Lehet-e a nyugdíjat a Pp. 413. §-a alapján leszállítani? I. A J o g i Hírlap f. évi január hó 27-i számában 67. sz. a. leközölt K. II.
2918/1934. sz. ítélet egy gazdatiszt nyugdíját a Pp. 413. §-a alapján leszállította. A tényállás szerint a felperes grófi ura- dalom gazdatisztje volt, aki 1929-ben nyugdíjaztatott és a mun- kaadó évi nyugdíját 77.000 leiban állapította meg. Időközben, beállott a gazdasági válság és a kúriai döntés szerint ,,a nyugdíj megállapítása óta a gazdasági viszonyokban beállott mélyreiható változás, az áruk értéke, a mezőgazdasági termények ára jelen- tékenyen csökkent, alperes adósságai a védetté nyilvánításhoz megkívánt terhelési határt e l é r i k . . . . , végül alperesnek több nyugdíjasa van". Mindezekre való tekintettel a Kúria úgy ta- lálta, „ihogy a nyugdíjfizetési kötelezettség vállalása óta alperes vagyoni körülményei tetemesen rosszabbodtak s 'hogy ennek kö- vetkeztében az örökhagyó által vállalt nyugdíjnak 6 0 % - a felel meg . . . " Eme ítéleti rendelkezés megalapozása végett a K ú r i a . a Pp. 413. §-ára 'hivatkozik és arra, hogy „a bírói gyakorlat a Pp. 413. §-ának rendelkezését a magánegyezséggel megállapított szolgáltatások esetére is kiterjesztette. Enéllogva a szolgáltatás • mennyiségének megváltoztatása a körülmények lényeges meg- változtatása okából az esetben is kérhető, ha a szolgáltatás - mennyiségét telek között létrejött magánegyezség állapította meg "
Ezzel a döntéssel homlokegyenest ellenkezik ugyancsak a Kúria II. tanácsának 1933. VI. 7-én hozott 6000'/1932. sz. íté- lete (J. H. VII. 765.). A tényállás csaknem azonos az előbbi eset- tel. Itt is mezőgazdaságnál alkalmazottról, „jószágfelügyelőről"
van szó, akinek nyugdíját a felek közös egyetértéssel 1928-ban,.
tehát a jelenlegi gazdasági válság előtt állapították meg. A mun- kaadó arra való hivatkozással, hogy birtokainak jövedelmező-- sége erősen megcsappant, a Pp. 413. §-a alapján nyugdíjleszállí- tás iránt indított ¡keresetet. A felebbezési bíróság ez alapon mér- sékelte is a nyugdíjat, de a Kúria a keresetet elutasította és íté- letét hármas indokkal támasztotta alá:
a) tételes jogszabályra való utalással, az 1926: XVI. t.-c..
(a következőkben nyugdíjátértékelési törvény) 14. §:-át felhíva, '
„hogyha a felek a járandóság összegét az 1924. évi július hó • 1. napja után a pénz értékcsökkenésének figyelembevételével, egyezségileg megállapították, a járandóság összegére továbbra is az egyezség irányadó";
b) hivatkozással a „pacta sunt seryand'a" elvére, a jogér- vényesen létrejött szerződést meg kell tartani, 'ha csak vala- mely jogszabály a kötöttséget fel nem oldja; már pedig nincs.- olyan tételes jogszabály, amely az 1924. július 1. óta létrejött nyugdíjszolgáltatásokra vonatkozó megállapodás érvényét ál- talában feloldaná;1)
•) Voltak átmeneti jellegű és kivételes szabályok; ilyen a nyug- díj átértékelési törvény 10. í§-ának második bekezdésében foglalt nyug- díjarányszám leszállítási lehetőség. Ez azonban csak a törvényben, illetőleg az azt kiegészítő végrehajtási rendeletben meghatározott kör-
435"
c) végül a Kúria .szükségesnek találta arra is utalni, hogy a nyugdíjösszeg megállapításánál mint közvetlen tényezők nem.
jöttek számításba a feleknek azon „körülményei", amelyekben, beálló változás a Pp. 413. §rának alkalmazását lehetővé tenné.
(Általános gazdasági viszonyok, alperesi gazdaság jövedelme- zősége stb.)
A felvetett kérdés megértéséhez tudni kell, hogy a két átér- tékelési törvényünk közül az 1926: XVI. t.-c. hallgat arról, hogy a Pp. 413. §-a alapján mennyiben l e h e t ' a nyugdíjat felemelni, vagy leszállítani, holott e törvényt megelőző nyugdíjvaiorizá- ciós gyakorlat kialakulásánál nagy szerepe volt a 413. §-nak.- Az 1928: XII. t.-c. 34, §-a pedig kifejezetten kimondja, hogy e törvény rendelkezései nem alkalmazandók arra a tényállás terü- letre, amelyet az 1926: XVIi. t.-c, szabályoz. Ugyanezen tv. 36.
