Elemi és középiskolák
a nemzeti aspirációk össztüzében
Joachim von Puttkamer: Schulalltag und nationale Integration in Ungarn.
Slowaken, Rumänen und Siebenbiirger Sachsen in der Auseinandersetzung mit der
ungarischen Staatsidee 1867-1914.
(Südosteuropäische Arbeiten, Bd. 115.) München, R. Oldenbourg Verlag, 2003.
531 old.
Kitűnő könyvvel örvendeztette meg a ma- gyar történetírást Joachim von Puttkamer.
Pedig nem olyan témát választott kutatása tárgyául, amely fehér folt lenne a magyar és a környező országok t ö r t é n e t í r á s á b a n , hi- szen a dualizmuskori állami nemzetiségpo- litika és azon belül is az oktatáspolitika m i n d a kortársak között, mind pedig az utókor szakirodalmában heves viták ke- reszttüzében álló t é m a . Magyarországon a nemzetiségpolitika fő irányainak elemzése az elmúlt évtizedekben mindenekelőtt Arató Endre, Niederhauser Emil, Szarka László és Szász Zoltán munkásságához kapcsolódott.
P u t t k a m e r m u n k á j a azonban új, egyedi szempontokkal és eredményekkel gazda- gítja ismereteinket e területen.
A könyv hat nagy fejezetre és egy ösz- szefoglalásra tagolódik. Az első fejezetben (Nemzetállami iskolapolitika soknyelvű kö- zegben) Puttkammer bemutatja a 19. szá- zadi európai nemzetállamok oktatási gya- korlatát, az állam hivatalos nyelvének m a - gától értetődőnek tekintett primátusát az oktatási rendszeren belül. Az állami és/vagy felekezeti oktatást m i n d e n h o l eszközként kezelték a nemzeti integráció erősítésére.
Puttkammer ismerteti a modern naciona- lizmusra, illetve a nemzeti integráció folya- m a t á n belül az iskolarendszer funkcióira vonatkozó elméleteket, kitér a dualizmus-
kori oktatáspolitika korabeli értékelésére és a szakirodalom eddigi eredményeire. A ma- gyarországi viszonyok elemzésére kiinduló- pontul az 1868-ban született nemzetiségi, illetve oktatási törvényt jelöli meg, a mű né- hány p o n t j á n azonban h a s z n o s lett volna, ha némileg bővebb i n f o r m á c i ó k a t közöl a dualizmust megelőző legalább három év- tized iskoláztatási viszonyairól is.
Részletesen bemutatja a kiválasztott há- rom nemzeti csoport, a szlovákok, a romá- nok és az erdélyi szászok eltérő kiinduló adottságait - könyvének egyik legfontosabb következtetése ugyanis éppen az lesz, hogy ezek az adottságok alapvetően meghatá- rozták azt, hogy a dualizmus oktatási rend- szerén belül milyen ellenálló képességet és erőt tanúsítottak nemzeti nyelvük és kultú- rájuk megőrzése céljából. A legkedvezőbb helyzetben az erdélyi szászok voltak, törté- netileg kialakult saját intézményrendszer- rel, mindenekelőtt erős nemzeti (evangéli- kus) egyházszervezettel és n e m utolsósor- ban szilárd anyagi háttérrel, melynek kö- szönhetően sikeresen ellenállhattak m a j d a későbbiekben az állami szubvenció csábítá- sainak és nyomásának. Az erdélyi románok ez utóbbival nem rendelkeztek, de mind az ortodox, mind pedig a görög-katolikus egy- ház önmeghatározásába szilárdan beépült a román nemzeti identitás, ami intézményi biztosítékként elősegítette, hogy a román társadalom is igen sikeresen ellent tudjon állni az állami oktatáspolitika felülről meg- határozott nemzeti célkitűzéseinek. Ehhez hozzájárult a nemzeti elkötelezettségű világi értelmiség tudatos tevékenysége is. A szlo- vákok viszont nem rendelkeztek ilyen nem- zeti egyházi tradícióval, hiszen mind a kato- likus, mind pedig az evangélikus egyházon belül magyar hívek ellensúlyával kellett szá-
molniuk, s világi értelmiségük is csak gyenge és kis számú maradt. Ráadásul nemzeti moz- galmukat belső ellentétek is terhelték. En- nek eredménye lesz az, hogy az ő esetükben a m a g y a r o k t a t á s p o l i t i k a i k o r m á n y z a t of- fenzívája m á r eleve erőteljesebb volt (gon- doljunk csak a szlovák tannyelvű gimnáziu- mok bezárására az 1870-es években), s az ellenállás is gyengébb és kevésbé hatékony.
