• Nem Talált Eredményt

Kötelező boszuállás [!bosszúállás]

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "Kötelező boszuállás [!bosszúállás]"

Copied!
5
0
0

Teljes szövegt

(1)

terményekre), hanem végrehajtást szenvedő ingatlanán volt függő termésre vezette, amely csak az elválasztás után vá- lik ingóvá, addig pedig azt az ingatlanhoz tartozónak, az ingatlannal egy tekintet alá esőnek kell tekinteni,

A végrehajtást szenvedő ingatlanának függő.termésére vezetett e végrehajtás tehát a végrehajtás tárgyát tekintve az ingatlanra, helyesebben az ingatlan haszonélvezetére fo- ganatosítottként jelentkezik.

Minthogy ezek szerint a m. kir. kincstár az elárverezett ingókra követelése erejéig zálogjogot nem szerzett, a sor- rendnél követelését figyelembe venni nem lehetett- Közöm- bös e részben az, hogy az elárverezett termények a m. kir.

kincstár által előzően, az említett módon lefoglalt függő termésből származnak-e? mert még az esetben is, ha ezen az alapon valamely sorrendi igény érvényesíthető volna, úgy a Vh. T. 211., 212. §-aí értelmében, ez igénynek érvé- nyesítése csak a 208., 209. §-ok szerint foganatosított ingat- lanvégrehajtással kapcsolatos sorrendnél foghatna helyet, a jelen esetben azonban kizárólag ingóárverésen befolyt vé- telár osztható fel. (Curia: Pk. V. 1.620/929.)

Dr• Nyulászi Alajos.

Kötelező boszuállás. A kötelező kíméletlenség jelenségéről és eseteiről sűrűn esik szó lapunkban. Nem rokonszenves és nem ís egészséges tünete ez a magánjognak, mert kíméletlen el- járásra szorítani valakit, akinek az nem szándéka, nem helyes, ha a cél a n é l k ü l is elérhető. Van azonban ennek a jelenségnek egy drasztikusabb testvérpárja is: a kötelező bosszúállás. Ékes p é l d á j a volt ennek az uzsoráról és káros hitelügyletekről szóló 1883: X X V . t.-c. h a t á l y a alatt az uzsora kifogásával v a l ó véde- kezés. A z uzsoratörvény ugyan kifejezetten sehol sem m o n d t a ki, de a törvény 8., 11. és 12. §-ái rendelkezésének egybevetése alap- j á n jogirodalom és* joggyakorlat — legutóbb a 49. sz. polgári jogegységi döntvény indokolása is — egyképen azon az állás- ponton volt, hogy adós az uzsora kifogásával csak akkor véde- kezhetik eredményesen, há az uzsorát büntető ítélet á l l a p í t j a meg. H a az adós az uzsora fennforgását büntető ítélettel iga-.

zolni nem tudta (és illetve legalább is vádhatározatra nem hivat- kozhatott, amikor ís a polgári perben az eljárás felfüggesztendő volt), a polgári per b í r á j a nem vizsgálhatta és nem is állapít- hatta meg, van-e uzsora, és annak következményeit nem von- hatta le. E z pedig magyarul annyit jelentett, hogy az adós kény- telen volt a kölcsönadót meg is büntettetni, ha azt akarta, hogy kötelezettsége a törvényesre mérséklődjön.

V a n n a k adósok, akik az uzsorás kölcsönadót csakis a bün- tető eljárással fizetik ki, sőt vannak adósok, a k i k m á r előre t u d j á k , hogy ez lesz az ellenszolgáltatásuk. D e v a n n a k o l y a n

