban v a l ó megállapított- sága, tehát bűncselekményként való üldözése. Sőt: m i u t á n ugyan- ezen §. 3. bek.-e k i m o n d j a , hogy a sértettet a kártérítési köve- telés akkor is megilleti, ha a sajtóbeli közlemény nem á l l a p í t meg bűncselekményt, vagyis ha tényállása a bűncselekménynek a l a t t a marad, nem lehet kétséges, hogy az említett kárigények érvényesítésének nem előfeltétele a sajtóvétségnek büntető ítélet á l t a l történt megállapítottsága.
A becsületvédelmi törvény 27. §-ának utolsó rendelkezése folytán a Sájtótörvény 39. §, 1. és 2. bek.-ének szabályai meg- felelően á l l a n a k a becsületvédelmi törvény á l t a l p ö n a l i z á l t bűn- cselekmények és a hamis v á d bűncselekménye esetére is. Vagyis az ilyen bűncselekmények á l t a l sértett sem köteles előbb bün- tető útra' terelni ügyét, és az ott kieszközlendő büntető ítélet a l a p j á n fellépni. Közvetlenül fordulhát kárigényével a polgári bírósághoz, amely tehát autonóm m ó d o n dönti el, fennforog-e ezen bűncselekmények valamelyikének tényállása, avagy bár a nem teljes, de kártérítésre mégis kötelező tényállás.
Hirtelenében t a l á n nem is t a l á l o k más p é l d á t a címbeli jelenségre, mint a Sajtótörvény 40. §-ának esetét. H a ugyanis sértett kártérítési követelését nem a szerző ellen, hanem a Sajtótörvény 40. §-a, vagyis a fokozatos felelősség a l a p j á n fele- lős más személy (kiadó, nyomda) ellen k í v á n j a érvényesíteni, a kárigény előfeltétele a felelőssé tett személy büntetőjogi fele- lősségének megállapítottsága. A törvény ugyan ezt nem m o n d j a ki, de a K ú r i a már ismételten erre az álláspontra helyezkedett (1. K ú r i a 1601/1929. sz. határozatát, és az abban felhívott 7622/1927., 3759/1928., 925/1929. stb. döntéseket a' J o g i H i r l a p 1931 : 102. száma alatt). Nevezetesen kimondotta a Kúria, hogy a „Sajtótörvénynek a fokozatos felelősséget szabályozó külön- leges rendelkezései, így pld. az, hogy a sértettet netalán meg- illető kártérítésért a biztosítékkal megjelenő időszaki l a p o k n á l a kiadó a biztosíték erejéig elsősorban felelős, csak a sajtó út- ján elkövetett bűncselekménnyel kapcsolatban, vagyis csak ak-
kor nyerhetnek alkalmazást, ha az arra jogosult büntetőbíróság, megállapította, hogy a k ö z l e m é n y a sajtó ú t j á n elkövetett bűn- tett, vétség vagy kihágás t é n y á l l a d é k á t valósítja meg; ellenben, ha bűncselekmény megállapítva nincsen, a kártérítésért a Sajtó- törvény 40. §-ában meghatározott fokozatos felelősséget a pol- gári bíróság előtt nem lehet érvényesíteni".
Nem k í v á n o k ezúttal annak vizsgálatába bocsájtkozni, váj- jon ezen esetben indokolt-e a vagyoni igény előfeltételeként a cselekménynek mint büntetendő cselekménynek megállapítottsá- gát megkívánni (tárgyi, üzemi felelősség esete forog fenn!), any- nyit azonban törvényhozási elvként ezen eset a l a p j á n is meg lehet állapítani, hogy a vagyoni igény (akár kereset, a k á r ki- fogás f o r m á j á b a n való) érvényesítésének csak a k k o r legyen a t é n y á l l á s n a k büntetendő cselekményként v a l ó m e g á l l a p í t o t t s á g a is az előfeltétele, ha ezt valamely k ö r ü l m é n y kivételesen indo- kolja. E n n e k a helyes i r á n y z a t n a k vetületébe esett a K ú r i a nem- rég hozott 49. sz. polgári jogegységi döntvénye is, a m e l y a PHT-ba 198. sz. alatt felvett elvi határozattal szakítva, a magán- és. büntetőjog közötti függetlenséget és ezzel a m a g á n j o g teljes a u t o n ó m i á j á n a k elvét minden irányban p r o k l a m á l t a .
A jelen témakörbe eső kérdés az is, mi a vagyoni igények helyzete a f ö m a g á n v á d a s (becsületsértés stb.) ügyekben a k k o r , ha a f ő m a g á n v á d l ó a v á d l o t t sajnálkozását, bocsánatkérését, vagy m á s egyéb nyilatkozatát elégtételül elfogadja, neveze- tesen, követelhet-e ezután f ő m a g á n v á d l ó kárt, vagy a m i ennek egyik hajtása csak: perköltséget, avagy pedig köteles-e a bocsá- natkérés visszautasításával üldözni a panaszlottat, ha azt a k a r j a , hogy az eljárás költsége, vagy m á s egyéb k á r a az ellenfelet terheljék?