A második fejezetben (Nemzeti oktatás- politika és egyházi a u t o n ó m i a . Modernizá- ció p r e m o d e r n k e r e t b e n ) került sor a dua- lizmus oktatáspolitikája nemzetiségpolitikai elemeinek átfogó ismertetésére. A meghatá- rozó koncepcionális különbség a magyar és a nem-magyar politikai elitek felfogásában á t h a t o t t a az á l l a m i - p o l i t i k a i élet egészét.
A m a g y a r á l l á s p o n t s z e r i n t Magyarország n e m z e t á l l a m o t alkotott, a magyar politikai nemzetnek pedig m i n d e n állampolgár tagja volt, anyanyelvére v a l ó t e k i n t e t nélkül.
A n e m - m a g y a r n e m z e t i m o z g a l m a k ezzel szemben 1848 óta önálló nemzetként való e l i s m e r é s ü k r e t ö r e k e d t e k , s ezzel együtt arra, hogy kollektív nyelvi-kulturális-politi- kai jogokat birtokoljanak az állami szerve- zeten belül. Az 1868-as törvények biztosí- tották az anyanyelvi képzés jogát alap- és középfokon, illetve a felsőoktatásban előír- t á k nem-magyar nyelvi és irodalmi tanszé- kek létrehozását a pesti egyetemen. Eötvös József vallás- és oktatásügyi miniszter libe- rális elképzelésének megfelelően az állami oktatáspolitika alapelve a felekezeti a u t o - nómia tiszteletben t a r t á s a lett az állam fel- ügyeleti joga mellett. S b á r a k o r m á n y z a t a dualizmus éveiben szigorúbbá és erőteljes- ebbé tette a felügyeletet, s ezzel igyekezett nemzetiségpolitikai szempontból is (de n e m kizárólag ez a cél vezette) nyomást gyako- rolni az egyes iskolákra, egyházakra, magát az alapelvet n e m kérdőjelezték meg. 1874- től kezdett kiépülni az állami iskolák intéz- m é n y r e n d s z e r e , de s z á m b e l i j e l e n t ő s é g ü k mindvégig csekély m a r a d t (az 1905-1906- os tanévben a 16 560 elemi iskolából csupán 2 0 4 5 volt állami iskola). P u t t k a m m e r rész-
letesen ismerteti az alfabetizáció állására, az iskolalátogatásra, az iskolák tárgyi felsze- reltségére, a tanári ellátottságra, tankönyv- adottságokra vonatkozó adatokat is, melyek közvetlenül ugyan nem hordoztak nemzeti- ségi elemet, ám közvetve a n n á l inkább ha- tást g y a k o r o l t a k az állami oktatáspolitika prioritásainak kijelölésére, s köztük a nem- zetiségpolitikai célkitűzések megvalósítha- tóságára és keretfeltételeikre. Ezt követően végigkíséri az állami oktatáspolitikai ren- delkezések legfontosabbjait, mindenekelőtt a magyar nyelv tanításának kötelezővé té- telét az alapfokú képzésben (1879) és a lex Apponyiként (1907) ismertté vált törvényt.
De nem elégedik meg a rendelkezések is- mertetésével, h a n e m levéltári források alap- ján b e m u t a t j a , milyen m é r t é k b e n törekedett
a tanügyi kormányzat a gyakorlatban is ér- vényt szerezni azoknak, s másfelől az isko- lák számára milyen mozgástér kínálkozott a felülről érkező nyomás semlegesítésére.
E fejezetben P u t t k a m m e r külön kitér a kö- zépfokú oktatás helyzetére.
A h a r m a d i k fejezet (Államnyelv és sok- nyelvűség) a magyar nyelv tanításának ered- ményeit, illetve a magyar oktatási nyelvnek az 1880-as évektől felülről szorgalmazott terjesztését tekinti át az a d o t t időszakban.
