• Nem Talált Eredményt

0 5 3 1 4 3

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "0 5 3 1 4 3"

Copied!
2
0
0

Teljes szövegt

(1)

0 5 3 1 4 3

OO O O Pv

A magyar tudomány- és technikatörténészek közössége köszönti Prof. Dr. Beck Mihály akadémikust, a vegyészt. Joggal tesszük ezt, hiszen Prof. Dr. Beck Mihály 300 kémiai tárgyit

eddig, Magyar

Tudomány- és Technikatörténeti Komplex Bizottságának és a Polányi Mihály Szabadelvű Filozófiai Társaságnak. Két kiadásban jelent meg „ Tudomány - áltudomány ” című könyve.

Beck Mihály 1929. november 14-én született Szőregen. A szegedi Tudományegyetemen szerezte vegyész diplomáját 1952-ben. A szegedi Tudományegyetem Szervetlen és Analitikai Kémiai Intézetében kezdett el dolgozni még diák korában. M ind a két későbbi munkahelyén több mint egy-egy évtizedet töltött. A szegedi Tudományegyetem MTA Reakciókinetikai Kutatócsoportjában 1952-től 1968-ig dolgozott, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Fizikai Kémiai Tanszékét 1968-tól 1990-ig vezette. Ennek az egyetemnek rektorhelyettese volt

1982 és 1989 között, megbízott rektora 1987-ben.

Személyes kutatási területei voltak a fémkomplexek reakcióinak termodinamikai és kinetikai vizsgálata, redox reakciók mechanizmusa, fémkomplexek katalitikus aktivitása, prebiotikus koordinációs kémia, oszcillációs reakciók, kémiai reakciók mikrohullámú aktiválása, szerves

Nagyon

kisülesek hatasara. Leghíresebb könyve, a „Komplex egyens angolul két kiadásban (másodszor NagypálIstvánnal) és on

MTA

kötődik a Magyar Tudományos MTA

1994 között, az MTA Tudományetikai Bizottságának elnöke 1989-től 1994-ig volt, a magyar Természettudományi Társulat Kémiai szakosztályának elnöke 1989-től. Külföldi megtiszteltetések közül elsőnek a Finn Tudományos Akadémia választotta tagjává, alU P A C (International Union o f Pure and Applied Chemistry) köreiben 1965-től számos, sok munkávaljáró funkciót töltött be.

Tagjává választotta a Royal Society o f Chemistry és az Accademia Mediterranea.

Saját kutatásain kívül a szakág fejlődését segíti azzal is, hogy’ kilenc magyar és idegen nyelvű szakfolyóiratnak szerkesztőbizottsági tagja. Nevéhez fűződik 1958-tól öt jelentős kémiai

konferencia szervezése. A fia ta l generációk oktatását Szegeden és Debrecenen kívül vendégprofesszorként segítette Leedsben (1981), Princetownban (1983-84) és Georgetownban (1984).

A magyar tudomány- és technikatörténészek közössége ennek a kötetnek az ajánlásával azt kéri prof. Dr. Beck Mihály akadémikus úrtól, hogy további évtizedeken át segítse

tudományelméleti és tudománytörténeti kutatásaival a szakág hazai fejlődését. Ehhez kívánunk jó egészségei és sok örömöt.

MAGYAR

^OKMÁNYOS AKADÉMIA

KÖNYVTARA

[ rvi ruo. ,*kad£MU KÖNYVTÁRA Dr. habil. Vámos Éva

120 P-3~ . I a MTESZ Tudomány- és Technikatörténeti Bizottsága titkára

10.23716/TTO.12.2005.01

(2)

Köszöntjük

Prof. Dr. Beck Mihály akadémikust

10.23716/TTO.12.2005.01

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

A magyar—mongol kétoldalú statisztikai együttműködés keretében Bálint József állam- titkár, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke 1976.. szeptember 21-től 29-ig a

A Királyi Magyar Természettudományi Társulat választmányának 1902 óta tagja és állattani szakosztályának két cikluson át (1910–1916) alelnöke, majd az utolsó évben

Osztályozzon 1-től 5-ig, ahol az 5-ös azt jelenti, hogy egy a készség, kompetencia elengedhetetlenül szükséges ahhoz a munkához, amit Ön a legszívesebben végezne, a 4-es

A következő évben változatlanok maradtak az arányok és csak 1994-től érzékel- hető csökkenés (23%), ami azonban 1997-ig ezen érték körüli stagnálást mutatott. Az 1998-as

A Magyar Közgazdasági Tá saság Statisztikai Szakosztályának 19 3 óta elnöke, a Statisztikai Szemle, szerkesztő bizottságának tagja.. Móder

Tagja volt a Magyar Tudományos Akadémia Alkaloidkémiai Munkabizottságának és Elméleti Szerves Kémiai Munkabizottságának, 1979-1994-ig elnöke az Egyetem Külső

wegs ein W erk der jetzigen Regierung sei, und wir verdanken dieselbe vielmehr der vergangenen. Bei einer Regierung zahlt die gute Gesinnung als solche gar

Szerkesztő: Lengyel Géza, december 5-től: Boros Ádám Felelős kiadó: Gombocz Endre.. Kiadó: Kir[ályi] Magyar Természettudományi Társulat Szerkesztőség: Budapest