(2)

a d ó s o k is, akik, ha akármennyire is szembenállanak az uzsorás k ö l c s ö n a d ó v a l , mégis t u d n a k disztingválni, — lelkileg és jogi- lag egyaránt — és c é l j u k csak az, hogy a törvényeset meg- h a l a d ó k a m a t o k k a l szemben megvédjék magukat, o d á i g a z o n b a n nem a k a r n a k m á r elmenni, hogy hitelezőjük megbüntetését is k í v á n j á k . V a n n a k tehát adósok, akik k o m o l y a n veszik az igét:

ne légy bosszúálló, és nincsen lelkíerejük az üldözéshez, p l á n e a n n a k üldözéséhez, akinek a pénzét mégiscsak elfogadták, fel- használták, és t a l á n a tőkét sem fizették még vissza. E l t u d o m képzelni, hogy voltak adósok — és éppen a lelkileg differen- ciáltak, — a k i k sokszor azért nem t u d t a k az uzsora k i f o g á s á v a l a polgári perben védekezni, mert nem t u d t á k m a g u k a t kölcsön- a d ó j u k büntető üldözésére rászánni. T u d o k is o l y a n esetről, a m i k o r adóst ez a kérdés lelki konfliktus elé állította, adós nem v á l l a l t a a büntető üldözést, tehát futni hagyta az uzsorást és fizetett olyan kamatokat, amelyeket k ü l ö n b e n nem kellett volna.

A régebbi uzsoratörvény rendelkezéseiből derivált ez a jog- szabály — a kötelező b ű n v á d i üldözés, mint a behajtási perben v a l ó védekezés előfeltétele, — tehát m á r azért sem volt helyes, mert a fenti reflexhatás folytán saját céljával szembekerülve, sok esetben az uzsorás védelméhez vezetett. D e nem volt helyes a n n á l f o g v a sem, mert m i n d é n elfogadható i n d o k n é l k ü l nem volt összhangban más olyan szabályozásokkal, amelyek szintén vala- mely büntetendő cselekménnyel kapcsolatos vagyoni jogi igényre vonatkoznak. Hiszen ha X . lap, sikkaszt, testisértést, vagy alap- t a l a n n a k bizonyuló felmondással lakáskíhágást (2222/1931. M . E . sz. r . . 14. és 33. §. c) pontja) követ el: a d o l o g k i a d á s á r a , kártérítésre stb. a n é l k ü l is perelhető, hogy a károsult büntető eljárásban á l l a p í t t a t j a meg a deliktumot. A m i n t tehát az ezen és más bűncselekmények folytán károsultat sem kergette bele jogszabály a b ű n v á d i feljelentés tételébe, az uzsora kifogása tekintetében sem volt ez indokolt, és nem forgott fenn semmi ok eltérni attól az á l t a l á n o s szabálytól, mely szerint a p o l g á r i per- ben elég e l ő a d n i a jogalapító tényeket és azért, mert a z o k egy büntetendő cselekmény tényállását kimerítik, nem szükséges, h o g y azok ilyen minősége is megállapíttassék.

Csak helyeselni t u d j u k tehát az 1932: V I . t.-c.-be iktatott ú j uzsoratörvény á l l á s p o n t j á t , amely sem kifejezetten, sem egyéb rendelkezéseiből kifolyólag nem k í v á n j a meg az uzsorá- nak, mint büntetendő cselekménynek üldözését, mint a polgári perben v a l ó védekezés előfeltételét. M a tehát az uzsora kifogá- sával védekező adósnak a törvény megadja az uzsora elleni védelmet anélkül, hogy adósnak bűnvádi e l j á r á s t és az uzsorás büntetését kellene szorgalmaznia. Helyes szabályozás, mert az uzsora magánjogi üldözését nem nehezíti, nem több előfeltétel- h e z köti, hanem könnyíti.

(3)

A kötelező bosszúállás tehát — e ponton — m á r a múlté.

D e v á j j o n , hogy á l l ez a kérdés más deliktuális tényálláshoz k a p c s o l ó d ó vagyonjogi igények érvényesítésénél? M á n k é n t formu- lázva: van-e m á s eset, amelyben jogszabály a bűncselekmény büntető eljárásban megállapított voltát á l l í t j a oda a magánjogi igény előfeltételeként?