§-a úgy szól, hogy e törvény rendelkezései nem érintik a Pp.
413. §-ának rendelkezéseit. Az ehez fűződő min. indokolás;
pedig utal arra, hogy „tartási és hasonló" járadékok felemelésé- nek a jövőben a 413. §. alapján is helye lehet olyankor, amikor a felemelést nem a pénz elértéktelenedése miatt kérik.
A kérdés óriási horderejű, hiszen arról van szó, hogy a- munkaadó leszállithatja-e az itéletileg vagy egyezségileg meg- állapított nyugdijat akkor, ha „körülményei lényegesen meg- változtak", — tehát akkor is, ha körülményei ugyan megváltoz- tak, de gazdasági lehetetlenülés nem állott elő.
II. A kérdés megoldásánál mindenekelőtt azt kell vizsgálni,, hogy a Pp. 413. §-a miképen jött egyáltalában kapcsolatba a nyugdíj összegszerűségének megállapításával. A 413. §. erede- tileg tiszta perjogi szabály volt és az ítélet anyagi jogereje alóli kivételt állapított meg. (V. ö. a Pp. 411. §-ával.) Kapcsolatos a.
131. §-al, amely lehetővé teszi, hogy járadékok és viszontszol- gáltatástól nem függő más időszakos szolgáltatások iránt inté- zett keresetekben a marasztalást az ítélet hozatala után lejárandó szolgáltatásokra is lehessen kérni. Ezen jövőben lejárandó s z o l - gáltatásoknál a bíró az előrelátható jövőbeni fejleményeket fi- gyelembe venni köteles,2) de az előre nem látható változások az ítélethozatalnál nem véhetők figyelembe és így az anyagi igazság szenvedne csorbát, ha a körülmények változása dacára, az ítélet jogereje megdönthetetlen lenne.
A háború utáni valorizációs bírói gyakorlat a 413. §. perjogi szabályát a hiányzó átértékelési jogszabály pótlékaként anyagi"
jogi szabályként alkalmazta a járadékok felemelésének lehe-
ben érvényesülhetett. Másik kivételes jogszabályt tartalmaztak a 4600/1933. és 6700/1933. M. E. sz. rendéletek, amelyek azonban a nyug- díj leszállítását (a szerződés részbeni feloldását) csak szigorúan kö- rülírt esetekben engedélyezték és csak akkor, ha az erre vonatkozó- rendelkezés az előírt határidőn belül történt. E válság jogi rendelkezés kivételes jellegét az is igazolja, hogy efajta nyugdíj leszállítások el- leni jogorvoslat nem bírói, hanem külön eljárásra („döntőbizottság");:
tartozott.
2) Lásd Kovács Marcell Polg. Perr. Magy. 869. old.
tővé tétele végett (a valóságban nem a járadékot emelték fel, hanem a pénz elértéktelenedéséből előállott különbözetet egyen- lítették ki részben). Mihelyt a 413. §. anyagi jogszabály lett, kerete azonnal szűknek bizonyult, mert merőben igazságtalannak mutatkozott, hogy az ítéletben meghatározott járadék összegét a pénz romlása következtében fel lehessen emelni, de ha a já- radékot egyezségileg állapították meg, akkor a felemelés lehető- sége el legyen zárva. S tényleg a bírói gyakorlat rövidesen oda- fejlődött, hogy a 413. §.-t nemcsak a törvényszövegben megjelölt jogerős bírói ítéletekben, hanem bármilyen érvényes formában létrejött egyezségileg megállapított szolgáltatásokra is alkal- mazta. (L. a 868. sz. E. H.-t.)
A nyugdíj valorizáció gyermekkorában a nyugdíj = quasi tartás, alkalmas fikcióul szolgált a felértékelés jogalapjának .megteremtésére. Ismeretes, hogy a legelső nyugdíjvalorizáció
ítéletek ezen a fikción alapultak.3) Ha a nyugdíj tartási köte- lem, akkor összegszerűleg annyinak kell lenni, hogy a nyugdíjas abból megélhessen. Ez a gondolatmenet segített legelőször a nyugdíj átértékelés kérdését megoldani és az ezen alapuló íté- letek kifejezetten hivatkoztak is a 413. §-ra. (K. III. 4209/1922 , K. III. 5530/1922.)