Akiinduló feltételeket is ismerteti: 1880-ban az ország l a k o s s á g á n a k 4 6 , 6 % - a tartozott a magyar nemzetiséghez, miközben a többi nemzetiség is jórészt egybefüggő, kompakt területen élt. Kitér a z o n b a n P u t t k a m m e r a nyelvi viszonyokat illető regionális kü- lönbségekre is: A Felvidéken a mindennapi közös k o m m u n i k á c i ó nyelve a különböző nemzetiséghez tartozók között inkább a né- m e t volt, az alsófokú o k t a t á s b a b e k e r ü l ő gyerekek t ú l n y o m ó többségének semmiféle magyar nyelvi előismerete nem volt, s a meg- szerzett nyelvi t u d á s t a m i n d e n n a p o k b a n n e m is igen t u d t á k h a s z n o s í t a n i . A m a - gyar nyelv ismerete számukra e g y é r t e l m ű e n a társadalmi ranglétrán való felemelkedés eszköze volt. Erdélyben ezzel szemben ke- vésbé zárt t ö m b ö k b e n élt együtt h á r o m
nemzetiség, a m i n d e n n a p i érintkezésben is több nyelv élt együtt, azok használata né- melyest funkcionálisan specializálódott. így aztán a többnyelvűségnek elterjedtebb gya- korlata és h a g y o m á n y a élt ott, s nagyobb a készség is a s a j á t nyelv mellett m á s nyelv(ek) elsajátítására.
Lényeges hátráltató tényező volt az ál- lami akarat é r v é n y e s í t é s é b e n - a nemzeti szellemű egyházi intézmények vonakodása mellett - a képzett tanárok hiánya és a tan- könyvhiány. Megismerhetjük a statisztikai adatokat, amelyek m i n d a z o n á l t a l m i n d k é t tekintetben jelentős eredményekről is be- számolnak: Egyrészt sikerült a nem-magya- rok magyar nyelvtudásának arányát 16,9%- ról 22,5%-ra emelni 1 9 0 0 - 1 9 1 0 között.
Másrészt a magyar tannyelvű iskolák ará- nya is jelentősen nőtt, főképp a Felvidéken (1880-ban 2313 részben vagy teljesen szlo- vák tannyelvű elemi iskola működött, 1913- ra csak 3 6 5 m a r a d t ) ; E r d é l y b e n , ahogy P u t t k a m m e r hangsúlyozza, az anyanyelvi képzés m a r a d a m e g h a t á r o z ó alsó- és kö- zépfokon e g y a r á n t . A statisztikai adatok
„mögé" nézve azonban m á r jóval árnyaltabb a kép: Egyrészt az anyanyelv mint oktatási
„segédnyelv" m e g m a r a d t a hivatalosan ma- gyar tannyelvű iskolákban is; a tanári állá- sokra vonatkozó hirdetések is bizonyítják, hogy a tanulókkal és szüleikkel való érintke- zést illetően elvárás volt a t a n á r t ó l azok anyanyelvének ismerete. M e m o á r o k pedig azt is bizonyítják, hogy a tanulók minden- napjainak nyelvi gyakorlata sokkal sokszí- nűbb volt, m i n t ahogy azt a homogenizáló statisztikai m u t a t ó k sejttetni engedik.
A n e g y e d i k fejezet ( N e m z e t e s z m e és soknemzetiségűség az oktatásban) a nyelvi aspektuson túli tényezőkre tereli figyelmün- ket a k o n k u r r e n s nemzeti eszmék és ideálok k ü z d ő t e r é b e b e p i l l a n t á s t adva. Ugyanis a tanmenetek és a tankönyvek elemzésére került sor, mégpedig nagyon érdekfeszítően.