Szóba jöhetne az 1914: X I V . t.-c.-be iktatott Sajtótörvény 39. §-a, amelynek 1. és 2. be'k.-e szerint a sértett a sajtóbeli közleménnyel okozott vagyoni k á r á n a k megtérítésén felül nem- vagyoni káráért is megfelelő elégtételt követelhet, amennyiben a z tekintettel az eset körülményeire, a méltányosságnak meg- felel. Nincs azonban sehol a Sajtótörvényben olyan rendelke- zés, amely k i m o n d a n á , hogy e kárigény érvényesítésének elő- feltétele a sajtóvétségnek büntető eljárásban v a l ó megállapított- sága, tehát bűncselekményként való üldözése. Sőt: m i u t á n ugyan- ezen §. 3. bek.-e k i m o n d j a , hogy a sértettet a kártérítési köve- telés akkor is megilleti, ha a sajtóbeli közlemény nem á l l a p í t meg bűncselekményt, vagyis ha tényállása a bűncselekménynek a l a t t a marad, nem lehet kétséges, hogy az említett kárigények érvényesítésének nem előfeltétele a sajtóvétségnek büntető ítélet á l t a l történt megállapítottsága.

A becsületvédelmi törvény 27. §-ának utolsó rendelkezése folytán a Sájtótörvény 39. §, 1. és 2. bek.-ének szabályai meg- felelően á l l a n a k a becsületvédelmi törvény á l t a l p ö n a l i z á l t bűn- cselekmények és a hamis v á d bűncselekménye esetére is. Vagyis az ilyen bűncselekmények á l t a l sértett sem köteles előbb bün- tető útra' terelni ügyét, és az ott kieszközlendő büntető ítélet a l a p j á n fellépni. Közvetlenül fordulhát kárigényével a polgári bírósághoz, amely tehát autonóm m ó d o n dönti el, fennforog-e ezen bűncselekmények valamelyikének tényállása, avagy bár a nem teljes, de kártérítésre mégis kötelező tényállás.

Hirtelenében t a l á n nem is t a l á l o k más p é l d á t a címbeli jelenségre, mint a Sajtótörvény 40. §-ának esetét. H a ugyanis sértett kártérítési követelését nem a szerző ellen, hanem a Sajtótörvény 40. §-a, vagyis a fokozatos felelősség a l a p j á n fele- lős más személy (kiadó, nyomda) ellen k í v á n j a érvényesíteni, a kárigény előfeltétele a felelőssé tett személy büntetőjogi fele- lősségének megállapítottsága. A törvény ugyan ezt nem m o n d j a ki, de a K ú r i a már ismételten erre az álláspontra helyezkedett (1. K ú r i a 1601/1929. sz. határozatát, és az abban felhívott 7622/1927., 3759/1928., 925/1929. stb. döntéseket a' J o g i H i r l a p 1931 : 102. száma alatt). Nevezetesen kimondotta a Kúria, hogy a „Sajtótörvénynek a fokozatos felelősséget szabályozó külön- leges rendelkezései, így pld. az, hogy a sértettet netalán meg- illető kártérítésért a biztosítékkal megjelenő időszaki l a p o k n á l a kiadó a biztosíték erejéig elsősorban felelős, csak a sajtó út- ján elkövetett bűncselekménnyel kapcsolatban, vagyis csak ak-

(4)

kor nyerhetnek alkalmazást, ha az arra jogosult büntetőbíróság, megállapította, hogy a k ö z l e m é n y a sajtó ú t j á n elkövetett bűn- tett, vétség vagy kihágás t é n y á l l a d é k á t valósítja meg; ellenben, ha bűncselekmény megállapítva nincsen, a kártérítésért a Sajtó- törvény 40. §-ában meghatározott fokozatos felelősséget a pol- gári bíróság előtt nem lehet érvényesíteni".