Természetesen a nyugdíj quasi tartás fikciója csak arany- .hidul szolgált, de fenntartani ezt a fikciót nem lehetett. Mert ha
a nyugdíj tényleg tartásra, ellátásra irányuló kötelem, akkor .szoros kapcsolatban kell lennie a nyugdíjas társadalmi állásá-
hoz, a megélhetéséhez szükséges összeggel, holott a valóságban
— bár a nyugdíj tényleg bizonyos mértékben a nyugdíjas eltar- tását célozza, — de az végeredményében az előbb említett kö- rülményektől független és a nyugdíj összegszerűsége a nyugdíj- szerződés tartalmától függ, amelynél legtöbbször fontos tényező a nyugdíjra jogosító évek száma. S tényleg, a későbbi gyakor- lat elejtette a tartás fikcióját és megelégedett annak hangozta- tásával, hogy a nyugdíj „rendeltetése csupán az, hogy a nyugdí- jas egyéb jövedelmeit kiegészítve, megélhetésének lehetővé téte- léhez hozzájáruljon. (K. II. 4958/1924.)", — illetve „megélheté- .sének megsegítésében minden esetre számot tevő legyen (K. II.
•7323/1923.)".
A pénzromlás előtt a nyugdíjra való igény összegszerűleg meghatározott szolgáltatáshoz való jogosítványt jelentett és csak a valorizáló bírói gyakorlat, majd a nyugdijvalorizációs törvény tette a nyugdijat olyan jogigénnyé, amelynél az összegszerűség -bírói megállapítástól függ. De épen ebben a vonatkozásban van
alapvető különbség a nyugdíj és a tartási vagy tiltott cselek- ményekből származó járadékok stb. kötelmei között. Mig az
•utóbbiak ex lege ¡kötelmek, amelyeknél a jogrend csak az ösz- szegszerűség megállapításánál figyelembe veendő körülménye-
"ket írja elö, csak egy keretet ad' („illő tartás", „a f é r j társa- dalmi állása", „a károsult keresete" s t b . . . . ) . Ezzel szemben a
3) Lásd szerzőtől Jogt. Közi. 1925. évi 14. számában „A nyugdí- jasok valorizációja a magyar bírói gyakorlatban".
437"
nyugdíjhoz való jog ex contractu folyik és ennek összegéi a szerződés állapítja meg.4) S hogy a nyugdíj nem tartás, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy nincs olyan jogszabály, amely előírná, hogy a nyugdíjnak elegendőnek kell lenni a nyugdíjas- nak (családjának) eltartására. A nyugdíjszerződés az esetek túlnyomó részében összegszerűséget is tartalmaz,5) tehát a nyug- díj összege rendszerint — normális viszonyok között, — nem függ bírói megállapítástól. A nyugdíj összegét bírói megálla- pítás tárgyává csak az átértékelési gyakorlat és a nyugdíjátérté- kelési törvény tette, de még az utóbbi is hangsúlyozza, hogy a.
bírói megállapításnak tárgya csak: „az átértékelésre irányadó mérték", ,,a nyugdíjátértékelés összege". (11. §.).
A nyugdíj összegének a bírói megállapítástól való függő- sége tehát kizárólag az átértékeléssel függ össze; mihelyt az át- értékelés kérdését kikapcsoljuk, a nyugdíj ismét fix kötelemnek tekinthető. Ezért a nyugdíj átértékelési törvény 14. §-a a pénz stabilizációja után kötött egyezséget kötelezőnek mondja és en- nek az álláspontnak felel meg az is, hogy a nyugdíjátértékelési törvény a Pp. 413. §^áról nem tesz említést, míg az 1928: XII.
t.-c. 36. §-a szerint e törvény rendelkezései mellett alkalmaz- ható a 413. §. is. A bírói megállapitástól függő járadékoknál a pénzromlástól különböző egyéb okból előálló „körülmény" v á l - tozások eseteiben, a 413. §. segítségével érvényesíthető az anyagi igazság. Ezzel szemben az 1926: XVI. t.-c. területére az 1928:
XII, t.-c. nem alkalmazható. Ha a nyugdíj összeg a 413. §. a l - kalmazásával megváltoztatható lenne, akkor tulajdonképen szük- ség sem lett volna a nyugdíjátértékelési törvény azon rendel- kezéseire, amelyek a felértékelt nyugdíj összegének bírói (nem arányszámos és nem rendeleti uton történő) megállapítására vo- natkoznak, hiszen a szabályozott kérdésnek e területe a 413.
§. felhívásával megoldható lett volna.