Jól kihasználja P u t t k a m m e r a tankönyvek különböző kiadásainak összehasonlításában rejlő lehetőségeket, a hivatalos tiltás és tű-
rés m e c h a n i z m u s a i n a k k i t a p o g a t á s á r a . Az olvasóban azonban egy vonatkozásban némi b i z o n y t a l a n s á g m a r a d : m i n d e n b i z o n n y a l f o r r á s o k h i á n y á b a n a r r a n e m k a p u n k vá- laszt, hogy a tárgyalt tankönyveket milyen intézményi körben használták, a p á r h u z a - m o s a n létező, „rivális" kiadványok elterjed- tségi köre milyen volt. Érdekesen kalauzolja a szerző az olvasót az egyes nacionalizmu- sok „gondolatvilágába", ütközési p o n t j a - ikba, a politikai elitek g o n d o l k o d á s m ó d j á b a a nemzeti eredetmítoszok (honfoglalás, nagy- m o r v a b i r o d a l o m , d á k ó - r o m á n k o n t i n u i - tás) és 1848-1849 történeti képének elem- zésén keresztül. Megtudhatjuk, hogy a ma- gyar állameszme propagálására és az azzal való identifikáció elérésére milyen eszközök álltak az állami tanügyi vezetés rendelkezé- sére (tanmenetek, a tankönyvek állami en- gedélyezésének, b e t i l t á s á n a k gyakorlata), s hogy az érintett egyházak autonómiája mi- lyen formában t o m p í t o t t a azok élét. Ismét csak igen árnyalt képet tár elénk P u t t k a m - mer a különböző nemzetiségek vonatkozá- sában: Az erdélyi r o m á n o k n a k mind nem- zeti e r e d e t m í t o s z u k a t , m i n d pedig 1 8 4 8 - 1849 sajátos r o m á n értelmezését illetően (bár különböző m é r t é k b e n ) sikerült nemzeti szempontjaikat érvényesíteni az általuk használt tankönyvekben. Az erdélyi szászok nemzeti identitása távolról sem tartalma- zott oly sok, a m a g y a r identitással élesen ütköző elemet, m i n t a román, épp ezért ér- vényesítésük sem ütközött oly ellenállásba, miközben - például 1 8 4 8 - 1 8 4 9 kapcsán - maguk is jóval kompromisszumkészebbek- nek m u t a t k o z t a k , m i n t a r o m á n egyházi- értelmiségi elit. A szlovákok viszont n e m voltak képesek a nagymorva h a g y o m á - nyokra alapozott, az egykori önálló állami- ságuk elismerését célzó történeti hagyo- mányt tartósan beépíteni az általuk hasz- nált tankönyvekbe, helyette az állami kont- roll nyomása a l a t t egyre inkább a Cirill—
Metód-féle szláv kulturális egyesítő tradíció identifikáló elemei kerültek előtérbe.
Az ötödik f e j e z e t b e n (Iskolai ü n n e p s é - gek: a nemzet m e g j e l e n í t é s e ) P u t t k a m m e r az iskolai ü n n e p s é g e k mint az állampolgári és nemzeti ö n t u d a t kifejeződési formáinak szerepét m u t a t j a be. Elsősorban a majális- hoz kapcsolódó, az iskola épületéből a váro- son át a zöldbe t a r t ó felvonulásokat elemzi, melyek - megszüntetésükig - a szlovák kö- zépiskolák h a g y o m á n y a i b a n j á t s z o t t a k je- lentős szerepet. Igen sokat elárul a nemzeti- ségpolitika h é t k ö z n a p j a i r ó l a M i l l e n n i u m m e g ü n n e p l é s é r e a vallás- és oktatásügyi minisztérium által elrendelt 1896. m á j u s 9-i iskolanappal kapcsolatos intézményi állás- p o n t o k elemzése. Miközben szlovák terüle- t e n a hivatalos előírások szerint zajlottak az iskolai ü n n e p s é g e k (egyedül a liptószent- miklósi evangélikus líceum bojkottálta azt), a r o m á n i n t é z m é n y e k ignorálni igyekeztek az ü n n e p s é g s o r o z a t o t , k ü l ö n m e g e m l é k e - zést nem tartottak, csak elküldték diákjaikat a helyi ü n n e p é l y e s istentiszteletre. A szá- szok viszont próbálták átértelmezni az ün- n e p s é g s o r o z a t o t , elvéve a n n a k h a n g s ú l y o - zott magyar nemzeti jellegét.
A hatodik, utolsó fejezet (A tanulók) fő- k é n t emlékiratokra támaszkodva felvázolja, hogyan élték m e g a nemzetiségűkhez tarto- zást maguk a diákok, milyen mindennapi feszültségek f o r r á s a lehetett és volt a több n e m z e t i s é g e g y ü t t é l é s e az iskolák falain belül. Ez a fejezet azonban némileg arány- t a l a n n a k tűnik, hiszen jórészt szlovákokról szól - vélhetően forrásadottságok miatt - , illetve csak a s z l o v á k - m a g y a r , illetve ro- m á n - m a g y a r diákok közötti m i n d e n n a p i vi- szonyokat tárgyalja, miközben a teljes kép- h e z hozzátartozna a „kisebbségi" nemzeti- s é g e k h e z t a r t o z ó k egymás közötti viszo- nyainak ( r o m á n - s z á s z , szlovák-rutén) vizs- gálata is. Legfontosabb megállapítása e feje- zetnek az, hogy a b b a n a dilemmában, amely a felvidéki szlovák középiskolai t a n u l ó k előtt állt (azonosuljanak-e a magyar nem- zeti identitással, s azzal m e g i n d u l j a n a k a ranglétrán való felemelkedés ú t j á n , avagy t u d a t o s a n elhatárolódjanak attól), nem az
iskolai körülmények játszották a döntő sze- repet, h a n e m a családi és/vagy a regionális befolyásoló tényezők.