Nem k í v á n o k ezúttal annak vizsgálatába bocsájtkozni, váj- jon ezen esetben indokolt-e a vagyoni igény előfeltételeként a cselekménynek mint büntetendő cselekménynek megállapítottsá- gát megkívánni (tárgyi, üzemi felelősség esete forog fenn!), any- nyit azonban törvényhozási elvként ezen eset a l a p j á n is meg lehet állapítani, hogy a vagyoni igény (akár kereset, a k á r ki- fogás f o r m á j á b a n való) érvényesítésének csak a k k o r legyen a t é n y á l l á s n a k büntetendő cselekményként v a l ó m e g á l l a p í t o t t s á g a is az előfeltétele, ha ezt valamely k ö r ü l m é n y kivételesen indo- kolja. E n n e k a helyes i r á n y z a t n a k vetületébe esett a K ú r i a nem- rég hozott 49. sz. polgári jogegységi döntvénye is, a m e l y a PHT-ba 198. sz. alatt felvett elvi határozattal szakítva, a magán- és. büntetőjog közötti függetlenséget és ezzel a m a g á n j o g teljes a u t o n ó m i á j á n a k elvét minden irányban p r o k l a m á l t a .

A jelen témakörbe eső kérdés az is, mi a vagyoni igények helyzete a f ö m a g á n v á d a s (becsületsértés stb.) ügyekben a k k o r , ha a f ő m a g á n v á d l ó a v á d l o t t sajnálkozását, bocsánatkérését, vagy m á s egyéb nyilatkozatát elégtételül elfogadja, neveze- tesen, követelhet-e ezután f ő m a g á n v á d l ó kárt, vagy a m i ennek egyik hajtása csak: perköltséget, avagy pedig köteles-e a bocsá- natkérés visszautasításával üldözni a panaszlottat, ha azt a k a r j a , hogy az eljárás költsége, vagy m á s egyéb k á r a az ellenfelet terheljék?

Egy konkrét esetben f ő m a g á n v á d l ó sajtó ú t j á n elkövetett rágalmazásért jelentette fel panaszlottat, akinek bocsánatkérését elfogadta, azután pedig a rágalmazás á l t a l okozott k á r á n a k megtérítése iránt indított pert ellene. A K ú r i a 2190/1929. sz.

határozata ( J o g i Hirlap, 1930. évfolyam, 184. sorszám) az igényt elutasította, de nem azért, mert sértett a büntető perben a bocsánatkérést elégtételül' elfogadta, hanem mert sértett a büntetőjogi elégtétel elfogadása mellett köteles lett v o l n a a m a g á n j o g i elégtételhez v a l ó jogát fenntartani, amit pedig sértett nem tett meg.

Elvileg tehát a helyzet ily esetben — igen helyesen — ak- ként van megoldva, hogy a sértettnek jogunk nem teszi kötele- zővé a panaszlott büntetőjogi üldözését, és nem á l l j a ú t j á t a békés kibontakozásnak (ez jogpolitikailag igen nagy hiba v o l n a ! ) , mert a f ő m a g á n v á d l ó vagyonjogi igényt akkor is tá- maszthat, ha v á d l o t t bocsánatkérését, vagy más n y i l a t k o z a t á t elégtételül elfogadja. A z o n b a n megkívánja, hogy a sértett va- gyoni igényeit ugyanekkor kifejezetten fenntartsa', nehogy az-

(5)

elégtétel elfogadása a panaszlottat tévessze meg a tekintetben, hogy a f ő m a g á n v á d l ó akcióját beállította, holott ezzel szemben, utóbb mégis vagyoni igényeket támaszt.

Dr. Bállá Ignác.

Lehet-e a végrehajtást foganatosítani, ha az fel van függesztve?'

„Nem hagyhatom, hogy az „ X . " v á l l a l a t ellen kielégítési végre- hajtást kérjenek, amikor teljesen a l a p t a l a n kereset folytán ho- zott a bíróság ellene jogerős marasztaló ítéletet", m o n d j a egy ú j í t ó fél jogi képviselője, aki a perújítási kereset beadásakor egyben a polgári perrendtartás 572. §-a a l a p j á n az alapperbeli ítélet végrehajtásának felfüggesztését is kéri, — „minthogy a perújítás sikere az előterjesztett a d a t o k b ó l valószínűnek mutat- kozik". M á s k o r jogos felháborodással panaszolja a fél azt, hogy miként lehetett egy ügyben a végrehajtást felfüggeszteni, mikor semmiféle valószínűsítő adatot a perújítási keresetlevélben elő nem terjesztettek; most nem kérhet végrehajtást és ezért eset- leg m á s o k megelőzik.