III. Álláspontom szerint tehát a nyugdíjszolgáltatás leszállí- tása a 413. §. alapján rendszerint nem engedhető meg. E §•. al- kalmazhatósága, a dolgok bentrejlő értelme szerint, csak oly járadékokra van korlátozva, amelyek ex lege folynak, illetve egyezség hiányában ex lege is fennállanak és amelyeknél a szol- gáltatás összegszerűségének megállapítása par excellence felek körülményeitől ¡függ, A nyugdíjnál a 413. §-t csak abban a ritka esetben lehetne alkalmazni, amikor a nyugdíjszerződés elvileg létrejött anélkül, hogy az összegszerűségi coeficienseket megál- lapították volna és az összegszerűség megállapítása később emiatt bírói ítélet tárgya lett. De nem alkalmazható e §. akkor, amikor- a felek nyugdíjszerzödést kötöttek és abban megállapították a fizetendő nyugdíjat, amelynek összege a felek körlüményeitől
4) Egészen kivételes eset, hogy a munkaadó általánosságban nyug- díjszolgáltatásra kötelezze magát anélkül, hogy a szolgáltatandó nyug- díj összegét megállapítaná.
5) Összegszerűleg van megállapítva a nyugdí j akkor is, ha az ösz- szegszerűséget adó coeficiensek vannak meghatározva: a nyugdíjba, beszámítható javadalmazás nyugdíjkulcs.
végeredményében csak távoli kapcsolatban van. Hasonlít az eset ahoz, amikor pld. egy kereskedő földbirtokot vesz részletfize- tésre s a részleteket üzlete jövedelméből véli megfizetni, de ké- sőbb a körülmények változása folytán az üzlet jövedelmezősége megcsappan. Nem menő abszurdum lenne-e ilyenkor arra gon- dolni, hogy a vevő kereskedő vételárleszállítást kérhessen, „kö- rülményei változása" folytán?
De van ennek a kérdésnek másik oldala is. Ha a 413. §.
alapján a nyugdíjat le lehet szállítani, akkor nyilván fel is le- het emelni. Ez tehát azt jelentené, hogy a nyugdíjas hivatkozva családjának szaparodására, vagy betegségére, avagy a munka- adó kedvező üzletmenetére, a szerződésileg megállapított nyug- díj felemelését is kérhetné „a körülmények változása" folytán.
A 413. i§. alapján való leszállítás ellenkezik azzal a jog- szabállyal is, amely a nyugdíj leszállítását nem egyszerűen „a körülmények változása" alapján, hanem csak gazdasági lehe- letlenülés esetén engedi meg, amely utóbbihoz pedig az kell, hogy a nyugdíjfizetésre kötelezett viszonyai oly lényeges és .mélyreható változáson menjenek keresztül, amelynek folytán az
eredeti nyugdíjösszeg megfizetése számára elviselhetetlen terhet jelentsen és anyagi romlását eredményezze. (K. If. 2432/1933.
J . H. VIII. 227.)
Az ellentétes bírói ítéletekre való tekintettel, minden esetre célszerű lenne a kérdésnek jogegységi döntéssel való elbirálása.
A közlemény megírása óta a J. H. folyó évi 30. számában közzététetett a Kúria III'. 1491/1935. számú ítélet (meghozták 1935. VI. 19-én). Itt a felperes a Pp. 413. §-a alapján nyugdíj- felemelést kért. A Kúria elvileg^kimondja, hogy a Pp. 413. §-a alapján a nyugdíj ugyan felemelhető, konkrét esetben azonban elutasít, mert a nyugdíj arányszám alapján lett megállapítva, amelynél az alkalmazott vagyoni helyzete figyelembe nem veedő, Dr. Munkácsi Ernő.
Magáneljárási jog. Állandó és közismert gyakorlat, hogy az azonnali hatályú elbocsátási ok elenyészik, ha a munkaadó nyomban nem érvényesíti; a nyomban érvényesítés kötelezett- sége alól kivétel az, ha az azonnali hatályú elbocsátási ok meg-
állapíthatásához tudakozódás és vizsgálódás volt szükséges (budapesti kir. ítélőtábla P. VI. 8136/1927., JH. 1928. 31. és /Kúria P. II. 3788/1932., Jogt. Közi. 1933. 203. old.). A munka-
adónak a joga a tényállás előzetes kitisztázásához ezek szerint -a döntések szerint akkor áll fenn, ha erre az eset objektív
•körülményei szerint szükség van. A Kúriának közelmúltban ho- zott P. II. 5004/1934. sz. ítélete (JH. 1935. 263.) még egy lépés- sel tovább megy: nem tartja késedelmesnek a fegyelmi eljárás megindítását és >az annak eredményeképen kimondott azonnali
"hatályú elbocsátást, ha a munkaadó előbb házi vizsgálatot tar- tott és a fegyelmi eljárást a munkavállaló által elkövetett sik- kasztás után több mint egy hónappal tette folyamatba. Érdekes ez a döntés azért, mert nem az azonnali hatályú elbocsájtáshoz szükséges tényállás objektíve bonyolultabb megállapíthatóságát, /hanem azt a szubjektív momentumot emeli ki, hogy a munkaadó