A könyv szerkezete világos, P u t t k a m m e r igen következetesen végigelemzi az egyes f e j e z e t e k b e n tárgyalt k é r d é s k ü l ö n b ö z ő s z e m p o n t j a i t m i n d h á r o m nemzetiség vo- natkozásában. A statisztikai adatok közlé- sénél viszont n e m m i n d i g t a l á l h a t ó k meg a parallel a d a t s o r o k v a l a m e n n y i n e m z e t i - ségre vonatkozóan, vagy ha m e g v a n n a k , nem mindig azonos f o r m á b a n ; ráadásul az egyes fejezetek részleges tartalmi átfedései miatt azt sem mindig egyszerű kideríteni, azok hol is találhatók. Talán szerencsés lett volna a statisztikai t á b l á k a t egy t ö m b b e n a könyv végén közölni.
A monográfia módszertani-szemléletbeli jellemzői közül négyet különösen is kieme- lendőnek tartok.
A n a c i o n a l i z m u s m i n t e s z m e t ö r t é n e t i áramlat, de a nemzeti mozgalmak történe- tének kutatása is m i n d m á i g igen nagy m é r - tékben az elméleti p r o g r a m o k r a és meghir- detett célkitűzésekre, az ideologikus elemek vizsgálatára helyezte a hangsúlyt. Ennek kö- v e t k e z t é b e n is k ö n n y e n e s h e t e t t a k u t a t ó abba a csapdába, hogy az ideologikus prog- ramok és ellenprogramok össztüzében saját ( n e m z e t i ) szimpátiáit és ellenérzéseit ke- vésbé t u d t a h á t t é r b e szorítani, m i n t m á s , kevésbé máig ható ideologikus elemekkel telített történeti jelenség vizsgálata esetén.
P u t t k a m m e r fő célkitűzései között szere- pelt, hogy a meghirdetett programok árnyé- kában meghúzódó s csak fáradságos törté- nészi aprómunkával rekonstruálható min- d e n n a p i gyakorlat j e l e n s é g e i t t á r j a elénk.
Nem az érdekelte elsődlegesen, milyen cél- kitűzéseket állított az oktatási rendszer elé a magyar állam politikai elitje egy adott idő- szakban, s ezeket a célkitűzéseket hogyan értékelte a Magyarországban élő többi n e m - zeti csoport elitje, h a n e m az, hogy az okta- tási intézmények gyakorlata hogyan befo- lyásolta az oda j á r ó d i á k o k és c s a l á d j u k n e m z e t i identitását, segítette-e, lehetővé
tette-e a nemzeti identitás megőrzését, avagy magyarosodásra/magyarosításra ösztönzött, illetve szorított; nemcsak a magyar nyelv terjesztésére koncentrált, hanem a nemzeti- nemzetállami eszmény(ek) egymásnak fe- szülését vizsgálta, s hogy mennyiben jelen- tett az oktatási rendszer valóban hatékony eszközt a magyar állameszme propagálá- sára. Ez nem jelenti azonban azt, hogy a kí- nálkozó kapcsolódási pontokon Puttkam- mer ne vállalkozott volna eszmetörténeti vagy fogalomtörténeti elemzésre is, például a tankönyvekben használt nemzet-nemzeti- ség fogalom áttekintésekor.
E gyakorlatra orientáltság - s nem egy- szerűen csak az a tény, hogy „kívülről" jött, akinek nemzeti identitástudata nem kötődik sem a magyar, sem a szlovák vagy a román nemzeti hagyományokhoz - eredményezi azt, hogy tárgyilagos, kiegyenlített ítéletal- kotás jellemzi a művet. Nem elítél vagy fel- ment, h a n e m leír, elemez, mérlegel, egyen- leget húz. Megállapításait a magyar, a ro- mán vagy a szlovák történetírás egyaránt ki- indulópontként veheti és elfogadhatja, még ha egyes tekintetben esetleg más elemeket is állít előtérbe és hangsúlyoz, mint P u t t - kammer - s ez önmagában nem kis ered- mény, még napjainkban sem.