E z e k és ezekhez hasonló kijelentések arra engednek követ- keztetni, hogy a jogkereső közönség k ö z t u d a t á b a átment az a téves felfogás, hogy a végrehajtás felfüggesztésének következté- ben valamely jogerős határozat a l a p j á n most m á r nemcsak le- folytatni, hanem egyáltalában megkérni sem lehet a végrehaj- tást, mert azt úgyis elutasítanák; mintha nem a végrehajtásnak, hanem a végrehajthatóságnak a felfüggesztését mondta volna kí a bíróság.

Sajnos, be kell vallanunk, hogy ennek a téves felfogásnak, amely széles körben gyökeret vert, bíróságaink is okai, amelyek- nek i r á n y í t ó gyakorlata épen ezen a téren d ö n t ő jelentőségű.

G y a k o r i eset ugyanis, hogy a bíróság a felfüggesztési kérelem- nek bizonyos esetekben „csupán a Ppé. 41. §-ában megjelölt h a t á l l y a l " ad helyt, míg ugyanazon bíróság más esetben ezt a toldást nem h a s z n á l j a ; vagy p é l d á u l a végrehajtást „az elrende- lésre és foganatosításra is kiterjedő h a t á l l y a l " függeszti fel olyankor, mikor a n n a k helye nem lehetne. A z ilyen kitételek természetesen arra engednek következtetni, mintha a bíróság minden esetben kétféle h a t á l l y a l is felfüggeszthetné a végre- hajtást: 1. a végrehajtás elrendelésére és foganatosítására is ki- terjedő h a t á l l y a l ; 2. csupán az árverést, a lefoglalt követelés átruházását stb, megakasztó hatállyal.

Ezzel szemben a polgári perrendtartást életbeléptető 1912.

évi L I V . törvénycikk 41. §-ának m á s o d i k bekezdése kifejezetten k i m o n d j a , hogy amennyiben a végrehajtási, vagy a perrendtar- tást életbeléptető törvény mást nem rendel, a végrehajtást' a polgári perrendtartás szerint, az eljárás- folyamán felfüggesztő végzésnek minden esetben olyan hatálya van, mint az előterjesz-

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

A versbeni megszólí- tás pedig kétségtelenül vallásos hang, mert minden keserű tapasztalata, emberi, golgo- tai félelme, az igazság megszenvedettségének, az áldozati

Vendége Vagy egy Nem Akármi Úrnak, Nevetsz, készen, szóviccére Fülelve, hogy „kihúznak”, S eszedbe jut Kalapból-nyúl Sok cselvetésed, amellyel Kerülgetted –

Már nincs ojan meleg a szobába mint mikor Margit it volt és tüzelt mindig el felejtenek rá teni a kájhára voltam uszo tréningen most nem én kaptam a kis labdát hanem aki

De annál inkább meg kell írni, mert senki se tudhatja jobban mint én, aki még paraszt is vagyok, még mint író is, senki se tudhatja jobban, hogy mi megy végbe benne*. Ennek

Anne Friedberg szinte kockáról kockára haladó, érzékeny elemzésének egyik megállapítása szerint az Egy lélek titkai (Pabst, 1926) „…az első film volt,

Az új (6) bekezdés rendelkezése szerint a keresetlevél perfelvételre való alkalmassága szempontjából nem vizsgálható a keresetlevél érdemi részében előadott

Területi szinten azt is megállapíthatjuk, hogy a központi és Nyugat-Dunántúl régióban nagyobb valószí- nűséggel találni reziliens iskolát, ez pedig azért érdekes, mert

A Koncepció azt is megfogalmazta, hogy a jóhiszemű pervitel elvének „jelenlegi megfogalmazásához képest annyiban lehet indokolt változtatni, hogy a mainál