Egy konkrét esetben f ő m a g á n v á d l ó sajtó ú t j á n elkövetett rágalmazásért jelentette fel panaszlottat, akinek bocsánatkérését elfogadta, azután pedig a rágalmazás á l t a l okozott k á r á n a k megtérítése iránt indított pert ellene. A K ú r i a 2190/1929. sz.
határozata ( J o g i Hirlap, 1930. évfolyam, 184. sorszám) az igényt elutasította, de nem azért, mert sértett a büntető perben a bocsánatkérést elégtételül' elfogadta, hanem mert sértett a büntetőjogi elégtétel elfogadása mellett köteles lett v o l n a a m a g á n j o g i elégtételhez v a l ó jogát fenntartani, amit pedig sértett nem tett meg.
Elvileg tehát a helyzet ily esetben — igen helyesen — ak- ként van megoldva, hogy a sértettnek jogunk nem teszi kötele- zővé a panaszlott büntetőjogi üldözését, és nem á l l j a ú t j á t a békés kibontakozásnak (ez jogpolitikailag igen nagy hiba v o l n a ! ) , mert a f ő m a g á n v á d l ó vagyonjogi igényt akkor is tá- maszthat, ha v á d l o t t bocsánatkérését, vagy más n y i l a t k o z a t á t elégtételül elfogadja. A z o n b a n megkívánja, hogy a sértett va- gyoni igényeit ugyanekkor kifejezetten fenntartsa', nehogy az-
elégtétel elfogadása a panaszlottat tévessze meg a tekintetben, hogy a f ő m a g á n v á d l ó akcióját beállította, holott ezzel szemben, utóbb mégis vagyoni igényeket támaszt.
Dr. Bállá Ignác.
Lehet-e a végrehajtást foganatosítani, ha az fel van függesztve?'
„Nem hagyhatom, hogy az „ X . " v á l l a l a t ellen kielégítési végre- hajtást kérjenek, amikor teljesen a l a p t a l a n kereset folytán ho- zott a bíróság ellene jogerős marasztaló ítéletet", m o n d j a egy ú j í t ó fél jogi képviselője, aki a perújítási kereset beadásakor egyben a polgári perrendtartás 572. §-a a l a p j á n az alapperbeli ítélet végrehajtásának felfüggesztését is kéri, — „minthogy a perújítás sikere az előterjesztett a d a t o k b ó l valószínűnek mutat- kozik". M á s k o r jogos felháborodással panaszolja a fél azt, hogy miként lehetett egy ügyben a végrehajtást felfüggeszteni, mikor semmiféle valószínűsítő adatot a perújítási keresetlevélben elő nem terjesztettek; most nem kérhet végrehajtást és ezért eset- leg m á s o k megelőzik.
E z e k és ezekhez hasonló kijelentések arra engednek követ- keztetni, hogy a jogkereső közönség k ö z t u d a t á b a átment az a téves felfogás, hogy a végrehajtás felfüggesztésének következté- ben valamely jogerős határozat a l a p j á n most m á r nemcsak le- folytatni, hanem egyáltalában megkérni sem lehet a végrehaj- tást, mert azt úgyis elutasítanák; mintha nem a végrehajtásnak, hanem a végrehajthatóságnak a felfüggesztését mondta volna kí a bíróság.
Sajnos, be kell vallanunk, hogy ennek a téves felfogásnak, amely széles körben gyökeret vert, bíróságaink is okai, amelyek- nek i r á n y í t ó gyakorlata épen ezen a téren d ö n t ő jelentőségű.
G y a k o r i eset ugyanis, hogy a bíróság a felfüggesztési kérelem- nek bizonyos esetekben „csupán a Ppé. 41. §-ában megjelölt h a t á l l y a l " ad helyt, míg ugyanazon bíróság más esetben ezt a toldást nem h a s z n á l j a ; vagy p é l d á u l a végrehajtást „az elrende- lésre és foganatosításra is kiterjedő h a t á l l y a l " függeszti fel olyankor, mikor a n n a k helye nem lehetne. A z ilyen kitételek természetesen arra engednek következtetni, mintha a bíróság minden esetben kétféle h a t á l l y a l is felfüggeszthetné a végre- hajtást: 1. a végrehajtás elrendelésére és foganatosítására is ki- terjedő h a t á l l y a l ; 2. csupán az árverést, a lefoglalt követelés átruházását stb, megakasztó hatállyal.
Ezzel szemben a polgári perrendtartást életbeléptető 1912.
évi L I V . törvénycikk 41. §-ának m á s o d i k bekezdése kifejezetten k i m o n d j a , hogy amennyiben a végrehajtási, vagy a perrendtar- tást életbeléptető törvény mást nem rendel, a végrehajtást' a polgári perrendtartás szerint, az eljárás- folyamán felfüggesztő végzésnek minden esetben olyan hatálya van, mint az előterjesz-