A h a r m a d i k hangsúlyozandó erénye a könyvnek a komparatív módszer alkalma- zása, hiszen eddig jórészt egy-egy nemzeti- ség v o n a t k o z á s á b a n vizsgálták a k u t a t ó k e témát, s aztán a levont következtetéseket általánosították a dualizmus kori oktatás- politika egészére pro és kontra is. Pedig - ahogy ezt már jeleztük - a könyv egyik leg- fontosabb tanulsága éppen az, hogy ahogy a Magyarországon élő nemzeti csoportok tár- sadalmi s t r u k t ú r á j u k , t ö r t é n e t i hagyomá- nyaik, intézményrendszerbeli adottságaik szerint igen különböző előfeltételekkel ren- delkeztek, úgy a magyar állami oktatáspoli- tika is különbséget tett köztük a meghirde- tett elvek megvalósítása szempontjából, s maguk is nagyon különbözően tudtak rea- gálni a nemzeti i d e n t i t á s t u d a t u k a t kikez-
deni, gyengíteni célzó oktatáspolitikai el- vekre. Puttkammer a három vizsgált nem- zeti csoport példáján bemutatja, hogy csak korlátozott hatókörben lehet általános íté- leteket alkotni, ahogy az a vonatkozó szak- irodalmat általában jellemzi. Azaz nem elég a gyakorlatorientált, pragmatikus kutatáso- kat gondosan elvégezni egy-egy nemzetiség vonatkozásában, az egységes s z e m p o n t o k szerinti összehasonlítás új megvilágításba helyezhet tényeket, és átrajzolhat t e n d e n - ciákat. Igen szerencsés volt a két vizsgálati terep kiválasztása, hiszen mind a Felvidék, mind pedig Erdély több nemzetiség által la- kott teriilet volt, s mindkettő kiemelt szere- petjátszott a magyar nemzeti t u d a t b a n .
P u t t k a m m e r e célkitűzéseket a rendel- kezésre álló források lehető legteljesebb fel- dolgozásával valósíthatta csak meg: statisz- tikai források, levéltári közigazgatási iratok, a korszak pedagógiai sajtója, iskolai év- könyvek, néhány fejezetben pedig emellett visszaemlékezések és naplók együttesen raj- zolják elénk a m i n d e n n a p o k k é p é t . Putt- kammer igen jól illeszti össze a különböző források kínálta információkat, miközben gondosan mérlegeli az adott forráscsoport érdemeit és hiányosságait a történeti isme- retszerzésben. Bizonyos forrástípusok ugyanis csak egyedi eseteket t á r h a t n a k elénk, de Puttkammer nagyon jól összegyúlja az egyes esetekről szóló híradásokat a makrotörté- neti adatokkal. Az egyedi példák bemuta- tása életszerűvé és kézzelfoghatóvá teszi a folyamatokat, miközben az irányok is látszanak, nem esik szét a könyv egyedi ese- tek rendezetlen halmazává.
A maga által választott f e l a d a t o t Joa- chim von Puttkammer körültekintően és va- lóban a teljesség igényével oldotta meg, ma- gas színvonalú, kiegyensúlyozott elemzést készített a dualizmus kori oktatási rend- szerről. Munkájának kiterjesztésére ennek ellenére két irány is „magától" kínálkozik (amelyeket azonban a recenzens nem kíván
„hiányként" számon kérni ettől a monográ- fiától). Egyrészt a felsőoktatás h a s o n l ó a n
sokrétű elemzése a d h a t n a csak teljes képet arról, hogy az oktatási rendszeren belül az egyes nemzetiségeknek milyen lehetőségük volt saját gazdasági-szellemi elit „kitermelé- sére". Másrészt pedig adódik az a kérdés, hogy a Magyarországon élő többi nemzeti- ség közül a rutének, a szerbek, a magyaror- szági németek (a cipszerekről, illetve a zsi- dóságról egy a s p e k t u s b a n szó esik a könyv-
ben) melyik paradigmába sorolhatók az itt megismert h á r o m nemzeti út között. A re- cenzens e t e k i n t e t b e n csak hasonlóan ala- pos elemzések további sorát kívánhatja az olvasóközönségnek.
D E Á K Á G N E S
